segitseget kerunknminden joszandeku embertol.Sajnos ez ev februarjaban derult ki hogy a ferjemnek rosszindulatu agydaganata van,rosszul let utan azonnal korhazban kerult szegedre,ott megmutottek a koponyajjabol csak reszben tudtak kivenni a daganatot,a tobbi bennemaradt sajnos,olyan helyen van neki.A szovettan eredmeny kimutatta sajnos rosszindulatu a daganata.majusban kezdi a sugarkezeleseket,nagyon rossz anyagi korulmenyek kozott elunk,leszazalekolt rokkantnyugdijjasok vagyunk mind a ketten,összessen 54 ezer ft ot kapunk ketten,mostmeg hozzajott a ferjem rosszindulatu agydaganata is,a gyogyszereket kivaltsuk de mar a megelhetesre szinte semmi nemmarad esmeg nembeszeltem a fizetendo szamlakrol,ezert kerek minden joszandeku es ha megteheti olyan becsuletes embereket,hogy barmilyen segitseget elfogadunk,ez lehet tuzelofa,mert mar az sincs es a ferjemre futeni kellene mert lazas beteg de nembirok mert nincs mivel sajnos,elelmiszer csomagot vagy barmilyen segitseget elfogadunk,leirom a bankszamlaszamunkat is es ha van joszandeku emberek akkor kerem oket segitsenek rajtunk,hogy elmaradt szamlakat is kitudjuk fizetni,mert lassan mar mindent kikapcsolnak sajnos.KEREM ONOKET SOS -BEN SEGITSENEK RAJTUNK.BANKSZAMLASZAMUNK ,RONASAGITAKAREKSZOVETKEZETI ,52500044-15116479 .MEGKOSZONOM MINDENKI SEGITSEGET HA BIR SEGITENI BARMILYEN KIS OSSZEGGEL IS,MIVEL MAJUSBAN SUGAR KEZELESEKET ES KEMOTERAPIARA KELL HORDANI A FERJEMET,NAGYONJOL JONNE MINDEN KIS SEGITSEG,HA LEHETNE ES TEHETOS EMBER SEGITENE MEGEGGY MUSZAKI KEPES NEMBAJ HA OREG AUTOT IS ELFOGADNANK SEGITSEGUL MIVEL 100 KM RE KELL BEHORDANI A FERJEMET A KEZELESEKRE,ES NINCS MIVEL BEHORDANI,IGAZ VAN BETEGSZALLITO,DE AZ EGESSZNAP AKKOR HOZZA HAZA HA TELIVAN A BETEGSZALLITO,IGY IS NAGYONBETEG A FERJEM .MEGKOSZONOM MINDENKI SEGITSEGET,BARMIBEN.EZT A LEVELET IS SIRVA IROM HOGY SAJNOS IDAIG JUTOTTUNK EL.KOSZONOM MEGEGYSZER
Köszönöm kedves soraidat. Igen emlékszem, több hétfői kezelésen voltunk egy időben. Általában az ablak közelében ültél, és anyukád kísért el. Nem gondoltam volna, hogy Te is érintett vagy. Érdekes, hogy ránk ismertél a történetünk alapján, bár talán hallottad ahogy a nevén szólították a fiamat Balázst.
December 28-án hétfőn mennünk kellett volna kezelésre, de az akkor már szóba sem jöhetett, a karácsonykor kapott második epilepsziás roham után nagyon leromlott. Tulajdonképpen csak az első Avastin kezelésre tudott a saját lábán menni, utána már csak úgy telt a kezelés, ahogy Te is láthattad, ágyban fekve, végig aludva az egészet.
Kívánok Neked minden jót és ha van hozzá kedved kérlek írj magadról, a gyógyulásodról. (ekovago@gmail.hu)
Egy ideje nem olvastam a fórumot, de sajnos én is érintett vagyok, 2013-ban glioblastoma multiforme daganattal műtöttek. 2015-ben a daganat kiujulásakor (mivel a Temozolomide-t nem bírta a vérem) Avastin infúzióra kezdtem el járni.
