Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Az NDK volt az egyetlen, aki két már Kub-al felszerelt gépesített lövész hadosztályát átfegyverezte Oszá-ra, és a KUB technikát 87-ben tartalékba helyezte.
Jol ertem, hogy NDK-nak csak 2 lovesz hadosztalya volt felszerelve KUB-bal, azok is csak 1987-ig?
Amikor a Krug-ot kivonták, akkor meg sem próbálták exportálni?
Érdekes módon míg nálunk utálták a Krug-ot, addig a Csehek szerették.
Magyar visszaemlékezés a rendszerbeállító lövészetre...
A legkorszerűbb Kub rendszert követően megkaptuk, az addigra erkölcsileg és technikailag teljesen elavult fegyverrendszert.
Jellemző az elavultságra, hogy 1983-ban az első éleslövészetre Szovjetunió 36 legképzettebb Krug szakértőjét rendelték ki, a mérnök műszaki szakemberek megfeszített munkája ellenére a lövészet megkezdésekor a hat célcsatornából csak öt működött. A viszonylag koros rakéták sikertelen indítása ugyan nem befolyásolta a mi értékelésünket, de a rendszer tartós hadrafoghatóságát megkérdőjelezte.
A hazánkra hárított beszerzések miatt jelentős anyagi terheket vettünk magunkra. A teljes beszerzési költség (ebből kimaradt a helyőrség átépítés, a javító háttér kiépítési költségei) megközelítette a két és fél milliárd forintot, csak összehasonlításul 1982-ben adták át a felújított Árpád-hidat, Szentendrei úttal és két új metróállomással, ezek összegzett költsége négymilliárd forint volt.
A lecserét légvédelmi rendszerekkel egyébként mit csináltak a szovjetek/oroszok és a Vsz?
Nálunk csak az első lépcső (dunántúli hadosztályok) kapták meg a legkorszerűbb technikát, és azt is szinte mindig csökkentett mennyiségben.
Ha jött még újabb, akkor a leadott technika ment a második lépcsős alakulatokhoz. (Dunától keletre)
Ugyebár anno az Osza késett és helyette a sok hadosztály kapott Kub-ot. Aztán jött az Osza. Mi lett ezen Kub-ok sorsa?
országonként különböző...
Az NDK volt az egyetlen, aki két már Kub-al felszerelt gépesített lövész hadosztályát átfegyverezte Oszá-ra, és a KUB technikát 87-ben tartalékba helyezte.
A Csehszlovákok 10 hadosztályukból 5-öt szereltek fel Kub-al, 1-et Oszával, a többi Sz-60.
Nálunk 6 hadosztályból a 3 Dunántúli Kub-al, a 3 Dunától keletre lévő hadosztály Sz-60-al.
Lengyelek nagyon becsületesen 7 ezrednyi Kub, és 4 ezrednyi Oszát vettek.
Románok, 3 Kub, 1 Osza.
Jugók, csak Kub, 6 ezrednyi.
Bulgárok, mindenből csak a minimumot, 2 Kub, és 2 Osza.
Amikor a Krug-ot kivonták, akkor meg sem próbálták exportálni?
Nem tudok róla, kivonás után az ócskavas telepre kerültek.
A Kub-M1, M2, M3 esetén mindig új gyártású eszközökről van szó vagy meglevőket építenek át? Ha nem átépítés, akkor ezek szimplán mennek tartalékba?
Természetesen mindig a legkorszerűbb verzióra upgrade-elték őket.
Nálunk pl:
1975-ben a Keszthelyi hadsereg közvetlen ezred kapott 5db Kub-M1 üteget.
1977-ben 3 üteg Kub-M2 jött a Győri ezredbe, a Tatai harckocsi hadosztályhoz.
1979-ben 3 üteg Kub-M2 Nagykanizsára, a Zalaegerszegi gépesített lövész hadosztályhoz.
1981-ben a Keszthelyi hadsereg közvetlen ezred lecserélte az 5db Kub-M1 -et, 6db Krug-ra.
A Keszthelyi Kub-M1 -ből 3 üteg megalapította a Kalocsai ezredet ami a Kaposvári gépesített lövész hadosztályhoz tartozott, illetve 1-1 üteg Győrbe, illetve Nagykanizsára került.
A nyolcvanas évek elején elvileg az összes Kub üteget M3 szintre fejlesztették fel.
