Jó néhánynál, amit felsoroltál egyértelmű, hogy óriási kockázatokat vállalt. Nem feltétlenül jó stratéga az, aki mindent egy lapra tesz fel, pl arra, hogy az ellenfele személyi inpotencia miatt rosszul cselekszik.
Ezek a lépések sikeresek lettek, de egyre inkább elvesztette azt a lehetőséget, hogy a nyereményével elhagyja a pókertermet. Márpedig, ha olyan játékot játszol, ahol a végén mindent vagy semmit kell játszanod a világ ellen, akkor felmerül, hogy érdemes-e így elkezdeni, vagy legalábbis folytatni. Lehet olyan éjszakád, ahol végig kijön a ruletten a 21 (amire teszel), de ennek egyre kisebb a valószínűsége. Hitler nyerőszériában volt egy ideig, de a legjobb állapotában is kérdés, hogy a világuralomat létre tudta-e volna hozni.
39-ig az angol hozzáállással elég sokat el tudtak volna érni, ugyanígy, és abban benne volt a lehetőség, hogy a németek számára az tartós is maradjon. Ő nem állt meg a lehetőségeknél, hanem továbbjátszott. Ennek hatására Németország megszűnt tényező lenni vagy 30-40 évig, és még mostanáig is gazdasági erejéhez képest a politikai ereje jóval kisebb.
Ezért gondolom, hogy a stratégiai kérdésekben nem volt túl jó, bár "taktikai" kérdésekben lehet elemezni, hogy jó volt-e, de érdemes az általam már citált (what Hitler knew) könyvet elolvasni, hogy néha milyen kevés információból alakított ki véleményt (néha elég gyenge alapokból), amire döntéseit alapozta. Tehát a taktikai kérdésekben sem mindig érzem a mindent előrelátó visionert. Szerencséje volt, de főleg az ellenfelei voltak felkészületlenek egy agresszív Németországra...
Na igen. Csak ez semmi más, mint - ahogy Laci nagyon találóan rámutatott - hogy beült egy dózerbe, padlógázt adott és száz méterrel arrébb nekikenődött egy betonfalnak. Igaz, hogy addig mindent eltakarított az útból, mert ahhoz még elég nagy volt a dózere, de alapvetően a beüléstől kezdve végig hasonlóan viselkedett: nyomta a gázt és nyílegyenesen előre.
Megfigyelhetők taktikai lépései, néha úgy csinált, mintha hajlandó lenne lassítani, vagy megállni. De közben az önhittsége, a potenciális ellenfelek lenézése egyre fokozódott, egyre voluntaristább lett, a realitással egyre kevésbé akart törődni. A sikerei sztem nem annak köszönhetőek, hogy zseniális stratégiát dolgozott volna ki. Általában a következő lépésig tervezett előre, mint bárki más, csak arra hagyatkozott, hogy a többiek nem igazán akarnak ütközőset játszani.
azért megkérdezném milyen stratégiai tervező az akinek a jóváhagyása nélkül még egy hadosztályt se lehet arrább vezényelni, vagy mint a normandiai inváziónál történt, hogy a térségben állomásozó páncélosokat hajnalban riasztották, begyújtott motorokkal várakoztak órákon át, mert a führer rosszul aludt, s nem merték felébreszteni, de az engedélye nélkül meg se moccanhattak a tankok. amikor nagy kegyesen felébredt és engedélyt adott már teljes világosság volt és a szövik totális légifölénye közben indultak a páncélos oszlopok...
véleményem szerint ez nem stratégiai tervező, hanem alzheimer kóros, a képzett főtisztekkel szemben kisebbségi komplexusát túlszabályozással kompenzáló alzheimer kóros fiókdiktátor.
Ez, így, szerintem nem igaz. Egyébként sem Hitlert mint hadvezért, hanem Hitlert mint stratégiai tervezőt említettem.
A stratégiai döntéseket nem a vezérkar hozta.
Csak egy példa. 1940-ben vállalta a döntést, és lemondott a "felmelegített" Schliffen terv alkalmazásáról, és elfogadta Manstein tervét, és érveit, pedig gyakorlatilag a teljes vezérkar ellenezte azokat.
hitler egy káplár volt, botcsinálta hadvezér - valójában politikus, s annak megfelelően is viselkedett. amikor még hagyta a vezérkart dolgozni nagyjából jól mentek a dolgok, amikor azt hitte hadvezér, na onnantól csak idő kérdése volt a teljes bukás, azon belül is a megsemmisítő bukás. a német hadsereg vezetése ezt egyébként időben észlelte, cselekvésre későn szánták el magukat, akkor is sajnos tesze-tosza módon. - - ezt a németek mellett mi, magyarok szenvedtük meg a leginkább, mert, ha sikerül hitler kiiktatása 44 nyarán egészen biztosan másképpen alakul a háború, s a bekövetkezettnél számunkra csak jobb jöhetett volna.
