Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
A legalsó szinten helyezték el a három tekintélyes méretű dízel-aggregátort. Ezeknek ma már csak a talapzatai maradtak meg, a gépeket, csakúgy, mint a berendezéseket, elvitték a szovjetek. A jobb oldali fotón látható falnyílás felső részét véséssel bővítették, hogy a túloldali helyiségben levő rakodóaknához tudják a kelleténél nagyobb technikát szállítani… A fal mellett futó levegőcsövek méretei is önmagukért beszélnek, a bunker vegyianyag-tároló részének levegőellátását biztosították egy teljesen különálló körön.
Szintén legalul, a -4.-en találhatók azok a kisebb helyiségek, amelyekben a német időkben az üzemben előállított klór-trifluoridot raktározták. Két folyosón, egymással szemben, 16-16, azaz összesen 64 szoba volt, amelyek mindegyikében egy-egy 1,5 tonnás, korrózióálló fémtartályokban tárolhatták a ClF3 gázt nyomás alatt, folyékony halmazállapotban (1 tonnát tartályonként). A tartályokat a mennyezetre függesztett sínrendszerrel és liftekkel mozgatták a bunker felső szintjén átvezető vasúti rakodóhoz. A szovjet időszak alatt ezekből a tároló helyiségekből munkaszobákat, „irodákat” alakítottak ki.
Minden tárolószobából egy mennyezeti nyíláson keresztül lehetett a szennyezett levegőt elszívni és kivezetni a bunkerből. Szükség esetén ezeket a nyílásokat a középső és jobb oldali fotókon látható ”sapkákkal”, szelepekkel nyitották (ez utóbbi két fotót még 2007-ben készítettem, azóta sajnos már csak annyi maradt meg belőlük, amennyi a bal oldali képen látható). A szovjet időkben ezeknek a szerkezeteknek már nem volt szerepük, a szelepek állandóan nyitva voltak, biztosítva a levegő megfelelő keringését.
Az előbb említett szennyezett levegőt egy 90 m hosszú, saválló padlóburkolattal ellátott alagúton keresztül vezették el és semlegesítették, mielőtt a szabadba került volna. Az alagutat szintén lefalazták a szovjetek, mi is csak egy rövidebb szakaszát tudjuk megnézni. Jobbról a második fotón egy víztorony (a vegyiüzem hűtő/fűtő rendszerének óriási vízigénye miatt), mellette pedig a bunker közel 12 m magas nyugati szellőzőtornya látható.
A sportcsarnok kívül-belül:
A Szarin gyár a terület keleti részén található, rengeteg épület (maradvány) föld alatt, föld felett egyaránt, amelyekre ezúttal már nem jutott időnk (ezeket egy következő alkalommal tervezzük bejárni). Az üzem erőművének monumentális, csontváz-szerű építményét viszont alaposan megnéztük.
A következő nap egyetlen helyszínt terveztünk megnézni, de az olyan és akkora objektum, hogy napokat el lehetne ott tölteni, ha a látogató mindent szeretne alaposan végig bogarászni… A magam részéről 2007-ben jártam ott először egy vezetett túra keretében, de azóta a terület tulajdonosváltáson ment keresztül, így most német barátaink kapcsolatainak segítségével jutottunk be a létesítménybe. Az egész nap erre volt szánva.
Falkenhagen történelme két jelentősebb fejezetre bontható. Mindkét időszakban az ország legtitkosabb és legnagyobb jelentőségű objektumai között tartották számon (már aki tudott róla) - nem alaptalanul. Egy mondatban összefoglalva, a Harmadik Birodalom földalatti hadianyaggyár és vegyiüzeméből a hidegháború idején a szovjetek legfontosabb harcálláspontja került kialakításra (az NDK-ban értendő).
1939 és 1943 között a Wehrmacht itt, Falkenhagen falucska (Berlintől keletre, a lengyel határtól alig több, mint 10 km-re) melletti sűrű erdőben építtette fel hadifoglyokkal, rabokkal, kényszermunkásokkal azt az óriási, 4 szintes földalatti bunkert, ahol az ”N-anyag” fedőnévű klór-trifluoridot (ClF3)gyártották és tárolták. A leginkább rakéta hajtóanyag alkotórészeként, valamint gyújtóbombáknál használt vegyület egy rendkívül agresszív, heves reakciójú gáznemű anyag. A környezetével érintkezve szinte mindent lángra lobbant, hihetetlenül korrozív tulajdonsággal rendelkezik. Ha ez önmagában nem lett volna elég, Albert Speer javaslatára Falkenhagenben kezdték volna előállítani a Szarin ideggázt is. A bunker környéki erdőket is az objektumhoz csatolták, így egy 32 km2 területű hadianyag üzemben folyt a termelés. Részben, hiszen a ClF3-ból (nincs pontos adat) összesen 25-50 tonnát sikerült gyártani, mielőtt 1945 április közepén megérkezett a Vörös Hadsereg, viszont a Szarin-gyár addigra csak 70-80%-ban készült el. A termelés valójában csak 1944 októbere és 1945 februárja között folyt, majd Hitler parancsára Falkenhagent kiürítették.
A világháborút követően számos épületet lebontottak a területen, de a szovjetek csak 1959-ben kezdték meg a bunker átalakítását a saját céljaiknak megfelelően. 1965-től a Nyugati Stratégiai Irány (Главное Командование Войск Западного Направления - Nyugati Hadszíntér) legfelsőbb parancsnokságának előretolt harcálláspontja, közvetlenül a moszkvai vezérkar alá rendelve, valamint a VSz EFE központi harcálláspontja. Ez utóbbi elnevezésnek van némi ”leleplező” áthallása, hiszen a VSz EFE valójában egy békeidős hadszervezet volt, minősített helyzetben azonban az alakulatok gyakorlatilag a szovjet haderő részét képezték volna. Néhány évig az NDK-ban állomásozó szovjet haderő (GSzVG - Группа советских войск в Германии) harcálláspontjának szerepét is ez az objektum töltötte be.
A bunker makettje Falkenhagen templomában kiállítva, ahol a létesítmény történetét bemutató kis tárlatot is meg lehet tekinteni.
A földalatti objektum méreteit talán jól érzékelteti, hogy a német időkben egy 180 méter hosszú, 6x6 m-es profilú alagútban egy iparvágány vezettek keresztül a bunker felső szintjén. A bal oldali két fotón az egykori vasúti alagút két végének bejáratai, természetesen a szovjetek ezeket is alaposan átalakították, szinte már semmi nem látható belőlük. Itt-ott azért még néhány vasúti szakasz megmaradt, jól látható a bochumi öntöde 1941-es évszáma.
A szovjet érában az alagútban, annak nyugati részénél, egy kétszintes bejárati zsilip és dekontamináló részleget alakítottak ki (ha ezt is beleszámoljuk, akkor valójában 5 földalatti szintről beszélünk). Itt mentünk be ezúttal mi is. A két jobb oldali fotón látható DZ-80-180/25 típusú, 3,5 tonna tömegű, különlegesen erős szerkezetű páncélajtót csak két harcálláspontnál használták az NDK-ban, Falkenhagenben és Wünsdorfban (a GSzVG, majd ZGV főhadiszállása Berlintől délre).
A következő fotókon alig emlékeztet valami az egykori vasúti alagútra, de a bal oldali képen látható a teljes keresztmetszete – igaz jelentős részben beépítve, átalakítva.
A bunker teljes alapterülete 15600 m2, a magassága (a vb szerkezet külső befoglaló mérete), nem számítva az irdatlan méretű szellőző tornyokat, kb 27 m. Szinte mindenhol - még a legalsó szinten is - meglepően nagy, tágas terek vannak, de könnyen el lehet keveredni a folyosók, helyiségek, átjárók labirintusában.
A hadműveleti, kiértékelő terem a mínusz 2. szinten. A szovjetek 1992 őszén távoztak innen, és a ZGV (Западная Группа Войск - Nyugati Hadseregcsoport) képviseletében átadták a laktanyát és a védett létesítményt a német hatóságoknak. A berendezések legnagyobb részét leszerelték és elszállították. A valaha itt szolgálók a falakon hagyták jellegzetes kézjegyeiket falfirkák, rajzok, feliratok formájában.
Két és fél szintet (mivel a bunkerben van egy félemelet is…) foglal el a következő fotókon látható három, egyenként ~160 m3-es óriási víztartály (ivóvíz, technikai/hűtővíz, szennyvíz). A helyiségnek saját kis ”lépcsőháza” van, amin keresztül lejutottunk a terem padlószintjére a tartályok talapzataihoz.
Néhány éve voltam Farkasmályban borkóstolón. Annyi repülőeszköz volt a levegőben, mint a Heathrow közelkörzetében. Igaz, hogy azok zömében még motor sem volt (siklóernyősök, vitorlázógépek). Megnyugtatott a borász: nem az elfogyasztott alkohol mennyisége miatt látok annyi repcsit! :D
Ez meg tavalyi hozzászólás, de megint ismerős képek.
Csak a bal szélső katonai vonatkozású. És erről nincs infóm.
A másik három fotón a meteorológia területe, ill. épülete látszik. Az a csőtorony a műszerkert mellett van, be is néztem a búvónyílásán de lámpa nem volt nálam, és töksötét volt a belsejében. Nem tudom, hogy most mi a szitu, de akkor az egész épületben egyetlen meteorológus volt szolgálatban. A földszinten volt egy szoba, oda be is lehetett menni, ott volt egy műszertorony, azok voltak a légiforgalmi irányítás adói, ha jól rémlik, Rohde&Swarz gyártmányúak. A kis torony erkélyén volt néhány meteorológiai műszer, meg az adóhoz tartozó antennák. Ha ráérek, szétnézek a gépen, lennie kellene fotóknak a látogatásról.
Tudom, hogy 6 éves téma, de nem találtam konkrét hozzászólást erre vonatkozóan, én meg csak most találtam rá, holott mást kerestem. Ilyen ez a böngészés, na!
Szóval, az az objektum a reptér mellett egy jó kis gyakorlópálya volt, legalábbis '94-ben ott voltam vezetési gyakorlaton (mármint gépjárművezetésin). Mindenféle rafinált akadályokra emlékszem, meg arra, hogy olyan hideg volt éjszaka a sátorban (mivel kitelepültünk), hogy még a vv ruhát is felvettük. Pedig október elején volt. A domboldalról rálátni Gyöngyösre, ha ott lennék, talán még a sátor helyét is megtalálnám. Eszméletlen jó gulyást főztek, az egész sorkatonai szolgálat alatt alighanem az volt az egyetlen értékelhető étel, amit ettem.
Bizony, a Bundeswehrnél is hadrendben volt az M110 és az M115 is. Az amiktól kapták volna a 8 inches (203 mm) atom-lövedéket, a W33-at, majd az utódját, a lentebb említett W79-et.
Anno bereltem lakast egy volt bundeswehr ezredestol, mondta a nemet hadsereg is lott volna ki ilyen atom-tuzersegi lovedeket, azt hiszem 200 mm atmeroju volt a lovedek.
Német-lengyel kirándulásunk első állomása a drezdai Hadtörténeti múzeum. Sok éve terveztük, hogy megállunk és megnézzük, mert szinte mindig csak átutaztunk a városon, illetve a mellette vezetett autópályákon Berlin irányába. Ezúttal azonban nem hagytuk ki.
A múzeum közelében egy szovjet II. világháborús (amit ők Nagy Honvédő Háborúnak hívnak) emlékmű közelében parkoltunk.
A jelenlegi múzeum impozáns épületét I.Vilmos császár idejében emelték 1873-1877 között, az akkori Arzenál (fegyverraktár) főépületeként. Már a XX. század elejétől fogva a Szász hadsereg múzeumaként működött, és a későbbi évtizedekben is megtartotta hadtörténeti, haditechnikai kiállítóhely funkcióját, igazodva az adott korszakokhoz. A múzeum épülete 2004-től kezdve jelentős átalakításon ment keresztül, végül 2011-ben nyílt meg ismét. A nem kis feltűnést keltő hatalmas, ék alakú acélszerkezet szinte kettévágja az épületet. Az ék hegye abba az irányba néz, ahová 1945. február 13-án fényjelzőket dobtak a szövetséges repülőgépek, amit aztán a várost elpusztító bombatámadások követtek...
Az épület melletti udvar részen egymással szemben helyezték el a NATO és a VSz hidegháborús haditechnikáit. Ez a tematika a múzeum számos tárlatánál visszaköszön, kifejezően és jól érthetően bemutatva, hogy mindkét oldalon szinte ugyanazon fegyvertípusokkal, harceszközökkel tervezték megvívni a szerencsére ki nem tört háborút. A nyugatiak részéről Gepard1-A2, M109-A3, Marder1-A3. Luchs-A2, Leopard1-A3, PzH-2000, Wiesel-1, Marder-Roland látható a fotókon, míg a keleti oldalt egy-egy BRDM-2, BMP-2, T-72M, BTR-60, BTR-50P reprezentálja.
A Libelle osztályú (131/4 projekt) torpedónaszádok 1974-től szolgáltak a keletnémet haditengerészetnél. A múzeumban kiállított 961-es számú példányt 1976-ban állították hadrendbe.
MGM-31 Pershing-1A, kétfokozatú, közepes hatótávolságú, szilárd hajtóanyagú hadműveleti rakéta szállító-indító vontatmányon. Az MN-ben is alkalmazott Scud amerikai ”ellenlábasa”.
A múzeum mögötti hátsó udvaron egy MIM104 Patriot közepes hatótávolságú légvédelmi rakéta rendszert (MAN indítójárművön) is meg lehet tekinteni.
A belső térben is sok érdekesség található. Külön egy kis tárlat foglalkozik a Wehrmacht szürreális méretű vasúti ostromágyújával, a Krupp vállalat által gyártott Dora-val. Két példány készült belőle, Gustav Krupp után „hivatalosan Schwerer Gustav-nak (nehéz Gusztáv) nevezték, de a tüzérek által adott Dora név terjedt el inkább. Az 1350 tonnás, 800 mm-es kaliberű szörnyetegek közül csak az egyiket alkalmazták harci helyzetben bizonyítottan, Szevasztopol ostrománál 1942 júniusában. Mindkét ágyút felrobbantották 1945-ben. A középső fotón egy teszt lövedék (eredeti, a hüvely és a lőpor zsák viszont replika), a szétrobbantott löveg egy darabja, valamint egy 4,8 tonnás repesz-romboló lövedék (ennek a hüvely része eredeti). A jobb szélső fotón a város elpusztítását jelképező bomba-csoport függ a múzeum mennyezetéről…
Az Egyesült Államok által gyártott W79 típusú 203 mm-es tüzérségi nukleáris lövedék gyakorló változata. M110-es önjáró, és M115 vontatható tarackhoz rendszeresítették a ’80-as évek elejétől. A közel 100 kg-os taktikai lövedéknek két változata állt rendelkezésre: az egyik egy állítható hatóerejű, legfeljebb 10 kt-ás töltetet tartalmazó, a másik egy fix hatóerejű 1-2 kt-ás fegyver.
A NATO és a VSz szembenállást szimbolizálják az üveg mögött elhelyezett, különböző típusú fegyverrendszereknél alkalmazott rakéták is. A középső fotón az NDK honvédelmi miniszterének, Heinz Hoffmannak katonai díszszemléken használt autója, a Zwickau-ban gyártott Sachsenring P240-es. A jobb oldali képen szereplő csodát szerintem senkinek sem kell bemutatni. :)
Az NDK-ban állomásozó szovjet haderő főparancsnoksága Berlintől délre, Wünsdorfban települt. A várostábla mellett számos szovjet relikviát is kiállítottak. A jobb szélső tablón az MN bajuszos katonája is ott térdel a VSZ tagországok képviselőinek társaságában.
Utolsó előtti napra maradt még egy nagyon érdekes látványosság. Moszkva északnyugati városrészében, a Moszkva csatorna tóvá szélesedő szakaszának partján található a Haditengerészet múzeuma. Noha tényleg elég messze, 15-20 km-re van a belvárostól, metróval is egész jól megközelíthető. Az állomástól még egy kényelmes 10-15 perces sétával jutottunk el a múzeumig. Maga a múzeum egy viszonylag kicsi, kétszintes épület, amelyben elsősorban a haditengerészet történetét bemutató dokumentumokat, hadihajó, tengeralattjáró maketteket (ezekből nagyon sok van, és nagyon szépek, aprólékosan kidolgozottak), egyenruhákat, személyes tárgyakat, zászlókat, műszereket, stb állítottak ki.
A part mellett viszont találkozhatunk eléggé egyedi úszó/repülő alkalmatosságokkal is. Rögtön az első egy Szkat névre hallgató légpárnás hajó. Összesen 29 db készült a 1205-ös számú projektből a ’70-es évek első felében, melyek feladata max. 40 fős haditengerészeti deszant egységek partra szállítása volt. Néhány példány az Aral-tón (amiből mára alig maradt valami…) és a Kaszpi-tengeren szolgált, a Földre visszatérő szovjet űrhajósokat „gyűjtötte be”, ha a helyzet úgy hozta. A 20 m hosszú szerkezet 49 csomó (90 km/h) sebességre is képes volt.
Mögötte egy igazi különlegesség látható: 1979-től került a Haditengerészet szolgálatába az A-90 Orljonok (Sasfióka) típusú ekranoplán. Nyilván ízlés dolga, de azt hiszem, hogy a látogatók többsége nem a szépségéről fogja megjegyezni ezt a madarat… :) Mindössze 5 db épült belőle, csapat- és teherszállító gépként alkalmazták. Állítólag a hadsereg előzetes elképzelései szerint az RszD-10 Pionyer közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták vízi (pontosabban vízfelület feletti) úton történő szállítását is ezzel tervezték megoldani. Ez utóbbi projekt nem valósult meg.
A múzeum kétségkívül domináns látnivalója a vízen úszó B-396 számú, Tango osztályú (Projekt 641B), dízel/elektromos meghajtású tengeralattjáró. A 90 m hosszú hajó 1979-ben készült el Gorkijban (ma Nyizsnyij Novgorod), 1980 és ’89 között az Északi Flottában teljesített szolgálatot, 2004-ben került a jelenlegi helyére, és 2006-ban nyílt meg, mint múzeum. A 24 db 533 mm-es torpedóval felfegyverzett tengeralattjáró leginkább a Földközi-tengeren, valamint az Atlanti-óceánon járőrözött, az ellenséges szonárok miatt a teljes hajótest vastag gumiborítást kapott.
A tengeralattjáró 7 rekeszre volt/van osztva, az elsőben kapott helyet a 6 db torpedóindító tubus. A rekeszeket, és úgy általában a hajó belsejét kissé átalakították, hogy kerekesszékkel is végig lehessen rajta gurulni. A rekeszeket elválasztó nyomásálló és hermetikusan zárható páncélajtókon feltüntették az adott rekesz térfogatát, és azt, hogy az ajtó (valamint a rekesz válaszfala) mekkora nyomásnak bír ellenállni.
A hajó agya, a ”Pirit” vezérlőrendszer, amellyel a tengeralattjáró mozgását, navigálását irányították. A legnagyobb sebesség felszínen 13, alámerülve 16-17 csomó volt. A legnagyobb merülési mélység 400 m, noha a vázszerkezet és a hajóburkolat 600 m mélységben levő víznyomás esetén roppant volna meg...
A 75-80 fős személyzet részére nem túl nagy életteret alakítottak ki, külön hálókabinja csak a kapitánynak volt, míg az „egyszerű” tengerészek a belső térben itt-ott (leginkább a törzs hátsó részében) kialakított fekhelyeken pihenhettek. A hajtó teljes személyzettel 3-4 napot volt képes víz alatt maradni, utána mindenképpen felszínre, vagy felszín közelébe kellett volna emelkednie friss levegőért.
A tengeralattjáró mozgásáról három-három dízel, illetve villanymotor gondoskodott. Ez utóbbi közül kettő a jobb oldali fotón látható (legalábbis egy részük), a harmadikat a már említett belső kialakítás miatt kiszerelték. Az ötödik rekeszben levő hathengeres, egyenként 1900 lóerős dízelmotorokból is már csak egy van a helyén.
A bal oldali fotón egy vészhelyzetben használható RSzU-1D típusú jelzőbója látható. Kettő ilyen volt a tengeralattjáróra szerelve, amelyek szükség esetén a felszínre emelkedtek, rádió- és fényjeleket sugározva segítettek a kutató-mentő csapatoknak megtalálni a hajót. Ezen kívül a tengeralattjáróhoz kapcsolódó kábelen keresztül kétirányú vezetékes telefonkapcsolatot lehetett létesíteni a személyzettel.
Hasonló rokonához volt szerencsém nyugatabbra (Sisu Nasu), a vezető annyit mondott, ne akadjon el, mert onnantól csak helikopterrel tudnak menteni :-).
Nagyjából 35 perc alatt vonult el a teljes „mezőny”. Ahogy az utolsó rendőrautók is elhaladtak, azonnal nekiálltak a takarításnak, megindult az utcaseprő és útmosó autók népes flottája.
Este városszerte számos helyszínen tűzijátékokkal, utcabálokkal, koncertekkel zárták a napot. Gyanítom, hogy másnap sok orosz maradt otthon „szabadságon”… :)
Elérkezett május 9-e, a Győzelem Napja, a felvonulás, utazásunk talán legfőbb programja. Szerencsére nagyon szép, tiszta idő volt (ennek elsősorban a repülés miatt volt jelentősége, hiszen a főpróbán az alacsony felhőalap miatt nem vettek részt a légi járművek). Pár nappal korábban kinéztünk egy helyet a Kreml közvetlen közelében, a Bolsoj Moszkvoreckij hídfőnél, ahol a Vörös térről jövet elkanyarodtak a harcjárművek. Onnan kiválóan láthattuk volna a tér felett elszálló repülőket, helikoptereket is. Az nyilvánvaló volt, hogy a Vörös térre esélyünk sincs bejutni, hiszen azt már a főpróba előtt lezárják. Sajnos 9-én - az előzetes információkkal ellentétben - a hidat is lezárták, így kénytelenek voltunk másik helyet keresni. A végeredmény az lett, hogy ugyanoda mentem vissza, ahonnan a főpróbát néztük végig. Ott gurult el minden az orrunk előtt, igaz a repülő szerkezeteket elég messziről láthattam (kb 5 perc alatt áthúztak Moszkva egén). Alig tudtam értékelhető fotókat készíteni róluk, igaz engem elsősorban a szárazföldi haditechnikák érdekeltek.
Az első fotón négy Mi-8AMTS kísér egy Mi-26 nehéz szállítóhelikoptert. A következőn a hadászati, nagy hatótávolságú bombázók pazar csoportja: három Tu-22M3, előttük pedig egy Tu-160-as. Jobbról a második képen Il-76MD teherszállító gépek, míg a jobb szélső fotón három Tu-95MSz stratégiai bombázó (valójában robotrepülőgépek hordozására átalakított változat).
Időközben a sugárút mindkét oldalán a főpróbán látottnál (nem meglepő módon) sokkal nagyobb tömeg gyűlt össze. Gyakorlatilag a teljes oda-vissza útvonal mentén végig állt a nép.
Miközben a repülőgépek, helikopterek átszálltak a város felett, a sugárúton már érkeztek a szárazföldi eszközök is. A katonák felszabadultan integettek, a gépjármű vezetők dudáltak, látszott, hogy ez már más volt, mint a főpróba. Túl voltak az éles bemutatón, amire hónapokon keresztül készültek. Az események probléma nélkül lezajlottak, így természetes, hogy a visszautat jól láthatóan megkönnyebbülve, vidámabban, és mindezek mellett persze kellően fegyelmezetten tették meg. A tömeg pedig jó partner volt: éljenzett, üvöltözött, rajongott a fiaiért… :)
A Patriot Park – nem meglepő módon - olyan különlegességekkel is büszkélkedhet, amelyek nem sok haditechnikai gyűjteményben, múzeumban, esetleg emlékparkban vannak kiállítva.
A 15A20 (UR-100K, NATO jelzése SS-11) második generációs, 2 fokozatú, folyékony hajtóanyagú interkontinentális ballisztikus rakéta alaptípusa több tekintetben is vezető szerephez jutott. A legnagyobb számban (990 db, ebből 420 db a továbbfejlesztett K jelzésű, amely a fotókon is látható) telepített 10-12 ezer km hatótávolságú stratégiai fegyver a Szovjetunió válaszlépése volt az amerikai Minuteman ICBM rakétákra a ’60-as évek második felétől kezdődően. Ezen kívül ez volt az első típus, amelyet a rakétasilóban már konténerben tároltak (és persze szállítás közben is), valamint nem „csoportban”, hanem szétszórva, egymástól akár 7-10 km-re épített silókba telepítettek, jelentősen növelve ezzel a védelmüket. A 15Ja42 GRAU kódú konténer hermetikusan lezárva, túlnyomás alatt, biztosította a meghatározott hőmérsékleti és páratartalmi értékeket. A tubusban és annak külső peremén jól láthatók a rakéta két fokozatának oxidáló- és tüzelőanyag töltő és leeresztő csővezetékei, valamint a csatlakozó csapok.
A mellette fekvő, az UR-100 utódjaként tervezett és megvalósított, de nagyjából kétszer akkora tömegű (105,6 tonna) 15A35 (UR-100NUTTH, SS-19) típusú, harmadik generációs rakétából 1979 és 1984 között 360 db-ot állítottak szolgálatba, ebből 20-30 db még jelenleg is aktív, hadrendben áll, köszönhetően a jelentősen meghosszabbított tárolhatási időnek és a kiváló konstrukciónak. A 15Ja54 jelű, lezárt állapotban semleges/közömbös nitrogénnel töltött, kompozit anyagból készült konténer esetében jól megfigyelhető, hogy az előbb említett feltöltő és leeresztő csöveket, a nyomáskiegyenlítő és a túltöltés ellen biztosító szelepeket, csapokat már a külső felületre szerelték. A folyékony hajtóanyag komponensei a tüzelőanyag (aszimmetrikus dimetil-hidrazin) és az oxidálóanyag (nitrogén-tetroxid). A 24,3 m hosszú rakétát - a harmadik generáció legfőbb jellemzőjeként - MIRV (multiple independently targetable reentry vehicle), azaz külön-külön a célokra irányítható, manőverezni képes, 550-750 kt hatóerejű nukleáris töltetű harci részeket (ennél a típusnál 6 db) tartalmazó fejrésszel szerelték.
A hadászati interkontinentális rakéták mellett fekvő, 11K68 GRAU jelzésű hatalmas Ciklon-3 hordozót nem kizárólag katonai célokra használták, igaz elsődleges feladata a különböző felderítő, és kommunikációs műholdak viszonylag kis magasságú (a terheléstől függően 180-1000 km) Föld körüli pályára állítása. A több, mint 39 méter hosszú, háromfokozatú, folyékony hajtóanyagú rakéta azonban tudományos feladatokat is ellátott. A hidegháborút követően sokkal nagyobb szerepet kaptak az olyan műholdak űrbe juttatása, amelyek pl. a naptevékenységet figyelték meg, vagy a Föld időjárási jelenségeiről gyűjtöttek adatokat.
A következő néhány fotón a Stratégiai/Hadászati Rakétaerők (RVSzN) kiszolgáló, kísérő járművei láthatók. Külsőre nagyon hasonlóak, laikusok számára szinte teljesen egyformák, de valójában mindegyik más feladatot látott/lát el, némileg eltérő felépítménnyel, és persze típusjelzéssel.
