Keresés

Részletes keresés

Patent IPO Creative Commons License 2012.08.31 0 0 31818

Vagy nem olvastad, vagy nem vetted komolyan amit írtam a 31782-es hozzászólásommal.

Bemásolom ide:

 

,,Éppen erről írtam, ha nem olvastad volna.

Nem szabad a kezdettől sorozatra rakni, mert akkor könnyen eljutsz a hetedik sorozatig és elcseszel egy halom pénzt. Járkálj az asztalok közt és várd meg, amíg sorozatot látsz valahol, ami legalább már ötös. Hatodik gurításnál rakj először, és közel sincs akkora kockázatod. Vagy hetediknél, bár ehhez türelem kell, viszont nagy a biztonság. Ott kezdheted egy egységgel.

Ha van minimum 4 asztal, akkor valahol könnyen előfordulhat sorozat. Na csak a színeket figyeld, hanem a páros-páratlant és a 1-18ig - 19-36ig mezőket is. Ezzel nagyon szépen lehet nyeregetni. Játszhatsz nagyobb egységgel is, akkor nyerhetsz többet, de veszíthetsz is. :)"

 

Nem okoskodni akarok, nem az észt osztani, hanem segíteni szeretnék.  Simán nyertél volna ezzel a módszerrel. Ne rakj találomra semmilyen mezőre, mert bármikor szívathatnak egy hosszú sorozattal. Inkább várj és ha már van sorozat, csak később lépj be, mert annyival több lehetőséget nyersz. Ne az elejétől rakd! Hatodiknál előbb sose!!!  Így csak ötös sörözatot kellett volna raknod, és azzal nyertél volna. Ez épp azt bizonyítja, amit írtam

 

 

Előzmény: bandita67 (31816)
Patent IPO Creative Commons License 2012.08.31 0 0 31817

Mondták már itt, hogy a kaizinó nem manipulál, hogy szépen mondjam. Itt a példa rá. Kíváncsi lennék ki lenne képes egy kis jéték asztalon ezt produkálni. Ahol csak a kerék forog, a golyó gurul a maga útján. Vajon tízszer betalál-e?! Aztán produkálja megint ugyanezt. Ekkora sorozatokat. Csak én vagyok paranoiás ugye. .... Nem akarok jelzőket alkalmazni, mert az meg engem minősítene

Előzmény: bandita67 (31816)
bandita67 Creative Commons License 2012.08.31 0 0 31816

Nem teljesen biztos szisztéma a piros és fekete változtatása a nyerés után. Kétszer is kidobta nekem a pirost egymás után 10-szer és a feketét is! Így bukfenceltem 500 eurot. tehát vigyázzatok ezzel a szisztémával.1 eor.-os alappal játszottam és elveszítettem mindent!

mauratius Creative Commons License 2012.08.31 0 0 31815

piripócs kaszinót nem ismerek, de ha vetted volna a fáradtságot és megnézel pár kaszino szoftvert, példa a playtechet amit a legtöbb rulettasztalt használnak, ott elég nyiszlett mind az asztallimit mind a mezőlimit.
Csak a legismertebb és legnépszerűbb kasznót mondjam, a sportingbet flash asztalaán 10 zsetont rakhatsz egy számra, örülnék ha azt a stratégiát elmondanád amivel ott sikeres vagy, szívesen használnám.

Kár hogy nem olvasod el reagálás előtt amit írtam, én pusztán a rezsiköltség csökkentésére használom, jelenleg is van munkahelyem kettő is, szeretek dolgozni és nem kockulni a számítógép előtt folyamatosan.

De ha te rulettből akarsz 100%-san megélni, rajta senki nem akadályoz meg.  

Előzmény: Kicsi KRém (31814)
Kicsi KRém Creative Commons License 2012.08.30 0 0 31814

Nem vetted a lapot látom, kár volt a válaszodért.

Csak egy dologra reagálok: asztallimit megállít. A piripócs kaszinóban biztos, decens helyeken nincs ilyen. Ez természetesen saját tapasztalat, nem légből kapott ahol. Nem a piripócs kaszinó, ott még nem jártam, abban neked van gyakorlatod.

