Megérettek a feltételek, hogy a kistelepülés régi és új lakói rendszeresen véleményt cseréljenek itt a fórumon is.
Kérek mindenkit, aki itt él élt vagy ide kiván költözni mondja el véleményét javaslatát, kerülve a politikai megnyilvánulásokat.
Ide költöztem ebbe a csendes kis faluba mert csicsergő madarakra és ásítozó macskákra vágytam a város zaja után. Ehhez képest több mint tíz éve hallgatom a lánc csörgését, az egymáshoz csapódó konténerek zaját, a tolató konténeres autó borzalmas dübörgését és a tolatásjelző sípolását. Mindezt kora hajnaltól késő estig. Ahányszor elmegy a házam előtt remegnek a falak és a tányérok megcsörrennek a tálalóban. Nem tudom a közvetlen szomszédok ezt hogy élik meg, de engem eléggé zavar. Eleinte azzal nyugtatgattam magam, hogy biztosan tudja ő is, hogy ez nem mehet így hosszú távon és majd kiköltözik a falu szélére, de úgy látszik naiv voltam.
Személyesen semmi bajom az illető úrral, de ez nem mehet így tovább. Soha semmilyen kellemetlenséget nem okoztam neki, míg én kb. ezerszer riadtam fel a zajokra, amit ő keltett.
Nincs valami szabály arra, hogy kertvárosi környezetben nem lehet nagy zajjal járó ipari tevékenységet folytatni?
Kérem nyugtasson meg minket a falu új vezetése, hogy ezt az őrültséget nem fogják engedélyezni.
Ma arra jártam.abban a keskeny utcában elég veszélyes a konténeres autó,mivel szinte egysávos.Pihenőnap van,de ma is targonca járt kelt és zörgött.Ha tényleg Vác szemetét (vagy bárhonnan) hordják ide akkor nem kellene az önkormányzatnak engedélyezni.Remélem "most már"nem a pénz beszél ,kutya ugat elv alapján döntenek,hanem az élhető település szempontjait tartják előbbre valónak. Valahol távol válogassák a szemetet,még ha kényelmetlenebb is.
Hulladékválogató telephely engedélyezését kérte egy helyi konténeres vállalkozó a volt lakatos üzem területén.
Mivel jár ez, ha megvalósul? Sajnos már egy fél éve ízelítőt kaptunk belőle, igaz ezidáig illegálisan működött.
A beérkező Váci építési törmeléket kiborítja a lebetonozott területen, majd tolja-vonja töri szétdobálja, és ismét
már válogatva vissza konténerekbe.
Ez iszonyatos zajjal jár, már olyan szinten, hogy veszélyezteti a biztonságos lovagoltatást, és megszünteti a nyugodt, vidéki élet színterét.
Ez a törmelék többféle veszélyes hulladékot is tartalmazhat, amit a szél és a csapadék illetve csurgalékvíz távolabb is eljuttathat.
A napi tevékenységének időtartama reggel fél héttől sokszor este nyolc- fél kilencig is eltart.
Ráadásul a piros jelzésű túrista útvonal mellett.
Többed magammal megkerestük a vállalkozót, aki szerint csak átmenetileg tervezte a telephelyet.
Most megdöbbentem, mikor tudomásomra jutott, hogy már beadta a telephely engedélyezési kérelmét az önkormányzathoz!
Kérem , hogy aki érez egy kis felelősséget a zöld Vácduka iránt, és szeretné, hogy ne legyen veszélyes hulladék lerakó, válogató a lakóhelyén, az jelezze az önkormányzat felé észrevételét, vagy lépjünk fel közösen ebben az ügyben!
Vác építési törmeléke ne minket lepjen el!!!!
Szeretném , ha ez az infó önt nem is érinti személyesen adja tovább, ossza meg, hátha mást is zavart, csak nem tudta ezidáig az okát!!!!
Mi legalább tudjuk,veled együtt. mi dolgok történtek ebben a gyönyörű falunkban.
Remélem,és csak bízom benne ,hogy ( Makkos L.) új szeleket fog hozni a falu történetében.
Majd az elszámolásnál kiderül az önkormányzat anyagi helyzete ! A falu nem alszik csak megemészti az eseményeket. Bár azt mondhatom a régi ,képviselők közül alig látni őket .
Azt azért megmondom,hogy aktív időben sem igen találkoztam velük, de most különös képpen lapítanak. ! Ezzel a választással kapcsolatban, sport nyelven szólva ,mindig van esélyesebb,bár a pályára illik, kötelező fellépni ,de a vereség garantált. ! Ez történt most. A Makkos nyüzsög ami érthetö,csak ne hagyja abba. Neki és a társainak mást ,nem kívánok legyenek tisztességesek,
főleg becsületesek,mert ez a mi bőrünkre megy.
Ez a falu nem a jelenlegi,vagy a régi,vagy még régebbi képviselőtől szép,hanem a beköltözött
új,élnivágyó lakosoktól.Mi csak futólag ismerjük egymást a N.l. révén .Csak annyi segítsd légyszives ,még azon áron is ,hogy te már nem vagy itt.
Nekem N.l. A Laci,mint egy testvér,egymásban megbízunk,tegyél te is így .köszönöm.
Gondolom a kastélyra gondolsz. Persze hogy meg van. Most magán kézben van és nagyon szépen fel van újítva. Sajnos nem látogatható, de azért küldök egy linket, ahol meg tudod nézni. A Serényi-kúria pedig jelenleg a falu művelődési háza. Az is most lett felújítva.
