A történet a rendszerváltozásnak nevezett, többfelvonásos svihákság hajnalán kezdődött. Molnár Gábor fiatal közgazdász akkori cége egy külföldi befektető megbízásából szállodaépítéshez keresett helyszínt Magyarországon. Így jutott el Molnár Veszprém megye szintén fiatal tanácselnök helyetteséhez, Szekeres Imréhez. Bár a tervezett üzletből akkor semmi sem lett - a fehérterroros Grósz-beszéd hatására a potenciális befektető hátat fordított hazánknak -, a kapcsolat megmaradt.
KECSKÉS JÁNOS
Sőt, amikor Szekerest az MSZP ügyvezető alelnökének választották és a fővárosba költözött, kifejezetten szorossá vált. Már csak azért is, mert a kezdetben a „párt" által szerzett lakásban élő Szekeres házaspárnak nem sok ismerőse volt Budapesten. (Szekeres nyilatkozta is egyszer, hogy Horn Gyulával is csak azután találkoztak életükben először, hogy közvetlen munkatársának választotta meg a kongresszus.) Ekkor ismerkedtek össze a feleségek, Szekeresné dr. Vásárhelyi Katalin és Molnárné Papp Judit is. Amikor pedig Szekeresék eladott veszprémi házuk árából építkezni kezdtek Budán, a telkük közelében lakó Molnáréknál helyezték el azokat a veszprémi bútorokat, amelyek nem fértek el a Duna-parti lakásba, sőt némi építkezéshez szükséges anyagokat is. Panaszkodtak is gyakran Szekeresék, hogy nem győzik pénzzel az építkezést. Aztán egy csapásra elmúlt a pénzzavar, gyorsan felépült a ház és - ahogyan az már a sikeres emberek esetében történni szokott -, hirtelen annyi barát, annyi neves ember vette körül őket, hogy a házavatóra meghívott Molnárék csak kapkodták a fejüket, hiszen annyi, általuk korábban Szekeresék környezetéből nem, csak a televízióból ismert, híres emberrel találkoztak. Olyannyira konszolidálódott a Szekeres család anyagilag, hogy még a korábban Molnáréknál elhelyezett tárgyaikra sem volt már szükségük, sőt az építkezés befejezése után arra is futotta, hogy dr. Vásárhelyi Katalin egyszemélyes részvénytársaságot alapítson, a törvényben előírt tíz millió forintos alaptőkével. Az 1996 januárjában bejegyzett NOLDA Kereskedelmi és Műszaki Szolgáltató Részvénytársaság Fenyő János cégének, a Viconak egyik ingatlanában, a Bég u. 3-5 szám alatti irodaházban kezdett el működni, de telephelynek Szekeresék budai lakása is megneveztetett. (Tevékenységi körei közül első két helyen a gépjármű üzemanyag nagy- és kiskereskedelem lett bejegyezve.) A két házaspár közötti jó kapcsolat és teljes bizalom jele, hogy az elnök, vagyis dr. Vásárhelyi Katalin Molnárékat kérte fel igazgatósági tagnak. Ők ezt anyagi ellenszolgáltatás nélkül vállalták, és még csak aziránt sem érdeklődtek, hogy mivel is foglalkozik valójában a cég. Eme igazgatósági tagságuk mindaddig fennmaradt, amíg a Nolda át nem alakult MEVI Rt.-vé és le nem költözött Fonyódra - vagyis 1996 novemberéig. (Miként a múlt heti Demokratában említtetett, éppen akkortájt került a parlament elé a képviselői összeférhetetlenségi törvény. A nevet és tulajdonost változtató cég felszámolása egyébként tavaly májusban megkezdődött.)