Nem tudom, hogy emlékszel-e rám, de együtt kaptam hétfőnként az Uzsokiban az Avastint Balázzsal. Én is anyukámmal járok a kezelésekre.
Sajnálom, hogy ilyen körülmények között találkoztunk... De hiszem és tudom, hogy Balázs lát minket és örül, hogy ilyen csodálatos anyukája van.
Nem érdemes ilyesmin tépelődni! Sajnos ahány beteg, annyiféle lefolyása lehet ugyanannak a betegségnek. Fiatal betegeknél gyakran alkalmaznak radikálisabb beavatkozásokat, egyrészt mert fiatalkorban a rák is agresszívabb, másrészt mert a fiatalok jobban viselik a nagyobb műtéteket.
A másik, hogy nagyon gyakori az, hogy a tüdőt megműtik és később, évekkel a feltételezett gyógyulás után jelennek meg pl agyi áttétek. Ilyenkor, ha műthető helyen vannak és kevés van, vagy pl olyan helyen vannak, hogy rontják az életminőséget, meg szoktak próbálkozni az agyműtéttel, de ilyenkor már nem a gyógyulás a cél, hanem az élet meghosszabbítása.
Mivel részleteket nem írtál, csak találgatni tudok, miért nem műtötték.
Az első eset az lehet, hogy kissejtes tüdőrákja volt, amit nem nagyon műtenek, vagy ha adenocarcinóma és nem kissejtes, akkor vagy annyira elterjedt a tüdőben ( több góc különböző lebenyekben, vagy beszőve artériát-szívburkot, amiről nem műthető le )
A másik eset az agyi áttét! Távoli áttét esetén se műtik a tüdőt, hiszen az áttétet úgy kell elképzelni, hogy a rák már más szervben önálló életet kezdett, függetlenítve magát a primer daganattól! Tehát, ha a tüdő műthető is lenne, az agyban ez már sajnos pozitív változást nem hozott volna.
Bocsánat ha valakit untatni fogok az írásommal, de el kell mesélnem valamit nekem is. Apukámat 2015 májusában veszítettük el. 2014- februárban találtak a fejében ct során elszórtan daganatokat. Pontos megnevezését nem tudom, így kicsit konyhanyelven fogok fogalmazni, elnézést előre is. Az orvos mondta, hogy ez áttétes és sajnos a tüdőben is volt, onnan terjedt át. Kb 1-1,5 évet mondtak már a legelején. Műtére azt mondták, hogy kizárva nem lehetséges. Az egész betegség előjele a kettős látás volt. De ezt apum titkolta eleinte, de aztán a vezetésben már komoly gondok voltak és így kerültünk kórházba. Apró előjelek, voltak még, hogy kissé csoszogott de gondoltam, egy 66 éves embertől ez nem gond. Sokat aludt délelőttönként többször is, és nem értettük miért. Köhögése minimális volt, a szokványostól nem több. Talán így visszagondolva néha megszédült mikor felkelt, de megrázta magát és minden rendbenvolt már. Győrbe kerültünk a Petz Aladárba, ott kapott sugár kezeléseket. A záróba leírták pár hét után, hogy az agyban felszívódtak a daganatok. Örültünk is nagyon, aztán kapta a kemót itt Tatabányán a tüdőre. Eleinte minden rendben volt, az eredmények igaz nem javultak, de nem is romlottak hetekig. Erejében volt, és énekkor nem értettem, hogy miért nem műtötték meg. Az orvostól soha nem kérdeztem, hogy a beteg tüdőrészt miért nem veszik ki???? Találkoztunk ott olyan beteggel, persze nem véletlenűl volt ott gondolom szegény, akit tudtak műteni agydaganat miatt és a fél tüdejét is kiszedték. Ez kb 5 évvel ezeleőtt volt az ismeretlen személynél. Ha nálunk ezek a gócok felszívódtak, akkor a tüdőt miért nem vehették ki? Tudja ezt valaki? Én az orvostól mint írtam soha nem kérdeztem meg, és most úgy érzem, hogy lehet nem jártunk végig minden utat? Egy életerős ember volt. Kb két hét lehetett vissza amikor a mentősök elvitték otthonról és én tudtam, hogy soha többé nem fog hazakerülni. Ekkor már szinte végig csak ágyban volt. De otthon is mindent megettünk a könnyebb mozgatásáért. Gurlós széken toltuk, zuhányt csináltattunk, hogy neki jobb legyen, kapaszkodókat szereltünk fel. Az utolsó két nap csak aludt. Vagyis úgy mondom, hogy nem ébredt már fel. A betegség megviselte, de az erős csontozata mindvégig meegmaradt. Súlyban is csak keveset veszített. Nagyon várta a nyugdíjas éveket, amiből csak pár év jutott neki.
