Én úgy tudom, hogy klónozni lehet. Ez azt jelenti, hogy a meglévő kulcsban lévő tranpondert másolják le. A hátránya az, hogy nem tanítható. A gyári examinerrel elviekben be lehet tanítani a gyári kulcsokat.
Mitől van az olajszint a felső jelölésnél? Te töltötted addig? Ha nem akkor elgondolkodtató hogy mitől lesz több az olaj. Nekem a dizelnél a DPF-et szerette volna kiégetni, de nem tudta és ezért gázolajjal higult az olaj. Olajcserét kellett csinálni.
a villogással indulás után semmi gond szvsz. Az csak annyit jelent, hogy kb.60000 km-el ezelőtt volt a computerben kiütve az olajcsere. Ha van ecuscan-od, akkor pillanatok alatt ki lehet ütni.
Ha nincs és pesti vagy környéki vagy , megcsinálom Neked, írj mailt.
ahogy mondod: a gyári kapacitás csak névleges érték, és csak a tankra vonatkozik - márpedig a csőbe és a tágulási tartályba is bőven fér még, így teljesen normális, hogy akár 4-5 literrel is több férjen be, mint a gyári adat
a kutak órája a legritkább esetben rossz
(azonnal kibukna a teljesen számítógépvezérelt rendszerben, hogy többet adnak el, mint amennyit odaszállítottak)
Papíron a benzin tank 63 literes. Nekem sikerült 65 litert tankolnom. Ráadásul úgy gondoltam, hogy még van benne. Nem egy precíziós müszer a benzinszint jelző. Van valakinek használható tapasztalata a témában?
nekem is ezt csinálja (erő nem megy el) (2006 MJet), de csak óránként 3 percre villog az olajnyomás kontroll lámpa. FIAT-os szervizkönyv szerint azt jelenti, hogy az olaj viszkozitása nagyon rossz, 500 km-en belül cserélni kell.
Én 45-öt fizettem 2 hónapja, sokéves garanciás llumar fóliát tettek fel az összes B oszlop mögötti üvegre, de első ajtó ablakaira is rakattam uv szűrős víztiszta fóliát, plusz az első szélvédőre a csíkot. Jó is lett, érezhetően nem melegszik fel annyira.
Másoltas egy sima kulcsot és fogd mellé az immosat és indits be vele. Szerintem elfog indulni, igy legalább tudod már mozgatni az autódat. Ez a legplcsóbb megoldás.
Ez a jelenség pár hete megvan nálam is (MultiJet,2006) . Ma fogok leengedni 3-4 decit az olajból, ugyanis egy kollégámtól a héten jött az info.E szerint nála is jelentkezik ez akkor, amikor az olajszint a maximum közelében van. Amióta a minimum felett, közép altt tartja a szintet, ez nem jelentkezett.
Szóval ma leengedünk, a héten kiderül, ez e a megoldás.
Amúgy nálam volt ez a jelenség akkor is, a fedkomp hibaüzenetével együtt akkor, amikor a DPF eltömődött, de ez már többet nem fordulhat elő...
Nem akarok vitázni, de mivel egy kulccsal kaptam az autót, és szükségem volt még egyre, ezért körüljártam a témát. Szóval az én 2000-es évjáratúmhoz most már tudnék csináltatni immo-s kulcsot pécsett is, csak most nincs rá 15 pénzem. Ahol van a pár millás gép, ott most szerezték be azt a gépet ami elő tudná kódolni a chipet, de még nem csináltattam meg, így csak a lehetőségről tudok nyilatkozni.
Ami sokkal olcsóbb megoldás, az egy simán bereszelt kulcs, a régit pedig egy ügyes szaki elrejti úgy a megfelelő helyre, hogy meglegyen a kontakt az immo-hoz. Így akármilyen mechanikai gond van a kulccsal, pár ezerért reszelhető egy új. az immo meg örökös.
1998-tól gyártott, és 2002 között gyártott Fiat kulcsát egyiket sem lehet klónozni! 2002-től csak a panda, ulysse, scudo klónozható. A multipla, punto II, stilo, idea, nem klónozható!
