Keresés

Részletes keresés

Kannus Creative Commons License 2008.09.08 0 0 28618
GERGELY ÁGNES
 
Hallod a madarakat?

Hallod a madarakat?
Most már hallod őket te is.
Most már tudod: hamis nótázásnál,
ígérgetésnél, emberi szitoknál
erősebb a hangjuk. Olyan erős,
mint a lomb. Évszázadok
tanúsítják, egyiket sem fogja méreg.
Keresik egymást, a trilla és a klorofill.
Tántoríthatatlanok, mint a kő.
S még többet ismernek. A visszatérést.
Ezt a szürke követ azért
nem hengerítem el az utadból,
hogy lásd: fölébe ág hajlik,
rajta rejtélyesen ideérkező
madarak szólítanak,
most már érted őket,
érted a szárnycsattogást,
a négy szelet, a törzsben
fölgyalogló nedveket, a Hívást
és a Küldetést s aztán az Újra-
hívást és a kő porózus mélyéből
felküldött hajszálrepedést, az erek
repedését, ezt a vérrel
sározott világot. Hallgass a madarakra.
Vérnél, elvérzésnél, utolsó lobbanásnál
erősebb a hangjuk. Nem, olajágat nem,
de a követ fölemelik majd.
Hangjukra tisztán kitárul,
kaput nyit a mélység. Halleluja,
halleluja: együtt hallgatjuk őket.


1989. június

Előzmény: Kannus (28617)
Kannus Creative Commons License 2008.09.08 0 0 28617
Nincs semmi gond...:-)
Előzmény: dolna (28615)
dolna Creative Commons License 2008.09.08 0 0 28616

Csendes estét, pihentető éjszakát kívánok mindenkinek!
színezni sem tudok:((

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Dsida Jenő: Őszi napok

Tegnap virágos volt a rét, mező,
Felette egy vidáman repkedő,
Színes pillangó, zúgó méh-sereg.
Tegnap minden vidám volt és meleg.

Ma már borult az ég, metsző a szél,
A fáról hull az elsárgult levél;
A sok virágfej búslakodva int,
A dértől vannak elhervadva mind.

Tegnap meleg volt még a nagy határ,
Miként a forró, nyári napsugár;
Ma már a földre szemfedő borul,
S a fák felett az őszi szél dudol.

dolna Creative Commons License 2008.09.08 0 0 28615
Szép estét, kedves Kannus!:-)
Bocs, nem tudok virágot küldeni, mert eltoltam valamit:-(.
Előzmény: Kannus (28612)
Kannus Creative Commons License 2008.09.08 0 0 28614
ADY ENDRE
   LÓTUSZ


Lótusz-virág, lótusz-virág,
Szent kelyhedet megcsókolom, lásd,
Aztán felhőzni kezd a lelkem,
Aztán keserű záport hullat,
Lótusz-virág, lótusz-virág...
Én feledésre sohse leltem,
Én siratom az örök romlást,
Én siratom a napkeletet,
Siratom a Gangesz partját,
Honnan romlásra elkerültünk,
Lótusz-virág, lótusz-virág...
A mi hazánk ez sohasem volt,
Mi csak romlásra éltünk itten,
A fény és illat buja álmát
Elvette egy kegyetlen isten
S mi már csak sirattuk az álmot.
E világ nem a mi világunk,
Megöltek a hideg virágok,
Megöltek engem s téged is,
Lótusz-virág, lótusz-virág...
Szent kelyhedet megcsókolom, lásd,
Megsiratom az örök romlást
S veled hal meg szent napkeletre
Vágyódva, sírva, összeesve
Az én idegen lelkem is,
Lótusz-virág, lótusz-virág!

Kannus Creative Commons License 2008.09.08 0 0 28613
ADY ENDRE
NEM ADOM VISSZA


Visszaadok én mindent,
Ha visszaadni lehet.
De nem adom vissza
A szemed.

Belőlem fognak nézni
Téged és egy kék tavat
S mit e földön nézni
Még szabad.

Visszaadok én mindent,
Ha visszaadni lehet,
De nem adom vissza
A szemed.

 
Kannus Creative Commons License 2008.09.08 0 0 28612
Szép délutánt, Dolna és Kedveschek!:-)
 
 
 
 
 
 
 


ADY ENDRE
HA SZERETLEK...