Még egy rövid történet. 1987 lehetett, amikor anyumnak daganatot találtak bal oldalon a mell részénél. Én ekkor 8 éves voltam. Persze az egészből én mit sem értettem, de a mai napig tisztán emlészem mindenre. Az orvos mondt a folyosón, hogy asszonyom jöjjön be, beszélnünk kell. Anyukám akarta, hogy én is ott legyek bent az irodában, de az orvos mondta, nekem kint kell várnom. Szerintem jó 20 perc telt el mire kijött az irodábóé és akkor az a tekintet ahogyan anyukám előszőr rámnézett, azt nem tudom leírni. Én kérdeztem, hogy minden rendben van, nincs semmi baj? Megműtötték, pestre járt sugár kezelésre. Szerencsére felépült minden rendben van azóta is. Utólag tudtam meg tőle, hogy amikor az orvostól kijött a diagnózis ismeretetése után és rám nézett, az volt a legerősebb gondoltat, hogy Úr Isten, nekem itt van a gyerekem akit fel kell nevelnem. Azt mondta ez hihetelen nagy erőt adott neki!
Az, hogy anyukám daganata glioblastoma multiforme, a tavaly augusztusi műtét után vált biztossá. Az onkológus szerint már (2015) januárban is az lehetett. (Amikor a műtét után érdeklődtem tőle, hogy mire számítsunk, azt mondta, hogy a glioblastoma túlélése 3-6 hónap, s mi azon már 'jócskán túl vagyunk'.) Szóval, ha már tavaly januárban glioblastoma volt a daganat, akkor úgy 14 hónap volt a 'túlélés', ha műtétet vesszük, amikor szinte teljesen eltávolították, akkor 7 hónap alatt többszörösére nőtt- kemoterápia mellett. És ami nagyon elképzelhetetlen, hogy anyukámnak az utolsó kemoterápiáig a fáradtságon és némi beszédzavaron, ill. lassabb gondolkodáson kívül szinte nem volt panasza. De februárban újra kezdett zsibbadni a jobb oldala- mert igen, nála bal oldalon, a beszédközpontnál volt a daganat. A műtét után úgy egy hónapig folyamatosan zsibbadt a jobb oldala. Lelkileg ezt nagyon nehezen viselte. (És akkor szerintem már a lelke mélyén tudta, hogy mi fog történni.) De aztán jobban lett. S bár nem volt a régi önmaga, de nem volt depressziós, és élte az életét. Ezért is olyan hihetetlen az egész! (10 éve derült ki, hogy egyáltalán daganata van. És a 10. évben 2 hónappal a születésnapja előtt el kellett búcsúznunk egymástól.)
