Ha valakinek kérdése van a terhessége alatti ultrahang-vizsgálatokkal kapcsolatban, nyugodtan tegye fel.
(Persze mindenféle egyéb, akár nem nőgyógyászati képalkotó diagnosztikai kérdés is jöhet. :-) )
Nem tudom, hogy jó helyre írok-e, és hogy tudsz-e válaszolni.
6 hetes csecsemőn végzett hasi ultrahangon (ami kötelező úgy tudom) megnézik-e a baba gyomorszáját, hogy nyitott-e vagy sem?
Azért kérdezem, mert lassan 5 hós kislányom még mindig irgalmatlan nagyokat bukik, gyakorlatilag az egész nap a bukásról szól, átöltöztetés, szőnyegen-parkettán a plecsnik takarítása, lepedőcsere az ágyában, mert teljesen átázott stb. És gyakran nem csak a száján jön vissza, hanem az orrán is. És olyankor ordít.
Kaptunk AR tápszert előetetésnek, de semmi javulás.
Szerinted elképzelhető ez a nyitott gyomorszáj, vagy még korai ilyenen gondolkodni, éls ez lehet akár természetes is iylen korú babáknál?
Kedves Eszti, az látszik, hogy a babádnak a feje kisebb valamivel, mint azoké a babáké, akik olvasták a tankönyvet.
A II. típusú lepény meg a 29. hét felé ballagva kicsit korai, de nem szörnyen - az, hogy meszesedés jelenik meg, önmagában nem jelent semmi gondot. A III. típus esetén szoktam én komoly dolgokra gondolni.
A legfontosabb, hogy legyen néhány hét múlva egy kontroll - lássuk, hogyan nő a magzat. Ha jól tartja az ütemet, és a placentád is megmarad a II. típusban, akkor szerintem semmi baj. Ha elmarad, akkor meg a kora miatt sokkal jobb esélyei vannak egy császár esetén.
Kedves Anycska, a thorax a mellkas, a femur meg a combcsont. Az NT-nek meg 2,7 mm alatt kell lennie, az, hogy 1,4 vagy 2,1 mm, ebből a szempontból mindegy.
Én csak azt tudom, hogy én hogyan szoktam beszélni a pácienseimmel. 2-3 év után is emlékeznek rám. :-)
Elvileg a BDP-n (fej átmérője kb. a fülek fölött) kívül még az OFD (orr-tarkó táv), vagy a HC (fejkörfogat) az FL (combcsonthossz) és vagy a TAD-APD (has két tengelye), vagy az AC (haskörfogat) mérendő.
A placenta tapadása miatt nem kell aggódnod, el fog az onnan menni, ahogy múlnak a hetek. Ld. itt a (352)-es hozzászólást.
A nem meghatározása meg jó párszor nehézkes, és tényleg nem része a protokollnak.
Szia Kherion! Légyszi segíts nekem. Tegnap csináltak egy hasi UH-t, és nem hagy nyugodni ez a dolog: Létezik az, hogy 5 hetes +2 naposan 8 mm volt a petezsák, tegnap pedig 7 hetes + 2 naposan már 45 mm?? Nem nagy ez egy picit? Az orvos is meglepődött, át is számoltuk gyorsan a heteket, hónapokat... de úgy tűnik, hogy tényleg 7-8 hetes vagyok.
eloszor is nyugodj meg, nem eszik olyan forron a kasat. 3-4 het boven eltelik meg addig, mire tenylegesen ki kell venni a babat, es egy 33 hetes magzatnak prima eselyei vannak nem csak a tulelesre, hanem az egeszseges eletre, foleg hogy fel tudjak kesziteni a megszuletesre, nem hirtelen indul meg. mindenesetre a te babad legutobbi adatai is biztatoak. a 27. het utan mar tudnak segiteni az orvosok.
a holnapi vizsgalaton az orvos ujra ellenorzi a multkori ertekek valtozasat, es meghatarozza a teendoket. elkepzelheto, hogy befektetnek a korhazba megfigyelesre (jo otlet tulelocsomagot vinni magaddal, amit a ferjed bevihet a csomagtartobol, ha esetleg maradnod kell). az is lehet, hogy most mar nem lesz lemaradva a baba, es nem lesz semmi teendo. az is lehet, hogy valoban van elmaradas, de ezzel egyutt merheto a fejlodes, ilyenkor surubb ellenorzeseket iktathatnak be. minden a holnapi vizsgalaton mulik.