Balról kezdve: 15V179, MSz-1 (машина связи-1) az rakétaezred és az osztály mobil harcálláspontjának híradó járműve (MAZ-543A alvázra építve), mellette egy 15V167 típusú MBU (машина боевого управления), azaz a rakéta előkészítését és indítását osztály szinten „levezénylő” gépjármű. A jobb oldali két képen látható 15T118 típusú jármű (MAZ-543M alvázon) 6 mini szobára osztott felépítménye 24 személy részére tudott „szállást”, pihenést biztosítani terepen, gyakorlaton és harci körülmények között egyaránt.
15T117 GRAU jelzésű tábori konyha, személyzeti étkezőjármű (szintén MAZ-543M alvázzal). Tulajdonképpen a kantin. A kabin hátsó felében 4 kis asztallal, padokkal, előtte egy komplett konyha, mosogatókkal, illetve élelmiszertároló helyiség, különböző méretű rekeszekkel, hűtőkkel.
A bal felső fotón hátulról látható BAZ-135MB a VR-3 Rejsz harcászati felderítő rendszer szállító-indítójárműve, melyhez Tupoljev tervezte a robotrepülőgépet (Tu-143). A szovjetek a ’80-as évek közepén a VSz országok közül Csehszlovákiába (24 db két században) és Romániába is exportálták a típust. A következő képeken viszont már a Haditengerészet partvédelmi erőinek harcjárművei szerepelnek: a Szovjetunióban 1978-ban hadrendbe állított 4K51 GRAU jelzésű Rubezs rendszer (A NATO által SSC-3-nak jelölt) 3Sz51 típusú szállító-indítójárműve. A P-15(M) Termit robotrepülőgépeket elsősorban hadihajók ellen tervezték bevetni. A ’80-as évek elején az NDK és Lengyelország is vásárolt a rendszerből. Az alsó fotókon egymás mellett állnak a Rubezs, és elődje az 1966-ban szolgálatba kerülő 4K44 Redut rendszer (SSC-1B) harcjárművei. Ez utóbbi típust csak a Szovjetunió (majd Oroszország) alkalmazta. A tubusból induló 9,5 méter hosszú P-35-ös robotrepülőgép legnagyobb hatótávja közel 500 km.
Torpedók, tengeri aknák, vészhelyzeti mentőbóják, hajófedélzeti fegyverek, köztük légvédelmi rakéták, és az előbb említett P-15 Termit robotrepülőgép (a jobb oldali fotón a bal szélső nagy szürke ”bálna”).
Mindössze négy darabot (ennyi is készült a típusból) rendszeresített a Haditengerészet a Poiszk-2 (1832-es projekt) mélytengeri búvárhajóból 1975 és 1989 között. A Parkban kiállított Asz-27-es példányt csak 2016-ban vonták ki az aktív szolgálatból, és utána került a múzeum gyűjteményébe. A mélymerülő tengeralattjáró 3 fős személyzettel 2000 m-es mélységig volt képes kutatási, mentési, és tudományos feladatok elvégzésére.
A Park hátsó sarkában kaptak helyet az üzemanyag szállító teherautók, nyerges vontatók. Közülük a Légierő nagy hatótávolságú repülőgépeit kiszolgáló óriási tartálykocsik a leglátványosabbak. Szépen sorban egymás mellett parkolnak, kezdve már az ’50-es évektől alkalmazott típussal, a TZ-16–tól, egészen az ATZ-90-8685Sz-ig. (TZ топливозаправщик – tartálykocsi, míg az ATZ автотопливозаправщик – automata tartálykocsi). Ezek a járművek még jól láthatóan felújítás, helyrepofozás előtt vannak, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan rájuk is sor kerül.
A bal szélső fotón látható JAZ-210D által vontatott TZ-22 tartálykocsi kapacitása 22.000 liter kerozin. A középsőn képen MAZ-7410 nyerges vontatón egy TZ-30-as (30.000 liter), a jobb oldalin pedig ATZ-60-8685 típus. Ez utóbbi a ’80-as évektől alkalmazott vontatmány 60 m3 üzemanyag szállítására képes.
Végül, de nem utolsó sorban a legnagyobb: az 1987-ben hadrendbe állított ATZ-90-8685Sz, azaz a típusjelzés is utal a 90.000 liter űrtartalomra. A szerelvény hátsó félpótkocsija a feljebb írt 60-8685-ös, előtte pedig egy 30.000 literes első félpótkocsi ül a MAZ-74103 vontatón. Az adagolórendszer percenként 2500 liter naftát volt képes átpumpálni. Ha belegondolunk, nem is olyan meglepőek az irdatlan méretek, hiszen egy hadászati, nagy hatótávolságú bombázó üzemanyag igénye több tízezer liter kerozin.
Örülők hogy veletek lehettem ezeken a helyeken. Szép képeid vannak lehet én nem fogok ilyeneket feltenni. De láttam mindezt és nagy élmény volt. Köszönöm!!
Az előző héten Németországban és Lengyelországban kirándultunk a barátaimmal, ezúttal is sikerült nagyszerű objektumokat meglátogatni.
Többek között megnéztünk a drezdai hadtörténeti múzeumot, a VSz EFE és a Nyugati Stratégiai Irány 4 szintes harcálláspontját Falkenhagen mellett, korábbi II-vh-s N-anyag (klór-trifluorid) üzemet, egy Stasi harcálláspontot, elképesztő méretű NVA üzemanyag tartályokat, végigjártunk mindhárom Lengyelországban épült szovjet 7-es típusú (nálunk Tótvázsony/Nagyvázsony mellett) atomfegyver tárolót, melyek közül az egyik kifogástalan állapotban megőrzött múzeum, az Északi Hadseregcsoport központi kórházát Legnicában, és a túra végén a BARSz 201-es állomást (valamint - igaz csak kívülről - a volt csehszlovák 402-est is).
Mindezekről fogok többet is írni, igaz előtte még befejezem a moszkvai történeteket, amelyekből már nem sok van hátra. Soha nem érem utol magam... :)
A Patriot Park északi, expo területétől bő egy km-re van kialakítva a tényleges múzeum, a komplexum 1-es területe. Az előzőleg meglátogatott rész sem volt akármi, de ez talán még azt is felülmúlja – szerintem. Egészen szenzációs gyűjteményt és magas nívójú kiállítást sikerült létrehozniuk szabadtéren és a csarnokokban egyaránt, ami folyamatosan bővül. Mindenesetre hely még jócskán áll rendelkezésre. Ha jól emlékszem, hétvégeken saját, menetrend szerint közlekedő autóbuszjáratok közlekednek a Park egyes részei és a kubinkai páncélos múzeum között.
Noha repülőgépekből és helikopterekből még közel sincs akkora kollekció, mint mondjuk a szárazföldi haditechnikákból, azért találkoztunk néhány nagyon szép állapotban bemutatott példánnyal. A közelmúltban hallani lehetett olyan híreket, miszerint a monyinói repülőmúzeumot megszüntetik, és átszállítják ide a gépek nagy részét (a többit pedig megsemmisítik), de egyelőre ez még nem történt meg. Nem tudom, hogy lesz-e belőle valami, és ha igen, mikor, de remélem, hogy az értékeket nem hagyják veszni!
A következő fotókon olyan típusok láthatók, mint a nagyon szép formájú, két hajtóműves MiG-29 vadászgép, mellette egy Szu-24MP, a bombázógép elektronikai felderítő változata. A jobb felső fotón egy Szu-27UB vadászgép, kétüléses kiképző változata. Az alsó sor első képén egy igazi „nagyágyú” látható, a Honi Légvédelem részére kifejlesztett, 1981-ben rendszeresített, és jelenleg is hadrendben levő MiG-31-es elfogó vadászrepülőgép. A típust a Szovjetunió nem exportálta. Alul középen egy MiG-25PU, a nagy sebességű elfogó vadászgép kiképző változata. Nem szokványos megoldásként az oktatókabin a pilótafülke elé, a radar helyére került, kissé szokatlan megjelenést kölcsönözve a gépnek. A jobb alsó fotón a Honi Légvédelemnél 1965-ben hadrendbe állított Szu-15-ös, és mellette elődje, egy Szu-9 szerepel.
A múzeum dolgozóinak kreativitását jelzi az egyik, An-124 által ihletett pad.
Mi-26 nehéz szállítóhelikopter, jelenleg a legnagyobb forgószárnyas a világon, amely számos emelési rekordot tart. Mellette szinte törpének éreztük magunkat. 1986-ban a típus részt vett a csernobili kárelhárításban, mentesítésben is. A középső fotón egy Mi-8MT, több feladatú közepes szállítóhelikopter látható, ennek export változata Mi-17 jelzéssel ismert. A jobb oldali kép előterében a Haditengerészeti Légierő két képviselője, egy Kamov Ka-29 (csapat) szállító-deszant helikopter és egy Ka-27, leginkább tengeralattjárók elleni hadviselésre kifejlesztett hajófedélzeti forgószárnyas, amely 1982-től állt a Haditengerészet rendelkezésére.
Igazán látványos a légvédelmi rakéták, lokátorok gyűjteménye is. A felső sor fotóin egymás mellett: vontatható Sz-300PT (SA-10A) rendszer 5P851 indítója, Sz-300PM2 típusú lérak rendszer 30N6E2 jelzésű tűzvezető (célmegvilágító és rávezető) radarja, Sz-400 Triumf rendszer 5P85TM2 indítója BAZ-6402 nyerges vontatóval mozgatott tréleren, Sz-300PMU (export verzió) 96L6E kóddal ellátott alacsony/közepes/nagymagasságú célfelderítő lokátorállomása, és végül a Moszkva köré telepített, silóból indítható 5Zs60 (A-135 Amúr) ellenrakéta-rendszer 5T92 szállító-betöltő járműve MAZ-543M alvázon. Ez utóbbi esetében a 80 km-es hatótávval bíró 53T6 típusú rakéta 10 kt-ás nukleáris töltetetű fejrészt hordozott. A teljes Amúr rendszert 1995-ben minősítették hadra foghatónak.
Az alsó sor középső fotóján az 1967-ben hadrendbe állított és telepített Sz-200 Vega (SA-5) nagy hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer 5P72V indítóállványa 5V28 rakétával. Hazánkban Mezőfalván ’86-tól ’97-ig települt egy 2 tűzcsatornás osztálycsoport. A jobb alsó képen egy Sz-75M Volhov (SA-2), közepes hatótávolságú komplexum, mögötte Sz-125M Nyeva (SA-3B) kis hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer 5V27D rakétával. Magyarország mindkettőből vásárolt, többek között a Budapestet oltalmazó tűzrendszert is ilyen komplexumok alkottak.
A rádiótechnikai alakulatoknál rendszeresített 35N6 Kaszta, 2 dimenziós kis magasságú felderítő lokátor (dm-es hullámhossz tartomány) Kamaz 43101 felépítményeként, mögötte egy Szt68UM 35D6 jelzésű, 3 dimenziós közepes hatótávolságú felderítő radarállomás (cm-es tartományú) vontatható tréleren.
Harckocsikból sincs hiány az 1-es területen sem. Az első fotón egymás mellett balról jobbra T-64BV, T-64B1, T-72A, a következőn egy T-80B, majd egy T-72A, és végül, de nem utolsó sorban, a reaktív páncélzattal alaposan felszerelt T-64BV közelebbről is.
Hazudnék, ha azt állítanám, hogy mindent, minden egyes járművet, fegyvert, harceszközt megnéztem, pedig nyitástól zárásig jártuk a Patriot Parkot. Nagyon sok olyan technika volt, amit el kellett engedni (leginkább műszaki, kiszolgáló, teher- és csapatszállító járművek), mert nem jutott rá idő, és voltak számomra érdekesebbek.
Nem olyan régóta nézem a fórumot és olyan kérdésem lenne, hogy azok a laktanyák, amiket azért még őriznek, azokra a helyekre hol lehet kérni engedélyt?
Milyen szervnek kell ezt jelezni? Honvédség? Ha erdészethez tartozik a terület akkor nekik?
Az első telefonig jutottam, a HM jogi osztályán a hölgy azt mondta, tapasztalata szerint élből vissza szokták utasítani a belépést a Kis-Moszkvába (állítólag veszélyes). Ehelyett viszont elmentünk Szentkirályszabadjára, ami látványban kb. ugyanezt nyújtotta, igaz, atomsiló és berendezési tárgyak nélkül. Eleve nem is értem, miért őrzik ennyire az egyiket és a másikat miért nem.
Próba, cseresznye, köszönöm a választ. Habár az idő annyira szorít (csütörtökön indulunk), hogy az esély tényleg csak egészen minimális. Ha másért nem, hát kíváncsiságból megérdeklődöm a dolgot.
9K58 (BM-30) Szmercs 300 mm-es rakéta-sorozatvető MAZ-543M alvázra szerelve. Sorozat tüzeléskor a ”Tornádó” 40 mp-en belül indítja a 12 db 800 kg-os rakétát maximum 70-90 km távolságra a felhasznált töltettől függően. A típust a közelmúltban több háborúban is alkalmazták. A jobb oldali fotón BM-21 Grad, 122 mm-es rakéta-sorozatvető Ural-375D alvázon, 40 vetőcsővel. (a BM annyit tesz, mint боевая машина - harcjármű). Széleskörűen rendszeresítették hadosztály, hadsereg, front szintű rakétatüzér alakulatoknál.
A park látnivalói közül számomra kétségkívül az egyik legérdekesebb a 15P158 GRAU kóddal jelzett RSz-12M (SS-25) Topol mobil interkontintentális ballisztikus rakétarendszer indítójárműve, és a mellette álló kiszolgáló járművek. A fotókon is látható vízfoltok, pocsolyák nem az esőnek köszönhetők, hanem időnként fellocsolták a betont, olyan meleg és szikkasztó volt az időjárás.
A 15Zs58 (RT-2PM) jelzésű szilárd hajtóanyagú rakéta a hőmérséklet és páratartalom szabályozott hermetikusan zárt konténerből indul az ún. hidegindításos eljárással. A rakéta 1 tonnás fejrészt hordoz, amelyben az 550 kt-ás nukleáris töltetettel képes akár 10000 km-re csapást mérni. A hét tengelyes, 14x12 hajtásképletű MAZ-7917 alapra szerelt 15U168 indexű indítójármű teljes harckész tömege 105 tonna. Az első ezredet 1985 nyarán fegyverezték fel ezzel a hadászati komplexummal. Noha a típusból néhány tucat még mindig szolgálatban van Nyugat-Szibériában a 35. rakéta hadosztálynál, hamarosan az utolsó példányokat is nyugdíjazzák. A jobb szélső fotón a parancsnoki fülke mögötti masszív, földre támasztott hengeres szerkezet az AGK (automata girokompasz), amely az indítást megelőzően a talpán levő fémtüskékkel ”beleharap” a talajba, fixálja az egész szerelvényt, beállítja annak vízszintes pozícióját. A ”célzórendszer” részeként meghatározza az indítószerkezet pontos térbeli koordinátáit, a rakéta indításához és programozásához szükséges precíziós irányzási adatokat (teszi ezt az azimut egy ívmásodperces pontosságával, ami legfeljebb ~30 métert jelent).
A Topol komplexum 15V148 típusú kiszolgáló, kísérő járműve (MAZ-543M alvázon), melynek a feladata az indítóegység harckészültségének biztosítása terepen. Ez egyrészt jelenti az energiaellátást, amiről 2 db 30 kW-os dízel aggregátor gondoskodik, másrészt az őrzés-védés irányítását - szervezését. A felépítmény továbbá 10 fő részére nyújt ellátást saját mini konyhával, étkezővel, valamint pihenési lehetőséget. A leghátsó részében kialakított operátor fülkéből lehetséges a teljes rendszerellenőrzés és a rakéta indítására is.
Szintén a Topol rendszer egyik kísérője a 15V75 GRAU jelzésű kommunikációs gépjármű, melynek felépítményén helyet kapott egy hermetikusan zárható osztott kabin rádiószobával és technikai helyiséggel, ahol többek között az operátor pult, fegyverszekrény, mikrohullámú adók, kezelőpanelek, klíma belső egységek, stb voltak elhelyezve. Az R-412 Torf típusú troposzféra rádióállomás feladata az ezred kapcsolattartása a hadosztály parancsnoksággal, magasabb egységekkel, harcálláspontokkal, valamint a kiszolgáló járművek, a konvoj tagjai közötti rádióösszeköttetés zavartalan működésének biztosítása.
A következő fotókon az 1976-ban hadrendbe állított 9K79 indexű Tocska (SS-21) harcászati rakétakomplexum 9P129 indítójárműve látható BAZ-5921 alvázra építve. A jóval korszerűbb Tocskával az MN-ben is rendszeresített Luna-M-eket váltották a ’80-as években, igaz Magyarországon csak a DHDSCs Tatára összevont rakétadandárja volt ezzel ellátva. Az MN részéről Nagykanizsára terveztek egy osztályt, de az anyagiak és a rendszerváltás közbeszólt. A jobb oldali képen a 9M79 jelzésű rakéta 9Ja234 típusú szállító konténere látható. A rakéta alaptípusának legnagyobb hatótávja atomtöltetű fejrésszel mintegy 70 km volt, a későbbi változatok ennek több, mint a dupláját tudták.
A szovjetek az Sz-300 típusú légvédelmi rakétarendszert a ’70-es évek végétől kezdődően fejlesztettek, gyártottak a Honi légvédelem, a Szárazföldi haderő, és a Haditengerészet részére egyaránt, természetesen eltérő karakterisztikával. A bal szélső képen egymás mellett látható a Hadsereg és a Honi légvédelem részére készült változat. A középső és a jobb oldali fotón az Sz-300PM (P, mint PVO, azaz Honi légvédelem, és M, mint modernizált) jelzésű nagy hatótávolságú mobil rendszer 5P85Sz indexű szállító – indítójárműve látható. A rendszert a Moszkvát körülölelő egyik légvédelmi gyűrűbe is telepítettek 1989-től kezdődően. A 150 km-es hatótávval bíró rakéta az extrém alacsonyan, akár 10-20 méteren repülő célok ellen is hatékony. Az Sz-300-as telepítését a szovjetek a Magyar Néphadseregnek is megszellőztették a ’80-as évek vége felé, de ebből végül semmi nem lett.
A szárazföldi haderő részére kifejlesztett, a Krug (SA-4) utódjának szánt Sz-300V (V, mint Vojszko) front szintű csapatlégvédelmi rakétarendszer a NATO-tól az SA-12 jelölést kapta. Az 1983-ban hadrendbe állított komplexumot úgy tervezték, hogy képes legyen az ellenség hadműveleti - harcászati ballisztikus rakétáinak megsemmisítésére is. A 9A83 kóddal ellátott lánctalpas indítójárműre szerelt 9M83 típusú rakéták legnagyobb hatótávja 75-100 km volt. A jobb oldali fotón a rakétatubusok alatt a célmegvilágító radar kagyló alakú antennája látható lehajtott állapotban.
Ha már szóba került a csapatlégvédelem: A felső képen egymás mellett egy Sztrela-10 (annak jobb oldalán egy D-48, 85 mm-es páncéltörő ágyú), egy Tunguszka, és egy Osza. A bal alsó fotón a 9K37 Buk (NATO kódja SA-11), hadsereg szintű légvédelmi rakétakomplexum lánctalpas indítójárműve. A rendszer 1979-ben került hadrendbe. A középső két képen egy 9K33 Osza (SA-8) komplexum BAZ-5937 típusú indítójárművel. 1971-től alkalmazták a gépesített lövész hadosztályok lérak ezredeinél. A jobb szélső fotón pedig a 2K22 Tunguszka (SA-19) rendszer 2Sz6 jelzésű légvédelmi harcjárműve, amelyet 1982-ben rendszeresített a hadsereg a gépesített lövész és a páncélos ezredek légvédelmi tüzérütegeinél. A torony a 8 rakétán kívül 2 db 30 mm-es gépágyúval is fel van szerelve.
Van egy ket objektum, ami szeintem a jövöbe is hasznalva lesz, ezert nem lehet mar bemenni.Az, hogy körülötte meg nő a gaz, meg a dzsumbuj az nem számit.
Nem képtelenség, van rá esély - igaz nagyon minimális. Ha megpróbálod, azzal nem veszítesz semmit. A magam részéről több alkalommal is sikerült engedéllyel bemenni, bár ezek már több éve voltak. Azóta jobban elzárkóznak ettől - számomra teljesen érthetetlen okok miatt. Még idegenvezetés is lehetséges... :)
Nem, egymástól úgy 6-7 km-re vannak. Bár most már tank múzeum a Patriot Park egyik kiállítóterületének tekinthető. Sok eszközt is átszállítottak oda. Pár éve hallottam olyan híreket, szóbeszédet, hogy a Patriot Parkba akarják összevonni a kubinkai és a monyinói múzeumok gyűjteményét, és átszállítják a repülőgépeket is (legalábbis nagy részüket, a maradékot szétvágják). Nem tudom, hogy ennek mi a valóságalapja, és mi valósul meg belőle a jövőben, de egyelőre a monyinói repülőmúzeum még a régi helyén van, és látogatható -ahogy arról írtam is.
Ez igaz, de azért az országban bőven van T-34 kiállítva. A páncélosmúzeumhoz vezető út elágazásában speciel egy ISz-3 (Ioszif Sztálin) fogadja a látogatókat.
Meglehet, a nálam tájékozottabbak eleve képtelennek tartják az ötletet, mégis, megfordult a fejemben, hogy középiskolai tanárként el tudnék -e vinni egy osztályt 'Kis-Moszkvába', a tótvázsonyi laktanyába. Idegenvezetés nyilván nem létezik, kíséret nélkül (szabályosan...) aligha lehet közlekedni, a bejutáshoz, felteszem, minisztériumi engedély szükséges - akinek viszont van ezirányú tapasztalata, esetleg cáfoljon meg.
II. világháborús emlékhelyekre a T-34-et rakták, mert az az autentikus, az illik oda. De ez itt nem kifejezetten II. vh-s emlékhely, hanem az orosz hadseregről, haderőkről szól, ezen kívül T-34 egyébként is van elég kiállítva gondolom.
érdekes ,hogy régebben nálunk és egy-két keleti országban a háborus emlékhelyeknél az ikonikus,legendás T-34-es volt mindenhol kiállitva, itt meg T-62..vagy csak mi szoktuk igy meg?
Láttam muzeumba a holdkompot is, amivel Neil Amstrong leszallt a holdra, akkora kb mint egy trabant kombi, kicsit szogletesebb.Fel tudott szerintem szallni mert kisebb a gravitacio a Holdon, ami 1hatoda a foldinek.Tehat 60 kg itt a földön, az ott fennt csak 10kg elvileg kisebb teljesitmeny kell a felmelkedeshez.
Minap voltam Ferihegyen(nekem mindig az marad), kijove Vecsest elhagyva Vecses szelen voltak antennak, de eleg elhagyatottnak tunt, nem tudtam lefotozni, megnezem a google earthon, este felrakom ide.mi lehet az a objektum?
A következő helyszín, ami szintén fő látnivalóként szerepelt a tervünkben, a Moszkvától 40 km-re található Patriot Park. Az Orosz Hadsereg óriási - kisvárosnyi - területen fekvő haditechnikai témaparkját 2014-ben kezdték építeni, és 2016-ban nyitották meg a látogatók előtt. Az egészen lenyűgöző haditechnikai gyűjtemény mellett fegyverkiállításokat, katonai bemutatókat, expókat, és nagyon sok olyan programot szerveznek, ami valamilyen szinten kötődik az orosz fegyveres erőkhöz.
A terület akkora, és annyi a néznivaló, hogy egy nap nem elég a bejárásához (nyilván ez személytől függ). Moszkvából egy reggeli vonattal indultunk Kubinkába (ahol a világhírű páncélos múzeum is található), majd onnan taxival mentünk a vasútállomástól kb. 10 km-re levő Parkhoz. A kubinkai vasútállomás előtt egy T-62M harckocsi fogadja a vonatról leszállókat (vagy az épp erre járókat).
A Patriot Park északi területének egyik bejárat épülete. A hatalmas beton terek, kiállító csarnokok több mint elegendő helyet biztosítanak a különféle rendezvényeknek.
A haditechnikákat tematikusan rendezték el, nagyon kényelmesen végig lehet nézni őket, nincs zsúfoltság, az egész park igényesen van kialakítva. A bejárathoz legközelebb a harckocsik látványos sora esett. Egy-egy típusból több változatot is kiállítottak.
Talán kissé szokatlan látvány egy T-55-ös reaktív páncélkazettákkal telepakolva, a bal oldali két fotón a ’85-ben fejlesztett AMV változat látható. Mellette pedig az utódja, egy T-62 szerepel, annak is a T-62MV jelzésű korszerűsített változata, reaktív páncélzattal szintén bőven ellátva, már 115 mm-es löveggel szerelve.
Sorban haladva következik egy T-64BVK. Az alap T-64-est a ’60-as évek második felében rendszeresítették a szovjet hadseregben, külföldre nem exportálták. A BVK a BV továbbfejlesztett típusának parancsnoki változata. A T-64-est könnyű megkülönböztetni a hozzá egyébként nagyon hasonló T-72-től (a jobb oldali képen), elég csak az infravörös sugárvető helyzetét megnézni, amely a T-64 esetében a löveg bal oldalán helyezkedik el, illetve valamivel kisebb, zárt futógörgőkkel szerelték, mint a T-72-t.
A T-80-as harckocsi fő jellegzetessége az 1000 lóerős gázturbina meghajtás. A fotón levő alapváltozathoz képest a későbbi típusokba már egy erősebb 1250 lóerős gázturbinát szereltek. Szintén csak erre, az alap T-80-ra jellemző, hogy az infra fényszóró a bal oldalon van, mivel a torony még a T-64-é, a későbbi változatok esetében már visszakerült a jobb oldalra. Az 1976-tól szolgálatba állított T-80-asokat csak a szovjet időszakot követően exportálták.
A park tüzérségi fegyverekkel is szépen el van látva. A T-80-as harckocsi alvázára épített MSzTA-Sz, 2Sz19 152 mm-es löveggel fegyverzett, 42 tonnás önjáró tarack az MN-ben is rendszeresített 2Sz3 Akácija utódja. A felvonuláson több ilyen (valójában ennek egy későbbi, fejlesztett változata) is részt vett.
A bal szélső és középső fotón a hadsereg közvetlen tüzérdandároknál alkalmazott 2Sz5 Jácint-Sz, 152 mm-es önjáró löveg, jobb szélső fotón 2Sz4 Tyulpan (azaz Tulipán) önjáró aknavető látható. Minkét fegyver képes (volt) tüzérségi harcászati atomlőszer kilövésére. A 240 mm űrméretű Tulipánt jellemzően front közvetlen nagy tűzerejű tüzérdandárok osztályainál rendszeresítette a szovjet hadsereg.
A bal szélső és középső fotón egy 2A36 jelzésű, Jácint-B 152 mm-es vontatott ágyú látható. Az 1975-ben szolgálatba állított közel 10 tonnás fegyver lőtávolsága a használt lőszertől függően 30-40 km. A jobb oldali képen szereplő 2A65 MSzTA-B vontatott tarack 152 mm-es űrméretű löveggel rendelkezik, 1987-ben került rendszeresítésre. Talán mondani sem kell, hogy ezek szintén alkalmasak nukleáris töltetű lövedék célba juttatására.