Molnárék pedig ettől függetlenül végezték szokásos munkájukat, hiszen évek óta nyaranta ifjúsági hotelekként funkcionáló egyetemi kollégiumokat működtettek saját cégükkel, a még 1989-ben alapított Universum Kft-vel. Működésükben segítségükre volt Szekeres Imre is, hiszen amikor Molnár elpanaszolta neki, hogy nem kapnak engedélyt vendégek szervezésére az egyik nagyvállalattól, mivel az egy külföldi állampolgár cégét preferálja, a szocialista politikus pedig a korábbi rendszerből magával hozott szokásként rögtön telefon után nyúlt. A felhívott a vezérigazgató ezek után „természetesen" fogadta Molnár urat. Tíz perc beszélgetés után odahívta illetékes beosztottját, aki „természetesen" úgy döntött, hogy nemcsak a konkurencia, hanem az Univerzum is megkapja ezt a lehetőséget. (Azóta már több cég is végezhet ilyen szolgáltatást, de némelyik külföldi érdekeltségű közülük nem is kis problémát okoz. Ezt például a Forró Tamás által a tavaly augusztus 28-i Nap-kelte Kinn, padon című műsorában Székely Györggyel, az IKIM illetékesével készített interjúból tudhatjuk.)
Molnárék álma az volt, hogy egy olyan, kvázi saját, ifjúsági szállodát működtessenek, amelyik egész évben fogadhat vendégeket. Erre viszont semmi reményük nem lehetett, hiszen sohasem tudtak banki kölcsönt szerezni semmilyen gazdasági tervükhöz. Ők is saját bőrükön tapasztalták azt, amit sokan hangoztatnak: megfelelő ismeretség - netán korrupció? - nélkül képtelenség hitelt szerezni.
Amikor egyszer dr. Vásárhelyi Katalin felvetette, hogy „csinálni kellene már valamit", vagyis valami jó vállalkozásba kellene fogni, tehát ezt az álmukat, tervüket adták elő. Szekeresék rögtön kérték az üzleti tervet, mondván, ezen múlik, tudnak-e támogatást, tőkét szerezni hozzá. Nemsokára megjött a jó hír: megfelelő a terv, sőt befektetőt is találtak. Régi barátjukat, Tatár Györgyöt a Boma Kft. tulajdonosát. (Tatár figyelemre méltó egyéniség. Mondhatni, a sikeres hazai vállalkozó egyik archetípusa. A Reemstma magyarországi képviselője nevét a szolnoki Kőolajkutató Rt privatizációs botránya idején ismerhettük meg. A kiváló ukrán kapcsolatokkal rendelkező üzletembert a HVG 1997 október 25-i számában a „Konzervgyári ügylet, Bank mos bankot" című cikk így mutatja be: „Tatár György olajmérnök a hetvenes években hagyta el az országot, s a nyolcvanas évek közepétől üzleti kapcsolata volt az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszttel, nemrég pedig több kísérletet tett a szolnoki Kőolajkutató Rt. felvásárlására. A kalandos üzletember 1989-től különféle érdekeltségeinél ... menedéket adott olyan egykori MSZMP-s tisztségviselőknek, mint a hajdani budapesti tanácselnök, majd gazdaságpolitikai kb-titkár Iványi Pál vagy a nem kevés vezető párt- és állami funkciót viselt Maróthy László. A nagyvonalú Tatár - a HVG információja szerint - rendszeres nyugdíj-kiegészítést folyósított Grósz Károlynak is." De Gyenis Ágnes cikkéből kiderül, hogy a mai szocialista politikusok és üzletemberek közül nemcsak hozzájuk és Szekereshez fűzi jó kapcsolat, hanem Tonlor Hungary Pénzügyi Befektetési Tanácsadó Rt-én keresztül Lascsik Attilához, az ÁPV Rt. 1996 nyarán menesztett vezérigazgatójához, aki a Tonlor elnöke, és Jassó Mihályhoz, az MSZMP volt budapesti első titkárához, a politikai bizottság volt tagjához is, aki a tanácsadó cég felügyelő bizottságának tagja. Ugyanis a Tonlor annak a Holmar B. V.-nek kizárólagos tulajdona, ami mögött a HVG információja szerint Tatár György áll...)
