elvileg már csak két útvonal van zárva, a Mána-gerinc járható http://www.erdeikirandulasok.hu/terkep, csak a "Korlátozás határa" pipát jelölöd akkor mutatja a jégkár miatti korlátozásokat.
Idén nem jártam még arra, így ez csak az elmélet, de ha nagyon fontos az információ és máshol nem kapod meg fel lehet hívni az erdészetet, nekem mindig készségesen segítettek.
Már nyáron kiszúrtam egy családi séta közben azokat a régi kék jelzéseket amelyek a Lillafüredi országúton a sziklafalakra festve teljesen más irányba vezetnek mint a ma érvényben lévő jelzések, el is gondolkoztam rajta hogy vajon hogyan is lehetséges hogy a mai útvonallal éppen ellenkező irányban, Répáshuta felé veszik útjukat? Aztán az 1982-es Bükk térképen meg is találtam a választ: akkoriban a Hámori-tótól nem balra, Hámor-Diósgyőr irányába fordult a Kohász Kék hanem jobbra, az országúton indulva egy kisebb kerülővel a Fehérkő-lápára szerpentinezve, erős emelkedő után a Fehérkő-lápai turistaház (akkoriban DVTK turistaház) felé közelítette meg a Diósgyőr felé tartó hegygerincet. Lillafüreden letámasztva az autót kora reggel neki is vágtam a felfedezendő útnak, amelyen ma a zöld jelzés vezet... gondoltam én, mert a régi kék is szerpentinezett, és a zöld is azt teszi, olyan sok verzió azért nem lehet, de tévedtem! Az erdő ezen szakasza tele volt utakkal, két szerpentin metszette hajfonatként egymást, plusz a rövidítések egyenesen fel a meredek hegyoldalra... hát ember legyen a talpán aki ezen eligazodik!
1.-2. egykori jelzések a lillafüredi országúton
3. kék jelzések a mai kitaposott utak mellett, a fák másik oldalán. El lehet gondolni, mennyit vacilláltam mire ezeket meglelém...:-)
A régi kék jelzések azonban szerencsére segítettek, olykor minimum évtizede nem járt útra vezettek, de mutatták az egykori ösvényt, amiben nem kis része volt az ezüstösen csillogó, a jelzéseket kiválóan megőrző bükkerdőnek is. A Fehérkő-lápa csúcsa biztosan szép kilátópont a Lillafüredi völgy felett, de ezúttal az időjárás nem volt kegyes hozzám, így ezt csak sejtetni engedte a vastag ködtakaró és az ebből olykor kikandikáló felkelő nap. Errefelé találkoztam a fákon az "O2" jelzésekkel először, majd a Lélek-forrással, amelyet kb 10 percig nézegettem hogy hol folyik, nem lááátóóómm?? Aztán a tájékoztató táblácskákat elolvasván rá kellett jönnöm hogy ez egy természetgyógyászok által is megvizsgált sziklaüreg, amely feltölti az embert, be kell ülni egy negyedórára és csendben csak ott lenni. Ehhez most nem nagyon volt kedvem a mínusz 3-4 fokban, mert picit alul is öltöztem, és mikor nem gyalogoltam egyből fázni kezdtem így aztán irány a "lilahagymás zsíroskenyér" tábla nyomán a Fehérkőlápai, egykori DVTK turistaház!
1. az időjárás által korlátozott kilátás a Fehérkő-lápáról
2. Lélekforrás
3. régi fém útjelző tábla a turistaháznál
A turistaház előtti fenyvest kb 3-4 hektáron teljesen kivágták, a ház körüli fák azonban tartogattak érdekességeket, például korabeli, a kéktúráról is ismerős táblákat, útjelzésekkel.
A turistaházról lentebb írtam, csak ajánlani tudom, a sok finomság mellett még saját kis porcelán emléktárgyaik is vannak, vettem én is belőle emlékbe, értékelvén a belefektetett munkát és mert tetszett is.