A bal oldali fotón egy 2A29 típusú, MT-12 Rapira, 100 mm-es páncéltörő ágyú látható, melyet a VSz haderejében hadosztály és hadsereg szinten egyaránt alkalmaztak a páncéltörő alegységeknél. A jobb szélsőn pedig egy 2A18 kóddal ellátott Gaubica (D-30) 122 mm-es ágyútarack szerepel. A típust 1963-tól rendszeresítették, hazánkban nem volt hadrendbe állítva.
A felvonulás főpróbáját követően a gyors tömegközlekedést kihasználva elmentünk a Novogyevicsi temetőhöz. Három éve jártam ott első alkalommal, már akkor láttam, hogy jóval több idő szükséges az alapos körbejárásához. Az idén jött el ismét a lehetőség, és már eleve úgy terveztem az utat, hogy erre feltétlenül sort kell keríteni.
Ezúttal már előre kinéztem azokat a síremlékeket, amelyeket szerettem volna megnézni, így aztán a megfelelő parcellák és a sorok számainak ismeretében sokkal gyorsabban és egyszerűbben ment a dolog.
Az első, amit megkerestünk Julij Hariton sírhelye. Ő nem más, mint a szovjet Oppenheimernek tekinthető nagyszerű fizikus, lángelme. Annak az Arzamasz-16 (Szarov) nevű zárt és térképeken sem szereplő „titkos” városban működő intézetnek volt 46 éven keresztül a tudományos igazgatója, ahol a szovjet atomfegyver kutatás, fejlesztés és gyártás folyt 1946-tól kezdődően.
A bal oldali fotón Vlagyimir Cselomej akadémikus nyughelye, az OKB-52 (опытно конструкторское бюро - kísérleti tervező iroda) vezetője, főkonstruktőre. Rakéta-, repülőgép-tervező mérnökként tevékeny rész vállalt a szovjet űrprogramban, az iroda nevéhez fűződik - egyebek mellett - a legnagyobb számban telepített interkontinentális ball. rakéta az UR-100 (SS-11) is. A másik fotón szintén egy rakétatudós Mihail Jangel síremléke látható. Ő egy rövid ideig Koroljov helyetteseként dolgozott, majd az 1954-ben megalakult OKB-586 (később Juzsnoje) tervezőirodát irányította 1971-ig, ahol az évek során olyan típusokat fejlesztettek, mint az R-12 (SS-4), R-16 (SS-7), R-36 (SS-9), MR UR-100 (SS-17), R-36M (SS-18), stb. Igazi nagyágyúnak számított mind a folyékony, mind a szilád hajtóanyagú rakéták tervezése terén.
Nyikolaj Ogarkov marsall volt a Szovjetunió egyik legbefolyásosabb és legnagyobb hatalommal bíró személye a ’70-es, ’80-as években. ’77-’84-ig vezérkari főnök, majd utána a Nyugati Stratégiai Irány parancsnoka. A középső képen Viktor Dubinyin hadseregtábornok sírja, aki ’89. májustól ’92. májusig volt a Lengyelországban ideiglenesen állomásozó Északi Hadseregcsoport parancsnoka. Pjotr Kosevoj marsall (a SzU hőse kétszeres kitüntetettje) a Kijevi katonai körzet után az NDK-ban állomásozó szovjet haderő (GSzVG) parancsnoka volt ’65 - ’69 között.
Szemjon Harlamov vezérezredesnek és Vlagyimir Szugyecnek a légierő marsalljának egyaránt volt magyarországi kötődése. Harlamov ’67 novembere és ’71 májusa között volt a nálunk települt 36. Légi Hadsereg parancsnoka. Szugyec tábornok pedig a 3. Ukrán Front alárendelt 17. Légi Hadsereg parancsnokaként a magyarországi hadmozdulatokat irányította. Az alakulat egységei sok ezer bevetést hajtottak végre Budapest és a Balaton légterében a II. vh utolsó évében. Alekszandr Pokriskin szintén a légierő marsalljaként hunyt el, a II.vh egyik legsikeresebb szovjet vadászpilótája, háromszor kapta meg a Szovjetunió Hőse kitüntetést. A jobb szélső képen Pavel Kutahov légierő marsall (kétszeres SzU hőse kitüntetett) síremléke, aki 1969-től 1984-ig volt a Szovjet Légierő parancsnoka.
Vjacseszlav Molotov egykori külügyminiszter, aki 1939-ben szovjet részről aláírta Németország és a Szovjetunió között létrejött megnemtámadási szerződést, és akiről azt a bizonyos koktélt elnevezték…
A következő fotókon látható neveket mindenki ismeri, akit egy kicsit is érdekel a repülés világa. Nagyszerű mérnökök, repülőgép konstruktőrök, az általuk vezetett tervezőirodák annyi típust adtak a világnak, hogy nehéz lenne felsorolni őket. Andrej Tupoljev, Szergej Iljusin, Alekszandr Jakovlev, Nyikolaj Kamov, Pavel Szuhoj, Vlagyimir Mjasziscsev, Artyom Mikojan (Mihail Gurevics egy szentpétervári temetőben nyugszik) síremlékei mind a Novogyevicsi temetőben vannak.
Alekszandr Mikulin és tervezőirodája a repülőgépmotorok, hajtóművek tervezése, fejlesztése, gyártása terén alkotott maradandót.
Egy szomorú esemény áldozatait is ide temették: 1973. június 3-án a párizsi Le Bourget repülőtéren tartott légi bemutató során lezuhant a rendezvény egyik főszereplője, egy szovjet Tu-144-es hatfőnyi személyzettel. A légi bemutató különlegessége volt, hogy egymás után repült a kor két csúcstechnikája. A Tu-144 közvetlenül nyugati riválisa, a Concorde után szállt fel, a lezuhanás okai nem teljesen tisztázottak. A tragédiában a szovjet személyzeten (Mihail Kozlov, Valerij Molcsanov, Georgij Bazsenov, Anatolij Dralin, Vlagyimir Benderov és Borisz Pervuhin) kívül 8 helyi lakos is életét vesztette az égből érkező roncsdaraboknak köszönhetően…
Egy jóval dicsőbb hőstörténet két tagjának síremléke szintén ebben a temetőben található. 1937. június 18-án három szovjet pilóta Valerij Cskalov, Georgij Bajdukov és Alekszandr Beljakov először repültek leszállás nélkül a legrövidebb úton - az Északi sark felett - az Egyesült Államokba egy ANT-25 típusú repülőgéppel. A Moszkva - Vancouver (nem a kanadai, hanem a Washington állambeli) közötti 8500 km-es távot 63 és fél óra alatt tették meg igazán kalandos körülmények között. Mindhárom pilóta megkapta a SzU hőse kitüntetést, a történelmi tett rangját jelzi, hogy Cskalov parancsnokot halálkor a Kreml falába temették, Vancouverben utcát neveztek el róla. Bajdukov és Beljakov a Novogyevicsi temetőben nyugszanak.
Hát sajnos nem tudok jelenleg oda kapcsolatot. A belinkelt poszt csak egy újra összefoglalója a túránknak. Több évvel ezelőtt jártunk ott, nem 2015 ben. Jártam többször arra mostanában is, már nem a Katasztrófa védelemé, valamilyen alapítvány tulajdona. Ki van írva a kapura. Náluk kéne érdeklődni.Annak idején egy helybeli lakos intézte a bejelentett szervezet túrát.
Üdvözlöm! Szeretnék érdeklődni hogy önök anno hogy jutottak be a vezetési pontra? Olvastam hogy csoporttal de erre a csoportvezetésre külön lehetett jelentkezni vagy egy ismerősön keresztül szervezték? Mi is szeretnénk majd megnézni az objektumot ha van rá mód és lehetőség.
az orosz modren haditechnika még mindig kiváló, bárcsak a magyar honvédség is ilyen modren eszközökkel lenne felszerelve,ilyenkor ugy veszem észre ,hogy a MH.-ben az elmult 25 évben megállt az idő.Kiváncsi lennék a mostani orosz laktanyákra,körletekre.
RSz-24 Jarsz. Szó mi szó, rendkívül hatásos és erőt demonstráló volt, amikor eldübörgött előttünk a három szörnyeteg. A minszki gyár 16x16 kerékképletű 15U175M kóddal ellátott hordozó és indítójárművének teljes tömege a rakétával együtt 120 tonna. Szintén a Jarsz rendszerhez tartozik a középső fotón látható, a rakétaindítóhoz szinte megszólalásig hasonló harcjármű. A 15T418 jelzésű gépsárkánynak számos feladata van. Többek között a rakéta előtt haladva biztosítja, hogy az útvonalon mindenhol meglegyen a szükséges űrszelvény. Ellenőrzi a hidak, utak állapotát, terhelhetőségét, szükség esetén műszaki segítséget nyújt, és nem utolsó sorban az indító gk.vezetőinek kiképzését, gyakorlását is ezen végzik. A jobb oldali fotón 9K720 Iszkander-M hadműveleti-harcászati rakétakomplexum 9P78-1 indítójárműve MZKT-7930 alvázon. Ez már zárt felépítményben hordozza a két ballisztikus rakétát.
Érkeztek a mobil légvédelmi rakétarendszerek is: Sz-400 Triumf, 9K331M Tor-M2 (NATO által SA-15-nek keresztelt), hadosztály szinten alkalmazott csapatlégvédelmi fegyver (a középső fotón), és Buk-M2, hadsereg szintű légvédelmi rakétarendszer lánctalpasai gyűrték az aszfaltot... Az alsó sorban a ’80-as években fejlesztett, majd az évtized végére szolgálatba állított BM-30 Szmercs rakéta-sorozatvető, mellette a Pancir-Sz1 komplexum, amely 2012 óta áll az orosz haderő rendelkezésére.
Az északi, zordabb időjárási körülmények között bevethető sarkköri haderőknél rendszerbe állított technikák is végiggördültek a nép előtt. TTM 1901-40 hójárók 7,62 mm-es ”Pecsenyeg” PKP gépkarabéllyal felfegyverezve Kamaz 65117 típusú teherautókon, BTR-82A páncélozott csapaszállító által felvezetve. A jobb szélső képen 9K331MDT Tor-M2DT légvédelmi rakétarendszer Vityaz DT-30PM lánctalpas szállítójárműre szerelve. Nincs az a terep, amivel ne küzdene meg... (A DT - двухзвенный тягач nagyjából két ”traktoros” szerelvényt jelent)
A Katonai Rendőrség és a Nemzeti Gárda csapatszállító járművei. A bal szélső képen elöl egy morcos külsejű Tájfun-K, Kamaz-53949 4x4 hajtásképlettel, mögötte pedig Tájfun-K, három tengelyes Kamaz-63968 alvázra épített akna elleni védelemmel is ellátott páncélozott járművek. A jobb oldali fotókon a 2016-ban megalakított Nemzeti Gárda Patrul Kamaz-43502 páncélosa, mellette egy Ural-432009-es.
Személyzet nélküli, távirányítású harci gépek Kamaz teherautókkal szállítva: a bal oldali fotón Uran-6 aknamentesítő jármű, a következő képen Uran-9 univerzális lánctalpas harci egységek, páncéltörő rakétákkal és 30 mm-es gépágyúval felszerelve. Idén mutatták be a BLA (беспилотный летательный аппарат - pilóta nélküli légijármű) Katran típusú harci drón forgószárnyast. A jobb szélső fotón a kompozit anyagokból készült, 200 kg-os BLA Korszar. A drón repülőgépet leginkább felderítő, precíziós célmegjelölő feladatokra fejlesztették, szintén ez évben láthatta először a nagyérdemű.
A menet vége felé, az utolsók között érkezett a BREM-1M páncélozott műszaki mentő T-90 harckocsi alvázon, mögötte a háttérben egy REM-KL jelzésű műszaki mentő, műhelykocsi Ural-532362-re szerelve. A jobb oldali fotón elrobogó MAZ-537 típusú műszaki mentőt szerintem senkinek sem kell bemutatni. Szerencsére az idei felvonuláson nem volt rájuk szükség, viszont 2015-ben egy T-14 Armata lerobbant a Vörös téren…
Mi más vezethette volna fel a haditechnikák felvonulását a Vörös téren, mint a klasszikus T-34-85 közepes harckocsi. Nem kis részben ennek a típusnak köszönhető, hogy egyáltalán lehet Győzelem napi parádéról beszélni. A visszaúton azonban majdnem a konvoj legvégén hozta őket egy-egy Kamaz 65225 nyerges vontató (azért T-34-ből is volt három, az oroszok nem bíztak semmit a véletlenre…), noha a Vörös téren természetesen saját ”lábon” csörgött végig.
Úgy tűnt, soha nem lesz vége a menetnek, egyszerűen nem akartak elfogyni a járművek, pedig ”csak” kb 35 percig tartott a karaván elhaladása. Ez a kis beszámoló nem tartalmazza az összes részt vevő típust, de igyekeztem a teljesség igénye nélkül a legtöbb érdekességet megemlíteni.
Moszkvai utazásunk egyik fő programja volt május 9-én, a Győzelem Napján tartott katonai parádé, felvonulás megtekintése. Mivel ez fix dátumhoz kötődő esemény, e köré szerveztük a többi megnézendő látványosságot, programot. A felvonulásra való felkészülés, a próbák már hónapokkal korábban kezdődnek a Moszkva melletti Alabino gyakorlóterén. A főpróba, amelyet ugyanazon az útvonalon járnak végig az egységek, és ugyanúgy átvonulnak a Vörös téren, mint 9-én, idén május 6-án tartották az éles eseménnyel megegyező időpontban. Mivel ekkor már a városban voltunk, nem volt kérdés, hogy a főpróbát is megnézzük. Hatalmas élmény volt ez is!
Reggel már az összes haditechnika a Tverszkaja utcában várakozott, előző este, vagy kora hajnalban gurultak be Moszkva főutcájára a város egyik külső kerületében található gyülekezési helyszínről. Innen indultak meg 10 órakor a Vörös térre, majd a kijelölt és a forgalom elől lezárt útvonalon keresztül vissza a gyülekezési helyszínre. Mielőtt elfoglaltuk volna az előre kinézett helyünket az egyik sugárút mentén a vonulási út mellett, metróval gyorsan bementünk a Puskinszkaja állomásra, és oda-vissza végigsétáltunk a Tverszkaján, megnézve a parkoló karavánt.
A fotókon balról jobbra haladva: BTR-82A páncélozott csapatszállító jármű, a háttérben 2Sz19M2 MSzTA-Sz 152 mm-es önjáró tarackok. Az elődeinél jóval masszívabb Kurganyec-25 páncélozott lánctalpas gyalogsági harcjármű (BMP - боевые машины пехоты). 9K58 (BM-30 Szmercs), 300 mm-es rakéta-sorozatvető MAZ-543M alvázra építve. 9K317 Buk-M2 hadsereg szintű csapatlégvédelmi rakétarendszer 9A317 jelzésű indítójárművei.
Sz-400 Triumf légvédelmi rakétarendszer MAZ-543M alvázra szerelt 5P85SzM2-01 indítójárműve. 96K6 Pancir-Sz1 rendszer mobil csapatlégvédelmi harcjárművek Kamaz 6560 teherautókra építve. A komplexum irányított légvédelmi rakétákat és 30 mm-es gépágyúkat tartalmaz.
BMP-K, K-17 Bumeráng, 8x8 hajtásképletű kétéltű páncélozott gyalogsági harcjármű Kornet-E páncéltörő rakétákkal és 30 mm-es gépágyúval felfegyverezve. BTR-82A páncélozott csapatszállító jármű sarkköri hadviseléshez készült álcafestéssel. GAZ Tigr-M, ASzN233115 (автомобиль специального назначения – speciális feladatú gépjármű) 30 mm-es gránátvetőkkel, 12,7 mm-es géppuskával és 7,62 AKM gépkarabéllyal fegyverezve – az orosz Hummer.
A felvonulás legnagyobb résztvevője - a háromból az egyik - a 15P155M RSz-24 Jarsz (SS-29) rendszer, szilád hajtóanyagú, háromfokozatú interkontinentális ballisztikus rakéta MZKT-79221 típusú 8 tengelyes indítójárművön. A bal oldali fotón előtte (és a jobb oldalin mellette) egy- egy GAZ Tigr-M, AMN233114 (автомобиля многоцелевого назначения – több feladatú gépjármű) kísérő jármű 12,7 mm-es Kord géppuskával a „toronyban”. Az összes technikát az indulás előtti utolsó percekig suvickolták, mosták, törölgették, a legyek elcsúsztak volna rajtuk…
Miután egy bő óra alatt végigjártuk a ”statikus sort”, visszametróztunk arra a helyre, ahonnan testközelből nézhettük végig az elvonuló járműveket. A fotón az üres Krasznaja Presznja sugárút, ahol szerencsére ekkor még közel sem voltak annyian, mint a belvárosban, igaz, mire kezdődött a műsor, végig álltak az emberek a kordonok mögött.
Nagyjából 11 órakor érkeztek a rendőrség felvezető autói, aztán jöttek a harcjárművek is szépen sorban. A bal oldali fotón Kurganyec-25-ök, a következő fotón modernizált, egyebek mellett új motorral, reaktív páncélzattal, tűzvezető rendszerrel, hőérzékelős - éjjel-nappali célzó berendezéssel felszerelt T-72B3 harckocsi, mögötte gépágyúkkal, géppuskával, páncéltörő rakétákkal és gránátvetővel felfegyverzett BMPT Terminátorok (боевая машина поддержки танков – harckocsi támogató páncélozott harcjármű) szintén a T-72 alvázára építve. A jobb oldali képen az új fejlesztésű, 2015-től gyártott T-14 harckocsi univerzális Armata alvázra építve. Érdekessége, hogy a toronyban nincs kezelőszemélyzet.
Természetesen a légideszantosok sem maradtak ki a sorból. A fotón BMD-4M (боевая машина десанта) típusú légi szállítású, kétéltű harcjárművek.
A tüzérség két termetes képviselője: a 2Sz35 Koalicija-Sz jelzésű, 152 mm-es önjáró tarackot 2015-ben láthatta először a nagyérdemű a felvonuláson, a középső képen pedig elődje, egy 2Sz19M2 MSzTA-Sz, ugyanazzal a méretű löveggel. A 2Sz19 1989-től állt hadrendben, a MN-nél is jól ismert 2Sz3 Akácija leváltására fejlesztették. A parádén részt vett tíz AM-1 (армейский мотовездеход – katonai terepjáró-cross country) közül az egyik szinte eltörpül az 50 tonnás monstrum mögött. A 7,62 mm-es PKP gépkarabéllyal ellátott quad-ok felderítő, őrző-védő, kutató-mentő műveleteket, kísérő, futár feladatokat egyaránt képesek ellátni szinte bármilyen éghajlati viszonyok között.
Az idei út során sem hagytuk ki a programok közül az 1960-ban megnyílt nagyszerű monyinói repülőmúzeumot. Ezúttal marsrutkával indultunk Izmajlovóból, a bő 30 km-es út, köszönhetően az óriási - és a helyiek által már bizonyára megszokott - 20 km-es dugónak köszönhetően nagyjából 1,5 óráig tartott. Nagyobb kihívás volt az érkezés után a 2x2 sávos főútvonalon átkelni, mert a jól láthatóan felfestett zebra itt csak tájékoztató jellegű. Ha az ember arra vár az út szélén ácsorogva, hogy majd jól megáll a forgalom, és szépen átengedik, akkor sokáig ott fog szobrozni…
A főbejárat (és a pénztár) melletti nagyobb csarnokban kaptak helyet a II. világháború (ami a szovjeteknél/oroszoknál a Nagy Honvédő Háború) technikái. Vadász és felderítőgépek, repülőgép motorok, bombák, személyes tárgyak, ruházat, stb. A bal oldali fotón egy Jak-9U vadászrepülőgép (az U ebben az esetben nem a kiképző, hanem egy erősebb motorral felszerelt változatot jelöl), a jobboson előtérben egy MiG-3 replika, háttérben pedig egy La-7 vadászgép. A csarnok falain a háborúról megemlékező, különböző csatajeleneteket ábrázoló magasztos festmények.
A szabadtéri kiállító területet kapuja mögött rögtön egy óriás, a Mi-12 nehéz szállítóhelikopter fogadja a látogatókat. Ez a hatalmas jószág képes volt több mint 40 tonnát 2000 méter fölé emelni, ami jelenleg is rekord! Méreteit mi sem érzékelteti jobban, minthogy két komplett Mi-6-os/Mi-10-es forgószárny egységet szereltek fel rá gázturbinás hajtóművestől, ami önmagában is az igencsak méretes kategória, lásd a jobb oldali fotón szereplő Mi-6-ot.
Ha már a Mi-10 is szóba került: többek között az ilyen típusokért is nagyon érdemes eljönni Monyinóba, hiszen ez a szintén rendkívül méretes forgószárnyas nem sok helyen látható. Igazi kuriózum, hiszen nem készült sok belőle. A repülő daru is számos emelési rekordot állított fel. A pilótafülke alatt látható ovális ”cső” a személyzet részére kialakított menekülő csúszda. Teleszkóposan kitolható résztagjaival megnyújtva biztosította, hogy repülés közbeni vészelhagyáskor az ejtőernyős ne ütközhessen a törzs alatt felfüggesztett rakománnyal, legyen az rádióelektronikai zavaró konténer, robotrepülőgép, vagy éppen egy teherautó…
A központi füves területen kaptak helyet a nagy hatótávolságú stratégiai bombázók, köztük a Mjasziscsev által vezetett OKB-23 (опытно конструкторского бюро) tervezőirodában, az ’50-es évek második felében kifejlesztett szuperszonikus M-50-es típus (a NATO-tól a Bounder nevet kapta). A tekintélyes méretű gépet végül nem állították hadrendbe, az interkontinentális rakéták térnyerésének köszönhetően meglehetősen rövid életűnek bizonyult a projekt, 1960-ban le is állították az M-50-el kapcsolatos munkát.
Egy másik korai bombázó szintén a Mjasziscsev irodából, az 1960-ban gyártott 9 db 3MD ”Bölény” egyike. Az alapváltozatot 1958-ban rendszeresítették, lényegesen megnövelt hatótávjának köszönhetően ez a típus volt az első, amely már képes volt soktonnás bombateherrel, illetve robotrepülőgépekkel felfegyverezve átrepülni az óceánt, és közvetlen fenyegetést jelenteni az Egyesült Államok bármelyik részére.
Egy igazi klasszikus nehézbombázó, a Tu-95-ös, mely két példánnyal is képviselteti magát a múzeumban. A bal oldali fotón egy Tu-95MSz változat látható, melyet 1981-ben állították rendszerbe. A típust H-55-ös robotrepülőgépekkel felszerelve tervezték alkalmazni. A másik (a jobb oldali fotón) egy jóval korábbi változat, a Tu-95N, tulajdonképpen egy átalakított, egyedi példány, amelynek feladata a törzse alá rögzített, és onnan indítható, atombombával felszerelt torlósugár hajtóműves szuperszonikus bombázó célterület közelébe juttatása volt. Ez a projekt is megmaradt a próbarepülések szintjén…
A múzeum gyűjteményének egyik legérdekesebb darabja ez a nagyon szép formájú T-4-es (Szuhoj-100, ”Szotka”), melynek prototípusa 1972 augusztusában repült először. A titán és acél borítású madár tervezésére végül a Szuhoj iroda kapott megbízást, melynek lényege egy Mach 3 sebességre is képes bombázó, illetve H-45 típusú robotrepülőgép hordozó létrehozása. Noha végül a T-4 sem került hadrendbe - a programot 1974-ben törölték -, korának egyik legfejlettebb gépe volt, ennél a típusnál alkalmazták először a ”fly by wire” vezérlő rendszert. Érdemes megjegyezni, hogy a gép lehajtható orrkúpján nem voltak ablakok, mint a Tu-144, vagy a Concorde esetében, ezért a felszállást és a leszállást kivéve csak műszerek, valamint bizonyos sebességhatárig periszkóp segítségével tudtak repülni.
Tu-22-esek egymás mellett. Igaz, a bal szélső fotón látható Tu-22-nek (Blinder) nem sok köze volt a későbbi Backfire hadászati bombázókhoz, többek között a függőleges vezérsík két oldalán elhelyezett hajtóművek tették könnyen felismerhetővé. A középső képen egy Tu-22M0-ás, a jobb szélsőn fotón pedig egy jelenleg is rendszerben levő, változtatható szárnynyilazású Tu-22M3-as látható. Az előzőleg látott Szuhoj T-4 leginkább a Tu-22M-esek sorozatgyártásának köszönhette végzetét.
A végén, de nem utolsósorban, egy Szu-17M3 vadászbombázó, amelynek Szu-22M3 jelzésű exportváltozatát Magyarországon, az MN-ben is hadrendbe állították 1984-től, a Taszáron állomásozó önálló felderítő századnál.
Az itt bemutatott gépek természetesen csak elenyésző töredékét képviselik a múzeum lenyűgöző gyűjteményének.
Elhiszem. A Saturn V holdrakétát a maga 110-120 m-es magasságával és a hihetetlen tolóerejével méltán lehet a rakéták királyának nevezni, egy igazi ősgigász. Hozzáteszem, a szovjet holdprogram részeként tervezett hordozó, az N1 sem sokkal maradt el tőle. Legalábbis ami a méreteit illeti, mert az a program mindennek volt mondható, csak sikeresnek nem...
Technikailag lehetséges, nyilván bizonyos keretek között (hány fokozatú a rakéta, szilárd vagy folyékony hajtóanyagú, honnan indítják, stb.), de azokat a rakétákat nem ezért telepítették. Európára a kivont közepes hatótávolságú rakéták nélkül is maradt volna bőven elég fegyver, elég csak a harcászati, a hadműveleti rakétákra, a taktikai atombombákra, vagy a nukleáris képességű tüzérségi fegyverekre gondolni. Az interkontinentális rakéták bevetését nem ide tervezték.
En anno voltam Cape Canareval ba, ledobbentem azon, hogy miylen nagy volt a Saturn hordozoraketa az Apollo programhoz, milyen kicsi a holdkomp, illetve hogy a space shuttle se olyan nagy, inkabb hosszukas, de nem annyira szeles.
Aha értem. :) Azaz majdnem :) A nagyobb hatótávolságúval nem lőhettek volna Európára, technikailag? Azon kívül, hogy nem ide szánták őket? Vagy a szerződés amolyan gesztusféleség volt, mindkét fél részéről, hogy Európát nem tekintik lehetséges nukleáris hadszíntérnek, a kölcsönös elrettentés, kölcsönös megsemmisítésre meg ígyis maradt elég fegyverük. Jó, ez csak az én eszmefuttatásom :)
Ahogy írod. A közepes és a rövidebb hatótávolságú rendszerek kivonására/megsemmisítésére az európai hadszíntér stabilitása miatt volt szükség. Ezeket a fegyvereket itt vetették volna be, az SS-20-asok Stratégiai irány szinten támogatták volna a Varsó Szerződés haderejét. Az összes kijelölt célpontot elérték volna Európában.
Igen. Olyannyira az, hogy az SS-20 is az 1987-es INF szerződés hatálya alá esett, ki is vonták, le is szerelték/megsemmisítették őket.
"The term "intermediate-range missile" means a GLBM or a GLCM having a range capability in excess of 1000 kilometers but not in excess of 5500 kilometers."
Itt van 2 szovjet interkontinentális rakétarendszer, az SS-20 5500 km hatótávolsággal (tehát az a közepes hatótávolságú), és az SS-25 10500 km hatótávolsággal.
