Ha kutyával találkozom, akkor igyekszem úgy viselkedni, hogy ne lásson bennem se területbitorlót, se zsákmányt, és ő se érezze magát veszélyben. Szóval egyenletes tempóban, egyenesen megyek el mellette. Nem bámulom, és teljesen közömbös hangon igazat adok neki, hogy megugat, de én itt akkor is el fogok menni. Végig igyekszem azt sugallni, hogy látom, hogy ott van, de nem érdekel, mert úgyis megyek tovább. Nem keresgetek követ, nem hadonászok bottal, és nem kezdek el futni sem. A futás azért sem hasznos, mert kiváltja a zsákmányhajtás ösztönét a legtöbb kutyából, és a legtöbb kutya gyorsabban is fut, és tovább is bírja, mint a hátizsákos túrázó. Kővel, bottal pedig azért nem dobálom, mert vagy sikerül elhajtani, vagy nem, de ha összekapcsolja azzal, hogy magányos gyalogos támad, és nem közömbös, akkor a következő túrázónak pláne nekimegy, ha védi a területét. És ugyanúgy, mint amikor pecsétet kérünk egy kocsmában, gondoljunk az utánunk érkezőkre, ne menjünk be nyakig sárosan, köszönjünk, stb, mert a kutyák is ugyanúgy általánosítanak, mint az emberek.
Sok tízezer kilométert legyalogoltam már, és sok kutyával futottam össze, és sok volt, ami húsz centiről ugatott a lábamnál, de eddig a fentebbi módszer mindig bevált, még csak a nadrágomat sem kapta meg egy sem. Mondjuk benne van az is, hogy a kutyák többsége engem önként gazdának szokott választani :)
Sokféle kutya van, nehéz általánosítani. Nekem van 3 németjuhászom, teljesen más mind a három kutya, mondhatnám ég és föld.
Szerintem legbiztosabb mindenképpen a futás.
Alapból területet őriznek, ilyenkor ha már nagyjából elhagytad a kapujuk vonalát (az őrzött terület saccolt felezővonalát ) akkor a legjobb valóban a futás, mert a területük határán meg fognak állni, (99%) és folytathatod a túrát.
Van olyan amelyiket szép szóval, esetleg az általad is próbált finom falatokkal is le lehet kenyerezni, de erre én nem alapoznék, mert ha nem jön be akkor már majdnem késő futni, baj van. Ezt csak olyankor alkalmaznám mikor már látszik hogy annyira nem nagy a támadási szándék.
A kiabálás is bejöhet, de már az is egy kiszolgáltatott helyzet, komolyabb kutyáknál nem is ér semmit.
És van az a 10 %-nyi eb ami ellen szinte semmi nem segít, csak a nagyon gyors futás, vagy előre, vagy vissza, a bőröd fontosabb mint a túra...
Ilyen a komondor, a kuvasz, a rottweiler, és a komolyabb őrző-védő kutyák amelyek nem csak hangoskodnak, és a nem elhanyagolható darabszámú kiszámíthatatlan eb, amelyre nem áll meg semmiféle szabály, bármit csinálsz megharap.
(Grábóc mellett láttam ilyen rottweilereket, kennelben, remélem nem szokták szabadon engedni őket, mert nagyon durvák voltak így is.)
Egyszer jártam így, éppen itthon, az Alföldön, Lajosmizse felé a zöld jelzést akartam bejárni, és egy bekötőútnál járva észrevett egy kuvasz...
Túl voltam a visszafelé-menekülési ponton, így aztán sprint előre! 25.2 km/h-t mért a GPS, utoljára középiskolában 400 méteren, rekortánon futottam ennyivel...:-))
És vannak a kutyariasztók, de annyira nem vagyok fostos hogy olyanom legyen.
Igen, ez jutott eszembe nekem is, de azt nem tudtam hová tenni, hogy arrébb mentem és azok után is odarohan. Szerencsére a kuvasz volt a békés, bele sem gondolok inkább mi lett volna fordítva :S
Egy aszfaltos úton haladtam félhomályban és balról egy útkereszteződésből érkeztek. Én letértem jobbra az útról, az út melletti füves területen kerültem. Jobbra egy bekerítetlen ház (bentről világosság szűrődött ki) volt, legrosszabb esetben egy hangos Hilfe!-t üvöltöttem volna. A futás szerintem sem a legjobb, de adott esetben jobb ötletem nem volt és be is vált. Viszonylag ápolt dögöknek néztek ki, de akkor is durván átlépték illetékességi területüket, már ha volt ilyen.
Mondjuk egy km-rel ez előtt meg egy dombtetőn lévő háztól, ami szintén kerítés nélküli volt (az alatti lévő szerpentines úton mentem) futottak le tőlem kb 50 méternyire szintén két kutya...úgy látszik ez egy ilyen környék.
