A moly is el tudja pusztítani a buxust, tapasztalat. Valóban teljesen elszárad a bokor, és ki se hajt, ha erős, ismételt puszpángmoly kártételnek van kitéve.
A mi boktainknak korábban néha pöndörödött a levelük egy része, ezt levélbolha okozta. Aztán megjelentek a puszpángmolyok, és a tavasszal még dús, zöld bokrok nyár végére elszáradtak. Más betegséget korábban nem láttam rajtuk. Rendszeren nyírva voltak, figyeltem rájuk, észrevettem volna. Annál is inkább, mert tudtam róla, hogy van olyan gombabetegségük, ami elpusztíthatja őket. Nálunk nem az volt.
Szerintem valószínűleg valamelyik liszteske. Néha nálam is ellepte a paradicsomot, elsősorban a fal mellett, védett helyen lévő cserepeseket. Tanulságos fotókat tudtam készíteni néhány liszteskén élő ragadozóról és parazitáról. A növény így is kihúzta fagyokig, de kevés terméssel és ronda lombbal. A kertbe kiültetett töveken ez nem volt komoly gond, valószínűleg ott jobban tudtak érvényesülni a liszteskék ellenségei.
A lepkekabócák már kifejlődtek, kopnak a vatták.
Most már én se fogok permetezni, bírják, ameddig bírják. Az ellenállóbb fajtákon meglesz még egy jó darabig a szendvicshez való, egyelőre a kényesebbek sem járják még a végüket.
Itt még tele van a lugas növendék terméssel, jó lenne, ha még 2-3 hétig kihúzná egészségesen. ezért gondolnám még egyszer fújni. Üres üveg is akad még paradicsomlének, meg kacsazsíros kenyér mellett is jól mutat a kis fürtös körteparadicsom, meg a kis 3-5 cm-es golyók.
Se a gyapjas, se a vértetvek nem igazán szoktak röpködni....
Kép jó lenne ezekről.
Vannak fehér vattás pamacsok a növényeken? Akkor lehet Amerikai lepkekabóca. Keress rá!
Azt mondjuk elég jól viszi (gyéríti) a Karate, ha jó porlasztással és lelkiismeretesen borítva van a növény.
Egyéb ilyen röpködő csoportos objektumok a liszteske, és az üvegházi molytetű.. de nem igazán gyakoriak a paradicsomon.
Én már nem permetezem a paradicsomot idén. Eddig is összesen 3-szor fújtam. Egy rezes, és két felszívódó. Egyik nyaralás miatt, másik egy tartósnak ígért hidegfront miatt. Többsége már leromlott, de annyit adott, hogy elláttam minden igényemet a családban és a munkahelyen is... :)
A paradicsom lugas tele van valami apró, világos színű repkedő vackokkal. Ha hozzáérek a lugashoz, kirajzanak. A sárga paradicsomot biztos szeretik, mert rengeteg van rajta. A gond az, hogy én is szeretem a paradicsomot, és jobb szeretném, ha ezekkel az ingyenélőkkel nem kéne rajta osztozni.
Valaki valami gyapjas izét, emleget, valaki meg vértetüzik azok közül, aki látta. Így szeptember idusán milyen rovarölővel tudnám gyéríteni az állományt?
Karate-t és káliszappant próbáltam, de kiröhögik. 1-2 napig mintha kevesebb lenne, aztán újra ellepik a lugast.
Néhány levél betegeskedik, barnul a paradicsomon. Egyik-másik bokron jobban, a többin kevésbé. Érdemes még ilyenkor valami gombaölőt, vagy hasonlót ráfújni? Fontos lenne a 3, max 5 napos évi, és hogy ne legyen nagyon durva méreg.
Káliszappan: alma és körtefák védelmében csillagos 5-ösre vizsgázott. ahogy közeledett az érés, a felszívódó rovarölőkről áttértem a rövidebb évi-s kontaktokra, és végül csak tisztán szappannal. Jelentéktelen mennyiségű körtét böködtek össze a darazsak. Legalább 95% egészséges gyümölcs.
Köszönöm a válaszokat, még egyszer próbáljuk megpermetezni ,hátha meglehet menteni. Eddig ez volt a legjobb sövénynek ,nem volt vele gond. A csodasövényt gyakran kell nyírni, a lombozat elszállitása sem egyszerü. A ciprusnak is megjelent a gomba betegsége. Igaz, mindennek van jó és rossz oldala. Még egyszer köszönöm a segítséget.