De megvilágítom akkor, ha már nem vetted az adást.

Ha tuti rendszered van (nincs) akkor pillanatok alatt összeszedsz egy decens bankrollt amiből aztán vidáman megélsz. Így már érted, hogy mi volt a mondandóm lényege?

Előzmény: mauratius (31813)
mauratius Creative Commons License 2012.08.30 0 0 31813

nincs ebben semmi ködösítés

ha játszom napi 1-2 oránál nem többet és csak 10 centen...tehát szó sincs milliokrol
1$ alappal kellene vagy 5000$, de amugyis mindenütt megállitana az asztallmit tehát maradok a 10centes játéknál

a kaszinok nem csalnak csak ellehetetlenitik hogy ne ebből élj meg

a filléres asztalon nincs lehetőség vonalra és utcára rakni, sok helyen a rebet gomb a spin gomb helyén jelenik meg...nem is szolva ahol csak max 10$-t rakhatsz fel a számra...ésatöbbi

4 év alatt talán 3 olyan online kaszinot találtam ahol korlátlanul lehet torzulni
smartlive: 10centől-5000$-ig na ott lehet ugrálni 

Előzmény: Kicsi KRém (31806)
mauratius Creative Commons License 2012.08.30 0 0 31812

én csak smartlive live asztalon játszom...300-500$ közti bankrollal 10 centen...vagyis 3000-5000X-s bankrollal...eddig még elég volt mivel mindig csak az aznapi nyereményt kockáztatom...ha elmegy akkor holnap folytatom

sajnos sok embernek nincs önuralma kis vszteséget lenyelni inkább tolják mig van bankroll 

Előzmény: R o l l e r (31803)
Patent IPO Creative Commons License 2012.08.30 0 0 31811

Ezért tudnak lehúzni benneteket a kaszinók, mert nekik hisztek, nem nekem :)

Amikor egy mellettem álló négernek mondtam, hogy nézd meg a kijelzőn 14 számból 5 ugyanaz.  Erre megvonta a vállát és rakta tovább a zsetonokat. Hadd gyarapodjon az a kaszinó, holnap is ki kell neki nyitni :))))))))))))))))

Szerintem analfabéta volt. Másképp látná, hogy mi van körülötte. Az esélye éppen annyi volt, hogy nyerjen, mint a többinek 2,703 % számonként :)))))))))))))))))))))))))

Na, álmodjatok szép nyereményekről és becsületes világról! Jó éjszakát!

Patent IPO Creative Commons License 2012.08.29 0 0 31810

;-)

Előzmény: Kicsi KRém (31809)
Kicsi KRém Creative Commons License 2012.08.29 0 0 31809

Veled ezt megbeszéltük szóban és akkor sem sikerült egymást meggyőzni. Ennél tovább nem jutottunk. (Tudod, hogy miről beszélek.) Kicsit csodálkozom is, hogy reagálsz arra amit írok, magamon pedig szintén, hogy én is. És erről ennyit.

Előzmény: Patent IPO (31807)
Patent IPO Creative Commons License 2012.08.29 0 0 31808

Bocs, rosszul írtam, nem 2,03, hanem 2,703 %.

Lehet ezért már tényleg nem érdemes csalni. Visszavonok mindent :))))))))))))))))))))))))))))))

Előzmény: Patent IPO (31807)
Patent IPO Creative Commons License 2012.08.29 0 0 31807

Én itt nem olvastam összeesküvésről. Csupán arról van szó, hogy könnyen kivitelezhető a manipulálás és mi indokolná, hogy ne tegyék meg. Elég nekik a 2,03 % . Nevetséges. Ebből nem tarthatnának ilyen színvonalú kaszinókat életben

A kapzsiságnak van határa? Ha Te lennél a tulaj, Neked elég lenne????

Azt szoktam mondani, hogy a technika olyan szinten van, hogy a Marson bolyongó űrszondának a Földről adnak parancsot, amit az végre is hajt és visszaküldi az eredményeket.

