nekem is tobbszot kellett "veszekedni" egynemely tanitvannyal, hogy a kov edzest hagyja ki, hogy rendbe jojjon a serulese (amit raadasul lehet, hogy a 7vegi focin szedett ossze), mert ha nem teszi ,lehet, hogy 2 hetig nem fog tudni edzeni.
hat igen a "macsosag" (lanyokra is jellemzo :) ) soxor karos, az oszinteseg sokkal jobb. amugy meg az edzonek azert illene megneznie, hogy mi van a labaddal, mert azert az latszik, hogy komoly a darab, ha amsik santikalva/fellabon ugralva kimegy.
es minima dokihoz elzavarni. meg merkeredzni trenya vegen, hogy valaki el tudja e vinni a serultet haza. Leven a kozosseg epitesben is aktivan reszt kell vennie a Fonoknek is :)
Ha megírnád oda azt is, amit most ide írtál, akkor az egy szép feladat lenne az ottani közösségnek, vajon túl tudnak-e lépni a dolgon, miután többé-kevésbé tisztázódott. :) De neked is bátornak kell lenned, az igaz. Gondolom, most van egy kis időd gondolkodni a következő lépésen. Én sok sikert kívánok hozzá.
Köszönöm mindenkinek a hasznos hozzászólásokat! Volt időm átgondolni a dolgot és arra jutottam, hogy nem kell mindíg megjátszani a "kemény csávót" hanem szólni kell.
De mégsem ilyen egyszerű a dolog. Akkor és ott úgy gondoltam, hogy ha nem állok minnél előbb lábra, akkor nyápic szimulánsnak fognak nézni. (Fiú vagyok (26) és úgy nevelkedtem hogy: "katona dolog" meg hogy "nem vagy kisasszony!"). Ugyanakkor erősen bíztam benne, hogy semmi komoly bajom sincs és talán még folytathatom is. Az már megint az én bajom, hogy a kispadon ülve már elég cikinek éreztem volna segítséget kérni mert féltem az önsajnáltatás vádjától.
Egyszóval: kettőn áll a vásár, de szólni kell, mert senkisem gondolat olvasó.
Viszont hirtelen felindulásomtól vezérelve, az itteni hozzászólásomat egy az egyben beírtam a dojo honlapjának fórumába is, így lehet hogy nem örülnének nekem ha visszamennék. :((
Először is üdv itt a topicon, mégha az apropója nem is túl vidám. Én úgy gondolom, hogy jól tetted, hogy velünk is megosztottad a történetedet. Nagyon is ide való.
Nagyon sajnálom, hogy három edzés után már sikerült lesérülnöd, de azt jobban sajnálom, hogy ezért elsősorban magadon kívülre helyezed a felelősséget. Gondolkoztam, hogy érdemes-e válaszolnom, hiszen láthatóan kevés tapaszatalatod, de több sztereotípiád és elvárásod van a harcművészetekkel és annak művelőivel kapcsolatban. Aztán úgy döntöttem jobb, ha most segítek tisztába tenni pár dolgot, mint hogy sokáig fortyogjon benned a bosszúság.
A legtöbb aikido szervezet a nagy szövetségektől kezdve a kis klubokig valamilyen formában tudatja tagjaival a következőt: Minden sérülés, ami az edzésen történik - legyen az olyan, amit te okozol, vagy olyan, aminek te vagy szenvedő alanya - a saját felelősségedre történik. Az aikido egy harcművészet, amit kellő odafigyeléssel gyakorolva elkerülhetők a sérülések, de figyelem nélkül veszélyes a testi épségre, vagy akár az életre. Ez vonatkozik az edzőre is, aki általában az edzésen résztvevők tudásszintjét is figyelembe veszi, amikor feladatokat ad, de jobban vonatkozik a gyakorlókra, akik felnőtt emberként ismerik annyira magukat, hogy tudják, mire képesek és mire nem. Nálam az első szabály: semmit ne csinálj, amit nem érzel elég biztonságosnak. Ilyenkor bizonyos határokon belül mindig lehetséges az adott gyakorlat könnyített változatának gyakorlása, vagy csak egyszerű rávezető gyakorlatok végzése, amíg megjön a kedv a továbblépéshez. Adott határokon túl, illetve egy idő után természetesen el kell gondolkozni, hogy érdemes-e erőltetni a dolgot, hisz bár az aikidot bárki gyakorolhatja, mégsem gyakorolja mindenki.
