Első kismalacos kocás élményünk hozzád viszonylag közel, az Antal-árokban volt, akkor szinte mellettünk ugrott fel egy nagy anyakoca, és három kis csíkoska.
Rohadtul megijedtünk, mert már csak akkor ugrottak meg mikor egészen közel, kb 10-15 méterre voltunk.
A "rettegett" anyakoca sprintelt legelöl, a kicsik meg utána, usgyi be az erdőbe...:-)
Ezt a sztorit már meséltem, Magyarkút közelében önfeledten fotózgattuk a kis csíkosokat, két borjúméretű fekete desznyó meg a hátunk mögül unottan figyelte az eseményeket -mint később kiderült. :-O :-)
Bizony. Heti/kétheti szinten futok beléjük (elképesztően sok van itt a környéken), még soha semmi nem volt. Ha nem szorítod sarokba, akkor nem megy neked, még a kismalacos koca sem.
Én szerencsére sokat találkozok (találkozunk) vaddisznókkal. Kis csíkosokat is fotóztunk már nem egyszer. Semmi gond velük.
Nagyon káros tévhitek vannak a köztudatban az állatokat illetőleg, amire a média erősít rá legjobban.
Tegnap a híradóban az Aggteleki farkasok bemutatása közben kétszer elmondta a s..gfej híradós hogy "állítólag, hangsúlyozom állítólag" emberre nem veszélyesek, sugallva ezzel az ellenkezőjét.
Miközben a hozzáértők éppen a farkasokat féltik az emberektől, és igyekeznek óvni őket.
A Bükkben is vannak farkasok, akik ott dolgoznak azoktól is inkább ilyen mondatokat hallottam a farkasokról, a vaddisznó meg nem is téma ilyen téren, hogy emberre támad stb.
Vadász ismerőseim azt mondták hogy nagyon-nagyon ritka, és szinte csak akkor ha sebesült a disznó.
Nekem évek óta a zsákomban van a riasztó, egyszer kellett elővennem a Szent-György-hegyen a kút közelében, de bevált a dolog, a kutya összerezzent és otthagyott minket. Szerencsére a vaddisznóval való találkozást még sikerült elkerülni.
Az ember is egy állat valahol- néhányan egész közeli rokonságot ápolnak-, szóval neked kell az erősebbnek tűnnöd, még ha kicsit tele is a gatyó :) Ha megérzi hogy félsz akkor bukta van :)
Mi a kutyák ellen kutyával védekezünk :-). Mindig velünk túrázik a két skót juhászom. Érdekes módon még ők sem kerültek összetűzésbe a szabadon engedett kutyákkal. Egyébként azt vettem észre hogy a kutyatulajdonos embereknek valahogy olyan a testbeszéde hogy az idegen kutyák is elfogadják őket.
Ránk múltkor Simonfa szélső házánál acsargott hat darab különböző méretű kutya. Volt köztük tacskó és jól megtermett kuvasz is. Nálunk a túratársam(kedvenc feleségem)ért nagyon a nyelvükön,nagyjából annyibajlegyenáltal elmondottak az Ő praktikái is. Eddig még sehol nem volt bajunk a kutyákkal,bár az óvatosság azért nem árt .A baj a kenelben tartottakkal fordulhat elő,ha valamiért kiszabadulnak,ezek nem egyszer nem ismernek sem embert,sem istent. Szerintem is legfontosabb,hogy ne érezzék,hogy tartasz tőlük.
Nemrég fejeztük be,itt olvashatsz róla . Egyébként mivel a mozgalomnak nem kötött az útvonala,ezért tervezéskor saját magad döntheted el,hogy egyes ellenőrző pontokat,hogy közelíthetsz meg. Nagyjából 70-75 %-teljesíthető jelzett útvonalon. A Déli-parton jócskán érdemes eltérni az ajánlott útvonaltól,mert sok érdekes látnivalót nem tartalmaz az ajánlott út.