Ha szeretlek, akkor hazugság,
Amit igaznak hittem én.
Hazugság a sírás, a bánat
S az összetörtnek hitt remény.
Hazugság akkor minden, minden,
Egy átálmodott kárhozat,
Amely még szebbé fogja tenni
Az eljövendő álmokat.

Ha szeretlek, akkor vergődve
A halált nem hívom soha,
Eltűröm még a szenvedést is,
Nem lesz az élet Golgotha.
Mikor álmomból fölébredtem,
A percet meg nem átkozom -
A lelkedhez kapcsolom lelkem
S mint régen, ismét álmodom.

Ha szeretlek... Ne adja Isten,
Hogy hazug legyen ez a hit!...
De mért?... Legyen hitvány hazugság,
Elég, hogy engem boldogít.
Ha úgy érzem, hogy most szeretlek,
Haljak meg most, ez üdv alatt, -
Többet ér egy hosszu életnél
Egy álmot nyujtó pillanat!...


dolna Creative Commons License 2008.09.08 0 0 28611

 

Cséfai Szelezsán György: A vágy virágai

(Lélekvándorlás, vagy -mosás)

A lelkem mélyén vergődik a kérdés,
- megdöbbentő rá a felelet. -
Keresed-e még?
A földi élet folytatásait, vagy elég?!
Amíg olvasom szorongó szívvel
a Biblia kétezer éves magyarázatát,
"veszteségedbe ne nyugodj bele,
keresd még, keresd,
mintha volna még!
Lesz nekünk még!...
Az írás a lélekbe hasít...
S egy másik: "...a teremtett világ
vajúdva várja a feltámadás fiait..."

Ó add, Uram, ne mag, inkább virág legyek.
Nem szeretnék, irgalmazz nekem?...
Én tudnék mosolyogni az idegenre.
Nála feszítenék gólyahírként,
rózsaként, lassan észrevétlen.
Tarka pillangók leszállnának kelyhem méhébe,
s a szorgos méhek vinnék szét belőlem
az ujjongás porát.
A lét örömében nyílnának bennem a vágy virágai,
nehéz orchideák s bódult rőtre gyulladt rózsák.
- Én beengednék mindenkit szirmaim fogadótermébe:
szenvedő embert, magányost, megfáradtat,
Ez hajtja, lelkem, vajúdó hitem titkát!
A valóság, társaim földi nyomora fáj sokkal inkább!...

dolna Creative Commons License 2008.09.08 0 0 28610

 

Cséfai Szelezsán György: Mert

A ma mindig
frisset kíván
menni bölcs,
jó utakon,
jó cél felé, míg
tudjuk követni
a vágy szédületét,
vagy a mosolygó szívet
mely tud veszteni
egy csendes igennel,
egy csendes ámennel,
akár egy csendes ösvényen,
hol elhalad: az ősi fák alatt,
merengve nézi a tegnapot, mely
rosszra vitt el...
Mért jár?
Üdvre vár még?
Mit nem ért el a földön?
- Mert ilyen a vezeklő lelkek
imaszárnyalása?... Mély
a dölyfösség legyőzése;
hol látomásra gyúl a képzelet,
ahonnan meghozott a reggel.
Mert minden nap kegyelem
és minden nap fellelheted
az egy másik nap eljövetelét
a szeretetsugarak majd elvezetnek,
ahhoz, aki szenved,
csak lásd társadon
a fáradtság bilincseit.

dolna Creative Commons License 2008.09.08 0 0 28609

 

Cséfai Szelezsán György: Ember, fogódzkodj!

Örökforgó ringlispil az élet,
ezer veszéllyel jár:
elkophatnak az erős láncok,
csődöt mondhat a cél,
kibillenhet az egyensúlyból, -
lehet bármi, ami az utadba áll...

