Így teszem: a kő helyett, tükröt. És a név helyett, tükröt, hasonlóan. Verseny lesz, hol elhulltok végül mind. Kit bánthat, hogy a síromról mit sem tudnak majd, ha föléje hajoltok kíváncsian nézvén: vajon kit takar és látjátok akkor, ott magatokat.
Állok az időfolyam partján
Ifjúkorom utcájából
a lányok megöregedtek
a srácok meg lassan
mind elmennek:
ott játszanak az égi
mezőkön sörmeccset
hallik a mennyei lambada
Istenem, mit nem adnék,
ha még egyszer az a
tavasz volna...
állok az időfolyam partján
kavarog minden bennem
nyakamban a lánc:
több ezer éves ásvány,
a Föld emlékezete
mióta várt rám,
hogy testemen hordjam
s újra életre keltsem!
Évmilliók szerelme
visszhangzik lelkemben...
Az éjjel megjött az ősz. Bíbor ködként úszott a víz felett. Csókjába beleborzongott a tenger. Ahol partot ért rozsdavörösbe lobbant a hegyoldal s az út szélén megőszült a fű a zúzmarától.
Szépek ezek a harmatosak mindkettőtöktől! Valamikor régebben jutott eszembe, s ma reggel ismét hasonló érzés fogadott, amikor megláttam a fűszálakon hullámzó harmatcseppeket:
Hová is lépjek? Imbolygó gyöngyharmattól csillog a pázsit.
csak lángolva, csak égve csak apró darabokra tépve csak pokolra hullva csak fáklyává gyúlva csak megrágva-kiköpve csak ágylábhoz kikötve csak boldogan lebegve csak világot feledve csak sírva is nevetve csak sírba is temetve csak csókokat rabolva csak veszetten vadulva csak könnyedén, csak játszva csak hevülten is fázva csak sosem megpihenve csak mindig messze menve csak mindörökké élve csak együtt sosem félve csak így éljünk, ha mered: csak egy tét van: az életed!
Egy kávé az udvaron vasárnap délután, míg a szeptemberi bágyadt napsugár, mint vén kutyád a lábadhoz ül. Orrodba száraz falevél fanyar füst szagát hozza a szél: béke van. Néhány pillanatnyi csönd - valódi nyugalom. És csak távolról hallod, ahogy tompán koppan a dió az avaron.
A költészetet ágyban művelik mint a szerelmet a bontott ágynemű a dolgok hajnala a költészetet erdőben művelik
Annyi tere jut amennyi csak kell Nem ennek hanem amannak Kellékei sólyomszem harmat a zsurlón ezüsttálcán egy palack párás Traminer emléke magas turmalin-torony a tengeren s a szellem kalandos útja mely meredeken tör fölfelé egy kis megtorpanás s máris áttekinthetetlen
A másikat nem kiáltják világgá a háztetőn illetlenség nyitva hagyni közben az ajtót vagy tanút hívni hozzá
Halrajok cinkék sorfala egy nagy pályaudvar csarnokának vágányai a két part visszfényei a kenyér vágatai a patak buborékai a kalendárium napjai az orbáncfű
A szerelem aktusa is a költészeté összeegyeztethetetlen a hangos újságolvasással
A napsugár értelme a kék villanás mely a favágó fejszecsapásait összeköti a varsa- vagy szívformájú sárkány zsinege a hódfarok csapására mért ütem a villám csézája ódon lépcsőkről a sörét szórványa a lavina
A varázsszoba nem uraim nem a nyolcadik ülésszakra való nem is szállásul kigőzölögni vasárnap este
A mocsár feletti áttetsző tánclépések egy falon a késdobáló kimetszette női akt világos füstkarikák hajad csigái malájnők patkó-ívülete a korall-kígyó gyűrűi a romok közé kúszó repkény A költészet ideje végtelen
A költészet ölelése mint a testé amíg csak tart megóv hogy ne zuhanj a világ nyomorára
Jó reggelt, szép napot mindenkinek:-))
