Egyben köszönök mindenkinek minden hasznos tanácsot, amit a topikban kaptam, innentől alkalmi olvasó üzemmódba váltok.
Tudom, nem kellene fennakadnom rajta, de nekem ez az egyetlen aktív topikom, ahol szokás névtelenül mínuszolgatni a másikat, és itt távolról sem az én csekély számú hozzászólásomra gondolok, hanem általánosságban. Engem ez a sunyiság zavar, minden alkalommal elkedvetlenít, amikor benézek ide.
Nem teljesen időrendben haladok a beszámolókkal, inkább a sorrendiséget tartom, ameddig ez kivitelezhető.
Ezúttal túratársammal, akivel Szlovákiába is mentünk, vágtunk neki a 24 km-es távnak. Hegyeshalmon átszállva Parndorf Ort-ig utaztunk majd a nyitott területen lévő megállótól bementünk a faluba (immáron számomra harmadszorra), ezzel ütve el a háromnegyed órás várakozást. Visszatérve a vasúthoz, Bécsből pontosan érkezett a Talent motorvonat mellyel Eisenstadt-ig (Kismarton) utaztunk. Itt elsétáltunk a közel lévő buszmegállóig (Eisestadt, Franz-Werfel Gasse), jött is a busz (teljesárú jegy 2,2 euró/fő) amellyel még szombaton is emberi időben tudtuk elkezdeni a túrát (Sopron felől nem értük volna el a buszt). Ruszton a buszról leszállva neki is indultunk az útnak, egy kis emelkedés után a jelzés jobbra tér, majd néhány ház elhagyása után kiértünk a városból és szőlők között folytattuk az utat. Az út dombon vezetett, balra lejjebb a Fertő terült el. Nagyjából 3 km-t haladtunk az aszfaltos úton, amikor is jobbra kellett fordulni egy szintén aszfaltos útra. Némi kaptató következett, majd hátranézve búcsúztunk el a Fertő tótól. Az aszfaltos út szőlők között vezetett tovább, később földútra tértünk át majd egy házat megkerülve egy kisebb erdőben mentünk tovább. Kiérve az erdőből újra mezők következtek. Az egyhangúságba a távolabbi Szentmargitbánya falu látványa vitt némi színt, de így is elég unalmas volt az út. Kereszteztünk egy főutat majd pár száz méter után elhagyott házak közé tértünk be és el is vesztettük a jeleket.
1. Rusztot elhagyva
2. búcsú a Fertő tótól
3.-4. "izgalmak" Siegendorf felé
A házak után kiértünk egy másik útra és ismét meglettek a jelek. Füves úton mentünk tovább, bal kézre lévő pár domb tövében haladtunk, majd nagyjából egy km után balra, aztán pár száz méter múlva jobbra fordultunk egy ismét aszfaltos útra. A jobbos forduló után egy kis, talán ókorból származó hely mellett mentünk el, legalábbis a tájékoztató táblán őskori/ókori szerszámok rajzai voltak. Az aszfaltos úton nagyjából 1,5 km után értük el Siegendorf-ot (Cinfalva). Rendezett település, egy vendéglőben kaptam pecsétet a füzetembe. A főtéren faházas kürtöskalácsos árusok voltak és némi mozgás is mutatkozott, ez magyar szemmel üdítő jelenség volt, mivel az osztrák falvak/települések még hétköznap délután is jobbára egy vasárnapi hangulatot árasztó magyar településre hasonlítanak, ami a kihaltságot illeti. Forgalmas főút melletti járdán hagytuk el Siegendorf-ot, majd egy építés alatt lévő körforgalomnál jobbra fordultunk. Innentől szintén volt járda tovább. Kereszteztünk három felszedett iparvágányt, a sínek már a járdában voltak benne, az úton már ráaszfaltoztak a többit meg már régen elvitték. Pár perc múlva megérkeztünk a hangulatos Zagersdorf (Zárány) faluba, ahol ez eddig velünk együtt futó Nordalpenweg (Fertő tó-Bregenz) kiágazott. Tettünk egy pár lépéses kitérőt a falu hangulatos tavához, majd folytattuk az utat.
