Hmm, ugyanez igaz lehet gyülekezeti szinten is. Jézus a János 14-ben azt mondja "Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek. És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban." A csodák célja egyértelmű: "hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban". Van egy olyan sejtésem, hogy némely gyülekezetben, ha hirtelen csodák kezdenének történni, azt a Istennek adott dicsőség mellett/helyett önigazolásra is jócskán felhasználnák.
Ne érts félre nem kötözködni szeretnék,de azt azért leszögezném,hogy egész más kategória valamit véleményezni és valamiről jóslatot mondani.Pál valóban sok mindenről alkotott véleményt és hozzá is tette,hogy ezt nem az Úr mondja,pusztán a saját véleménye.Ha maradunk az ominózus Branham esetnél,bizony egy látás sorozat közben említi ezt meg.Nem olvastam sehol olyat a Bibliában,hogy Pálnak vagy bárkinek is látása lett volna és az nem teljesedett be.
Remélem érted apró fogalmazásbeli különbséget(vélemény és véleménybe címszóba ületetett jóslat között),ami viszont annál nagyobb jelentőséggel bír.
És mielőtt még félreértenél,eszemben sincs hamis tanítónak beállítani.Egyszerűen csak fontosnak éreztem ezt elmodnani,amitmnyílván te is tudsz,hogy az utolsó időkben élünk és nagyon meg kell válogatni,hogy mit fogadunk be és mit itélünk szemétnek.
Azért ennél óvatosabb lennék és kevésbé elfogult.Branham is bocsájtkozott olyan jóslatokba ami később valótlannak bizonyult.Gondolok itt arra,hogy 1965-ben azt mondta,véleménye szerint 1977-ben belépünk az 1000 éves királyságba.
Ez a szolgälat volt az,amelyik elsönek elterjedt a szabadkereszteny-pünkösdi-hites-gyülekezetekben magyarul valamikor a 70-es evekben Billy bäcsi szolgälatai közül.Többen leforditottäk mär,ez a legutobbi.