Ezt a problémát nem csak egy többtízezer forintos frekiváltóval lehet kiküszöbölni, hanem azzal is, ha körök vízigénye összhangban van a szivattyú teljesítményével.
Amúgyis, minél kisebb a vízelvétel, annál gazdaságtalanabb a szivattyú üzemeltetése.
A másik fele a dolognak meg az, hogy ezt a ki-be kapcsolgatást csak a házi vízművek csinálják, de a házi vízmű az nem öntözőrendszer üzemeltetésére való.
Úgy értettem, hogy adott egy szivattyú, amelyik 2 atmoszféránál kapcsol be, 3,5-nél kapcsol ki. Ha úgy van a kör kiosztva, hogy kevés a vízfelvétele, akkor gyorsan felviszi a nyomást maxira, majd kikapcsol és 2-nél kapcsol be újra. Ezt kellene kiküszöbölni, hogy állandóan pl. 3-nál tartsa a nyomást egy kör locsolásán belül.
Kicsit lentebb ha megnézed a képet, látod, hogy ez egy búvárszivattyú. Ez nem házi vízmű. Ezen nincs nyomáskapcsoló, tehát nincs ami ki-be kapcsolgasson.
Ezt ha bekapcsolom, akkor nyom míg a föld forog :)
És nincsenek körök, 1 kör van, mert a kút is bőven tudja ezt a vízmennyiséget, és a szivattyú is. Sőt, a kút mezsgyén van, szal a szomszéd is erről locsol.
Külön köröket csak akkor kell kialakítani, ha vagy kevés a kút vízhozama, vagy egy kör meghaladná a szivattyú teljesítményét.
"Amúgy annyi víz van, hogy még locsolhatok is a slagról, miközben megy az összes fej."
Na ez pl. nem jó.
Amennyiben nem locsolsz közben, hanem csak a rendszer megy, akkor ki-be kapcsolgat a szivattyú, mert az egyes körök nem veszik fel a rendszer teljesítményét. Ezáltal változik a locsolás intenzitása és nem kerül ki a területre annyi víz, mint amikor jó a körök kiosztása.
A helyesen kiépített locsolórendszer úgy működik, hogy az egyes körök működése közben a szivattyú mindig maximális teljesítményen megy. eszerint állítják be az egyes körök kiosztását.
Egy rendszert úgy kell kiépíteni, hogy ismerni kell a felhasznált fejek tulajdonságait, paramétereit, ismérveit, nem lehet őket később összevissza cserélgetni.
Az a forgós a rotator. A félköríven belül, amit öntöznie kellett volna, kihagyott foltokat. Távolra locsolt, közelre is, de középen nem. Már kezdett kiszáradni a fű.
Kicseréltem olyan zöldfejű hunter fúvókára. Ez nem forog, nem pörög, nem csinál cirkuszi atrakciókat, viszont egyenletesen öntözi a gyepet. Asszem ez a funkciója.