Az ígéret alapján megkezdték egy szállodának alkalmas telek, vagy épület keresését. A két hölgy hetekig járta a várost, bújta a hirdetéseket, mígnem rábukkantak az Ingatlanpiacban, hogy a VII. kerületi önkormányzat árverésen értékesíti a Nyár u. 6 alatti épületet. (Ott voltak valaha az Ezermester vállalat irodái, de akkor már az önkormányzat tulajdona volt az épület és három éve üresen állt. A testület úgy döntött, hogy száz millió forintért árverésre bocsátják.) Bár az árverést egy nappal lekésték, szerencséjük volt, mert a licitálás sikertelenül zárult. A kerületnél még örültek is, hogy jelentkezik egy vevő. Bár végig korrekt tárgyalások folytak, és semmi protekciót nem kértek, mégis kedvezőbbre változott a légkör azután, hogy dr. Vásárhelyi Katalin otthagyta cégjelzéses névjegyét. A következő tárgyalásra Molnár Imre ment el, és ekkor az önkormányzat munkatársa, H. úr megjegyezte: „Molnár úr, nem is mondta, hogy a Katalin asszony egy ismert magyar politikus felesége." „Mire tetszik gondolni" - kérdezett vissza Molnár. „Jaj, ne csinálja ezt Molnár úr, nekem a Máté Laci gyerekkori cimborám, úgy hogy egymás között vagyunk. Nyugodtan elmondhatja."
És ha már „egymás között" voltak, az ügy is gyorsan sínre került - lehetőséget kaptak, hogy kikiáltási áron vegyék meg az ingatlant. Vitték a hírt Tatárhoz, és kérték a pénzt. Ő viszont előbb kikötötte az épület statikai ellenőrzését, majd a szálloda tervezését. Megtörtént, de akkor új tervet követelt, és egy általa preferált nagy nemzetközi céget jelölt meg ennek elvégzésére. Ennek is eleget tett a két házaspár, és bizony fejenként bő félmillióba került nekik mindez.
Időközben, - 1996 áprilisában -, Molnárék új céget alapítottak, az Universum Youth Hostels Kft.-t, hogy ezáltal is leválasztódjék ennek a hotelnek az üzemeltetése korábbi tevékenységüktől. Az elképzelések, illetőleg a megállapodásuk szerint a keletkező nyereséget három részre osztották volna az ötletgazda és majdan működtető Molnárék, a tőkét biztosító Tatár György és az őket összehozó, a tárgyalásokat koordináló Szekeresék között. Amikorra viszont a holland-magyar vállalkozó kérésére utánanéztek a kerületi rendezési tervnek, megszereztek az épület szállodává alakításához minden engedélyt, Tatár György átmeneti pénzzavarra hivatkozva visszalépett a közös üzlettől.
A hotel megteremtéséért addig sokat dolgozó hölgyek teljesen elkeseredtek. Eredetileg ugyanis arra számítottak, hogy a megvett ingatlant fedezetként használva, hitelt vesznek fel az épület átalakításához. Utolsó esélyként ekkor mesélte el Papp Judit Szekereséknek, hogyan csinálják ezt Nyugaton. Ott bevett szisztéma, hogy vagy egy bank, vagy egy nagy építőipari cég megvesz egy ingatlant, majd felújítja - amiben abszolút semmi kockázata nincs, mert az övé marad az ingatlan, sőt a felújítással értékesebbé is válik. Az ingatlant működtetésére vállalkozó cég pedig - gyakorlatilag a lízinget és a haszonbérletet összekötve - törlesztéseivel megvásárolja azt.
Dr. Vásárhelyi Katalin rögtön látott esélyt a folytatásra, mert miként mondta is, több bankos ismerősük van. Néhány nap múlva telefonált is, hogy Princz Gábor, vagyis a Postabank hajlandó segíteni. Innen ismét felgyorsultak az események. Először a POSTABANK INVEST Rt. elnök vezérigazgatója, dr. Kővári László foglalkozott az üggyel, majd sor került a Dóm Építőipari Rt. bevonására is.
A Dóm Rt. nemsokára országosan is ismertté vált, hiszen az Új Magyarország ismertette Horn Gyula villaépítkezésében játszott szerepét. A vállalatot egyébként még 1991-ben alapították Komlón, majd Szekszárdra tették át székhelyét. A választások után, 1994-ben hatalmas tőkeemelést hajtott végre, többek között a Dunaholding és a Postabank Invest Rt. közreműködésével. (Ezért Kővári úr a Dóm Rt. felügyelőbizottsági tagja lett, 1994 szeptember 30-tól 1996 május végéig.) Ezután kezdődtek nagy építkezései a fővárosban.