Ha nem távírányitós a kulcsod, és nincs teljesen elkopva a kulcsod akkor nincs különösebb probléma, nem kell semilyen kódkártya csak a kulcs és az autód.És nem kell kiszedni semmit. A kódkártya alapján kulcsot csak az a kulcsmásoló tud kulcsot készíteni akinek van ilyen gépe. (min2-3milla). A pinkód meg a kulcsillesztéhez kell. A kulcsoknak elsősorban a vastagsága kopik. Ha jól elkopott akkor már akadozva nyit-zár-indít.
A kulcsmásoló tud állítani a gépen az olvasón és akkor magasabbra marja a "recéket", de ez rendszerint felesleges, elég egy új kulcs, gyári méret vastagsággal. A kulcs hegye a legkopottabb mivel ez végig csúszik a betétekben. Mérj rá tolomérővel, a végénél ugyan olyan vastagnak kellene lennie mint a tövénél.(lap vastagság)
A kulcsod azért kell hogy legyen miről lemásolni az új kulcsot, az autód meg azért, hogy rögtön kilehesen próbálni minden zárban.
Lehetőleg mindkét kulcsod vidd magaddal, mert a legkopottabbat szét kell vágni, mert a chipet átkell tenni az új kulcsba. Ez egy kis üveg henger, ami nagyon törékeny! Csak óvatosan mert ha törik akkor -1 kulcs. Többet az nem indít soha.
Ez egy FIAT kódkártya: az első sor az úgynevezett pinkód (electronic code)
a második alapján lehet a megfelelő géppel kód alapján elkészíttetni a gyári méretű kulcsot.
De ezzel a kóddal csak gyári kulcsot lehet illeszteni ami elővan kódolva.
Azt az egy kulcsot egyébként lehet klónozni, lesz két egyformán programozott kulcsod, egyszerre úgyis csak egyiket használod. Ehhez nem kell kódkártya sem.
Kulcsmásolás.
Előzőleg valaki azt írta, hogy a kulcs anyagvastagsága kopott el. Egy új nyerskulcsra másolva lehet hogy működni fog. Egyébként lehet a kulcsot kicsit nagyobbra is másolni, csak a gépen kell állítani. Ha nem jó, utána lehet kisebbre venni. A réginek persze ott kell lennie az imob miatt, de ezt előttem leírták.
Síma elektronika nélküli kulcs másolva 1-2000Ft.
Semmiképp nem kell gyàrit rendelni, a pápaiaknak van immobos nyerskulcsuk, feltudják programozni az indításgátlót és a központi zárat is.
Más. Elvittük a lányom Doblóját az Ipacsfa utcai bontó és szervízbe önindító javításra, nagyon korrektek voltak, segítettek Multipla ügyben is, úgy néz ki értenek hozzá .. Szerencsés hogy van bontó is, így amikor kiderült hogy nem csak az önindító rossz, rögtön akadt testkábel is.
Ma autópályán volt utam. Szépen húzott a motor, nem pörgettem szét 3000 körüli fordulat, 130-140-es iram. Egyszer csak a műszerfalon kigyulladt a motor rendellenéssegre utaló piros színű olajcsap forma. Ettől a pillanattól elment az erő. Pontosabban egyharmad gázpedál állással könnyedén utaztam 130-al, de a további gázadásra érzéketlen volt a motor. Vagy nyálat nem kapott többet, vagy fordulatszámot szabályzott le a vezérlés, nem tudom. Egy parkolóban leálltam, újra indítottam a recegét, eltűnt a kijelzés a műszerfalon. Elindultam, majd 3000-es fordulatnál újból ismétlődött a jelenség. Volt már valakinek hasonló esete?
Segítségeteket előre is köszönöm. (Ja aki nem tudná olajkályhám van.)
én is kulcsos vagyok, de csak egykulcsos, ami rosszabb eset. nekem bp-en az aranykulcs kft-t javasolták, ott tudnak neked is segíteni. annyi kell, hogy új kulcsot másoljanak és annak a fejébe tegyék át a régiből a chipet. a hivatalos szervizt is érdemes megkérdezni, de ha nincs kódkártyád, ott majd meg akarnak vetetni veled egyet tizenegynehányezerért.
Kaptál az autóval egy kódkártyát, ha minden igaz. Egy kis papírlap, amin rajta van egy négykegyű kód a kulcshoz. Ha nem kaptál, akkor nehezebb a helyzet. Nem tudom alvázszám, esetleg motorszám alapján ki lehet-e nyomozni.