:D, az SzP, az nem SzP, hanem CP. KP = Komandnij Punkt, CP = Control Post
Hpasphoz lenne egy kérdésem!
Szerinted, hogyan illesztették be az oroszok a Buk-M2 dandárba a 9Sz36 RPN-t? (tűzvezető radar egy 22 méter magas hidraulikusan emelhető antennatornyon)
Akkor az M3-nál a SzoU kőkeményen igénybe veszi már a PZU-t is. Mi szükség van ennyi célcsatornára? Minden le akarnak lőni már, amit csak leoldanak a gépek?
Az alsó részen ott a két SzOU és az egy PZU. Egy üteg.
A felső ábrátviszont egy osztály, három üteggel. A középen levő két valamit nem tudom elolvasni, olyan kicsi a kép. Az egyik az SzoC lenne, vagyis kereső radar? A másik az KP SzP (?)
"Régi vicc: A Szovjetunióban minden ugyanolyan, mint az USA-ban, csak kétszer akkora."
70 es evek vege 80 as eveke elej. Mar nem emlekszem ra pontosan de sikerult egy szovjet szinestevere szert tenni. Nagy szam volt akkoriban ! Nagy volt, messze nagyobb barmely tevenel es a sulya mint egy automata mosogepnek. Raadasul az elvtarsak hogy mi okbol nem tudom de a keszulek dobozat amibe a kepcsovet meg az elektronikat epitettek olyan eles sarkokkal elekkel keszitettek hogy ha az ember kezber vitte ( es magatol nem ment ) akkor azt hittem levagja az ujjamat.
Ezek szerint akkor az atomaknák is támadó fegyverek, amikez azért telepítettek le a gaz imperialista kutyák a NATO-Vsz határra, hogy lerohansassák a békés munkásparadicsomot...
ad.2 Mivel APA-s angol link adatainál kérdeztem vissza, akkor gondoltam az ottani terminológiát használom. tehetek én róla, hogy az egyesek agyon ajnározott APA oldal jelek szerint rosszul használja?
ad.3 Nekem az angol rövidítés áll jobban kézre, mert az n+1 számoma részben új és nem bevett orosz jelölés és GRAU kód nem áll kézre főleg úgy, hogy hol cirill betűvel van, hol fonetikus magyarban. De, akkor ezentúl ezt próbálom használni, ha ez téged ennyire zavar.
A probléma gyökere pont az, hogy az APA terminológiával sehogy sem korrelál az ottani mennyiség azzal, amit te megadsz, ha a battery = harci üteg, de akkor sem, ha battery = osztály. Ezért kérdeztem rá az ANGOL szó LEHETSÉGES magyar jelentésére.
Az ottan max. SzOU és PZU mennyiség (6 és 6) az egy osztálynál akkor jön félig jól, ha a maximumot veszem. Akkor van 6 db SzOU viszont PZU-ból meg többlet van, mert abból csak három kellene, hogy legyen osztályonként. Magyarán az APA-s link szinte semmit sem ér, mert nem fedi le rendesen se az osztályt, se az üteget...?
A Hpasp által linkelt kép akkor egy osztályt ábrázol és Buk M1 ezek szerint.
Az M2-nél egy SzoU két célra dolgozik? Akkor ikijön a 48 db. Vagy PZU ---> SzOU váltás van és megnövelték az ütegben levő SzOU-t 4 db-ra?
A Buk M3 144 tűzcsatorna három SzoU-val 12 db célcsatorna/üteg. Ez még 3xSzOU esetén is 4 db szimultán cél, 4xSoU esetén is 3 db szimultán cél.
Azt természetesen jó tudni, hogy a szovjet elvtársak soha, semmiből nem sajnálták sem a vasat, sem a rezet, sem az egyéb nyersanyagokat, sem pedig az embert. Mert ezekből bőven volt nekik. Régi vicc: A Szovjetunióban minden ugyanolyan, mint az USA-ban, csak kétszer akkora.
Miután vége volt a háborúnak, miután a történetnek volt hírértéke, voltak kíváncsiak, akik ezt a két embert összehozták. Valóban nem általános, de nem is az ördögtől való az ilyen kapcsolat.
És megtanulhatnál már végre magyarul! Nem vagy attól menőbb, hogy minden második szó amit leírsz angolul van. (na jó, ez kicsit túlzás, de van benne igazság) Ezért kevered a szezont a fazonnal! A "battery" szót az elemmel asszociáld, ne a légvédelemmel!