A Molnár-Szekeres házaspár megálmodta szálloda kivitelezésére - ez a megoldás már jócskán eltért a nyugati modelltől - a Dóm Rt külön céget alapított 1996 júniusában. Az ERNITUS Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Kft.-t. A dolgot annyira bizalmi jellegűnek ítélték, hogy a Kft. ügyvezető igazgatója a Dóm vezetőjének, Juhász Józsefnek felesége, Juhászné Fancsali Mária lett. Végül is ez a Kft vált a tulajdonosává - ügyesen lealkudván a vételárat - 90 millió forintért, a volt Ezermester székháznak, a jövendő Marco Polo Hostelnek. Az Ernitus Kft. kért és kapott a felújításhoz hitelt a Postabanktól, és végeztette el a szállodává alakítást nagyjából 200 millió forintért a DÓM Rt.-vel. (A dolgot Molnárék sem befolyásolni, sem ellenőrizni nem tudták, ugyanis a céggel kizárólag dr. Vásárhelyi Mária tartotta a kapcsolatot.)
Bár a korábbi megállapodásuk szerint a Szekeres család is kapott ötven százalékos tulajdonrészt a Molnárék által a Marco Polo üzemeltetésére alapított Universum Youth Hostels Kft.-ben, és dr. Vásárhelyi Katalin is igazgatósági tag lett 1996 június 14-én, csak néhány napig tartott ez az állapot. Június 26-án ugyanis személyes okokra hivatkozva visszavette pénzét és lemondott igazgatósági tagságáról. Néhány nappal korábban jelentek meg ugyanis az Új Magyarország Horn és Szekeres építkezésének hátterét firtató cikkei.
Az épület felújítása, átalakítása ezen zavaró körülmények ellenére is megkezdődött. Még a nyáron felvonult az építőipari cég a Nyár utcába, bár igen óvatosak voltak. A bekerítő paravánokon látható volt a DÓM felirat. Ezért augusztusban két segédmunkásnak az volt a dolga napokig, hogy ezt lekaparják róluk...
Azért más tészta a Sz.I. félék gazdagodása, az mert ezek pofátlanul megértést, lemondást, áldozatot, stb. követelnek tőlünk, miközben ők meg gennyesre zabrálják magukat.
És ráadásul van arcuk a "fel, fel te éhes proletárt" bömbölni a gyűléseiken, aztán hazamenni az úszómendencés villáikba. (D. legalább nem énekel ilyeneket.)
Azért csak más a szinezete a dolognak, ha pont a Dohányzásellenes Liga elnöke fújja az ember pofájába a füstöt.
Jelentem nem ment fel senkit az, hogy D.T. hol lakik, csak véletlenül tudtam, és gondoltam megosztom veletek.
Engem egyébként nem érdekel, hogy ki hol lakik, csak ne hazudozzon, vagy legalább ne nézzen senkit olyan hülyének, hogy beveszi.
További vitát erről nem kívánok folytatni, mert nem értek úgy hozzá, mint a jelenlévő urak. Én csak csendben kibicelek, hátha tanulok valamit.
Jelentem nem ment fel senkit az, hogy D.T. hol lakik, csak véletlenül tudtam, és gondoltam megosztom veletek.
Engem egyébként nem érdekel, hogy ki hol lakik, csak ne hazudozzon, vagy legalább ne nézzen senkit olyan hülyének, hogy beveszi.
További vitát erről nem kívánok folytatni, mert nem értek úgy hozzá, mint a jelenlévő urak. Én csak csendben kibicelek.
Fogalmam sincs, hol lakott és hol lakik most D.T. De azt biztosan tudom, hogy egy Istenhegyi úti lakás sokkal jobb induló alap egy minőségi cseréhez, mint egy veszprémi. És a fizetésük közel egyforma Sz.I-vel. Akkor mi a problémátok vele? És ha netán valóban probléma van vele is, miért mentség az Sz. számára?
(Már csak az hiányzik, hogy felrójátok D.-nak azt is, hogy mer csak úgy hajat és kreol bőrt viselni. Miközben a ti Sz. elvtársatoknak keményen meg kell küzdenie az ilyesmiért. :-))
Ezekkel te nem fogsz tudni vitatkozni. Szerintük az, hogy egy ifjú veszprémi szoci röpke 2 év alatt, 100 milliós, budai, úszómedencés ingatlant összehozzon, az a "megérdemelt munka gyümölcse". És az a pofátlanság, hogy Budapesten még más is mer lakni rajta kívül. Akár generációk óta.