Változunk, mindannyian Te is, én is
töröljük le egymás könnyeit,
kövessük azt,
ami megosztható mással,
szolgáljuk ingyen,
ha szegény is,
ha kell egy szál ingben,
egymásért erőről erőre,
ember,
a sors hordoz, forgat,
vezet, vigasztal, rángat,
csak a helyed
az élettered ne add fel,
míg az örök hajnal rád nem virrad!
- Így volt ez tegnap is,
így lesz ma is,
és így marad örökre is!...

dolna Creative Commons License 2008.09.08 0 0 28608

 

Cséfai Szelezsán György: Ha másnak születtem volna

Kérdésre kérdés: Miként sejthetném meg,
ha harangvirágnak vagy jázmin bokornak...
Lettem volna kicsi mag?!
uram akkor -
kihez mehetnék? - Nélküled? -
Szorongásból nőtt rémület:
Vágyak. Ami lerombolja
ezt a szenvedésdúlt összevisszaságot...
Hangos a csend: karma még fogva tart,
és a földet szélcibálta várfalak uralják...
Mondd Uram, hogy lehet,
felel már a kérdés előtt,
a fölzaklatott lelkiismeret.
...ha Jézus az élet kenyere,
akkor kell ez a kis fogalomcsere.
Ez az egész élet tévedés,
korán lerozsdált,
hisz tele van csalódással!
Rémült birka vagyok,
sarkon fordulok,
vissza köznapjaimhoz!
Másként nem lehetséges,
az ember vissza nem lát soha,
a csodának nincs folytatása?!...

dolna Creative Commons License 2008.09.08 0 0 28607

 

Cséfai Szelezsán György: Mikor már

Éveink növekvő száma
mikor már mocsárba
süllyed a nyárvég
mikor már éveink
földre roskasztanak
mikor már aszaló
gyöngyét elvesztette
a nyár
mikor alászállunk
lelkünk tömlöcébe,
mikor kitekintünk házunk
ablakán
mikor már nem nyílik az ablak
mikor az utasra nem várnak
mikor az út követése nehéz
mikor az élet csupa
megpróbáltatás, szenvedés,
mikor nehéz a vállra vett kereszt
mikor már nem vibrál körülöttünk
Szeretettel: mikor már nincs kinek
megköszöni a kenyeret,
az asztalt,
mikor már anyánk nem jön elénk,
ki bennünket imáiban magasztalt,
mikor szelíd arcán elveszett
a világot befogadó mosoly,
ez megsokszoroz minden jelet,
itt az ideje, hogy
elindulj Őelébe
lépésről - lépésre.
Anyánk emlékén átragyog a hit,
még majd akkor is, ha majd a gyertyánk
értünk ég csonkig!

dolna Creative Commons License 2008.09.08 0 0 28606

 

Cséfai Szelezsán György: Papírra írt titkok

Tényleg minden írás hiábavalóság?...
Mert úgyis mindenkinek vannak terhei!...
Mikor egy könnyű írásból
egy önkínzó panasz lesz
és már nincs többleterő
az emberek panaszát hallgatni
mély áhítat és vigasz
biztatás remény ül ajkamon,
neki /nekik/ vannak sebeik,
nekem ne legyenek?...
Hisz, vállamat súlyos évek
nyomják!...
Az ősrejtelembe nem lát be két szemem,
nekem sem tárja ki titkait a végtelen!
Az élet magában hordozza
a múlandóság erőit
mint a nap az éjszakát!...
Hordok én is embervétket,
hisz csak egy múló árny vagyok,
- ember vagyok, - engem is vetnek
a habok, ilyenkor jobb ha írhatok...

dolna Creative Commons License 2008.09.08 0 0 28605

 

Cséfai Szelezsán György: A költő titka

Valami kínos nyugtalanság
feszíti az embert,
az írás lelki állapot:
Ha úgy tetszik, ártalom.
Öntüzében égő állapot,
mindig munkáló,
roppant hatalmas hajtóerő
a szenvedés kohóján ördögöt
legyőző,
mindig gyümölcsöt termő,
az írás húrjain jól játszó,
vert, áldott, éltető erő:
szent kikötő!...
Bús vérzés, vidám gyönyör,
kacaj, könny, valót igéző,
tettre ébresztő!...
Az ember elzárkózik az emberek tömegétől
majd előbújik az írással kezében,
ki csöndben ki házi köntösben,
meleg nyárban, fagyos világban
mint kicsiny láng hirdeti gondolatait,
az élet baját, diadalát,
hogy azután szélnek adja...
Írnia kell, nagy-nagy alázattal,
hogy aki gyűlöl az is szeresse.
Szeretetébe burkolva lelke legyen az írásnak,
csak így lehet boldog, ha hallatja szavát.
Ne kérdezzétek tőle: vajon megérte?...

dolna Creative Commons License 2008.09.08 0 0 28604

Végre hűvösebb van, és esik az eső.

