A másik, amihez hozzányúltak, nagyságrendekkel jobb, profibb lett. És legtöbbször csak egy jó riffet vettek át, nem komplett számot. Felturbózták. Ahogy a példazenekar, a Vanilla Fudge is extrém feldolgozásaiból lett híres, ugyanezt a mintát követve a Purple is feldolgozások tömegével indult. Még sok saját számuknál is kihallanai a forrást. (And The Adress/Stone Free, Mandrake Root/Purple Haze, vagy egyéb betétek mint a Hey Joe-ban a deFalla-Háromszögletű kalap, I'm So Glad-ben a Seherezádé vagy Beethoven...) Később kevésbé nyúltak idegen foráshoz, de Demon's Eye, Lazy, Burn, Rat Bat Blue ötletgazdája is fellelhető. Ott Bach a billentyűszóló alapja. Talán jobb zenészek (ahogy írod kaliberű) mint zeneszerzők. De ezekkel mind nyertünk!
Meglepően sok szám ihletődött kívülről. :-) 1968 őszén együtt koncerteztek a nyugati parton, valószínűleg a Fillmore West-ben és onnan jöhetett az ötlet. Hamar lebukott 69-70-ben a Purple. Hogy lerendezzék, baromi ügyesen megegyeztek a menedzserek. Az It's a Beautiful day csapat "visszalophatott" egy számot a purplétől sajátjaként kiadva. Ez lett a Don and Devey. Szerintem hatalmas boltot csináltak, ingyen megúszták:
Tényleg nagyon jó a Boohie Woogie Flu videója. Többször meg kellett állítanom hogy észrevegyem a kis utalásokat. Frank Zappa Montreux plakát, Jon Lord a falon satöbbi.
De nagyon ötletes a dalban Don Airey kis Smoke... szösszenete is.
Kedvencem a Boogie Woogie Flu! A videóját figyelmesen nézzétek! Számos utalás van benne a múltra... Az Oh Well nekem szintén bejön. A New Orleans-ban - egyértelműnek tűnik - Glover énekel. Hallhatnánk többet is a hangját! A White Room-tól többet vártam. Morse taposhatta volna erősebben is a wah-wah-t.
Érezhető, hogy fiatalítólag hatott rájuk ez a fajta zeneanyag összeválogatása és eljátszása. Sokaknak idegennek tűnik. Mi van??? A Deep Purple feldolgozás-albumot ad ki? Kifogytak az ötletekből?
Fogadjuk el őket így és már ne várjuk vissza a hetvenes évek bandáját. Örüljünk, hogy egyáltalán vannak még nekünk!
Érdekes koncepció ez a feldolgozás lemez. Nekem nagyon bejött! Jó a válogatás; nem tudom, mi alapján döntöttek, de érdekes. A számok? sodró, dögös, vidám, hangulatos - és mind tökéletes a maga nemében. Nem érződik, hogy bőven 70 pluszos urak (is) az előadók. Sőt! A 7 and 7 is és a Jenny ... nótákban Paicey mester nagyot üt!
Itt-ott volt egy kis Ian Gillan and the Javelins utánérzésem, de sebaj! Nem tudom, a The Battle of New Orleans-ban ki énekelhet I G mellett...?
Igen, Lord arcképe a dobon tényleg megható volt, már a Concerto szólója alatt ráment egyszer a kamera (mondom, nagyon jól rá tudtak menni a részletekre, és a kivetítőkre mindig egy-egy fontosabb pillanatot kirakni, ezért is remélem, hogy ebből lesz DVD) - különben valószínűleg nem tűnt volna fel.
Minden szavával egyetértek. Nagyszerű koncert volt, apróbb hiányosságokkal (pl. a gitár nekem is "hátul" volt). Egy apró kiegészítés: a végén a meghajlásnál Glover rámutatott a nagydobom lévő Lord képre, és elsírta magát. Nagyon megható volt.
Győrben meg senki nem volt pénteken? :-) Pedig ha teltház nem is volt, elég sokan jöttek... és én is csak örülni tudok, hogy a tavaly január óta fennálló koncertcsendet ezzel törtem meg.