Az SS-20-at az 1987-ben aláírt szovjet-USA INF szerződés értelmében 91-re felszámolták. A nagyobb hatótávolságú SS-25-öt rendszerbe állítása meg 85-ben vagy 87-ben kezdődött.
Mi értelme volt annak hogy egy 5500km hatótávolságú rakétát kivontak, miközben egy 10500km hatótávolságút meg szinte vele egyidőben rendszerbe állítottak? Vagy a 10000km-essel nem lehet 5000km-re lőni?
Irány Oroszország, pontosabban Moszkva és környéke, az ott meglátogatott katonai vonatkozású helyszínekkel, eseményekkel. Megpróbálom kronológiai sorrendben bemutatni ezeket, noha nem lesz könnyű pár mondatban összefoglalni, és a néhány kiválasztott fotóval ”visszaadni” az élményeket.
Rögtön az első, a szállodánk közelében levő kis haditechnikai gyűjtemény, amely a VDNH (Выставка достижений народного хозяйства - Népgazdasági Eredmények kiállítása) egyik nagy kiállító-épülete előtti téren kapott helyet. Az itt sorakozó járművek korábban egy másik pavilon mögött voltak, pár éve hozták át őket erre a területre. A sort egy impozáns 15P158 (RSz-12M) Topol (NATO által SS-25 jelzésű) rakétarendszer nyitja. Ez a típus volt az első mobil (gépjárműről) indítható interkontinentális ballisztikus rakéta, a komplexumot 1988. decemberben rendszeresítettek a Hadászati Rakétacsapatoknál. A három fokozatú, szilárd hajtóanyagú, 15Zs58 kóddal ellátott rakétával ”megrakott” szállító-indítójármű teljes tömege 105 tonna. A rakétát gyakorlatilag bárhonnan lehetett indítani, szükséghelyzetben akár az eltolható tetejű, könnyűszerkezetes fedezékéből is.
A következő fegyverrendszerek - egy kivételével - a csapatlégvédelem több generációs eszközei. Egymás mellett egy 2A6 Silka (ZSzU-23-4) önjáró légvédelmi gépágyú, az utódja: 2K22 (2Sz6M) Tunguszka légvédelmi harcjármű, 9K37 Buk légvédelmi rakétarendszer 9A310-es indítójárműve, 9K33M3 Osza-AKM komplexum 3A33BM3 indítója, 9K330 Tor rendszer 9A330 indítójárműve, 9K81 Antej (Sz-300V2) légvédelmi rakétarendszer 9A83-1 típusú indító harcjárműve, mellette annak 9Sz32-1 jelzésű tűzvezető lokátora (utóbbi kettő a bal oldali fotón). A kakukktojás egy 1RL232, Sznar-10 Leopárd tüzérségi felderítő állomás MT-LB-re telepítve.
A szárazföldi csapatokat oltalmazó Sz-300V (V mint Vojszka - szárazföldi haderő) rendszert 1988-ban állították hadrendbe, a hadsereg, illetve front szintű légvédelmi alakulatoknál. Hazánkban nem került ez a fegyverrendszer, sem a DHDSCs-hez, sem az MN-hez (oda meg főleg nem).
A VDNH legnagyobb pavilonja (valójában egy hatalmas épület) előtt kiállított 8K72K Vosztok hordozórakéta nem másról híres, mint hogy egy ilyen típus repítette a világűrbe Jurij Gagarint 1961. április 12-én. A 38,4 méter magas rakéta közelébe - főleg alá - érve érzékelhető igazán, hogy milyen óriási méretű szerkezetről van szó (magasabb, mint egy 10 emeletes panelház). A jobb szélső fotó az Osztankinói tv torony kilátójából készült.
A Vosztok körül - egyebek mellett - egy Szu-27-es vadászrepülőgép, és egy Mi-8-as helikopter is látható.
A rakétától pár perc sétára egy Buran űrrepülőgépet is kiállítottak, amelyben egy interaktív múzeum van kialakítva. Ez egész pontosan az OK-TVA gyári jelzésű kísérleti példány, amellyel az űrsiklóra várható mechanikai, hő és akusztikai hatásokat szimulálták, tesztelték. A Buran program finoman szólva sem volt sikeres, az egyetlen elkészült és működőképes példány mindössze egy repülést hajtott végre 1988-ban, azt is személyzet nélkül.
A 26-os számú kiállító épületben jelenleg a Politechnikai múzeum egyik rendkívül érdekes tárlatát lehet megnézni. A bemutatott tárgyak közül a következő fotókon a Szovjetunió első atombombája látható. Az RDSz-1 ”prototípusát” (az 501-es gyártmányt) 1949. augusztus 29-én robbantották fel a szemipalatyinszki gyakorlótéren Kazahsztán (akkor még persze Kazah SzSzK) területén. A plutónium töltetű atomeszköz (az még nem volt a jellegzetes formájú ”bombaköntösbe” öltöztetve) 20-22 kt hatóerővel detonált egy közel 40 m magas fémtorony tetején. Az RDSz rövidítés minden valószínűség szerint a реактивный двигатель специальный (különleges sugárhajtómű) szavakból állt össze, esetleg még a реактивный двигатель Сталина (Sztálin sugárhajtóműve) is lehetséges variáció - tekintettel az akkori körülményekre, bár ez utóbbira talán kisebb az esély.
Na igen, abban az óriási létesítményben nincs hiány hasonló páncélajtókból, de azok - érthető okok miatt - nem a szovjet típusok. :)
Ezeknél valóban nincs az alumínium szegély, más konstrukciók. A hermetikus zárás miatt gumikéder természetesen van. A legérdekesebb talán a főbejáratnál működő monstre „csúszóajtó” pár. Egy ilyen vasabroncsba foglalt beton henger 25 tonnás, 3,7 méter átmérőjű és 123 centi vastag. Elzárás esetén néhány másodperc alatt a helyére csúsztatja egy villanymotor, majd egy hidraulikus rendszer nyomja/szorítja rá a keretre. Az összes ilyen ajtónak külön műszaki, gépészeti helyisége van, ahová szintén egy páncélajtón keresztül lehet bejutni. :)
Persze azért a többinek sincs oka szégyenkezni, van itt 30 bar és 100 bar! nyomásnak ellenálló többtonnás ajtó is. (A jobb szélső fotón a „százas”).
Mindezek mellett, a teljesség igénye nélkül néhány egyéb, ebben az objektumban látható típus:
Anno lattam ilyen nagy ajtot a volt Nszk Regierungsbukerbe, ami Dernau ba van(Rheinland Pfalz), 16km hosszu volt vasuti alagut volt, abbol csinaltak a hideghaboruba nagy munkaval tobbszintesbunkert, 2 vagy 3 szint volt a csobe.Na ezt visszabontottak, de egy olyan 300 m szakaszt meghagytak muzeumnak.Ott acel ajto volt, vastag, de gumi volt a szele-gondolom jobban zar, a kulso ajtora meg nem emlekszek volt e aluminum szegely.
Magam gépész vagyok, de az anyagismeret nem a kedvencem, nem a szakterületem na. Azt tudom hogy az alumínium olvadáspontja 660°C körüli, a vasé 1538, a gyakorlatban viszont acélokat használnak, azoké valamivel kisebb. Az Al-oxid meg olyan 2000 körüli, ahogy írtad is, sőt 2300-is. Az oxidnak hegesztéskor is van szerepe, mivel először az oxidnak kell megolvadni, hogy lehessen hegeszteni. Ezért fordított polaritással kell hegeszteni, hogy az elektronok a munkadarabból kifelé lépjenek. De ez szerintem nem lényeg itt.
Viszont az is érdekes, hogy egy atomrobbanáskor ez az objektum, és az ajtajai mennyire hevülnének fel, és a fokon kívül hogy mennyi ideig. Mert rövid idő alatt nem olvad meg egy ajtó. Na az atomrobbanásról sokkal többet nem tudok. De biztos nem mindegy mekkora bomba robban, és hol, milyen messze egy ilyen objektumtól.
"Ha az acél megolvad, akkor az alumínium is, csak nem tudnak összeolvadni?"
Igen, ez egy teljesen jó észrevétel, és nekem is megfordult a fejemben, amikor először találkoztam ezzel a megoldással. Szerintem is valami ilyesmiről lehet szó. Ugyan nem ismerem mélyebbre hatóan az alumínium és az acél fizikai és kémiai tulajdonságait (persze, az alumíniumnak sokkal alacsonyabb az olvasáspontja), de talán a következőkben leírtaknak is lehet némi közük hozzá:
”Az alumínium fizikai, kémiai és mechanikai tulajdonságai jelentősen eltérnek más fémek tulajdonságaitól.”
”a felületen összefüggő oxidhártya található, olvadáspontja (2050 °C)”
Egy hegesztéssel is foglalkozó szakanyagból idézve:
”Az alumíniumnak nagy az oxigén iránti affinitása, ami a felületen összefüggő Al2O3 oxidréteg kialakulását okozza. Ez az oxidréteg természetes körülmények között alakul ki, és eltávolítását követően néhány óra alatt újraképződik. Az oxidréteg vastagságának növekedési sebessége a hőmérséklet emelkedésével felgyorsul. Az alumíniumoxid mintegy 2050°C-on olvad és a folyékony fémet is összefüggő rétegben borítja, akadályozva ezzel a kötés kialakítását, ugyanis az oxidréteg meggátolja a hegesztés folyamán a megolvadt alapanyag és hegesztő hozaganyag összeolvadását.”
Ha valaki jártasabb ebben a témában, ne habozzon megosztani a véleményét! :-)
Köszi, ezt nem tudtam! Mindenesetre az objektumban nem csak azok az adatrögzítők voltak magyar termékek. :) Nemhiába, a KGST-ben a magyar iparnak is komoly szerep jutott.
A következő helyszín, amit meglátogattunk, a 301-es BARSz állomástól kb 12,5 km-re található (légvonalban csak alig valamivel több, mint 5 km) objektum. Nagyon régóta tervben volt, hogy megnézzük, hiszen 8-9 éve már jártunk itt - igaz, akkor teljesen spontán kanyarodtunk a kapuhoz, le is csúsztunk a lehetőségről... Ezúttal már előre leszerveztük a bejárást.
Harnekop egy nagyon kicsi falucska Berlintől észak-keletre, viszont a házaktól úgy 1,5 km-re az erdőben 1971 és 1976 között felépítették az NDK Honvédelmi Minisztériumának háború esetén használt központi harcálláspontját. A terület meglehetősen nagy, 265 hektár, igaz ennek jelentős része a laktanya. A P-zóna, ahol maga a vezetési pont helyezkedik el, egy 30 hektáros terület, külön 3,2 km hosszú magasfeszültségű kerítéssel (is) elválasztva a laktanya többi részétől. Ennek megfelelően ide csak a megfelelő engedély birtokában lévők juthattak be.
A kétszintes törzsépület pincéjéből még egy szintet kellett lefelé lépcsőzni, majd egy 50-60 m hosszú alagúton keresztül - egy elágazásnál elkanyarodva - jutottunk el a teherbejárathoz. Az alagúton egyenesen tovább haladva még 30 métert, találtuk volna az ott kialakított személyi-bejáratot.
A bal szélső fotón a teherbejárat DZ 120-180 típusú 3 tonnás páncélajtaja. Az alumínium szegély nem véletlenül van a szárny éleire csavarozva. Az atomrobbanást követő, akár jóval 1000 °C feletti hőmérséklet könnyen összeolvasztaná a bezárt acél ajtószárnyat a tokjával (kerettel), eléggé megnehezítve (ellehetetlenítve) ezzel a bent lévők kijutását. Ebben az esetben a szegély - sokkal alacsonyabb olvadáspontjának köszönhetően - egyfajta védő, elválasztó rétegként működne. A többi képen a személyi bejárat áteresztő zsilipjei, fertőtlenítő helyiségei. A belépőnek a földre festett különböző színű nyilakat kellett követni az adott helyzetnek megfelelően.
A hatalmas, háromszintes bunker befoglaló mérete 63 x 40 méter, a hasznos alapterülete 4930 m2, a külső vasbeton főfalak 1,5 m vastagok. Az „A” biztonsági kategória normái szerint tervezték és építették, ami többek között azt jelenti, hogy a szerkezet ellenáll 2,5 MPa nyomásnak (25 kp/cm2, vagy 25 bar), ez nagyjából egy 1 Mt hatóerejű, felszín közeli atomrobbanás epicentrumától 700-800 méterre lévő felületi nyomás, 2500 kg-os légi-, betonromboló bombának, illetve 1200 °C-os, nem tartós hőhatásnak.
A létesítményben 220 helyiséget alakítottak ki, III. üzemmódban (harci helyzet) 450 ember részére tudott védelmet, biztonságot nyújtani 36 órán keresztül… Folyosók, átjárók, kisebb-nagyobb szobák, termek, lépcsőházak szövevényes labirintusában mászkáltunk, aki nem ismeri ki magát ebben az útvesztőben, könnyen elkeveredhet.
A diszpécserközpont, ahonnan az objektum gépészetét, a különböző rendszerek működését vezérelték, kontrollálták. Ahogy majdnem az összes helyiségre jellemző, a teljes berendezés - tulajdonképpen az egész szoba - rugókon nyugvó talapzatra/padlóra van rögzítve, így képes 20-30 centis elmozdulásra vízszintesen és függőleges egyaránt.
Amikor még kissé másképp működött a házon belüli üzenetküldés, információáramlás: az objektum kiterjedt csőposta hálózattal rendelkezett. A jobb oldali fotón telexgépek láthatók.
A kiértékelő, irányító teremben a tv-knek helyt adó mennyezeti tartókonzolt is rugós felfüggesztéssel rögzítették. Az egyik szélsőt megmozgatva hullámzott az egész sor.
A honvédelmi miniszter (ebben az időszakban Heinz Hoffmann volt) dolgozószobája és pihenője. A többieknek persze be kellett érnie némileg szerényebb, szűkösebb körülmények közötti elszállásolással.
Étkezők, köztük külön a legfelsőbb vezetésnek, konyha, élelmiszerraktár a -2. szinten. Talán nem is kell mondani, hogy a hűtőkamra is a már megszokott felfüggesztést kapta...
Sajnos a négy darab 630 lóerős dízelaggregátor már régóta nincs a helyén. A gázolajat hat darab vasbetonba ágyazott tartályban tartották, az összkapacitásuk 110 m3.
Így: az NDK-ban állva szolgálsz, Lengyelországban ülve, Magyarországon fekve. A Központi Hadseregcsoport (II.) Csehszlovákiában egy érdekes öszvér volt. Légierő minimális frontrepülő erővel, viszont komoly csapatrepülő elemekkel.
Szemben az erdőben pedig a legénységi és a tiszti étkezde.
Ez most Toborzó irodaként működik
A szovjet laktanyából elég sok minden megvan még...a régi zászlóalj épület ami a Jutasi út mellett van közvetlenül most levéltár, beljebb a tiszti lakóépületekből is sok megmaradt, a csapat művelődési otthonból most edzőterem lett, a raktár épületeket meg a helyi Laczkó Dezső múzeum használja, itt szokott minden évben lenni a Veszprémi Honvédelmi Nap
A laktanya mellett volt a tiszti klub majd az orosz laktanya(harckocsizok). Szemben az erdőben pedig a legénységi és a tiszti étkezde. Az út mellett közvetlenül az ezred épület, hadosztály pk.-ság a városba költözött. Kopaszként volt részem a költöztetésben. "Még a wc. papírt is páncél szekrényben tartották, egy élmény volt felrakni a Krazokra és nem volt kevés. Az idősek azt mesélték anno itt készültek a Jútasi őrmesterek.
Ezert mondtak a VSZ ben szolgalo orosz katonak(is), NDK ba allva szolgalsz, Csehorszagba ulve, Magyarorszagon fekve-ez persze ertendo a geografiai, azaz földrajzi tavolsagok miatt, a celpontok kozelsege miatti eltero harci rendre, reakcio idore is....
Szia! 1969 végén és 70-ben Jutason (Veszprém-külső) voltam katona az ottani sziklába jártunk szolgálatba (24-48h) váltásban. Vajon mi lehet ott és a laktanyával. Majd Budára vezényeltek itt az OLP.-n folytattam leszerelésig. Köszönöm a választ Őrmi.
A parancsnoki épület előteréből nyílik a bunkerhez vezető kb 130 m hosszú, többször megtört vonalvezetésű alagút bejárata. Mivel a bunker -1-en levő főbejárata is kb 7 m-el magasabban van (tekintettel arra, hogy egy kisebb dombba építették), mint az épület - a folyosó jól észrevehetően emelkedik. A középső képen látható a mennyezeten az üzemanyag vezeték áttörése, amely aztán egészen a -2-on lévő tartályokig fut. Ennek a felszíni csatlakozó pontján keresztül lehetett biztosítani a közvetlen üza ellátást.
A bunker főbejáratának zsilipkamrái II. üzemmódban/rezsimben (szűrt szellőztetés - különböző fokozatú harckészültség esetén), 5-6 személyt voltak képesek átereszteni óránként, melyet a beléptető rendszer vezetője, egy beosztott tiszt irányított, igen szigorú szabályok betartásával. Ha biológiai fertőzés veszélye állt fenn, akkor az embernek tilos volt belépnie a védett objektumba, hiszen a dekontamináló rendszer abban az esetben hatástalan.
A belső térben a két szint közötti acélrácsos lépcső nincs fixen rögzítve, ha leszerelték, a helyén lehetséges volt a nagyobb méretű és nehéz tárgyak mozgatása a mennyezeten levő 3 futódaru segítségével (két 3,2 tonnás, és egy 1 tonna teherbírású).
Az étkezdében, a lehetőségekhez képest, igyekeztek minél komfortosabb körülményeket teremteni. A híradó technika szobányi méretű szekrényei akkor a csúcstechnikát képviselték… A jobb szélső fotón látható helyiségben voltak a szovjet gyártmányú kódoló és dekódoló berendezések. Ide csak a külön engedéllyel rendelkező SND (Specialnachrichtendienst - Különleges Híradó Szolgálat) személyzete léphetett.
Az egész tropo hálózat lelke az adó maga, a KU-374 típusú klisztron (volt belőle jónéhány). Ezek a cuccok generálták a nagyfrekvenciájú elektromágneses hullámokat, amelyek a csőtápvonalakon jutottak fel a tornyokon levő antennákhoz. A jobb oldali fotókon a dehidratálók és a csövek, amelyek a túloldalon levő helyiségben kötnek be a tápvezetékekbe. A túlnyomással egyrészt a nedvességet szorították ki a tápvezetékekből (ha esetleg megsérülne), másrészt a nyomásesés azonnal jelezte, ha valami probléma van.
A bunker alsó szintjén helyezték el a létesítmény működését biztosító gépészetet. Minden kifogástalan állapotban van. A fényképeken balról jobbra a klíma terem, valamint a vízellátást és a vízhűtést biztosító gépek, szivattyúk. Ebben a helyiségben, a falba építve, külön tartályok álltak az ivóvíz (21 m3), a használati víz (39 m3), és a hűtővíz (46 m3) rendelkezésére.
A szellőztető berendezések helyiségében a ventillátorok mögött egy spéci termo-katalitikus szűrőrendszer található (jobb oldali fotón). Feladata a beszívott levegőben lévő biológiai szennyeződések, baktériumok semlegesítése. Ha a helyiség bejáratánál levő, külső érzékelővel ellátott szenzor jelezte volna egy ilyen jellegű tömegpusztító fegyver közeli bevetését, a levegőt egy külön ágon, a durvapor és az aktívszén-szűrők mellett, még ezen a berendezésen is átvezették volna. A keresztüláramló levegőt 140 °C-ra hevíti az eszköz, elpusztítva ezzel a mikrobákat, majd ezt követően egy hűtőegység gondoskodik arról, hogy a levegő immár normál hőmérsékleten kerülhessen a belső térbe.
Hálókörletben 24 fő részére van fekvőhely (a parancsnoknak külön szobája van). A szolgálat 24 órás váltásokban történt, az objektum teljes személyzete békeidőszakban 53-60 fő körül volt, közöttük mintegy 10-15 polgári alkalmazott dolgozott az állomáson.
Az objektum szükséghelyzeti energiaellátásához elegendő volt két 560 lóerős, 6 hengeres dízelaggregátor, a harmadik csak tartalékként funkcionált. A motorok kipufogógázait is hűtötték, tekintettel a hőfelderítésre. A kipufogócsövet a földalatti építménytől 20-30 méterre vezették a felszínre. A bunker négy üzemanyagtartályában összesen kb 29.000 liter gázolaj állt rendelkezésre.
A híradótechnika, a gépészet, különösen a dízelmotorok, nagyon komoly mennyiségű hűtővizet igényeltek. A korábban említetteken kívül további két 60 m3-es hűtővíz tartályt alakítottak ki a bunker alsó szintjén. Minden egyes rendszerhez külön csővezeték tartozott, rajtuk festett nyilakkal jelölve a folyásirány.
A 301-es állomás működését hivatalosan 1990. augusztus 14-én állították le, kevesebb, mint 3 évnyi üzemet követően.
A korábban beharangozott témákról kicsit részletesebben:
Április végén szétnéztünk Berlin környékén (és Berlinben is) egy négy napos, rövidebb túra keretében. A fő célpont - nem először – a Wollenberg-i BARSz-301-es egykori troposzféra híradó állomás, ami már évek óta látogatható múzeum, a legautentikusabb élményt nyújtva a téma iránt érdeklődőknek. A szállásunk is a bázison volt, ezt a lehetőséget 4 éve is kipróbáltuk, és abszolút bevált.
Itt a fórumban már alaposan kiveséztük ezt a stratégiai kommunikációs hálózatot és magát az objektumot is, de talán lehet még olyan részletekről beszélni, melyekről idáig kevesebb szó esett.
Ez a látogatás egyfajta „félhivatalos” 301 – 504 találkozó volt, nagyon megtisztelő volt számunkra, hogy vendéglátóink a bázison felvonták a magyar zászlót, ami négy napig lengedezett az NDK lobogó mellett.
Esténként ebben az épületben gyűltünk össze kiértékelni a napot… :) Valaha itt voltak a szálláskörletek, konyha, kantin, étkezde, gyengélkedő és a vizesblokkok is. A konyha alatt található a kazánház (annak idején széntüzelésű). Az ezzel szemben levő, volt parancsnoki épületben jelenleg nagyszerű múzeum van berendezve.
A garázsoknál és a bennük parkoló mobil technikáknál ezúttal is sokat időztünk.
R-412 Torf, 2. generációs taktikai szintű mobil tropo rádióállomás Ural 375 gépjárműre telepítve. Jóllehet, hadsereg és hadosztály szinten is alkalmazták, nem volt kompatibilis az újabb fejlesztésű Baget rendszerrel.
Ez pedig az előbb említett, a ’80-as évek második felétől rendszerbe állított R-417 Baget M, mobil tropo rádióállomás, Kamaz 43101-re szerelve. A mikrohullámú, digitális adatátvitellel 150-200 km-es távolságot lehetett áthidalni, a frekvencia 4,5 GHz körül mozgott két tartományban. A csőtápvonalak belső felülete ezüsttel volt bevonva, és szárított levegővel biztosították bennük a túlnyomást.
A bunker felé vezető, enyhén emelkedő út mellett található ez a két külső szenzor. A mini kupola alatti jelezte a védett objektumban az atomrobbanás következtében fellépő Gamma-sugárzást, a közelében levő nyomásérzékelő pedig - értelemszerűen – a hirtelen légnyomásváltozást. Egy nukleáris robbanás esetében nemcsak a lökéshullám tudott hatalmas pusztítást végezni, hanem az utána keletkező vákuum is. Ha ilyenkor nem zárnak a bunker levegő-ellátó, szellőztető rendszerének pneumatikus szelepei, a belső levegőt (amúgy is túlnyomás van) az éltető oxigénnel együtt valósággal kiszippantja a kinti hirtelen nyomáscsökkenés. Egykor négy ilyen érzékelő volt elhelyezve a bunker körül.
A bunker-domb tetején levő épületnek több funkciója volt. Egyrészt ebben tárolták az objektum műszaki eszközeinek tartalék alkatrészeit, felszereléseit, különféle berendezéseket. A kiugró épületszárnyban van a fotón is látható rakodóakna, ezen keresztül mozgatták a nehéz és nagyméretű tárgyakat, gépeket. A bunker friss levegővel történő ellátását biztosító beszívó csövek is ebben az épületben találhatók, nem véletlenül vannak a fémráccsal fedett falnyílások.
Az épületnek ugyanakkor álcázó szerepe is volt. A felszínen kialakítottak a rádiórendszer „replikáját” üres műanyag csövekkel, melyek a tornyokhoz vezettek. Ezek az ál „tápvezetékek” 1-1,5m magas konzolokon futottak az épület és az antennatornyok között. Az ellenséges légi felderítés számára így egyértelműnek tűnhetett, hogy az épületet kell támadni, és így minden bizonnyal elég egy jóval kisebb hatóerejű fegyver is a lerombolásához. Mivel a 20-25 m magas antennatornyokat nem lehetett elrejteni, legalább igyekeztek azt a látszatot kelteni, hogy az objektum lelke, a rádióállomás, egy felszíni épületben van.
Az egyik torony talapzatán néhány éve felállították egy R-404 típusú rádió antennáját, de ez eredetileg természetesen nem itt volt. A BARSz állomások a vezetékes összeköttetésen kívül ilyen rádiórendszeren keresztül is kommunikáltak a magasabb szintű katonai vezetési pontokkal. (Galgamácsán is sokáig láthatók voltak az ilyen antennák a DK-i tornyon Nagytarcsa irányába állítva.) A talapzaton még megvannak a ledugózott tropo tápkábelek kiállásai.
Ritkán jutok ide, elég kevés időm van mostanság. Júliusban lesz egy közös orosz-magyar szervezésű esemény a berekfürdői kiállításon és a kunmadarasi reptéren.
Most lesz 100 éves az egykor itt települt egyik alakulat, s ennek jegyében több előadás, fegyverzeti bemutató zajlik majd. Lesz veterán autó találkozó, koncertek és sok-sok egyéb. Előzetes regisztráció szükséges a programhoz a reptérlátogatás miatt. A vezetést volt szovjet pilóták végzik, akiktől lehet majd kérdezni is.
Az előzetes (rövid) programterv ide kattintva látható (nem tudtam képet csatolni).
Az éhes brigád olyan hirtelen megindult a csárdába, hogy már nem tudtam visszamenni hozzád. Lett volna még egy kérdésem a puskás-sátor melletti két zászlóról. Felhívlak majd holnap.
Szintén felejthetetlen élmény, hogy részesei lehettünk a Győzelem napi felvonulásnak, ünnepségeknek Moszkvában néhány nappal ezelőtt.
Ezen kívül rengeteg látnivalót néztünk meg, ide természetesen csak a katonai vonatkozásúakról írok majd, remélem elfér úgy is, hogy nem kapcsolódnak szorosan a topik témájához. Pár fotó elöljáróban:
Elég régen írtam ide, de az elkövetkező hetekben igyekszem majd bepótolni a "lemaradást". :)
Viszonylag sűrű volt az elmúlt időszak, sok érdekes helyet tudtunk bejárni és maradandó élményeket szerezni.
A közelmúltban négy napot töltöttünk Wollenbergben, a BARSz-301 bázison. Jó kapcsolatunk van a múzeumot működtetővel. Még a sokadik alkalommal is sikerült új dolgokat találni, és az eddigieknél is alaposabban körülnézni.
