Látod, itt már picit eltér a véleményünk. Azt gondolom, hha egyszeri félrelépésről van szó, akkor arról hallgasson a félrelépő fél, és próbáljon meg mielőbb visszatérni a feleségéhez, és soha, de soha ne mondja el. Igaz, azt magamból kiindulva gondolom, mert velem megtörtént hasonló, és utólag visszagondolva az esetre, úgy látom, h jobb lett volna nem tudni róla. Ugyanis minden megbocsátási szándékom hiábavalónak bizonyult, mert a fickó érintésétől is borzadtam, miután tudomásomra jutott a dolog. Megingott az egész önértékelésem, nem találtam magam elég vonzónak, azt hittem, ügyetlen vagyok az ágyban, stb. A fickó, ha hozzámért, nem arra gondoltam, h szeret, hanem arra, h biztos csak könnyű orgazmust akar... meg arra, h ahhoz a másik nőhöz is ugyanazzal a kezével nyúlt, ugyanúgy, ahogy most felém ki akarja fejezni, h szeret, ugyanazokat a mozdulatokat használta egy könnyed b@szásra (már elnézést a kifejezésért... ) Ezeket az érzéseket nem tudtam megzabolázni. Szóval tönkrement a szex... a szerelem...
Másfelől viszont felelősségteljes kapcsolatban simán el tudnám képzelni a bigámiát. Egy olyan bigámiát, ahol a két feleség osztozik a feleség-anyaság teendőkben. Valahogy egy ilyen jellegű kapcsolatban nem zavarna, ha a férjem a feleségtársammal hálna... Akkor nem kételkednék, h szeret-e eléggé... El tudom fogadni, ha egy ffi egyszerre kettőt szeret... Sajnos a félrekufircolást nem tudom elfogadni. Az olyan... olyan mintha egy idegennek kiszolgáltatná, h velem mit szokott csinálni, vagy nem is tudom...
Nem kell különösebb vétkeket elkövetni ahhoz, hogy bűnös legyen az ember. Elég ha csak megszületik. Örökli ugyanis az első emberpár felett kimondott kárhozatot. És mi előtt valaki azt mondaná, hogy mi közöm az első ember által elkövetett bűnhöz, csupán annyi, hogy érvényesül egy törvény, ahogy a világban is. Ha a szüleinknek adóssága volt, előfordulhat hogy azt örökölni fogjuk. Ezt történik születésünkkor is. Érvényesül egy törvény. Pl. ha valaki kilép a tizedik emeletről, akkor hatni fog rá a gravitáció, összetöri magát és meghal. Ez nem Isten büntetése, hanem itt is érvényesült egy törvény.
És hozzá lehetne tenni azokat, akik nem habzsiznak-dőzsiznek ugyan, de párkapcsolatok sokaságával végigkalandozták az életüket, és korán nyugdíjba is mentek, magasabb juttatással mint azok akik akár 3-4 gyereket is felneveltek, s próbálták biztosítani a társadalom számára a jövő termelő, ellátó, szolgáltató nemzedékét. S az előbbiek abban a reményben tették ezt, hogy "minek a gyerek, hisz úgyis eltart a a nyugdíj, pláne, hogy így több a keresetem". A mai 70-80 éveseknek ebben igazuk volt, míg az alatta lévő korosztály arra hivatott, hogy egyesek már ma alig bírják, hogy "szórakoztassák" követelődző szüleiket, rokonaikat. S nem számíthatnak soha sem arra, hogy ugyanez még velük is megtörténhet, mert addigra nem lesz aki ezt megteszi velük.
Ezt a világot elrontottuk (a Baby Boom nemzedék kezdte, s a gyermekeik folytatták), illetve tapsolunk ennek a mai világnak a szabad felfogásán.
A szabadság önromboló. Korlátok kellenek. Az emberi jogok nyilatkozata mellett nincs Emberi kötelességek nyilatkozata! A műszaki életben is bizonyos szabadságot engedünk a jelenségeknek, és azt korlátok közé szorítjuk. Ha teljes a szabadság, s azt magára hagyjuk, akkor korlátok nélkül terjeszkedik. Mint az atombomba. Egy fegyver lett begyújtva, s lassan indul, ám a detonációt nem kerülhetjük el. Legfeljebb a méretét csökkenthetjük, de azt még ma meg kell tennünk. Ehhez rengeteg új szemléletű emberre (azaz fiatalra) van szükség, máskülönben tragikus sorsukat ők sem kerülhetik el.
