No lám csak! Milyen jó, ha van az embernek igazi barátja! Persze ezen túl, ha a madarak új helyre kerülnek akkor következik a BESZOKTATÁS. Ezzel kapcsolatban a következőeket írja a lexikon:
beszoktatás, →beetetés: a természetből kiszakított, v. idegen helyről származó madár (galamboknál →szoktatás) hozzászoktatása a kalithoz, az új táplálékhoz, az új életfeltételekhez
Ha úgy tetszik, szoktatás az új gazdához, s mindahhoz, amit majd ő biztosít a madár számára.
Általában rövid időszak, ha siker koronázza azért, ha nem, akkor azért. Ugyanis a madarak életműködése az emlősökénél sokkal gyorsabb, ha 2-3 hét alatt nem sikerül a madarat beszoktatni, akkor annyi idő alatt lassan kifogy az energia-, a nyomelem- és a vitamintartalékuk, s valamely kórokozó, amely egészséges, jó kondíciójú élőlényben nem tud kárt tenni, végzetesen megbetegíti. A heveny betegség akár órák alatt elviszi a madarat.
Módszerét tekintve a türelmes közeledést tartsuk a viselkedésben mérvadónak. Ne tegyünk széles, hirtelen mozdulatokat, s ne szemezzünk a madárral, biztosítsunk számára minél nagyobb nyugalmat!.
Nagyon hasznos, ha nyugodt, békességes, már korábban megszelídült madár mellé tesszük az új szerzeményt. (Természetesen pinty hímhez költési időben pinty hímet nem tehetünk!)
Annak a nyugalma hat a stressz alatt álló új madárra is, s megvan az a haszna, hogy a már beetetett madár a szó szoros értelmében megmutatja új társának, hogyan kell viselkedni, s demonstrálja, hogy a felkínált táplálék ehető.
Ez utóbbi nagyon lényeges, ugyanis előfordul, mi több, biztos, hogy az általunk felkínált legértékesebb táplálékokkal (pl.: a lágyeleség, zabpehely) a madár korábbi életszakaszában még egyáltalán nem találkozott.
Nyilván felesleges hangsúlyozni, hogy a beszoktatást nem szabad csak a tenyészettől különzártan, →karanténban lefolytatni, mert előfordulhat, hogy az egészségesnek vélt új madár betegséghordozó, ún. →gazdaállat. Ezért sem célszerű hozzá "betanító madárnak" értékes egyedet tenni.
A karanténkalit valójában zárt vitrin, amelynek csak elől van rácsa, körös körül be van építve. (Lágyevők és galambok számára csak a kalit elülső oldala legyen rácsból, s legalább a teteje készüljön vászonból, hogy a vergődő madár ne törje össze magát!)
Az ilyen eszköznek - az egyéb előnyei mellett - azt is a javára írhatjuk, hogy benne a madár gyorsabban megnyugszik, hiszen ott jobban biztonságban érzi magát (csak egy oldalról "védtelen!").
Az új helyen a madár számára minden ijesztő, s szinte állandósul a stressz. Ennek bizonyítottan lehet anyagcsere-forgalmi zavar a következménye.
A madár szervezete a stressz hatása alatt nem veszi fel a számára nélkülözhetetlen vitaminok egy részét. A legproblémásabb ilyenkor az A-vitamin.
Tudnunk kell, hogy az A-vitamin a bélbolyhok vitaminja is. A bélbolyhok rendellenes működése pedig könnyen válhat végzetessé, ugyanis a bélbolyhok választják ki az emésztőcsőbe került tápanyagokból a szervezet számára fontos anyagokat.
Ha a bélbolyhok nem jól végzik a munkájukat, akkor megindulhat egy lavinaszerű folyamat, TEHÁT MINDENT MEG KELL TENNÜNK A BÉLBOLYHOK NORMÁLIS MŰKÖDÉSÉNEK BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN. Ez a minden valójában nem sok!
Logikus, hogy, ha a kiválasztás (a bélbolyhok működése) nem tökéletes, akkor emelni kell - esetünkben az A-vitamin bevitelét. Ennek pedig a legegyszerűbb módja, hogy az állatnak az A-vitaminban gazdag sárgarépa (reszelve) adagját kell megnövelnünk!
Természetesen könnyebb a beszoktatás, ha olyan tenyészetből származik az új szerzemény, amelyről hiteles(!) információink vannak. Nyilván itt lehet némi űr a csehektől behozott madarak, v. az egyik-másik, szemmel láthatóan eredményes, ám tenyésztői körökben hírhedt tenyésztő madaraival kapcsolatban.
A kutya valószínűleg ott van eltemetve, hogy nálunk valamit egészen másképpen csinálunk, mint a vitathatatlanul eredményes cseh, ill. szlovák madarászok, s a különbség a beszoktatás szabályainak megsértésével végzetes az onnan származó madarakra nézvést.
(És most zárjuk ki a szabályt erősítő kivételeket, amikor már beteg madarat próbálnak az emberre rásózni, v. a börzére szállítás során jártak el gondatlanul és út közben megfázott az, esetleg az eladótérben alkalmilag használt eszközben történt a fertőzés - bár ezek kétségtelenül fennálló veszélyek.)