5. valamivel érdekesebb vonalvezetés
6. utcakép Siegendorf-on
7. érkezés Zagersdorf-ba
8. hangulatos tó
Egy kis benzinkútnál balra térve, átmentünk a patak fölötti hídon majd néhány ház után egy meredek úton hagytuk el a falut. Innentől kezdődött a túra érdemi része, némi domb kilátással. Egyre feljebb haladva egyre szebb kilátás tárult elénk. Egy útszéli kis kápolna után szőlők mentén vezetett az út még tovább felfele egy magaslat felé, ahonnan szép kilátás nyílott a környező területekre, illetve az eddig érintett részekre, valamint a következő falura, a szomszédos Drassburg irányába is. A magaslaton jó néhány szélerőmű volt egymástól nem messze, az egyiket meg is néztük közelebbről, meg is állapítottuk, hogy nem 2 perc mire az építés költségei megtérülnek. Innentől már egy saras földúton lefelé vezetett az út a naplementében. Drassburg előtt nem sokkal elmentünk egy kis hétvégi ház mellett, ahol egy magas vadászles állt, szép kilátás volt onnan is. Éppen beszéltük hogy milyen jó kis összeülős bulikat csinálhatnak itt. Ezek után a világosság maradékában értük el a túra végállomását jelentő falut. Pecsételnem már nem kellett, mert a túrát előbb folytattam innen minthogy ez az irány meglett volna és akkor már pecsételtem.
9. távolban Siegendorf
10. szélerőművek egymás között
11. naplemente kísérte utunkat
12. hétvégi házikó vadászlessel
13. Drassburg megállóhely, a túra végállomása
Nem is kellett sokat várakoznunk az Ebenfurth felől érkező Talent vonatra, amellyel egy negyed órás út után Sopronba érkeztünk. Itt volt egy háromnegyes órás várakozás, majd személyvonattal mentünk tovább, győri átszállással.
A jelzettség közepes volt, térkép alapján lehetett követni az utat.
A jelzettség Oggau-ig normálnak volt mondható, Oggau-Ruszt között inkább az út vonalvezetése árulkodott a jó irányról. A túrával 18 km-rel kerültem közelebb Feldkirch-hez.
Az előző napi logisztika fordítottját alkalmazva Hegyeshalmon, Parndorf Ort-on (két vonat között szétnézés a faluban) keresztül értem el a Purbach-i állomást. Leszállva a vonatról egyből az útvonal felé indultam, közben beszereztem egy már nekem is tetsző (egyértelműen beazonosítható a pecsételés helye) bélyegző lenyomatot a füzetembe. Gyorsan magam mögött hagytam a várost, eleinte aszfaltos úton majd földúton haladva. Jobb oldalon dombság látszódott, bal kézre pedig síkság a Fertő tó felé. Nemsokára az földút ösvénnyé szűkült, majd átkelt a Nezsider-Vulkapordány vasútvonalon. Itt megálltam egy kicsit, lőttem pár képet az érkező Talent motorvonatról majd tovább mentem. Néhány száz méter múlva egy kocsi állt az úton, vezetője kiszállt és azt mondta hogy magánterületen vagyok. Én pár szót mondtam meg mutattam a térképet és ennyiben maradtunk. Nemsokára meg láttam is egy jelet, ezért nem is értettem miről beszélt a sofőr. Ekkor érkeztem Donnerskirchen (Fertőfehéregyháza) határába, pár lépés után be is értem a faluba és a vasúti megállóhely mellett el is hagytam.
1. házak között fut a vasút Purbach-ban
2. Purbach-ot elhagyva
3. dombok jobb kéz felé, arra vezet a Zentral főútvonala
4. Donnerskirchen eleje/vége Oggau felől
Jó állapotú aszfaltos úton mentem tovább Oggau (Oka) felé. Finoman fogalmazva is ingerszegény környezetben haladtam a nap nagy részében. Egy jobbos kanyar után kiértem egy főúthoz majd mellette a kerékpárúton (!) haladtam egy keveset majd letértem jobbra, ugyancsak kerékpárúton haladva. Magyarországon tuti útszéli vándorlás lett volna ebből. Keresztezem újfent a vasútvonalat, immáron a túra során utoljára, csináltam ismét pár képet, majd a sorompó után lévő padoknál tartottam egy kajaszünetet. A továbbra is szeles időben folytattam az utat, egy jó km után egy hangulatos kis hídon keltem át, ez a híd tetszett a legjobban a túra során. Nem sokkal később balra tértem az eddig és ezután is népszerű falvakat összekötő jó állapotú egyik aszfaltos Güterweg-re. Felérve egy kisebb magaslatra látszottak a Nezsider környéki szélerőművek a távolban. Egy jó 20 perc múlva értem el Oggau-t, rendezett utcákon értem el a központot, ahol pecsétet szerettem volna kapni. A kis bolt zárva volt (szokásos reggeli és délutáni órákban nyitva tartás), a tűzoltóságon nem tudtak pecsételni, végül a kis kitérővel a polgármesteri hivatalban jutottam hozzá az igazolás tárgyához, egy szép kis körbélyegző formájában. Ezek után leültem egy kicsit a központban, majd nekirugaszkodtam az utolsó etapnak, ugyanis a következő település Ruszt városa volt. A házakat elhagyva szőlők között vezetett az utam, majd ösvénnyé és füves úttá változott a jól járható út. Ez volt a túra leghangulatosabb része. Távolból még látszott Oggau temploma, de már Ruszt sem volt messze. Végül az út ismét jártabb lett és kis szántók között értem el a várost. A már megszokott település- és utcakép fogadott, rendezettség minden formában.
