Az első ilyen rádöbbenéses élményem az volt, amikor olvastam Dr. Jakucs könyvében, hogy Hűvösvölgytől gyalog jártak ki a solymári Ördöglyukhoz... Ma meg már nincs szünet a házak közt odáig...
Mennyivel másabb hangulata lehetett az akkoriban még autóúttal nem rendelkező Dobogókőnek!
Kb mint Ágasvárnak, vagy Nagyhideg-hegynek, ház a hegyen, csendes környezet, családias hangulat, feltéve ha felmegy pár turista, mert egyébként csak a hegy, az erdő és a csend, no meg a sziklák és a turistaházak, a fából és a kőből épült...
Az autóút a 30-as években épült, olvastam is róla sokat, mert a Turisták Lapjában sok hír volt róla, de nem jegyeztem meg melyik évben adták át a forgalomnak. Talán 1934.
Tegnap a régi képeslap gyűjteményemet rendezgettem, nosztalgiázgattam. Találtam több érdekes, turisztikával, turista helyekkel kapcsolatos lapokat, de ez nagyon érdekesnek tűnt:
Hetek óta tervezem, hogy egy rövidke hozzászólásban "beszámolok" a haladásról, de valahogy mindig elmarad. Jó alkalom lett volna a 100., a 200., az 500., de ezek az alkalmak kimaradtak. A mutató most 590, nem kerek szám, de majdnem.
A táblázat 27 sora a TUHU 27 tájegysége, az oszlopok:
Az első oszlop az útvonalak darabszáma a TUHU adatbázisában. Ez jelenleg 2 634.
Hogy ha én ezt tudtam volna az elején, amikor hozzákezdtem!
A szám folyamatosan csökken, hisz a feleslegeseket folyamatosan törlöm.
Azzal is csökken, ha egy szakadást "felszámolok" (pl. kettőből egy lesz, mert folyamatos lesz az útvonal).
A másik fontos adat a HIB oszlop végén van, ez jelenleg 590. Ennyi útvonalról tudom, hogy hol van, de leginkább azt tudom, mi a probléma, miért nem a nyilvántartásban van, ami végső soron az NY1 és az NY2. Kb. 10 "csoport" van (ezek a hibaokok), ezek közül egy a szakadás.
Az OK oszlop az előző 3 összege.
A legfontosabb mutató a DIFF oszlopban a 292, ennyi útvonalat kell még azonosítani.
A hét elején a Somló túrák 10 útvonal "rendezését" tették lehetővé, de vannak macerásabb útvonalak is.
És végül a táblázat, mely szerencsére gyakran változik. Legutóbb (ma) pl. a DDP-ből Kaposváron kiágazó P+ jelzésű útvonal, és az abból kiágazó P4 (Vackor-tanya) illetve Po (Húsvét-forrás) került a nyilvántartásba, hárommal csökkentve ezzel a még rendezendő útvonalak darabszámát.
Akit érdekel, annak a teljes táblázat:
Van néhány igen érdekes hibaok, a számosság nem jelentős, de végső soron jól szemlélteti, mi minden került az évek során a TUHU adatbázisába.
Januárban voltak tartósan -10 fokok, lehet akkor meg lehetett volna próbálni. Amúgy nem volt annyira vészes, mert megoldottam az átjutást, de nem kevés idő elment vele.
Személy szerint nagyon köszönöm a túraleírást, újra éltem a Diósgyőr-Ózd szakaszt a leírásodnak köszönhetően.
Ami eszembe jutott:
-A Csondró-völgy nagyon szép, de este nem lehetett túlságosan könnyű ott áthaladni.
-Mályinkán megvan az eredeti Kohász Kékes bélyegző, és a Lillafüredi Kohász Múzeumban is, ott az Őskohós van egyébként.
-Puskaporosi kilátót legközelebb megnézem, köszi.