Mert, ha mondjuk egy madár tejes kenyéren nőtt fel, akkor mi hiába kínáljuk a legfinomabb lágyeleséggel, mire rájön, hogy ez is ehető, már legyengült a szervezete.
E téren alapszabálynak vehetjük, hogy lehetőleg onnan vásároljunk madarat, ahol a tartási, etetési feltételek elmaradnak attól, amit mi tudunk biztosítani. Akkor ugyanis a madár jobb körülmények közé kerül, és joggal várhatjuk, hogy a vitalitása felerősödik, s minden tekintetben jobb teljesítményekre lesz képes.
Ellenkező esetben fordított a helyzet, tehát X madara azért fordul fel K-nál, D-nél és Y-nál, mert X-nél el voltak "kényeztetve".
A befogott madarak, főként nagypapagájok a hosszú szállítási út során, a számtalan őket ért kellemetlen hatás miatt olyan erős stressz állapotba kerülnek, hogy szinte az ülőrúdról sem mernek lemászni, ezért számukra felesleges, sőt, káros a kezdeti időszakban nagy férőhelyet biztosítani. És akkor járunk el helyesen, ha közvetlenül az ülőrúd mellé akasztjuk az etetőt és az itatóedényt. (Ez a helyes eljárás a kiállításra vitt madaraknál is.)
A díszpintyeknél tanácsos a beszoktatás kezdeti szakaszában 28-30 fokos hőmérsékletet biztosítani.
Nos az ivóvízről valószínűleg nem kell sokat beszélni: legyen szilárd, felboríthatatlan edényben; a közhiedelemmel ellentétben nem kell a klórtól kiszellőzött, szobahőmérsékletre temperálódott vizet folyton friss csapvízre cserélni, de az ivóvíz álljon mindig tisztán a madár rendelkezésére, ebből jottányit ne engedjünk!
E téren a követelmény a legegyszerűbben megfogalmazva: a nap minden szakában álljon a madár előtt EMBERI fogyasztásra alkalmas víz.
Víz helyett kínálhatunk kamilla-, v. mentateát. Akár így, akár úgy, célszerű az első héten az ivóvízzel bevinni némi - hangsúlyozottan minimális mennyiségű, max. fél gyufafejnyi - antibiotikumot, például Neo-Te-Sol pulvis ad us. vet. esetleg Tetránt, ill. Chlorocidot szirup formájában.
A dózist illetően nagy a bizonytalanság a legtöbb szakember azt tanácsolja, hogy annyi gyógyszert tegyünk a vízbe, amennyi azt éppen csak megfesti. Természetesen a kúra előtt célszerű valamelyest megszomjaztatni a madarat, és nem hihetjük azt, hogy ha teszünk be fürdővizet, akkor csak az itatóból fogja a szomját oltani a madár.
Sőt! Ha választási lehetőséget hagyunk, akkor akár ne is bajlódjunk a gyógyszerrel, mert nyilvánvaló, hogy a madár a tiszta vizet fogja előnybe részesíteni.
Az antibiotikum-kúra helyett talán fontosabb, hogy pl. Phylasol-Combi révén biztosítsuk a beszoktatandó madár vitaminellátását. (Ahhoz hasonlóan, ahogy a gyógyszer bevitelét javasoltuk.)
A magevőkkel viszonylag egyszerű a dolgunk: lássuk el azokat minél több fajta maggal, hogy találjanak maguknak ínyükre valót, s ha azt tapasztaljuk, hogy minden rendben van, akkor a fokozatosság elvét betartva lehetőleg fűfélék félérett kalászkáival is kínáljuk meg őket.
Később adjunk minden szokásos magféleségből csíráztatva is, s ha erre szintén rákaptak, és nem lett bajuk, akkor tovább javíthatjuk az étrendjüket permetezéstől mentes helyről származó zöldeleséggel.
Végezetül adjunk nekik gyümölcsöket is, amivel nagyjából és egészében befejeződik a beszoktatásuk.
Az első napokban felesleges a kalitba sódert tenni, de később, az első hét végétől ne felejtsük ki a karanténkalit aljából sem a "madármalom", a zúza köveit!
Vagyis a fokozatosság elvét betartva kényeztessük a beszokás nehézségével küszködő magevőt. A lágyeleség, a csíráztatott mag és a lisztkukac azonnali felkínálásáról megoszlanak a vélemények. Az első napokban ezeket az életfontosságú táplálékféleségeket el lehet hagyni.
Sőt, vannak, akik szilárdan állítják, hogy ilyen extrákat csak a költési idényben érdemel a magevő madár. Az ásványi kiegészítők akkor is legyenek ott a madár előtt, ha sokáig semmi érdeklődést nem mutat irántuk. Az egészséges ösztön majd megsúgja nekik, hogy mikor vegyenek belőle.