Ana Blandiana: Esőbűvölő

Szeretem az esőket, szenvedéllyel
szeretem őket,
A dühöngő és a csendes esőket,
A szüzies záport és a féktelen asszonyos zivatart.
A felfrissitő esőt és a végnélküli
elálmositó kopogást.
Szeretem az esőket, szenvedéllyel
szeretem őket,
Szeretek hemperegni hosszú szárú
fehér füvekben,
szeretek letépni és fogam közé
venni egy-egy szálat,
hogy megpillantván ilyenkor,
elszedüljenek a férfiak.
Tudom: csúnya dolog ezt mondani:
“ A legszebb asszony én vagyok”.
Illetlenség, s talán nem is igaz.
De mikor esik,
Csupán akkor amikor esik,
Engedd kimondanom e bűvös szavakat.
“A legszebb asszony én vagyok.”
A legszebb asszony vagyok, mert eső zuhog,
Es fenylő rojtjai csillognak hajamban.
A legszebb nő vagyok, mert szél fúj,
Es kétsegbeesetten vergődik szoknyám,
hogy eltakarja térdeimet.
A legszebb asszony vagyok, mert te messze vagy tőlem,
Es én várlak,
S te tudod, hogy várlak.
A legszebb asszony vagyok es mégis várlak,
Mert tudok várni.
És az elhaladók az esőből szippantjak fel az illatot.
Ilyen esőben villamcsapásként sújt rád a szerelem.
Itt minden ember szerelmes,
És minden ember belém szerelmes,
És én várok rád.
Csak te tudod egyedül,

Szeretem az esőket, szenvedéllyel
szeretem őket.

dolna Creative Commons License 2008.09.08 0 0 28603
Szervusztok! Kellemes délutánt kívánok mindenkinek!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Ana Blandiana: Angyalszüret

…Időnként
Tompa puffanás,
Olyan akár a fűbe
Pottyanó gyümölcsé.
Hogy telik az idő!
Megértek és potyogni kezdtek
Az angyalok:
Ősz lett az égben is…
dolna Creative Commons License 2008.09.07 0 0 28602

Csendes estét, pihentető éjszakát kívánok mindenkinek!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Szakáli Anna: Naplemente

Mi alkonypír itt,
máshol fényes hajnal.
Hunyó fénye nem vakít,
búcsúzik enyésző jajjal.
Lángoló korong felettünk,
estéli szárnyas hírnökünk,
majd tengerbe bukó,
hegyek közt megbújó,
elhaló vörösség,
mely átfesti Isten
kék egét.

 

dolna Creative Commons License 2008.09.07 0 0 28601

 

József Attila: Kései sirató   


Harminchat fokos lázban égek mindig
      s te nem ápolsz, anyám.
Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik,
kinyujtóztál a halál oldalán.
Lágy őszi tájból és sok kedves nőből
próbállak összeállitani téged;
de nem futja, már látom, az időből,
      a tömény tűz eléget.

 

Utoljára Szabadszállásra mentem,
      a hadak vége volt
s ez összekuszálódott Budapesten
kenyér nélkül, üresen állt a bolt.
A vonattetőn hasaltam keresztben,
hoztam krumplit; a zsákban köles volt már;
neked, én konok, csirkét is szereztem
      s te már seholse voltál.

 

Tőlem elvetted, kukacoknak adtad
      édes emlőd s magad.
Vigasztaltad fiad és pirongattad
s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad.
Levesem hütötted, fujtad, kavartad,
mondtad: Egyél, nekem nőssz nagyra, szentem!
Most zsiros nyirkot kóstol üres ajkad -
      félrevezettél engem.

 

Ettelek volna meg!... Te vacsorádat
      hoztad el - kértem én?
Mért görbitetted mosásnak a hátad?
Hogy egyengesd egy láda fenekén?
Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer!
Boldoggá tenne most, mert visszavágnék:
haszontalan vagy! nem-lenni igyekszel
      s mindent elrontsz, te árnyék!

