A helyszín a menedékház mögött menő sárga kör jelzésen van! A ház mögött balra és kb. 300 méter a jelzésen! Sajnos felismerhető az emlékezés virágai miatt!
A hír csak közelítő volt: nem a Rezső-kilátónál történt a baleset, hanem a SO jelzésen. Igyekszem még ma este vagy holnap reggel közzétenni a helyszín részleteit.
Döbbenetes ami történt. Nem ismertük Őt csak látásból, de őszinte részvétünk mindenkinek. Alig térünk magunkhoz, mert akkor mi is arra jártunk.
Az egész hétvégét Dobogókőn töltöttük, péntek kora délutántól vasárnap délutánig. Többször elmentünk a Rezső kilátóhoz is. Nagyon vártam ezt a hétvégét, mégis valahogy olyan nyugtalanság, szomorúság ült rajtam. Szombat d.u. 3-4 között láttunk egy csapat embert először a túristaház előtt, majd a Rezső kilátótól mentek, "robogtak" a Szakó-nyereg irányába. Lehet, hogy nem volt köze a tragédiához, de mondtuk a párommal, hogy olyan érzésünk van, mintha valami történt volna. Persze semmiről nem tudtunk, csak itthon olvastuk.
A túrák során látjuk, hogy sajnos elég sok emlékhely van az erdőkben, és most megint eggyel több lesz.
Hogyan történhet meg egy ilyen eset egy tapasztalt túrázóval, szinte felfoghatatlan. Milyen úton mentek? Az emberben ezernyi kérdés kavarog.
Az emléktúra nagyon jó ötlet. Akik ismerték és szerették azok biztos nem felejtik el soha. Akik meg nem ismerték, a túra alkalmával azok is megemlékezhetnek Róla.
Nem akartam elhinni. A Balaton maratonon töltöttem a hétvégém, abszolút médiamentesen. Ma délelőtt ZöldÁgi megkérdezte ismerem-e Hegedűs Robit. Persze, és már mondtam is milyen... Tőle tudtam meg, hogy meghalt. A Magyar Vándor céljában találkoztam Vele először... és utoljára. :-((( Nagyon szimpatikus és nagyon kedves volt. Sírva olvastam Ebola írásait. Ebbe sosem lehet belenyugodni, feldolgozni... Részvétem Mindenkinek.
Igen, legyen emléktúra, emlékhely, megérdemli, hogy a túrázók szívében és emlékeiben éljen tovább - örökké. A megvalósításukban segítek amit csak tudok.
26.-án vasárnap 15 órakkor, Budapesten, a XIII. kerület Béke tér közelében egy vendéglátóhelyen nyílt megemlékezést tartunk amire minden ismeretlen és ismerős barátunkat várunk! Aki nem ismerné a helyszín megközelítését 14 óra 30 perckor találkozunk az Árpád-hídi 1-es villamos Lágymányosi-híd felé tartó megállójában! A létszám miatt telefonos jelentkezést várunk péntek 17 óráig! Egy mécsest mindenki hozzon magával!
Személyesen nem ismertem őt. Ám ugyanazon közösségbe tartozunk, akiket összeköt a túrázás, és a természet szeretete. Így természetesen engem sem hagyott érzéketlenül hogy e közösség tagját veszítettük el. Ilyenkor tűnődöm el, mennyire hirtelen és értelmetlen is tud lenni a halál.
Azt mondják, a teljesítménytúrázók, kemény emberek. Talán igaz is, hiszen természet anyánk nem adja olcsón csodáit.Mégis, Ebola hírét olvasva egy kicsit elérzékenyül az ember. A még mindig nyüzsgő topik is a megdöbbenés és a letargia állapotába esett. Bizony a máskor oly kemény sportemberek szemében könnyet csal eme értelmetlen és felfoghatatlan esemény.Dobogókő… Természet anyánk e különleges mesevilága, ahol a csodák temploma, bőkezűen tárja elénk ritka kincseit, többé már nem lesz nekünk ugyan olyan felhőtlenül szép, mint eddig.Az úton mindig az ő lábnyomát keressük, minden madárfütty csak róla mesél, és a szélsuhogásában is az ő hangját halljuk.Dobogókői sziklák. Ti gyilkos csodák. Természet anyánk szép ajándékai, többé már nem tudok nektek felhőtlenül örülni.Robit látom magam előtt, aki sokat koptatta köveiteket, és mindig alázattal közeledett csodáitok felé.De a sors másként rendelte.Természet anyánk Arany templomába hívta hű fiát, és ez nagyon fáj.De ti Dobogókői sziklák ti meséljetek majd minden vándornak egy pótolhatatlan emberről, aki a teljesítménytúrázás nagy halottjai sorába lépett.