A sérülést - ahogy előttem is mondták már - jelezni kell az edzésvezetőnek, hogy ha szükséges, megtehesse a megfelelő lépéseket. Nem mondom, hogy minden edző képzett ortopéd sebész, de a mentőket mindenki ki tudja hívni - ha tudja, hogy szükség van rá. Sajnos vannak olyan emberek, akik a fájdalom kimutatását gyengeségnek tekintik és emiatt saját magukat hozzák nehéz helyzetbe. Az őszinteség ebben a szituációban elengedhetetlen. Nem mondom, hogy sírni és ordítani kell, de mosolyogva is lehet azt mondani, hogy "Nagyon fáj, nem tudok rálépni. Azt hiszem eltört/kificamodott a lábujjam". Elvárni, hogy mindenki körülálljon és találgassa, vajon csak büszke vagy, avagy tényleg nem fáj semmi nem túl bölcs dolog. Ettől függetlenül az edző valóban odanézhetett volna egyszer-kétszer, ha már kint ültél a padon, de lehet, hogy ezt meg is tette, csak nem ment oda mindig megkérdezni, hogy minden rendben van-e. De ezt magával kell lerendeznie, felelősségre nem vonható érte max akkor, ha te kérted volna: hívjon egy taxit, vagy a mentőket, vagy legalább mondtad volna neki, hogy nagyon fáj.
Az, hogy a társak (akik három edzés után még nem mondhatók igazi társnak) mennyit segítettek hazafelé szintén érdekes dolog. Ha ők is ugyanolyan kezdők, mint te, akkor még sokat nem szedhettek fel ebből a "segítsd az elesetteket dologból", de megint csak felesleges bármit is elvárni másoktól, ha kérni is lehet.
Nem tartozik szorosan a témához, de nekem volt egy barátnőm, akiből harapófogóval kellett kihúzni, ha valami baja volt. Amikor kérdezte, mindig azt mondta: "Semmi." Én meg nem erőltettem tovább. Ezt érlelgette egy darabig, aztán rámzúdította, hogy igazán észrevehettem volna, hogy milyen rosszul esett neki, amikor x. helyen három hete azt mondtam neki, hogy "bö".
Biztos vagyok benne, hogy a helyedbe képzelve magam jól esett volna, ha valaki hazavisz, vagy megkérdezi, hogy segítsen-e vinni az edzőcuccot, de azt hiszem nem bírtam volna ki, hogy ne kérjek segítséget, ha látom, hogy nem veszik a "jeleket". Utólag már hiába bosszankodik az ember.
Száz szónak is egy a vége: sajnálom. Remélem, azóta már megmutattad egy orvosnak a lábad és hamarosan újra elmész edzésre is. Ha nem oda, akkor máshova.
Miután megírtam a válaszom Beginnernek láttam, hogy mail-t küldtél. Én sem akarom tovább duzzasztani a témát és magamat sajnáltatni. Mégis hiszem, hogy az esetemből sokan levonhatják a konklúziót pro és kontra.
"Ha a lábad beakad a gi-jébe, akkor kb. azt jelenti, hogy adott pillanatban lazán megrúghattad volna. Tehát az illető hibásan csinálta a technikát. Valószínűleg ebből adódott a baleset."
Valóban én voltam a "támadó" és ő a "védő", de nem rugással támadtam, csak azáltal, hogy lefogtam mindkét kezét és vártam mi lesz. A lábam akkor akadt a gi-jébe, amikor az esés irányába lendültem, tehát még a esésem is korlátozva volt. De nem is a partnerem hibáztatom hanem azt a hozzá állást ahogy a "mester" viszonyult a dolgokhoz.
