Dorka!Elárulod,hogy hogyan tudsz javulni pszichológus nélkül? Milyen technikákat alkalmazol?Nagyon szeretném,ha én is haladnék.Amikor jönnek a kényszeres gondolataid,amiről tudod,hogy oltári nagy hülyeség,akkor mivel blokkolod?
A pszichológus nekem sok érdekes dologra vílágított rá.Nem az észt osztja,velem mondatja ki.Csak az a döbbenetes,hogy ott van az orrom előtt és nem látom,mert a gondolataim körbe-körbe forognak és a lényeg fölött elsiklok.
Az én kényszeremet az önbizalomhiány és a hatalmas megfelelési kényszer alkotja.Pedig ideje lenne,ha már csak önmagamnak akarnék megfelelni.
Nehéz kényszeresként élni,néha én is elkeseredem,hogy örökké fog tartani ez az állapot. Gyógyszert semmiképpen nem fogok szedni,mert nem akarok egy leszedált zombi lenni.Szóval "mosom kezeimet", és aggódom.
Hát igen, nekem is nagyon nehéz együtt élni ezzel a betegséggel. Elég gáz egész nap attól félni, hogy egyszer csak megölöm egy bizonyos kedves családtagomat... Pedig már rengeteget javult az állapotom az elmúlt pár hónapban. De nem a pszichológus által. Úgy érzem, hogy ő semmit nem tud nekem segíteni.
Tökéletesen látjátok, ebben a témában szerintem is nagyon kevés könyv vagy cikk jelent meg.Olyan,ami segítséget is nyújt.Persze garmadával olvasható olyan írás,ami "fantasztikus" tanácsot ad: egyél sok banánt, sportolj, ne igyál kávét,ne egyél csokit és társaik....
Mit tegyen az,akinek a kényszerbetegsége már a munkavégzését és az életminőségét is rontja?Ezen a banánevés és a kávé elhagyása nem fog segíteni.
Szendi Gábor ír érdekes dolgokat, én eddig az ő írásait találtam hasznosnak.
Sajnos a frontok engem is megviselnek.A jobb kéz gyűrűs ujjam már kisebesedett az állandó kézmosástól...De nem is panaszkodnék,ha a kényszerem itt véget is érne.Csak azok a kényszeres gondolatok ne lennének:bezártam,elzártam,elhoztam,megcsináltam,elraktam és társaik.
A kényszer és a dohányzás egyaránt függőség. A te példád nagyon jól mutatja ezt. Egyébként én fontosnak tartom, hogy megkeressük a betegségünk okát. Ha rátalálunk a betegségünket okozó belső konfliktusra, akkor el tudunk indulni a gyógyulás útján.
Én tördelem az újjaimat, kényszermozgásaim vannak. Már értelmetlennek tartom kutatni, hogy miből alakult ki. Mai kísérletem az volt, hogy elindítottam egy videot kb 8 perceset. Megígértem, hogy addig nem tördelem az újjamat, nem is ropogtatom stb, amíg a video le nem megy. Be is tartottam. Kezdetben persze a combom alá tettem a kezem, hogy tudjak rajta uralkodni. Egy szerencsés kimenetel, amikor utána sem tördelem órák hosszat. De pl cigiről való leszokásnál gyakori, hogy amikorra már nem ígértem semmit szaladok kifele. (Bent a lakásban nem cigiztem soha.)
Van egy könyv, amit én meg fogok venni: Scott Kiloby — Természetes Nyugalom. A Bookline és a Libri könyvesboltjaiban is kapható. A Természetes Nyugalom rendszeres gyakorlásával a szenvedéstünetek széles köre kezelhető, úgymint a kényszeres gondolkodás, a szorongás, a depresszió, stb.
Régen voltam itt,nagyon rosszul vagyok mostanában talán a frontok miatt.A stimuloton nem segít,meg már semmi sem,egész napomat leköti az állandó gondolat törlése...mindegy kivagyok noincs energiám.A lényeg amiért írok:egyszerűen felháborít az hogy nem lehet beszerezni egyetlen ezzel foglalkozó könyvet sem,mintha szándékosan nem akarnák hogy az ilyen betegek legalább a könyvekből segítséget kapjanak,nekem sokat segítene.Végíg néztem,kutattam könyveket a neten,de sehol nem lehet kapni,vagy előjegyeztetni lehet,aztán hónapok óta nagy kuss van.Akkor honnan a f...ból szerezzek??Tud valaki valamit,vagy hog honnan tudnék beszerezni pár könyvet?