 

Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő,
      ki csal és hiteget!
Suttyomban elhagytad szerelmeidből
jajongva szült, eleven hitedet.
Cigány vagy! Amit adtál hizelegve,
mind visszaloptad az utolsó órán!
A gyereknek kél káromkodni kedve -
      nem hallod, mama? Szólj rám!

 

Világosodik lassacskán az elmém,
      a legenda oda.
A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,
észreveszi, hogy milyen ostoba.
Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül,
      ebbe fog belehalni.

dolna Creative Commons License 2008.09.07 0 0 28600

 

József Attila: Ringató

Holott náddal ringat,
holott csobogással,
kékellő derűvel,
tavi csókolással.

Lehet, hogy szerelme
földerül majd mással,
de az is ringassa
ilyen ringatással.

dolna Creative Commons License 2008.09.07 0 0 28599

 

József Attila: Ülünk egymás mellett

Ülünk egymás mellett a padon.
Ülünk egymás mellett némán, hallgatagon.
Ő nem szól hozzám, és én se szólok néki.
- Mért kell a csüggedtnek búsan - mégis élni? -
Nem szólok hozzá, bár tudom, hogy szerelme,
Hallgatok mellette, bár tudom, a lelke,
A lelke-szerelme csupán értem ég,
S azt is tudom, hogy meg fog siratni még.

dolna Creative Commons License 2008.09.07 0 0 28598

 

József Attila: Reménytelenül

Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

dolna Creative Commons License 2008.09.07 0 0 28597

 

József Attila: Az én ajándékom

A szívem hoztam el. Csinálj vele
Amit akarsz. Én nem tudok mást tenni
És nem fáj nekem semmi, semmi, semmi,
Csak a karom, mert nem öleltelek.

Oly fényes az még, mint uj lakkcipő
És lábod biggyedt vonalára szabták,
De ruganyos, mint fürge gummi-lapdák
És mint a spongya, mely tengerbe' nő.

Két fájó karral nyujtom mostan néked
És fáradt barna szóval arra kérlek:
Ha eltiporsz is füvet, harmatost,

Ha elkopott a lakktopánka egyszer
S ki megfoltozza, nem terem oly mester,
Az uccasárba akkor se taposd.


dolna Creative Commons License 2008.09.07 0 0 28596

 

József Attila: Sóhaj

Ha könny csorog,
Ha kebel sír,
Ha jaj hallik,
Ha ég dörren,
Föld kerekén
Akármerre:
Az én könnyem,
Az én keblem,
Az én jajom,
Büntetésem:
Föld kerekén
Akármerre
Járok, mindig
Csorg a könnyem,
Sír a keblem,
Jajom hallik,
Az ég dörren
- Átkozott fej
Az én fejem -
Átkozott fej
Te fölötted.

dolna Creative Commons License 2008.09.07 0 0 28595

József Attila: Tengerhez

Rengő csoda Tenger!
Fonjad körül bánó dalaiddal
Élet után vágyó lelkemet.
Tépd ki szívem kérges rejtekéből
Tompa dalok árnyékéletét.
Mert gyáva az ember.
Nem mérkőzik titkos hatalmaddal: -
Ha rám borul a sötét - eltemet.
Pártos harcon elsorvaszt, elöl;
S csak fenyeget, de nem jő a Vég.
dolna Creative Commons License 2008.09.07 0 0 28594

 

Illyés Gyula: A falevelek végső útja

 

A falevelek végső útja! Nem
az a halk lekeringés csendesen
ágak ég-magasságából a földre.
Nem az a szűztiszta hullás! Hanem
ahogy már ottlent loholnak, pörögve
bokrok alól, sövény mellől be,
a pocsolyába, majd a csupa-sár
határba, szerte, szennyesen!
E holt kezek, e zörgő tenyerek
halálmenetét nem őszi szél kergeti,
hanem – érzed? – tavaszi: kikeleti!
Menyecske söpör szemetet.
Mért emelné hát pillanatra bár
  tiltakozva kezét –
  jobb ha leejti: Míg
  s még idején
  főt hajt a vén.

