Mindenképpen az lesz a mérvadó, hogy hogyan viszonyulnak a "madárkalitkához".
Ugyanis ha nem állatos környéken van, akkor nem fogja bevállalni az ügyintéző az egyszerűsitett ügymenetet, mert nem akar a szomszédok panaszaival foglalkozni utólag...
Tehát mindenképpen a helyi előadót kell megkérdezni SZEMÉLYESEN, mert mindenbe bele lehet magyarázni bármit. Ehhez sajnos nagyon értenek :/
Valószínű én vagyok a tájékozatlan. Ehhez tervező is kell? Zártszelvényből össze akarom heggeszteni, és lécekkel beborítani. szilárd alap nélkül. A hat tartóelem lenne csavaral lefogatva. Tehát a csavarok kitekerése után az egész építmény mozdítható. Hirtelen megrajzoltam paint-ben. Ilyesmi lenne. Ezt meg kell terveztetni? Milyen árban dolgoznak a tervezők?
Solymász vagyok, a védett madár tartásának feltételeivel tisztában vagyok. Nem is ezzel van gond, hanem azzal, hogy hogyan folyik az engedélyezés menete a röpde építésével kapcsolatban.
Azt hiszem ebbe a kategóriába sorolhatom be a röpdét, mivel 28 m2 és 3 méteres belmagasság. (Ezt kormányrendelet szabályozza. Kisebben nem lehet tartani):
Egy kérdésem lenne. Építeni szeretnék zártszelvény vázzal, beton alap nélkül, fa lécezéssel borított madár röpdét. A méretei: 7m x 4m és 3m belmagasség. A kérdésem az lenne, hogy ez engedély nélkül megvalósítható-e? Illetve ha nem, akkor milyen engedély szükséges hozzá és melyik szervtől?
1500 Ft/m2 az épitészet része (tervek, hőtechnika, egyéb számitások, közműegyeztetés).
Statika attól függ, hogy milyen födémet, stb akarsz, kell-e egyáltalán. Mivel most január 1-től már földrengésre is méretezni kell a házakat, erre egy 50e Ft-ot számolhatsz, ha a szerkezet is megkivánja a plusz szmitásokat, akkor persze ez feljebbmehet.
Gépészetre mondjuk a gázterv 35-40e Ft, más egyebet általában nem szoktak kérni engterv szinten.
Keversz valamit van az építési engedélyezési eljárás hatósági dijja amit a trv határoz meg meg a szakminiszteri rendeletek és helyi önkormányzati rendelet be kell menni hozzájuk és megkérdezni.
Aztán van a terv készítési költség ami vagy több tételes ha külön bízol meg egy építészt statikust aki a szerkezetet tervezi, egy gépészeti, egy energetikai ha 7KW 16A-ert meghaladó teljesítményt kérsz induláskor, Aztán lesznek kötelező részek így ha lesz gáz gázosok kérik a gáztervet és EPH jegyzőkönyvet, csatornázási művek a csatorna csatlakozás tervét és a becsatlakozás költsége, víz a víz csatlakozás költsége amik helyi adottságok. Így van egy tervezési rész amin tudsz alkudozni, a többin vagy megcsináltatod vagy nem lesz, de akkor minek ház ;).
Az lehet hogy lesz olyan generálkivitelező aki azt mondja x összeg és mindent megcsináltat haverokon keresztül de kérdéses ha be kell költözni és kiakarod kérni a lakhatási engedélyt az ön kori mit fog szólni rá, meg a szakhatóságok.
Magyarul így épeszű tervező nem fog ajánlatot adni, csak a hely és a te igényeidet pontosan megadod. De jobban jársz ha önkori építési hatóságánál megkérdezed van e véletlenül listájuk kivitelezőkről és tervezőkről, vagy a kamaránál építési tagokat helyileg elérhetőeknek célzottan írsz.
Meg tudná nekem valaki azt írni, hogy mibe kerül ma egy 130 m2-es családi háznak az engterve csak a kötelező papirokkal (statika+gépészet is beleértve)
Egyszerü téglalap alaku földszintes a ház.
Ha valaki tud jó árat mondani már megyek is hozzá :))
- honlap marketing alaprajzokkal és látványtervekkel 150e
Ennek arányában lehet több mondjuk 20%-al.
Bele kell számolni még földmérést és talajmechanikát, ezek kb 200e.
Ezen kivül illetékekre egy rakás lóvé (rendeltetési egységenként 20e), kéményseprő, gázművek, egyebek. Erre fél milla elmegy megint.
Viszont ami a legnagyobb szivás:
a statikánál január 1-től áttértek az EUROCOD rendszerre, ami durván másfélszeresével drágitja a kivitelezést. Ugyanis pl földrengésre is méretezni kell az épületet, és pl az E gerenda még családi házas szinten se beépithető 4.8 fesztáv felett. Majdnem mindenhová vasbeton tartóvázas rendszer kell, monolit födémekkel, durván vasalt alappal. Szép új világ :/
Sarokteleknél nem hátsókertnek, hanem oldalkertnek nevezik. Van az utcafrontok felé előkerted, és oldalkertjeid. Az oldalkert minimum mérete szabadonálló beépitésnél 3 méter, vagy pedig amit a tűzoltó előir.
(Azt kell megtudnod, hogy van-e kötelező homlokzatmagasság. Tehát hogy mondjuk minimum előirás a földszint+2 emelet.)
Ha ilyen "kicsiben" gondolkodsz, akkor lehet élhetőbb lenne két kis épületet rárakni 6-6 lakással, de persze ez is kérdés, egy-tömb kötelező, vagy lehet két főépület.
Az ötlet egyébként nem rossz, ugyanis számomra elképesztő módon a most tervezett társasházi lakások 1/3-a már elkel papiron! És borzasztó nagy az érdeklődés a többi lakás iránt is.
Ha lehet, akkor 3 teljes szint (földszint+2 emelet) + 3. emeleti penthouseok.
A lakásszám nagyon változó, attól függ milyen rétegnek akarsz épiteni. Az eladható polgári lakások mérete mostanában 50-70 m2, ritkább a 80-90, 100+ meg pláne. (A tendencia a kisebb lakások épitése, nagyon sokan módositották a terveket, megosztva a két nagyobb lakást 3 kisebbre)
Most terveztem egy kb ekkora telekre egyet, ott 30% beépités volt a maximum, szintenként 4 lakással. Tehát itt szintenként 6-8 lakással lehet számolni. Azaz 6x3, meg mondjuk 2 penthouse nagy teraszokkal (2 lépcsőházat feltételezve)
A szintterületi mutatók természetesen sutba vághatják az egészet!
A beépités még egy dologtól függ: a parkolótól. Jogszabályi előirás a lakásonkénti egy parkoló biztositása a telken belül.
Lehetőségek:
- mélygarázst csinálsz, de ehhez sok plusz pénz kell, plusz a talajadottságok is beleszólhatnak.
- telken belüli felszini parkoló: zöldfelület nem biztos hogy kijön, ráadásul zsúfolt lesz az egész
- a földszinti lakások helyére raksz be garázsokat. Pazarlás az eladható területek miatt.