Elkeserítő a helyzet,komolyan már a megváltást várom,hogy vége legyen ennek az egésznek.
Norbert, örülök, ha segített, amit írtam. Egyébként én azt gondolom, hogy van, amikor el kell engednünk dolgokat, hogy beléphessen az életünkbe valami új. És Boribon, nagyon tetszett a hozzászólásod, teljesen egyetértek.
Mindenki más és saját nevemben is köszönöm a beszúrt idézetet!
Tetszik, tényleg lehet belőle erőt meríteni, amire nagyon-nagyon szükségem is van!
Egyébként nem igazán érzem magam erősnek mostanság, nagy jóindulattal is csak hullámzónak nevezhetem az állapotom - hangulatom, de inkább többször lent és kevesebbet fent.
Amiből még egy kis erőt tudok meríteni, az az akarás, hogy körmöm szakadtáig hajlandó vagyok "dolgozni", azért, hogy visszakapjam a Párom!
A bölcs láma mondásának vetületében én azt mondom: - A régi dolgok összeomlottak, de, ha bele döglök is újra fel kell építeni azokat!
Elnézést kérek,hogy csak most válaszolok.Nem mentség,de sűrű napjaim voltak.
Igen,abban igazatok van,hogy maga az ima nem segít egyik napról a másikra az állapotomon.De ad egy tartást,egy szemléletmódot és nekem lelki nyugalmat.Hiszem,hogy az Úr valamit meg akar nekem mutatni ezzel az állapottal,csak még nem értem,hogy mit.
Szándékosan írok állapotot,mert nem akarom betegként definiálni magam.Próbálom állapotnak felfogni és tanulni belőle.Jogosan vetődik fel a kérdés,hogy mit tanulhatok?
Amióta fennáll ez az állapot,megváltozott a világhoz való viszonyulásom.Másként értékelem a dolgokat és azt érzem,hogy lelkiekben közel kerültem Istenhez.
Természetesen járok kezelésre,próbálom megfejteni az okokat pszichológus segítségével,szorgalmasan végzem az általa meghatározott feledatokat.Talán egyszer rájövök,hogy miért alakult ki nálam a kényszerbetegség.Bízom benne,hogy meggyógyulok,mert meg akarok gyógyulni.Elcsépelt és közhelyes,tudom.Mindenki meg akar gyógyulni!
Szia B. Norbert! Szóval 5 éve te is megkaptad ezt a nagy lehetőséget az élettől, amit kényszerbetegségnek hívnak. Kemény sztori, de biztosan te is érzed, hogy egyre erősebb vagy általa. Valószínűleg mindenki hallott a nepáli földrengésről. Az áldozatok száma és az anyagi kár is rettenetesen nagy. És mégis, egy Nepálban élő és tanító láma a következőket mondta ezzel kapcsolatban: "A régi dolgok leomlottak, így most van lehetőségünk újat építeni!". Merítsünk erőt ezekből a szavakból!
Új vagyok, ezért, így nyilvánosan, röviden bemutatakoznék (ha valakit érdekel).
B. Norbert a nevem, 34 éves vagyok, sajnos ismét Pesten lakom, egyedülálló vagyok, mivel a kényszerbetegségemnek köszönhetően a párkapcsolatom is tönkrement, hivatalosan április 01-vel.
Tisztasági kényszeres vagyok, de minimális mértékben vannak ellenőrzési kényszereim is. 2010-ben látott először pszichiáter (nem is akárki) és lett diagnosztizálva az ocd-m.
A fórumra már talán ugyanekkor, 2010-ben ráakadtam, de nem volt erőm beszállni, így most, hogy ekkora kib@&€ott nagy pofont kaptam az élettől tudtam rászánni magam, hogy csatlakozzam Hozzátok.
Remélem, hogy valakinek fogok tudni én is valami építő jellegű új dolgot mondani, segíteni valami hasznos tanáccsal, bár még "csak" 5,5 évnyi tapasztalat áll a hátam mögött, de már nagyon megállnék, bőven megelégszem ennyivel.
Boribon, nekem nem mindegy, hogy miben, kiben hiszek, főképpen pedig kinek hiszek. Szerintem Te sem írhattad ezt egészen komolyan :), csak van a társadalomban egy nagyon komolynak tűnő elvárás, hogy úgymond nyitottak, toleránsak legyünk mások meggyőződését illetően.