Szeretném a segítségedet mert az orvosom teljesen megijesztett a menszesz alapján most vagyok 29 hetes és 5 napos terhes.28 hét 4 napos ultrahang lelet alapján a baba BPD:64 mm AC:226 mm FL:54 mm HC:234 mm Súlybecslés:933 g A lepény II.fokban érett.Az orvosom szerint ez kisebb és azt mondta hogy a magzatot valószínű nem látja el rendesen a méhlepény ami azt jelenti hogy művi koraszülést kell végezni mert a magzat elhalhat méhen belül.Teljesen ideges vagyok és el vagyok keseredve ilyen pici babát hogyan tartanakl életben nem tudom mit tegyek,holnap megyek vizsgálatokra.Kérem mielőbbi válaszát köszönöm szépen.A baba nagyon sokat mozog a pocimban vitamint is elkezdtem szedni és még annyi hogy mostanában kicsit alul fájdogál a hasam de inkább megfázás jellegű nem görcsös. Köszönöm
Ma voltam 12. heti uh-n, és két adatot nem tudok értelmezni: Thorax AP 22 mm *19 mm, és a femur: 11 mm. Ezek mit jelentenek? Minden más oké, nyugodt vagyok, csak azt furcsállom még, hogy a nyaki redő méretét nem írták ki, csak azt, hogy normál.
A tanácsodat szeretném ismételten kérni...mert a 18 hetes uh-n a doki nem győzőtt meg...a viselkedését inkább nem minősítem, mert a stílusát csak nyomdafestéket nem tűrően tudnám jellemezni....
Az AFP-s eredményeim megtekintése után a vizsgálat kb 5 percig ha tartott... ( AFP 61,2 ng/ml wAFP 63,9 ng/ml MOM 1,8 grav.s. 16 testsúly 69 kg)
Gyakorlatilag a papíromra csak az alábbiakat írta: A vizsgálatkor a magzat fejvégű fekvésben. BDP: 46 mm Négyüregű szív, ritmusos szívműködés. Épnek imponáló koponya és gerinc. Ép hasi és mellkasi szervek, ép rekesz. Ép, hiánytalan hosszú csöves csontok. Jó gyomor és hólyatelítődés ábrázolódik. A magzatvíz mennyisége átlagos. Placenta a méh hátsó falán tapad, a belső (zárt) méhszájnál ér véget. Dg, Grav.s. 18-19.
Valahogy nem győzött meg az alapossságáról, ill. arra a kérdésünkre, hogy tökös vagy cunás-e csak annyit mondott, hogy mivel nem protokoll ezt ilyenkor nézni...nem is nézi meg...képet sem volt hajlandó nyomtatni....viszon' látásra....
Ezek alapján van értelme újabb uh-ra elmenni? Nem kellett volna még egy csomó adatot felírnia?
Meg a méhszáj közelében lévő placenta miatt motyogott valamit a császárról is, de nem részletezte... a dokimhoz me csak 10 nap múlva kell mennem...most aggódjak-e vagy sem?
Kedves benkri, a II. típusú lepény azt jelenti, hogy már megjelennek az öregedés jeleként a kis meszesedések a lepényben. Ez a 32. héten teljesen normális.
Emma :D Gondolom első terhesség... picit azt érzem, hogy hergeled saját magad. Megnyugtatásként leírom, hogy nálam Lilivel nem volt szinte olyan UH, amikor valamikor valami nem lett volna takarásban. Természetesen ez nem zárja ki a probléma lehetőségét, pusztán annyit jeleztem volna, hogy nem egyedi eset, hogy valami takarásban van, és emiatt nem látható. (nálunk pl. állandó visszatérő iromány volt az UHn, hogy a gyomor nem megfelően telített ezért kontroll javasolt... de semmi gond nincs a lánykával)
Még mindig itt vagyok, ugyanazzal a problémával ( keresztcsonti csigolyák nem ábrázolhatók...), de már azóta éppen kétszer kiborulva, most éppen rezignáltan várva a hétfőt.
A válaszod megnyugtatott- egy ideig. Tegnap este bementem a kezelőorvosomhoz a már vázolt eredménnyel. Szerinte komolyan kell venni a dolgot, akár még rendellenesség is lehet, és azonnal elintézte, hogy mára legyen beutalóm egy jobb minőségű gépre.( Az is elhangzott, hogy a 24. hétig megszakítható a terhesség!) Újabb kétségbeesés, alig átaludt éjszaka, és: az ultrahang technikai okok miatt nem üzemel...majd hétfőn...