Van, aki azzal építi le a madarai táplálékát az egysíkú 2-3 magvas keverékre, hogy "minek adjam, úgysem eszi". A →vöröshasú papagájamandina szállítmányok is rendszerint ezért végzik rövid úton a kukában. Mert az egyszerű madarász arra gondol, hogy rizsevő madár, "hát akkor rizzsel kedvezek nekik".
Csakhogy! Ezek a madarak Indiában a rizsföldek félérett kalászkáit dézsmálják meg, és természetesen kedvükre fogyasztanak egyéb magvakat is.
Egy szó, mint száz, az "úgysem eszik mást" féle vélekedéssel nem szabad azonosulni, gondoljunk csak arra, hogy mi sem kívánjuk minden nap a halat, a tökfőzeléket, mégsem hiányozhatnak ezek az ételek sem az asztalunkról.
A lényeg, hogy tudjuk: a madár ki van nekünk szolgáltatva, s mi akkor járunk el helyesen, ha legalább felkínáljuk a választás lehetőségét.
A lágyevőkkel sokkal bonyolultabb a dolog. Még, ha a kereskedőnél rá is kaptak valamilyen keverékre, nem biztos, hogy elég azt leutánoznunk. Minden lehetséges megoldást fáradhatatlanul vessünk be! Bátran kísérletezzünk! És majd meglátjuk, hogy a beó ma szereti a túrós csuszát, holnap nem néz a cseresznyére, tegnap még evett a töltött paprikából.. Persze az első napokban már az öröm, hogy ha felveszi a hangyatojást, megkóstolja a lisztkukacot, csíp a →lágyeleségből.
Lényegét tekintve a beszoktatás időszaka teher a madár szervezetére és lutri a madarász számára is. A korszerű felfogás szerint a lágyevők beszoktatása véget nem érő folyamat, amelyben ma sáskát fogunk a madárnak, holnap vízibolhával kínáljuk meg, aztán hangyatojást próbálunk meg szerezni, s a többi, s a többi.
A végén pedig kiderül, hogy a 8. naptól nem eteti a fiókáit, v. éppen ellenkezőleg siker koronázza a munkát, s az semmi mással össze nem hasonlítható öröm.
Mert gyereket azért nagyjából mindenki tud "csinálni", de mantel kardinális még nem szaporodott Magyarországon!
Tehát a lágyevők sokkalta problémásabbak. Az is előfordulhat, hogy a számukra teljesen új helyzetben egyáltalán nem hajlandók táplálkozni. A dolog tehát ott kezdődik, hogy figyelemmel kísérjük: fogyasztottak-e a részükre biztosított táplálékból
Próbálkozhatunk hangyatojással, lisztkukaccal, tubifexszel, sáskával stb. Biztosítsuk a madár számára a lehető legnagyobb zavartalanságot. Az etetőedény nem lehet könnyen boruló, viszont legyen kevéssé riasztó, élénk színű, furcsa alakú
Természetesen az is magában hordja a kudarc lehetőségét, ha abból pl. a lisztkukacok ki tudnak mászni. Ez esetben tévesen azt hihetjük, hogy a madár elfogadta a részére felkínált táplálékot, holott éhezik. Az éhezés a lágyevőkre nézve nagyon veszedelmes. Ha például azt tapasztaljuk, hogy fél nap nem evett semmit a madár, már be kell avatkoznunk
A bal kezünkbe véve fogjuk ki az éhségsztrájkolót, és a mutató-, vm. a hüvelykujj alkalmazásával (a jobb kéz segítségével) nyissuk szét a csőrét, majd megroppantott fejű lisztkukacokkal tömjük meg a madarat. Három-négy lehetőleg frissen vedlett lisztkukacot vezessünk a nyelőcsövébe, ahonnan a reflexes izomműködés továbbítja a táplálékot
Csak akkor engedjük vissza a madarat, ha néhány másodpercre a csőrét a gyengén folyó csap vízsugara alá tartottuk. Ilyenkor beindul az ivási reflex, majd a kalitba visszahelyezett madár némi tollászkodás után, majdnem biztos, hogy táplálék után néz.
Amint néhány nap után a madár megnyugszik, próbálhatjuk a lisztkukacot, hangyatojást kiváltani lágyeleséggel. Ennek az a menete, hogy csökkentjük az egyszerre az etetőbe tett lisztkukacok számát, viszont lágyeleségre téve kínáljuk fel a madárnak. A lisztkukaccal óhatatlanul felvesz valamennyi lágyeleséget, s lassan hozzászokik annak az ízéhez.
Amikor látjuk, hogy már nem idegenkedik a lágyeleségtől, szép fokozatosan csökkenthetjük a lisztkukac, v. a hangyatojás mennyiségét, minekután a madár beetetése lassacskán megvalósul.
A gyümölcs-, v. bogyóevőkkel ugyanígy - tehát hangsúlyozottan a fokozatosság elvét betartva, kezdetben esetleg némi életmentő erőszak alkalmazásával - kell eljárni.
Mind a magevőknél, mind a lágyevőknél (és fokozottan a fiataloknál) nagy gondot kell fordítani úgy a táplálék mennyiségére, mint a minőségére.
(→klausztrofóbia)
béta-fillokinon: →K-vitamin.