Köszönöm szépen a segítséget! Sajnos az 1519. sz. föld pont a város egyik közterülete, és semmi mást nem jelölnek rajta. Így egyelőre rejtély marad, hogy mi ez a rövidítés, talán komolyabb jelentése nincs is, az a két birtokos meg rokon lehetett.
Beírod, hogy Kisújszállás, majd a két lehetőség közül a másodikat választod, utána pedig Kontát (N). Megjelenik a térkép. A 8242. sz. (ifjú Balogh István) földet fogja mutatni. Ezen a sávon haladva a 8246. sz. földnél ott is van a jel (o.l.). A sima o azt jelenti, hogy a hsz. nem ismert, de hogy ez mit jelenthet, arra nem tudok rájönni.
Elindult a Kőrösi Csoma Sándor Program. A magyar kormány olyan magyarokat keres, akik külföldi magyaroknak segítenének a magyarságukat erősíteni. Január 20-ig lehet jelentkezni.
Igen, én is arra gondolok, hogy úgy halt met tűnt el, hogy nem volt szemtanú. Csak mai ésszel, amikor az információ másodpercek alatt a rendelkezésünkre áll, nehéz felfogni, hogy akár 15évig sem volt bizonyos, hogy az illető meghalt (persze, a bejegyzéstől még nem lett bizonyos, legfeljebb hivatalos)
Van még egy lehetőség: lehet, hogy az illető hadifogságban, és nem harci cselekményekben halt meg. Ilyen esetben a magyar hatóságok gyakran csak nagy késéssel ( a Vöröskereszt útján), vagy egyáltalán nem értesültek a halálesetről.
Egyébként még ha a háborúban esett is el, a nagy késés korántsem szokatlan. A halottá nyilvánítással nagyon óvatosan bántak, és ha nem volt szemtanú, holttest vagy hivatalos dokumentum, akkor sosem lehettek teljesen biztosak az elhalálozásban, még akkor sem, ha minden körülmény és a józan ész is ezt sugallta. Más szóval: sok időbe telhetett, míg valaki az "eltűnt" kategóriából a "meghalt" kategóriába került át, különösen, ha a család nem sürgette a dolgot.
Ezek a késői halottá nyilvánítások, hosszú várakozás után valószinüleg azért kellettek, mert örökösödési ügyekben a telekkönyvben szereplö eltűnt személy tulajdonát nem tudták átírni e-nélkül. Másik lehetőség, hogy az özvegye házasodni szándékozott és e-nélkül azt sem lehetett.
egész egyszerűen felfoghatatlan, hogy a Nagy Háború befejezése után 15 (!) évvel nyílvánítottak vkit hősi halottá..... szerencsétlen szülei időközben meg is haltak és fogalmuk sem volt, hogy mi van a fiúkkal, akiről már évek nem hallottak semmit...
B.János (szülei B.János és B.Erzsébet) 1850-ben elvette K.Zsófiát. Egyéb adat nincs hozzájuk. A szülők neve alapján keresve 1824-ben született B.János, tehát 1850-ben 26 éves volt. Majd
B.János özv. 29éves 1852-ben elvette M.Zsuzsannát 28éves. Ezek után
Ha M.Zsuzsanna volt a második felesége, gondolom, az első meghalt. De akkor mégsem? Mivel az akkori halotti ak-kban csak a férj / feleség neve szerepel, a szülőké nem, így a dátumok alapján azt feltételezem, hogy ugyanazokról a személyekről van szó. Van más megoldás?
Sziasztok, ha a 60-70-80-éves emberke halottijában az anyja keresztneve más, mint a születésiben, elfogadhatom, hogy a születéskor beírt az igazi?
A szülők házasságija nem minden esetben áll rendelkezésre, de talán születéskor nagyobb valószínűséggel írták helyesen, mint halálakor, amikor esetleg nem is az unokák, hanem más rokon volt a bejelentő, aki talán már nem igazán jól emlékezett a névre...