S növekedjünk a hitben! Higgyük el, hogy az új szemlélet alapja az a kereszténység, amelyben az Atya végtelenül szeret minket, s mindent megbocsájt, s nem vádol semmivel! De azt is jól tudjuk, hogy ott a gonosz is, akit nem hagyhatunk figyelmen kívül, hanem igyekszünk minden körülmények között neki ellene mondani!
Helyesen látod azt, amit már sokan és sokszor felismertek!
Csak nem kellene annyira személyteleníteni a dolgot.
De visszatérve a kiinduló esetre: El kell-e mondani?
Az életben számos esetben merülnek föl kérdések, és a válasz sohasem az, hogy igen, vagy nem. Legfeljebb csak akkor, ha minden körülményt pontosan ismerünk. Itt is - valójában lényeges dolgok ismeretének hiányában - lehet a válasz akár nem, akár igen, akár halogatás, vagy egyebek.
Bármit is teszünk, ismerni kellene a következményeket. Ha pl. megölünk valakit, titkolhatjuk, de valószínű, hogy előbb vagy utóbb úgyis kiderül. Ugyanígy ha valakit megrágalmazunk, és ettől tönkremegy a karrierje, az élete, a tett bármikor napvilágra kerülhet. Vagy ha ellopunk valakitől valamit (pl. egy laptopot), s emiatt pótolhatatlan veszteség éri, ami az életét megváltoztatja, akkor is várhat ránk a leleplezés. S sorolhatnám a Törvény további pontjait, melyet Mózes megkapott.
Sokszor nem gondoljuk végig a tettünk következményeit, de nem is kellene, ha a Parancsolatokat betartjuk, hiszen arról szólnak minek lehet káros hatása. De a következményt viselnünk kell.
Ha a házaspár nem csak névleg, hanem életmód szerint is keresztény, akkor - legalább is a katolikusoknál - a házasság szentségének felvétele előtt kötelezően jegyesoktatáson kell részt venniük. Ott megtanítják, hogy ha a párkeresést az arra alkalmas módon végzik, akkor egy házasságon belül kicsi az esély a félrelépésre. Ebben sok minden benne van, és nem feltétlenül kell még kereszténynek se lenni ehhez. Mindenesetre a tapasztalatok azt mutatják, hogy a a hétköznapi élethez képest, ahol a válások száma 45-50%, náluk ez csupán 6%, és ez utóbbiban is valamiféle agyi defektus okozza a legtöbb esetben a válást. Náluk, ha meg is történne mégis az ilyesmi, akkor is működnie kell a megbocsájtásnak, amely ebben az esetben persze nagyon nehéz, és vannak következmények is. Nem könnyű a visszatalálás sem, s a nyomok örökre megmaradnak. Van ahol csak a különélés segít, de a legtöbb esetbe a szex kötődést okozó hatását a házasságban nem szabad lebecsülni, tehát hibás, és nem javasolt anélkül tovább élni, mert a kapcsolat megtartását épp ez fogja megnehezíteni. Azért hasonlatként érdemes átgondolni, és sokan így vannak ezzel, hogy mit tennénk, hogyha kiderülne, hogy a kedvenc fogkefénket más is használta? Sokan még az alsóneművel, vagy a cipővel is így vannak. Nem szívesen használják újra, még ha alaposan kitisztítanák is. De - ha lehet - sajnos meg kell tenni, s a megbocsájtás csak egy dolog, ettől a szenvedő félben sokáig dolgozik, évekig, vagy az élete végéig is az eset. Ám ha megbocsájtott, akkor később sohasem hánytorgathatja fel. Ha mégis megtenné, akkor ő követ el súlyos hibát, mert hiteltelenné tenné a megbocsájtást, és a bizalmat a sárba tiporja. A megbocsájtásig azonban idő kell. Néha elég sok idő. Ha ezt át tudják vészelni, akkor az erősíti a házasságot, a kapcsolatot, az egymásba vetett bizalmat. Egyébként pedig a helyzet akkor lenne igazán súlyos, ha hosszan tartó félrelépésből jön vissza a társ. Ott az új kötődés már felbomlasztja, azt az erős köteléket, ami a házastárshoz szükséges. De egy félrelépésnél is felszakad az a pszichológiai gát, hogy csak egy nő az, akivel ezt csinálom, és ő az akit ismerek szexualitás terén. (Az ószövetség meglepő módon ezzel a szóval jelez, azaz megházasodván: "megismerték" egymást) Tehát a társam egy konkrét személy, és nem általánosságban egy nő a sok közül. Az egyediség tudása egy fontos pszichológiai előny. S mi van, ha nem keresztény a pár, illetve ha a párkeresésben nem a "Biztos Utat" járta. Erre hiába is keressük a választ, sőt nem is szabad megtennünk, mert ez apró lépésekben, de elvezet minket ahhoz a szexuális szabadossághoz, amely a korunkra jellemző, és húsba vágóan rombolja össze a jövőnket. Inkább arra kellene törekedni, hogy ne hódoljunk be a "mai világ" élvezetesnek látszó, torz elképzeléseinek, s igyekezzünk utódainkkal megismertetni a boldog házassághoz vezető "Biztos Utat". Ez nem a múltat hozza vissza, hanem csak azt a gyereket, akit annak idején a fürdővízzel kiöntöttünk.