Emellett megnéztük az NDK Honvédelmi Minisztériumának egykori óriási, 3 szintes harcálláspontját is.
Ahogy tudok és lesz időm, írok mindegyikről bővebben is, jó néhány fotóval bemutatva ezeket az objektumokat.
Jól írtad, de azért némi kiegészítés. a légvédelmi rakéta rendszer 1959-től 1962-ig állt fel. A tüzelőállásokat építették meg legelőször, mert arra volt leginkább szükség, a laktanya és a lakóépületek le volt szarva. Azokat is úgy csinálták meg, hogy a katona állomány (igen, a hivatásosok is) sátorban laktak, minden komfort nélkül. És mivel egy - egy készültségi szolgálat hónapokig is eltartott, belátható, hogy ez az állomány számára milyen megterhelő volt. A laktanya legfontosabbnak gondolt épületei és a tiszti lakótelep épületei nagyjából egy időben készültek el. Mivel a hadsereg vezetése a hadiözvegyek és hadiárvák gondját - egy atomcsapás esetére - meg akarta oldani, ezért az osztályok túlnyomó többségében egy kupacban volt minden, lakótelep, laktanya, B-terület, tüzelőállás. Így egy kiserejű atomcsapás egy füst alatt képes volt elintézni mindent. 7-es (rakéta tároló) épület eleinte nem volt. Az osztályoknál 12 darab teljesen szerelt és teljesen feltöltött rakéta volt, 6 darab az indító állványokon, a maradék meg TZM-eken. 1964-gyel kezdődően kezdték építeni a 7-es épületeket (már ahol, mert például Szakáldon soha nem épült meg.) Többnyire az addigra felépült gépjármű épülethez közel. ("B" terület.) Ekkortól kaptak az osztályok 3 javadalmazás, (36 darab) rakétát. Ekkortól létesült az osztályok területén hajtóanyag töltő is. Hiszen a rakéták oxidáló anyaga erősen maró hatású, azt hosszú ideig nem lehetett a rakétákban tartani. A G anyag végig benne volt a rakétákban, az ara szolgáló töltő berendezés csak a Volhov komplexummal jelent meg. A tüzelőállás többnyire 1 kilométeren belül volt. Kivétel Börgönd, (hiszen ott az állomány egy nagy laktanyában és lakótelepen lakott.) Kivétel Cserépfalu, mert ott a lakótelep a falu szélén volt, a laktanya és a B plusz A terület valami 2 - 3 kilométer távolságban volt. (oda kicsit nagyobb atombomba volt tervezve.) Az A területen volt elhelyezve a rakéta rávezető állomás, a indítóállványok, a szakaszfedezékek. A tüzelőállások többsége gyengén megerősített TÁS volt, ezért a személyi állomány számára építettek egy óvóhelyet. Börgöndön nem volt olyan, mert ott a rávezető állomás nagy része a föld alatt volt. A 70-es évek végétől épült tüzelőállások esetén már a koncepció is más volt, egyrészt közepesen megerősített fedezékek voltak (persze a csehek és a szlovákok erődítményeit meg sem közelítette. ) Az új tüzelőállásokba már nem épült meg a hagyományos óvóhely, mert a tüzelőállás fedezékei ezt kiváltották. Az esetek többségében a laktanya és a tiszti lakótelep már több km távolságban volt.
Ha megnézed a Guglin, akkor a laktanya egyes épületei még láthatók. (A tiszti lakótelep már teljesen eltűnt, maximum néhány beton szegély miatt sejthető, hogy hol volt. No meg persze én tudom, mert jártam ott jó párszor.) Nagyjából a laktanya épületeivel szemben volt a "B" terület, ahol az osztály 7-es (rakéta tároló) épülete van, és a gépjármű telephely. A telephely egyik részén volt egy kazánház, ami itt kizárólag a rakéták fűtését szolgálta. A gépjármű épület mögött volt a kazán széntárolója. A laktanya előtti műút nagyjából 1 km után egy beton kerítésben végződik, ott volt az osztály tüzelőállása.
Igen, ez az. A Fortepan oldalon az "1940" évszám természetesen nem jó. Azok a katonák Rákosi bocskai sapkában vannak. És a kémjelentés szerint is 1952-es.
Tehát a hatvanas évek elején épültek az első TÁS ok( Tüzelő állások) Ez is.A koncepció eléggé szét telepítette a különböző funkciókat.
Volt A,B,C terület.
Köztük több száz méter semmi.
Volt egy rész ahol a legénységi épületek voltak és a hozzá tartozok étkezde, raktárak, őrség épület stb.
A másodikban voltak a 7 es épületek, itt tárolták a tartalék rakétákat, szerelték , előkészítették, a" garázsok"
A harmadik legbelül külön 3 méteres fallal, a felkészített rakéták kilövő állványai , a menet kész rakéták, a harcálláspont, és a rávezető eszközök , lokátorok, fedezékek.
Ezen kívül valahol az egész elején volt egy tiszti lakótelep 2-3 egyen panellal , az egész országban így nézet ki az összes, egy kaptafa
A terület most is a szentendrei tisztes- tiszt képző iskola gyakorló lőtere, Szentendre-Izbég , kézi fegyverrel , RPG vel ( gyakorló fejes) illetve max géppuskával lőttek, lőnek itt, illetve a terület jobb oldalán északra van egy kézigránát dobó pálya. A Lajos forrásra vezető út ott megy el mellette,tőle balra , még akkor is lehet onnan nézni a gyakorlatokat ha lőnek. A kérdésedre: azok betonozott futó árkok és lövész teknők rendszere, tehát honvédségi .
Lövészetben jártasoktól szeretném megkérdezni, hogy a lőtérnek használt szentendrei Kő-hegy északi oldalán látható várfalakra emlékeztető hullámos girge-gurba vonalak magyarázhatóak e a honvédség tevékenységével, vagy valamikor korábban keletkezhettek.
Dvina majd később Volhov légvédelmi laktanya volt. A külön levő lehatárolt részben volt a rakéták tüzelő állása.Köszi a képeket!! sok éve mikor ott voltam még jobb állapotok uralkodtak.
Madocsa bolcskei laktanya. Korabban nem jartam itt, ugy tunik par epulet mar el lett bontva. Drot kerites helyenkent lathato, laktanya kozepen kisebb volgyben kulon beton keritessel elhatarolt resz volt. Ezen kivul helyezkedett el a legenysegi epulet. Kb. 1 kmre egy kulon allo teruleten egy masik beton keritessel hatarolt resz, guglin szepen latszik.
A környéket nézegettem Google mapson, de semmi nem emlékeztet az anno laktanyára, csak a képzet adja meg a választ. A kerítést én is megfigyeltem, de az épületekkel nem tudok azonosulni ami az emlékeimbe van. Azért lenne jó valami kép az aktív időszakból.
Sziasztok! Olyan kérdésem lenne,hogy fel lelehetőek valahol a Galgamácsai BARS-ról fotók aktív időszakból? Esetleg olyan fotó amikor épült? Tudom esélytelen de....hátha van Leginkább a tornyok építése érdekelne.
Köszönöm! Próbálom kihalászni a lényeget, és olyan mint ha a mint elzárt terület nem létezne többé, vagy is több kisebb önálló építmény lenne, és az utak is áttörnek" rajta. Jó lenne valami békebeli fotó a régi laktanyáról, környékiről hogy összetudnám hasonlítani a jelenlegi állapotokat. Kaposvárra vonultam be a Hunyadi János laktanyába, és a kiképzésre vezényeltek át oda Marcaliba, arra jól emlékszem nem volt nagy laktanya, és jóval tisztább, rendezettebb volt a Kaposvárinál. BTR kiképzésen voltunk, de valójában BRDM 2 típus volt ott. A körlet épülete, az étkezde, az alakulótér még ott van az emlékeimbe.
Üdvözletem! Tudna valaki segíteni Marcali belső (Táncsics Mihály) laktanya anno" címe, google maps, pl hol található? 1988-ban ott voltam BTR kiképzésen. Mi van most ott? Van e még ott valami emlékeztető? Valahogy nem találom a mapson. Köszi!
Köszönöm a választ! Valószínűleg erről lehetett szó akkor az Ő esetében is, mert mintha említette volna egyszer a leventeséget, és '28-as születésű volt. Minden esélye megvolt rá...
Az adott oldal elég jól őrzi az információt, ha jól gondolom Miskolciak, "általuk urbexnek" mondott érdeklődés. Valószínűleg arra felé kell keresgélni. Én még nem láttam mást innen,valószínűleg a PV borsodi védett vezetési pontja. Azt hiszem van itt olyan aki a pontos helyet nem is de a települést tudja.
Kérdésedre a válasz a 20067 és 20076 hsz-okban tulajdonképpen benne van. Ez egy sima őrszázad volt egyszerű őrségi feladatok ellátására. A Nitrokémia itt lévő raktárait őriztük. Semmi különleges feladatról nem volt szó. A 3 szakasz 24 óránként váltotta egymást az őrségben. Az őrök váltása 4 óránként történt. Az biztos, hogy az időjárás télen kegyetlen volt, nagyon hideg (földig érő őrbundában éjjel), a szél szinte éjjel-nappal télen-nyáron erős volt, sokszor viharos.
Annyit még: a karhatalomnál 27 hónap volt az idő úgy mint a határőrségnél. Mindkettő BM alakulat volt. Én 18 évesen vonultam be, érettségi után szinte azonnal (5 hónap múlva). 1966.11.24.-1969.01.21. voltam bent. Mi részesültünk először az idő-csökkentésben, én már "csak" 26 hónapot voltam.
Hа карамане было 18 офицеров и 30 солдат включая сержантов. Это была часть для обслуживания арт боеприпасов. (...) 25 человек тех взвод и 6 человек пожарка
"Lerajzoltam - ahogy emlékszem - milyen helyiségek és hol voltak az épületben."
~ 50 év távlatából nem rossz! :)
Erről a karhatalmi szervezetről mondhatnál pár szót! Mi volt a feladatotok ott Hajmáskéren?
Nem vagyok képben a karhatalmi alakulatokat illetően, hirtelen ezt találtam a neten:
"Az új karhatalmi szervezetet az 1956-os forradalom bukása után kezdték szervezni. Feladatuk a közbiztonság megszilárdítása, valamint a fontosabb objektumok őrzése volt. Gyakorlatilag a politikai párt-hatalom szolgálatában álltak, egységeik a Magyar Népköztársaság fegyveres erőinek részeként az 1957-ben létrehozott Karhatalmi Parancsnokság alá tartoztak. A BM átszervezését követően Budapesten 1 karhatalmi ezredet, és hat városban (Szombathely, Szeged, Debrecen, Miskolc és Pécs után végül Győrött is) karhatalmi zászlóaljat állítottak fel. Kezdetben a karhatalmistákat katonai téli öltözettel („pufajkával”) öltöztették fel, mert a szervezéskor csak ebből állt rendelkezésre megfelelő mennyiség, 1958-tól azonban fokozatosan új egyenruhával látták el őket. A karhatalmi alakulatokat fokozatosan hivatásos állományú tisztekkel töltötték fel, és azokat végül mint készenléti erőket illesztették be a magyar hadsereg és rendőrség hadrendjébe. 1971-es döntés alapján a karhatalmi feladatok nagy része a rendőrség hatáskörébe került, ezért 1972-től megszűntették a BM karhatalom szervezeteit, így a győri karhatalmi zászlóaljat is."
Az "én időmben" két gondnoka volt az objektumnak, ők "gondozták" és tartották rendben az objektum területét, a raktárakat, Kívül-belül. A Nitrokémia alakalmazottai voltak és a faluban laktak.
Csak a felvezetővel vagy őrparancsnokkal közlekedhettek és csak nappal. Ha szállítás volt néha akkor még egy őr is volt a kíséretben.
Adalék még az objektumhoz, hogy az általad is említett völgybéli objektum, a későbbiekben tüzérségi lőszerraktár kiszolgáló személyzetének volt a laktanyája a szovjet átvételtől a kivonásig. Az alakulatnak külön pf száma volt, és nem a hajmáskéri helyőrség ezredeinek, zászlóaljainak az alárendeltségébe tartozott. Relatíve sok, 18 tiszt és tiszthelyettes illetve harminc sorkatona alkotta az állományt.
Az objektumot a szovjetek egyébként a "Karaman" névvel illették - nem tartom kizártnak hogy anno a karhatalom szóból képezték valahogy :)
Rendben így már ismerem. A steve által feltett objektum. Sokat voltam ott, még pár éve egészen egyben volt. Sose tudtam hogy régen magyar volt, én szovjetként ismeretem. Ezek teljesen újdonságok nekem. Köszönöm!!! És igen mellette a völgyben lőszer raktár volt, ezek az épületek már romosabbak, gyakorlatilag már csak a vázuk van meg.
Ez a laktanya a falutól a Bakony felé volt kb. olyan 1,5 km-re észak felé. A Google térképén van valami repülőtér féle a vá. végénél(akkor termény daráló volt), onnan indul út - földút? - felfelé emelkedően. Földszintes, kis modern laktanya épület volt, összesen 3 szakasznyian - század - voltunk kb. 70-en.
A "völgyben" a Nitrokémia gyár raktárai voltak - ha jól emlékszem talán 6 - ott "tanultuk" az őrségben állás "titkait". A laktanyától ez úgy 150-200 m lehetett. Ott járkáltak el az orosz fiúk éjjel-nappal és sokszor megálltak a kerítés mellett az éppen ott lévő őrrel beszélgetni meg csencselni. Mindíg nagyon barátságosan viselkedtek.
A századunk a Bakonysárkányi századdal együtt a győri zászlóaljhoz tartozott. Újonc kiképzésen én is Győrben voltam.
A győri laktanya a Szt.István út - Gárdonyi G. u. sarkán lévő egykori Pénzügyi Palota épületében volt. Onnan jártunk ki gyalogmenetben minden nap Likócsra.
Amikor megszűnt a karhatalom 1973-ban, állítólag ez a kis laktanya az oroszoké lett és - ha igaz - lőszerraktár volt.
A Google műhold képen valami romfélék még látszanak.
Még annyit, hogy amikor leszereltem azt mondtam, soha nem akarok látni semmit ami emlékeztet, most már viszont szeretném látni az említett helyeket. Nem volt az olyan rossz mint amilyennek akkor éreztem.
Köszönöm, hogy érdeklődtél, ha tudsz valamit jelezd légyszíves.
Most kerültem ide véletlenül és mindjárt szeretnék kérdezni/kérni valamit.
1966-1969. között voltam katona Hajmáskéren az akkori karhatalmi laktanyában. Volt mellette a "völgyben" egy "objektum", oda jártunk minden 3. napon 24 órás őrségbe. Ma még a régi laktanya romokban létezik, úgy tudom.
Ha valakinek lennének fotói - pláne ha a régi állapotról - és feltenné őket, előre is köszönöm.
Sormás tesvárszázadunk volt de 1990-91 magasságában nem hallottam már Bocskáról. Kollégám aki 1988-89 volt Somáson azt mondta, hogy akkor már csak örzés volt.
Jó pár éve fent voltam a hegyen és lenyűgöző volt számomra. Tettem fel képeket anno ide. Tudsz benne segíteni mi hol volt anno (hány lokátor, HÁP volt-e)? A hagyomány örzés végett :)
Azok csak Tapolcán és Nyírtelken voltak. Nagyon komoly gépjárműparkkal rendelkezett az MRTB, rakétaszállítóktól kezdve a fejrész-szállítókon, darukon át a klgs üza szállítókig, de indítóállványuk nem volt.
1975.okt.21-től 1977-ig Sormáson voltam műszerkezelő, majd váltásparancsnok, főkezelő. Kezdetkor a Sormási műszerkertben, de mivel egészen jól belejöttem a "munkába", Bocskára kerültem ahol a garfikonon kívül vadászgép irányítások (gyakorló repülések) is történtek. Az általunk mért adatokat átadtunk a mellettünk ülő "vadász" irányító tisztnek, aki ezek alapján irányította a gépek pilótáit az "elfogás" végrehajtása érdekében. PRV11-en és P35-ös lokátorokon is dolgoztam
Sziasztok. Nem tudom tudnátok e segíteni kérdésemben Budapest területén MH nőtlenszállók (altiszteknek, tiszteknek)hol találhatók milyen kerületekben? előre is köszi!!
A háború után csak 60 napra hívták be azokat akik leventeként "megfertőződtek" a fasiszta métellyel, ezért megbízhatatlannak számítottak Rákosi pajtás demokráciájában. Az apám is így járt 45 elején mint leventét elvitték Németországba, két hét után hazaszökött, és később 60 napra vonult be Egerbe. Ott mindenki hasonló előéletű volt.
Szervusz ! 1981-82 , akkor voltam ott katona , munkaszázad volt, én még építettem hidat :) , kicsiben is , nagyban is , a Duna felett, Árpád híd , vasúti tároló Méta utca :) stb , Honvéd kórház előtti terület , Váci út ...... írj, ha érdekel valami ......
Pedig így történt. A lakótelepen laktak családostul, ahogy meg tudtam ítélni voltak bőven, hisz a klubban is voltak bőven. Na, de már nem is lényeges. :-)
Számomra roppant érdekes, mert én a 1973. körül voltam ott vendégségben, P. József ott dolgozott. Érdekesség, hogy ebéd után bementünk egy étterembe, valamilyen tiszti kaszinó, klub féle volt. Sok magyar, orosz tisztet láttam, sőt némelyiket sógorom be is mutatott. Ha a cikk szerint bezárták, mint hadiüzemet, akkor mit kerestek ott a nevezettek? 1960.-tól napjainkig titkos. 1960.-ban bezárták, de tudom, 1973. körül biztosan működött ott valami.
Ezt olvasd el a 60 as évekig benne van minden. A többi máig meg sajnos itt nem publikus de a neten hamar megtalálni a megoldást. Rakétások sose voltak. Jelenleg is aktív.
Most a "Jobbágyi" egy kicsit szíven ütött. Voltam ott egyszer, -persze nem az objektumban, hanem a katonai lakótelepen. Ott élt és dolgozott egyik "szerzett" rokonom (volt feleségem nagybátyja) P. József, később győri Polgárvédelmi főnök volt.
Nem mesélt, csak mutatta hol dogozott. Őrnagy, matematika és irodalom tanári végzettséggel, persze elvégezte a Lomonoszovon a katonai főiskolát is. Sajnos ma már nem él. Neki a rendszerváltás tragédia volt. Tudnál valamit közreadni, hogy ma mi van ott, vagy mi volt ott? Mint ha rakétások lettek volna, úgy rémlik.
Igen, ezeket találtam én is, ezért nem értem a bevonulás helyeként bejegyzett Nagyvisnyót, az nem szerepel a listában... Meg a 2 hónap múlva bejegyzett leszerelést sem... Bár azóta eszembe jutott, hogy elég sokszor mesélte, hogy nem sokat voltak a laktanyában, mert akkoriban forgattak valami filmet, ahova kellettek statisztának, katonákat és tömeget "alakítottak". Lehetséges, hogy pont a legkeményebb Rákosi években kiképzés után leszerelték Őket, és civil szolgálatként teljesítették a hátralévő idejüket? :O Bennem a "Talpuk alatt fütyül a szél" maradt meg valamiért, de az későbbi gyártású, viszont lehet hogy a hasonló című "Talpalatnyi föld" folytatásaként forgatott "Felszabadult föld" volt az, mert ott már kb. egyezik az időszak. De még készültek más tömegjelenetes filmek is, ilyen volt pld. az "Ütközet békében", bogarászom őket, bár felismerni biztos nem lehet, azt mondta, hogy Ő maga sem ismerte meg magát benne... Dióverő puskát emlegetett még, hogy az volt náluk a forgatáson, meg az akkori/későbbi nagy nevű színészeket.
A Szerszám- és Készülékgyárat 1953-ban építették a Mátra erdőibe úgy, hogy az ember csak ment a kanyargós, aszfaltos úton, és egyszercsak ott állt egy gyárkapu előtt. A portán fekete egyenruhás emberek voltak találhatók, benn a portaszolgálat belsejében „dióverő” puskák. Ez a gyár a korszellemnek megfelelően erős bástya volt a béke frontján, pontosabban a budapesti Fegyver- és Gázkészülék Gyár (FÉG) „tükörüzeme”. Ez azt jelentette, hogy amennyiben a pesti gyárat lebombázzák, azaz „csapás éri”, a következő napon a gyöngyösi üzem folytatni tudja a hadiipari termelést, csak be kellett kapcsolni a csarnok elektromos hálózatát, és az anyaggal feltöltött automata esztergák máris ontják a kész lövedékeket.
1963-ra már csak a lelakatolt üzemcsarnok árválkodott üresen, a gyár többi része (valamiből meg is kell élni) mezőgazdasági gépekhez gyártott alkatrészeket, de a fegyelem és a vezetési szellem változatlan hadiipari maradt.
TÜKÖRÜZEMEK A hadiipar rekonstrukciójánál és az új üzemek létesítésénél is meghatározó szempont lett a "biztos hátországban" való elhelyezés. 1945 előtt a magyar hadiipari kapacitások Budapesten és a Dunántúl, illetve Észak-Magyarország hagyományos nehézipari központjaiban épültek ki. Egy Magyarországot érő támadás esetén éppen ezek az ipari koncentrációk kerültek volna leginkább veszélybe. Ezért Észak- és Kelet-Magyarország addig nem iparosodott régióiban, falvak és kisvárosok külterületén, jól álcázható terepadottságokkal kerestek helyet az új üzemek többségének. A gyártókapacitások megduplázása vagy többszörözése érdekében létesültek a meglévő gyárral megegyező feladatú-profilú hadiüzemek ebben a "hátországban". Ugyancsak stratégiai okokból, főként a tüzérségi lőszergyártásnál, a gyártási folyamat egyes szakaszait széttelepítették: más településeken és más üzemekben folyt a részegységek gyártása, valamint a végszerelés is. Ez a későbbiekben igen jelentős szállítási többletköltségeket okozott az érintett vállalatoknak.
Szerszám és Készülékgyár, Gyöngyös*
FORRÁS: Felsorolás a KGM/B vállalatairól. 1959. október 23. HL MN 1964/T 68/016/29/1. Megjegyzések: * A gyár elkészült, de a hadiipari kapacitás már nem épült ki, vagy ha igen, érdemi haditermelést nem folytatott.
Érdekes dolgot találtam, aminek nem tudom a magyarázatát... Talán majd itt Valaki... Nagyapám katonakönyvét megtaláltam, amiben vonulási időpontként 1951.04.01. Nagyvisnyó, 8905, 5. lövészezred, leszerelés pedig 1951.05.28. vagy 30. Az alakulat diszlokációjában nincs Nagyvisnyó, meg a 2 hónap elég sovány akkoriban... Tőle már sajnos nem tudom megkérdezni, hogy hogyan volt, mi volt... :(
Talán Jobbágyira gondolsz... Valamikor úgy tudom kovaföldet bányásztak ott, aztán lett belőle lőszergyár, meg raktár, meg óvóhely. Nekem így mondták...
Az antennák egy része a Határőrségé, a BM-é, a Munkásőrségé, Polgári Védelemé volt, a megszűnésekkel, átszervezésekkel fokozatosan tűntek el az árbocok és az antennák, a meglévőek egy része is üresen lógó koaxokon árválkodott... Tudtam volna mit kezdeni velük, de gondolom fémgyűjtők pofátlanságának estek végül áldozatul, ahogy a kerítés egyes részei kinéztek... Már a HM is áttért a TETRA rendszerre, azóta nagyon sok helyen leszerelték a régi antennarendszert. Az Orfeusz már rég elhallgatott, a PV. a Katasztrófavédelembe szervezése után tűnt el a sávból. Amikor fent jártam, már roppant elhanyagolt állapotú volt minden, talán mostanra már a barlangi mentők is kikerültek az épületükből. Az ilyen jó pozícióban lévő helyeken korábban az országos hálók átjátszói voltak telepítve. Gondolom már a Mentőszolgálaté sincs meg, lévén Ők is TETRÁra álltak át. Fogy az antennaerdő, bár szükség esetén mobil eszközökkel bármikor pótolhatóak az akkoriban fixen telepített rendszerek, ahogyan tették ezt a Tubesen is, amikor nagytakarításba kezdtek a létesítendő radar miatt. Gondolom a területek ezért nem kerültek, és talán nem is kerülnek értékesítésre... ;)
Mindenkinek boldog új évet!!! Ma elég volt a lustálkodásból, egy ki s kirándulás bár már vagy 4 szer voltam , de jól esett a napfényben ,bár nyakig sárban. Óbarok " Dipol" ( Vándor Károly köszi!) A Szovjet repülő csapatok tartalék harcálláspontja, sok változás nincsen de jó volt újra szívni a bunkerek levegőjét.
Akkor mi még a régi épületekben laktunk aztán mielőtt leszereltem az utolsó két hónapban kaptunk konténereket. Akkor még működött a lőtér teljes kapacítása mi szolgáltuk ki 15 en mint sorállomány illetve őrszolgálatot is adtunk plusz három helyen a lőtér körül a bejáratnál ahol volt egy magas irányìtótorony , akkor a Kőröshegyi őrponton is volt két ember 168 órás váltásban illetve volt mégegy hely az erdőben a nevét már nem tudom ott is hetes váltás volt a képeken van az épületről is kép én is voltam ott egy szer egy hetet. De ha érdekel tudok sokmindent még mesélni.
2, Én 78-79-es ottlétemkor is Meteo volt, állítólag az 50-es évektől üzemelt. Valamikor a 2000-es években zárták be, helyesebben személyzet nélkül üzemel.
Ha valakinek lenne info a Kékes alatt, Mátraháza melletti Honvédségi üdülőről, ami a rossznyelvek szerint nem csak üdülő volt, szívesen venném!
Állítólag valahol Telkibánya mellett is volt egy ilyen.
Hu jó régi hozászolásomra írtál. Vissza kellet néznem. Én is olyan 96 körül járhattam arra először. Én úgy tudom hogy ez színtiszta szovjet bázis volt. A kivonás után a honvédség őrizte. Gondolom te is így voltál ott. Egy kihelyezett konténerben láttam ott már magyar katonákat. Nem tudom meddig őrizték tovább. Később arra járva már se konténer se semmi. Aztán a toronyról is levágták a lépcsőket korlátokat. Aztán már omlottak az épületek. A végén pár éve teljesen ledozerolták. Rekultiválták a helyet. Én úgy tudom hogy egy lőtér volt , a torony két oldalán volt 2 bunker ahol a cél mozgató csörlő rendszer gépei, drótkötél mozgató rendszer volt. Szemben az emelkedő mezőn voltak a célok. Ott is van néhány bunker bár azt nem értem ott mi volt.
Ezek szerint csak a pirossal jelzett terület volt honvédségi? Azt lehet tudni, hogy a mellette levő Meteorológiai állomás mióta működik ott? Ezen a '76-os légifelvételen jól látható az épület, már akkor is az volt a funkciója?
