"Hát ha megismered majd a világot, akkor látni fogod, hogy annak csak legfeljebb a külső héja anyagi, de már az is sokkal inkább szellemi, mint anyagi."
Hmmm... Ez úgy hangzik, hogy Te már ismered. Ez jó. Hol olvashatok róla, hogy én is megismerjem?
Közben óhatatlanul felvetődik a kérdés bennem:
- Miért a tudományoknak kell e kérdéssel sok-milliárdokért foglalkozni, ha ez az ismeret rendelkezésünkre áll?
- Hol vannak ennek a határtalan és mindent felölelő ismeretnek a kézzelfogható eredményei?
"Érdekes, nálam elősegítette. És mindenkinél elősegíti, aki élete legfőbb feladatának nem a kutyaólépítést vagy a más bolygókra való utazgatást tette."
Ha nem tévedek, akkor itt a lelki dolgokra tértél át, ami nem igazán azonos a világgal, annak legföljebb egy része, ami a különböző vallásokban súlyos nézetkülönbségek tárgya.
Amúgy minden vallásos előszeretettel veszi igénybe a tudomány gyakorlati alkalmazása nyújtotta lehetőségeket (Tisztelet a kivételnek, ami nem jellemző, noha fordított esetről nemigen van információm a lelki kérdéseket leszámítva. (a félreértések elkerülése végett jelzem, azok fontosságát magam is vallom, de nem feltétlenül vallásos keretek között. Igaz, más keretrendszer nemigen áll rendelkezésre...)
A Teremtö 120 évben szabta meg a maximumot , amit az ember elérhet korban . Igen , rajtad múlik , hogy milyen utat választasz magadnak , az anyagi , jóléti ,egyszer élünk stílusút , vagy ha a megismerés útjára lépsz , akkor ráébredsz , hogy a jelenlegi életünk csak egy "selejtezö " . Amin vagy megbuksz , vagy megfelelsz . Nekem mint kereszténynek 3 dolog a megélhetéshez a fontos : 1 . legyen hol laknom , 2. legyen mit ennem , 3. legyen mindíg tiszta ruhám . A többi már nem fontos . Nyugodtan mondhatom , hogy mindenünk megvan . 61-edik évemet gyúrom , még nem volt ,hogy ne lett volna munkám , tehát a megélhetésünk biztosított. A család rendben , mindenkinek megvan amire szüksége van . Kell ennél több ?
Tudod , "" kérjetek és megadatik néktek "" ! A Teremtö mindenben segít , csak kérni kell !
Viszont ami az élet hosszát illeti . Szerintem , ha eljutottál arra a szintre , hogy hiszel a Teremtöben , akkor bármelyik pillanat lehet a végsö , nem fogod bánni , mert tudod , hogy az Újvilágban újra együtt leszel a szeretteidel véglegesen és mindörökké .
Most azt gondolod , hogy könnyen írom , ha nem állok az elött a pillanat elött . Tudod az életben a Sátán már párszor próbálkozott . Elvette elsöszülött gyermekünket , de nem tudta a haragot felszítani bennünk a doki ellen ,aki végett ez megtörtént . A gyülölet csak elvakított volna bennünket , mi megbocsájtottunk neki . Majd pár év alatt elvesztettük a négy szülöt és két keresztszülöt . Természetesen az események megrázzák az embert , de menni kell tovább és nem siránkozni ,hogy ezt a Teremtö miért engedi meg . Ebben nem Ö a hibás , ez az élet sajnos .
Jó, akkor definiáld, mi a tudás, mi a semmi és a hamisság, vagy mondd meg, hogy akkor szerinted mit kellene érteni alatta a másiknak. Gondold át, tisztázd le magadban, aztán majd ráérsz válaszolni utána is.
"Sok mindent megfigyelt. De azt nem, hogy egyik faj atalakul a masikba."
Ezt elég nehéz megfigyelni, mert évezredekig tart, azonban vannak olyan fajok, melyekről tudható, milyen életmód-változáson mentek keresztül.
Pl. Fókák, amelyek tüdővel lélegeznek, s a két hátsó lábuk még ma sem igazi uszony, járásra is használják a mellsővel együtt.
A jegesmedve azon kevés szárazföldi élőlény közé tartozik, mely a fókákhoz hasonlóan előszeretettel vadászik a víz alatt. Csak ő még nem alkalmazkodott annyira a vízi életmódhoz, mint a fókák.
"Azt figyelte meg, hogy az ipari forradalom miatt a fekete lepkek elszaporodtak."
"A szavakat atdefinialgatjuk a wikiben, aztan utana a wikibol beidezzuk a sajat vagy havarjaink irasait. :-)"
Hallgattál volna bölcs maradtál volna, de így egy rosszindulatú, alaptalanul vádaskodó megjegyzéssel önmagad bizonyítványát mutogatod ahelyett, hogy utánajártál volna.
1, határozat, törvény (amit kételkedés és gondolkodás nélkül el kell fogadni); 2, bizonyítás nélküli, megváltoztathatatlannak hirdetett, minden hívőre kötelező hittétel
- A mai egyh. nyelvhasználatban a ~ olyan tétel, amelyet az egyházi tanítóhivatal mint Istentől kinyilatkoztatott igazságot közöl és hirdet (D 1792), ezért annak tudatos tagadása v. visszautasítása →eretnekségnek számít.