Köszönöm szépen kedves soraidat. Én is elég régen nézegetem a történeteket, hiszen ilyen információt csak attól lehet kapni, aki átélte vagy betegként, vagy hozzátartozóként. Orvosi könyvekben pár sor az egész, száraz tananyag csupán. Az átélőknek marad az aggódás, félelem...Azt bizton állithatom, hogy az én életemet teljesen felforditotta ez a betegség, minden elképzelésem, tervem elszállt, nincs jövő, nincs semmi...már most igy érzem. Illetve tavaly február óta. Sajnos nagyon kevés időt tudunk együtt tölteni, mert az élettársa olyan amilyen...most sem fogja fel a helyzetet, a psychiáter szerint túlzott elvárásai vannak, viszont a gyerekemnek szerető, segitő családi háttérre lenne szüksége, ami nincs. Úgyhogy jó a doktornő, hamar rájött a lényegre. Van egy kisfiuk, nagyon apás, mert a fiam foglalkozik vele születése óta. Én ritkán látom, mert a nő a szüleihez szokta passzolni, de most összevesztek, igy nálam volt egy hétig. A gyerekem nagyon fáradt, fura rosszullétei vannak, senki nem tudja mitől, de dolgozik. Tavaly én vittem 6 hétig minden nap sugárra. Szóval a műtétre is én vittem be, vártam végig, ami egy anyának rettenetes, hogy úgy látja a gyerekét. Végülis mennyi idő után fordult át a daganat a IV. grad-ba? És mennyi ideig élt ezzel édesanyád? Mert ez olyan fajta, hogy kiújul, és akkor már a legrosszabb verzióban. Neki baloldalon lehetett, ha a beszédén lehetett észrevenni nem? Össze-vissza irtam, de ha ki tudod bogarászni, akkor örülnék ha válaszolnál. És még egyszer: nagyon jó, hogy leirtad, és köszönöm.
Anyukám történetének a leírása már február óta érlelődött bennem. Végigolvastam ezt az egész fórumot, mert amikor kezdett romlani az állapota, reméltem, hogy találok egy hasonló esetet- bár nem tudom, az mennyit segített volna.
Neked kitartást, és sok erőt kívánok. Amennyi időt tudsz, tölts a fiaddal, mert nem tudjuk, hogy meddig lehetünk együtt a szeretteinkkel (és kérlek, bocsáss meg, hogy ezt írom.) Az utolsó kemoterápia napjáig anyukám teljesen jól volt. A kórházban még beszélgettünk- a kezelés után, már nem tudott megszólalni. A legrosszabb álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar elmegy. És bár végig vele voltunk, most mégis kevésnek tűnik az együtt töltött idő.
Tudom, hogy nincs két egyforma beteg, és a betegség lefolyása is mindenkinél más, de ha bármilyen kérdés merül fel Benned, szívesen válaszolok. Nekem lelkileg sokat jelentett volna, ha tudtam volna kérdezni valakitől...
Köszönöm, hogy leírtad. Nagyon sajnálom édesanyádat, és megértelek. A hiányát mindig is érezni fogod, ezt tapasztalatból mondom. Legfeljebb kicsit másképpen fogsz rá gondolni, a fájdalom enyhül az évek előrehaladtával. Nekem az egyetlen gyerekem kapta ezt a diagnózist egy éve, de sajnos a hatalmas daganatból csak egy kicsi darabkát sikerült kivenni. Sugarat kapott, és most várunk...Én ezt már több, mint egy éve nem tudom feldolgozni...nem is lehet...Még egyszer köszönöm, hogy leírtad.