 

dolna Creative Commons License 2008.09.07 0 0 28593

 

Somlyó György: Őszi levél – A.-nak

Hát ez a feladat. Ki tűzte ki?
Az alany vagy a tárgy? Ő-e vagy Én-e?
Az én sorsom? Az ő sorsnélkülisége?
Állandó szökésem az igazi

feladattól? Véletlen töredéke
egy percnek elég megállítani
hullásában ezt az egyedüli
részét az egésznek? Szóval: a séta

a fák alatt. Aztán a heverészet,
melyben a rész egyszerre csak egész lett:
Egy – milliókból. Milliók az egyben.

Barna, eres, ötujjú falevél.
Felvettem. Mit kezdjek vele? Elejtem.
Fújja lábad elé a rím. (A szél.)

dolna Creative Commons License 2008.09.07 0 0 28592

József Attila: Ősz

Tar ágak-bogak rácsai között
kaparásznak az őszi ködök,
a vaskorláton hunyorog a dér.

Fáradtság üli a teherkocsit,
de szuszogó mozdonyról álmodik
a vakvágányon, amint hazatér.

Itt-ott kedvetlen, lompos, sárga lomb
tollászkodik és hosszan elborong.
A kövön nyirkos tapadás pezseg.

Batyuba szedte rongyait a nyár,
a pirosító kedvü oda már,
oly váratlanul, ahogy érkezett.

Ki figyelte meg, hogy, mig dolgozik,
a gyár körül az ősz ólálkodik,
hogy nyála már a téglákra csorog?

Tudtam, hogy ősz lesz s majd fűteni kell,
de nem hittem, hogy itt van, ily közel,
hogy szemembe néz s fülembe morog.


1935. okt.

dolna Creative Commons License 2008.09.07 0 0 28591

 

Pilinszky János: Őszi csendélet

Ha az őszt egybe kellene vetnem valamivel, egy hosszú ének befejező utolsó sorához hasonlítanám. A dallam elakad, de még nincs vége teljesen, átcsúszik az utolsó ponton, kitárt szárnyakkal tovább lebeg az emlékezetünkben. A gyümölcs megért, csak kosárba kell gyűjteni a fákról, a szőlőtőke roskad a fürtöktől, csak szüretre vár, a mezőről is elkívánkozik a széna. Kertekből és földekről pincékbe és kamrákba szorul a termés. A táj kifosztva, könnyes és ideges, egy-egy szakállas rózsatő tűnődik, mosolyog magában, aztán hátraveti fejét, rázza a sírás. Valahogyan kényelmetlenül érzi magát a gyümölcs, ha még kinn felejtették a fán, de ez a szorongás egyszeriben megenyhül, ha tálba kerül az asztalon.

Nézd, már mosolyog is! Igen, csak az emlékeinek szeretne élni, mint a nagy színész, ki elérte leghangosabb sikerét, s most emlékiratait rendezi, mint az öregedő szerelmes, ki nem akar már semmit, mert mindent megkapott, amit csak kívánhatott. Érdemes meglesni a kamrában egy halom almát. Szelíd, nyugdíjas mosollyal ismerkednek egymással, végtelenszer ismételgetve szokásos, egyszerű történetüket, mindig ugyanúgy és ugyanazt, akár valami kaszinóban. A körték valamivel tartózkodóbbak, ők az öregedő asszonyok, kik továbbra is megtartják derekuk karcsúságát, s csaknem mindent fiatalságuk tündéri illatából. Az asztalon, a tálban kényesen elrendeződnek, az almák fölé furakodnak, egy ismeretlen, titkos megállapodás jogán. Nem is tudják talán, hogy mindez tulajdonképpen szomorú. Utolsót illatoznak, tündökölnek a mulandóság máglyáján.