7 x 24 óra, az 168 óra. Ha letelt, akkor szedd. Még egyébként .... e!ég meleg volt most, sok anyagcserével a növényeknél is . Az ÉVI-t meg átlagos vagy az alatti körülményekre határozzák meg.
De most tényleg, komolyan! :-))) Segítsen valaki tuti infóval, legyen szíves! Közelg a hazamenetel órája, és nem tudok dönteni. Múlt vasárnap délelőtt permeteztünk hétnapos szerrel (Ridomil), ma este le lehet szedni az éretteket a paradicsomról, biztonságosan fogyasztható, vagy sem? Legközelebb egy hét múlva jövünk, addigra eleszi a fene...
A Bi 58 inkább levéltetvek ellen hatásos. Adj nekik Karatét, az én sövényemről letakarította. A dús szoliter bokrokat meg kivágtam. /A temetőban már az összes buxust kiírtotta - nem tudom mit eszik majd, ha mind elfogy./
Sziasztok! Érik a csemege szőlőm. Ahogy sárgulnak a szemek a darazsak szurkálják ki,és rohadnak. Szoktátok ilyenkor még permetezni, vagy mivel tudnám elijeszteni őket?
CBNóra jól mondja (mint mindent:-). A hét nap azt jelenti, hogy a permetezés és a bekajálás között 7×24=168 órának kell eltelnie. De engedményként álljon itt Vétek Gábor véleménye (Ő sem akárki:-) ).
Az élelmezés-egészségügyi várakozási idő fogalmát a következőképpen fogalmazza meg a 2000. évi XXXV. tv. 3.§ 33.: "Az, az általában napokban megadott időtartam, amelynek el kell telnie egy adott engedélyköteles termékkel végzett utolsó kezelés és a növény, növényi termék (beleértve a köztes terményt és aljnövényzetet is) betakarítása, a raktárfertőtlenítést követő betárolása, illetve a termény kitárolása, az áru felhasználása, forgalomba hozatala, fogyasztása, kereskedelmi feladása között." Javaslom, hogy ha már szedtek le termést, az előírt várakozási időt akkor is tartsák be, egyébként pedig a még tövön lévők esetében a megadott időtartam lejártáig azokat ne takarítsák be. Vegyék figyelembe, hogy a leszedett termésben a szer hatóanyagának bomlási sebessége változhat. Ez esetleg gyorsítható, ha melegebb környezetben van, azonban a fagyasztás éppen ellenkező hatású lehet. Ha a termést értékesíteni szeretnék (tehát nem saját fogyasztásra szánják), akkor viszont mindenképpen be kell előzőleg vizsgáltatni.
Ez egy folytonos függvény, nem szakaszos. Amikor egy élelmiszernek lejár a szavatossága, az nem azt jelenti, hogy másnap meghalsz tőle. Csupán a gyártó azt igyekszik (biztonsággal) garantálni, hogy a szavatossági időn belül akármennyit megehetsz belőle.
Csak egy példa. Amikor én permetezek, nem mindig használok védőpajzsot. Néha az arcomon csurog a széltől odavert permetlé. Még élek:-) (Reegelire bedobok féldeci Ridomilt:-()
Szóval: a Ridomil (ha jól tudom) felszívódó mefenoxam és kontakt CuOklorid. Szerintem a felszívódók veszélyesebbek, mint a kontakt, mert ezt valamennyire le lehet mosni.
De!!! Egy nappal az ÉVI lejárta előtt(!) vajon mennyit kellene belőle enni, hogy a toxikológián végezzük.
Javaslatom: szedd le vasárnap, és csak fele annyit fogyasszon belőle mindenki, mint szokott!
Sziasztok! A hétnapos várakozási időt hogy kell értelmezni? Ha múlt vasárnap tudtunk megpermetezni Ridomillal, e hét vasárnap lehet már szedni a paradicsomot, vagy csak hétfőn lehetne?
Március környékén vettem. Ha jól látom, márciustól I. kategória. A Gazdabolt oldalain még mindig II. kategóriájú szer. Ott szoktam vásárolni. Ezek szerint nem kellett volna sóhernek lennem, csak 2,5 dl-es kiszerelést szereztem be. :-(
A 128 napos ÉVI szőlőnél ne rémisszen meg!
A leghatásosabb a fiatal pár centiméteres egyszikű növényen a hatása. Ez tavasszal esedékes. Írja is leírásában, hogy akkor érdemes használni. Jellemzően ez az állapot a fűnél már akkor bekövetkezik, amikor a szőlő még jóformán nem is rügyezik!