Egyébként visszagondolva valóban, túra közben a lakott területek és nagynon-nagyon ritkán a pihenőhelyeken szabadon eresztett jószágokkal van gond. Erdőben, menet közben még sosem volt, mert vagy tényleg barátságos volt a kutya, vagy időben megfogta a gazdája, és félrehúzdott az útból vele.
Ezzel a riasztóval én is szemezgetek egy ideje, de az az igazság, hogy a negatív kutyás élményem 90%-át nem túrákon, hanem a városban szereztem, amikor a gazdi is ott volt a közelben. (Ezek azok a kutyák, melyek mindegyikét "nem bánt"-nak hívják. Csak a kutyák nem tudnak róla.)
Ők meg nem tudom, mit szólnának, ha használnám a kütyüt, mert rendszerint már azért fel vannak háborodva, ha szólok, hogy fogják már meg azt a dögöt.
Ultrahangos kutyariasztó. Az Alföldi kéktúrán két alkalommal is ki kellett próbálnom, illetve egy alkalommal kerékpártúrázás közben használtam, Mátraverebélyen - az Országos Kerékpáros Körtúra befejezése előtt úgy 10 kilométerrel, szép lett volna, ha akkor szednek le a bicikliről. :-)
Kutyákkal eddig nem volt bajom, jó pár éve méhek támadtak meg. Na én nem beszéltem hozzájuk, nem "simogattam meg őket", hanem mint a nyúl úgy futottam. Jó 200 m-en keresztül üldöztek és az eredmény: 10-15 csípés. Több percig húzogattam ki a beragadt fullánkokat. Másnap a térdem erősen feldagadt és jócskán begyulladt, de a vizes borogatás segített rajta.
Jaja, én is azt szoktam, hogy ráköszönök nyugodt hangon, de egy pillanatra sem lassítok, ugyanúgy megyek tovább, hadd ugasson, elvégre az a dolga.
Ha ennek ellenére nekem jön, akkor viszont elintézem, bár egyértelmű, hogy az sebekkel jár mindkettőnk számára és nagy valószínűséggel a túrának is ott a vége. :/
Egyébként nem akartam ezt írni, de ha már megközelítetted a témát:
Én is beszélgetek velük, és abban a tudatban hogy alapból szeretem őket és ők is szeretnek engem továbbá a kutyák kollektív tudata engem barátnak tekint, mert mentettem már párat ezért hiszem hogy ha meg is ugatnak nem fognak harapni. Jóban vagyok velük, mint általában minden élőlénnyel.
Többnyire kéznyalogatásig is eljutunk... :-)
De azért azt tartom hogy van egy szűk réteg a kutyáknál, amelyek kivételek, amelyiknél nem jönnek be a praktikák.
Ha kutyával találkozom, akkor igyekszem úgy viselkedni, hogy ne lásson bennem se területbitorlót, se zsákmányt, és ő se érezze magát veszélyben. Szóval egyenletes tempóban, egyenesen megyek el mellette. Nem bámulom, és teljesen közömbös hangon igazat adok neki, hogy megugat, de én itt akkor is el fogok menni. Végig igyekszem azt sugallni, hogy látom, hogy ott van, de nem érdekel, mert úgyis megyek tovább. Nem keresgetek követ, nem hadonászok bottal, és nem kezdek el futni sem. A futás azért sem hasznos, mert kiváltja a zsákmányhajtás ösztönét a legtöbb kutyából, és a legtöbb kutya gyorsabban is fut, és tovább is bírja, mint a hátizsákos túrázó. Kővel, bottal pedig azért nem dobálom, mert vagy sikerül elhajtani, vagy nem, de ha összekapcsolja azzal, hogy magányos gyalogos támad, és nem közömbös, akkor a következő túrázónak pláne nekimegy, ha védi a területét. És ugyanúgy, mint amikor pecsétet kérünk egy kocsmában, gondoljunk az utánunk érkezőkre, ne menjünk be nyakig sárosan, köszönjünk, stb, mert a kutyák is ugyanúgy általánosítanak, mint az emberek.