"Alapszabály - lévén nem a Balkánon, és nem is a középkori Japánban vagyunk - hogy a sérülést jelezni kell az edzőnek. Bármilyen furcsa is, ha azt érezteted velük, hogy nincs semmi bajod, akkor úgy fognak kezelni, mintha nem is lenne semmi bajod."
Utólag már én is így látom, de akkor azt hittem, hogy nincs komoly bajom és percek múlva akár folytathatom is az edzést. A legjobban attól tartottam, hogy szimuláns önsajnáltató nyápicnak tartanak, ha nem állok fel minnél előbb.
Egy biztos, segítségért sosem fogok senkinek se könyörögni. Bár lehet hogy e büszkeségem sok csalodás forrása.
Valóban szerencsétlen esemény volt, bár nem igazán tudom elképzelni, hogy miként történhetett a dolog. Ha a lábad beakad a gi-jébe, akkor kb. azt jelenti, hogy adott pillanatban lazán megrúghattad volna. Tehát az illető hibásan csinálta a technikát. Valószínűleg ebből adódott a baleset.
Alapszabály - lévén nem a Balkánon, és nem is a középkori Japánban vagyunk - hogy a sérülést jelezni kell az edzőnek. Bármilyen furcsa is, ha azt érezteted velük, hogy nincs semmi bajod, akkor úgy fognak kezelni, mintha nem is lenne semmi bajod.
Az más kérdés, hogy hasonló esetben én személy szerint megkérdezem a "sérültet", hogy jól van-e.
Az edzőtársak természetesen csak bámulnak, mert az ő feladatuk a gyakorlás. Az edző dolga ilyenkor a segítségnyújtás, de mint említettem, egy mosolygó arc nem győzi meg afelől, hogy itt bizony valami baj van.
Az edző nem feltétlenül sensei, lehet, hogy "csak" sempai.
Tegyük hozzá, hogy az Aikidoban nagyon ritkák a sérülések (összehasonlítva más harcművészetekkel). Lehet, hogy azáltal, hogy nem jelezted azonnal, hogy lesérültél, a továbbiakban már csak szimulánsként tekintettek rád. Ami gyakrabban előfordul kezdőknél, mint a valódi sérülés, de hogy miért...?
Nem hibáztatlak, mindössze jelezni kívánom, hogy nem csak az edző dolga figyelni az edzést, hanem ha bárki sérül, azt jelezni kell neki.
De ha tényleg Aikidozni akarsz, akkor SzVSz próbálj meg egy másik edzést, ne add fel ilyen könnyen.
______________________________"Ami nem öl meg, erősebbé tesz."
Üdvözlök mindenkit! Amit most elmondanék, azt nem eme nemes és szép harcművészet ellen teszem, de sajnos mégis ehhez a témához kapcsolódik.
Szándékosan nem mondok helyszínt, mert nem a bosszú, hanem a fájdalom és csalódottság íratja velem e sorokat.
Tegnap előtt vettem részt a harmadik Aikido edzésemen, amikor sajnálatos módon megsérültem. Beleakadt a bal lábam kisujja és a mellette lévő lábujjam az edzőpartnerem gi-jébe és így kissé oldalra tört. Szerencsétlen véletlen, bár elkerülhető lett volna, ha a partner nem terpesztve térdel, hanem áll, ahogy az elő volt írva. De nem hibáztatom őt, hiszen nem tudhatta. Viszont amikor fetrengtem a fájdalomtól, senki nem jött segítségemre, csak bámultak, mint a bornyú és az edzést vezető mester is csak idétlen kérdéseket tudott csak feltenni. Igaz nem ordítottam és nem nyavalyogtam, csak fogamat összeszorítva tűrtem és még egy kis mosolyt is sikerült erőltetnem az arcomra jelezve és bízva, hogy talán mégsincs baj. Kis idő múlva sikerült feltápászkodnom, de a sérült lábamra nem tudtam rá állni, így fél lábon szökdécselve mentem átöltözni. A pólómat kissé bevizezve hideg borogatást tettem a lábamra és visszamentem dojoba a kispadra és néztem az edzést, hogy ha csinálni nem is, de nézve tanuljam a technikákat, és hátha az edzés végére sikerül cipőt húzni és rendesen hazamenni. A lábam nem javult. Amikor végére ért az edzés és mindenki a levezető gyakorlatokat végezte, minden erőmet összeszedve elindultam haza, fél lábon ugrálva. Nem jutottam messzire, amikor átugrálva egy egész foci pályát meg álltam kissé megpihenni, amikor láttam, hogy tisztes távolból (csak hogy ne kelljen segíteni), sunnyogtak mögöttem az edző társaim. Szerencsére mégis akadt egy tisztaszívű harcos, aki megszánva az elesettet kocsijával elvitt a legközelebbi buszmegállóba. Ezúton is szeretnék neki köszönetet mondani, viszont a „sensei”-re az óta is neheztelek, hiszen ő felel a tanítványokért, mint a hajós kapitány az utasokért, de még csak annyit sem mondott hogy: „vki segítsen már neki” vagy hogy egyáltalán jól vagy?