Helyben vagyunk. Akkor megmondom én neked, ki találta ki a szexforradalmat! Az egész egyes egyedül a kapitalizmusnak kedvez kedves barátom! 1 db különálló ember nem tized annyit fogyaszt, mint egy 10 főből álló csoport, ezt minden közgazdász tudja.
Költői túlzás volt te fafülű, aki nem hallja ki a mondanivalót az olvasott szövegből... Szóval kiket tartasz érdemesnek a rákra, a fekélyre, a leprára, a nyomorra, az éhezésre, a fázásra, a kólikára, az erőszakra, a kilátástalanságra, melyik újszülöttet gondolod megérdemelten vaknak születettnek, dawn-szindrómával születettnek, melyik éhbérért gürizőről mondod azt, h megérdemli, ha kizsákmányolják, melyik szegénygyereknek mered azt mondani, h megérdemelten nem jut megfelelő oktatáshoz, táplálékhoz, stb...
És melyik habzsi-dőzsiző érdemli a habzsi-dőzsit??
Ohh! Csak nem egy csodadoktorhoz van szerencsém? Netán meggyógyítod az epilepsziás + rákos + autista fiút? Vagy építesz egy házat nekik?
Én megkerestem az RTL Klubot a család elérhetőségéért, és összehoztam őket egy ismerősömmel, akinek vidéken van egy háza, amit felajánlott rászorulóknak. Nem is biztos, h el tudják fogadni, mert a ház nagyon vidéken van, és nagyon sokan jelentkeztek segíteni. :P
Szóval akkor mi lesz? Megérinti a köpenyed szélét a beteg srác, és meggyógyul, vagy mégis mi a szöszt csinálsz "segítés címszó alatt?
Ha meggyógyítottad a fickót, hozhatom a következőt, és az utána jövő szerencsétlent?Több milliót esetleg?
Amiről írtam: Az apró, az élet minden területére kiterjedő, és eluralkodó hatások. Az észrevétlen gyermeki sérülés. Meg az, hogy körülöttem mindenkinek van a boldogtalan családdal tapasztalata gyermekkorából, tehát én miért lennék sérült? Talán az egész társadalom az? Igen! Ezt nem merjük bevallani. A többség sérült, s ebből legalább a fele súlyosan, alig kezelhetően. S valahol fentebbről (onnan, aminek a létét ugyanúgy tagadni kell mint az istenét) ezt látják, s látják az emberanyag használhatatlanságát, és azt, hogy önmagától ebbe belepusztul, hát kell helyettük más. Nagyon sok más. És nagyon gyorsan! És aki ellenáll, az a "nem létező irányítók" ellen van! Mert mire építsük a jól kigondolt rendszerünket, ha nem naiv újoncokra, akik nem látnak át rajtunk. S van egy infrastruktúra, amely részben ugyan tönkremegy, de rengeteg dolog megmarad, s így nem kell az máshol, évtizedek- évszázadok alatt újra kialakítani.
