Ö nemcsak a vasútasokról, hanem, pilotákról, kamionoskról, hajósokról is irdogált mindenféle baromságokat.
Hát, amikor arról írt, hogy a Ferencvárosi pu-ra az akkori megélhetésiek beszöktek, és vagonokat fosztogattak, és erre a MÁV odatett egy (azaz 1 fő) olyan vasúti rendészt, akit előzőleg súlyos mozgáskorlátozottságot okozó balesetet szenvedett saruzóként; tehát nem tudta üldözni a tolvajokat (meg nem is merte...) az eléggé valóságosnak tűnt...
Vagy a záhonyi résznél amikor arról írt, hogy milyen embertelen körülmények voltak ott, mikor a kis állomásból nagy határpályaudvar lett, és a gépi infrastruktúra hiánya miatt kézzel kelett átrakni a vasércet a szovjet kocsikból a magyarba?
A vitát indító fejezetben azt írta, hogy a szerencsi vonal a nyugati vasútfotósok kedvence, akik azért jönnek, hogy lássanak igazi működő gőzösüzemet, és autóval követik a vonatokat. Nem tudom ebben mi olyan hihetetlen itt egyeseknek. A német vasúti fórumok teli vannak magyar képekkel, és látszik, hogy nem kabát alól készültek...
(nem tudom milyen idős vagy,mennyit éltél az elöző rendszerben
Végigélte az elöző rendszert A-Z-ig.
csak az asztal ezen az oldalán ült, ahol meg kellett csinálnia azt, amit az asztal másik oldalán ülő mondott
Hogy érthető legyen, sem Kádár, Grósz, Aczél, Apró, egy percel sem élt többet a szocban mint ő, csak a felsoroltak meséltek a szocializmusről, neki meg csinálnia kellett
Szervusz.Nem mintha túlzottan akarnám Moldovát védeni (nem tudom milyen idős vagy,mennyit éltél az elöző rendszerben(nem az orbániban))D)),de azért egy néven való nevezés=volt a kirúgással+még egy kis peres ügy valamilyen vád szerint.Én nem a vasútnál voltam de egy másik állami intézménynél és megjegyzést tettem egy kollegámnál az akkori vezetésre(amit az persze helyeselt),aztán néhány hét mulva álltam a fegyelmi bizotság elött:miszerint erőszakoskodtam az elitéltekkel szemben,persze jártathattam a pofámat hogy közel sem kerültem az ott tartotakkal (hiszen kertész voltam),de megsúgták hogy vagy elmegyek magamtól és befogom a pofámat,vagy járkálhatok évekig a bíroságra (persze az elözetes sem kizárt) és '89-et írtunk.Szóval nem várjál neveket egy 70-80 as években író dokumentistától.
A politikai nézetei ma - az egy dolog. Ezt a jelenetet meg kb. 40 éve írta le az Akit a mozdony füstje megcsapott-ban. (Az egyik legbutább dolog, hogy valakinek csak azért nem hiszed el egy állítását, mert XY politikai nézetei vannak - ma. Azt elhiszed ebből a könyvből, amit a vasutasok morális zülléséről írt? A lopásokról, a hanyagságról, a borzalmas munkakörülményekről?)
Hozzám egyszer a Márvány utcai hídra kijött a Déliből egy valami rendészféle, hogy itten nem lehet ám. Megmutattam neki azt a híres lapot a menetrendből, hogy "ha a lencse az utasok számára megnyitott terület felé" meg bla bla.
Elolvasta, szerencsére meg is értette, barátságban váltunk el.
Nem volt mindenkivel így. Kis senki figurák akarták éreztetni velem, hogy nekik itten hatalmuk van ám!
Egyszer a Keleti feszmentes volt, szétfényképeztem magam a kitoló kormányNohabokon meg Szergejeken. Jön egyenesen felém egy féklakatos, veri az aszfaltot keményen a kalapácsával, bátorítja magát. Mikor két lépésre volt, megkérdeztem:
-Mondja kérem, meddig nem lesz meg az előírásos feszültség a felsővezetékben?
Mint aki falnak ment.