Váczduka. Kisközség a váczi járásban, 92 házzal és 667 magyar és tót s róm. kath. és ág. ev. lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Vácz. A Záh nemzetség ősi birtoka, melyet e nemzetség sarja, Mihály, 1295-ben a Rátót nemzetségnek adott el. Már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben is említve van. Ekkor egyházilag a váczi egyházmegye szolnoki főesperességi kerületéhez tartozott. Később a község elpusztult és csak a XVIII. század közepén települt be újból. 1754-ben Dezséri Rudnyánszky József volt az ura és kívüle még Muzslay Gábornak, Pest vármegye főszolgabírójának is volt itt birtoka. 1770-ben 12 másodosztályú úrbértelke volt. A község legrégibb pecsétnyomója 1789-ből való. 1848-ig báró Rudnyánszky Zsigmond volt a helység földesura. A tagosítás 1858-ban történt, a mikor gróf Forray Andrásné szül. Brunswick Julia volt a birtokosa. Később Latinovits Albiné lett és jelenleg gróf Serényi Jánosnak van itt nagyobb birtoka és az övé a volt Forray-féle úrilak is. A római katholikus templom építési ideje ismeretlen.
Gratulálok és sok sikert kívánok az új Polgármesternek és csapatának! Azt hiszem jó kis csapat lesz, szinte sajnálom, hogy nem vagyok már ott. Sajnos én segítséget nem tudok ajánlani, de remélem, hogy akik eddig fenen hangoztatták mi mindent tettek önzetlenül a faluért, most is megteszik majd. Kívánok nagyon jó munkát és jó együttműködést.
Természetesen, MINDEN segítséget meg fogok adni Lacinak a továbbiakban is! Mint tudod, nagyon sok alapdokumentumnak vagyok a szerzője és nagyon sok olyan ügynek vagyok ismerője és TANUJA, ami az elkövetkezőkben elő fog kerülni.
Tisztelt VÁCDUKAIAK ! Mindenek előtt gratulálok az újonnan megválasztott képviselőknek ! Úgy van ahogy Z.I. mondja. Ővék a falu . Kár,hogy nem mindannyiunké. Köszönöm a szavazataikat ! Sajnálom,hogy nem sikerült bejutnom annak ellenére sem,hogy semmi hasznom nem lett volna belőle. A szavazataikat úgy értékelem,hogy érdemes volt ! Köszönöm a bizalmukat ! Igazán jól esik.A duma nyert,nem a tett. Jó egészséget kívánok az önkormányzat minden dolgozójának és sikerekben gazdag öt évet minden Vácdukainak ! Tisztelettel V.J.
Megköszönöm ,hogy szavazatukkal támogattak,mivel egy ú.n.egyik csporthoz sem kivántam
társulni,ezért sok reményt nem gondoltam,hogy bekerülök a testületbe. Teljesen függetlenként indultam. Mégis ez az eredmény,amely létrejött,előtte motivált engem arra,hogy váltani kell. Sikerült.!
Más célom nem volt. Az ,hogy velem,vagy nélkülem,számomra mindegy,de sikerült,és nekem
Valószínű igazad van . Nyertél ...elégtétetelt , nyertünk... mert azt látom, hogy többen gondolták, hogy számít a véleményük, szavazatuk. Nekünk már könnyebb lesz ezután, Laciéknak nehezebb. Árgus szemek fogják figyelni minden ballépését, apró hibáit is. De ezt a poszttal fel kell vállalnia. Valószínű segítségre is szüksége lesz, kívánom hogy legyen sok szakértő mellette, és kitartása, lendülete! Nehéz időszak lesz az első év, ez még nem a megváltás. Talán ha a környező településeken is lesz változás, akkor kicsit gyorsabb lesz az átállás! Ha ilyen nagy volt most a lendületed, még egy kicsit tarts ki mellette!
Gratulálok a testület tagjainak! Remélem Ők is mindent megtesznek Vácdukáért. Vágó úr beszédében kiderült, hogy az előző testület nem vett fel tiszteletdíjat , remélem a mostani követi a példát mert ezen összeg is nagyban támogatja a falunkat ! Jó munkát , sok sikert kívánok önöknek !
Amíg várunk, hadd osszam meg veletek, hogy nagyon egészséges lenne, ha azért a régi dukaiak közül is bejutnának néhányan a testületbe. Nagyon fontos lenne, ha azok, akik méltón képviselik Dukát, helyet kaphatnának akkor is, ha most nem Laci csapatában indultak.
Neveket nem mondanék. De hozzászólásaimban a leköszönő testület néhány tagját nem bíráltam.
Még nem dolgozták fel az adatokat. Sokkal keményebb és szorosabb lesz ott a helyzet. Legutóbb is sokszor kellett újraszámolni a szavazatokat. Kicsit várni kell még.
Az IGAZSÁG soha nem vulgáris. Az egyenes beszéd soha nem burkol semmit.
Az információs korszakban pedig elbuknak az analfabéták.
Természetesen, az egész kampány csak a bejutáshoz elég. Nagyon nehéz munka, kő kemény hétköznapok következnek. Igazán csak ezután dől majd el, ki lesz Dukán legény a gáton, kinek meddig terjednek a kompetenciái, meddig tart ki a motiváció, az akarat.
A polgármesteri szavazatokból nagyon világosan látszik az, hogy valóban mindenki oda állt, és hallgatott az ésszerűség szavára.
Én pedig BOLDOG VAGYOK, hogy nem úgy fognak többé emlékezni rám Vácdukán, mint aki megoszt, aki képtelen túllátni a hideg racionalitás önfejű korlátain, hanem úgy, mint arra, aki mindent megtett az erők egyesítéséért akkor, amikor arra a legnagyobb szükség volt!
Nekem ezzel teljes Vácduka, mint az életem egyik szép szakasza.