Na ez van a háttérben. Az ember legnagyobb bűne: az, hogy egyesek istennek képzelik magukat. S ezt a tudást, azaz a kereszténységet gyökerestől ki kell irtani, mert különben kilóg a lóláb.
Mind a tíz pontja arról szól, hogy az ember társas lény, és társas formában hogyan cselekedjünk, hogy ne ártsunk MÁSOKNAK, akár ártatlanoknak. S még arról is, hogy látszólag nincs semmi ártás, mégis akár egy egész társadalom megszenvedheti a cselekedet hatását. Ez utóbbiakat úgy hívjuk, hogy Társadalmi Csapdák. Erről Hankiss Elemér írt már évtizedekkel ezelőtt egy kitűnő tanulmányt. A korrupció is társadalmi csapda (ő ezt emeli ki), de sok más hibás, és társadalmilag elfogadott (vagy szemet hunyunk) cselekedet. Ez pl. a szexforradalom óta kiteljesedett szabadosság, melynek már pár év múltán is komoly hatása lett egyes ártatlan személyekre, majd a hatás következményei (boldogtalan családok, válások), majd azok következményei (a boldogtalan családokban sérült gyerekek, akik nem akarnak már családot se; a nyugdíjban való bizakodás, hogy öregkorukra ugyanaz a jó helyzet lesz, mint a maiaknak; stb.), a következmények következményei (népességfogyás, attól elöregedő társadalom, attól nyomor, s gyerekvállalás lehetetlensége), mind mind lépcsőzetesen vezet ahhoz a katasztrófához, amelyet akkor (1968-ban) senki sem látott előre, vagy ha voltak károgók, azokat lehurrogták: "mikor lesz az még? 60 év múlva?"
A bűnök szenvedőinek többsége mindig ártatlanok. S hogy ez ne legyen: megkaptuk a Törvényt. Ennek azonban ma nincs szava, mert a bűnök hatása hosszú távú. Csak igen rövid távon tudunk gondolkodni az eluralkodott önzés miatt, és csak a magunk háza táján. Ez nem volt mindig, ennyire széleskörűen így. De az, hogy ez lett, azaz az emberi racionalitás, a logikus gondolkodás tömegesen félre lett söpörve, pontosan detektálja a civilizáltság, a kultúra hanyatlását. S eljön majd az az idő is, amikor a mobiltelefonokat nem lesz aki tovább fejlessze, majd nem lesz aki gyártsa, és nem lesz aki a gépeket szakértelemmel karbantartsa, javítsa. Azaz a vívmányok porba hullanak. Azok a vívmányok, amikkel ma még befogják a szemünket, és azt sugallják, hogy minden rendben van.
S a szakértők, akik mindezt már régóta látják, ma már elismerik: mindez a szexforradalom továbbgyűrűző hatása. Pedig maga a szex nem bűn.
Tegnap beszélgettünk anyámmal, ő mondta, hogy 7-8 éves koromban vittek a Fekete-tengerhez nyaralni. Mikor írtam a történetet, akkor kimaradt ez-az. Például, hogy apám iránt akkor mit éreztem, hogy fontosabb volt számára egy bikinis nő, mint én. Mennyire haragudtam rá és azt hiszem gyűlöltem is miatta vízzel tele szájjal. Gyűlöltem a bikinis nőt is, nem tudom már miért konkrétan - egyszerűen gyűlöltem. Aztán eszembe jutott, hogy milyen érzés volt a víz a torkomban és hogy a szám is tele volt vízzel ezért furcsa volt a hangom. A fejemben más hangom volt, mint amit a fülemmel hallottam. A fejemben, gondolatban tisztán érthetően kiabáltam apám irányába, de a fülem azt sugallta, hogy a hangom gurgulázik.
Aztán beszélgetés után eljátszottam a gondolattal, hogy mi lett volna ha. Újságcikk: Meghalt egy 7-8 éves fiú a Fekete-tengerbe fulladt. A szülei értetlenül állnak az eset előtt, az édesapa azt nyilatkozta, hogy csak egy pillanatra nézett másfele és nem érti hogyan történhetett meg az eset. Pillanatok alatt történt minden, szinte csak rá figyeltem és érthetetlen hogy nem vettem észre sóhajtozott az édesapa.
Angyalt látunk benne vagy ördögöt, jönnek a hullámok újra és megint.
