Nekem is ajánlotta a hölgy a kenyeret, de csak egy kávét, egy szörpöt és egy csokit kértem.
Kotyogóval fűzték le a kávét, amíg lefolyt addig beszélgettünk, sőt utána is, egy félórát biztosan elidőztem itt. A zúzmarás, ködös erdőben felüdülés volt, nem is számítottam rá így aztán meglepetés erejével hatott a léte. :-)
Nagyon szimpatikus hely volt, olyan élni akaró, kreatív, és végtelenül autentikus.
Egyetlen hazai turistaházzal érdemes összehasonlítani, az Ágasvárival, (hegyen van, szinte csak gyalog megközelíthető, egy család üzemelteti), annál viszont klasszissal jobb.
Azt hiszem az azért jól jött nekik hogy a lillafüredi új libegő 600-700 méterre tőlük ér fel a hegyre...
ha valaki belép, megérzi az illatokat, a friss fát, picit dohos fát, ételt, enyhe füstöt, továbbá meglátja a berendezés, akkor önkéntelenül ránéz a naptárra, 1982 avagy 2016 van-é...
Hamisítatlan retro turista-hőskor hangulat, de nagyon-nagyon jó értelemben véve, amit érdemes legalább egyszer megnézni!
A mai nap táblája: Hajnalka-forrás, Diósgyőr, Miskolc, HÁZIKENYÉR :-)
Egyébként nem ismertem azt a turistaházat amelyhez ez és az ehhez hasonló táblácskák vezettek, de érdemes volt megismerni, a hegyi turistaházaink egyik utolsó mohikánját, amely a Kohász Kék régi útvonala mentén, a mai zöldön fekszik 587 méter magasságban.
Igen, ezt mondom én is. A régi romjait eltüntették, majd jött egy lauf, és utána épült meg az új. Vektorék a kettő közt, a lauf idején jártahhatak arra.
Sokáig volt ott ilyen padlásonalvós, aztán az leégett, összedőlt és elsüllyedt. Aztán a Nagy Kék Projekt keretében építették tavaly vagy tavalyelőtt ezt. Jó kis hely egyébként, de a forrás teljesen megbizhatatlan, érdemes Mátyáskúton feltankolni.
Sétáltunk egy Csákvár - Oroszlány menetet, szarvaskúti alvással. Aki ide tervezi mostanában a bivakot, az ne ijedjen meg, hogy a ház kilincse csak forog, mint a szélmalom, és nem nyitja a zárnyelvet: az ajtó befelé nyílik, egy bankkártyával simán el lehet tolni a nyelvet és bemenni. A benti kilincs működik, így nem tudja az ember magára zárni végleg a házat.
Egyébként korrekt élmény volt: érkezéskor (este háromnegyed hat) a közeli mátyáskúti forrásnál a kulacsok feltöltése alatt -10 fokot mértünk, de a házban jó meleg volt, ott csak -6 fok celsius fogadott. Reggelre viszont jobb idő lett, a meteurológusok által jósolt durva mínuszok elmaradtak. Azt nem mondom, hogy nem fagyott ránk az izzadtság abban a percben, amint megálltunk pihenni, és hogy a kulacsokban jégkásán kívül bármi más termett, de azért élvezhető volt a séta. :)
Nálam a Vízvári tekerős sorompó, és mechanikus kulcsrendszer vitte a pálmát, ahol a kulcsokkal lehetett mindenféle reteszeléseket csinálni, valamint nem csak a vasútállomás, hanem a vízházhoz vezető út sorompóját is kezelik.
Ez olyan messze van, hogy nem is látszik a tekerés helyszínéről.
Igen, megvan a Prédi! Az utolsón lehet a három gerinc a Hollókő-Bujáki, a Tepke és a Mátra, de miért nem látom rajta sem a Galyán, sem a Kékesen álló tornyot? Meg a nyerget a Vörösmarty Fogadó mellett? A Csór-hegyi szakaszt szinte oldalról, derékszögben kellene látni, akkor meg a nyereg sem tűnhetne el.
Szerintem teljesen rendben van a dolog, én is így szoktam. Túra megszakításakor ha van bélyegző akkor nyomok kettőt, legközelebb ne kelljen ezzel vacakolni, pláne ha nagyon-nagyon véletlenül legközelebbi alkalomra eltűnne a pecsét akkor meg téphetném a hajam.
Volt hogy vasútállomáson az egyik rubrikába kértem dátumos körbélyegzőt, másikba pedig sima feliratost, mert az állomás nyitvatartása eléggé korlátozott volt. (Putnok, Bódvaszilas pl)
Az útvonalkövető bejárás nem ezen múlik, az becsületbeli ügy.
Kibeszéltük ezt már sokszor, magadnak csinálod. Ha becsületesen legyalogolod az utat akkor a bélyegzők beszerzése és ennek módja csupán igazolás-technikai kérdés.
A bélyegzők csupán az ott jártat igazolják, azokat akár kocsival is össze lehet gyűjteni. Csak minek...
De erre is van kivétel!
Szandaváraljára egyszer csupán a bélyegzőért kanyarodtunk be kocsival, mert amikor kékeztünk akkor éppen nem volt, egy hétre rá pótolták. Egyáltalán nem éreztem magam rosszul ettől, mert a Cserhátsurány Becske szakaszt előtte becsületesen teljesítettük.
második bejáráskor már volt bélyegző akkor és ott amikor bejártuk a szakaszt
Mivel végigjártad szerintem teljesen korrekt ha nem mész ki kétszer az állomásra. Pl. én még a régi reflex alapján a túra végén a szakaszhatáromon mindig két pecsétet szoktam nyomni hiszen ki tudja legközelebb a folytatáskor meg lesz e még a bélyegző.
Ket egymast koveto hetvegen jarnam be a Matrahaza-Sirok es Szarvasko-Sirok szakaszokat. Minket esetben a kocsim Sirokon hagynam a telepules belso reszen. Ebben az esetben gondolom semmi kivetni valo nincs abban, ha az elso szakasz utan bepecsetelek a masodik szakaszra is az allomason, hisz az kek nyomvonalat bejarom, mivel be kell mennem a faluba, viszont utana hetvegen nem lenne kedvem elsetalni az allomasig, hogy utana visszamenjek a falu kozepere. Lehet hulye kerdes, de erdekelne masok velemenye a szituaciorol.
""Számomra minden pecsételőhelynek csak egy dobása van..."
Kíméletlen vagy. :-)"
Ez nem kíméletlenség a részemről, még szmájlival sem. Egyszerűen praktikusság. Mint ahogy az is, hogy ha nem kéktúrázom, akkor a kéktúra igazolófüzetek otthon pihennek a könyvespolcon (még ha érintem is a túrán a mozgalom egy-egy pecsételőpontját, akkor is).
ha valaki belép, megérzi az illatokat, a friss fát, picit dohos fát, ételt, enyhe füstöt, továbbá meglátja a berendezés, akkor önkéntelenül ránéz a naptárra, 1982 avagy 2016 van-é...
a Tar-kő
második bejáráskor már volt bélyegző akkor és ott amikor bejártuk a szakaszt