1. (vallásügy) Vmely alapvető vallási tanítást magában foglaló, az illetékes egyházi fórum által elfogadott v. kijelentett és az illető egyház tagjaira nézve kötelező érvényű tétel; hittétel.
Ha csak a felét olvastad volna el annak, amit én, már akkor is megbizonyosodhattál volna a dogma kifejezés tartalmáról, értelméről.
Ha valamit bírálsz, kijelentesz, érdemes előtte megbizonyosodni annak helyességéről. Nem biztos, sőt! hogy az első gondolatunk helyes. Pláne kellő ismeretek hiányában, amiről nem is tudjuk, hogy hiányos.
"Ha valami dogmatikus felepitesu, az azt jelenti, hogy az eddigi megallapitasokon nem lehet valtoztatni."
De az is oda van írva, hogy bizonyítékok nélkül való és ekképp hiten alapszik.
"Ilyen pl. a matematika is"
Nem, mert a matek bizonyítások sorozata. Ha visszaemlékszel, mindig mindent bizonyítani kellett.
"De ha belegondolsz, az egesz nyugati vilag dogmatikus felepitesu."
A vallást kivéve a felsoroltakból semmi sem dogmatikus. A jellegéből fakadóan nem az! Olvasd el a fenti meghatározásokat.
Mit értesz tudás, mit értesz a semmi és mit értesz hamisság alatt? Először is definiáld és tisztázd le magadban ezeket a fogalmakat, mert nem biztos, hogy ugyanazt értjük alatta.
Akkor majd te válaszolsz rá. Ahogy a logikát is majd legközelebb magadon számon kérheted, hogy miért nem használod? Mivel már egy jó párszor befürödtél vele.
Alapszinten sem vagy képes a logikus érvelésre, ami pedig a bizonyítás egyik alapja lenne, mellyel a bizonyítékokat ok-okozati rendszerekbe teszed, ésatöbbi ésatöbbi.
Teremtettél, és folyamatosan formálsz egy személyes Teremtőt, és életed célját és értelmét rajta keresztül fogalmazod meg magadnak.
Ügyes - csak...
Pár mondatodból ismerlek csak, mégis úgy érzem, elkötelezted magad egyfajta világkép mellett.
Beszélsz Isten elvárásairól Jehova tanúival - de valahogy nehezen képzelem el, amint a bibliai Ádám és Éva viszonyát tárgyalod ki egy a genetikai Ádám és Éva projekteket ismerő biológussal...
"Az az energia, ami még szunnyadó formájában is képes az élőlényeket tudatossá ,,varázsolni", és ami ebben a szunnyadó formájában is kölcsönöz számukra valami én-tudat féleséget."
Oké! Ha van benned elég spiritusz, akkor varázsold el innen magad ezzel a témakörrel a másik topikba, ahova való.
"Minden energia spirituális energia is egyben. Ez az életadó, a teremtő energia. Ami nélkül - vagy ami távoztával - kialszik az agyad, az öntudatod. Az az energia, ami még szunnyadó formájában is képes az élőlényeket tudatossá ,,varázsolni", és ami ebben a szunnyadó formájában is kölcsönöz számukra valami én-tudat féleséget. Az az energia, ami a fizikai világ atomenergiájához hasonlatos. Csak a sokasággá vált élőlények közt, ez az energia lefokozódik. Kevesekben ébred csak fel, akikben azonban felébred, azokra érdemes odafigyelni."
Felteszem egy bizonyos, nyilvánvalóan beléd kövült, de attól még hamis nézőpontból ennek a posztnak alighanem van értelme.
Nekem attól még csak az ingyombingyom tálibe egy különösen nyakatekert szövegvariánsa.
És sajnos semmilyen valóban megismerhető valósággal nincs köszönő viszonyban sem, még ha megtévesztésül a valóságra utalóakhoz hasonlónak tűnő szavakat is használ...
Minden energia spirituális energia is egyben. Ez az életadó, a teremtő energia. Ami nélkül - vagy ami távoztával - kialszik az agyad, az öntudatod. Az az energia, ami még szunnyadó formájában is képes az élőlényeket tudatossá ,,varázsolni", és ami ebben a szunnyadó formájában is kölcsönöz számukra valami én-tudat féleséget. Az az energia, ami a fizikai világ atomenergiájához hasonlatos. Csak a sokasággá vált élőlények közt, ez az energia lefokozódik. Kevesekben ébred csak fel, akikben azonban felébred, azokra érdemes odafigyelni.
Lemondasz arról, hogy ezt a 120 /hát azért ez kissé túlzott optimizmus, biblikusan ugye csak 50-60 év, s a többi ráadás; de itt és most várhatóan is inkább ha 80/ évet a magad által megtalált értelem és kitűzött célok szerint éld úgy ahogy akarod ?
Valamiféle igencsak ellentmondásosan meghatározott "örök élet" reményében?
(Amihez még csak ingyen sör se jár???)
Na de - kérdezheti a teremtő is - minek annak örök élet, aki még azt a 120 évet se akarja/tudja használni ?