Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2010.06.26 0 0 2797
Hát nem tudom, a tíz perc mennyire gyors, nekem aztán nem képződik semmilyen hártya, és általában az a gondom, hogy túl kemény lesz a végeredmény. :D (Ha préselek, ha nem. Az a kis súly, amit a tetejére rakok, éppen csak egyenes tetőt formál neki...) Az alvadék pedig szépen lemegy az edény aljára kiöntés előtt. (Leöntöm róla a savót, úgy egyszerűbb.)

Tavaly a két éves oltóval, amikor már elvileg csökken a hatása, tiszta jó, vágható, olvadó sajtokat produkáltam az 1,7 ml/ 10l mellett. Lehet, hogy most ennél kevesebbet kellene tenni és meghagyni a 40 percet?

Azt néztem, hogy összegyúrás előtt mindig olyan jól vágható szinte mindegyik sajtom. Aztán édesanyám nekiesik, összegyúrja sóval, és már valami túrószerű izét nyom bele a formába. Minden sajt törős lesz mostanában, főleg, hogy 20 foknál melegebb van... Nem hagyja, hogy áztatásos sózással próbálkozzam.
Előzmény: Törölt nick (2796)
Törölt nick Creative Commons License 2010.06.26 0 0 2795
Kinek van háromnegyed órája utómelegíteni? :D Én kipróbáltam, de nem láttam lényegi különbséget ez és a tízperces között. Azon kívül én nem is melegítem 35 fölé, mert akkor még a joghurtos sajttal is fejbe lehetne valakit vágni, olyan kemény lesz.

Amúgy most 40 percet hagyom én is az oltástól állni, de már 30-35 percnél is jól vágható. Rövidítsek talán?
Előzmény: Törölt nick (2791)
genziana Creative Commons License 2010.06.26 0 0 2792
Egyáltalán nem vagy nagyképű majom, szerintem. Hálásan köszönöm a segítségedet!
50 perc alatt nyomtam fel 38 fokra, szépen lassan. Jól lecsöpögtettem, és belekötöttem gézbe, most éppen hogy csak csöpörészik, aztán majd meglátjuk mi lesz belőle..
Előzmény: Törölt nick (2791)
genziana Creative Commons License 2010.06.26 0 0 2790
Igazából, most már abba se vagyok biztos, hogy amit eddig csináltam az gomolya...
Mikor teljesen kidolgoztad az alvadékot akkor kezded el melegíteni?
És mennyi az a hőfok amire felnyomod?
Mert ha 35 fokon oltok, ahhoz a + 10 fok az sok, szerintem..
Egyszer próbáltam úgy, hogy mikor kidolgoztam az alvadékot, akkor visszamelegítettem arra a hőfokra amivel oltottam, esetembe 35 fok, de nem vettem észere, hogy más lenne.
Tudom, hogy most halál butaságokat írtam.
Most alvad épp az adagom, most megint próbálok egy másik módszert, és most megpróbálom a csöpögtetést is megint, legfejjebb megeszik a kutyák...
Előzmény: Törölt nick (2789)
genziana Creative Commons License 2010.06.26 0 0 2788
Heloka!

Jogos! Jár a pont!
Rosszul fogalmaztam, szóval, 0,1 millit csalok el. Mondjuk, ha 1,3 kellene akkor csak 1,2 -t rakok bele. Amúgy azért préselek, mert eddig akár mikor csináltam a csöpögtetős módszerrel a gomolyát, mindig mintha "tacsakos" lenne. Így, hogy préselek, jobban ízlik a családomnak is. Szóval egypár módszert kipróbáltam már, mert volt aki azt mondta, hogy nem jól dolgozom ki az alvadékot, de akárhogy csinálom mindig olyan érdekes marad a csöpögtetős módszerrel.
Amúgy írtad, a kalcium- kloridot, de egyenlőre hagyom, mert nincs bátorságom még megbontani a kultúrát...
De egyszer biztosan kipróbálom azt ahogy írtad klorid nélkül, és akkor szólok....
Előzmény: elefada (2782)
Törölt nick Creative Commons License 2010.06.26 0 0 2786
Ez a hőmérő megjegyzi a napi minimum hőmérsékletet? És szabadtérben fedett helyen lehet, működik? Mert egy ilyen "emlékező" hőmérőt régóta szeretnék a kert miatt. :) )
Előzmény: firmitudo (2778)
Törölt nick Creative Commons License 2010.06.26 0 0 2785
Én azért préselek egy kis súllyal, hogy a sajt jól belealakuljon a formába és egyenes legyen a teteje és alja is. :) A sznob vásárlóknak sokkal jobban tetszik úgy. Na meg van formánk, amit nem tudunk megforgatni, mert kúpos, na ott mindenképp kell, különben a teteje vizesebb marad.
Előzmény: elefada (2782)
krizsi_l Creative Commons License 2010.06.25 0 0 2784
Ismeretlen területre tévedtem. Amit eddig csináltam másként viselkedett. Ez nem tudom milyen lesz. majd beszámolok.
Előzmény: elefada (2781)
elefada Creative Commons License 2010.06.25 0 0 2783
Bepillantás a sajtkészítés rejtelmeibe, előadásokkal, bemutatóval,
Körösladányban jul3-4.-én.
A programokról itt olvashatsz:/kisshazisajt.hu/index.php?page=events
elefada Creative Commons License 2010.06.25 0 0 2782
"egy milliliternyit még elcsalok, "????????????1,4-1=0,4?
Miért préselsz?
Előzmény: genziana (2777)
elefada Creative Commons License 2010.06.25 0 0 2781
Biztató az indulás, biztos fincsi lesz.
Előzmény: krizsi_l (2780)
krizsi_l Creative Commons License 2010.06.25 0 0 2780
Tegnap állt házhoz tehéntej. Eddig nem volt időm feldolgozni. Nem hűtőben volt hanem a pincémben, ami 17-18 fokos. Jó kis tejföl lett a tetején. A tej már nem édes, még nem savanyú.
Oltottam, 40 perc alatt szépen alvadt. Az első felvágás után szép, világos színű a savó, könnyen adja le. Tisztább mint friss tej + kultúra esetén. Az alvadék szépen, májasan törik.