Távolabbi kép: a felső jobb oldali fehér háztól rohangásztak le. A végére nagy nehezen előrekerült a gazdájuk is.
Hát én a futást nem ajánlom,mert könnyen zsákmánynak nézhetnek.:)Nem lehet,hogy csak a területüket őrizték és annak védelmében ugattak?Valószínűleg nem akartak megtámadni,mert akkor megtették volna.:)Én nyugtatólag szoktam beszélni hozzájuk,ha meg mégis tovább zaklatnak,akkor hangosan rájuk szólok.Nekem eddig ezek valamelyike elég volt,mert azért a kutyák ösztönösen tartanak az emberektől.
Tegnap este, Zentral-ozás vége felé megkergetett két kutya Krumbach határában. Félhomályban távolról ugatott egy közepesebb kutya és közeledett, a másik kuvaszféleség meg távolabbról követte. Volt egy maradék párizsis fél kiflim azt odadobtam, de nem is foglalkozott vele, megállt tőlem pár méterre és csóváló farokkal nézett és ugatott. Elvonultam, közben a kuvasz közelében is haladtam majd egy 100 méter múlva a másik megint meghülyült és ugatva futott felém, a kuvasz is követte távolról...na akkor felvettem a nyúlcipőt át a susnyáson és az aszfaltúton sprinteltem egy jót, kb 23 km után...ha tovább feltartanak az azért lett volna kellemetlen mert lekésem a buszt és nem jutok haza...ha megtámadnak akkor azt meg nem is kell részletezni.
Mi a tapasztalat ez ügyben? Nekem eddig szerencsére nem sok ilyen helyzetem volt túrázás közben.
(Majd írok beszámolókat is, csak most nincs időm vele foglalkozni)
Az akkori viszonyoknak megfelelően sokat foglalkoznak a főváros-közeli hegységekkel, így a Pilissel is, azon belül is legfőképpen Dobogókővel.
Az éppen akkor kiépülő műút miatt keseregnek, hogy Dobogókő elveszíti turista-romantikáját, ugyanezen kontextusban beszélnek a Bükkben épülő Mályink-Lillafüred útról is.
Ha a forrásokkal kapcsolatosan találok valami akkor azonnal szólok, ígérem, bár túraleírásokban, vagy éppen forrás-foglalásokról beszámolva bizonyosan olvastam már róluk.
Kedvenc félmondatom az 1938-as augusztusi Turisták Lapjából frappánsan fogalmazza meg azt amiről régebben beszélgettünk, hogy milyen hatása is lehet a természetjárásnak közvetve az emberek egészségére, és tovább gondolva akár egy ország költségvetésére is: "...minden menedékházi ágy három kórházi ágyat tesz feleslegessé..."
Ugyanebben a számban a Szent-István Vándorláson tapasztalt túravezetői magatartásokat taglalják, ezeknek pozitív és negatív hozadékát: 1. "...volt a Szent-István túrán olyan vezető aki kezébe kapva a vezetői botot 5-6 kilométeres irammal vágott neki az útnak, majd egy idő után nagy fejcsóválások és méltatlankodások között megállt, hogy a szétszakadt társaságát összeszedje...s az eredmény? A vezető körül menetelő néhány gyorsabb lábú tag meg volt elégedve a stramm tempóval...a sorban középütt mendegélők inkább morogtak, hogy nincs idejük kilátást nézni, utat élvezni...a leghátul loholók meg különösen panaszkodtak a hajszára..."
2. " A jó vezető mindenütt megállt, ahol nézni vagy magyarázni való akadt, minden pihenő előtt jelezte hogy mennyi ideig fog az tartani... a pihenők alatt végigjárta a társaságát, szeretettel érdeklődött hogy nincs-e valami baj, elmondta a további útitervet, figyelmeztetett a közeli látnivalókra, sohasem hagyta magát nagyobb gyorsaságba belelovallani hanem megmaradt amellett hogy nem gyaloglóversenyt hanem természetjáró túrát vezet -egyszóval mindenben megtartotta a szabályokat. S az eredmény? Mindenki ráért a térképen követni az utat, tudta hol van, nem csak tereltette magát mint a legelőre hajtott marha, mindenki ráért fák, virágok között is körülnézni, a kilátásokban gyönyörködni, a látott csúcsokat azonosítani, szóval a túra értékeit feldolgozni. A nagy többség hálával hallgatta a vezető természetrajzi, történelmi és földrajzi magyarázatait,...és hazamenet az volt az érzésük hogy sokat láttak, tanultak, és ilyen túrára máskor is érdemes elmenniök..."
Forrás: Turisták Lapja 50. évfolyam 1938. 8.-9. szám
Nagyon érdekes írások vannak még a Börzsöny helynevekről, a néprajzi vonatkozásokról a júniusi számban, az augusztusiban pedig a Bakony vették górcső alá, továbbá az Alföldi templomokat.