Kint nyugtalanul és hidegen váltakoznak nappalok és éjszakák, ellenségesen egymás sarkába marva. A levegő tiszta és üveges, valami nyers tisztaság szorult tágas üregeibe. Hallgatagon, kifosztva ellenőrzik egymás félelmét a magányos fák, mint megrabolt szülők, kik nem mernek tudni, hallani elveszett gyermekük sorsáról. Gyászolnak és hiú reménykedéssel csalják magukat. Igen, a gyümölcsök eltűntek a nyárral, s ki tudja, mi lett a sorsuk? Talán zsúfolt városi piacok csarnokaiban szoronganak, mint a vágóhíd bárdja előtt összeverődő kis borjak? De erre jobb nem is gondolni. Ők a gyümölcstársadalom elesettjei, szegények rokonai, kik menedékházakba szorulva tengetik elárvult életüket. Ne beszéljünk róluk, aludjon csak a lelkiismeretünk!

Nem ilyen nemes, de egyszerűbb és meghatóbb a paprika, a szakállas kukorica, a repeső paradicsom sorsa. Parasztsors az övék, egyszerűbb az életük és alkonyuk is. Nem foglalkoznak annyit magukkal, nekünk sem olyan kedvesek, szűk helyen is megférnek egymással. Egyenesen föl kell fedeznünk szerény szépségüket, formátlan testük esendő kedvességét. Félszegek, de azért jól érzik magukat a védett pincében, mint a falusiak, ha vendégségben vannak. Ha az almák szelídek és kényesek a körték, a kukoricát és a paprikát az esetlen jóság, valami bujkáló, humoros mosoly jellemzi, s még halálukban, a kés alatt is engedelmesek. A gazda javát akarják.

Nem így a must és a virág. A virág éppúgy haldokol, igényes fejezetekben, mint az emberek. A szoba levegője pillanatra még szebb, még színesebb, mint a kertben volt, kibomlik, mint halála előtt a tüdőbeteg lány, de éjjel fázik, és kirázza a köhögés. Figyeli magát, néha túlzottan hiszékeny, máskor meg egy-egy pillanatra tökéletesen elereszti magát. Gőgös és segélyt kérő, megható és kiszámíthatatlan. Tanulhatna a paprikától.

A szőlő vagy a must meg egyenesen halhatatlan. Halála csak átváltozás, így adta vérét népéért a hajdani barbár törzsek fejedelme, hogy ereje alattvalóiban éljen tovább. A szőlőből must lesz, és a mustból bor. A szőlő ereje velünk marad, halálával kellett bevennie az időtlenséget. Ha körülnézel a pincében, vajon gondolsz arra, hogy isteneket őrzöl hordóidba zárva? Minden borospince a halhatatlanság szigete.

Gyümölcsök és virágok, boroshordók és józan vetemények: mintha emberi sorsokról lenne szó. Megadással élnek kedvünk és étvágyunk árnyékában, mint pogányok a párkák kezében. Hasonlatosak hozzánk. Különösen így ősszel, életük magaslatán és haláluk tövében. Megraboltuk velük a nyarat, de ők nem tiltakoztak a szöktetés ellen, valami titkos sorsközösség felénk húzza a szívüket. Bejöttek utánunk a házba, nincs bennük semmi ellenségeskedés, csöndesek és példaadóak.

Mi lesz velük, ha rájuk szabadít az éhség? Mi lesz a csendélettel? Az, ami tavaly és tavalyelőtt. Szép lassan, egyik napról a másikra fölesszük az ősz költészetét.

 

(Élet, 1943. október 31.)

dolna Creative Commons License 2008.09.07 0 0 28590

 

Kosztolányi Dezső: Séta a városon kívül, vidéken

Egy-két lépés, elfogy az aszfalt,
és a mező
terít a földre gazdag asztalt.

Itt csönd van. E diófa bólong,
s halkan regél
az avar és a sárguló lomb.

Azt mondja, mély, mély, mély a bánat,
örök-igaz,
mint a hegyek és mint az árnyak.

A rózsa váltja koszorúját, -
de egy marad:
az élet és a szomorúság.

Én már kacagtam s győzve-győztem,
most leülök
a sárga fejedelmi őszben.

Sok nyár és sok lány nevetett rám.
Lassan kihull
kezemből égő cigarettám.

Üres kezekkel mit akarjak?
Csak sírni jó.
Fejem fölött köd, csúnya varjak.

A szívem semmire se vágyik,
és ríkatom
az őszi bánat furulyáit.

dolna Creative Commons License 2008.09.07 0 0 28589
Neked is szép vasárnapot, Kannus, kedves!:-)

Előzmény: Kannus (28585)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!