Végül is dalnak is fordíthatod, nem annyira félrefordítás, mindenki tudja, miről van szó a szövegkörnyezetből.
Azonkívül ez egy népi kulturális különbség is, tekintettel az angol énekkultúrára, hogy a szurkolók egyszerűen sokkal szebben énekelnek, mint a kelet-európai bagázs. (Lásd Pink Floyd, ha jól tévedek)
Szerintem hozz példát vagy mutasd meg valahogy a forrásodat!
A különböző nyelvek szavainak nem feltétlenül egyöntetűek a fordításai. Ez hasonló, mint az alábbi elméleti fejtegetésben foglaltak.
Így nem lehet kizárni, hogy az angol chants a magyarban szurkolói rigmusok lesznek. Ez szövegkörnyezettől is függ. Jelen esetben bonyolítja a helyzetet, hogy a rigmus magyar fejlemény, a ritmus szavunkból keletkezett szóhasadással a NYÚ-kor, s belejátszott a regöl szavunk hangalakja is. Ha a szótár ismeri egyáltalán, akkor a rigmus szavunkat rhyme 'rím' szóra fordítja, visszafelé pedig nem alternatíva a rigmus. A rigmus TESz szerinti jelentése 'tréfás versezet, rímes mondóka'. Itt pedig a Magyar Néprajzi Lexikoné.
A kántálás talán jó. A gajdolás már nem olyan hétköznapi, ez gyerekeknek szól. Inkább főnév kellene, olyasmi, hogy több százféle dalt/kántálást tud a tömeg.
Az ember a nyelvhasználata segítségével képes elvont dolgokról is megnyilvánulni. Elvont dolog alatt minden olyan dolgot értek, amit az érzékszerveivel nem tud közvetlen vagy közvetve megtapasztalni, nincs fizikai megjelenése ill. nem ezek valamely változásai, jelenségei. Érzékelhető dolog az alak, súly stb mellett pl. az időjárás jelenségei meg hasonlók.
Minden érzékelhető dolog tulajdonsághalmazzal rendelkezik a tudatunkban, s a dolgot jelentő hangalakhoz, s a vele szorosan összefüggő fogalomhoz ezen tulajdonságok különböző módon ill. erősséggel kapcsolódnak, s bizonyos esetekben ebben a kapcsolatban benne vannak az érzelmi jelentések is. Ezen tulajdonsághalmazokkal vannak kódolva a dolgok a tudatunkban.
A körülöttünk lévő világot érzékelve különböző tulajdonságok generálódnak bennünk egy-egy dologról, s ha valamely érzékelt tulajdonságkombináció hasonlít valamely rögzült halmazhoz, akkor beazonosítottuk a dolgot, tudatosodik bennünk, gondolatban meg is jelenik a dolgot/fogalmat jelölő hangalak is.
Az elvont dolgok nem a körülöttünk lévő világban léteznek, hanem a bennünk létező erre a célra kialakult elmerészben, mindegy, hogy az milyen módon valósul meg az agyunkban. Ezen az elménkben kialakuló elvont dolgok is a fentiekben leírt tulajdonsághalmazzal rendelkeznek annyi többlettel, hogy erről a tudatalattink tudja, hogy elvont fogalmat jellemez.
Az elvont dolgok elmerészében is a használata során különböző tulajdonságok generálódnak, s ha van beazonosítható rögzült tulajdonsághalmaz, akkor beazonosítódik a dolog és hangalakja is. Amennyiben nincs ilyen rögzült tulajdonsághalmaz, akkor a legjobban megközelítő tulajdonsághalmaz hívódik elő, de ekkor már elképzelhető, hogy nemcsak egy ilyen halmaz van. Ekkor valamely mellett dönteni kell, mikor ki kell mondani a hangalakot, s lehet, hogy a beszédünket hallgatóban ugyanezen generálódó tulajdonsághalmaz a másik rögzült halmazt hívta volna le.
Mivel egy nyelvközösségben élők esetében a kölcsönös érthetőség miatt fontos, hogy a lehetőségekhez mérten azonos dolgokat azonos hangalak jelölje, ezért szép lassan a nyelvhasználati szokás az egyik alternatív tulajdonsághalmazt kiemeli és azt preferálja. Új elvont dolog mindig keletkezhet ill. egyes dolgok tulajdonsághalmaza is kicsit, de folyamatosan változhat.