-Ómassa-Garadna szakaszon én is az aszfalton mentem, (azt csak később, egy 1935-ös Turisták Lapjában olvastam hogy a turistautat az erdészet építette az út mellett, legközelebb azon megyek.)
-A Csernely-patak völgyét csak akkor lehet megúszni szárazon ha totál be van fagyva, szerintem.
-Ózd felett újak a jelzések, de nagyon fiatal az erdő, vékonyak a fák.
Nem, délutánra értem fel, reggel még Mátraverebélyen gyalogoltam a ködben. A ködviszonyok nagyon hasonlítottak a te képedhez:
A kilátó tetején lévő bélyegző teljesen el van koptatva, sajnos nem figyeltem rá, csináltam is egy szép nagy felismerhetetlen tintaplecsnit. A tövénél lévő viszont jó.
Van különbség napszakonként is, ezt már volt szerencsém megfigyelni.
Talán reggel a legszebb ez a jelenség, leül a köd, egybefüggő, homogén teteje van, szerintem ilyet láttál, de te tudod ezt jobban. Ilyenkor látszik a Tátra is a legjobban.
Napközben picit "fellazul, emelkedik a pára-réteg, a teteje hullámzóvá válik, majd este ismét leül, de már nem annyira mint reggel.
A nappal szembefordulva most, délután is érdekes, fénylő volt a ködtenger teteje, csak azt még nehezebb fotózni, különösen ilyen kis géppel.
Eléggé elhúzódott a Kohász kék folytatása, de tavaly december elején elhatároztam, hogy nem várok tovább. Foglaltam szállás Dédestaplcsányban az Aranykehely fogadóban (lehet szép kártyával fizetni), két nap alatt jártam meg a hiányzó nagyjából 60 km-es utat (nem sokkal később tettem egy hasonló etapot a DDK-n Rádiháza-Palin között is). Az első gyorsvonattal érkeztem Miskolcra, majd az első induló 2-es villamossal mentem és némi gyaloglás után érkeztem meg a néhai Vasgyárhoz, a túra kiindulópontjára. A mostani ipari park melletti boltban nem tudtam pecsételni, így az egykori Vasgyár portájánál próbálkoztam, tudtak is segíteni, így került egy régi DAM-os lenyomat az igazolólapra. Szálingózó hóban kezdtem a túrát, az első pár kilométert Miskolc kevésbé lenyűgöző lakott területén tettem meg, majd emelkedős utca után az erdőbe tértem be. Itt nemsokára már nyoma sem volt a hónak, az első emelkedős rész végénél útjelző táblával ellátott leágazás volt a diósgyőri vár felé. Újabb kaptató következett, az egyre inkább kisütő nap meg is izzasztott az emelkedőn. Felérve egy magaslatra folytattam az utam majd újabb emelkedő(k) következtek. Útjelző táblák voltak több helyen is út közben (némelyiken a Bükki srácok által írt laminált lapokon az ált, hogy a Törökök nyomában gyalogos mozgalom nem követhető igazán követhető a táblák alapján, ez azért szégyen…). A szélesebb út egy völgy után ösvényre váltott, majd egy hegyoldalban végighaladva, éppen irtás alatt lévő rész mellett (itt volt az első jelzésbeli probléma) mentem el, szemben szép kilátás nyílott északi irányba, innen jelentős szintvesztéssel érkeztem meg Puskaporosra. Tettem egy kis kitérőt a puskaporosi kilátósziklához, megérte.
