ezt én is akartam javasolni, de eszembe jutott, mikor mi Korculából mentünk Splitbe és egy eltörött vízcső miatt 2 órával később tudott csak elindulni a hajó. mondjuk az a jó öreg Liburnija volt és nem voltunk időhöz kötve /Trogirban folytattuk a nyaralást :)/
ráadásul épp az autónk mellett lyukadt ki a cső....
ha ugyanez megtörténne a katamaránnal, - ne legyen így!!! - máris csak 2,5 óra maradna Dubrovnikra. s az már azért kevés!
Mi most azon gondolkodunk,hogy katamaránnal megyünk a Split-Dubrovnik-Split útvonalat. 4-4,5 óra az út, reggel indul,délben van Dubrovnikban,16.30-kor indul vissza...
Igen,nagyon kevés a városra 4,5 óra, de a hajózás is élmény. 380 kuna/ fő...
Mi Vela Luka-ról mentünk Dubrovnik-ba. Reggel 7-kor indultunk és este 8-9 körül értünk vissza, úgy, hogy bejártuka történelmi belvárost keresztbe-kasul, ebédeltünk, végig mentünk a falon körbe. Persze akkor csak ketten voltunk párommal. Minél többen vannak egy csapat annál nehezebben szervezhető...
Dubrovnik valóban kihagyhatatlan, de ugye nem kell egyből mindent megnézni, felfedezni, nem kell minden látványosságon előszőrre túl lenni. Nerm kell görcsölni. Ami nem fér bele a mostani rá szánt időbe azt majd meg nézed legközelebb.
Mi Divnából visszafelé "ugrottunk" be Dubrovnikba. Nem pipáltunk ki minden látnivalót, de így is örök élmény. És ha legközelebb megyünk, akkor még mindig lesz mit megnézni. Este 7-kor indultun el a városból, amikor ez a csónak kitolatott a kikötőből:
23 órakor már pizzáztunk a spliti sétányon (igaz dobozból mert a parti éttermek már kezdtek zárni!!!).
Hát..... én nem akarom rémisztgetni dusan77-et, hisz ahogy írta, ő már megjárta ezt az utat.....
De néhány éve orebic-i lengyel szomszédaink - 2 család - érkezésük utáni első vagy második napon hajnali fél 3-kor "ébresztettek minket". Először azt hittük, valami komoly nagy baj történt, akkora sürgölődés volt náluk az apartmanokban. Reggel - mivel az autókat sem láttuk a parkolóban - kérdeztük a tulajt, hogy mi volt a baj éjszaka, ami miatt ilyen hirtelen kellett távozniuk. Ő sem tudott semmiről. Éjfél körül érkeztek vissza, mint kiderült Dubrovnikban voltak, korán kellett indulni :) S ugye az Orebic -Dubrovnik távolság kb. fele a Trogir - Dubrovnik közti távnak, s még határt sem kell átlépni. Másnap elő sem bújtak a "hűtött" apartmanokból.
Szóval: Dubrovnikra kevés egy nap, még akkor is, ha ott kel, s fekszik az ember! Viszont kihagyhatatlan :)
2 éve szeptember végén voltunk Ciovón a Rozac kempingben. És bár már jócskán főidény után voltunk, a szigetre ki-be jutás néha izgalmas volt. Elég szembe egy nagyobb teherautó, vagy kukás és lehet várakozni rendesen.
Most Blace-ban lesz a szállásunk, ami jóval közelebb van Dubrovnikhoz és szeretnénk is megnézni Dubrovnikot, mert még nem voltunk ott, de most kicsit elbizonytalanodtam, hogy érdemes e odalátogatni.
Én már voltam 2x. Egyszer Ciovoról, egyszer Orebicről. Van némi tapasztalat. Lehet meggondoljuk még, de sanszos, hogy megyünk. Azt látni kell. Tudom, hogy nem sétagalopp, sokat kelle menni, de én még úgy voltam Ciovóról egyszer, hogy nem volt meg az autópálya. Azért most egy 100 km-t azon le lehet csípni. Gondolom ez sokat számít.
Kuna. Ha nagyon nincs, akkor eur. Ezzel mérik. Az a baj, ha akarják a dolgot, nem bízzák a postára! Kes a kedvenc.
Bocs a poénkodásért, nem tudom melyik technikát alkalmazzák. A villogó táblák beépítettek, nem tudom mit használnak és nem mérnek átlagot. Nem automatikus a bünti és a "kiszólítás", ha viszont kivesznek, akkor meg fizetni kell. Persze alkuképes, nem is annyira a saját zsebükre, ha látják barna vagy és sok a szennyes, akkor elhiszik nincs több, meg van más dolguk.
Azt kell mondjam sok sok év-út után, nem vadásznak, mint (régebben) a szerbek, és már nagyon gázosnak kell lenni, ha kiemelnek.
Na, ha Ciovoról akarsz kijutni reggel, akkor tényleg a halpiaccal együtt nyissál, mert önmagában az lehet egy óra. Mire Omisba érsz, már teli a hócipellőd és a java még hátra van. Pl. átkelni épp ezen a városon. Remélem a család is edzett. Úgy értem, a kutya is. Ha van, miért hagynátok otthon? Számos gyerekkel és hasonló felszereltségű szülőtárssal is megtettem párszor a dubrovniki 1 naposokat, közelebbről és felkészülten, meg eltökélten, de mondhatom légiós kiképzés. Persze örök emlék és csodás, nem szeretném a kedved elvenni, legyen neked is szép emléked! :)
Ezekben az időkben (2002-07) sajnos még főleg csak önellátósak voltunk (bolt, bevásárlás, főzés...). Alkalmanként 1-1 vacsora becsúszott, így nem tudok nyilatkozni.