Elgondolkodtató - vannak erre elképzelések -, hogy pl. ki csinálta a szexforradalmat valójában? Mert utólag nem tűnik spontán folyamatnak. S rengeteg - az élet minden területére kiterjedő - hatása van, melyre itt terjedelmileg nincs elég hely, hogy kifejtsük (tudomány is alakul ez ügyben).
A Törvényt megkaptuk Mózes által! A mai világ azonban minden egyes szavát a kukába dobta. A következmények a teremtett világ természeti törvényei miatt könyörtelenül teljesülnek.
Annak a megítélését, hogy mit tekintünk jónak vagy rossznak, a bűnbeesés pillanatában saját magunk tulajdonába vettük. S a rosszat, melyet mi ítélünk annak, az Istenre akarjuk kenni. Pedig a következményeket a Törvény által kerülhetjük el. Ám ezt nem hisszük el, és megisszuk a levét.
Továbbra sem a konkrét esetre adok még választ, hanem a mögötte meghúzódó tényeket közlöm, ami segít megértetni a nehéz helyzetet.
Az embert az Isten teremtette, mégpedig értelemmel felruházva. Vannak akik e mögött evolúciót sejtenek, ebbe ne menjünk bele, bár az alábbiak aszerint is magyarázhatók lennének.
Ahhoz, hogy az ember fennmaradjon, annak ellenére, hogy értelmes is, bizony nem volt elég az állatoknál jól ismert ösztönös viselkedés, mivel az értelem hajlamos azokat az önnön érdekében önző módon felülbírálni. Egy megszületett utódot a nő egyedül képtelen ellátni, pláne ha több is van belőle, s emiatt segítségre lenne szüksége, s erre jól jönne a férfi, ám azt semmi sem inspirálja arra, hogy ne csak magával törődjön. Emiatt - mivel az ember biológiai lény - kaptunk egy rég bevált biokémiai rendszert (sok egyébbel kiegészítve), amely az önzés ellenében hat. A szexuális együttlét biztosítja ugyan az utód megfoganását, de nem ez az egyedüli, sőt elsődleges célja az embernél. Van még egy mellékhatása is (erre korábban Rozálka3 is utalt), mégpedig az oxitocin hormon által, hogy egy egyre erősödő kötődést alakít ki a pár tagjai között. Ez a hormon játszik szerepet az anyai kötődés kialakításában is (szülés, szoptatás alatt), de más emberi társas kapcsolatokban is szerepet kap. A kötődés az agyban realizálódik, a helyzettől függően, s szelektív módon. Az intim jellegű kötődést a szexkapcsolat alatt nagy mennyiségben termelődő oxitocin katalizálja, s ettől egyre inkább úgy érzi a pár, hogy egymáshoz tartoznak, szinte egyek, sőt azt is elhiteti, hogy a társa neki az "igazi", akit keresett. Arra is megvan a hormonális "trükk" mint Isteni ajándék, hogy a szex minél többször erősíse ezt az érzést. Mégpedig az orgazmus élménye, amelyet egy másik hormon, az endorfin vált ki. Igazi - bár természetes - drog ez, valódi droghatással, sőt gyors hozzászokással, azaz függőséggel a szeretkezés iránt. Mivel ez a kötődés örökre szól, egy megcsalás bármikor is történik, olyan törést okoz ebben, amelyet nagyon nehéz elviselni. A házasságtörés a csaló félnek egy kis öröm, míg a megcsaltnak egy sokkal nagyobb fájdalom. Évezredek tapasztalatai bizonyítják ezt, s a tudományos alap alig 10 éve derült ki. Nem egy gondolati tudásról van itt szó (vagyis, hogy házastársak vagyunk), hanem egy mélyen húzódó, kezelhetetlen érzésről, amelynek sérülése az önértékelésünket, a személyiségünket rombolja. A kötődés olyan erős, hogy gátolja az elszakadást, ha a pár - észrevévén, hogy nem egymáshoz valók - szét akarnak válni. Évekig húzzák, halasztják a szakítást, azzal az jól ismert érzéssel, hogy "se vele, se nélküle", "az eszemmel már otthagytam volna, de a szívem visszatart". A szerelmi csalódás időszaka ez, ritkán tragikus kimenetellel, leggyakrabban, csalódván