Aztán egy újabb orvostól újabb információ: nincs ok az aggodalomra, nagyon ritka a probléma azon a helyen, biztos kicsi még, nem látszott...Szeretnélek Téged megkérdezni még egyszer: gyakran fordul elő olyan, hogy 19-20 hetesen nem látszanak ezek a csigolyák? És ha valami gond van, akkor az mit takarhat?
A többi érték szerinted megfelel a korának?
( Egyébként idáig minden eredményem (AFP...) jó, mocorog is a pici folyamatosan...
Tudom, hogy az se jó, ha mindenféle infót összeszed az ember, de ilyen helyzetben hihetetlen, hogy mennyire nem lehet megnyugodni :(
Az ultrahangos nem-meghatározás néha teljesen lehetetlen, néha meg a magzat szépen mutat mindent. Én mindenkitől meg szoktam kérdezni - eddig talán két szülőjelölt mondta, hogy meglepetést akar. :-)
Kedves Kriszti, a több magzatvíznek lehet oka a nyelőcső elzáródása, rekeszsérv illetve vese-eltérés is.
De ha ezeket a vizsgálód kizárta, akkor a legnagyobb valószínűséggel csak az lehet a helyzet, hogy vagy egy kicsit emelkedett a vércukrod, vagy egyszerűen csak több a magzatvized, mindenféle kórság nélkül.
Ma voltam a 20 hetes ultrahangon, és nagyon szeretném, ha mondanál valamit az értékeimre, mert igen kétségbe ejtett az orvos , visszahívott kontrollra. ( jövő hétre vagy utána, " többet ne várjak vele".) Ennek az oka az, hogy a "keresztcsonti csigolyák nem ábrázolódnak". HOGYAN LEHETSÉGES EZ?????? Az orvos szerint talán kisebb, mint 20 hetes. ( Egyébként 19+4 lehet)
A papíromon még ez áll:
"BPD/OFD/HC:48 cm
FL: 32mm
HL: 27mm
Lepény: a fundusban. Normál magzatvíz.
Szív: négy üregű
A szülészeti protokoll szerint végzett ultrahangos vizsgálattal jelenleg fejlődési rendellenességre utaló jel nem látszik."
Egyébként az orvos azt se kérdezte meg, hogy szeretném-e tudni a nemét. Így utólag ez is gyanús... Nagyon kétségbe estem ezeken a keresztcsonti csigolyákon...még 1 hétig bizonytalanságban leszek...
szia, saját tapasztalatból írom, hogy az éppen nem teli gyomor miatt ne aggódj. Nekem Lilivel elég sok UHm volt, és ca. a felénél nem volt tele a gyomra, önmagában ez semmi gondot nem jelent.
Már írtam Neked 2 hete, azzal kapcs.ban h az akkor 19 hetes babámnál hyperechogén szívizmot és kissé több magazatvizet láttak. Azóta voltunk amniocentézisen, aminek az eredméyne okés, illetve kontroll UH-n, ahol a szív dolog már el is múlt, a víz viszont még mindig kissé több. A vércukromat még nem nézték,majd 3 hét múlva esedékes. A vizsgáló orvos szerint azonban nincs cukorbetegségre utaló jel, mert a baba nem nagy,ill nem nagyobb, méretei tök megfelelőek a korához,és álítólag a diabéteses mamák babái már ilyenkor nagyobbak.
Ő annyit mondott,h a gyomra épp nem volt rendesen tele a bébinek, de nem volt pangás a vesében,a rekeszizmoknál is rendben talált mindent, tehát szte nincs nagy probléma.
Én azért nem vagyok nagyon nyugodt, pont emiatt a az épp nem teljesen telt gyomor miatt..
Szted ha ilyen jellegű probléma miatt lenne több a víz,akkor más dolog,eltérés is látszódott volna az uh-n? (Eddig mondjuk egyik uh-n se írták ,h jól telődő hólyag és gyomor, csak azt h anatómiai eltérés nem látható...remélem azért ebben benne van az is,h ott minden okés)
Másik kérdésem az lenne,h ha nem a cukor a felelős a "kissé több" vízért, milyen más dolgokat jelezhet, és ezek többségge látható uh-n?