(Egyébként nem csak a szájzuhany, de a lábmasszás gép is cégtulajdon náluk. Hogy én miért nem kapok ilyen jó helyen állást? Mivel foglalkozhat ez a cég?)
Jelentem a fent (lent) említett fideszes úr sokáig az Istenhegyi úton lakott egy három tízemeletes ház egyikének egy lakásában. Tuti, száz százalék. Bár mostanában nem szoktam látni ott, de lehet, hogy csak azért mert indig elkerüljük egymást, de szerintem jobb lakásba költözött.
Mindkét ember képviselő, és mindketten hazudnak. Az, hogy mely pártnak tagjai, az most nem annyira fontos, szerintem ne vigyük el ilyen irányba a topicot.
(egyébként az Orbán tér és a Fodor utca sarkán szokott ráhajtani az Istenhegyi útra).
Kedves Gabosz. Igazán lényeglátó és frappáns volt a hozzászólásod. Adalékként idemásolom az akkori Népszabadság cikk részletét:
"Deutsch Tamás Fidesz- alelnöknek se lakása, se üdülője, se ingósága nincs, van viszont egy Suzukija."
Kétségtelen ellentmondás. mármint a márkát illetően. De engem is láthattál volna már Mercedesben, mégis öreg Zsigulim van. Semmi kifogásom ellene, sőt pártolom, hogy Deutsch Tamást leleplező cikkedet jelentesd meg. Ajánlom rá a Fidesz-üzemi lapot a Napi Nagyarországot, netán a Magyar Nemzetet... Esetleg a Kacsát. Vagy a törzsasztalt.
No de mi köze ennek a Szekeres témához? Netán felmentenl az egyik politikust az, ha a másik is?
Mivel a Kacsa már elkezdte a dezinformációt Szekeres-ügyben (amit írt könnyű cáfolni, meg rá lehet legyinteni: ez is csak kacsa...) elkezdem. Ez a jéghegy csúcsából egy kis szilánk. Az egyik főszerkesztő azt mondta rá, hogy nincs benne törvénytelenség. Ha az adófizetés elóli kibújást meg a potenciális közokírathamisítást nem tekintem annak, akkor tényleg nincs. Meghát a "független bíróság" sem ítélte el miatta. De akkor bírósági ítélet hiányában ne tegyünk semmit szóvá?
BUDAPEST, A LAGUNÁK VÁROSA
Valószínűleg nem igen akadt olyan adózási téma az elmúlt években, amivel többet vergődött volna törvényhozásunk, mint a cégautók magánhasználatának kérdésével. Ugyanis az emberek előszeretettel használtak cégtulajdonként feltüntetett autókat saját, személyes célokra, hiszen így az autó fenntartására fordított összegeket költségként számolhatták el. A Pénzügyminisztérium viszont nem szívesen mondott le arról a pénzről, amit ezáltal az adó bevételekből vontak ki az ügyesek. Több kísérlet történt, hogy elkülönítsék a használat jogcímét, de végül is átalány jellegű adót vezettek be - mivel egyértelmű, hogy magánszemély számára jövedelem keletkezik (1996/122. APEH iránymutatás) -, amit cégautó adónak hívnak. (1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról 70. §) Azért döntöttek az átalányfizetés mellett, mert nem lehet bizonyítani, hogy milyen mértékben használják az érintettek magáncélra az autót, tehát nem lehet kimutatni, hogy mennyi jövedelmük keletkezik.
Ezt az adót havonta kell annak a cégnek fizetnie amelyik az autót üzemelteti. Ugyanakkor az Szja tv. 70. § (7) szerint „A kifizető írásban megállapodhat a magánszeméllyel, hogy a havonta fizetendő adót a magánszemély fizeti meg." Lehet mentességet is szerezni az adófizetés alól, de csak akkor, „ha a személygépkocsi tulajdonos (üzemeltető) kifizető a magáncélú használat hiányát az adott személygépkocsira vonatkozó útnyilvántartás és a kilométeróra állás alapján hitelt érdemlően bizonyítja." (1997/131. APEH iránymutatás.)