VL-Split alig 40NM (74km) légvonalban. De ha különféle rezervált légtereket kell is kerülgetniük, meg a ki/begurulás, akarom mondani, hajózás is idő, akkor is kijön a negyedóra-húsz perc.
A dubrovniki 1 napos meggondolandó, "vargamacs" intelmei pedig megfontolandóak... A km és a térkép ismerete nem elég, tudni kell mi vezet odáig és hogy határon kell átkelni 4x, hogy ritka a 300 m egyenes, hatalmas a forgalom, az idő pedig rohadtul múlik... Az átlagsebességek icipicik. Az útközbeni programokat felejteni kell, még hogy megpihenünk útközben! Álmok, nincs ilyen! Nagyon korán érkezni muszáj. A "megérkezés" és a kocsiból kiszállás között lehetséges, hogy (a máshol) 100 km-nyi idő telik el. (1+ óra, egyáltalán bejutsz, megállsz valahol, parkolsz). Hozzáadom az ősi városba való le-, be- és kijutást, meg azért érdemes lenne ott némi időt tölteni, ráadásul hiányzik a temperálás, mert az a a fránya nap csak süt. Amikor meg végre helyben vagy, alig láttál valamit és már öreg du. van. Ott akkor bizony eszedbe jut, hogy vissza is kell majd menni, pedig csak slattyogtál, nem voltál a várfalon és a lanovkával sem. Hát jól rá kell készülni erre a bulira:-) Ez érvényes akkor is, ha nem Skoda 105-tel vagy és van gáz a légkondiban, meg jó zenéid és valódi napszemüveged. Visszafelé az áldott nap laposan a fejedre tűz, meg az öledbe. Ha meg nem süt már, a forgalom még ugyanakkora, csak a kolbászolás folytatódik reménytelenül. Tanulságul: Stone és Split sima 4 és fél óra, csak egy irányban, ami azért egy jó százassal kevesebb kmben.
Viszont garantált a jó alvásod a kaland után. Meg az utasaidé is. Hacsak nem ütnek agyon visszaérkezés után..bocs, erejük nem marad, de akkor másnap!
Nem, kocsival. Hajnali indulásra gondoltam, olyan 5-6 között. Én már voltam egyszer Ciovoról - Okrug Gornjiban lesz a szállás - így van némi tapasztalat már Dubrovniki úttal kapcsolatban. Tudom, hogy aza nap KO lesz, de szerintem Dubrovnik megéri.
Az alagutakban ha villogóra vált a 100-as figyelmeztető világító tábla, akkor tudd, hogy látnak! :-) Különben láttam már a kijövetel után kiállítani a gyorshajtót, ott várták.
De ez még nem olaszhon, ahol szakaszos átlagsebesség mérés van sokhelyütt és nem szól senki...csak a postás kétszer csenget.
Ha elmentek Dubrovnikba, mindenképp nagyon korán induljatok el, próbáljátok meg kikerülni a hőséget és a dugókat! /Omis-nál és Makarska-nál is nagy dugók szoktak lenni, mivel a városon megy keresztül a 8-as út. Neum-nál a BIH határon volt hogy egy órába tellett az átkelés/ Nem lesz egyszerű! Hiába "csak" 260 km a távolság, az út minimum 4-4,5 óra! Nem tudom, merre lesz a szállásotok, de ha Ciovo-n, akkor ugye azzal is meg kell küzdeni, hogy kikerülj a szigetről.
Mi Omis-ban csak átutazóban voltunk, Makarska egynapos megálló volt, - engem egyik sem fogott meg túlságosan - én nem állnék meg a helyetekben ott, főleg, hogy így szorít az idő - parkoló keresése, tömeg, stb.....
Ahogy fekvőrendőr is írta Trsteno jó választás, arról még mindenki csak szépet s jót írt :)
Az alagutakban mértek? Én tavaly pl végig mindenhol 160-nal mentem, probléma nem volt, igaz pénteken mentünk. Azt tudom, hogy pályán 160-ig nem törődnek az emberrel...alagut persz kérdéses, de annyira ott akartunk lenni, hogy ott sem lassítottam (ahogy itthon sem szoktam az M6-on).
Ahogy itt kiér az ember és meglátja a tengert...félre kell állni a parkolóba és csak nézni...ezért már hajlandó vagyok egy leágazóval korábban lejönni a pályáról (hosszabb és több idő pedig...de az élmény az nem pótolható).
Úgy látom látványra erősen ajánlott az Omisi kanyon, a Cetina torkolatnál. Nagyon tetszik, szerintem megnézzük. Ilyesmikre gondolok, amikor olyan tippeket kérek, hogy miket nézzünk meg.
Te vagy az én emberem. :-D Nagyon szépen köszi. Látom nagyon képben vagy Horvátországgal kapcsolatban. Lenne még akkor kérdésem. Lehet csak elmegyünk Dubrovnikba, had lássa a párom milyen mesés város. Az oda-vissza úton, ha belefér az idő hol érdemes megállni egy kicsit sétálni, nézelődni? Akár város - Omis, Makarska - akár valami szép vár, természeti képződmény, öböl, vagy akármi miatt???