Hát csak ennyit a harcművészet szellemiségéről miszerint segítsd az elesetteket!
Én is erre gondoltam, de azért rákérdeztem... :) OFF
Amúgy mi a helyzet a dojoban? Rég tudtam arra járni, majd decemberben... Ja aprópopó: decemberben hogy lesz zárva a dojo? Én 23-tól jan. 4 ig leszek ott. Ez idő alatt lesz valami esemény?
mondjuk ez után "önkontroll+agresszió=kontrollált agresszió, vagy nem?" leírni ezt "Látod, sztereotípiákban gondolkodsz." elég bátor dolog.
Beginner zárjuk le ezt az agressziós témát. Nem beszélünk egy nyelvet és szerintem így nem jutunk sehová. Mint alább írtam nekem a küzdelem egy nagyszerű játék (mégha azt a külső szemlélő egy kicsit keménynek is vélheti és hibás következtetéseket vonhat le tapasztalatlansága miatt :)))), neked meg (legyen ahogy látni akarod :)) kontrollált agresszió :))))))))))))))))).
"Szerintem vagy önkontroll van, vagy agresszió, vagy hideg fej, vagy elborult."
Látod, sztereotípiákban gondolkodsz. Egyetemi pszichológia előadásról rémlik még valami olyasmi, hogy az agresszió megnyilvánulása nem feltétlenül "fizikai kontrollálatlan erőszak", hanem lehet bármilyen offenzív jellegű viselkedés, legyen az úgymond "hideg fejjel", tudatos kontroll alatt végrehajtva.
Szóval az agresszió és az elborult agy két különböző dolog. Ha hárman késsel sarokba szorítanak, akkor frusztrációból eredő agresszió lép fel, és ez teljesen természetes. DE! Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy nekik ugrasz, mint Bruce Lee a ninjahadseregnek, hanem hormonszintváltozásként, amit követ egy egyéntől és szituációtól függő válaszreakció. Ez akár ideges nevetés is lehet...
A pontosan kiszámított mozgás elmélete tökéletes ...lenne, ha robotok lennénk. De nem azok vagyunk. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy a legnagyobb önuralom mögött is érzelmek vannak... Ez a nagy ellentét a küzdősport és a harcművészet között...
"A bátorság az, amikor csak te tudod, hogy félsz. - David Hackworth "
[off] Oke, nem Rotterdam, hanem Budapest, es tavaly esett meg, bar az igaz, hogy nem pont ezt a technikat kellett hasznalia a sracnak, hanem egy egyszerubbet, mert R. Ablovics kollega elbujt a kese moge es nem jott uto-fogo, hanem csak rugotavolsagba. (Mielott rakerdeznel: nem voltam jelen az esetnel, elhiszem az edzomnek). [on] Aki nem hisz a technikaban, annak nem is muxik...
Véleményem szerint az a tipikus példája lehetett a hideg fejnek (pontosan kiszámított mozgás, állandó és fokozott koncentráció, amibe az agresszió nem fér bele, mert véleményem szerint az csak megzavarná az embert).
Srácok!