Természetesen ezzel az átalányadózással még nem zártak be minden lehetőséget, az ügyesek továbbra is ki tudnak bújni az adófizetés alól. Még a politikai elitet is megérintette a probléma, amikor tavaly nyilvánosságra kerültek az országgyűlési képviselők vagyonbevallásai. Emlékezhetünk, hogy akkor milyen jót szórakoztak egyes újságírók cikkeikben azon, hogy a képviselők egy részének családja még autóval sem rendelkezik. Ezt a „szegénységi bizonyítványt" Pusztai Erzsébet szóvá is tette a parlamentben. Elmondta, hogy a nyilvánosságra hozott okmányokban nem szerepel a családtagok vagyona, a bankszámla és a részvénytulajdon, sőt még a magánhasználatú cégautó sem. De adjuk át a szót a jegyzőkönyv minket érdeklő részének: „PUSZTAI ERZSÉBET: (...) Ez a törvény és ez a végrehajtás így nem azt a hatást érte el, amit szerettek volna: hogy a kedélyek megnyugodjanak és a gyanakvás csökkenjen, sőt, sajnos éppen az ellenkezőjét. Az a tény, hogy a kormánypárti padsorokban ülő néhány közismert nagyvállalkozó - akik ezt hirdették is magukról mint ügyességük bizonyítékát - vagyonnyilatkozata bár törvényes, de még az általuk használt nagy értékű gépkocsikat sem tartalmazza, hiteltelenné teszi az összes képviselő vagyonnyilatkozatát. (...) a törvény nem azt a hatást érte el, mint amit önök szerettek volna, sőt tovább rombolták a Ház és a képviselők hitelét és tekintélyét.
Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.)
ELNÖK: Megkérdezem, hogy kíván-e valamelyik frakció reagálni erre a napirend előtti felszólalásra. (Senki sem jelentkezik.) Nem kíván."
De nemcsak ott nem reagált rá senki, hanem a sajtó sem kezdett el érdeklődni. (Csupán a Magyar Nemzet 1997. május 14-i száma adott hírt erről a felszólalásról.) Pedig nem lett volna nehéz néhány esetnek utána nézni. Például annak, amit a Népszabadság 1997. május 8. számában is megírtak: miképpen lehetséges, hogy a Szekeres családnak egyáltalán nincs autója. Ugyanakkor széles körben közismert, hogy a szocialista frakcióvezetőt Volvóval hordja sofőrje, felesége pedig egy laguna kék Renault Lagunával közlekedik. Amilyen szűkszavú a politikus vagyonbevallása (csupán a két lakását szerepelteti, de például szó sem esik benne az ott található műtárgyakról) olyan változatos ennek a kék autónak a sorsa. Információink szerint a kocsit és kulcsát még 1995-ben nyújtották át Szekeresné dr. Vásárhelyi Katalinnak. Az autó forgalmi engedélyébe akkor Vásárhelyi Katalin saját cége, a NOLDA Rt. lett bejegyezve. Ettől a cégtől viszont Szekeresné megszabadult - éppen akkor, amikor az összeférhetetlenségi törvény a parlament előtt volt. (Átkozott legyen, ki rosszra gondol!) Bár a NOLDA nevet váltott és MEVI Rt. lett, valamint vidékre is költözött, sőt dr. Vásárhelyi Katalinnak sem maradt semmi köze az időközben végelszámolás alá került céghez - az autó immár MEVI tulajdonként falta a kilométereket. A végelszámolás megindulása előtt két hónappal, 1997 márciusában viszont „átigazolt" a Renault. Ekkor a NOLDA-MEVI új elnök vezérigazgatója 2 100 000 forintért eladta az Universum Youth Hostels Kft.-nek.(Az adásvétel tanúi Szekeres Imre és dr. Vásárhelyi Katalin voltak.) Nemsokára dr. Vásárhelyi Katalin is követte a személygépkocsit, ugyanis július 28-tól kinevezték a Renault-tulajdonos Kft. alkalmazotti ügyvezető igazgatójává. Ezt a tisztséget december 15-ig, visszahívásáig töltötte be. Azt nem tudni, hogy korábban ki fizette a Renault után a cégautó adót, de az biztos, hogy amíg hivatalosan az Universum Youth Hostels Kft. tulajdona volt, addig ez a cég ilyet nem fizetett. Ugyanakkor a törvényben előírt írásbeli szerződést sem kötött a Renault Lagunát használó dr. Vásárhelyi Katalinnal arról, hogy ő fizetné utána a cégautó adót.