A Kab-hegyi átjátszó tavaly ilyen állapotban volt:
Egy késő őszi túrázgatás a Mátrában és környékén. Az első 10 kép a recski internáló- munka táborban készült,jelenleg emlék hely. Sokat halottam már róla de még sose jártam arra. Csak mi voltunk senki más. A központi emlék táblán több ismert név is szerepelt. A kényszer munkások a szomszédos most is működő bányába dolgoztak. A 11 es képen a recski robbanó anyag raktár egyik kapuja, nem HM már, de őrzik , hatalmas terület de sajnos van kutya meg őrség. Nem jutottunk beljebb. Mondjuk nem is volt cél, csak a közelben volt. Aztán megnéztük a híres elhagyott kékes tetői sípálya acél roncsát , igazán lenyűgöző!!! De voltunk a Gyöngyös feletti pipis hegyi reptérnél is, ezt mostanában újra használja néha a honvédség. Régebben több szerepe volt. A közelben van egy völgyben egy régebben valamilyen hadianyag gyárként üzemelő objektum, és egy kisebb lőszer raktár romjai is. Ez nem tiszta hogy a gyár külső, elkészült termékeinek raktára volt, vagy a Gyöngyösi laktanyához tartozó objektum.
A lillafüredi Zalka Máté laktanyához 3 objektum tartozott. Nagyhárs, Szentlélek, Bagolyvár. Ezek a sziklát mint HÁP-ot szolgálták ki. A vevőteremben géptávírón vették a rep adatokat és diktálták le polgáriak a HÁP ra. Mi rádiósok pedig ha elszállt a jel, rédión morzeval vettük az adatokat. Volt egy tartalék HÁP is, az Szakáld-on működött. Riasztás esetén minden objektumból mentek Szakáldra szolgálatot adni, ott mobil relé, adó, vevőkocsik voltak.
2007-ben a MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalja felszámolásra került, jogutódja a MH 5. Bocskai István Lövészdandár, MH 5/24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj lett Debrecenben.
Csak az első kép honvédségi. Az MN 9620, Lillafüred, Zalka Máté laktanya aószázadának átjátszóállomása volt.
Nagyhársról volt vezényelve 4 sorállomány, meg egy váltásparancsnok.
Egyik faház a körlet, a másik a HDM (hadműveleti terem). Volt mellette még egy aggregátorház is.
A felépülése pontos mása volt a Veszprém HÁP-Kab hegy-Pápainak,
Itt a Lillafüredi szikla, mint HÁP, Borovnyák tetői "Postaműszaki létesítmény" (kábeles kapcsolat)- Kékesi TV torony (mikrohullám kapcsolat)-HDM (kábeles kapcsolat)-Kecskeméti repülőtér( mikrohullám kapcsolat)
12 csatornás Buda-Duga készülék üzemelt, plusz egy tartalékban (ZIL 131-es adó, valamint egy Csepel D-344-es aggregátoros kocsi).
A feltett képeken levő objektumról semmi infó azóta sem, nem láttam azóta sem semmit , senkit aki járt ott. Én úgy gondolom hogy az ott talált papírok alapján az 5 hadsereg - Székesfehérvárhoz van valami köze. A közelében levőről várok épp egy információt addig nem tudok semmi többet most mondani róla.
Természetesen mindkettő érdekes lenne, hiszen egyik sem került szóba a későbbiek folyamán. Persze a képek nélkül említett objektum különösképen izgalmas lehet...
Melyikre gondolsz? Ami a hozzászólás képein szerepel ,vagy a másik amit csak említek benne hogy a közelében van? Ami szerintem a feltett objektum helyett lett kialakítva. Modernebb kiadásban.
Az egyik év eleji konkrétan a 19412-es hozzászólással kapcsolatban szeretnék érdeklődni így év vége fele. Lehet már valami újabb információkat tudni ezen objektummal kapcsolatban?
Az a sorompó... :-( akkor bizony jól felzártak bennünket a hegyre. Előtte viszont finom sültkolbászt ettünk Malomvölgyben. Végül egy kis ügyintézés után hazaengedtek bennünket :-)))
Megismételhetjük a kirándulást, most nem fognak foglyul ejteni, de az út jelentősen romlott felfelé azóta. Alacsonypadlós járművel nagyon nehezen járható, sétáni kell felfelé egy keveset.
Egy olyan hely amit sok ellentmondás övez. Nem titok Budapest , Normafa , Őzike utca. Csak külső képek , ez volt a bejutás ára. Egy nagy antenna , és egy jellegtelen épület, ami csalóka mert a lejtő miatt ami földszintesnek tűnik az lefelé már egy emelet. Jelenleg a budapesti rádió amatőr klub székhelye.
Szóval a lejtő miatt földszintesnek látszó épület alatt van egy "atom bunker" az épület alatt a garázsnak kinéző ajtón keresztül úgy 10-12 métert lehet a hegy gyomrába menni. Hatalmas beton lépcső ház, a szokásos zsilip rendszer. A termek egy nagy részén a létfenntartó gépház termei, kettő dízel motor , korszerűek, a 90 es évek termékei , szűrő gépház ,szovjet termékek de a hely méretéhez képest hatalmas területen, és akkumulátor terem. A másik folyosón jobbra balra nyílnak a termek, balra kisebb szobák, jobbra két nagyobb terem. Ezek egy része még mindig üzemel !!! Ha jól gondolom valami kommunikációs bázis volt. A posta és utána a Matáv üzemeltette. Nem is igazán volt katona lent a technikai területen, ők leginkább a külső őrzést végezték. Nagyon jó állapotban van, talán a tervek szerint múzeum lesz. És visszatérve a rejtélyre. A képeken látszik egy betonkupola szerű építmény, na ennek nem sok köze van a bunkerhez, majdnem a kerítés szélén van. Viszont a kerítés másik oldalán van a volt Horthy nyári villa romos épülete. Itt volt valami védett objektuma a kormányzónak , egyrészt ide tudott kimenni, másrészt ez alá később felépült Agro szálloda helyére , ami aztán a szálloda boros pincéje lett. Jelenleg zárva.
Volt nemrég Pákozdon az emlék parkban egy rendezvény ami felderítők napja néven lett meghirdetve. Nem is az első talán már a harmadik . Elmentünk. Sajnos az idő is pocsék volt, és érdeklődés sem sok volt, sajnálom, én ott voltam.
Saját szervezés, a sípályán mentünk fel,és emellett az objektum mellet megkerülve a tetőt jöttünk le. Kicsit elszámoltam magam erőben, olyan mély volt a hó hogy nehéz volt benne lépkedni.
LP, LR, LS, LT volt még valaki? És így, valahogy karácsony előtt közvetlen.
Ja, és az első QSO, szénmikrofonos antenna modulációval. :-)))
Mi ketten ünnepelünk... Inkább a rádióamatőr topikon kéne, dehát itt ért bennünket az ünnep. LP meghalt szegény, LT ugyan ő is villamosmérnök lett, de közben abbahagyta a rádiózást, mi megmaradtunk az idők viharai során :-)
A napokban túráztam két napot a Kékes és környékén. Meglepően nagy hó volt. Fent voltam az ország legmagasabb pontján. Onnan lefelé jövet mentünk el emellett, én úgy tudom hogy ez valami katonai objektum. Tudom még aktív tehát kicsit nem ide vágó, de mivel a kerítése gyakorlatilag romokban, csak a kapu áll, bár látszik hogy van valami aktivitás, égett a villany is néhány helyen, így aki azért tud valamit ami nem szuper titkos szívesen veszem ha leírja. Valami híradó objektum nyilván.
Hehe, jó volt hallgatni. Személyesen is jártam ott többször is, amikor már nem őrizték olyan szigorúan :-) Élmény volt egy adóberendezés belsejében járkálni. Azóta Lakihegyen is sikerült megismételni.
Na legyen egy kis laktanya is. Vác Esze Tamás laktanya. Itt egy híradó ezred volt. A laktanya igen vegyes képet mutat, némelyik része szinte vadonat új és korszerű épületek , de vannak igazán régi patinásak is. A rendszerváltás után még sokáig működött ez látszik is rajta, egész szépen egyben vannak egyes részei. És talán az őrzés is hatékonyabb volt. A sport csarnok például szerintem kis felújítással bármikor újra nyitható lenne, modern szép ívű fa épület. Ez vonatkozik a könyvtár- klub épületre is, gyakorlatilag patika állapotban van. Ellenben a színház, legénységi épületek zöme elég ramaty állapotban vannak. Mivel a híradó alakulatok sok kiképzést ,tudást igényeltek ,így ezek oktató ,kiképző épületei tantermei sok helyet fel ölelnek, és többségükben rengeteg anyag , eszköz még ott van. A terület őrzött, és komolyan is veszik, én is engedéllyel voltam bent !!
Tényleg hatalmas és nagyon látványos, de a rendőrség és a határőrség rendszeresen megjelenik a területen. Főleg, ha bejelentést kapnak a bevezető út mellett lakóktól, hogy egy idegen autó megy be a reptérre. Nagyon észnél kell lenni, hová parkol az ember, lehetőleg ne maradjon szem előtt az autó.
A másik dolog - ha mentek - lehetőleg maradjatok az aszfalton, betonon. Még mindig nagyon sok az akna, amit lépten-nyomon táblák jeleznek.
A bázis melletti Gola-hegy tetején, ~1650 méteren levő radarbázis szerintem szintén nagyon érdekes! Ha arra jártok, ne hagyjátok ki. Bár oda a 4x4 ajánlott...
Munster második rész, 1945- től napjainkig. Rengeteg érdekesség, sok amerikai jármű az első időkből, mivel a feltámasztott NSZK hadsereg leginkább erre épült.Aztán jöttek a saját fejlesztések is. A kedvenceim is itt vannak , a Leopárd 1 sok sok változata, de a csúcs modell ,a Leo 2 kezdő szériája is. A megörökölt NDK hadsereg szovjet páncélosai. Sikeres NSZK fejlesztések, Gepárd légvédelmi páncélos stb. És a végén olyan tankok amiket eddig csak képeken láttam. Merkava , és egy Svéd különlegesség STRV 103, a torony nélküli tank. Szóval valami csodás. Mint mondtam legalább egy fél nap, kis pihenővel, egy kis sör ( vigyetek mert bent nincsen) A múzeummal szemben van egy ki büfé, hideg sör, kolbász , curry wurst , ami kell. Érdemes megnézni.
Ismerek olyat aki járt ott, ha elkapnak bevisznek, ott nem viccelnek. A terület valóban nagy de alig leget bejárni, berobbantva, rengeteg törmelék és por, amiket láttam képeket tiszta homály.
Már megint egy múzeum, ez egy ilyen év volt, de talán nem bánjátok hogy nem a topik nevéhez igazodik. Németország, Munster, a volt NSZK legnagyobb páncélos laktanyája és kiképző központja mellet van ez a csodálatos gyűjtemény, csak páncélos!! Már 1945 előtt is ilyen célt szolgált, gyakorlatilag egy katona város, több laktanya, katonai iskola, hatalmas gyakorlóterek -lőterek. A hidegháborúban pedig mint említettem az NSZK páncélos bázisa. Ennek volt a zárt oktató gyűjteménye a mostani múzeum. Aztán valamikor az egyesülés után múzeum lett. 3 napot voltam Munsterban, ott is szálltunk meg, csak a múzeum 1 nap. Az első felében ezek az első VH tól indulva 1945 ig láthatók. Ketté választom ahogy a múzeumban is van.Nem sok hiányérzetem maradt, nem sok jármű maradt amivel nem rendelkeznek. A panzerek teljes sorozata, talán csak néhány vadász páncélos maradt ki , de ezek tudom ritkaságok ( pl Ferdinánd-Elefánt, azt hiszem összesen 2 van) És ott van az ellenfél is, T34, Sherman stb, A múzeum nagyon igényes, a szállásunk árában mint helyi nevezetesség benne volt a belépő is. Kicsit mesze volt, több mint 1000 km, de megérte.
Egy rendezvény képei. Tapolca Hadi fesztivál 2017 . Már több éve járok ide is, szerintem magyar keretek között a legjobb ilyen . A rendező csapat nagyon lelkes, és évről évre látszik a fejlődés. Mindig van itt egy rakás haditechnikai eszköz, újra játszott emlék csaták, surranó társ találkozó( Az ilyen nevű már több mint 40 ezer taggal rendelkező facebook csoport rendezvénye) Jó hangulat és sok ismerős arc . A helyszín is igen érdekes mert a volt MN 1480 volt laktanyája ami eléggé egyedi volt. Az emlék csata most nekem egy nagyon érdekes téma volt, a Szovjet agressziót jelenítette meg Afganisztánban. Egy afgán falu gyakorlatilag lerohanása, több ismerősöm is részt vett benne, igencsak sikerült autentikus felszerelést, ruhákat felvonultatni. Érdekes volt mert én is ezt a kort gyűjtöm leginkább. Mint mindig ott van az anno ott szolgált barátom is Kása Árpád ( Árpapa) aki most is ápolja a rakéta dandár örökségét, próbálom mindig emelni a kis gyűjteményét mikor leviszem erre a napra a G5 giró teodolitom a gyűjteményemből amin Árpapa dolgozott .Innen hazafelé már szinte kötelező programként Vigántpetend szélén van a kedvenc megállónk , vagy az utolsó képen látható náluk langallónak hívott kemencés sültet eszek, ebből is a velős változatot. De a másik kedvenc is néha beugrik, ami egy lezárt tésztába csomagolt csülök pörkölt kemencébe sütve . Csak ajánlani tudom.
Egy tavaszi nyílt nap Győrben a légvédelmi ezrednél. Sok éve megyek ha tudok mert a légvédelem mindig a szívem csücske volt. Az egész laktanyás mászkálást ilyen telepített osztályoknál kezdtem. Aki ismer tudja hogy gyakorlatilag az összes honi légvédelmi osztály területén jártam. Csak azok maradtak ki amik most más céllal aktívak. És megint meg kell hogy köszönjem itt Hibácskó Ferenc támogatását ebben, sokat tanultam tőle!
Szóval Győr nyílt nap. Ami maradt a magyar légvédelemből az itt van. Jól érzem itt magam , ismerősök és ismerős technikák, annyival fűszerezve hogy volt délelőtt egy hatalmas felhő szakadás. Nem baj addig ittam egy sört a kantinban. Volt egy bemutató a sport pályán , amolyan békefenetartó bemutató. Örömömre ott voltak hagyományőrző barátaim is, egy régi fegyverrel, csináltam is róluk sok képet, állítólag talán majd egyszer megjelenik a sajtóban is. A végén találkoztam a volt zsámbéki múzeum darabjaival is , szépen rendbe hozva. Jó így látni őket. Utána most már évek óta egy hihetetlen vagy 200 éves étteremben Győrben ebéd, csakis halászlé meg házi pogácsa, köszönöm a győri barátaimnak! A kis baráti társaságunk a Győr-Veszprém- Budapest tengelyben jött létre, mindenhol halmozottan sok objektum :-)
Igen,ezek a bolgár állomások,ezekkel kommunikált az én 503-as bázisom.A románok nem léptek be a rendszerbe,ezért a bolgárokkal volt kapcsolat,ide kellett az ATLET rendszer.Érdekes hogy polgári személyzet volt a bolgároknál,a katonatársaim mondták hogy van köztük egy csinos női hang is,szivesen beszélgettek vele,aki tudott oroszul.
Mondjuk, azért olyan messze nem volt - szerencsére. Gyakorlatilag majdnem hazaláttam.
Szentkirályszabadjai csendélet 1991 nyarán. A fotók minősége nem az igazi, de akkoriban csak ilyen gép került a kezembe. Próbáltunk óvatosan fotózni, mert valószínűleg jó nagy seggbe rúgás lett volna a jutalmunk, ha észreveszik.
A Mi-17-es mellett a kép bal szélén a 4. (Mi-17) és a 3. (Mi-8) üzembentartó műszaki század épületei. Nagyjából a reptér közepén helyezkedtek el, az északi és a déli végen voltak a harci (Mi-24-es) századok, az 1-es, 2-es.
Századunk egyik Mi-8-asa mellől lőttem ezeket. A távolban egy An-26-os gurul, és száll fel.
Surranótársakkal (háttérben a szovjet laktanya hangárjai és a telephely garázssorai látszanak:
A jó öreg Minyó! :-) Mennyit nyűgöztük, tankoltuk, lemezeltük őket Szentkirályszabadján... Mondjuk télen nem volt nagy öröm végig egyensúlyozni a svancon.
Irok pár adatot a térképről,ez alapján jobban képben leszel:46 fok 50 perc 45,14-18 fok 06 perc 32,29 és ugyanez,csak a vége más-47,24 és 37,43-remélem,jól irtam.
Na egyszer már oda érek! A reptéren ücsörögtünk a füvön ,egy doboz sörrel, láttam is a "dombokat" Alátámasztom: bementünk egy hangárba , ott állt egy MI 8 as , épp barkácsoltak rajta. Köszöntünk, na ott csak orosz szó hangzott el :-)
Igen,kivűl vannak.Indulj el a kerités délkeleti sarkától kelet felé,a szántóföldön vezető utakon.Ahol nincsenek a táblák "kockásra"kiszántva,illetve ahol az utak mellett kis bozotos részt látsz,ott van ilyen kis fedezék szerűség.
Az eddig említett 2 napos túránk első napján voltak a magyar PV vezetési pontok amiket eddig írtam. Aztán este egy kitűnő szállás, vacsora , és az emlegetett éjjelig eszmecsere, iszogatás. Kedves vendéglátónk kirakott több üveg pálinkát , ránk bízta. Lehet kicsi vissza éltünk vele :-)
Másnap pedig Kassa , repülő múzeum. Érdekes hely, több van ott amit elsőre vártam. Szép idő volt, ragyogó napsütés, igazi jó fotó nap. Ja tudom már megint múzeum. Öregesen -öregesen. Szóval vegyes a kép , vannak nagyon pocsék állapotú gépek, rohadnak rendesen, bár különlegességek is.
Fedett részek és szanaszét heverő szabad ég alattiak. Hangárban rögtön egy ME- 109 :-) nem mindenhol van. Egy SU- 15 ,na ilyet sem láttam még , azt hiszem nem nagyon volt sehol a SZU kívül , ha jól emlékszem ez is valami kínai másolat. De van több magyar adomány is! Egy SU- 22 és egy Malév gép is . Érdekes!
A belépés ingyenes, jó pár órát elvoltunk. Se büfé se semmi , erre jó rákészülni, kiszáradtam rendesen :-)
Csak kis kiegészités:a kiliti reptér sokkal inkább ságvári,mivel a terület nagyobb része Ságvárhoz tartozik,de valahogy a nagy osztozkodásban Siófok rátette a kezét-és egyébként is a fő épületek Kilitin vannak..a fensik,amit irsz,a harcálláspontal,az ságvári terület,név szerint a Tömlöc-hegy.Pár éve még volt ott három kisebb antenna torony is,meg a beton épitmények bejáratán vas ajtó-de elkoptak már..A reptéren polgári őrök voltak,a hegyen meg két sorkatona,csak gyakorlatokon volt nagyobb a nyüzsgés.A reptér üzemanyag bázisa meg Ádándon,a Vaskereszt nevű részen volt,ma csirketelep van a helyén-régi rendeltetéséből semmi nem látszik.A reptér ma is működik,bérbe van adva ukránoknak,gyakorlatilag szinte csak a helikopteres ugrálás van,a régi,igen aktiv és szines siófoki repülős életből még emlékeztető is csak hirmondóban akad..A reptér teljesen be van keritve,bejárás a hatvanötös utról...viszont érdekesség,hogy van pár kis mini bunker,fedezék,a keleti oldalon lévő szántókon,kis bokroknak látszanak-a reptér védelmét erősitették...
Év eleji történet: idén februárban sort kerítettünk egy régóta tervezett rövid kirándulásra Ságvár közelében.
A Kiliti füves repülőteret egykor a taszári vadászrepülő ezred használta tartalék repülőtérként. Nagyon sok alkalommal autóztam erre az elmúlt években, de idáig valahogy mindig kimaradt a programból ("majd legközelebb..."). Ezúttal viszont megkerestük (nem volt nehéz dolgunk) az egykori harcálláspontot a kisváros melletti fennsík tetején.
Minden repülőalakulatnak megvolt a háború esetén használt tartalék, leginkább füves repülőtere. Az egységek rendszeresen gyakorolták a kitelepülést és a repülési feladatokat ezeken a mezőkön. A pápai ezred Kenyerit, a kecskemétiek pedig - ha jól tudom - elsősorban Orosházát használták erre a célra.
Hazafelé még megálltunk Siófokon a meglepően szép állapotban levő szovjet katonai temetőnél:
Valóban laktanya volt. Valamilyen raktár bázis talán. Én csak onnan ismerem hogy mikor a várból a hadtörténeti kiköltöztette a nehéz technikát Kecel elött ,itt tárolták őket, láttam párszor őket.
Aztán mostanában mivel közel dolgozom ,elmentem arra, jelenleg valami alapítvány van ott ,azt hiszem hajléktalan segítők. Őrtornyok még látszanak. De a pontos alakulatot nem tudom sajnos.
Tud valaki valamit a x. ker. Gyógyszergyári úton lévő betonplaccról? Egy nálam idősebb úr állítása szerint ott laktanya volt és a placc a laktanya része volt.
Na szóval akkor még maradunk Hajdúszoboszlón. Mindig tudtam hogy van egy az Újdörögdi katonai rom városon kívül egy másik is. A hírek szerint ez volt a modernebb , és leginkább a munkásőrségnek épült. Találtam képeket a régről, meg gyakorlatokról,meg is találtam hogy merre van. De azt nem tudtam hogy a PV keretei között volt. Mikor mentünk a bázisra már képbe voltam. Mikor végeztünk a vezetési ponton jeleztük a vezetőnknek hogy tudjuk hogy a bázis mögött van még valami amit megnéznénk.Meg is lepődött hogy tudjuk a létezését . De még egyszer köszönöm neki már mentünk is. A bázisnak volt egy hátsó kapuja ami oda vitt. A mai napig használják, jelenleg földrengések, ipari katasztrófák elhárításának gyakorló pályája. A régi korra egy hatalmas tribün emlékeztet, itt ültek az illetékes elvtársak az adott korban. Most vasúti kocsik, Ikarus busz , kocsik , ami kell, aktív a hely. Sokat halottam a helyről , jó volt látni élőben.
Köszönöm!!! Elhiszem! A helyben tájékozott embereknél nem kell több! Megcsalt a szemem , de nagyon jó tudni hogy mi az igazság! Legyen üdülő, legalább nem kell tovább gondolnom a történetet
Elhiszem Neked, hogy helyiként ismered a területet, talán még az előző rendszerben is hasonló funkciója lehetett, nem tudom. De a kialakítása miatt, különösen egy légifelvételt nézve, nem feltétlenül az üdülő jut először az ember eszébe. És nem is siló. :)
Én még mindig azt mondom hogy lehet hogy utoljára üdülő, de régebben talán más, látszik a nyomsáv maradéka, egyen épületek, komoly beengedő rendszer, valami nem kerek, a siló emlegetést én is érdekesnek tartom. Mindig kíváncsian várom a bizonyítékokat. Tavaly levelezgettem egy taggal, aki esküdött hogy Pécel környékéén vannak. Aztán eltűnt mint a borravaló .
Én is valami raktár bázisnak néztem, többnek néz kis mint ami, mindenkinek köszönöm!!! Még nyomsávot is gondoltam. Felülről jol néz ki , nem olyan mint egy üdülő!
A SUFI a sugárzás figyelő. Ő a külső szenzorok ( a dombon) adatait nézi, mindig van vészkijárat, majdnem mindig a folyosó végén balra a raktárból. itt is így van csak nincs a képeken.
A nemrég említett 2 napos túránk első helyszíne. Hajdúszoboszló széle. Hajdú-Bihar megyei vezetési pont. Ismertem már a helyet térképen, mindig érdekesnek tűnt mert nagyobbnak látszott mint a többi , egy részét tudtam ( romváros) de azért nem mindent . Szóval ez nem csak egy sima vezetési pont hanem egy komplett kiképző bázis. A szokásos kiszolgáló épületek és a központi bunker mellet van itt több szállás épület, raktárak , rom város gyakorlásra( a következő poszt) ,sőt szálloda is. Jó nagy terület . Mi leginkább a vezetési pontra koncentráltunk, ami nagyon jó állapotban van, teljesen berendezve, bár nem múzeum. Én eddig nem láttam innen beszámolókat. A berendezése a szokásos, de úgy tűnik hogy azért itt folyamatosan korszerűsítettek .Nem látogatható alapvetően , csak a felszíni tábor épületek , itt akár ki lehet venni szállást is. Nagyon hangulatos!! Jövőre el tudnám képzelni hogy 1-2 napot itt aludnánk, lenne a közelben pár helyszín ....A bunker mögött van a "rom város" amiről sokat halottam , az országban ha jól tudom csak kettő van. A kedves vendéglátónk mivel látta hogy igencsak tudjuk mi is van nem messze így volt szíves át kísérni :-) legközelebb!!
Július végén volt egy igazán tartalmas 2 napos hétvégi túránk, Nyíregyháza és környéke, illetve egy kis kitérő Szlovákiába. Nagy örömömre majdnem az egész kis csapatunk , a barátaim, el tudtak jönni, mindig megpróbálunk egy évben legalább egyszer összejönni, és az esték igazán érdekesek, egy kis ital mellett rengeteg új ötlet, helyszín javaslat szokott összejönni. Most is így alakult szerencsére. A 2 nap történetét nem idő sorrendben rakom fel, ez a hely pont a második célunk volt.
Kemecse-Haas tanya, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Polgári Védelmi Múzeuma, a régi megyei vezetési pont. Nagyon szépen karbantartott hely, megint csak azt tudom ismételni hogy lelkes ,elhívatott emberek sok munkájának gyümölcse. A szokásos vezetési pont, de minden működik sok relikvia. A végén az eredeti film vetítő géppel még egy kis szakmai anyagot is leadtak nekünk, a vezetési teremben. A helyet bejelentkezés után meg lehet nézni !
Nagyon szépen rendbe rakott múzeum, köszi a fotókat! Ha legközelebb Szolnokon járok, már nem fogom kihagyni!
Egyébként itt van az ország egyik legnagyobb vasúti pályaudvara, főleg a rendezővel együtt (ez jól látszik a táblán). Komoly vasúti csomópont volt mindig is.
Ha már Szolnok. Alapvetően ezért az objektumért mentem oda. (végre bunker :-) ) Szóval a Reptár elött itt kezdtünk . Egy szolnoki barátom hívta fel rá a figyelmem hogy a vasút állomáson van egy védett vezetési pontja a MÁV nak ( sok helyen van, voltam is párban) de nem tudtam hogy látogatható is. A szokásos légó kocka az állomás épület mögött. Szombatonként nyitva van és fogadja a látogatókat. Teljesen berendezve , vezetéssel , egy igazán lelkes helyi volt PV tisztel. Köszönöm most is neki a sok érdekes történetet. A kis helyi gyűjtemény csodás , minden működik, gyakorlatban is. A képek magukért beszélnek, van pár különleges darab is, a baba szállító VV konténer , és egy különleges víztisztító is. Ez volt délelőtt , innen már nem először a helyi HEMO ban egy jó kis ebéd. Utána jött az előtte említett Reptár.
Elnézést de még mindig csak egy kiállítás. Remélem nem haragszotok meg ha nem mindig "romok" egyre többször érintem ezt a témát mert jobb így látni őket. Reptár Szolnok. Én sem vagyok odáig hogy ezért kellet meghalni több helynek is de úgy 2 évente meg kell hogy nézzem még ha nem is értek mindenben egyet velük. Látom a fejlődést ,látom a munkát, végre van Mig 29, meg Mi 24, ezek amúgy is a szívem csücskei. Jó lenne ha sok év múlva is ilyen szép állapotok lennének. Addig is néha arra járok .