1. a tábla közelről. Kissé időtállóbbnak tűnik mint a mai társai, ez is az elődök munkáját dicséri
2. emléktárgyak
3. kéktúrák találkozása: itt ért fel a mai Kohász kéktúra
"Ami egyértelmű még az sem egyértelmű", ez lett a mottóm a mai túranapon. Azt hittem hogy a gerincre felérve, majd a mai Kohász Út kék kereszt jelzését megpillantva a régi kék is egyértelműen ugyanez az út volt, de egyáltalán nem! Teljesen más nyomvonalak voltak, a régi kék például a Piroska-forrás mellett kilométer hosszan egy ma már csak részben járt nyomvonalra tért (O2 út egy része), ilyen dolgokra csak akkor jöttem rá mikor egy-egy szakaszon hiába lestem a régi jeleket, nem láttam, majd útkereszteződésekben egészen váratlan irányokból bukkantak fel. Ezeket is bejártam, nem kis részben a Kohász utas fémtáblácska keresése miatt...:-) Aztán a sok mászkálással úgy eltelt a nap hogy ha emberi időben vissza akartam jutni Lillára akkor le kellett volna mennem a Diósgyőri vár felé vezető kék rom jelzésre...
Végül így is tettem, negyedóra alatt feltűntek a vár újjáépített tornyai, majd még egy negyedóra és a kisvasút állomásán vártam a 14:00-ás vonatot (honlap szerint akkor is indul).
1. Olykor csupán ennyivel futott beljebb a régi út
2. Óvári régi kék feeling, kb 30 méterrel a mai út mellett az egykori mélyúton
3. kék rom a várhoz, amely már nem is rom
A miskolci tömegközlekedés dicséreteként mondom el, hogy miután megtudtam hogy a Mikulásvonat miatt aznap nem indul ez a járat és ott álltam teljesen tanácstalanul, a helyi tömegközlekedést egyáltalán nem ismerve, nos onnantól számolva 40 perc múlva már Lillafüreden voltam! Kimentem a villamoshoz, amely 5 percen belül ott volt, (szuper tájékoztató tábla a megállóban) majd a végállomáson 10 percen belül rajtolt a Lillafüredi busz, amely kb negyedóra alatt a Palotaszálló előtti buszmegállóban tett ki.
Érdekes nap volt, szépnek nem mondható, cserébe nagyon lekötött ez a vártnál lényegesen bonyolultabb egykori Kohász Kéktúra nyomvonal.
Azt hiszem az azért jól jött nekik hogy a lillafüredi új libegő 600-700 méterre tőlük ér fel a hegyre...
Bizony jól jött nekik. A turistaház megközelíthető a libegő felső állomásától az Oxigén túraúton, amely 7 km-es körtúra.
A turistaház egy fenyves erdőben található, körülötte gyönyörű öreg faritkaságok láthatók, így például oregoni hamisciprus, óriástuja, tiszafa, ezüstfa, nyírfa és hosszú még a sor. A turistaház lehetőséget biztosít a zajos városi élettől való elszakadáshoz, vízrendszerüket a Szent István forrás táplálja gyomor –és bélbántalmak gyógyítására alkalmas gyógyhatású ivóvízzel. A nyugalmat biztosítja, hogy itt nincs térerő, ezért nem kell tartanunk a mobiltelefonok hangjától, helyette csendet és madárdalt hallgathatunk. A turistaház olcsó szállással és kemencében sült házias ételekkel várja nemcsak az Oxigén úton levőket, hanem a Bükkben kalandozókat is.
Nekem is ajánlotta a hölgy a kenyeret, de csak egy kávét, egy szörpöt és egy csokit kértem.
Kotyogóval fűzték le a kávét, amíg lefolyt addig beszélgettünk, sőt utána is, egy félórát biztosan elidőztem itt. A zúzmarás, ködös erdőben felüdülés volt, nem is számítottam rá így aztán meglepetés erejével hatott a léte. :-)
Nagyon szimpatikus hely volt, olyan élni akaró, kreatív, és végtelenül autentikus.