még a másik nemben is, s megváltoztatván a párkapcsolathoz való hozzáállást is. S még egy súlyos probléma. Ez a kötődés csak akkor tart olyan erősen össze, hogy a megcsalás a gyakorlatban legtöbbször meg is hiúsulna, amennyiben ha ez az első szexkapcsolatunk. Márpedig a statisztikák azt mutatják, hogy hiába a szimpátia, egy párkapcsolatban az egymáshoz illőség nagyon alacsony arányú: 25%-os. S ezt az "egymáshoz valók vagyunk" érzést a kötődés hamis módon biztosítja egy jó ideig. Aztán - fájdalmak közt - idővel szétválunk, jön a következő, esetleg újabb csalódás, majd még egy, s megszűnik az automatikus erőforrásunk arra, hogy a bajokban is a párunk mellet maradjunk, s ne keressünk másban vigaszt. A mai kor párkapcsolati modellje ezt a sémát követi, s gyakori benne a félrelépés, s annak kapcsolatot tönkretevő következménye. Pedig csak annyi lenne a megoldás, hogy addig nem kezdünk szexkapcsolatba, amíg teljesen biztosak nem lettünk abban, hogy egymáshoz valók vagyunk. Évezredek alatt újra és újra bizonyítást nyert, hogy csak ez a forma az, amely megtartja a népességet, hiszen ahol ez megszűnik, ott a népességfogyástól a társadalom szétporlad. Ezt a szétporladást tapasztaljuk napjainkban, az 50 évvel ezelőtt lezajlott szexforradalom következményeként. A rejtett (időben lezajló) poligámia lassan megszünteti ezt a hibás szokást, de vele együtt azokat is, akik ezt gyakorolják. Ha ez az egész társadalomban (ma az egész világ "fejlett nyugati" régiójában) elterjed, akkor (J. D. Unwin 80 évvel ezelőtti kutatása bizonyítja), kb. 3 nemzedék (60-70év) után a civilizáció, kultúra rohamosan hanyatlani kezd. Ma már látjuk, hogy mától 20 év múlva, a mai aktív népesség, a kevés utódok miatt a rengeteg öreg miatt képtelen lesz élvezni a szociálisan megszervezett gondoskodást, azaz az elöregedett társadalom rémképe valóra válik. S még kevesebb gyermekvállalás, azaz rohamosan eltűnő népesség lesz, s a helyünket jóval civilizálatlanabb népcsoport fogja bitorolni (az egész világon).
Bekapcsolódva, s az előző 5 napban olvasottakra reagálva először néhány tény:
1. A megbocsájtás az ember számára egy nagyon nehéz dolog. Az ember haragvó lény, és ezt a haragját nagyon nehéz lecsillapítani. Nehéz őt kiengesztelni.
2. Az Isten végtelen szeretetű, nincs benne harag irántunk, folyamatosan megbocsájt, sohasem vádol semmivel.
3. A topik címe: Növekedjünk a hitben!
Valóban hitbéli problémákról van szó, ami részben a felvetett esetet is magyarázza. S mindez ez az ókori zsidók tökéletlen hitéből, majd amiatt a Jézusi megváltásból, s annak félreértelmezéséből adódik. A zsidók kezdettől fogva - amint az ószövetségben is sokszor megjelenik - egy szerető, de mégis haragra képes Istenben hittek. Az akkori emberek jól ismerték az áldozat általi kiengesztelődés fogalmát. Ezt elemzi Anzelm is a középkorban (1033-1109), azzal példálózva, hogyha megharagítunk valakit, akkor kiengesztelésül ajándékkal kedveskedünk neki. Minél magasabb pozícióban van a kiengesztelendő személy, annál értékesebb ez az ajándék. Istennél pedig nincs magasabb pozíció. Neki már az zsidók is számukra értékes állatot áldoztak fel, szimbolikusan úgy, hogy megölték azt, s ezzel elveszejtve a fölöttük való tulajdonlást. Nos Anzelm a körülötte lévők megértetésére fejlesztette ki azt a megváltáselméletet, amelyet mi többségében ismerünk, ahelyett a valós értelmezés helyett, amit az őskeresztények vallottak, és tényleg átütő erejű örömhírnek tudtak be. Ezt az eredetit a haragvó mivoltunkkal, és az Istenre vetített haragvási