Ebből az aspektusból valóban semmi probléma a Tudorral. a THC egyik nagy kedvencem és a BB is O.K. Mint azt már a másik topicon megemlítettem alaposan megnéztem többször is őket és ugyanazt tudom mondani mint idáig. Tok, csat, csatvég, számlap ésatöbbi ugyanaz a szint mint a Rolex. Sőt a csatvégeknél kerámia van ami azt hiszem még a Daytonában sincsen. Csak az a modul kronográf szerkezet az ne lenne, ennél 7750 is komolyabb lett volna. Szépek a régebbi BB-én az él polírok és a többi is...
Szóval körülbelül eddig is ugyanazt állítottam mint te is...;-)
3 napos zsebóra; kézihúzós, 8 napos oszlopkerekes balos koronával; 8 napos titán Luminor; kétféle arany és platina kronó XXV szerkezettel, ami talán Minerva volt újkorában. És egy - szerintem - csúnya 8 napos asztali óra.
ETA ide vagy oda, ezen a vonalon szó nélkül legalább két órát ki tudnék választani a Tudor Heritage vonalról. Az a kronó például... Káprázat.
Persze, óraipari értelemben nem történt semmi, de a formák és a színek klasszak.
Jó az "örökség", de ügyeltek a dizájnerek arra is, hogy a black bay-nél például a 41mm-es méret mellett éles, látható vonalakkal rajzolják meg a tokot, és arányaiban hozzáillő lünettával fejeljék meg. Koronavédő híján pedig egyszerűen átdolgozták a koronát. Markánsabb és biztosan kényelmesebb is egyben.
Hangulatos és ugyanakkor férfias, elegáns de közben sportos külsőt kölcsönözve ( pedig de ráz a hideg attól, hogy manapság minden sportosan elegáns, ugye... ) az órának.
Hibátlan. Technikailag érdektelen önmagához képest, de az összkép kiváló.
Az Omega meg teljesen eltévedt. Az eredeti modellen a vékony lünettát tökéletesen ellensúlyozta a nagy acél gyűrű középen. Kiemelte a számlapot, megtörte ott a nagy feketeséget. Ráadásul a lünetta domború volt, mint egy Fifty Fathoms "light". De arányosan, szépen felépítette az óra külsejét.
Az újnál felrúgták a régi acélgyűrű - fekete lünetta arányokat, ezzel nagyobbá tették optikailag a számlapot. Már nincs keretbe szorítva, én úgy érzékelem. Közben pedig még a tokba is bele kellett dobni egy kis élletörést. Egyrészt sokkal csúnyább lesz a dupla él karcosan, másrészt optikailag csökkenti a tok méretét a számlaphoz képest.
Persze sok sikert hozzá nekik. De én nem estem el tőle. Majd raknak a számlapra sárkányt, ha nem menne, és meg lesz oldva a probléma...
Valamelyik nagyobb külhoni portálon azért volt lelkendezés. Egyébként eddig is volt ilyen csak a dátumos változat, mind fekete illetve fehér lappal, két méretben is.
Tényleg fárasztó. Annyi Breitling Navitimer, hogy a másodiknál meguntam,
és egészen az elképesztő Longines Heritage 1935-ig görgettem, aminek a kismásodperces 6 órás dátumos szerkezetéből ( amúgy 2895-2 ) kapásból kettő figyel itt a dobozban mellettem, hibátlan állapotban, annyira ritka is meg izgalmas is...
"Omega has created a Speedmaster Professional with handwound movement in titanium. And wow - can you spell STUNNING?"
Ez mindent elmond.
És ezek közül itt valóban az Oris a legérdekesebb...
Így állóképen elnézve kimaradt, hogy a Blancpain, JLC, Longines mellett a Sean Connery Bondos, nato szíjas Submariner is ráver vagy két kört. Sőt talán az imént látott Tudor is.