Egy újszülött, aki még ilyenkor csak nyelvhasználatot tanuló, eleinte még nem rendelkezik elvont gondolkodással, így még nincsenek elvont fogalmai. Mikor ezeket már képes alkalmazni, akkor az általa megtanult nyelv nyelvhasználati szokásának megfelelő módon alakulnak benne ki az erre vonatkozó tulajdonsághalmazok.
Az elvont fogalmak fizikai fogalmakhoz kapcsolása egyébként a metafora ill. metonímia, enélkül nincs elvont gondolkodás. Amennyiben ez egyedi, akkor beszélünk költői metaforáról.
Jelen esetben, ha egy fák soráról beszélünk, akkor az fizikai dolog és abban benne vagyunk, így fasorban. De ha a közterületről, mint elvont dologról beszélünk, akkor már a nyelvhasználó közösség nyelvhasználati szokása határozza meg, az az előbbi mellett lehet egy térképszerű síkra tekintés is és akkor nem benne, hanem rajta vagyunk. Ebben az esetben ez már nem annyira stabil és idővel akár ide-oda ingadozva is változhat.
Én kérek elnézést, ha túl elméletinek tűnik, de a tapasztalt jelenség okainak megértéséhez, megmagyarázásához ez elengedhetetlen volt.
Amíg nyelvi jelenségről folyik a diskurzus, addig minden idefér, amint politikáról, semmi sem.
De ha valami itt 'kibeszélésre' kerül, az nyelvi szempontból egyenértékű, mind egyformán fontos.
Ha valaki nem ért valamit, az pontosítással fordulhat a feltevőjéhez. Ha nem ért egyet az állításával, akkor előadhatja akár cáfolatnak szánt saját véleményét ezzel kapcsolatban... s vice versa ilyen módon akár a végtelenségig.
Én úgy gondolom, hogy itt ez a norma alakult ki és ezt továbbra is tartani illene.
3x: Egy nyelvben az egyik legnehezebb dolog, hogy mihez mikor milyen rag vagy vonzat jár. Például az jutott eszembe, hogy a tévéműsor valamelyik csatornán jön, a szennyvíz meg a csatornában folyik.
Ha utca lenne, akkor én személyesen azt mondanám, hogy -ban. A rendszer nagyjából az, hogy a nagy, nyílt, forgalmas közterületek tipikusan külviszonnyal működnek, a szűk, zártabb jellegű közterületek egy része (utca, köz, park) belviszonnyal megy. De ez utóbbi korántsem mindig és mindenkinél, és én inkébb nagy, főútként funkcionáló közterületeknél hallom, tehát mintha működne a tartalmi analógia. (Most persze nem arról beszélek, hogy kint van az utcán, hanem arról, hogy baleset van a Kossuth Lajos utcán.) Ebből a szempontból talán nem mindegy az sem, hogy a Szilágyi Erzsébet fasor egy bazi forgalmas út...
ismét az a véleményem :) , hogy itt nem a -ban kiszorulása manifesztálódik, hanem annyit mutat, hogy a közterület típusát jelenő "fasor" szó elveszti a szó szerinti értelmét, és a többi közterülettípushoz hasonlóan kezd viselkedni (nem úgy gondolnak rá a használók, mint sok egymás után álló fára, hanem mint egy útra). A fasor szószerinti használatban szerintem továbbra is stabilan -ban, nem mondod azt, hogy a *harmadik fa a fasoron nem hárs, hanem gesztenye.
Kösz, tényleg, bár nem tudom, Egeren és Győrön kívül van-e r végű helységnevünk, aminél a ban-ben a természetes. Bár a Maklárban, Csengerben sem tűnik annyira régiesnek, de azok is inkább on-en-ön. Aztán ott vannak még az i végűek is. Ercsi, Telki, Bernecebaráti, Patapoklosi, szerintem lehet kétesélyes, még Muhi is, de Tahi és Nagykovácsi nekem ban-ben. Ja, és menjünk, menjünk, menjünk, menjünk Szabadiba!