Személyesen nem ismertem, de az arc ismerős. Talán pecsételt valamikor az igazolófüzetmbe. Mindig megdöbbent, amikor ilyen fiatalon távozik el egy értékes ember. Nehéz lehet a családjának és a barátoknak feldolgozni egy ilyen eseményt...
Bízom benne, hogy amíg élt, addig úgy élt, hogy őszintén élvezte is azt.
Erre már én is gondoltam: tele van az erdő a régi turisták szebbnél szebb emlékhelyeivel, mi is csinálhatnánk egyet, hogy folytatódjék a hagyomány, és mindenki lássa, hogy van folytonosság a turistaságban. (Turizmust már nem merek írni, annak más jelentése lett.) Természetesen anyagilag is támogatom!
Egy döbbenetes dolog: alig egy kilométerre a Rezső-kilátótól, a Jász-hegyen már van egy Hegedűs-obeliszk egy másik turista emlékére (ez az, amit pár éve valami vandál három részre tört, de azóta helyreállították). Vigyázni kell majd az elnevezésnél, hogy ne keveredjék a kettő. Joey talán tudja, hogy kell rárakatni az új térképekre.
Igazából kicsit sajnálom magunkat. Arra gondolok hogyan fogjuk tudni elviselni a hiányát. Annyira sokat tett az egyesületért mint a legjobb Titkár. Értemben mint a legjobb barát. Értünk barátaiért. Ma még elképzelhetetlen hogy bárki és bármi is kitöltse ezt az űrt amit maga után hagyott. Kicsit pironkodom, de nem emlékszem melyik lehetett az első találkozásunk és mikor is alakult ki barátságunk. Olyan természetes volt, hogy a Robi az a Robi, van és kész. Most fogom, fogjuk igazán érezni milyen amikor nincs… Talán néhány emlékezetes dolog: 1998-ban Mátéval mentem a Beac Maxin. Robi darázscsípést kapott. Ő volt a gyorsabb, de rosszul volt és így mi támogattuk el Pilisszentlászlóig ahonnan mentő vitte el. Erre hivatkozva mi is feladtuk. Nem volt bajunk, szerintem igazából nélküle nem volt kedvünk folytatni. 1999-ben a Lemaradáson egy zsákot vittünk. Óránként csipogott az órája és váltottuk. A végén nem bírtam és azt mondta, majd én viszem. Életem leggyorsabb (14:38) százasa lett és a legnagyobb túraemlékem. 1999-ben végig szapultam a Mátrabércen ahelyett, hogy a Hanákos csajokat néznénk rohanunk azért a rohadt hatos átlagért. De végighúzott és sikerült. A 2000. évi N.B. keretében Koren Pál és Tarján Dénes társaságában neki is sikerült hatossal bezúzni a Rockenbauer 130-at. Rokyharcos volt. Legutoljára a Patai Keringőn túráztunk együtt. Hat Kinizsi Százas, Hét Mátrabérc, Talán vagy tíz Lemaradás… Folytathatnám a dicsőséglistát, de mindenki tudja, csak ritkán nem sikerült az a feladat amit kitalált magának. Arra gondolok ha vannak angyalok és az élet után jutalom közéjük kerülni, akkor azért kellett elmennie közülünk mert ő ezalatt a 31 év alatt annyi jót tett, hogy már kiérdemelte. Ezzel próbálom elfedni a fájdalmat, ha lehet ilyet.Egyesületünk és a T.T.T. Úgy határozott, hogy 2007. november 17.-én először és amíg ereje engedi minden évben emléktúrát rendez a tiszteletére. Igyekszik kideríteni a tragédia pontos helyét és elismeréséül szerény Robihoz méltó emléket emel. Ha a megbeszélések után letisztázódnak a dolgok ebben a két dologban kérjük mindenki segítségét.