Véleményem szerint csak játszottok a szavakkal (bout ezt nem neked írom), valódi mögöttes tartalom és tapasztalat nélkül (itt konkran a ringre és a küzdősportokra gondolok). Szerintem vagy önkontroll van, vagy agresszió, vagy hideg fej, vagy elborult. Véleményem szerint nem lehet és kapcsolatot tenni a kettő közzé (legalábbis én nem tudok).
Nem tudom, mennyire tartozik a témához, de talán tudok jó példát a kontrollált agresszióra aikidos körökből is. Nobuyoshi Tamura sensei mondta, hogy az aikido gyakorlásban elengedhetetlen az állandó készenlét. Ugyan nem feszülhetnek állandóan pattanásig az idegek, mégis képesnek kell lenni egyik pillanatról a másikra elszabadulni, mint egy tigris, ha arról van szó. Ha jól emlékszem, néhány éve Linzben, vagy Grazban tartott egy kurzust és késes gyakorlatokat mutatott be az egyik szlovák srác segítségével. Az első két-három támadás elég visszafogott, lassú volt és Tamura sensei is ebben a tempóban dolgozott. Aztán egyszer - még szinte csak félig felkelve - az uke veszélyesen közelről villant egyet és gyorsat szúrt, gyakorlatilag lépés nélkül. Mire megijedhettem volna, a srác már feküdt. Tamura sensei ugyanazzal a sebességgel reagálta le a támadást, mint amivel az érkezett. Utána visszaváltottak kedélyes oktató sebességre, mintha mi sem történt volna. Persze felmerül a kérdés, hogy az agresszió-e, ami ilyenkor elszabadul. Szerintem van benne az is.
Agresszio szamomra nem csak azt jelenti, hogy felrugom az oreg nenit a villamoson mert lassan totyog.
Viszont ha idegesit, hogy lassan totyog, es nem rugom fel, akkor erzelmeim kontroll alatt vannak. Mielott valaki kitalalna, hogy arrol almodozok hogy felrugok minden nenit, kozlom, ez csak egy pelda!
Elobbi hazaszolas, ami tetszett:
R. Ablo altalam ismeretlen lakos okollel arcon csap, nyilvan lesz ellenseges erzesem vele szemben, nyilvan meg akarom magam vedeni, es ez a masiknak testi, lelki, vagy anyagi kart okoz. Ezzel mar a wikipedia (magyar) nyelvu definiciojat is kimeritem, bar hozzatennem, az angol verzio kulon hangsulyozza hogy az agressziot nehez definialni.
Tovabb viszem. Ringben allok, all velem szemben valaki, aki le akar gyozni. Egyetlen modja van ehhez, megtamad, tesi "kart" szendekszik okozni.
Agresszio? Nyilvan az, de nem feltetlen negativ ertelemben. De attol meg agresszio marad. Kontrollalt - nyilvan, hisz megszolal a gong, sip, akarmi elkezdem, majd leallok. Betartom a szabalyokat, jo esetben nem harapom le a masik fulet....
Menjunk meg tovabb.
Aikido. Idealis emebrek vagyunk? Nem. Csak idealis emberek vannak itt? Nem.
Hulyegyerek janizik, tulfesziti a karom, le akar zuzni. Van ilyen? Szerencsere ritkan, az ilyen idovel kirostalodik, de igen, van. Kelt bennem agressziot, vagy csak sajgo vallal mosolygok. Nem vagyok Buddha, bennem kelt. Elfolytom, elengedem, megprobalok mosolyogni? A valasz az, hogy jo esetben igen, remelem igen, tobbnyire igen.
De amire ra akartam mutatni, az az, hogy Akidonal az egresszio ellen vagyunk, es nem akarjuk egymast (jobb esetben barkit) legyozni. Ez szerintem egy hatalmas kulonbseg, mert minden sportban ahol kumite van, le kell gyozni a masikat. Igy a ful contact szerintem tamogatja az agressziot, (hatarok kozt tartva=kontrollalva), mig nekunk elvieg nem kellene hogy jelen legyen. A kick boxra vonatkozo feluletes megjegyzesem erre vonatkozott.