képességgel a kor nehezen tudta felfogni, s az Anzelm féle, egyszerűbb magyarázat széles körben elterjedt. Csak néhány szerzetesrend vitte tovább az eredetit, időnként azt újra és újra felfedezve, mint pl. a Karmeliták. Máig sincs a megváltás belső lényege dogmatikailag lefixálva, s a kettő egymás mellett él. De mi is történ valójában Krisztussal? A zsidók úgy gondolták, hogy vannak esetek amikor az Isten lesújt haragjával, s emiatt gyakran ők is - s ha így lenne: jogosan - haragudtak rá. Képtelenek voltak kiengesztelődni iránta. Jézus azonban ezzel ellentétes Istent hirdetett, s a farizeusok a téves istenképükből adódóan őrá is, a tanítására is haragudtak. Pedig Isten nem haragvó. Folyton a szeretetét igyekszik kifejezni. A világot úgy teremtette, hogy a természet törvényei által a cselekedetek következményei azok amelyek lesújtanak. Ezek a törvények mind az emberért vannak, s még Mózesnek is kinyilatkoztatta, hogy az igazán hívő emberek miket fognak kerülni, hogyan cselekednek, hogy a természet ne vágjon fájdalmasan vissza. Jézus éveken át hirdette az igét, de nem mindenkiben fogant az meg, hiába volt hívő. A dolog odáig fajult, hogy a kiengeszteletlen farizeusok haragjukban hóhérkézre akarták juttatni. Anzelm azt a bizarr nézetet terjesztette, hogy egy apa (az Atya), hagyta, hogy a fiát neki az emberek feláldozzák, s erre őneki ki kellett engesztelődnie (ugye a haragvó istenkép!). Képzeljük csak el, hogy egy apa, látván, hogy a fiát megölik, végül azt mondja: na jó, bemutattátok a legsúlyosabb vétket amit el tudtok képzelni ellenem, ez szörnyű, ezért most megnyugodtam, és megbocsájtok(?)!!! Ha valahogy kacifántosan el is hisszük ezt, akkor is keserédes ez a megváltás, s inkább bűntudattal, mint bűnbánattal teli. Nem ez történt! Az Atya mint kiengesztelő mutatott be áldozatot nekünk, kiengesztelésre szorulóknak! Hogy elmúljon az iránta érzett haragunk! S mikor Jézus meghalt, nem bosszulta meg semmivel, mert ő nem egy bosszúálló Isten, hanem az, aki végtelenül szeret. Mintha azt üzente volna: Még a fiamat is hagyom, hogy megöljétek, és utána láthatjátok, hogy ennek ellenére is továbbra is, szeretlek titeket. Értsétek meg, hogy NEM vagyok haragvó! Engesztelődjetek ki irántam, s múljék el a haragotok, ami miatt távol kerültetek tőlem. Jöjjetek hát hozzám, mert én mindent megbocsájtok, és mindig szeretlek titeket! Ha ezt megértjük, akkor ennél nagyobb örömhír nem létezik.
Rendben, Calamayca. A témát te vetetted fel, és egyelőre nem vagy hajlandó arra válaszolni, hogy azért - mert segíteni akarsz a családon, vagy azért - mert Istent vádolod.
(volt még kérdésem; arra sem válaszoltál)
Nekem a saját lelkiismeretem felé kell eleget tennem, neked meg - ha akarsz - a sajátod felé.
Én mostantól azon fogok iparkodni, hogy megtudjam: miként lehet segíteni az anyán és fián, de először is az Isten segítségét kérem ehhez.
Te is tégy belátásod szerint, oké? - mert felvetettél egy témát ugyan, de az kérdés előttem (miután megtagadod a választ), hogy megelégedtél-e a téma felvetésével, vagy segíteni akarsz a családnak.
Érzel-e felelősséget feléjük, vagy elegendő számodra az is, hogy te (nem a család) magyarázatot kérsz a családnak Istennel kapcsolatban?
Ez egy téves gondolkodás Istenről, hogy Ő neki az a feladata, hogy segítsen, adjon, szeressen, hiszen Ő a "jó istenke". Ha Isten valóban igazságos, akkor nekünk semmi jó nem jár (maximum a szánk). Ugyanis mit érdemel egy tőle fellázadt, és őt folyton szidalmazó ember? Ezért ha Isten igazságos lenne, akkor nekünk semmi jó nem járna.