Sok tízezer kilométert legyalogoltam már, és sok kutyával futottam össze, és sok volt, ami húsz centiről ugatott a lábamnál, de eddig a fentebbi módszer mindig bevált, még csak a nadrágomat sem kapta meg egy sem. Mondjuk benne van az is, hogy a kutyák többsége engem önként gazdának szokott választani :)
Sokféle kutya van, nehéz általánosítani. Nekem van 3 németjuhászom, teljesen más mind a három kutya, mondhatnám ég és föld.
Szerintem legbiztosabb mindenképpen a futás.
Alapból területet őriznek, ilyenkor ha már nagyjából elhagytad a kapujuk vonalát (az őrzött terület saccolt felezővonalát ) akkor a legjobb valóban a futás, mert a területük határán meg fognak állni, (99%) és folytathatod a túrát.
Van olyan amelyiket szép szóval, esetleg az általad is próbált finom falatokkal is le lehet kenyerezni, de erre én nem alapoznék, mert ha nem jön be akkor már majdnem késő futni, baj van. Ezt csak olyankor alkalmaznám mikor már látszik hogy annyira nem nagy a támadási szándék.
A kiabálás is bejöhet, de már az is egy kiszolgáltatott helyzet, komolyabb kutyáknál nem is ér semmit.
És van az a 10 %-nyi eb ami ellen szinte semmi nem segít, csak a nagyon gyors futás, vagy előre, vagy vissza, a bőröd fontosabb mint a túra...
Ilyen a komondor, a kuvasz, a rottweiler, és a komolyabb őrző-védő kutyák amelyek nem csak hangoskodnak, és a nem elhanyagolható darabszámú kiszámíthatatlan eb, amelyre nem áll meg semmiféle szabály, bármit csinálsz megharap.
(Grábóc mellett láttam ilyen rottweilereket, kennelben, remélem nem szokták szabadon engedni őket, mert nagyon durvák voltak így is.)
Egyszer jártam így, éppen itthon, az Alföldön, Lajosmizse felé a zöld jelzést akartam bejárni, és egy bekötőútnál járva észrevett egy kuvasz...
Túl voltam a visszafelé-menekülési ponton, így aztán sprint előre! 25.2 km/h-t mért a GPS, utoljára középiskolában 400 méteren, rekortánon futottam ennyivel...:-))
És vannak a kutyariasztók, de annyira nem vagyok fostos hogy olyanom legyen.
Igen, ez jutott eszembe nekem is, de azt nem tudtam hová tenni, hogy arrébb mentem és azok után is odarohan. Szerencsére a kuvasz volt a békés, bele sem gondolok inkább mi lett volna fordítva :S
Egy aszfaltos úton haladtam félhomályban és balról egy útkereszteződésből érkeztek. Én letértem jobbra az útról, az út melletti füves területen kerültem. Jobbra egy bekerítetlen ház (bentről világosság szűrődött ki) volt, legrosszabb esetben egy hangos Hilfe!-t üvöltöttem volna. A futás szerintem sem a legjobb, de adott esetben jobb ötletem nem volt és be is vált. Viszonylag ápolt dögöknek néztek ki, de akkor is durván átlépték illetékességi területüket, már ha volt ilyen.
Mondjuk egy km-rel ez előtt meg egy dombtetőn lévő háztól, ami szintén kerítés nélküli volt (az alatti lévő szerpentines úton mentem) futottak le tőlem kb 50 méternyire szintén két kutya...úgy látszik ez egy ilyen környék.
Távolabbi kép: a felső jobb oldali fehér háztól rohangásztak le. A végére nagy nehezen előrekerült a gazdájuk is.