Mifelénk (nem a dojóban, a félreértés elkerülése végett :))) ) azt mondják, hogy az a kontroll, amikor valamit képes vagy elindítani, megváltoztatni és megállítani. Szvsz ha képes vagy bármikor agresszív lenni, majd azt abbahagyni, akkor már létezik az agresszió felett valamilyen kontroll.
Mondok egy peldat: kontrollalatlan agresszio az, amikor Kovacs 2. Bela alkoholban megvenult bivalytosznadi bakter hirtelen felindulasbol 38 kesszurassal veget vet az elmult negyedszazad alatt megunt hitvese eletenek. Agresszio? Elegge. Kontrollalt agresszio meg az, amikor Self D. Fence setal a rotterdami kikotoben, eletoppan egy jovialis uriember (R. Ablo), es kulturaltan felszolitja ingosagainak atadasara (az atadasi motivaciot egy, a nyakon keresztben elhelyezett szuro-vago eszkozzel igyekezven maximalizalni), erre Self kollega kez- es testvedekezest hasznalvan kikerul a kozvetlen veszelyzonabol es a keses kezet szorosan fogva a maradek mancsaval szamos ellentamast hajt vegre Ablo fejere, majd a biztonsag kedveert ala is rug, majd elloki es fut. Mindezeket nem granitba vesett szamuraj vonasok moge rejtett derus belso mosollyal az orcajan hajtja vegre, hanem bizony torzul a kepe a felfokozott erzelmi allapotnak megfeleloen. Agresszio? Igen. Kontrollalt? Igen. (Nem esz nelkul rohan neki a keses fenyegetonek, tovabba nem all meg beledongolni Ablo fejet a dokk kockakovebe.)
Mint írtam én sportoló vagyok nekem a küzdelem egy nagyszerű "játék" amit ésszel (önkontrollal) kell "játszani" te harcművész vagy neked "kontrollált agresszió" :))))))). Megjegyzem szerintem ez továbbra is értelmetlen szóösszetétel.
Ha már nyelvészkedünk a figyelmedbe ajánlanám a következő szócikket: http://hu.wikipedia.org/wiki/Agresszió
Kijelentetted, hogy "kontrollált agresszió" nem létezik, majd elmondtad, hogy miért nem jó a kontollálatlan agresszió. Meg hogy önkontroll kell. Némi önkontroll+agresszió=kontrollált agresszió, vagy nem?
A küzdelemben benne van az agresszió. Ha nem lenne agresszió, nem lenne küzdelem. Minden egyes kísérlet fájdalomkeltésre, vagy a "küzdőtárs" kontroll alá helyezése agresszió. Ami nem egyenlő az abnormális agresszióval (ahogy sokan értelmezik az "agresszív" jelentését...)
Szerintem a "kontrolalt agresszio" nem létezik. Azt el tudom képzelni, hogy rendvédelmi, vagy katonai szerveknél van ilyen, vagy ehhez hasonló dolog, de normál küzdősportnál nincs ilyen. A küzdősportok kedvelőit/szerelmeseit sportembereknek hívják és nem gombnyomásra átváltozó pitbull -ok alkotják a társaságot (vagy legalábbis akiket én ismerek azok nem ilyenek). Küzdősportokban ha már osztályozni kell, akkor azt mondanám, hogy mindent lehet full, illetve light kontaktban űzni. Egy stíluson belül ki lehet próbálni mindkettőt. Akinek nem jön be a full az választ magának olyan szabályrendszert ami megfelelő a számára. Ha megszereted pl. a fullkontaktot, akkor sem válik belőled agresszív állat :) (max. jobban bírod az ütéseket rúgásokat adni és kapni és a gyakorlatból szerzel tapasztalatot bizonyos dolgok valóságtartalmáról :))))))! Gondold csak el amit alább írtál mennyire érvényes pl. fullkontaktban is. Ha nem vigyázok a társamra, akkor előbb-utóbb valaki megsérül és a végén nem lesz kivel edzenem :), tehát az önkontrollra mindenképp szükség van (véleményem szerint nem is kevésre).