Anyukámnál 2006-ban (46 évesen) véletlenül derült ki az agydaganat. (A fejében vérömleny keletkezett - beütötte a fejét a munkahelyén egyszer, valószínűleg attól- és a vérömleny olyan méretű lett, hogy beszédzavar alakult ki nála.) CT vizsgálat mutatta ki a vérömlenyt, ahogy azt is, hogy daganata is van. A vérömleny eltávolítása során mintát vettek a tumorból, alacsony gradusúnak bizonyult. 2009-ben a tumort eltávolították (astrocytoma/ grade II.) Rendszeres kontroll mellett néha féloldali zsibbadás, és enyhe beszédzavar jellemezte anyukám állapotát, de teljes életet élt. . 2011 nyarán (az apukám halála után) az MR felvételen 4,8x4x6 cm nagyságú daganatot véleményeztek. Sugárkezelés következett , melynek hatására a daganat zsugorodott, majd 2014 nyaráig anyukám állapota stagnált. 2015 januárjában a következő MR felvételen 2 cm átmérőjű daganat látszott, mivel műtétet nem javasoltak, az onkoteam Temozolomide kezelést javasolt, amelyet 2015 februárjában kezdtünk. A következő MR vizsgálat 2015. 07.15-én történt, 1,5 x 1 cm-s elváltozást diagnosztizáltak az agy egy másik részén (a kezelt daganat eltűnt) , de mivel a gyógyszeres kezelés alatt alakult ki, felmerült a gyanú, hogy gliobastomává 'fajult'. Az idegsebész véleménye a műtéti eltávolítás volt. A 2015. augusztusi műtétet követő zárójelentésen sírva olvastam a glioblastoma multiforme tényét, mert tudtam, hogy ez a legrosszabb, ami lehet. A műtétet követő MR felvételen valamennyi maradvány volt látható, ezért Avastin- Irinotecan kemoterápiás kezelést javasolt az onkoteam. Azt mondják, hogy a műtét után 6 héttel el kell kezdeni a kemoterápiát, hogy hatékony legyen. Hát, mi november végén kezdtük (3 hónap telt el!)! Az engedély- ami időben be lett adva, 'kicsit' csúszott. És február közepén, a 8. Avastin kezelés után anyukám annyira rosszul volt, hogy vissza kellett vinnem este a kórházba. Nem tudott beszélni, szédült, és zavart volt. A beszéd utána már szinte nem is javult. Voltak pillanatok, amikor pár szót sikerült kimondania, el tudta mondani, amit szeretett volna, de jórészt olyan dolgokról beszélt, hogy nem tudtuk kitalálni, mire gondolt. Láttuk rajta, hogy szenvedett ettől is nagyon, de nem ment. Mi meg próbálkoztunk a kitalálással, de ritkán sikerült beletrafálni. Hiába volt rossz az állapota, az éppen esedékes MR vizsgálatot nem hozták előrébb. Sajnos a februári MR 4,5x 4 cm-esdaganatot igazolt. Valahol éreztem, hogy ez lesz...
A feje fájt nagyon, és már nem volt kedve, pár nap múlva ereje sem felkelni. Eleinte még ki tudott sétálni WC-re, aztán szobavécét használtunk. És az utolsó napon- akkor még nem tudtuk, hogy az- adtunk rá pelenkát, mert már felülni sem volt ereje. A tehetetlenség, amit abban a 3 hétben átéltünk, elmondhatatlanul rossz volt. És nem is sejtettük, hogy így ér véget. Az orvosa azt mondta az utolsó beszélgetésünk alkalmával, hogy még 'hónapok, de nem sok' - van hátra. 3 hét lett. A hiányát leírni nem tudom szavakkal. És tudom, hogy hiába telik az idő, jobb nem lesz ez az érzés.
Azt nem írtam, hogy a műtétet követően 10 nap múlva kaptuk meg a szövettant, ami glioblastoma multiforme IV-ról szólt. Hosszas közbenjárás eredményeképp az állapotromlást követően újabb mr készült, amin a daganat nagyobb volt, mint a műtét előtt. Ezek ismeretében mondom, hogy ma már inkább csak ottfeküdnèk mellette és fognám a kezét.
Minden más esetben harcolnék. Ő harcolt végig.
De teljesen egyetértek Veled. Amíg a legkisebb esélyt is láttuk, nem adtuk fel. Még utána sem. Próbáltunk mindent, amit ezalatt a rövid idő alatt lehetett.
A férjem 8 és fél évig küzdött az agydaganattal. Ez idő alatt négyszer újult ki, kétszer operálták, harmadszorra már nem lehetett. Akkor kerestünk - és találtunk - olyan lehetőséget amivel "nyertünk" 5 évet. Aztán ismételten kiújult, és már nem volt menekvés....