1. Diósgyőr, első méterek
2. beérve az erdőbe
3. kilátás északi irányba
4. alattam Felsőhámor, a puskaporosi kilátószikláról
Leérve a faluba, az egyetlen szóba jöhető helyen (Szikla presszó zárva), egy régi berendezésű gyógyszertárban pecsételtem a Hámor rubrikába. Folytattam utamat a csendes házak között, majd jobbra a Kohászati múzeum következett, majd nemsokára felértem a lillafüredi vízesésekhez. A minden évszakban szép vízesés most téli arcát mutatta, félig befagyva is jól mutatott. Feljebb kapaszkodva a Palotaszálló alatt megnéztem Herman Ottó szobrát, majd a szálló alatt közvetlenül lévő kis barlangokat. A főúton tettem meg pár métert, innen pedig a félig befagyott Hámori tó mellett (közepénél részben befagyott szép forrás) mentem végig. A tó vége után nem sokkal a kék kereszt jelzés rátért a Miskolc-Ómassa útra melyen Ómassa központjáig haladtam. Közben kitérőt tettem többek között az újmassai Őskohóhoz és a garadnai vasútállomáshoz. A nyáron népszerű és forgalmas Garadna után egyre emelkedett az út felfelé, bevallom őszintén a pontos jelzéstől eltérően (a felesleges szintek és a rosszabb úton történő haladás miatti időveszteség miatt döntöttem így) ezen az úton mentem el egészen Ómassa központjáig. Itt a kocsmában pecsételtem, majd leültem pár percre elfogyasztani a hideg miatt erősen megdermedt Twix csokimat, közben beszéltem pár szót az idős pultos bácsival. Nem túl nagy aznapi forgalomról számolt be, éppen elgondolkoztam rajta, hogy az ilyen és ehhez hasonló helyek vajon meglesznek-e mondjuk 10 év múlva? Kilépve a kocsmából, balra fordultam és az emelkedős úton mentem Szentlélekig, közben már erősen ment le a nap. A kolostor romjai mellett elhaladva érkeztem a szállóhoz, ahol senkit sem találtam, így igazolókép készítése után mentem is tovább.
5. lillafüredi vízesés
6. úton a Hámori tó mellett
7. Újmassa, őskohó
8. Garadna vasútállomás
9. Ómassa központja, szemben a kocsmával
10. Szentlélek
Az egyre fogyó fényben folytattam utamat (a sziklás kilátópont sajnos a fényhiány miatt kimaradt) egészen a Szentlélek alatti turistaházakig, ahol kénytelen voltam elővenni a lámpámat. Akkor még nem gondoltam, hogy még némi jelzéskeresés és a sziklás részeken kanyargó, félig befagyott patakon kell még átküzdenem magamat a Csondró völgyben, de ezt is sikeresen teljesítettem. Mályinkán már jócskán hideg volt, sajnos a Sanyi kocsmában nem tudtam pecsételni, mert a rögtön jövök felirat fogadott. Nyilván hozhat olyan helyzetet az élet, hogy nyitvatartási időben halaszthatatlan dolga akad a tulajnak és helyettes híján kénytelen addig bezárni, de egy telefonszámot azért nem ártana ilyen esetekre kirakni. Értem én, hogy a túrázók pecsételése teljesen huszadrangú dolog, de azért ez bosszantó tud lenni. Amit meg nem értek, hogy miért nem lehetett itt is a kocsma külső falára rögzíteni a pecsétet mint mondjuk Iváncon…koncepció az nincs. Korom sötétben és jócskán mínuszokban mentem át Dédestapolcsányba, a szálláson a néni csinált nekem finom vacsorát, ezek után a szobámba kísért, én pedig fürdés után el is raktam magamat másnapra.