Még mindig nehezen alszom. Ülök a gép előtt, zenét hallgatok… Ez a fránya rendszer pedig nem akarja feltölteni a képeket amiket szerettem volna beszúrni…
Csütörtök este hoztam el tőle az Online túra füzetlapjait. Nem volt kedve és energiája összehajtani. Pénteken meló után elkezdtem hajtogatni Anyuval. El kellett ugranom a boltba, mert megígértem, hogy a segítőknek gyártok némi pulykahúsos zsemlét és veszek üdítőt is. A fagyasztott cuccokat válogattam amikor hívott, talán utoljára engem… Ki gondolna ilyet akkor. Kérdezte hogy ki tudtam-e nyomtatni az előnevezőket, mert ha nem megy este megcsinálja. De szólt: - Bocsi rohanok mert már hívnak, indulunk Dobogóköre. – Este tízre megyünk érted válaszoltam és elköszöntünk. Nálunk aludt volna a rendezvényünk előtt. Hazaérve láttam hogy egy füzetlapból jóval kevesebb van és szapultam kicsit. Megoldottam mert volt még nyitva fénymásoló. Nem tudtam megkérdezni hogyan vannak a lapok, mert nem vette fel a telefont… Zolival tisztáztuk majd megbeszéljük este, biztos ami biztos másoljunk 100 középső lapot. Apa szólt induljunk negyed órával előbb, ne várjon ránk. Nem egészen volt világos az útbaigazítás a parkoló előtt jóval jobbra. De simán ment bekanyarodtunk és ott álltak a céges autók. Néhány ember is ott volt. Gondoltam majd ők útbaigazítanak. Miután kiléptem az autóból szinte azonnal odajött egy lány: - Segíthetek valamiben? - Egy Hegedűs Róbert nevű emberkét keresnénk érte jöttünk mondtam. Hatásszünet… - Most nem tud kijönni mondta. – Mikor tud jönni kérdeztem. Kezdett bennem körvonalazódni, valami nem stimmelhet. - Ma nem tud jönni és holnap sem tud menni túrázni mondta. - Valami baj van kérdeztem. Arra gondoltam annyi rosszat hall az ember fiatal erős embereknél infarktusról, embóliáról és mindenféle érthetetlen tragédiáról, de alapvetően rosszullétre gondoltam. - Igen. – Autóbaleset kérdeztem. Ez jutott eszembe. – Nem tudunk semmit mondani mondta. Kicsit tébláboltam még amikor hallottam: - Ebola! Ebola! Te vagy? - Igen. Meghalt a Robi… Anita vagyok a Robi húga. Mint amikor egy kést forgatnak meg az emberben… - Ekkora tapasztalattal hogy történhetett kérdezte… Döbbenet mindenhol… Apát se láttam még sokszor ilyen kifejezésekkel. Nem lehet elmondani milyen volt. Azt mondták hatan elmentek túrázni. Robi ment elöl és valami kanyarban lecsúszott a gyalogösvényről. A mögötte menő éppen hátranézett és nem látta mi történt. A húgom már megágyazott neki, arra gondoltam a megmaradó húsiból majd csinálok neki szendvicset vacsorára… Ritkán éreztem ekkora fájdalmat. Mielőtt eljöttünk volna megérkezett egy rendőr és azt mondta Anitának sem Ő sem az Édesanyja nem láthatja mert olyan borzasztóan összetört… Ezt hallani sem volt könnyű. Hátra volt az egyik legkeményebb mozzanat. Közölni kell a Zolival… Nem tudtam hogyan fog reagálni, mert talán hozzá állt a legközelebb. Úgy szerette mintha fia lett volna, vagy testvére, vagy a legjobb barátja, vagy inkább mindháromként egyszerre. Borzalmas érzés volt. Azt mondta ne hülyéskedjetek nem szórakozzatok… Sajnos nem vicc volt, de ezzel nem viccelünk. A Máté azt mondta, hát ő volt a lezuhant turista… Vagy ezerszer utána: - Ez nem lehet, ez nem lehet… Groba azt hogy ez borzasztó, ez borzalmas. Reszkettem. Arra gondoltam túléli-e ez az egészet az M.V.T.E. Azt javasoltam maradjon üres a helye mert nincs erőm ebben a helyzetben a pótlással foglalkozni. Hazaérve a család maradék része is nehezen tudta elhinni mi történt. Nagyon kedvelték, szerették. Életem egyik legborzalmasabb estéje volt. Mit tehetnék Heroberto neve mellé: Barát, Testvér, Titkár (M.V.T.E.), Túrarendező, Számvizsgáló(T.T.T.), de bármivel is párosítjuk mindegyik mellé kell még egy jelző: A legjobb…
Holnap egy baráti sétára indulunk Dobogókőről! Bárki velünk tarthat aki úgy érzi, szertné tiszteletét leróni! Délben találkozunk a parkolóban, minden barátunkat és ismerősünket várjuk!
Talán most szembesültem először azzal a helyzettel, amikor az ember nem családtagot, hanem egy közeli ismerőst, jóbarátot veszít el. Nem sok különbség van a két állapot között... Őszinte együttérzésünk a hozzátartozóknak!
Egy kb. 12 órás, nem túl élvezetes pontőrködés után úgy fogadott, olyan kedvesen, hogy elszállt a bosszúságom jó része. Egy személyben, néhány szavával tudta kompenzálni és jóvátenni (mindig, nem csak ott), ha valamit éppen a többiek elrontottak. És amikor nem volt mit "jóvátenni", akkor is öröm volt megérkezni a pontjára, rajtjába, céljába, olyan jó "vendéglátó" volt. És figyelt az emberre, érződött a kérdésein, mondatain.
Nem tudok mit kezdeni a hírrel. Részvétem a családjának, közeli barátainak, akik még inkább nem...