1937-38 folyamán meg volt győződve, hogy Németország és az Egyesült Királyság megegyezhet egymással Európa, meg a világ felosztásáról.
1938-ban arról értekezett legszűkebb kabinetje előbb, hogy az év folyamán olasz vs brit konfliktus fog kitörni a Földközi-tengeren, melynek leple alatt majd leszámolhat Csehszlovákiával.
(Ugyanezév későbbi részében meg volt győződve, hogy nyugodtan elfogadhatja Chamberlain ajánlatát, mert az úgyse lesz képes rávenni partnereit, hogy belemenjenek a Szudétavidék elcsatolásába.
1939 szeptember 3-val bezárólag szilárdan hitt abban, hogy nem fog nyugati hadüzenetet kapni.
De talán a legalapvetőbb hibát ott vétette, hogy a Grund und Bodenhez ragaszkodva képzelte el Németország feladatát, vagyis a nemlétező német népfeleslegnek nagy, kies keleti életteret akart hódítani és aki ezzel nem értett egyet, azt eltakarította az útból.
Az almát egyébként is elég nehéz összehasonlítani a körtével, hiába gyümölcs mind a kettő. egyébként meg minden relatív, én pl. rommelt többre tartom, mint mansteint
mondjuk Hitler, mint stratégiai tervező jósága, kb olyan, mint az ember, aki leugrik a 10. emeletről, és a 6.-nál azt mondja "eddig semmi baj nem történt"
Talán elég egy példa: "A parancsnok szerint a Führer rosszul irányította az atombomba teszteket, s azt is a náci vezető fejére olvasta, hogy nem vitte hamarabb a csatasorba a fegyvert, amellyel teljesen ki tudták volna irtani az ellenséget."
A legjobb német hadvezetők egyike többbet érdemelt volna, mint amit a cikkírótól kapott.
Persze sokan mások megírták már róla hogy ki volt, mi volt.
Szerintem egy kicsit szenzációhajhász megfogalmazások. Manstein stratégiai tehetsége, tevékenysége közismert, a "Verlorene Siege" II.VH. alapmű, nem mai megállapítás, hogy ő volt a háború legjobb hadvezére.
neved alapján azt gondoltam volna ismered az erdélyi hadszintér eseményeit, de ezek szerint abszolut nem. nos, mint említették a tordai csata támadó szakaszában a 2. hadsereg rendesen helybenhagyta a románokat, aztán a védekező szakaszban is a szovjetekkel kiegészülve, jelentős túlerő ellenére minimális német segítséggel hosszú ideig nyitva tartották a kolozsvári nyakat... a később meginduló alföldi hadművelet keretében is tönkrevertük a román csapatokat, felszabadítottuk Aradot és térségét. Az előörsök már Temesmár vérségében jártak, mikor beérkeztek az orosz páncélosok a Maros völgyéből és védelmi vonalat foglaltak a honvédek.
annyira közismert csatákról van szó, hogy bármelyik komolyabb magyar honvédséggel foglalkozó általános szakkönyvben megtalálod, de a tordai csatáról külön könyv is jelent meg, szóval az 1X1-et ne én linkelgessem ...
Más téma: szeretném felhívni a tisztelt topiclátogatók figyelmét egy szerintem nagyon magas színvonalú értekezésre. Bene Krisztián, A francia fegyveres kollaboráció a második világháborúban.Doktori értekezés, Pécs, 2010, tv. Ormos Mária.
Szerző francia és német levéltári forások, korabeli primer források segítségével dolgozta fel ezt a Magyarországon kevéssé ismert témát. Hiánypótló alkotás, én végigolvastam és itt is gratulálok a Szerzőnek.
Na, ehhez azt akartam írni, hogy Gosztonyi Péter tartott egyszer nekünk egy előadást, amiben megemlített egy állítólag Jánytól származó mondást, miszerint "Ezt a hadsereget csak aktatáskában fogom hazahozni". Hogy valóban tett-e ilyen kijelentést Jány, azt nem tudom.
A szovjetek állították meg a támadó magyarokat (plusz németeket, egyébként) végül. A cél kb. az volt, hogy ne kerítsék be a Székelyföldről visszavonuló magyar és német csapatokat.