Az első operáció után kapott 30 sugárkezelést. Aztán amikor negyedszer kiújult a daganat azt mondta az orvos,hogy javasol egy, nagydózisú sugárkezelést (sztereotaxiás besugárzás). Ezt írják erről a kezelésről:"A sztereotaxiás besugárzási technikát eredetileg koponyán belüli daganatok és elváltozások kezelésére fejlesztették ki, lényege, hogy kis méretű céltérfogatot pontos lokalizálás mellett több irányú, a céltérfogatra fókuszáló besugárzási mezőkből egy vagy néhány frakcióban leadott nagy dózissal kezelik."
Egyértelmű,hogy a férjem kesztyűújszerűen terjedő -nagyméretű- daganatát még véletlenül sem tudták pontosan lokalizálni....mégsem fordult meg a gondolatunkban,hogy talán nem kellene...
Az állapota rohamosan romlott, az orvos pár hónapra a fenti beavatkozásra ismételten 30 alkalmas sugárkezelést javasolt.
Utólag már tudom,hogy teljesen fölösleges volt, sőt, valahol akkor is tudtuk. De abban a helyzetben nagyon kevesen tudják elutasítani az orvosok által javasolt lehetőséget azért, mert olyan, mintha lezárnánk az életét.
Anyum egy éve hunyt el 50 évesen. Mi is a stroke tüneteit láttuk rajta (elferdült a szája), Apum bevitte az ügyeletre, ahol a CT tojásnagyságú daganatot mutatott. Szintén mozgás és beszédközpontot érintette, 5 nap alatt lebénult és alig érthetővé vált a beszéde. Következő héten megműtötték, ami 10 napos átmeneti javulást hozott, majd ugyanúgy pár nap alatt a műtét előtti állapotba került tetézve epilepsziás rohamokkal, nyelési nehézségekkel. Az adott kórház hozzáállása kritikán aluli volt, így kórházat váltottunk, ahol megkezdték a sugárterápiát. 3 kezelésig jutottunk. Ő nem panaszkodott a kezelésekre, de az utolsó sugár napján már néha halucinált. Amikor kórházat váltottunk mi hittünk a gyógyulásban, hittünk abban, hogy legalább még a nyarat velünk töltheti. Hiába olvastam róla, nem fogtuk fel - mert talán nem akartuk felfogni - hogy ebből nincs kiút. Az első sugártól számított 1 hét múlva, a legelső tünettől számítva 34 nap múlva ment el. Lehetőséget sem kapott harcolni, nem azonos esélyekkel indult.
Szóval én is azt tanácsolom - ha lehet ilyet - hogy hagyjátok a sugarat. Ha tehetném, az összes hülye kezelés helyett inkább fognám a kezét, vagy melléfeküdnék az ágyra, csak ott lennék mellette, hiszen beszélgetni már nem tudtunk.
Most itt a pocakomban az unokája, akit már nem fog látni és el sem tudom mondani, hogy ez mennyire fáj.
Az én anyukám 3 hete hunyt el glioblastoma miatt. Még nem volt 56 éves. 3 hét alatt napról napra romlott az állapota. Tudtuk, hogy be fog következni, de nem gondoltuk, hogy ilyen hamar. Glicerines vizet kellett (volna) innia (nap 4 x 1,5 dl-t) de az íze miatt egyre kevesebbet ivott, végül úgy döntött, hogy többet nem akarja. Nem erőltettük. Ahogy a gyógyszereket sem. Nem tudom, hogy mennyit számított volna... Kitartást NEKTEK.
Sziasztok. Pár napja figyelemmel kísérem ezt a fórumot és mivel sajnos minket is érint a téma, így gondoltam írok, hátha segít feldolgozni a fájdalmat.
Sajnos kB egy hónapja anyukámnál, aki 65 éves aki előtte folyamatosan orvosokhoz járt, sztrókra utaló jeleket láttam és orvost hívtam hozzá, aki azonnal mentőt hívott. Kistarcsára vitték, ahol közölték, hogy egy nagy tumort találtak az agyában.
