Én is a hátsó motortartóbakról szeretnék kérdezni. Nekem 2003-as 1.4 8 szelepes Thaliám van. Egyszer kicseréltettem az autón a bölcsőt és akkor az autószerelő visszaadta a régi bölcsőt, betett egy bontottat és adott egy ilyen alkatrészt:
Most szólt a szerelő, hogy cserélni kellene a tartót, és látom, hogy ilyen van benne:
A Bárdinál keresve az alkatrészt, nekem az egyenest hozza fel a típus alapján, gondolom, hogy az lehetett eredetileg. Lehetséges, hogy amikor megvettem a bontott bölcsőt az nem pont ehhez a típushoz való volt? Én úgy emlékszem, hogy nem volt rajta "kutyacsont", lehet, hogy azt a szerelő vett hozzá, amikor összerakta. (Akkor viszont nem sokáig tartott, mert kb. két éves.) De akkor meg hogy tudta összerakni az autó? Csak ennyi lehet az eltérés a két bölcső között?
Sziasztok! Ki kell cserélnem a hátsó motortartó bakot (kutyacsont). Legalább 5 gyártótól lehetne venni, ti melyiket ajánljátok? Ahogy olvasgattam a fórumot, szinte mindegyikről írtak jót is, rosszat is. (1,4 benzin).
Halkan megjegyzem, hogy a 40 éves veteránautómban még a gyári trafó, és hűtő van. És az is francia. Ebben meg most lesz a második csere. Persze nem az autó hibája, hogy ilyen alkatrészeket kapni de azért rohadt bosszantó.
Valeo,lemförder,brembo ate textar.szerintem ezeknél csak a márkát kell megfizetni.ugyan ott gyártják szerintem mint a többi szart csak 1 szobával arréb:)90 es években ezek a nagy márkák évekig elmentek az autóban.most 1 lemfi kormányösszekötöt betettem az audimba 2 nap mulva vittem futómüállításra és lógott.Mennyenek a picsába.
Kicsit olyan érzésem van ezzel az autóval, hogy el van átkozva. Az összes többi autónkkal összesen nem szopok annyit mint ezzel. És nagyrészt ezek mind a gyötrelmes alkatrészek miatt van.
Most már én is a legolcsóbbat veszem meg. A tököm kivan ezzel a sok szemét alkatrésszel, de komolyan. 3 hete az új hűtő kezdett el ereszteni fél év után, előtte a vízpumpa ami szintén kb 3-4 hónapot ment. Nem tudom, de lehet külföldről kellene beszerezni valahonnan.
Mint a videóban. Kormányburkolatot le kell venni ( 3 csavar) Mögötte van 2 csavar, műszarfal felső részében oldalt van 2 csavar, és felül 3 csavar. Az A oszlop borítását is le kell venni (pattintós) 2 db tűégő van mögötte, el kell fordítani a foglalatot, majd kihúzható. Együtt cseréld őket!
Igazából nem érdemes találgatni, viszont megjavítani annál inkább és minél hamarabb. Csak komolyan az a durva, hogy így kienged valaki egy autót a szervízből, és ez szerinte így rendben van.....
Nem emlékeztem rá mi van benne. Valahol seeger van valahol csak egy acél gyűrű. Az elsőben biztos vagyok, hogy ott az az acél biztosító gyűrű van. Ezek szerint a hátsóban meg seeger. :) Régen szedtem szét.
Ha munkahenger volt cserélve és nem volt a végletekig kifolyatva a fékolaj akkor nem szokott az "ellentétes" oldal lelevegősödni. Miért is tenné? A munkahengernél lévő légbuboréknak vissza kéne "kúszni" a főfékhengerig majd utána továbbhaladni a másik kerék felé! Szerintem ha valaki relatív gyorsan beköti a csövet a munkahengerbe úgy hogy nem sok fékolaj folyik ki akkor a fékolaj súlya a levegőt ott tartja a munkahengernél. Lehet, hogy nincs igazam, de eddig ez bevált. Nálad inkább az lehet a probléma, hogy a légtelenítéskor lehet, hogy ki lett taposva a főfékhenger lelke és ezért lehet benyomni padlóig! És még egy lehetőség arra, hogy össze is tudd rakni a hátsó féket: csinálj róla fényképet, mert nem mindegy melyik rugót milyen irányból rakod vissza! Hali....