A témát én vetettem fel, és te feleltél kérdéssel! Ki vele! Magyarázd el a cikkben szereplő asszonynak, vagy a 24 órában fizikai kínokat is kiálló fiának, h hogyan szereti őket Isten!
Te úgy érzed, hogy az Isten igazságtalan veled (csak a magad nevében beszélj, kérlek, hisz csak a magad dolgaira lehet igazi rálátásod, amiket "első kézből" ismerhetsz)? A jóért rosszal fizetett neked az Isten?
Hoztál egy linket egy sajnálatos helyzetben lévő anyáról és fiáról. - megkérdezem tőled, hogy azért hoztad-e, mert segíteni akarsz nekik, vagy azért, mert Istent megvádolni akarod?
"Ezzel szemben Krisztus a lelkifurdalásra, az ép lélek egészséges reakcióira építve ad megbocsátást!"
"És ímé hoznak vala hozzá egy ágyban fekvő gutaütött embert. És látva Jézus azoknak hitét, monda a gutaütöttnek: Bízzál fiam! Megbocsáttattak néked a te bűneid."(Mt 9,2)
"És íme, egy tizenkét éve vérfolyásos asszony odament hozzá, és hátulról megérintette ruhája szegélyét, mert ezt mondta magában: Ha csak megérinthetem a ruháját, meggyógyulok. Amikor Jézus megfordult, és meglátta őt, így szólt: Bízzál, leányom, a te hited megtartott téged. És meggyógyult az asszony abban az órában."(Mt9,20)
És lehetne folytatni még, de mint te is olvashatod, Jézus látta azok hitét, a hitük pedig a cselekvésükben nyilvánult meg. Ha a tékozló fiúnak csak a "lelkifurdalása" lett volna, és ott maradt volna a disznók mellett, ott halt volna éhen. Fel kellett kelni, el kellett indulnia, és ki kellett mondania:Atyám vétkeztem ellened. Takaró Károly a következőképpen fogalmazta ezt meg: "amikor hittel az Istenhez érek, akkor egyszerűen átáramolnak Istennek erői belém, mert Ő úgy döntött hogy hittel megragadható az Istennek valósága, az Istennek kegyelme, az Istennek szeretete. Ez mind működő hatalom és erő, de csak a hit vezeti be a szívhez, és semmi más."
Nem tom. Ezek vannak külön-külön és all-in-one is. Atya Fiú Szentlélek teljes szentháromság Egy örök igaz Isten. Ezért tudnak a papok annyifélét dumálni, ahányan csak vannak... Ezt aztán lehet ragozni...
Jézus azt mondja: "Én és az Atya egy vagyunk.... azt teszem, amit Tőle látok, hogy csinál, azt mondom, amit Ő mond...." (szabadon idézve)
Akkor hogy van ez?
Másfelől meg könyörög neki, h múljon el tőle ez a pohár... Meg panaszkodik is, h elhagyta...
Ebből adódóan viszont, mekkora szeretet az, ahogy Isten szeret minket? Hiszen amit jogosan mi érdemelnénk, azt saját szeretett Fián hajtotta végre!
Erről beszélek már nem tom mióta! Isten revansot akar! Kifizettetni a számlát! Jézus Krisztus megbocsát a puszta megbánásért, és hitért, nem követel semmit az őszinte megbánáson kívül! Isten az, aki jóvátételt követel! Egy jó apa, ha látja a fián, h őszintén megbánta amit tett, nem fogja agyonverni érte! Nem mellesleg pedig úgy néz ki az egész ügy, h bűneink büntetése ki van fizetve előre, így tehát egyfajta megbocsátás-szolgáltatás félét kaphatunk, tehát bátran lehet bűnözni! Ezzel szemben Krisztus a lelkifurdalásra, az ép lélek egészséges reakcióira építve ad megbocsátást!
Jézus viszont nem tulajdonit önmagának semmit. "Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya, aki énbennem van, ő viszi végbe a maga cselekedeteit." (Jn 14,10) Vagyis Jézus által is Isten szeret. Még konkrétabban. Amit Jézusban látsz és elfogadsz, mint szeretetet, az Isten szeretete.
"Én önmagamtól nem tehetek semmit: ahogyan tőle hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem."(Jn 5,30)