---
Ébredés után összekészülődtem, majd rendezve az anyagiakat, útra keltem a -11 fokban (Dédestapolcsányi céges pecsét került a Mályinka rovatba). Upponyig a sokak által ismert Országos kék útvonalán mentem, a szép fekvésű Lázbérci víztározó látványa ezúttal is megért pár képet. A falu szélén válik el a két útvonal, a kék pecsételő helyétől egyenesen vezet tovább a Kohász. A patak előtt balra kell fordulni, az utolsó házak egyikétől két kisebb kutya fut ugatva felém, átbújva a kerítésen, de nem támadólag. A falut elhagyva rögtön szembesültem az első komoly akadállyal amiről már olvastam, de most szemtől-szembe szembesültem fele: patakátkelés (először csak az erdei út volt a patakmeder, ezt egy kis hídon és ösvényen még el lehetett kerülni de kicsivel feljebb jött a valódi fejtörés). Szám szerint hét darab. Szóval indulhatott a kreatív ötletbörze a probléma áthidalására, szó szerint. Az átkelőhelytől jobbra vettem az irányt és egy kicsivel feljebb a patak által összehordott hordalékon és egy kidőlt vékonyabb faágon evickéltem át a befagyott felszíni víztömegen. Korai volt az örömöm, ugyanis a bozótból visszaverekedtem magam az útra és ott jött a következő átkelés…akárcsak Arka-Mogyoróska között, csak ott még a hó is nem is nehezítést nyújtott. Szóval vissza az egész, ismét igénybevettem a hevenyészett átkelőhelyet, majd kiindulási oldalra visszatérve haladtam tovább, ezzel elkerülve a második átkelést. Lényegében így mentem tovább, hol az úton, hol a susnyásban, mikor éppen hol volt az út. A következő helyszínen kénytelen voltam ismét átkelni, mert az ösvény kissé eltávolodott a pataktól, ezúttal a patakba görgetett fa szeletek voltak segítségemre, ezen ugrándoztam át a túlpartra, az utolsónál jó nagyot kellett ugranom, görcsbe is rándult a combon, de hamar kinyújtóztattam. Az utolsó átkelésnél egy közepes méretű kidőlt fa törzsén egyensúlyoztam át a másik oldalra. Nemsokára egy jobbos kanyarral elhagytam a völgyet és emelkedős út következett a Sátai-tetőig, majd onnan egy előbb egy kis fenyveses részen, majd nyitott legelő-szerű területeken keresztül értem el Sátát.
11. Lázbérci víztározó
12. földút amely egyben patakmeder, Uppony határában, de itt még a bal oldali ösvényen volt menekülési lehetőség
13.-14. variációk egy témára: átkelés a patakon
15. fenyves Sáta előtt
16. Sáta közeledik
A főutcára kiérve, jobbra a kisboltban pecsételtettem, a túra jelzése a templomnál (központ) vált át kék keresztről kék sávra, az útvonal pedig U alakban megy végig a szegényes településen. Tettem egy kitérőt a néhai vasúti megállóhoz, elég siralmas állapot fogadott: a gaz teljesen belepte a pályát, elhanyagoltság és pusztulat mindenütt…amikor legutóbb erre jártam vaskeréken, azért még nem így nézett ki. Visszatérve a faluba, rátértem a kifelé vezető útra és közben az elkapott pillanatokon morfondíroztam: a templommal szemben lévő lakatlan házon, a valószínűleg segélyért ácsorgó barnás bőrű babakocsit tologató egyéneken, a házából kisántikáló majd felém néző és visszasántikáló nénin, az agresszíven ugató kutyákon…vajon van-e megállás a lejtőn az ilyen falvak számára? Jelen állás szerint nincs. Elhagyva a falut aszfaltos úton mentem a bezárt vasútvonal egykor vonatszemélyzet által kezel sorompójáig. A látvány itt is lehangoló volt, ismét tettem egy kitérőt, ezúttal a kicsit feljebb lévő alagutat néztem meg.