Az elején egy kicsit dobozos volt a hangzás, de aztán elég jól helyretették, és a klasszikus hangszerekre egy rossz szavam se lehetett. A Concerto megint hidegrázós élmény volt, és a jól kameraállásokból (remélem, DVD is készül belőle) még több részlet le tudott jönni, például hogy a második tételben hol használtak kimondottan angolkürtöt. Jó volt a Sarabande-ról is hallani két számot (ráadásul nem is az öreg szólókoncerjein rendszeres Gigue-t hanem a címadót), a Perfect Strangers nyitó hangszerelése pedig szintén mesteri volt, amiben még a basszusklarinét is szóhoz jutott.
A gitárt viszont nagyon háttérbe tolták szinte az egész koncert alatt, hol a komolyzene, hol Dickinson rovására, így nem nagyon lehetett arról meggyőződni, hogy kellően méltó volt-e arra a gitáros, hogy Lord mellett is pengessen. A dobossal nem voltak ilyen gondok, nemcsak a szemüvege volt az, ami az egyetlen kapocs lett volna Paice-hez... és hát jól néztünk volna ki, ha pont O'Hara meg pláne Glover szarta volna el a kalapácsnyelet. :-) Aminek pedig külön örültem - igaz, már akkor sejtettem, amikor megláttam a hangszereit a bal szélen - hogy a korábban be nem jelentett Mario Argandona is eljött percussion-ozni. Hiszen ő nemcsak Lord egyik jobbkeze volt sok éven át, hanem a németországi emlékkoncertjein is rendszeresen fellép (pont pénteken lesz a harmadik ilyen a zseniális Viktor Smolski részvételével), meg a Scorpions Acoustica-ján is közreműködött.
Dickinson az meg Dickinson... :-) akkor is, ha Deep Purple-t énekel, amit persze nem tud úgy megtenni, hogy ne önmagát adja... de ez egyáltalán nem volt baj. Valahol jól elfértek a szokásos bohóckodásai, pózai, még ha nem is a Maiden alapjáratán tette azokat. Sőt, inkább megvolt benne a kellő alázat, ez pont a Concerto alatt látszott jól, amikor lepisszegte a neki örülőket, meg ahogy figyelte a többiek játékát, amikor neki nem jutott feladat. A végén a Hush részbeni ismétlése és a Smoke alatt aztán átment valódi rockkoncertbe az esemény, hogy mindenki felállt és előrement... na persze lehetett volna ezt is fokozni, de egy Fear Of The Dark-tól (amit nagyon el tudnék képzelni szimfonikusan) már szétszedték volna a termet... viszont pont az Empire Of The Clouds lett volna jó ellenpont ilyen háttérrel.
De a lényeg: Lord odafent örömmel nézhette ezt az eseményt, ahogy mi is odalent!
Szerintem ez a helyzet. A 25.-re már kisöpörték a padlást. Kiadtak sok BBC és egyéb többcédés válogatást, ahol néhány kiadatlan felvétel is napvilágra került.
Rendkívül örülnék ha lenne Fillmore West/East, mert ők elvileg mindent felvettek, de valahogy a DP mégis kimaradt a szórásból. A The Nice, vagy a donor, a Vanilla Fudge felvételei zseniálisak onnan. A későbbiekben sem bukkant fel újabb bootleg a MKII/III korszakból, szóval szkeptikus vagyok. Annak örülök, hogy néhány szám megvan ilyen felvételeken, amit egyébként nem szoktak játszani. Pl. 1 Anyone's Daughter, 1 When a Blind Man Cries, igaz nem Blackmore-al. Persze az egész Inglewood szinte páratlan setlist.
Kissé unalmas lett a hetvenes évektől a végeláthatatlan Mandrake/Paint It/Wring That tekerések, melyek mellett kevés dal fért meg. Gillant túlságosan kímélték.
Mondja már meg nekem valaki: a DP miért nem adja ki a lemezeit 50. évfordulóra úgy mint pl:a Black Sabbath, Uriah Heep stb. ? Nincs a fiókok mélyén semmi?