Legyünk is, de úgy, hogy a magunk esetében határozottak maradjunk. Sajnos valahogy a kényszerek nem múlnak egy az egyben az imádságra, viszont hosszú távon megkapjuk a válaszainkat, felismerjük a lehetőségeinket és kapunk lelkierőt a küzdelemhez. Jobbat én sem tudok, mint a bensőséges, mélységesen személyes imádságot. Zs.
Igen, én is azt hiszem, hogy legyen szó akár ezotériáról, akár valamilyen "intézményes vallásról", a lényeg ugyanaz marad. Sokféle út van, de mind ugyanoda vezet. Nekünk pedig meg kell találnunk a saját utunkat. Meg kell ismernünk önmagunkat. Meg kell ismerkednünk önmagunk árnyékával is, amely minden olyat magában foglal, amit elnyomtunk és elutasítottunk magunkban. Így kerülhetünk kapcsolatba a bennünk lakozó isteni lénnyel, és így juthatunk el a teljességhez. Te hogy látod ezt?
Igazad lehet Dorka! Vannak nehezebb és jobb időszakaim.Amikor nagyon mélyen vagyok, Istenhez fohászkodom és tőle kérek segítséget.Szerintem mindegy,hogy az ember kiben/miben hisz és imádkozik,de úgy tapasztalom,hogy nekem a hit ad egy kevés megnyugvást.A családom támogat, de érzem,hogy az ő türelmük is fogytán,de az Úr sosem türelmetlen.
Talán furcsának tűnik mindez ebben az elidegenedett,elvadult világban.
Boribon 40, nagyon szívesen. És Tomi, örülök, hogy írtál. Szuper, hogy ilyen jól vagy. :) Milyen családi krízisről van szó? Egyébként valóban nem segít, ha túlságosan meg akarjuk oldani a problémát. Van, amit nem lehet akarattal megoldani. Úgy látom, hogy itt, a fórumon is sokunk nagyon érzékeny, és fogékony a spiritualitásra. Nem szeretném a saját élményeimet Igazságként kikiáltani, de én azt gondolom, hogy a tudatosságunkat kell a lehető legmagasabb szintre fejlesztenünk. Figyelmünket befelé kell irányítanunk a spirituális dimenzió felé.
Régen jártam erre,azóta választ is kaptam.Köszönöm G.Dorka és Zsu!
Elfogadni önmagam,olyannak amilyen vagyok.Talán ez a legnehezebb,mert emlékszem milyen voltam,amikor még nem nyomasztottak a kényszerek.Nem tudom hol és mikor csúszott el nálam valami,de ez az állandó rettegés a kosztól és a fertőzésektől nagyon kimerít.Az a baj,hogy hiába öblíteném le a kezem vízzel,utána azon agyalnék,hogy mivel csak víz volt,koszos maradt.Ördögi kör.Persze ez nem csak a kézmosásra vonatkozik,hanem a lakásra, ruhákra, élelmiszerekre,ételekre.Mindennek tisztának kell lennie.
Járok pszichológushoz kitartóan és elkezdtem Sedatíf Pc-t szedni,mert itt azt olvastam,hogy használ.Használ?Nem tudom.Néha könnyebb,néha nehezebb.
Előre is köszönöm a tanácsokat és a tapasztalatokat!
Nekem amióta kiújult, azóta a 2 hónap alatt olyan jelentős szintű javulás lépett fel egészen tegnapig, hogy szinte tünetmentessé váltam. De sajnos ma hajnalban egy nagy családi krízis alakult ki, ami elég komoly, így attól félek,hogy ez visszaránt a kellős közepébe. Nálam főként zavaró gondolatokból áll a dolog:
Betegségtől való félelem.
Agresszív gondolatok.
Nagyon elvont, abnormális gondolatok.
Haláltól való félelem.
Elég durva dolgok voltak itt, úgy mint: féltem,hogy bántom a szeretteimet , elkönyveltem magamnak,hogy leáll a vesém (pl), féltem,hogy megszállják a testem és így tovább és így tovább.
Igazából Dorkának igaza van....teljes mértékben. Amióta megpróbálom szeretni önmagam és elfogadni ilyennek, amilyen vagyok,azóta sokkal könnyebb. Ugyanakkor a kulcsa az egésznek minden elfogadása (ezalatt az életedet értem, nem önmagadat, mint az előbb). Ezalatt azt értem,ha az ember pl. fél,hogy megbetegszik, a megoldás az,hogy elfogadja azt is,ha így alakul és azt is ha nem. Ezáltal a félelem oldódik.