Rég írtam már, pedig sok helyen voltam. Valamiért nehéz feltennem képeket, nem akar az a vacak jól működni. Na mindegy . Szóval egy kis év áttekintés. A legegyszerűbbel kezdem. Dunakeszi repülőnap, a nyár végén, egész színvonalasra sikerült és a HM is szépen kitett magáért. Kimentem biciklivel mert közel van, ittam 2 sört, és jól éreztem magam . Ott voltak a friss szerzemények is, a mókus helikopter és a Zlin kiképző gép is.
Egy játék részeként kaptuk ezeket a képeket, esetleg tudjátok hol készültek? Egy környéken, de valószínűleg nem azonos helyen. Még pár napig él a találgatás. Köszi szépen a tippeket! (remélem most már a képeket is sikeresen csatolom :)
Egy játék részeként kaptuk ezeket a képeket, esetleg tudjátok hol készültek? Egy környéken, de valószínűleg nem azonos helyen. Még pár napig él a találgatás. Köszi szépen a tippeket!
Akit érdekel, a volt szovjet laktanya területén, Székesfehérvárot, középen lévő erdőt/sűrű növényzetet kivágták, de a megmaradt épület részeket mint a mozi-színház még megvan úgy tudom az is hamarosan bontásra kerül.
Lassan végigérek az ukrán utunkon meglátogatott, és itt a fórumban is bemutatott helyszínek során. Az utolsó, amiről írni fogok, a kijevi Zsuljani nemzetközi repülőtér keleti részén található Ukrán Repülési Múzeum. A repülőteret leginkább a fapados légitársaságok használják, mi is ide érkeztünk, és innen indultunk. A pályától alig párszáz méterre alakították ki a múzeumot, már leszállásnál jól látszódtak az itt kiállított gépek. A látogatást viszont csak a visszaindulást megelőző napra szerveztük, szerencsére gyönyörű, felhő nélküli, szikrázó napsütéses időben volt részünk.
Metróval, majd azt követően taxival értünk a múzeum főbejáratához. A területre belépve egy nagyszerű kiállítás fogadott minket, igazán lenyűgöző az itt bemutatott gyűjtemény!
A múzeumban polgári (már amennyire a GRU ellenőrzése alá tartozott Aeroflot-ot polgárinak lehet tekinteni) és katonai gépek egyaránt megtalálhatók, én ezúttal a katonai típusokról fogok írni. A bejárattal majdnem szemben húzódik a MiG sor, a hazánkban is rendszeresített, ismert típusokkal, a 15-östől a 29-esig.
A MiG-25-öst viszont egyedül csak a bolgár hadsereg alkalmazta a VSZ országok közül - természetesen a Szovjetunión kívül. Zsuljanin a típus RB, azaz a felderítő és már bombázó feladattal is ellátott változatát állították ki. A típus P változatával szökött Viktor Belenko Japánba 1976-ban.
A MiG-ek mögötti sorban, a „túloldalon” kaptak helyet a Szuhojok. A fotókon balról jobbra haladva: Szu-15TM, a szovjet Honi Légvédelemnél rendszeresített, külföldre nem exportált elfogó vadász (ilyen típus lőtte le 1983-ban a koreai légitársaság B-747-ét). A következő kép előterében egy Szu-20-as harcászati vadászbombázó, mellette egy Szu-24-es frontbombázó. Magyarországon Debrecenben és Kunmadarason állomásoztak ilyen gépek a DHDSCs alakulatainál. A jobb szélső fotón pedig egy Szu-25-ös csatagép (na, ez a típus viszont nem volt nálunk).
Helikopterekből sincs hiány: hatalmas Mi-6-os és Mi-26-os nehéz szállítóhelikopterek állnak egymás mellett, a 26-ost belülről is meg lehetett nézni. A jobb oldali fotón egy Mi-24A típusú harci helikopter még a korai fülke kialakítással, mögötte egy Mi-8-as.
Ha jól emlékszem, tavaly, 2016-ban nyitották meg a múzeum hajtómű és repülőgépmotor kiállítását az egyik épületben:
A bal oldali fotón egy Tu-143 Rejsz, felderítő robotrepülőgép, a középsőn ennek BAZ-135MB típusú indítójárműve látható, előtte a földön különböző típusú bombák és U-blokkok fekszenek. A jobb oldali képen pedig egy Tu-141 Sztrizs, közepes hatótávolságú felderítő robotrepülőgép és vontatható indítószerkezete. Előtte FAB-3000, -5000, -9000, azaz 3-5-9 tonnás bombák sorakoznak.
A múzeum gyűjteményének talán leglátványosabb része a nagy hatótávolságú, változtatható szárnynyilazású stratégiai/hadászati bombázók impozáns sora: Tu-22M0, Tu-22M2, Tu-22M3. Az M0-ást végül nem rendszeresítették, mindösszesen 10 darab készült belőle, viszont az M3-ast jelenleg is alkalmazza az Orosz Légierő és a Haditengerészet Légiereje. A gépek között fő fegyverzetük, H-22NA Burja jelzésű, 200 kt-ás nukleáris töltetű fejrésszel is bevethető robotrepülőgépek vannak kiállítva.
A Tu-22-esek mellett még egy Tu-142 UBL is áll, az előbb említett bombázók kiképző repülőgépe. Az átalakított, és az M3-ra emlékeztető orr-rész, árulkodó. A sort egy hatalmas Tu-142VPMK zárja. A gép a Tu-95-ös hadászati bombázó haditengerészeti felderítő és tengeralattjárók elleni hadviselésre átalakított változata.
A bombázókkal szemben állnak a haditengerészet felderítő, járőr, és tengeralattjárók elleni harcfeladatokat ellátó helikopterei és repülőgépei: Mi-14, Kamov Ka-25, -27, Jak-38-asok, Beriev Be-6, Be-12 hidroplánok. Ez utóbbi látható a jobb szélső fotón.
A reptéren néhány kiszolgáló járművet is meg lehet tekinteni, mint például ez a MAZ-543 alvázra épített tűzoltóautó. A mellette levő, lemezek alá rejtett szörnyeteg tömegoszlató célokkal bevethető eszköz, fogalmam sincs, mi a típusa.
A reptéren még egy egykori oktató fedezék is található. Bemenni nem lehet (legalábbis a múzeum látogatóinak), ha minden igaz, valami raktárfélének használják.
Noha nem szerepel a turisták által látogatott legnépszerűbb és legismertebb célpontok listáján, a kijevi Igor Szikorszkijról, a híres helikopter tervezőről elnevezett Politechnikai Intézet kis múzeumát már az út szervezésekor beleszőttük a programunkba. A közeli metrómegállótól egy parkon keresztül sétálva értünk az egyetem épületeihez. A nagyon szépen kialakított és gondozott sétány északi oldalán híres tudósok szobrai sorakoznak egymás mellett. A középső fotón a szovjet űr- és rakétaprogram atyjának tekintett Szergej Koroljov, karjában a világ első műholdját, a Szputnyik-1-et tartva. A jobb oldali képen pedig Lev Ljuljev látható, főkonstruktorként hozzá és az általa vezetett tervezőhivatalhoz köthető - sok egyéb mellett - pl a Krug légvédelmi rakétarendszer 3M8 jelzésű rakétájának fejlesztése. A szobor kezében könnyen felismerhető a rakéta jellegzetes formája.
A közelben levő szerény múzeumépület mellett egy T-34 tank, egy KSz-19 légvédelmi ágyú, egy Jak-40 repülőgép, és egy Mi-2 helikopter található, a bejárat előtt pedig maga az intézmény névadója, Igor Szikorszkij szobra áll.
A két nagy teremből álló épületben azért sok érdekes dolog látható, elsősorban a repülés és az űrkutatás világából: különböző típusú repülőgép hajtóművek, 1967-ben a Vénusz kutatására indított Venyera-4 űrszonda (Venyera = Vénusz oroszul), a Voszhod, az első többszemélyes szovjet űrhajó visszatérő kabinja.
Kitüntetések, és Bajkonurból származó homok:
Ha már Bajkonur: az űrrepülőtér egyik vezérlőpultja és a telemetriai adatokat rögzítő pult:
8K63, R-12 (SS-4) rakéta hajtóművének és táprendszerének szelvénye, mellette egy R-36O (SS-9) rakéta második fokozatának hajtóműháza áll.
A belső térben ismét találkoztunk Koroljovval és Szikorszkijjal.
A Buran űrrepülőgép hővédő pajzsának egy része, és az Energia hordozórakéta alkatrészeinek darabjai:
Egy felmérés szerint ez európai emberek 44% a facebookbkból nyeri a napi információit. Ha így nézzük annak a 44%-nak ez tökéletes, a maradéknak meg baromi érdekes és újdonság, a facebook pöcegödrének ez bőven elég.
Ott voltak lacházán, lehet hogy nem kaptak sehová engedélyt?
A laktanya az Önkormányzat tulajdonában van, a tárolók és a környéke viszont azé aki a repteret üzemelteti...ez a cég/KFT pedig minden ilyen jellegű forgatást/megkeresést visszautasít.
Megnéztem mert már sokat halottam róla. 10 perc ami semmiről nem szól. Nem is értem hogy mi akadályozta meg őket hogy kis Moszkván kívül bemenjenek egy ilyen "objektumba" Ott voltak lacházán, lehet hogy nem kaptak sehová engedélyt? Kunmadaras teljesen szabad, mondjuk hatalmas a susnya. Csak azokat nem mutatták amiről a riport szolt.
Ajánlom Komárom Monostori erőd. minimun fél nap. Nem mai "gyerek", de hatalmas élmény, még akkor is, a csak magad fedezed fel a járatokat. elemlámpa, kényelmes cipő és minimum pulóver, mert bent hűvös van.
Látnivaló, látnivaló hátán. Az előzőleg bemutatott haditechnikai kiállítást határoló földsánc túloldalán egy másik múzeum kapott helyet, melyben a Szovjetunió külföldi hadviseléseinek történetét, fegyvereit, tárgyi emlékeit mutatják be, kezdve a spanyol polgárháborútól a kubai rakétaválságon át Afganisztánig.
A gyűjtemény darabjai leginkább a ’60-as - ’80-as évek haditechnikái, többségük az MN-ben is rendszeresítve volt, illetve természetesen a DHDSCs alakulatainál szintén alkalmazták őket. A bejárathoz vezető út mellett BMD-1 légideszant harcjármű, BMP-1, BMP-2 gyalogsági harcjárművek, T-54, T-55 és T-64 harckocsik sorakoznak.
A főépület melletti területen látható balról jobbra: 2Sz9 - a légideszantosok által használt harcjármű, 2Sz1 Gvozgyika önjáró tarack, Mi-24V harci helikopter, ZSzU-23-4 Silka légvédelmi gépágyú, valamint a bejárat mellett egy BM-21 rakéta-sorozatvető, egy 2B9 jelzésű aknavető és egy D-30-as ágyútarack.
A kétszintes múzeum emeletét szinte teljes egészében az afganisztáni háborút bemutató tárlat foglalja el. Tíz évnyi értelmetlen vérontás…
Milyen iranyba sugarzott ez az objektum mikrohullamon?En Gödöllöre- tipelek, mert ott meg ma is van mikros atjatszo, meg MTI antennatornyok fennt az m3 as autopalya mellett.
Az elmúlt hetekben gatyába ráztuk, kitakarítottuk és berendeztük a veszprémi vasútállomásnál található MÁV PV óvóhelyet, hogy a nyilvánosság számára is megtekinthető legyen. Holnap, azaz vasárnap reggel kinyitjuk (remélhetően ezt rendszeresen megtehetjük a jövőben).
A lépcső+folyosó, aggregátor szoba és az akkumulátor helyiség, azt mondom fotók alapján egy az egyben ugyanaz a kettő. Most nézem a belső folyosó, a két kis lépcső, a fotó készítésének pontja mögött jobbra volt az iroda, előtte lévő szoba a szerviz/javító szoba vagy minek nevezzem.
Szombaton ellátogattunk az ország északi részébe, a Mátra közeli Kecskekő 325 m magas dombjának (na jó, hegyének) tetején található objektumhoz. Szerencsére olyan kísérővel jártunk a helyszínen, aki annak idején maga is ott dolgozott, nagyon sok érdekes dolgot mesélt.
Az 1966-67-ben megépült hírközlő/átjátszó állomás hivatalosan a posta tulajdonában volt, ők is üzemeltették, de az őrzést a BM Kormányőrségének fegyveresei látták el. Nem véletlenül, hiszen az objektumnak a Jobbágyi melletti hegyben kialakított kormányóvóhely adóállomásaként igen fontos szerepe volt.
A hegytetőn egy mini BARSz állomás fogadott minket, a toronyból pazar panoráma nyílt a környező tájra.
Valaha a toronyra rögzített 2,5 méter átmérőjű parabolák biztosították a mikrohullámú összeköttetést, nagyjából 2,2 – 2,5 GHz tartományban.
A mélylétesítménynek helyt adó gödröt robbantásokkal vájták ki a sziklás talajból, majd a kész építményt visszatemették. A lejárati lépcső aljától 7-8 m hosszú folyosón lehet a bunker főbejáratához érni. A hatalmas páncélajtók még a helyükön vannak.
A bunker szerkezetileg még kifogástalan állapotban van, a gépészet és a híradótechnika jelentős része azonban már hiányzik.
Az egykori adóteremnek azóta más funkciója van...
Ebben a teremben valaha két masszív dízel aggregátor szolgáltatta az energiaellátást, amennyiben a külső hálózattal megszakadt volna a kapcsolat.
Az akkumulátor helyiség.
A finom porszűrők, az aktívszén-szűrők, valamint az teljes szellőztető rendszer szerencsére még épségben láthatók.
A terület magántulajdon, szerencsére barátaink leszervezték a látogatást, nagyon köszönöm nekik és a tulajdonosnak is!
Nem katonai, nem laktanya és még csak nem is kihalt, de talán elfér itt: A veszprémi Vár alatt végighúzódó kb. 400 méter hosszú, szakaszosan megtört vonalú szervízalagútat 1986-ban építették, a közelmúltban több alkalommal volt lehetőségem végigjárni.
Régóta kíváncsi voltam, hogy mit rejt a Várba vezető út melletti, a térkő burkolat között feltűnő, de lezárt lejárat. Szintén nagyon árulkodó a mögötte levő jellegzetes „betonkocka”, amelyből a Vár főutcáján, kb 200 méterrel távolabb, a volt Közgazdasági szakközépiskola udvarán is található egy.
A jelenlegi bejárat és a pici diszpécserközpont.
Több száz méter mindkét irányban, tűzgátló ajtóval két szakaszra osztva.
Az alagút Óváros téri lejárat felőli vége, a rács mögött a felszínre vezető lépcsővel, a jobb oldali fotón pedig a túlsó vég a Szent István és Gizella szobor közelében.
Egy kis szünet után ismét nyilvánosságra hoztunk egy videót melyet tavaly készítettünk az egykori Tinnyei volt Légvédelmi bázison.Jó szórakozást hozzá. Fogyasszátok egészséggel :-)
A ”Haza Anyácska” emlékműtől alig 250 méterre található ez a kis haditechnikai gyűjtemény. Nagyon klassz dolgok találhatók itt, amit viszont problémának érzek vele kapcsolatban, hogy a helyszűke miatt eléggé összezsúfoltan rendezték össze a technikákat. Igaz, ezen a pici területen másképp nem is nagyon lehetséges. Egy-két repülőgépbe be is lehet ülni, persze ezért külön fizetni kell. Na, nem mintha komoly összegről lenne szó, hiszen maga a belépőjegy (plusz a fotójegy) is szinte nevetségesen olcsó.
A bejárat után közvetlenül jobbra egy Li-2-es gép látható, mellette sorakoznak a vadászok: MiG-17, MiG-21, MiG-23.
A gépekkel szemben egy RSZD-10 Pionyer (SS-20) közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta és indítójárműve. Az 1987-es INF szerződést követően kivonták őket a hadrendből. Róluk azt érdemes tudni - sok egyéb mellett , hogy Stratégiai Irány szinten tervezték alkalmazni őket, támogatva a VSz erőit. Mellette egy 8K11 (Scud-A) rakéta, hazánkban a tapolcai rakétadandárnál 1963-tól volt rendszeresítve ez a típus.
A múzeum területének egyik sarkában állították ki a hidegháború egyik leghírhedtebb rakétáját, egy közepes hatótávolságú R-12-t (SS-4). A típust elsősorban a kubai rakétaválság kapcsán ismerhette meg a világ. Egyik oldalán a földre rögzíthető indítóasztala látható, a másikon pedig egy Jak-9-es vadászgép.
Természetesen páncélosokból, harckocsikból sincs hiány, a teljesség igénye nélkül: ISz-1, ISz-2, ISz-3, T-34, T-55, T-64, Szu-100 sorakoznak egymás mellett a kelleténél néhol szorosabban.
Páncéltörő ágyúk, aknavetők sokasága, folyami naszád, torpedók, és persze nem hiányozhat a klasszikus Sztálin orgona sem.
Az újratöltés miként ment itt? Az épületből a sínen lett odamozgatva vagy a kilövő állás alatt van egy technikai rész ahonnan "felliftezik" a rakéta (USA videokon ez utóbbit láttam)?
Hétvégén, egy néhány napos olaszországi út keretében, megnéztük a Garda-tó közelében levő Passo Coe-i légvédelmi rakétabázist, amely 2011 óta múzeumként látogatható.
A bázis tengerszint felett 1543 méteren fekszik gyönyörű környezetben. Az odavezető hosszú, hegyi út egészen elképesztő a sok hajtűkanyarral, szűk szakaszokkal, nagyon meredek emelkedőkkel. A bázis hívójele „vihar” volt (Tuono), 1966-tól 1977-ig működött az Olasz Légierő és a NATO egységes légvédelmi rendszer részeként. Az egykori „Alfa” zónában látható Nike-Hercules légvédelmi rakéták hagyományos és nukleáris töltetű fejrésszel is bevethetők voltak.
Igen köszi megtaláltam a neten .,egy ismerős dolgozott ott onnan tudom ,hogy 2000 tájékán megszünt.a cikk mindent leir róla.ez ideig nem is irtak róla bőven bár sokan tudták ,hogy létezik egy ilyen bunker.(Az alagutból is volt egy bejárata.)
Vár alatt volt/van egy titkos bunker.(Valami tartalék vezetési pont ,összhaderőnemi parancsnokság vezetési pont lett volna háboru esetén)4.számu raktárbázis vagy mi volt a fedőneve., csak hivatásos katonák jártak be civilben, Budán az alagut végén balra egy kis utcából volt a bejárata.2000 tájékán szünt meg .info róla?
Benzines vagy dizel a kedvenc?Apameknal volt anno a tuzoltosagon(Karcag) 1 db, Kunmadarasrol kaptak az ottani orosz repterrol atmenetileg, mert nagyjavitason volt a Raba szerkocsi, de sokat nem mentek vele mert falank volt olyan 100 km 50 liter, terepen meg lement 70 liter is akar megpakolva tele vizzel.Ezert van az hogy erdotuzeknel pl Olaszba sima pickup al mennek oltani, arra is felfer olyan 1000 lliter viz, meg nagynomasu pisztoly, igy van utohatasa a viznel, kvazi kevesebb kell hozza, mintha alacsonyabb a viznyomas.
Noha a múzeum a Nagy Honvédő Háborúnak állít emléket, mellette a közelmúltban történt orosz – ukrán fegyveres konfliktus eseményeihez kapcsolódó tárlatokat is berendeztek. Azt hiszem, mindenképpen nagyon ”érdekes”, ugyanakkor legalább annyira szokatlan is, hogy az életünkkel párhuzamosan zajló szomorú történésekről, azokkal szinte egy időben, már kiállított anyag látható.
A múzeum főbejárata (bal oldali fotó) mögötti előtérben rögtön egy szitává lyuggatott Ford Scorpio fogadja a látogatókat. Elnézve a különböző kaliberű lövedékek szaggatta karosszériát, kárpitot, üléseket, műszerfalat, még belegondolni is rossz, hogy mi történhetett a benn ülővel /ülőkkel.
A lépcsőház csarnokában szintén a jelenkor fegyverei, egyenruhái, eszközei, katonai felszerelései és a harcokban részt vevők személyes holmijai vannak kiállítva.
A központi csarnok körüli termekben az NHH gazdag és látványos tárlatait lehet végignézni.
Két szinttel feljebb, a szobor talapzatának tövénél alakították ki az impozáns Dicsőség csarnokát. A falakon körben a Szovjetunió Hőse kitüntetettjeinek névsora, Zsukov marsall négyszer részesült az elismerésben. A mennyezetet középen a Győzelem-rend emblémája díszíti.
Nem messze lakok onnan, nagyon sokat jártam arra gyerek korom óta. Szerintem már elhangzott minden megoldás. Én is úgy emlékszem hogy boros pince- étteremként kezdte.
Nem volt előtte akadály... Andriska a maga nyugodt stílusában visszakapcsolt, és felmentünk a hegyre. Én nem mertem volna, de a GAZ66 tudja, ha nem én vezetem. Amikor én vezettem, az egykori tankúton simán közlekedtünk Előtte eszembe jutott, hogy emelőkosaras kocsit is kellett vezetnem valaha, mikor még dolgoztam.
Igen az lesz....most hogy írtad az autószalont, igen az is volt...próbáltam a hírekben keresni de nem sikerült találni de legalább 8-10 éve volt arra egy razzia, kocsikkal voltak gondok, meg kiderült, drogot is árultak az éjszakában.
Nem titkos, barátunké. Benzint viszont kell bele venni. Ha van benne, jó nagy terepet megyünk vele. Vezet, akinek van jogsija az adott kategóriára :-) Én mondjuk régen vezettem kosaras kocsit, valamikor a nyolcvanas években, munkahelyen. Tavaly viszont igen GAZ66-ot Titkos küldetés nincs
Kijevben a Dnyeper folyó nyugati partja felett magasodó dombon levő emlékmű és haditechnikai múzeumokból álló komplexum rengeteg látnivalót kínál. Hatalmas terek, tágas promenádok, gondozott parkok, füves területek, és szinte bármerre nézünk, a Nagy Honvédő Háború dicsőségét hirdető szobrok, emlékművek. A területet az óriási, a talapzattal együtt 102 méter magas Rogyina Maty (Haza Anyácska) szobra uralja. Az alkotás 1981-ben készült el, a talapzatában kétszintes múzeum kapott helyet. (Balról a második fotón egy T-10M nehéz harckocsi látható)
Állítólag a szobor kardját az eredeti tervekhez képest kissé megkurtították (azért így is maradt 16 méteres), mert nem nyúlhatott magasabbra, mint a közeli Pecserszkaja Lavra monostor harangtornyának tetején a kereszt.
A 91 méter magasan, a pajzs mögött kialakított mini kilátóból nagyszerű panoráma nyílik a városra!
A hős szovjet városok sorfala és a központi tér közepén elhelyezett harckocsik (T-64, T-62, T-64). Bár évek óta ott vannak már, mostani festésükkel elég egyértelműen utalnak a jelenlegi orosz - ukrán konfliktusra.
A térre vezető sétány monumentális beton emlékmű alatt vezet keresztül, melynek falain domborművek, szobrok emlékeztetnek a Nagy Honvédő Háború katonáira, harcolóira. Felette a Dicsőség Lángjának hatalmas kelyhe található. A lángot évente egy alkalommal, május 9-én lobbantják fel, moszkvai idő szerint ekkor ért véget a II. világháború az európai hadszíntéren.
Fogalmam sem volt róla (nem is érdekelt), de tegnap kicsit utána néztem, és ezt találtam:
"Hazánk az 52035 sorozatszámú, 5-os oldalszámú Szu-22M3 támadógépet adta a múzeumnak, amelyben nagyjavítása után minimális, 15–20 óra repült idő volt."
Illetve:
"Orbán Viktor miniszterelnöktől személyes levélben kérte el Schuszter a Malévnél repült, majd Abdán kiállított IL-18-as (MO-Ilona) utasszállító repülőgépet. A gép körülbelül 45 millió forintos eszmei értéket képviselt. A gépet szétszedték és február közepén Kassára szállították. A gép hivatalosan marad a Légiközlekedési Kulturális Központ birtokában."
Hát, (bár így nem kezdünk mondatot, mert Feri bácsi tanárúr-radar-, vagy Gyöngyi néni tanárnő -sch- jól a fejedre csap a vonalzóval), így van az amikor más jön be, mint amit az ember keres.
Találtam (véletlenül behozta a kereső) egy riportot a napkori radar állomásról. A felvételen Tóth Feri barátunk állomás vezető, és a képernyő (kezelőasztal) előtt (Brékós) Horváth Zoli.
Következő nap a kassai repülőtérnél kialakított repülőmúzeum látogatása volt a program. Már régóta tervezve volt, és most végre - mivel amúgy is a „környéken” jártunk - sort keríthettünk rá.
Az előzőleg csak fotókon látott múzeum mindenképpen pozitív meglepetés volt számomra. A könnyűszerkezetes, sátorral fedett központi rész és a szabadtéren kiállított technikák mellett 5 csarnokban is látványos és igényes tárlatokat rendeztek be. Nagyon sok érdekesség látható, a teljesség igénye nélkül: Messerschmitt Bf-109, taszári Szu-22M3, a szovjet Honi Légvédelemnél rendszeresített Szu-15TM (ilyen típus lőtte le a Koreai Légitársaság Boeing 747-ét 1983 szeptemberében), RT-23UTTH (SS-24) ICBM konténere, a Malév egykori Il-18-a, Tu-143 Rejsz, felderítő robotrepülőgép, és még hosszasan lehetne sorolni.
Nem haditechnika, még csak nem is repülés: a múzeum egyik csarnokában, két teremre osztva, kisebb veteránautó kiállítás látható, nagyon szép darabokkal. Az egyik terem abszolút a szocialista retró jegyében lett kialakítva.
De hozott egy másik példát is, amikor szintén az USA-ban rakétát telepítettek egy silóba, már készen volt valamelyik rakéta/rakéták és az összes indítókulcs-kód is ottvolt, magára hagyva. A cikk szerint bárki magára csukhatta volna a vezérlőterem ajtaját és elindíthatta volna őket.
Jó nyilván ezek a cikkek nem túlságosan mélyre nyúló több 100 oldalas tanulmányok, de azért szerintem nemis légből kapottak, valamennyi valóságalapja biztos hogy van. A kubai partoknál lévő tengeralattjárós cikket is említette itt más is, (aztán lehet hogy ő is ott olvasta).
Hajdúszoboszlóról Nyíregyháza felé indultunk, a várostól 15 km-re északra, a Kemecse melletti tanyáknál található egykori megyei PV harcálláspont volt a cél. Az objektum 1-2 éve múzeumként funkcionál, előzetes egyeztetés után a megbeszélt időpontban bárki látogathatja. Itt szintén nagyon szimpatikus és hozzáértő ember kezében van a létesítmény, rendkívül gazdag és szakszerű a kiállított anyag. Mindezek mellett a bunker szerencsére itt is eredeti állapotú, akit érdekel a téma, és a környékre tervez kirándulást, ne hagyja ki!
Remélem/reméljük, hogy megmarad így az utókornak, és még nagyon sokáig bemutatható lesz! Külön öröm volt számunkra, hogy végre találkozhattunk nyíregyházi barátunkkal, régi fórumtársunkkal.