Szerintetek milyen lesz belőle a sajt?
firmitudo Creative Commons License 2010.06.25 0 0 2779
Ha a pálpusztaira emlékeztet, akkor csak jó lehet,imádom...persze fokhagymával eszem...ha lúd, .egyen kövér :).
Előzmény: Pettviki (2748)
firmitudo Creative Commons License 2010.06.25 0 0 2778
Csak ha érdekelne valakit, digitális hőmérő-páratartalommérőt vettem ma Vácon a Fókusz '92 Kft-nél. 2.290,- ft, meg kell rendelni, kb egy hét alatt szállítják. 1 db mini ceruzaelemmel működik(ezt jól megaszontam, de nem tudom mi a neve).Csak beltérre, kitámasztható asztalra, akasztható, mágneses, szóval ferrummban gazdag fémekre is tehető.Napi min-max. értéket mér hőmérsékletnél. Nem tudom foglalkoznak-e postázással, ha nem akkor szívesen közreműködök, mivel váci vagyok.
genziana Creative Commons License 2010.06.25 0 0 2777
Heloka!

Hát most komolyan mondom nem tudom mit mondjak, mert szinte minden nap más hőfokon sikerül. Csak egy hete van maghőmérőm, előtte sima lázmérőztem. De aztán mikor csak úgy próbaképpen megmértem mind a kettővel, a lázmérőn 1,1 fokkal több volt.
Szóval olyan 30 és 35 fok között oltok. Azt már megfigyuztam, ha ennél magasabb, tök jó kemény a sajt.
És az van hogy 10 liter tejbe kellene1,7 ml. Nekem egyszerre általában 7,7 és 8 liter körüli tejem van. Tehát egy liternyi oltó mennyiséget beszorzok pl. 7,7- tel. Azóta azonban legalább egy milliliternyit még elcsalok, hogy tutira ne legyen gumis, tegnap valószínű valami nem volt tuti, mert mikor kivettem a formából, 12 óra prés után a közepe egy kicsit megrepedt.
Kíváncsi leszek a mai milyen lesz...........
Előzmény: elefada (2764)
Törölt nick Creative Commons License 2010.06.25 0 0 2775
Akkor gyorsabban elfogyott, mint egy hónap, gondolom. :D
Előzmény: Pettviki (2774)
Pettviki Creative Commons License 2010.06.25 0 0 2774
Én nem tapasztaltam a "hülye állott hagyma ízt" :-)
Törölt nick Creative Commons License 2010.06.25 0 0 2773
Egyébként új fűszerezési találmányunk van, pár hete készítünk borsikafüves-fokhagymás sajtot, és eszméletlenül jó, próbáljátok ki, ha még nem tettétek! :) Annyi a bibije, hogy ha friss fokhagymával készül, hamar romlik (pontosabban hülye állott hagyma íze lesz), de lehet fokhagymaporral is elvileg. Nálunk csak egyszer érte meg véletlenül egy darab a rosszabb ízt. :)