Tudom ez kicsit fura így elsőre, de általában azzal rontunk a helyzeten,hogy ennyire erősen vívódunk magunkkal ahelyett,hogy elengednénk. Elkönyveljük magunknak,hogy ez a gondolat rossz és hogy bekövetkezik idővel, pedig ez nem így működik.
Nem akarom megmásítani a véleményed, de az ember nem csak akkor igényli/érdemli meg a társat/párt maga mellé, ha mentálisan teljesen egészséges, igenis kell valaki, aki a nehéz napok közepette egy cseppnyi örömöt okoz számunkra és akivel megoszthatjuk gondunkat,bajunkat. Ugyanakkor kétlem,hogy lenne olyan ember ezen a Földön, aki 100%ig patent lenne lelkileg, attól, mert épp nem kényszerbeteg lehet 1000 féle más lelki baja is.
Nekem a gondolatokból adódó kényszerek a következőképpen jöttek elő elsőként:
Fogant egy gondolat, általában hipohondriás tünet volt. Mondjuk nyomott 2 hete a jobb tüdőm tájéka.
Rákerestem a neten, leírtak egy nagycsomó baromságot (minden második cikk arról ír,hogy tuti rákod van, már kb. akkor is,ha csak a fejed fáj...), ami még jobban beparáztatott.
Még nyugtalanabb lettem, majd annyira felpörgetett,hogy kis idő múlva tovább kerestem, hogy lenyugtassam magam,de ez általában fordítva sült el és ismét ráraktam egy lapáttal. Majd idővel oldódott és általában vagy elmúlt, vagy felváltotta egy másik gondolat.
Ezt éveken át nagyon sokszor játszottam el (5 éve annak,hogy elsőként megjelentek ezek a dolgok nálam). Azóta,ha felüti a fejét egy új gondolat nem keresek rá. Csak megpróbálom elfogadni, feloldom a félelmet és a szorongást. Még ha 100%-osan nem is mindig sikerül,de az esetek többségében enni,inni,aludni tudok rendesen és ez sokat jelent.
Azt mondják ahol semmit nem vársz el az élettől, ott kezdődik az elfogadás. Csak fogadd el, hogy ebben vagy. Mi is ebben vagyunk. Semmi sem tart örökké. Egyszer majd megváltozik ez az egész. Soha nem vagy egyedül :)
Most találtam rá erre a fórumra. És bár úgy szoktam kezdeni a fórumozást hogy elolvasom az előtte levő hozzászólásokat majdnem 6000 hozzászólást nem.
De meglepődve láttam hogy mennyien vagyunk kényszerbetegek.
Én 13 éve szenvedek tőle. És bevallom néha elég nehéz. Hullámokban jön és most éppen egy rosszabb periódusban vagyok. Leginkább halálfélelmem van ezért nem nagyon tudok aludni. Minden este nagyon nehéz lefeküdnöm. 24 éves vagyok. És bár van munkám egy hónapja kb de akkor sem olyan amiből el tudnék költözni ráadásul határozott idejű szerződés.
Szeretnék elköltözni és saját háztartást.
Szeretnék egy normális kapcsolatot. Egy olyan férfivel aki már felnőtt és lehet vele jövőm de valahogy úgy érzem előbb rendbe kell tennem a magam érzelmi világát ahhoz hogy egy normális valakit találjak.
Szeretnék tudni abban a munkában elhelyezkedni amit szeretek is csinálni (színésznő vagyok).
Járok pszichológushoz de egyenlőre csak rosszabbul vagyok tőle mert felemlegetünk kellemetlen emlékeket. És nagyon gyógyszert akar adni én meg nagyon nem akarok gyógyszert szedni.
Néha csak kétségbe vagyok esve és nem tudom mit csináljak.
Van itt valaki akinek sikerült valamit tennie a kényszerek ellen?
emlékszem a kisebesedett kezemre. Nekem végül is az segített, hogy elkezdtem csak vízzel leöblíteni a kezemet, majd azt is ritkítottam, mert csavartam a gondolatmenetemen, tehát éppen a szervezetembe valahogy bejutó fertőzés fog megvédeni nagyobb fertőzésektől, mint a védőoltás.
De valójában az volt a legfontosabb, hogy nem gyanúsítottam magam azzal, hogy bármilyen módon kárt okozhatok , netán kárt akarnék okozni ilyen nyakatekert , szennyeződés továbbadós módon.