De az autó tulajdonosváltása ezzel még nem ért véget. 1997 december 11-én dr. Vásárhelyi Katalin az Universum Youst Hostels Kft nevében átvett 2 100 000 forintot a Renaultért az Argonat Kft. ügyvezetőjétől, dr. Vásárhelyi Katalintól. (A hölgy ugyanis november végén új céget alapított, az Argonat Kft.-t.) Majd ezt a pénzt dr. Vásárhelyi Katalin felvette az Universum Youst Hostels bankszámlájáról, ugyanis az autó bevitelekor kötött szerződésük értelmében a Kft. a személygépkocsival kapcsolatban nem támaszthatott semmiféle igényt.
De nemcsak ennek a gépkocsinak volt ilyen kalandos sorsa, hanem „egyéb tárgyi eszközöknek" is. November végétől december közepéig ugyanis dr. Vásárhelyi Katalin Braun 60 9525 szájápolótól kezdve hajszárítón keresztül a különböző bútorokig több tételben számlázott át eszközöket az Ernitus Kft. és az Argonat Kft. számára. (Azért kellett így, időben elcsúsztatva végezni a műveletet, mert ha készpénzfizetéssel ugyanannak a cégnek 15 napon belül számláznak, nem lehet visszatéríteni az áfát.) Még a visszahívása utáni napon, december 16-án is - amikor itt elméletileg már nem volt aláírási joga -, számlázott le tárgyi eszközöket az universumos dr. Vásárhelyi Katalin az argonatos dr. Vásárhelyi Katalinnak. A bútor lista egy része: dohányzóasztal (Ronald Schmitt, 146 000 forint), íróasztalszék (Martin Stoll 200 000 Ft.), szekrénysor (Misura Emme 988 000 Ft.) és például a minőségi hivatali munkában nélkülözhetetlen két falikar (Icaro 62 000 Ft.). Majd dr. Vásárhelyi Katalin hasonló módon vette fel ezt a pénzt is, ugyanis ezekre a tárgyakra is ugyanolyan szerződést kötöttek, mint az autóra. Nehezen is lehetett volna másképpen, hiszen ezek a „tárgyi eszközök" az Universum Youst Hostels Kft-nél eltöltött hónapok alatt is Szekeresék budai villájának dolgozószobájának voltak megtalálhatóak. Sőt, már akkor is, amikor a NOLDA Rt. még a Vico birodalom Bég utca 3-5 alatti ingatlanában működött. (Népszava 1997 február 18.)
Természetesen a fentebb leírt, etikusnak nehezen nevezhető manőverek hazánkban nem tekinthetők törvénytelennek, sőt bocsánatos stikliknek számítanak. Bár némely kérdésben (cégautó adó, aláírási jog) valószínűleg a bíróság is elismerné, hogy nem a jogszabályoknak megfelelően történtek, de az ilyesmit nálunk nem igen szokták büntetni. Nem is képes jogállamunk ilyen piszlicsáré ügyekkel foglalkozni, hiszen ott van az a sok közüzemi díjat nem fizető, elvetemült megélhetési bűnöző!
A polgár pedig töprenghet. Miért van az, hogy nemcsak az APEH nem tudja nyomon követni hogyan keletkezik a jövedelem - például a cégautók esetében -, de a parlament sem képes olyan vagyonnyilatkozatot előírni saját tagjai számára, hogy követni lehessen általa miképpen is keletkeznek a politikusi vagyonok? Idővel rá kell döbbennie, hogy az adózás alóli kibújás lehetőségeit oly ügyesen kihasználó üzletemberek politikusként valahogy lebénulnak a nagy felelősség súlya alatt, és nem képesek olyan törvényeket alkotni, amelyek arányos közteherviselésre köteleznék a tehetőseket.
De az már kezd megvilágosodni előtte, hogy miért olyan szegények a villákat építő politikusok.