A legérdekesebb egy Bódvai (Boldva) vízitúra, amelyben bemutatják a Martonyi-kolostorromokat, a Perkupa felé menő Országos Kék jelzés egy kis részét, Szalonnát, Szendrőt, szóval a Bódva-völgyét egy vízitúrázó szemével.
Valahol már biztosan tervezik a Rám-szakadékban elhelyezett rozsdamentes cső korlátokhoz hasonlókat a Vadálló-kövekhez is. Azután valami helyi lőrinc majd megépíti.
Az Aligától-Aligáig Gyalogos Balaton körtúrát bejárta valamelyikőtök a közelmúltban? Jövőre nekikezdenék, sok időt töltök a balaton környékén és jó kis edzés lenne egy-egy szakaszt teljesíteni. Főlega deli parti semi közepén menő utak érdekelnének, mennyire járhatóak, mire kell figyelni.
A körtúra (P-) egyben NW útvonal is, szépen kitáblázva, az óramutató járásával ellenkező irányban szinte kilométerenként mutatják a táblák a hátralévő távolságot.
Az attrakció az egykori pálos kolostor templomának maradványai, meglepően jó állapotban.
Ebből a szempontból nem annyira OFF a túra.
Rég jártam erre, a mozgalomhoz szükséges pecsét, ha jól emlékszem egy ttúra keretében került a füzetbe, de ez már régen volt.
Kellemes, rendezett környezet, asztalok, padok, még esőház is van. Érdemes felkeresni!
A BFK útvonala felől nem annyira érdekes, na és nem csekély a kitérés miatti szintvesztés.
A jelzések szinte tökéletesek, az út jól járható, nagy területen Nemzeti Park. Badacsonyörs előtt csodás panoráma, mármint a Balaton és a déli part. A közlekedés végső soron jó, de a majomringató minden állomáson és megállóhelyen megáll. Három óra oda, ugyanennyi vissza.
A Fűzfői-öböl megkerülését követően a meglehetősen széles aranyhíd látványával búcsúztam a téli Balatontól, bár van egy olyan érzésem, hogy hamarosan visszatérek.
No, igen. Annak van esélye (egyre nagyobb), hogy egy felesleges beruházás újabb feleslegeseket szül majd, épp a Vadálló-kövek mentén. Jöhetnek a korlátok és a még nagyobb forgalom.
A Római-fürdő eléggé gáz tud lenni, sok a piknikező, kocsival kb 100 méterre meg tudják közelíteni az autósok.
Emberkerülő túratársaimnak nyugodt szívvel tudom ajánlani a Kohász Kéktúrát, de akár a Zempléni Rákóczi-túrát is.
A Rákóczi-túra 63 kilométere alatt konkrétan egyetlen egy másik túrázóval sem találkoztam, emberekkel csupán a településeken, de azokban sem sokkal. Ugyanez mondható el a Kohász Kékről is, az ország talán legkevésbé látogatott szakasza lehet például az Istenmezeje-Ózd (39km), és az Ózd-Uppny (20km) szakaszok.
Alig járt utak, ember még nyáridőben, szombaton sem jött szembe egyetlen egy sem Istenmezejétől Járdánházáig, majdnem 30 kilométeren.
Báró dr. Eötvös Lóránd mára már klasszikussá vált meghatározása:
"Turista az, aki útrakél azért, mert foglalkozásának egyformasága, gondjainak sokasága közepett álmaiban feltűnik előtte egy olyan szebb világ, melyben zöldebb a fű, kékebb az ég, magasabbak a hegyek, szebbek vagy különösebbek a házak, barátságosabbak az emberek s aki ez álomkép eredetijét fáradtságtól vissza nem riadva keresi - s mert hiszen e földön élünk, talán soha meg nem találja, de azért jó kedvét el nem veszíti, hiszen örömét ez a keresés teszi."
...másrészt épp most robbantod kifelé az örök vitát: tudniillik, hogy ki is az a "természetjáró". :D Azokból tényleg kevés van. Hétvégi autós kiccsaládos gyökerekből valamivel több. :D
Nem akarom én kiüríteni, szó nincs róla. Van aki, meg úgy érzi jól magát, ha sok ember közt mozog. Én nem, úgyhogy én elkerülöm ezeket.
Van itt a Bakonyban is pár ilyen hely, de szerencsére még minidg gyérebb, mint a főváros körüli forgalom. Azért nyáron a Cuha, Gaja, Római-fürdő hétvégente már elég veszélyes. Hétvégén nem is járunk ezekhez. :)
Túrázó ismerőseim egy részétől azt hallom, hogy mennyire kevesen vannak akik természetjárók, a másik fele meg azon morog miért vannak ilyen sokan a budai-hegyekben... Mit vár az ember a főváros melletti erdőkben? Csak nagyzsákos túrázókat? Futók ne edzenek arra? Családok ne sétáljank ott?