Üdv a fórumon! Nekem az a tapasztalatom, hogy a gyógyulás nem mehet végbe elfogadás nélkül. Eleinte én is nagyon sokat szenvedtem a kényszerektől, nagyon erős szorongásom volt, de ahogy egyre inkább el tudtam fogadni ezt a problémát és ezzel együtt önmagamat, úgy javult az állapotom. A kényszerbetegség oka az, hogy a személyiségünk egy bizonyos aspektusát negatívnak tartjuk és elfojtjuk. Amíg nem vagyunk hajlandóak elfogadni a személyiségünknek ezt a megtagadott részét, addig a probléma fennmarad. Tehát szembe kell néznünk a kényszerekkel, ahelyett, hogy elmenekülnénk előlük.
Most találtam meg a fórumotokat,aminek nagyon örülök,mert látom/olvasom,hogy megosztjátok egymással a tapasztalataitokat és próbáltok segíteni egymásnak.
40 éves kényszerbeteg nő vagyok. Állandó tisztaságmániában szenvedek.A kényszereim megnehezítik a mindennapjaimat és úgy érzem,tönkre teszem a szeretteim életét.
Mindenkiben felmerülhet persze a kérdés: Miért baj,ha valaki tiszta? Önmagában nem baj,de ha a mindennapjai a takarításról, a fertőtlenítésről szólnak,akkor már baj.Elmosogatok,elrakom az edényeket,majd amikor használni akarom,újra elmosom....Napjában legalább ötvenszer megmosom a kezem,bármihez is érek hozzá.Mindenkiről kézmosást követelek, napjában többször,minden ok nélkül.
Pszichológushoz járok,aki apró feladatokat ad.Elelinte nehéz volt betartani,de ma már sikerül.Gyógyszert nem merek szedni a rengeteg mellékhatás és a függőség miatt.
Kérlek írjátok meg,nektek mi segített?A kezemen hámlik a bőr, a sok mosástól :)
Kezdetben azt csinálnám a helyedben, hogy nagyon kis időre tenném félre a kényszergondolatokat. Pl amíg körbesétálom a kedvenc ligetemet, vagy amíg végighallgatom a kedvenc számomat, bármi. Elsőre az a vágya az embernek, hogy örökre félretegye ezeket a dolgokat, de ez beláthatatlan következményekkel járhat. Itt a hírtelenséget ajánlanám elkerülni, idő kell megszokni az új kényszergondolatok nélküli életet. Szeretném ezzel kapcsolatban ajánlani az új terápiát, amit a Pszichológia általános topik -ban ismertettem!
Azt gondolom, hogy mindenki olyannak látja a világot, amilyennek látni szeretné. A valóságunkat mi magunk teremtjük meg. Így az optimistának és a pesszimistának egyaránt igaza van. A pesszimista életében bekövetkezik mindaz a rossz, amit nem akart és amitől félt. Megteremti magának ezeket a körülményeket, és aztán azt gondolja, hogy a világ milyen csúnya és rossz. De az optimistának is igaza van, mert ő megteremti az életében mindazt a sok jót, amit létrehoz a tudatában, és ezért szép és jó dolgok veszik körül.
Életünket mi magunk alakítjuk. Pozitív gondolatokkal, szeretettel, együttérzéssel az életünk pozitív irányba változik, amíg negatív gondolatokkal, érzésekkel, haraggal, félelemmel, irigységgel, stb. negatív dolgokat vonzunk be. Erről szól a vonzás törvénye.
Gondolatainkkal teremtünk, de persze ez nem azt jelenti, hogy ha egy rózsaszín elefántra gondolunk, akkor az azonnal megjelenik a nappalinkban. Hála Istennek, belegondolva, hogy milyen dolgok járnak a fejünkben egész nap!
Tomi, te évek óta aggódsz magadért. Ez a sok-sok gondolat, amiket már évek óta pörgetsz a tudatodban, hatással van rád. Az nagyon jó, hogy a Crohn-betegségből már szinte meg is gyógyultál, mert azért sokat dolgoztál magadon. De vajon mekkora előrelépést tudnál tenni a negatív gondolatok nélkül?
Akkor még kicsit bővítem a témát további véleményeimmel/ismereteimmel. Az elhangzottak csak és kizárólagosan az én véleményemet tükrözik,így ha bárki nem ért velem egyet,természetesen tiszteletben tartom a véleményét és tudomásul veszem azt.
Először is: az agykontroll jó és rossz is EGYARÁNT.