5. szép kivitelű híd
6. Oggau központja
7. Oggau-t elhagyva
8. szőlőkaróként funkcionáló kereken 100 éves vasúti sín
9. Ruszt felé félúton
10. előttem a város
A főút melletti benzinkúttal szemben a gyógyszertárban kaptam pecsétet, a gyógyszerész nő hosszasan vizsgálgatta a füzetemet majd belenyomta a dátumos lenyomatot. Ezek után elsétáltam a központig, ahol nem túl szem előtt lévő helyen de megtaláltam a buszmegállót.
11. Fertő vázlatosan Ruszt központjában egy ház falán
Sokat nem is kellett várnom a járatra. Az első érkező busz gyorsjárat volt, így a sofőr átirányított a mellé érkezett másik mindenhol megállós buszra. A gyorsabb busz csak Eisenstadt (Kismarton) főterén állt meg, én viszont csak a Franz-Werfel Gasse megállóig utaztam, ahonnan pár lépés a vasútállomás. A busz 2,2 euróért vitt el két falut (Szentmargitbánya, Darázsfalu) érintve Kismartonig. Kényelmesen átsétáltam az állomásra ahol szokásos menetrend szerint érkezett a Talent vonat Nezsider felől amellyel Vulkapordányig utaztam. Itt nagyjából egy perc várakozás után befutott az ebenfurth-i vonat, amivel Sopronig mentem. Innen személyvonatoztam győri átszállással hazáig.
Ha már „malackodunk”: egyszer a Bükkben túrázva a nyomunkba szegődött egy kis csíkos. Lentről, a völgyből hallottuk a kondát röfögni, ezért megpróbáltuk elkergetni, mielőtt a csemetéjét féltő anyuci megjelenik. Tapsoltunk, dobogtunk, kiabáltunk, hiába: a malac úgy döntött, minket szemel ki új családjának. Majdnem egy kilométeren át jött velünk, mire vissza tudtuk küldeni az övéihez.
Az Országos Kék útjelzés megszületése az 1930-as évek elején történt, ennek kezdeti lépései folyamatosan felbukkannak a Turisták Lapja korabeli számaiban.
A gyalogos, bakancsos turisták számára fontosabb területeken már évekkel az 1938-as vándorlás előtt fel voltak festve a jelzések, az 1931 októberi szám sokak számára érdekes lehet, mert a fővároshoz közeli Pilis-hegységet mutatja be jelzések szempontjából. Jelzésfestőknek is vannak benne érdekesebb mondatok.
A legelső kék jelzés teljesen kihagyta Budapestet, Klastrompusztától a Pilis-nyereg felé vette útját, majd a Kétbükkfa-nyeregtől véleményem szerint a mai kék +-en ment fel Dobogókőre.
Az 1950-es években ezt az utat véleményem szerint még egyszer megfestették, ennek véltem felfedezni nyomait a 2011-es Kinizsin, és nemrégen Dobogókő alatt egy ősöreg bükkfán.
a 2011-es hozzászólásom és fotóim a Kinizsiről, a leírással:
Papíralapon, a füzet nekem is megvan. De jól tudod, mozgalom nincsen, senki nem foglalkozik már az Északi Zölddel sajnos, és sok helyen már az útvonal is nehezen követhető.
De ilyenkor, novembertől áprilisig azért biztosan járható.
Szerintem mindenhol elérhetőek ,ahogy említetted a régi fajta OKT-s pecsétekre -Veszprém megyei-hajazó stemplik. A dobozok is olyanok mint a régi OKT-s dobozok. Mi a Balaton-kör alatt Csopakon,Almádiban és Füreden találkoztunk velük. Mindenhol jó állapotban voltak.
"Nagyon jó lett ez a túraleírásod Pulmy, lehet hogy te nem veszed észre de a stílusod sokat fejlódött, finomult az elmúlt időszakban."
Köszönöm,próbálok bölcseletekkel reagálni :D " A kiskutya is belejön az ugatásba" "Jó munkához idő kell" etc....
"Mivel én ebből az irányból szeretnék haladni nyugat felé értsem ezt úgy hogy a Mecsek után ne számítsak semmi jóra?"
So-so :D A DDK-n végig lesznek szép és uncsi szakaszok,de ezt már többször kiveséztük,ennek más a feelingje mint az OKT-nek,mások az értékei. Legutóbb a Geresdi-domság környékén jártunk. Ettől nem sokat vártam,de nagyon pozitívan csalódtam benne,de erről majd pár nap múlva..