Ezzel szemben mennyire megrőltető vajon a forgó keréknek és a guruló golyónak a manipulálása??? Nevetséges összehasonlítás. Ezért ha meg lehet manipulálni, meg is manipulálják. Ha nem , akkor az született hülye, mert a Font milliókból létrehozott kaszinót be is zárhatnák rövidd idő alatt. Aki ebben kételkedik, az valami Qrva becsületes ember lehet és a gondolata sem születhet meg a fejében ilyesmiről...... Csak szeretném hallani, hogy a mai világban hol nem csalnak. Csak egy dolgot mondjon valaki, akkor meg vagyok győzve.

 

Csak egyet!

 

Még képes azt mondani, hogy a KASZINÓBAN :)))))))))))))))))))))))))))))))))))

Előzmény: Kicsi KRém (31805)
Kicsi KRém Creative Commons License 2012.08.29 0 0 31806

Az olyanoknak mint te, vannak még itt néhányan. Most komolyan.

Amennyiben van egy tuti rendszered (nincs) ahol 3 év alatt(!) eljutottál odáig, hogy kitermelsz havi 250 fontot (jóindulatú saccolás magyar rezsik tekintetében, saját kérót feltételezve, ha bérleti dijjal akkor is mondjuk legyen 450 font fogalmam sincs) akkor miért nem haladsz tovább és termelsz ki mondjuk havi 5000 fontot +?

 

Természetesen költői a kérdés.

Előzmény: mauratius (31802)
Kicsi KRém Creative Commons License 2012.08.29 0 0 31805

Most néztem be ide hosszabb idő után, látom felpörgött a topik. Nem olvastam el mindent, de látom, mi volt a kérdésed.

Nincs egzakt jó játék és nincs tuti system. Ha jól megy, maradj a pókernél, mert az az a játék, ahol a legtöbb esélyed van. (Amennyiben "értesz hozzá".) Az igazság azonban ott is az, hogy igen kevesen tudnak belőle jól megélni, viszont annál többen szeretnének.

Élőben és online, ugyanúgy működik. Persze vannak, akik össeesküvés elméleteket szőnek mindkét területen - önigazolás végett.

Előzmény: R o l l e r (31803)
Patent IPO Creative Commons License 2012.08.29 0 0 31804

Így utólag egészen jót szórakoztam rajta. :)))) De komolyan. Én tudok, amit tudok, és mindenki azt gondol, amit akar.

Nem akarok újabb vitát kavarni.

Próbálkozzatok, de előtte sokat gondolkodni!!! Mert vannak lehetőségek. Mindig vannak törvényszerűségek, amelyket ügyesen lehet alkalmazni

Például köztudott, hogy a fizikai törvényeket nem lehet megszegni, Ez 100%-os igazság. De..... ha a törvények közt kutatgatunk gondolkodunk, akkor mindig lehet találni megoldást, ami kezdetben lehetetlennek tűnik.

Erre egy példa:

Ha a vas és a víz fajsúlyát összevetjük, akkor egyértelmű, hogy a vas a vízben elsüllyed, mert nagyobb a fajsúlya kb 7-szeresen. Tehát a vas nem úszik a vízen.

De a hajók mégís úsznak, mert ott a hajótest építése olyan módon történik, aminek elkészülte után az úszó testre már egy másik törvény érvényes

 

A rulett játékánál ne ragadjatok meg csak annál, hogy házelőny van. Természetesen, ha figyelembe veszünk pld ezer gurítást, akkor valahol az egyenleg a kaszinó javára billen a serpenyő. De vannak más törvényszerűségek is, amit ha sok játék után tapasztalatot szerzünk és van jó ötletünk, akkor  szépen lehet NYEREGETNI. Sosem beszéltem nagy nyereményről, de lehet nyerni. Volt itt több hozzászóló is, aki leszólta, hogy mit szarakodok száz font körüli nyereménnyel. Mert az is nyeremény és ha többet kockáztatnék, nagyobb  a kockázata. Valóban érdemes visszaolvasni a 31636-os hozzászólásomat, még ha kicsit cinikusnak is tűnik. Ott van a valóság leírva. Ezért vagyok óvatos, és nem játszok nagyobb összegekkel