Hogy miért jó? Valóban a fejben dől el rengeteg dolog, így például van,hogy nem a gyógyszer gyógyít meg,hanem a "placebo" hatás, ami akkor jelentkezik mikor beveszed és megnyugszol mindeközben nyugtázva magadban,hogy most már hamarosan jobban leszek. Vagy például elmegy az ember agyturkászhoz és lelkileg megnyugszik,mert elmondhatta valakinek ami bántotta,aztán rájött,hogy gyakorlatilag minden második/harmadik/akárhanyadik ember szenved vagy szenvedett hasonlótól.
Hogy miért rossz? Bemesélik neked,hogy ha valamitől félsz, azt előbb utóbb bevonzod az életedbe. Ez egy nagy baromság. Bizonyára történt már mindannyiunkkal olyan, hogy gondoltunk valami jó vagy rossz dologra,sokat pörögtünk rajta és az lett a vége. De ez nem azt jelenti,hogy az miatt alakult úgy,mert sokat gondoltál rá. Én például évek óta aggódom magamért,túlságosan sokat figyelek magamra néha enyhén hipohondriás tüneteket okozva. Ennek ellenére a Crohn betegségem már ott tartok,hogy gyógyszer nélkül TÜNETMENTES és a labor eredményemen gyulladás sincs.
Szögezzünk le egy dolgot: Én jelenleg egy hónapja szenvedek (ismét) agresszív és egyéb zavaró jellegű kényszergondolatoktól magamat és a családomat illetően. Elég rossz érzés, mivel munkakereső vagyok és rengeteget ülök itthon anyumékkal, aztán beismerem,hogy valóban tartok tőle nehogy megtörténjen ez a dolog,de igazából csak annyit kéne tennem ,hogy utat engedek a fejemben ennek,elfogadom,hogy ez is a részem és hogy nem feltétlenül azt jelenti,amit sugallni akar,levetítem és kész.
Ha már az agykontrollnál tartunk, Domján Lászlónak sok okossága is akad: Szerinte minden félelem végső soron a haláltól való félelem. Na de mi is ebben a morbid? Hogy csak egy dolog van amit minden ember meg fog élni földi élete során 100%-osan és az a halál. Na most, Domján Lászó úgy tartja,ha félsz valamitől, éld át ízig vérig,engedj utat neki és amint ezt megteszed az a valami békén fog hagyni. Minden csak addig él,amég táplálod energiával, ugyanakkor minden ember fél valamitől,csak van aki nem meri beismerni és 90%ban soha be nem következő dolgoktól retteg az emberek nagy része. Majd ezt követni fogja egy új félelem és egy új és egy új,mind addig, amíg tart a sor. Bevallom őszintén beszari vagyok, nem merem végigvetíteni a képet a fejemben, a törlést mondogatom magamban ,ahogy elkezdődik,félek,hogy ha megtenném annyira természetessé válna egy idő után,hogy nem foglalkozom ezekkel a gondolatokkal,hogy akkor meg azért történne meg. Na de ez egy baromság.
A pszichiáterem kicsit sem hétköznapi szemlélete ezt illetően: Elmentem a héten pszichiáterhez. Szeretem a pszichiáterem, Ő olyan orvos, aki valóban a betegek érdekeit próbálja szolgálni és mindig olyan gyógyszert ír fel személyre szabva, hogy közben ügyeljen az illető korára,családi állapotára stbstb. Az SZTK-s pszichiáter 5 perc alatt rivotrilt írt fel,ha nem tudtam volna mi az, lehet azóta függő lennék,így inkább megválogatom melyik orvossal állok szóba. A legmeglepőbb pont az volt számomra, amikor elkezdtem vele beszélgetni és a beszélgetés végén csak annyit mondott,hogy nem szükséges gyógyszert szednem, mert ez hamarosan elmúlik, helyrejövök. A kórképemet nem akarom feszgetni,már leírtam 2x, viszont a kényszergondolatot illetően Ő így látja az egészet:
Ezek az agresszív kényszergondolatok a folyamatosan felgyülemlett stressz miatt jöttek ki. A szervezet így próbálja feldolgozni a(z én esetemben) hónapokon át tartó stresszt,ami mellé még keveset is mozogtam és helytelenül étkeztem. Szerinte ezek a gondolatok bezony minden ember fejében megfordulnak földi életünk során,csak ugye stresszesebb állapotban jobban ráfekszünk ezekre a dolgokra,egy olyan ember aki mentálisan éppen akkor nem labilis nem foglalkozik vele.