És ami még jóra sikerült, vettünk ilyen provance fűszerkeveréket, mozsárral összetörtem, és azt kevertük bele, az is nagyon különleges lett.
Törölt nick Creative Commons License 2010.06.25 0 0 2772
(Az a gond, hogy azt édesanyám néha szokta nézni... Nem kockáztatok. :D)
Előzmény: Törölt nick (2760)
elefada Creative Commons License 2010.06.24 0 0 2771
A probléma egyik lehetséges módjának felvázolása nem is rád vonatkozik, te megoldod magad (hogy meg lehet oldani, nálad láttam), hanem akinek van 1-2-3 kecsije, s nem tud mit kezdeni a normálisan nem alvadó tejjel.
Előzmény: Pettviki (2770)
Pettviki Creative Commons License 2010.06.24 0 0 2770
A hibás nem aludt meg, csak a végére már érződött az a jellegzetes savanyú szag, amit már ismerek. Az íze nem rossz, csak a szaga árulkodik.
(Egy hajszálnyival különbözik csak a normálistól, de én már akkor is megérzem, ha néhány %-nyi kerül a többi tej közé a lábosba.)
Előzmény: elefada (2768)
Pettviki Creative Commons License 2010.06.24 0 0 2769
Nem tudom, hány liter tejjel dolgozol, de nekem komoly mutatvány lenne mindenféle felszerelés nélkül termizálás után gyorsan visszahűteni a tejet.
Egyszerűen nem vagyok ilyesmire berendezkedve. Egyfolytában ott kellene állni mellette, mert ha már néhány fokkal túlmelegszik, egészen renyhe lesz az alvadás, aztán nem is tapadnak olyan jól össze az alvadékrögök.
(Ha az ember rá van kényszerülve, nyilván jobb, mintha kiöntené a tejet, de ha nem muszáj, én nem termizálok.)
Előzmény: elefada (2764)
elefada Creative Commons License 2010.06.24 0 0 2768
Igen, valószínű, nálad másról van szó, nem koliról, ha a beteg is úgy alszik, hogy a savó felül. Így érthető, hogy savanyú a szaga.
Előzmény: Pettviki (2766)
firmitudo Creative Commons License 2010.06.24 0 0 2767
A hőfokkal nem lesz gond, olyan mélyen engeded le, hogy mondjuk 18 fok legyen...de mi van a páratartalommal?Ha kevés, öntesz a kútba vizet?:-)...vagy ha sok, kimersz a kútból?Ha pl. a páratartalom növelése miatt akarod lejjebb engedni, akkor a hőfok csökken és fordítva.nem látom az ásott kútnál a szabályozás lehetőségét.
Előzmény: krezidiesel (2752)
Pettviki Creative Commons License 2010.06.24 0 0 2766
Visszakerestem, 19-én az esti fejésből vettem a mintákat. 23-án délutánig tartogattam. Nem hiszem, hogy colis lenne, egyszerűen csak magas a szomatikus sejtszám.
Attól még, hogy nem csinálok belőle sajtot, szoktam inni nyersen, és nem érződik semmi az ízén (amikor még friss).
Előzmény: Pettviki (2765)
Pettviki Creative Commons License 2010.06.24 0 0 2765

Így nézett ki, mikor írtam, hogy megaludt (a bal oldali a jó tej).
Tegnap borítottam ki őket, akkor is pont így néztek ki, csak egy kicsit megsárgult a zsírréteg a tetejükön. (A bal oldali aludttejnek a tetején tegnapra lett kb. 2 mm savó.)
Előzmény: elefada (2761)
elefada Creative Commons License 2010.06.24 0 0 2764
Nem kell a termizált tejbe kalcium klorid, működik a nélkül is. Múltkor, amit mutattam "csodaszép" kolis után következő nap 63 fok 30 perc csináltam egy sima gomolyát, így néz ki 10 nap után
Következő nap szintén kolis tejből 68 fok , rögtön hűtéssel lilahagymás
Egyikbe sem tettem kalcium kloridot, és nem "bűvészkedtem " s a koli nincs benne, ízre, állagra kifogástalan szerintem.
Hány fokon oltod, mennyi oltóval a gumibucit?
Előzmény: genziana (2754)
elefada Creative Commons License 2010.06.24 0 0 2763
És a bogarak?
Előzmény: krezidiesel (2752)
elefada Creative Commons License 2010.06.24 0 0 2762
Kaptam.Samsung. Gomolyát ebben érlelem, camembert is működik, ha nem szélsőséges a külső hőmérséklet.
Előzmény: krezidiesel (2737)
elefada Creative Commons License 2010.06.24 0 0 2761
Azon a hömérsékleten kell 5-6 nap, 25 fokfelett, 24 óra. Alvadék vékony rétege felül, több kevesebb buborékkal, savó alul.
Előzmény: Pettviki (2735)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!