Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Soha nem találta kiterjedt anyagok az HAWK izraeli alkalmazásáról. Ha van valakinek forrás erről, akkor szívesen venném. Több, mint kétkedéssel fogadom nem csak az 50 db killt, de annak arányát is...
Én úgy emékszem, hogy az Sz-75 (Dvina) KP-je valamivel magasabb, talán 0,8 körüli, de ebben nem vagyok biztos.
CSak az alap HAWK KP-je ennyi, az fejlesztett rendszeré jóval több, 0,85."
Nem a prospektusokat igereteket kell nezni hanem az eles helyzetben hozott eredmenyeket. Ebbol indultam ki (mivel igen meglepett amit mobdtal ) hogy ezek szerint a HAWK messze eredmenyesebb rendszer volt mint kortars rendszerek melyek tudtommal messze 10 % alatt teljesitettek de inkabb olyan 2-4% kornyeken.
Ezek a "csatarepülök" (esetleg utasszallito, mint az mh17 volt) elharitasa felkeszitett SA-xx-ek szerintem az eg vilagon semmit se tudnanak kezdeni a mai intelligens siklobombak, ill. UAV-k ellen. Egyszerüen az alacsony radarkeresztmetszet (RCS) miatt keptelenek detektalni öket, vagyis a tüzvezetö radar (ill. a raketakban levö proximity fuze) ezek ellen semmire se jo.
Állítólag (bár ez nem tudom, mekkora igazságtartalommal bír), a dimonai atomlétesítményt olyan módon és szigorral védik a levegőből érkező támadás ellen, hogy aki bele repül a jól meghatározott módon kijelölt légtérbe, arra felszólítás nélkül tüzet nyit a légvédelem.
Az izraeliek lőttek vele, valami 100 körüli indításuk volt is, különböző források szerint kevesebb, mint 50 ellenséges gépet lőttek vele le '69 és '73 között.
Én ezt találtam:
"October 1973 Yom Kippur war: 75 Israeli missiles were fired downing between 12 and 24 aircraft and one oil well on fire in Abu-Rodes oil field."
Teljesen igazságtalan az összehasonlításod, mert a HAWK ellen nem méretett meg a Vsz képessége...
Ha nem is a VSz, de az irakiak igen... Nagyon hatékony légvédelmi rendszer volt... Egészen az SzPSz-141 zavarórendszerrel felszerelt SzU-22-esek bevetéséig... Ezen gépek ellen szinte nullára csökkent a Hawk hatékonysága. 1982-től az irakiak megkapták a H-28 rakétákat, amikkel sikeresen tudták támadni a Hawk radarjait.
Erre nem bírtam rájönni, mivel azonban sehol nem írták a konkrét válozatot, ezért én az alapra vonatkoztattam a dolgot. sorrendben a harmadik forrás nem volt egyértelmű: ott is a 30 misit jelölték, ugyanakkor az egyiptomi üzlet 209 millió dollárja 8 működő egységet jelent, ami leosztva nem 30. igaz, ott nem is az alapváltozatot vették és nem is '60-ban.
50% koruli megsemmisitesi arany az igen kiemelkedo a lewrak rendszereknel. Es akkor meg erre jon az extra talalt de elmenekult kategoria ami tovabb noveli a rendszer talalati aranyat.
Az izraeliek lőttek vele, valami 100 körüli indításuk volt is, különböző források szerint kevesebb, mint 50 ellenséges gépet lőttek vele le '69 és '73 között.
Komolyra fordítva: van ilyen is, olyan is. Míg egy orosz Saiga EXP 001 (Kalasnyikov) tipusú puska 120 000 HUF volt tavaly, addig egy német gyártású amerikai M4 klón, 960 000 HUF. Valószínűleg onnan ered ez a "tévhit", hogy az oroszoknak kevesebb pénzük volt még arra is, amire egyénként rászánták a lóvét.
Szóval, ez a tévképzet azért él, mert ami orosz azt olcsón adták, még akkor is, ha ez egyébként sokba került, mikor le kellett gyártani.
Ezen kívül azt sem tudom, hogy a beruházás költségeit is beleszámítják-e az árba. Nem tudom, hogy a gyártás során keletkező változó költségek, pl az alkatrészek egyre mérethatékonyabb előállításának ára, hogyan szerepelnek az egyes költségek elszámolásakor.
Az igaz, hogy a szovjetek sokszor minden rációt nélkülöző, csakis a célra fókuszáló őrült tettei, nagyon megdrágítottak dolgokat, és néha itt is érvényesül a mondás: "a kevesebb néha több".
De ez off, pedig bizony mondom, hogy szerintem érdekes téma.
Azt meg már csak egészen halkan jegyzem meg, hogy az SzPSz-141 Gvozgyinka zavarókonténer CW-radar (HAWK) elleni programja korában messze megelőzte az ALE-50 képességét.
(persze szükség is volt rá a feltételezett olasz HAWK ütegekkel szemben)
A HAWK is pont annyira gamechanger volt a korábbi légvédelem szitnjéhez képest a NATO-ban, mint az Sz-75 a szovjet PVO-nál, csak éppen soha nem mentek neki.
És azt már csak halkan jegyezzük meg, hogy 1990-ben az ODS alatt a koalíciós jet továbbra is CW radar zavarási képesség nélkül került bevetésre.
Egy F-16 január 19-én Bagdad mellett áldozatává is vált egy Kub-nak.
A következő delikvens 1995-ben futott bele egy KUB ütegbe, az F-16 pilótája...
Először hatásos CW elleni technika csak 1999-ben lett bevetve az OAF alatt. (ALE-50)
Nem nagyon hasonlítgattam, mivel nem volt mit, mivel. Az Sz-75-tel kapcsolatban voltak/vannak éles üzemeltetési adatok, a másikat meg legyártották méregdrágán, és nem lőttek vele, csak gyakorlatból. Pl nem tudom, mennyire volt megbízható rendszer, mert az nehezen adható meg technikai adatokkal (főleg statisztikák készülnek erre), de igazából ennek is csak akkor volna relevanciája, ha éles üzemeltetési adatok állánának rendelkezésre.
Teljese egyértelmű, hogy a HAWK egy remek fegyver volt, ezt senki sem vitatja. Szerintem csak a levegőt csapkodod most.
A Shirke igen, gondolom a gép is ami a Shirkét hordozta, meg a pilóta képzése is, aki üzemeltette, meg a rendszer fejlesztése is centekben volt mérhető! :)