Erre megszólalok,hogy dehát olyan vagyok, mint aki magával veszekszik,mikor ilyen belső csatát vívok magammal, hogy egy hang azt mondja ezzel csináljam meg ezt én meg azt mondom hagyjon békén. Na ekkor mondott egy igazán nagy igazságot: Minden ember ilyen, az utolsó emberig ezen a bolygón. Magával vív harcot egy egész életen át. A fogyókúrázó ember meglátja a hűtőben a tortát és az egyik fele azt mondja,hogy edd meg, a másik pedig,hogy meg ne próbáld,mert elhízol.
Kedves bkrt, annyit tudnék neked mondani,hogy próbáld meg azt,amit én is. Ne cipeld tovább. Te évek óta benne vagy sajnos és nem tudhatom mennyire nehéz neked,vagy bárki másnak itt. Csak azt tudom nekem mennyire nehéz. De a helyzet az,hogy amint elfogadjuk önmagunk azon részét,amit ennyire meg akarunk tagadni, ami ennyire fel akarja hívni a figyelmünket, a dolgok helyrejönnek. Ehhez van akinek fél év kell,másnak akár több,fene se tudja. De ha agykontrollos vagy,akkor azt is tudod,hogy minden rosszban van valami jó. Ebben mi? - kérded Te. Hogy megtanuljuk értékelni az apró örömöket is az életben és ez szép lassan megváltoztasson bennünket. Azt mondják ami nem kihívás,az nem is fog megváltoztatni. Én amióta "megbetegedtem",azóta napi szinten sétálok,edzek,meditálok,most is kiültem másfél órára verset írni a parkba. Vicces,hogy mielőtt "egészséges" voltam mennyivel helytelenebbül éltem. Valóban most lennék beteg? Mert kezdem azt hinni a zavaró gondolatokat leszámítva,hogy ez nem így van :)
Érdekes, engem is kiközösítettek, sokszor lekicsinyeltek a többiek iskolás koromban és sokszor éreztem magam egyedül. Én azt hiszem, hogy mindenképpen köze kell, hogy legyen a gyerekkorhoz ennek a betegségnek, maximum a hajlam lehet biológiai. Persze nem tudhatom biztosan.
Én olyan munkát végzek (betanított összeszerelés), ami nem igényel olyan nagy odafigyelést, úgy értem, nem igényel teljes koncentrációt. Ha az ember ezredszer csinálja, már csukott szemmel is tudja. Ez azt jelenti, hogy bőven tudok másra gondolni közben, eltöprengeni, ezért –mondanom sem kell-, a munkahelyemen kínoznak leginkább a k.gondolatok. Szerencsére inkább gondolatban szoktam lezárni őket, de van, hogy addig „nem engedhetek” el egy alkatrészt, amíg ez nem sikerül. Ez kívülről elég furcsának tűnhet, ha valaki látja. Jobban elfáradok benne, mint a munkában.
Nagyon szomorú, hogy emiatt elveszíti valaki az állását. Bár tulajdonképpen semmit sem lehet teljes erőbedobással csinálni mellette. Én már nem találok olyan tevékenységet, ami teljesen ki tudja kapcsolni bennem ezeket, csak a szorongást tudom csökkenteni, ami velük jár.
Tomi, nagyon szívesen veszek minden tanácsot és nagyon kedves, hogy írtál. Én azelőtt senkinek nem mertem beszélni ezekről, nehogy bolondnak nézzenek. Pedig van olyan a családban, aki pszichológushoz jár, több is. A futást én is tervezem, mert a mozgás engem is elég jól ki tud zökkenteni, ahogy írtam, agykontrollozok is, ami inkább a pozitív gondolkodásban segít. Gyógyszert még sosem szedtem erre, de úgy döntöttem, egyet kipróbálok azok közül, amiket írtál. Veszíteni nem veszíthetek. Rosszabb már aligha lehet.