17. sátai képeslap
18. jelzésváltás
19. Sáta néhai vasúti megállóhelye
20. lassan elhagyva a falut
21. sátai sorompó jelene
Visszatérve a sorompóhoz az aszfaltról letérve szaporáztam felfele a földúton a lépteimet, ugyanis nem szerettem volna, ha a kinézett vonat lekésésének veszélye komolyan felmerült volna. Nem volt túl nagy jelentőségű a hátralévő szakasz: egy helyen meg kellett állnom sebtapaszt ragasztani kidörzsölt sarkaimra, egy helyen pedig komoly útkeresést kellett elkövetnem, mert a jelzéses fákat valószínűleg kivágták. Hol deres, hol szimplán téli erdőben haladtam, egy idő után eltűntek a jelzések és egyik út alternatíván sem találtam meg őket. De már közel volt Ózd, így gondoltam túlzottan nagyot nem tévedhetek. A fényképezőgépem itt kezdte el a téli haldoklását (az elem lemerültséget jelez ha túl sokat van hidegben), ami azóta is tart sajnos. Egyszer csak egy cigány család udvarára csöppentem az ösvényről, mely oda vezetett. Éppen két fiatal jött ki a házból, rögtön mondtam is, hogy a vasútállomást keresem (kicsit furcsa helyzet volt az udvarukra csöppenő idegen aki a vasutat keresi), nem volt semmi probléma, mondták merre kell mennem, később még egyszer jelezték a helyes utat. Elképesztően lepusztult, putris, nyomasztó területen haladtam át, mint utólag kiderült a Hétes-telepen jártam. Később egy főbb útra kiérve már megjöttek a jelek, amelyek elvezetettek a vasútállomásig. Beültem a fűtött váróterembe, nemsokára Wenzel úr is megérkezett, megmutattam neki a füzetet és az igazolóképeket, beszélgettünk egy kicsit, kérdezgetett az útról és a jelzésekről majd átadta a jelvényt. Megtisztelve éreztem magam, hogy a mozgalom irányítójától személyesen vehettem át a jelvényemet. A kohászkodáshoz is sok köze volt, ugyanis több mint 40 évig dolgozott az állomással szemben lévő vasgyárban, amelynek a romjai most is megtekinthetőek. Ezt a pillantást mi is megtettük, majd még pár szó után elköszöntünk, én pedig elindultam haza.
22. Sáta-Ózd között
23. ózdi vasútállomás, a túra végpontja
Összességében: 5 nap alatt jártam végig a 120 km-es távot, a nyugati felét nagyzsákkal 3 nap (2,5) alatt, a keleti felét pedig két nap alatt kis zsákkal. Nekem a nyugati fele jobban tetszett, de Diósgyőr-Ózd szakaszt is érdemes volt bejárni. Az utak pár helyen kevésbé járhatóak jól az Országos kékhez viszonyítva, azonban épp ez az elzártság adja bele a túrába azt a bizonyos pluszt. A nyugati rész jelzettségéről már az előző beszámolóban írtam, most pedig a leírt 3 esetet leszámítva nem volt gondom a jelzettséggel. Akinek van kedve új tájakat felfedezni és a város zajától kicsit távol akar lenni, azoknak mindenképpen csak ajánlani tudom ezt a mozgalmat.
Fél éves szünet után folytattuk a tavaly elkezdett szlovák mozgalom teljesítését. A 20 km hosszú, 1 nap alatt megjárható Kassa-Sároskőszeg szakaszra esett a választás. Kassára közvetlen vonattal eljutni a Keletiből lehet, a választási lehetőség két vonatpárból áll, azaz kifelé reggel és este van egy vonat és ugyanez visszafele. Hidasnémeti-Kassa között nincsen más személyszállító vonat, tehát a 2 pár Intercity-n kívül nincs más alternatíva ezen az útirányon. A reggel 6:30-kor induló vonattal mentünk, amely pontos volt, így 10 órakor már a kassai állomáson szálltunk le a vonatról. A túra kiindulási pontját jelentő Čermel' városrész azonban lényegesen arrébb van északnyugati irányba, bele is telt egy órába mire elértük a túra kiindulási helyét. Közben érintettük a sétálóutcát, ahol jó néhány szép (magyar) épület található. A piros jel elérése előtt pecsételtünk egy étteremben. A szemből (Dévény felől) érkező jelek egy meredeken emelkedő aszfaltútra tereltek, az emelkedés mértéke nemsokára kisebbre váltott, de továbbra is egyre feljebb mentünk.