Egyetlen hazai turistaházzal érdemes összehasonlítani, az Ágasvárival, (hegyen van, szinte csak gyalog megközelíthető, egy család üzemelteti), annál viszont klasszissal jobb.
Azt hiszem az azért jól jött nekik hogy a lillafüredi új libegő 600-700 méterre tőlük ér fel a hegyre...
ha valaki belép, megérzi az illatokat, a friss fát, picit dohos fát, ételt, enyhe füstöt, továbbá meglátja a berendezés, akkor önkéntelenül ránéz a naptárra, 1982 avagy 2016 van-é...
Hamisítatlan retro turista-hőskor hangulat, de nagyon-nagyon jó értelemben véve, amit érdemes legalább egyszer megnézni!
A mai nap táblája: Hajnalka-forrás, Diósgyőr, Miskolc, HÁZIKENYÉR :-)
Egyébként nem ismertem azt a turistaházat amelyhez ez és az ehhez hasonló táblácskák vezettek, de érdemes volt megismerni, a hegyi turistaházaink egyik utolsó mohikánját, amely a Kohász Kék régi útvonala mentén, a mai zöldön fekszik 587 méter magasságban.
Igen, ezt mondom én is. A régi romjait eltüntették, majd jött egy lauf, és utána épült meg az új. Vektorék a kettő közt, a lauf idején jártahhatak arra.
Sokáig volt ott ilyen padlásonalvós, aztán az leégett, összedőlt és elsüllyedt. Aztán a Nagy Kék Projekt keretében építették tavaly vagy tavalyelőtt ezt. Jó kis hely egyébként, de a forrás teljesen megbizhatatlan, érdemes Mátyáskúton feltankolni.
Sétáltunk egy Csákvár - Oroszlány menetet, szarvaskúti alvással. Aki ide tervezi mostanában a bivakot, az ne ijedjen meg, hogy a ház kilincse csak forog, mint a szélmalom, és nem nyitja a zárnyelvet: az ajtó befelé nyílik, egy bankkártyával simán el lehet tolni a nyelvet és bemenni. A benti kilincs működik, így nem tudja az ember magára zárni végleg a házat.
Egyébként korrekt élmény volt: érkezéskor (este háromnegyed hat) a közeli mátyáskúti forrásnál a kulacsok feltöltése alatt -10 fokot mértünk, de a házban jó meleg volt, ott csak -6 fok celsius fogadott. Reggelre viszont jobb idő lett, a meteurológusok által jósolt durva mínuszok elmaradtak. Azt nem mondom, hogy nem fagyott ránk az izzadtság abban a percben, amint megálltunk pihenni, és hogy a kulacsokban jégkásán kívül bármi más termett, de azért élvezhető volt a séta. :)
Nálam a Vízvári tekerős sorompó, és mechanikus kulcsrendszer vitte a pálmát, ahol a kulcsokkal lehetett mindenféle reteszeléseket csinálni, valamint nem csak a vasútállomás, hanem a vízházhoz vezető út sorompóját is kezelik.
Ez olyan messze van, hogy nem is látszik a tekerés helyszínéről.
Igen, megvan a Prédi! Az utolsón lehet a három gerinc a Hollókő-Bujáki, a Tepke és a Mátra, de miért nem látom rajta sem a Galyán, sem a Kékesen álló tornyot? Meg a nyerget a Vörösmarty Fogadó mellett? A Csór-hegyi szakaszt szinte oldalról, derékszögben kellene látni, akkor meg a nyereg sem tűnhetne el.
ha valaki belép, megérzi az illatokat, a friss fát, picit dohos fát, ételt, enyhe füstöt, továbbá meglátja a berendezés, akkor önkéntelenül ránéz a naptárra, 1982 avagy 2016 van-é...
a Tar-kő