Megkerestem a cikket, a 2017 januári Aranysasban van. Nem gépelem ki az egészet, a lényege hogy a kubai válság után Kennedy elnök rendelte el hogy minden rakéta indítóberendezését lássák el a PAL (Permissive Action Link) nevű számkódos biztosítóberendezéssel., amely megakadályozza az indítást az elnök által kiadott 8 jegyű kódszám beírása nélkül. És ez a kód 15 éven keresztül 8 db 0 volt, amit természetesen a kiképezett kezelőszemélyzet is tudott.
Időközben rákerestem, röviden még a magyar wikipédia is ír az orosz Periméter rendszerről.
Mielőtt folytatnám az ukrán út helyszíneinek bemutatását, essen szó magyar objektumokról is. Pár hete az ország északkeleti részére kirándultunk, miután sikerült leszervezni egy-egy látogatást a Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei PV vezetési pontokra. Először Hajdúszoboszlóra mentünk, ahol a PV oktató és kiképző bázisán megnézhettük a védett létesítményt és a közelében levő „romvárost”.
Az 1972-ben elkészült bunker még mindig kifogástalan állapotban van, szerkezeti, gépészeti kialakítását tekintve szinte teljesen megegyezik a korábban már bejárt hasonló feladatú objektumokkal. Nagyon korrekt kísérőnk volt, gyorsan megtaláltuk vele a közös hangot. :)
Noha nem ismerem részletekbe menően az amerikai eljárást, de ha jól tudom, ott sem "egy emberes" volt a döntés. Az elnök mellett talán a Honvédelmi Miniszternek kellett jóváhagynia a saját kódjával. Nem tudom, hogy a 8 db 0-ás kód igaz lehet-e, nekem kissé furcsa lenne.
Láttam annak idején az Angyalbőrben című sorozatot, de megmondom őszintén, nem emlékszem minden részletre. :)
Semmi baj, érthetően fogalmazol, csak vannak kifejezések/rövidítések, amik egy szakmabelinek (katonának) magától értetődőek, mint pl. a HÁP=harcálláspont, vagy hk=harckocsi.
Ezekkel a kiegészítésekkel már nagyjából érthető a lényeg hogy miről szól. Írásban nehezebb kommunikálni, mint élőben, de nembaj :)
Szoktam olvasgatni az Aranysas című folyóiratot és néha a Regimentet, nemtudom mennyire hitelesek az ott megjelent írások, volt bennük többször cikk a hidegháború forró pillanatairól. Néhányról itt ebben a topikban is szó volt, pl. a kubai partoknál lévő ruszki tengeralattjáró esete aki nem lőtte ki a rakétáit. Az USA-ból hozott több esetet, valószínűleg azért mert ott a nagyobb nyilvánosság miatt több eset került napvilágra, most nem keresem meg a cikkeket mert már éjjel van, de volt hogy madárrajt néztek a radaron rakétatámadásnak, vagy a kubai válság alatti legmagasabb harckészültség alatt kísérleti rakétakilövést hajtottak végre és azt hitték támadásnak.
Na a lényeg hogy egyik eset után az USA-ban bevezettek asszem 1964 körül egy olyan szigorítást hogy a rakétákat csak az elnöktől kapott 8 számjegyű kóddal lehetett indítani, viszont nagyon sokáig ez a kód 8db 0 volt, azért hogyha az elnök nem tudja ellátni a feladatát, akkor is lehessen támadást indítani, és ezt minden illetékes tudta is. Ez igaz lehet?
Mára az utolsó kérdésem egy kicsit komolytalan, a kódokról jutott eszembe, és nemtudom megállni, hogy ne kérdezzem meg, ne haragudj. Az Angyalbőrben című nagysikerű magyar sorozat egyik epizódjában van egy olyan rész amikor tudtukon kívül majdnem kirobbantják a III. világháborút a fiúk. És akkor jön a parancs Tabajdi ezredesnek telefonon. Ő ezután felhív vkit és csak annyit szól bele hogy: Tabajdi, hajtsa végre, 333! Szóval ez a 333-ez valós kód volt, tényleg jelentett vmit, vagy csak kitaláció?
Ezeknek a tengeralattjáróknak az óceánokon, tengereken kijelölt szolgálati zónáik voltak, sok ezer km2 területű harci és tartalék zónával, ezeken belül meghatározott járőr útvonalakkal. A harci zónán belül pontosan jelölt rakétaindítási pozíciók. Ha megkapták a parancsot, odamentek a helyre és indították a rakétát, rakétákat. A kódokat rendszeresen változtatták, egy-egy küldetés előtt kapták meg őket (amíg ezeket a hajón őrizték). A beprogramozott indító- és élesítő kódoknak az volt a szerepe, hogy a rakéta oda repüljön, ahová kell, a fejrészek ott robbanjanak ahol kell: adott célnál, adott magasságon, adott hatóerővel. Mondani sem kell, hogy milyen fontos volt a tengeralattjáró pontos navigációja.
A ’60-as években ezek az útvonalak sok esetben, csak alig néhányszáz km-re estek az USA partjaitól, később, ahogy egyre nagyobb hatótávolságú rakétákat fejlesztettek, már nem volt szükséges olyan „közel” az amcsik orra előtt járőrözni. Az ICBM-eket gyakorlatilag már a saját kikötőikből is indíthatták volna. Persze, ha a háború előszele megcsapta volna a világot, ezek a tengeralattjárók - amelyek épp nem voltak útvonalon, vagy javítás alatt - szépen kirajzottak volna a kikötőkből - ha fel voltak töltve rakétákkal, ha nem. A rakétákat aztán a tengereken is megkaphatták a spec szállítóhajókról.
"Viszont ezt nem teljesen értem"
Igen. Kihajóznak, vagy járőröznek a harci zónában, esetleg csak cirkálnak a „várakozó zónában”, és miután megkapják a parancsot a rakétaindításra, a lehető leggyorsabban odaúsznak a pontos indítási helyre. Meggyőződnek róla, hogy a kapott parancs a megfelelő helyről jött, dekódolják, beprogramozzák a kódokat, és a többit intézi az automatika és a „puszk” gomb. A ’70-es évekig csak az ”OK Szerjózsa, vesd be az atomfegyvert!” parancsot kapták rádión, a programkód a széfben volt. Utána már a programkódot is a paranccsal együtt kapták.
Ahogy mondod. A tengeralattjáró parancsnoka csak végrehajtotta a kapott utasításokat. Ha úgy dönt, hogy nem nyomja meg a gombot, akkor annak rá nézve minden bizonnyal elég súlyos következményei lettek volna. Már ha élve visszajut a SzU-ba, miközben esetleg kitört a balhé… Illetve azt is hozzá kell tenni, hogy a korábban írt Periméter rendszert tervezték a tengeralattjárók rakétáinak indítására is kiterjeszteni. A hajó parancsnokának döntésétől függetlenül… De ez már a rendszerváltást megelőző időszak volt.
Ne haragudj, ha nem mindig fogalmazok jól érthetően! :)
:) Nagyjából érthető amit írsz, a lényeget értem. De minek a rövidítése az ELF?
A kapitány széfjében elhelyezett kódok szintén érthető, világos, ha megkapják az adott jelet széf kinyit, begépel, kulcs elfordít piros gomb, aztán várnak az eredményre (jó, nyilván sarkítva). És ezek a kódok mindig a széfben voltak, vagy egy-egy bevetésre kapták meg őket? Ezek a kódok végülis lényegében a célpontok koordinátái?
Viszont ezt nem teljesen értem: a ’70-es évek elején a központosított hírközlés és harcvezetési rendszereknek köszönhetően az atomfegyverek élesítő programkódjait a használatukat engedélyező parancskóddal együtt kapta meg a tengeralattjáró kapitánya, amit aztán ő és az első tiszt hitelesített.
Ez azt jelenti magyarra lefordítva hogy kihajóztak, mentek mentek, és egyszer csak jött rádión (vagy az előző hozzászólásodban leírt módok valamelyikén) a parancs meg az élesítő kódok, és utána kezdődött a kilövési procedúra. A hitelesítés pedig azt jelentette hogy tényleg parancsot kaptak és olyat amilyet, nem pedig a parancsnok találta ki önhatalmúlag hogy ezt-és ezt csináljuk.
Kösz a fáradságod hogy válaszolgatsz az amatőrnek tűnő kérdéseimre. :)
Ja és még valami. Nyilván itt is mint minden hasonlónál végül a parancsnok döntése/felelőssége hogy tényleg kilövi-e a rakétákat, vagy nem (ami persze parancsmegtagadás). Hasonlóan, mintha egy vadászgép megkapja a parancsot a földről hogy lőjje le X célpontot, de a gombot neki kell megnyomni.
A ballisztikus rakéták elleni védelmi rendszereknél atomtöltetben gondolkoztak. Amennyire komoly a Moszkvát védő, legalább annyira drága is. Azt nem tudom, hogy mennyire lett volna hatékony a külön-külön célra irányítható sok-sok érkező fejrész ellen (nem beszélve a csalikról), majd megmondják a nálam hozzáértőbbek.
Igen, a stratégiai erőknél ugyanezt a rendszert alkalmazták. A tengeralattjárók esetében azonban a kommunikáció kissé másképp működött, tekintettel a közegre és a távolságra. Természetesen használtak rövidhullámot, a kapcsolattartáshoz alkalmaztak hajókat, repülőgépeket, műholdakat, bójákat, hidroakusztikus rendszereket (ez utóbbi csak meglehetősen kis távolságon belül működött hatékonyan), illetve extrém alacsony frekvenciájú, 300 Hz alatti tartományban, nagyon–nagyon hosszú (akár több ezer km-es) rádióhullámokat. Az ELF-nek az a rendkívül előnyös tulajdonsága, hogy a tengeralattjárónak nem kell a felszín közelébe emelkedni, hanem viszonylag mélyebben úszva, az ellenség által nehezebben felderíthető körülmények között, akár jégtáblák alatt is, lehetséges a parancsközlés eljuttatása hozzá. Technikailag ez csak egyirányú hírkapcsolatként működhet, de a „hagyományosnak” tekinthető rövidhullámot is csak előre meghatározott pozícióban és indokolt esetekben használhatták – szintén a lebukás miatt. Továbbá, a szükséges merülési mélységet - sok egyéb mellett - befolyásolták olyan körülmények, mint a tengerek sótartalma. :)
Hivatalos szovjet források szerint, a ’70-es évek elején a központosított hírközlés és harcvezetési rendszereknek köszönhetően az atomfegyverek élesítő programkódjait a használatukat engedélyező parancskóddal együtt kapta meg a tengeralattjáró kapitánya, amit aztán ő és az első tiszt hitelesített. Az azt megelőző időszakban az atomfegyverek kódjai a kapitány széfjében voltak elzárva, amelyeket a parancskód nyugtázása és ellenőrzése után vettek elő, és aztán gépeltek be a fegyverek irányító rendszereibe.
Amikor Putiyn itt volt télen akkor szakemberek is jöttek akik felmérték a gépek állapotát Szolnokon. Ekkor választották ki a 6-6 legjobb állapotban lévő gépeket. A P-k esetében a 335 és a 336 repült legutoljára azokon még orrtakaró ponyvát is láttam legutoljára. A maradék 4 db ex NDK-s lesz bár nagyjavítás esetén lényegtelen a kábelek mennyire sérültek az évek során, a sárkány a lényeg.
Ahogy nézem sajnos semmi upgrade
Ugye az előző gépeknél is amiket visszahoztak azzal magyarázták a no-upgradet, hogy a jelenlegi EU szankciók engedik a nagyjavítást és a cserét de a fejlesztést nem, ezért van az, hogy a kettő no-NVG-s gép így is jött vissza, bár a feketére festett fülke beszédes, illetve besugárzásjelző és infra szórót sem kaptak. Viszont ha a 24-k úgy jönnek vissza, hogy semmi NVG képesség, FLIR torony, infra lámpa, besugárzás jelző és minimum 9M120 Ataka, akkor megette a fene az egészet.
Viszont itt szó van a radar egységekről is (már ami megmaradt). Erről publikus valami?
Publikus persze: Bánkút, Fürjes, Medina, Kup és Jutas, illetve a két Hungarocontrol lokátor adatai is be vannak kötve a veszprémi Sziklába: Püspökladány és Kőris-hegy.
Ha jól sejtem erről beszéltünk... Ahogy nézem sajnos semmi upgrade de legalább életet lehelnek beléjük. Viszont itt szó van a radar egységekről is (már ami megmaradt). Erről publikus valami?
még egy kérdés:(mondjuk ezt nem itt kéne megkérdeznem) Moszkvának komoly légvédelmi rendszere volt(van).A 80-as években(nyeva,volhovon kivül) volt hasonló légvédelmi rendszerük/rakétájuk a ballisztikus rakéták ellen, mint az USA.nak hogy nukleáris töltettel szerelték fel a légv. rakétákat (és ezzel semmisitették volna meg az ellenséges ball. rakétákat)?
Nagyjából azért laikusként is értem. És ugyanez a rendszer adta a parancsot a tengeralattjárókon lévő interkontinentális rakétáknak, a silókban lévőknek és a mobil indítóállásoknak is?
Szóval! Mindenekelőtt fontos megjegyezni, hogy az eljárásban lehettek, és voltak is kisebb - nagyobb eltérések az eltelt évtizedek alatt, nem mindegy, hogy melyik időszakot, katonai doktrínát nézzük.
A döntést mindig az SZKP főtitkára hozta volna meg (Hruscsov, Brezsnyev, Andropov, stb.) a Honvédelmi Miniszter és a Vezérkari Főnök jóváhagyásával. Háború esetén ő, mármint a főtitkár tölti be a Legfelsőbb Főparancsnoki pozíciót. A Stratégiai Rakétaerő haderőnem parancsnoksága közvetlenül a Legfelsőbb Főparancsnokságnak volt alárendelve (a II. vh-ban ezt Sztavkának hívták). Az indítóegységek megkaphatták a parancsot a Stratégiai Rakétaerők Kazbek nevű automatizált harcvezetési rendszerén keresztül a ”hagyományos úton” (vezérkar, rakétahadsereg, hadosztály, ezred), vagy közvetlenül a Főparancsnoktól, a Vezérkar Központi Harcálláspontjából.
Ha a Főparancsnok valamilyen okból kifolyólag nincs a HÁP-on, az említett rendszer egy spéci, hordozható kommunikációs egységén keresztül képes volt a parancsközlésre. Ugyanilyen védett rádió volt a Honvédelmi Miniszternél és a Vezérkari Főnöknél is. Ez a cucc és a fekete aktatáska, a JACS (jadernüj csemodancsik) a ”piros gombokkal” és a kódokkal, kéz a kézben jártak. Jelciné pl így nézett ki:
A rendszerhez kapcsolódáshoz meg kellett adni az azonosító kódot, majd a választott csapásmérés parancskódját és a fegyverek élesítő, indító kódjait. A stratégiai fegyvereket lehetséges volt első csapáshoz (megelőző csapás), válaszcsapáshoz, vagy megtorló csapáshoz alkalmazni. Választhattak az egyes-, csoportos-, vagy tömeges indítás között. Nyilván nem mindegy, hogy általános offenzíváról lett volna szó, tömeges csapásméréssel, esetleg egy Szovjetuniót ért NATO támadásról, vagy egy kisebb, lokális konfliktusról, amit hagyományos fegyverekkel is lehetett kezelni (lásd 1968 - Csehszlovákia). A hadászati, hadműveleti tervek részleteit, az atomfegyverek bevetésének módjait, a célok meghatározását (természetesen ezeket folyamatosan frissítették), az alkalmazandó mennyiséget, hatóerőt, stb a Vezérkar Hadműveleti Főigazgatósága dolgozta ki.
Mivel a ’80-as évekről beszélünk, érdemes hozzátenni: ha a korai előrejelző rendszer rakétatámadást észlel, a Kazbek automatikusan aktiválódik és az említett három embernek jelzi a támadás észlelt paramétereit.
Mindezeken túl volt még egy ütőkártya a hadvezetés kezében, hogy a rakéták biztosan elinduljanak, és akkor is kivitelezhető legyen, mondjuk egy megtorló csapás, ha a Főparancsnokot, a Vezérkart, vagy a hírhálózatokat kiiktatják a képletből. A Periméter nevű rendszert a ’70-es években fejlesztették ki, és a ’80-as évek közepétől működik. A harcálláspontja valahol az Urálban van, jól elásva... Ha több jel is arra utalt (ezeket folyamatosan figyelte a rendszer), hogy megtámadták az országot, és az illetékesek nem tudják ellátni a feladatukat, akkor a Periméter olyan, speciálisan átalakított ballisztikus rakétákat indít, amelyek egy ICBM-hez képest rövidebb pályát repülnek be a csak a SzU területe felett, és folyamatosan adják az indítóparancsokat rádiójel formájában a többi rakétának. Eredetileg teljesen automatának tervezték, de a döntéshozók tartottak attól, hogy az emberi tényező kiiktatásával a rendszer „életre kelhet” akkor is, amikor nem lenne szabad. Tiszta Skynet…
Ez nem az,a Ludastói-iskola egy tanyasi iskola volt,ahová a környékbeli gyerekek jártak,és még ma is áll. Sajnos nem tudom,hogy kell térképen kijelölt helyet ide behelyezni,sehogy sem sikerült. A Google térképen viszont bejelöltem hozzávetőlegesen a két helyet. Ezt adta ki: Ludastói-iskola:46.795397, 19.568460. A szóban forgó azóta már lebontott tiszti pihenő:46.794691, 19.548848. Nem nagyon szoktam Google térképet használni,de a koordináták alapján is ki lehet jelölni rajta a keresett pontokat,ha jól tudom.
A Mi-24-ek többsége - D verziók - Tökölön keresztül Afrikába mentek, a Mi-9 Szolnokon van és megy majd a RepTárba, a Mi-24D-k Csepelen voltak azokat kibelezték, egy része eladásra került magánkézbe, a P-k meg bent vannak a bázison, a tervek szerint azokat nagyjavítják Oroszországban.
a Mezőfalvai volt lérak. laktanya területén még mindig ott rohad a sok technika?miért nem adják el,hasznositják,muzeumba,kohóba miért nem viszi a honvédség legalább lenne egy kis pénz belöle,vagy várják hogy szétrohadjanak teljesen? mi értelme igy?
Üdv! Én tudom,hogy hol ez a hely,esetleg GPS koordinátákat tudok adni néhány napon belül,ha arra járok. Én pedig abban kérnék segítséget,hogy esetleg tudja-e valaki közületek,hogy a kecskeméti homokbányai szovjet laktanya szabadon bejárható-e. A minap jártam arra kocsival,nincs bekerítve a terület,viszont az épületek közt élénk mozgást tapasztaltam. Szóval gyalogszerrel lehet-e ott nézelődni,vagy elküldenek a ..csába. A másik az lenne,hogy a Ferenc József laktanya pontosan hol található. Úgy tudom Kecskeméten 4 szovjet laktanya volt,a Rudolf, az Erzsébet,és a homokbányai laktanya megvan,de a 4.-et nem tudom helyileg beazonosítani. Előre is köszönöm,ha valaki válaszol!
"Az egykori szovjet alakulatok közt találni olyat,hogy Orgovány-Ágasegyháza tiszti lakótelep.A néhai Kecskemét-Kiskőrös vasútvonal Ludastó nevű megállójától nem messze az erdőben volt egy kb 100-150 ember befogadására alkalmas épület,ami stílusából ítélve valószínűleg a szovjeteké volt.Szerintem ez lehetett az a bizonyos lakótelep,ami csak a téves fordításból adódóan lakótelep,helyesebb volna a tiszti üdülő,vagy pihenő.Tavaly le is dózerolták,épp arra tekertem,amikor a melósok az épen maradt bontott téglát tisztogatták.A helyén már csak egy hatalmas gödör tátong,sajnos nem fotóztam le időben."
Sziasztok!
Esetleg valaki be tudná jelölni térképen, hogy hol állt ez a tiszti üdülő vagy pihenő?
Nagyon jól és részletesek a beszámolóid! Hihetetlen hogy micsoda objektumok ezek. Vissza fogok olvasni szerintem ebben a topikban régebbre :)
Kicsi illúzióromboló hogy nem piros az indítógomb :)
Lehet hogy egy hülye és laikus kérdés amit felteszek, de megkérdezem. És azokban a bizonyos "atomtáskákban" mi van, ami van Putyinnál, Trump-nál? Sőt azt lehet tudni hogy úgy nagy vonalakban hogy néz ki az a folyamat aminek az a vége hogy kilövik a rakétát? Tehát egy nukleáris csapás indítása hogy néz ki, ki ad parancsot kinek, ilyesmik?
Ez a folyamat hasonló az ehhez hasonló fix telepítésű rakétasilókban, mobil rakétakilövőknél és a tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétáknál?
A múzeum kétségkívül legérdekesebb része (legalábbis számomra) a ’80-as évek végén megépült és silóba telepített 12 szintes ezred-harcálláspont. A 15V222 jelzésű, 33 m magas, 3,3 m átmérőjű, henger alakú szerkezet 125 tonnát nyom, kívülről majdnem ugyanúgy néz ki, mint egy nehézrakéta konténere. Szintenként szerelték össze, majd a kész harcálláspontot egyben szállították a helyszínre, ahol felállították, és leengedték a silóba. Ezt követte a még hiányzó berendezések, eszközök, műszerek beszerelése, az elektromos és a kommunikációs rendszerek kiépítése, összekötése a már meglevő külső hálózattal. A komplett egységet több helyen „lengéscsillapítókkal” rögzítettek a siló merev, vasbeton házának falához, aljához, így egy közeli atomrobbanás esetén képes volt minden irányban bizonyos mértékű elmozdulásra, ellenállva ezzel a lökéshullám romboló hatásának.
A külső zónából kizárólag egy két szakaszból álló személyzeti alagúton lehetett megközelíteni, amely a 6-os épületből (sötétkék nyíllal jelölve) indult. A kb 160 m hosszú első szakasz a HÁP-ot kiszolgáló, egyébként jelentéktelennek tűnő, ablak nélküli műszaki épületig (világoskék nyíl) vezetett, majd innen egy másik, kb 85 m hosszú szakaszon lehetett a földalatti bejárathoz jutni.
Először a műszaki épületet néztük meg, ahol a harcálláspont víz- és levegőellátását, klimatizálását, a berendezések hűtését biztosító gépészet működött (és működőképes ma is). A látogatók kedvéért bekapcsolták a ventilátorokat, így mi is érezhettük, hogy milyen hatásfokkal képes dolgozni… majdnem levitte a fejünket a huzat.
A harcálláspont 12 szintjéből csak a legalsó kettőt alakították ki személyzet részére (bal oldali fotón), az összes többi automatizált volt. A -11.-en, az indító és vezérlőhelyiségben folyamatosan 2 tiszt teljesített szolgálatot (készültségi helyzetben hárman lettek volna), őket 6 óránként váltották, a -12.-en, a pihenőblokkban pedig a szintén három főből álló tartalék/váltó személyzet (csak harckészültség esetén) kapott helyet. A HÁP legfelső két szintjén egy-egy 50 kW-os szükséghelyzeti aggregátor táplálta a fogyasztókat, ha a rakétabázis saját, felszíni energiaellátó rendszerével, illetve a külső hálózattal megszakad a kapcsolat, a többin pedig kommunikációs berendezések, számítógép vezérelte ellenőrző és biztonsági rendszerek, az autonóm üzemmódot szabályozó eszközök, energiaellátás, stb működtek. A jobb oldali fotót a harcálláspont tetejéről készítettem, sajnos nehezen lehetett olyan képet lőni, ami érzékelteti a siló mélységét.
A fotókon a harcálláspont főbejárata és annak zsilipkamrái láthatók. A tonnás páncélajtók a megfelelő számkód (amit rendszeresen változtattak) beütése után nyíltak. A kód harmadik tévesztése után a biztonsági rendszer riasztotta az őrséget. A földre festett piros, nyitásívre figyelmeztető jelzést érdemes volt komolyan venni, ellenkező esetben az ott állónak nem lett volna esélye a nyíló páncélajtóval szemben… A zsilipkamrák túloldalán apró liftbe zsúfolódtunk (hárman alig fértünk el), majd lassan megindultunk lefelé. A liften kívül persze létra is összekötötte a szinteket.
A lift a -11.-en állt meg. Ebben a 3 méter átmérőjű kis szobában 3 munkahelyet (köztük 2 indítópult) alakítottak ki. A harcálláspont 45 napig volt képes túlélést biztosítani az itt lenn szolgálóknak, persze sokakban felmerül a kérdés, hogy mi lett volna azután… Ebből a helyiségből lehetséges volt az ezred összes rakétájának indítása, a parancs szerinti tetszőleges variációban.
A katonák a képernyőkön megjelenő kódolt utasításban kaptak volna parancsot, amely csak a legfelsőbb kormányzati és katonai szintről érkezhetett. A vezérlőpultoknál ülő, és a biztonsági övvel becsatolt két tiszt a parancsot és a dekódolást követően ellenőrizte annak hitelességét, majd a pk elővette az indítókulcsokat egy zárt széfből. Az indítás csak akkor volt lehetséges, ha mindkét pultnál ülő szinkronban (legfeljebb 1,5 mp eltéréssel) elfordította a saját kulcsát és megnyomta a ”произвести пуск” felirat melletti szürke gombot. A parancsot követően a rakéta (vagy rakéták) 2 percen belül kiemelkedett a silóból… A kulcslyuk és az indítógomb a kis kinyitható füleknél láthatók.
A vezérlőből létrán másztunk eggyel lejjebb, a pihenőszintre. Ebben a szűk térben, úgy 35-37 méterrel a felszín alatt 3 katonának alakítottak ki - a fotókon látható módon - fekhelyeket. A „komfortról” egy mini wc-kézmosó fülke és egy szamovár gondoskodott. A falakra körben beépített szekrényeket szereltek, minden cm2-t ki kellett használni az itt tárolt személyes és egyéb holmik számára. Klausztrofóbiásoknak különösen nyomasztónak tűnhet a hely, hálát adhatunk, hogy soha nem kellett éles helyzetben igénybe venni!
asszem ilyen is a kubai válság kapcsán volt egy szovjet tengeralattjárón.
A karantén bevezetése utáni érkező konvojokat védte néhány Foxtrot, atomfejjel ellátott torpedókból 2-2 db volt mindegyiken. A szovjeteknél 3 embernek kellett egy parancsot megerősíteni: a kapitánynak, az első tisztnek és a politikai tisztnek. Mivel az amerikaiak gyakorló mély vízibombákat szórtak a B-59-re - ez volt az egyik Foxtrot - mivel úgy érezték kitört a háború indítani akartak, ám egy bizonyos Vasili Arkhipov ellenjegyezte egyedül a döntést ezzel elkerülve az atomháborút.
Eme dilemmát filmesítette meg az Utolsó Esély (1995) című film:
"És hányszor csak a szerencsén múlt hogy nem tört ki a háború! Elég lett volna egy apró kis figyelmetlenség, valahol volt karbantartási hanyagság, rosszul bekötött relé, vagy egy madárraj jelét bombázóköteléknek nézték a radaron, és ilyenek előfordultak mindkét oldalon. Vagy az hogy kommunikációhiányos helyzetben a parancsnok nem lőtte ki a rakétákat, asszem ilyen is a kubai válság kapcsán volt egy szovjet tengeralattjárón."
Ezzel kapcsolatosan:
Üdv! Tetszik a fotó. Beállítottam a kép színeit. Üdv.: a hajmáskéri táborkutató
Ez a PV