1.-2. részletek a kassai sétálóutca nevezetességeiből
3. magasfeszültségű vezeték leesését megakadályozó alkotás, elsőre kalandpark hídjának tűnt
4. Čermel', kiindulópont
Elhagyva a várost egy kis erdős szakasz következett, az utunkba eső elsőre útjelző táblával (smerovnik). Az út továbbra is emelkedett az egész utat végigkísérő havas tájban, ismét pár ház következett, majd kiértünk egy nagy nyitott területre melyről hátratekintve már a magunk mögött hagyott várost vehettük szemügyre. Az előttünk álló domb mellett elhaladva egy kis elágazásba értünk, ahonnan a jelek a közigazgatásilag Kassához tartozó Kavocsán (Kavečany) faluba tereltek. A faluban a smerovnik után az út balra fordult majd nemsokára el is hagytuk azt, közben egyre többen jöttek szembe sífelszerelésben. Az út széles volt és kitaposott így jó tempóban tudtunk haladni, elég sokan voltak az úton és környékén. Kissé feljebb érve el is értük a sípályákat, a felső központban, egy kis vendéglő-szerű házban (Chata Hrešná) pecsételtünk, majd mentünk is tovább.
5. az első smerovnik
6. visszanézve Kassa
7. Kavocsány téli látképe
8. sípálya
Az utunkat betonkerítés mellett folytattuk és az út is beszűkült egy kis kijárt ösvény szélességűre. A kis ösvényen haladtunk kb. 1,5 km-t, a következő nagyobb elágazásig (Jánošova lúka)A betonkerítés mellett vezető út jócskán kitartott még nagyjából 1 km hosszúságban, az emelkedés is folytatódott. A betonkerítést elhagyva is jöttek még szemből és a hátunk mögött is előztek sível, majd lassacskán ketten maradtunk az erdőben. Nemsokára elérkeztünk a következő smerovnik-hoz amely Král’ová stuňa, forrás nevet viselte (lesz még egy ilyen nevű pont Jánoshegy-Dóval között), innen kiágazott egy kék jelzés Kostol’any nad Hornádom felé, ez lett volna rosszul járható út esetén az egyetlen jelzett menekülési lehetőség, bár hosszúsága már majdnem annyi lett volna mint innen végigmenni Kysak-ig, de ezen szerencsére nem kellett gondolkozunk, mert az út végig jól járható volt, a hó le volt taposva. A forrást nem találtuk, később kiderült nem jó helyen van beszúrva a térképre. Innen még 100 méter szint volt hátra a tetőpontig, így annak rendje és módja szerint az út emelkedett, de nem durván. A csendes és havas napsütötte erdőben csak lépteink zaja hallatszott. A túrabakancsomat most használtam másodszorra (elsőre január végén volt rajtam a Nagy-Tribecs túrán, de akkor csúnyán be is ázott, mert ott egy jó 2 km-en nem volt letaposva a hó és felülről hullott bele a hó), nem volt vele gondom, csak a letaposás göröngyei miatt kezdtem érezni a bel talpam elülső részét, de ez összességében nem volt komoly. A tetőpont előtt érintettünk egy sziklás részt (Biela skala), majd elértük a 800 méteres magasságot ahonnan már csak lefelé vezetett az utunk. Az elágazásban (sedlo Repy) a smerovnik felső táblája hiányzott, ezzel megnehezítve az erre a pontra előírt opís text-et, na de sebaj készült igazolókép és az innen 20 percre lévő Prielohy pontot fogjuk majd felírni. Arra jutottunk, hogy a jobb kézre lévő Vysoký vrch-re (851 m) nem érdemes felmennünk, mert be van nőve a teteje, így sok kilátás nem lenne. Volt egy kis esőbeálló, uzsonnáztam, majd tovább mentünk.