-Úgy tudom, 14 óráig! - közölte, megköszöntem, elfordultam és fényképeztem tovább. Neki meg el lett rontva a napja.
Egyszer egy csoport a Déliben fényképezett-videózott gőzösöket, ott volt velük a Déli egyik rendelkezője. Előttük egy láthatólag külföldi csoport fényképezett.
Egy vén vasutas megkerülte őket, odament a magyar csoporthoz, és közölte, hogy "Itten nem lehet fényképezni!"
-Azoknak miért nem szólt? - kérdezte a rendelkező.
Üdv! Úgy látom nem jól fogalmaztam a korábban írt szövegemben. A mondanivalóm lényege csak annyi,hogy amennyiben van rá lehetőség akkor a készítővel érdemesebb felvenni a kapcsolatot. Az eddigi tapasztalatom az ,hogy abban az esetben ha a netről töltöttem le képet lényegesen rosszabb minőségű volt mint a szerzőtől közvetlenűl kapott kép . Természetesen ez érthető is mert az oldalaknak van egy méretbeli korlátozása. A másik .meg az ,hogy ha esetleg archiválni szeretnénk a képet akkor igazán a jobb minőség felé célszerű elmenni. A külföldi szerzők általában az esetek nagy részében igen jószívüek szoktak lenni . Mégegyszer kihangsúlyoznám nem a leszólás vagy a lebecsülés szólt belőlem a neten fellelhető képek tekintetében.
Ez midig is - sokszor most is - személyfüggő. A 80-as években volt, hogy valahol (kis fűtőház) szerettem volna fotózni, elhajtottak. Másnap a haveromék ugyanott jártak, simán megengedték nekik. Egyszerűen más volt szolgálatban...
Egyrészt ez a legegyszerűbb (kiindulásnak jó), másrészt nem mindeki tud németül, harmadrészt nem mindenkinek publikus az email címe (akárcsak itt). Bár ott legalább van PN, de ehhez be kell lépned, azaz regisztrálnod kell.
Na meg azért sem árt letölteni azonnal - levelezgetni ettől még lehet ill. ráér később -, mert sok kép előbb-utóbb eltűnik, aztán már szar felbontásban sem tudod megnézni.
Moldova könyvben írja, hogy Szerencs környékére pont jártak nyugatiak fotózni, és szemet húnytak felette... Nem Gyesev, és nem ötvenes évek, hanem MÁV 1970-es évek vége.
Azért finomítsunk ezen egy kicsit! A GYSEV-nél és 1980 után igen, de azért kiváncsi lennék, hogy pl. Alsógöd nevű megállóhelyen 1952-ben hogyan is nézett volna ki egy ilyen tettenérés. Ajánlom figyelmébe mindenkinek Karcsibácsi fiatalkori élményeit a stratégiailag kulcsfontosságú Márvány utcai felüljárónál.
ÜDV! NOs nem sok értelme van a Dreischeibe röl vagy egyéb oldalakról letölteni semmit ,mert kis felbontássúak és kis méretű képek sajnos semmire, azon kívűl,hogy egxszer ránézünk nem jók. Ha lehet megkeresni a készítőt akkor könnyebb a dolog.
Szerintem vasúti dolgozója, ill. rendőre (is) válogatta, hogy ki mit tűrt el, ill. mit nem.
Az egyik posztban pl. azt olvastam, hogy a vasútállomásról a rendőrségre vittek be egy NDK-s és egy NSZK-s vasútfotóst. Az igazoltatás után az NDK-st elengedték, de az NSZK-s még további egzecéroztatásnak volt kitéve...
(Az igaz, hogy a képek feltöltője "elfelejtette" odaírni a fotós nevét.)
Annak a '78. júli.26.-a reggelének "terméséből" további képek is láthatóak Kubinszky Mihály: 'Emlékképek a 424-esről' c. fotóalbumában, igaz, már feketefehérben.
Dehogynem, a Drehscheibe c. fórumon elég sokszor említik, hogy bizony nem volt kockázatmentes itt a vonatfotózás, és voltak, akiknek akadtak kellemetlenségei is emiatt.