Már egy régóta halogatott szakaszt jártunk le a RP-DDK-n a Keleti-Mecsekben. Szerintem ez a leglátványosabb etapja a mozgalomnak. A Tájvédelmi Körzet látványosságai talán télen adják legszebb valójukat,ezért is vártunk bejárással.míg befagy a Csurgó és az Öreg-völgyben is megindul a jegesedés. A szakaszt Árpádtetőn kezdtük,ahol nincs igazoló pecsét,így régebben 2x pecsételtünk a Fehér-kúti th-nál. Télies,ködös időben kezdtünk a túrába, hullámozva,néhol ritkás,bizonytalan jelek mentén , értük el a Hármas-bükk erdejében a letérést a Kincskereső-forráshoz. Erről a forrásról nem olvastam szakavatott elődeim leírásaiban ( Hörpölin,Hadidoki,HEV) ,így tettünk egy rövid kitérőt a 2014-ben a dél-dunántúli geocacherek révén felújított ,lebilincselő környezetben lévő foglalathoz. Innét következett a Vasasi-árok a Hársas-forrással,majd az Iszapoló-tó. Innét fickós emelkedővel értük el az irdatlan méretű külszíni fejtést,melyből ma nekünk semmit nem sikerült látni a köd végett,de a tudat.
Aszfaltkoptatással értük el a könnyen eltéveszthető letérést a Köves-tetőre.ahova óriási "szétdobált" fonolit sziklák közt lehet feljutni a hangulatos bükkösben. A kihalt hotel utána Vasas-forrásnál lehet pótolni folyadék készleteink és hipp-hopp beérünk Zobákpusztára. Az egykori bányász fellegvár közeli hegyi falucska szép környezetben tengeti mindennapjait,az egyetlen bolt és Józsi-bácsi kocsmája is már évek óta zárva .
Zobákpusztáról a Völgységi-patak völgyébe ereszkedtünk le,majd következett a nap és a mozgalom csúcspontja a Hídasi-völgy. A befagyott Csurgó és a lépcsős vízesések alaposan lelassítottak bennünket. Elérve a Z- jelzést következett a nap legfickósabb emelkedője a Cigány-hegyre. Mivel időközben felszállt a köd,a hegy vállánál kitértünk a K+-ra és felkaptattunk a kilátóhoz.ahonnét csodás panoráma tárult elénk a Mecsek valamennyi csúcsára. Eredetileg a Köves-tetőn tavaly átadott kilátót terveztük be a túrába,de ott még sűrű köd volt.
Meredek lejtőn tértünk vissza a kékre és ereszkedtünk le a ma üdülőfaluként ismert Kisújbányára,ahonnét a csodás Óbányai-völgyben folytatódott az utunk Felejthetetlenek voltak a faluba a patak átkelések az utcán(ilyennel eddig csak az Alpokban találkoztam apró falvacskákban). A Bodzás -forrás és a Lépcsős-vízesés,majd a Csepegő-sziklák jöttek sorba. Itt még az előbbinél is jobban belassultunk,így csiga tempóban értünk be a "Magyar Svájcként" is emlegetett Óbányára.
A faluban a bolt már nem él meg,de a kricsmi él és virul,egyfajta központja a településnek. Érdekes beszélgetésbe elegyedtünk a németes akcentussal beszélő őslakókkal. Teázás,forralt borozás és átmelegedés után folytattuk a túrát. A Skóciai Szt.Margit kereszthez majd négy órakor értünk,így a visszalévő bő 3 km-t már lámpások fényénél tettük meg a Kopasz-hegyen a 6-os főútig,ahonnét stoppal mentünk vissza Pécsre.
Azt ajánlom mindenkinek,aki járja a RP-DDK-t,hogy a mecseki szakaszokat tartogassa a végére,kár ezeket a csodákat az elején felfedezni.
" Az M.T.E. Balatoni Osztálya (Tapolca) megalakulása óta még alig telt el háromnegyed esztendő, de társadalmi és turistatevékenysége máris eredményekről tesz tanúságot. Eddig a következő útjelzéseket készítette el: Tapolca vasútállomás-Véndekhegy-Csobánc -zöld. Csobánc-Káptalantóti-Gulács-Badacsonykőkapu-Nemestördemic, innen Szigligeten át a várba, onnan le az edericsi útra -: KÉK." Ezek szerint a kék jelzés Csobánc-Szigliget szakasza már 1933-ban felfestésre került, így majdnem 84 éve létezik ez az út.
Egy apró infó Jesper Olsennek:
"Az M.T.E. Esztergomi osztálya az újonnan foglalt Fárikutat július 16-án (1933) nagyszámú turistatábor jelenlétében adta át a rendeltetésének... Ehelyütt kell megemlítenünk hogy a gondos szakszerűséggel igen szépen foglalt forrás átadása után a közeljövőben -október 15-én- a már tavaly elkészült Feketehegyi-menedékházat is turistaünnep keretében fogja felavatni esztergomi Osztályunk."