Tudtommal kb. 15-15 ezer hősi halott a két oldalon.
egyébként bizonyos szinten a magyar hadvezetés levonta a következtetéseket, mert a 44-es nyári, őszi harcokban az 1. hadsereg majd erdélyben az ad hoc 2. hadsereg megállta a helyét a szovjetekkel szemben, a románokat pedig verte
az objektív feltételek ismertek - ennek ellenére gyakorlatilag a legkevesebbet hozták ki (magyar szempontból) a lehetőségekből.
a főtiszti kar abszolut gondatlanul, felelőtlenül járt el - többet kurváztak, "vacsorákat adtak" ahelyett, hogy megszervezték volna a csapatok MEGFELELŐ TÉLI KIKÉPZÉSÉT, váltóállások építését, stb ... igen is "mozgatni" kellett volna az állományt, nem pedig hagyni lelkileg leamortizálódni... utána pedig az elsők közt pucoltak meg. a német vagy szovjet seregben ez elképzelhetetlen volt (megtorlás miatt).
Érdekelne a kedves topiktársak véleménye a 2. magyar hadsereg parancsnokának Jány Gusztávnak esetleges rehabilitációjáról, ill poszthumusz vezérezredessé való kinevezéséről.
-- Két gondolat ezzel kapcsolatban.
Jány azért kapta a parancsnokságot a 2. hadsereg fölött, mert 41. szeptembere óta halálosan sértett volt, hogy miért nem őt kérték fel vezérkari főnöknek és miért őt kikerülve Szombathelyit, akinél idősebb és rangosabb volt. Nem tudta, hogy Szombathelyi olyan erőmegőrzési javaslatokat fejtett ki Horthy Istvánnak, amilyenhez hasonló programmal ő maga nem rendelkezett, viszont pontosan egybevágtak a Bárdossy-kormány elképzeléseivel. Sértettségében tüntetőleg nyugállományba akart vonulni, csak Horthy indirekt kérlelésére tekintett el ettől.
A 2. hadsereg nem győzni vonult ki a keleti frontra. A katonai vezetést idehaza egyetlen pillanatig sem érdekelte, mire jutnak odakint, mert a magyar katonapolitika célja ekkor az, hogy egy Románia vezetése esetlegesen alatt újraéledő kisantanttal szemben mindenképp biztosítani lehessen a magyar területek épségét, illetve kedvező esetben az ezeréves határokig toljuk ki a fennhatóságot. Vagyis a keleti fronton az égvilágon semmi keresnivalónk (legalábbis a józanul gondolkodók fejében ez járt; a krtikátlan németimádók meg benyelték azt, hogy célunk a bolsevizmus legyőzése).
Nagyon örültünk, hogy a románok leamortizálták a hadseregüket a 41-es hadjárat során és hogy mi mindezt a gyorshadtest technikai anyagának elvesztésével, illetve 5 megszálló feladatot ellátó dandárral megúsztuk. De a német követeléseket csak ezzel a további 9 dandárral lehetett leszerelni, ami a 2. hadsereg nevet kapta. Ennyire lehetett lealkudni Keitel 24 dandárnyi követelését (amely több volt, mint a teljes létező magyar haderő cakli pakli).
A 2. hadsereg azonnal az OKW fennhatósága alá került, ezzel gyakorlatilag a magyar érdekek számára leírttá vált. Valószínűtlenné vált, hogy valaha viszontlátja őket az ország, vagy ha mégis, akkor azért, mert odakint teljesen hasznavehetetlenné váltak már (amint az a gyorshadtesttel történt).
Ezek után világos, a hadsereg reális feladata csak az alibizés lehetett. Különösen annak tekintetében, hogy a szovjet csapatok felszereltségéről a magyar hadsereg már közvetlen benyomásokat szerzett és ezek azt mutatták, hogy még német szintű felszereltséggel is nehezen leküzdhetőek.
a dokinak éles szeme volt a hadsereg állapotáról :
"Hallottam, hogy Létz v[ezér]k[ari] sz[áza]d[o]s elesett a visszavonulás alatt. Vitéz katona volt, de rossz vezérkari tiszt, akinek a kezébe nem lett volna szabad letenni 11 000 ember életét."
"Az aktív tisztek nagyobbik része pedig példát adott mindannyiunknak, hogyan kell feltűnés nélkül s minél rövidebb idő alatt meglépni a frontról. Ebben a háborúban a Don menti csatákat nem a hivatásos csapattisztek, hanem a tartalékosok vezették, s ezek között is a sok hadapród, zászlós, hadnagy volt a hős, és lett a hősi halott. Mivel pedig tapasztalásom szerint ezek közt tanító volt a többség, elmondhatni: azt tapasztaltam, hogy a csatákat tanítók vezették a csapatnál, s ők lettek az áldozatok is."