9. a Tátra helyes iránya beírva a hóba, végülis abba az irányba mentünk :)
10. Král'ová studňa elágazás
11. felfelé
12. sedlo, Repy, a túra legmagasabb pontja, szemben a Vysoký vrch tömbje
13. hátat fordítva látható az esőbeálló a smerovnik-al
Rögtön egy nagyobb lejtő következett, hasonló jellegű szinte folyamatos lejtés tartott egészen Kysak-ig. Nemsokára egy Sokol falu felé mutató tábla jelzett jelzetlen letérést, majd elértük a már említett Prielohy pontot. Itt a térkép jelzett kicsivel feljebb egy kilátópontot, de ebből a helyszínen semmit sem vettünk észre, így tovább mentünk. Egy kis fenyveses átmenet után ismét egy nagyobb lejtő következett, majd bal oldalról meredek lejtő szegélyezte az utat és nemsokára ki is értünk a túra legszebb pontjára, sziklás kilátópontra Jánošikova Basta-ra. Szép kilátás nyílt a naplementében északi, nyugati és keleti irányba, az szemben a völgyben folyó és vasút kanyargott. Innen 55 percet jelzett a smerovnik Kysak-ig, ez nagyjából reális is.
14. napsütötte havas erdő
15. Prielohy
16. szép fenyves
17.-19. kilátás Jánosikova-ról
Elhagyva a kilátópontot, lefelé menve vagy jó két óra után most találkoztunk először emberrel egy csinos leányzó személyében. Valószínűsítettük, hogy ő is az általunk érintett kilátópontra tartott, erről nemsokára meg is győződtünk, ugyanis adódott egy pár méteres kitérővel egy újabb kilátópont a magasfeszültségű vezetés oszlopának tövéből melyből rá lehetett látni az előbbi Jánošikova-ra. Erről a pontról már közel sem volt olyan Pazar kilátás, így tovább is álltunk. Egy jó negyed órás út után értük el Sároskőszeg külső, hétvégi házas részét. Egy kis forrásban feltöltöttem az üvegemet, majd fotóztam is, ám rejtélyes módon a kép nem sikerült (nem jeleníthető meg se a gépen se a számítógépren), ilyet most produkált a fényképezőm először. Továbbhaladva ismét egy kis erdős rész jött, itt a jól kijárt aszfaltos úton mentünk, a piros jobbra egy forrásnál folytatódott a magas töltésű út tövében, nem igazán lett volna idő ott még utat törnünk. Itt már ténylegesen elértük a települést, majd gyorsan áthaladva rajta (közben újra megérkeztek a jelek), már a vasútállomáson voltunk. A pénztárba kaptunk pecsétet, majd meg is érkezett Eperjes felől 17:08-kor továbbinduló személyvonat, amellyel 17:24-re érkeztünk Kassára vissza. Sörbeszerző körút után el is foglaltuk a helyünket a papíron 18:02-kor induló, Keletibe tartó Intercity-n. A vonat negyed óra késéssel indult, gyanítottuk, hogy a pozsonyi gyorsot várta be (17:40-kor jöhettünk volna mi is azzal Kysak-ból, de csak 10 perc lett volna az átszállási idő Kassán, amit inkább nem játszottunk be, mivel a 460 km-re lévő Pozsonyból aligha ér be pontosan a vonat), de a Keletibe már közel pontosan értünk be este.
20. érkezés Sároskőszegre
Még van három, egy nap alatt bejárható útitervem arra a részre, nemsokára sorra kerülnek azok is a terveim szerint.
Félelmetes belegondolni: 17 éve, amikor indult ez a csoport valahol Pozsonyban vergődtem a nyomorban, a túrázást rég elhagytam, és fogalmam sem volt a Kéktúráról (TV-t 10 év után akkor kezdtem néha újra nézni). A természetjárás ízét nem felejtettem el ugyan, de eszembe se jutott, nem éreztem, hogy hiányzik (Mostanában, ha 1-2 hétig otthon kell lennem, már "viszket a talpam"). Aztán eltelt kb. 20 év, amikor (valamikor 2008 körül) büszkén legyalogoltam kb. 10 km-t a Pilisben. Mára (kezdőként ugyan) kék-függővé váltam...
Naplemente a ködhatáron (kb 700m) 