Még fel sem fogtuk, már az Amerikai úton voltunk. Ahol közölték, h nem műtik meg, mert a beszéd és mozgásközpontban van. És kB két tojás nagyságú a daganat.
Biopsztria után a szövettan glioblastoma multiforme 4!!!!
Vagyis az utolsó stádium.
Szegényke gyenge, sokat alszik, a culevittől egy kicsit jobban van.
Viszont két napja kezdte a sugarat, mellette Norgont kell szednie.
Nagyon féltem, tudom, h ezzel is csak hosszabbítunk, de kérdezném a véleményeteket, h van- e értelme?
Folyamatosan kapjuk a támadásokat a rokonoktól, barátoktól, h minek kínozzuk szegényt, amikor semmi értelme.
Abban egyeztünk meg anyummal és apummal, h nagyon rosszul lesz abbahagyjuk. Beszéltem több orvossal, neurológussal stb. Ők ajánlják, de elmondták, h csak pár hónapot kapunk így is, max fél évet.
Már nem tudom, h mit tegyünk, látom sajnos sokan vagyunk itt. Szívem szerint hagynám a fenébe a kínzását a sugárral, de szeretném, ha még velünk maradhatna,, de nem minden áron.
( Szerintem ilyen esetben inni kell, nem valószínű, hogy erre jó tabletta. Egyébként tabletta is és kúp is van, de azokat nem agydaganatra használják, hanem szív panaszokra és hashajtóként. )
Valaki tudna segíteni olyanban, hogy glicerint tabletta formájában lehet-e szedni? Mert édesapámnak a deszki kórházban azt mondták, hogy van tabletta formában is, de a szentesi kórházban meg azt állítják, hogy nincs ilyen. Napi 3 deci glicerint kéne neki meginnia, és azt mondta nem fog annyit, mert nem bír. Szóval jó lenne valami más formában hozzájutni. ha valóban létezik ilyen.
Hidd el, teljesen megértelek, hogy fáj a szakítás, de ez természetes, és idővel túl leszel rajta. Úgy tűnik a család sem nagyon közlékeny, de biztos ennek is megvan az oka. Ha belegondolok én sem meséltem el a fiam betegségét csak 1-2 embernek, az ismerőseim nem is tudnak róla. Pl. a volt anyósom sem tud semmit, pedig volt műtét, sugár stb., de mindig kitaláltunk valamit, hogy miért nem ér rá a fiam, pl. dolgozik (pont a kórházban volt még), meg akármit. Sajnálom, hogy ilyen fiatalon szembesülnöd kellett egy ilyen történettel, és meg is értem, hogy nem tudod jól kezelni, mert ezt a helyzetet kortól függetlenül sem tudják az emberek jól kezelni. Változatlanul az a véleményem, hogy lépjél tovább, fogadd el a szakítást, aminek az okát a betegségben látom, mert van olyan is, amikor a beteg ember nem akarja, hogy mások lássák a szenvedését. Azt megteheted, hogy időnként érdeklődsz (barátként) az állapota felől, de Valentin nap 2 hete volt, ha akkor írt, akkor az nem volt olyan régen, főleg ha számításba vesszük, hogy folyik a kezelése. Egyébként a mostani hozzászólásodból azt vettem ki, hogy kellő kritikával illeted magad, jó úton jársz, látszik, hogy végig gondoltad az egészet. Különben pedig jogod van bármikor hozzászólni, panaszkodni, mert ha "csak" exbarátnő vagy is ugyanúgy megvannak az érzéseid a barátod felé, mint másnak. Nem a státusz a fontos, hanem az érzelem, ami a beteg emberhez fűz. Remélem semmi bántót nem írtam, és ha úgy érzed máskor is írd ki magadból.
Györgyi56 és -chillout- köszönöm nektek is a válaszokat,már nagyjából értem, hogy mit jelent a diagnózis. Az előző üzenethez akartam ezt írni,csak elrontottam.