Üdv tudom milyen helyzetben vagy, én is voltam így, csak én futószalag mellett dolgoztam, ahol pörögni kellett, és nemvolt idő újrakezdeni, igazgatni, na olyankor mikor rámjött az szar volt, volt hogy megtudtam állni hogy ne kezdjem újra amit csinálok, ne igazgassam, de volt amikor nemtudtam, és újrakezdtem, máshogy csináltam, olyan szorongásom volt a kényszergondolat miatt, persze utánna lemaradtam, megkellett állítani a szalagot, amit nemjó szemmel néztek. Engem nem emiatt rugtak ki hanem más miatt. Tudom mennyivel nehezebb ezzel a betegséggel bármilyen munkát végezni, mert bármit csinálok mindig jönnek a negatív gondolatok, szorongás, amik elől csak a kényszercselekvés hoz enyhülést, nekem pl adott műveletet amit csináltam másképpen csinálom meg, megcsinálom mégegyszer, vagy módosítok rajta. Rengetek időt energiát elvesz ez feleslegesen, és még rosszul is érzem magam tőle, néha már olyan érzésem van hogy nemvagyok jó semmire, mert ha valaki észreveszi hogy valamit megcsinálok háromszor ismételgetem egyből hülyének néz, néha már nagyon nyomoruságosnak érzem az életem többek közt e miatt is, már volt hogy a felelőst kerestem, aki vagy akik miatt kijött rajtam ez a betegség, mert én rajtam középiskolában jött ki, mikor kiközösítettek, nemvolt egy barátom sem, a nagyobbak terrorban tartottak, minden nap félve, szorongva mentem be, énrajtam akkor jött ez ki, már volt olyan gondolatom hogy megkeresem akik akkor bántottak, és annyi fájdalmat okozok nekik mint amennyit nekem okoz ez a kényszerbetegség, de nemvagyok benne biztos hogy ők váltották ki, valahol olvastam hogy biológia okai is lehetnek ennek a betegségnek, de szerintem a gyerrekkori szorongásnak, megalázottságnak, állandó félelemnek, biztos szerető családi háttér hiányának, egyedüllétnek, tuti szerepe van a kialakulásában.
Elmesélem saját kis sztorim ami úgy néz ki elég szomorú véget ér.
Minőségellenőrként dolgozok kb másfél vagy 2 éve.
Sajnos nálam is kialakult az OCD.
Szép lassan fokozatosan, egyre mélyebbre kerültem, minden átnéztem vagy háromszor.
Bevzették a kamerás módszert, miszerint minden egyes gépet amit becsomagolunk le is kell videózni majd elmenteni, bizonyítva hogy minden belekerült a csomagba.
Ez nagyon rossz hatással lett a betegségemre, mert sokszor ujra kellett inditanom a videót, mert tudtam hogy felveszi ahogyan rendellenesen viselkedek.
Ez nyílván rontotta a darabszámom is, valamint a munkautasitas legelső lépését nem tartottam be ami az volt hogy a videó indiasa után kell belerakni a gépet a dobozba. De mivel nekem rosszabb esetelben 4x kellett ujrainditanom a videót igy azt már nem vettem ki.
Nagyon nehezen viseltem, és elmondtam a munkatársaimnak és gondoltam hogy orvoshoz fordulok, de mindenki azon a véleményen volt hogy ki fognak rúgni, megijedtem nem csináltam semmit.
Folytattam az egészet, nem akartam eljönni, felmondani, szerettem a munkatársaim, a munkám is, csak tudtam hogy valamit tennem kell.
Majd egy nap teljesen összeomlottam, úgy éreztem nincs tovább.
Nagyon rossz volt.
eldöntöttem hogy KÉSZ, NEM MEHET IGY TOVÁBB, LE FOGOM GYŐZNI, az OCD-m, és ha nem is 100%-os, de nagyon nagy előrelépést tettem meg, kb a rituálés szokásaim 70%-át magam mögött hagytam, és haladtam a szabadulás felé.
Azonban volt egy olyan nap is amikor hazamentem a munkámból mert rosszul lettem, de a főnököm nem volt bent ezért csak a munkatársaimnak szóltam, amiért a főnököm nagyon megharagudott, pedig orvosilag igazoltam is.
Eldöntötte hogy fegyelmit fog adni nekem, de ezért az esetért nem tudott, hanem egy a munkautasátist be nem tartó mozdulatért kaptam meg.
Amit nagyon nem tartottam fer dolognak, kikészültem, ujra összeomlott bennem minden.
Megint orvoshoz kellett fordulnom, hogy igazolja a napom.
Majd végül beismertem levélben hogy milyen nehézségeken mentem át, mért hiányzik az első mozdulat az érintett videón, de már azt giszem késő.
Most orvoshoz küldtek, de nem tudom megbocsájtható-e az ahogy reagáltam, ahogyan viselkedtem, egyszerűen nem tudtam kezelni a helyzetet.
Most hogy bekövetkezett az amitől minden OCD-s fél, a munkahely elvesztése, és mivel már korábban is tudtam agykontrollal a helyes irányba indulni úgy érzem a továbbiakban is menne, szeretném csinálni, hihetetlen ez az egész!!! :(