Előzmény: Uncle Cracker (31801)
R o l l e r Creative Commons License 2012.08.29 0 0 31803

Koszonom hogy irtatok, s bar ugy tunik, kerdesemre ellentetesek a valaszaitok, de nem voksolok en egyik mellett sem. Igyekszem magam hol remenykedo hol meg a kritikus uzemmodba hozni, es nem elfelejteni hamar, hogy kezdo vagyok.

Ha tul sokat agyalok ezeken a dolgokon, konnyen belathatom, hogy egyszeruen jatekfuggo lettem es ennyi.

Talan orult vagyok ez ertelemben, de szuksegem van a kontroll velemenyekre, hogy ne legyek megrogzult almodozo, vagy atbsztt balek, stb (megvezetni sem akarok senkit)

 

Uncle Cracker,

Ertem amit a hazelonyrol irsz, ezzel is inditottam itt magam a 31768-ban, jozan enemmel magam is is igy gondolom, hogy pont ugy igaz ahogy irtad, sot 6 evvel ezelott en is megtanultam pokerezni es nagyon szerettem, igazad van, jo.

 

De ujra motoszkal vm bennem, hogy talan egy mas szemponbol ralatva a dolgokra, hatha sikert lehetne megis elerni -akar valami fele paradigmavaltas. Nekem ez szorakozas, hogy ilyesmik jutnak eszembe, vagy egy atfogoan cafolo bizonyitek meggyoz, hogy belassam az ellenkezojet (ha persze a cafolat tovabb mar nem cafolhato)

 

Ha jol ertelek Mauratius, te sem valaszolsz egyertelmu igennel, hogy letezik e egzaktul bizonyithato jo jatek, de talan megtalalhattad a modjat, hogy a varhato vasztesegeidet bizonyos kuszobertekek moge szoritsd.

Kerdesem meg, hgy eloben is mukodik ebbol valami, vagy csak online?

 

mauratius Creative Commons License 2012.08.29 0 0 31802

Nézd, jómagam és pár társam kb 2009 óta ebből élünk, vagy ha nem is de legalább a reszit pótoljuk.
Azt valjuk hogy ezt is "munka" ként kell kezelni és nem az élvezetett keresni benne, így függő sem leszel. 
Nem milliokat kergetünk hanem a napi biztos pénzt ami lehet 20 vagy 100 zseton is, lényeg hogy jobbára nyerőnk legyünk..mondjuk egy havi záráskor.
Azt is mondom hogy évegik kerestük a szent grált...aztán rájöttünk hogy egyszerűbb ha saját fejlesztést csinálunk.
Most egy automata szoftveren dolgozunk hogy még annyi időt se raboljon a rulett az életünkből mint eddig, mivel nem mi vagyun a rulettért hanem a rulett miértünk...kifordítva az simert szlogent)) 

Előzmény: R o l l e r (31800)
Uncle Cracker Creative Commons License 2012.08.29 0 0 31801

Talan azert nem erkezett erdemleges reakcio, mert ezeket a korok mar jonehanyszor le lettek futva ebben a topikban, legutobb nem is olyan regen. (Pl. kaszinok csalnak, nyero szisztema kerdesekben olvass vissza ugy a 31636. hsz-tol kezdve, az en velemenyem a 31644. es 31661. hsz-ok eleg jol osszefoglaljak)

 

A ket tabor nemigen tudja meggyozni egymast, van aki a matematikaban hisz, van aki abban, hogy a matematikai torvenyek legyozhetok (megerzessel, szisztemakkal, trendkovetessel, bankroll managementtel). A bankroll management szerintem is szamit, ha jol manageled a bankrollod, akkor nem egy este veszited el az osszes penzedet, hanem hosszutavra elnyujthatod ezt a fajdalmas folyamatot.

Előzmény: R o l l e r (31800)
R o l l e r Creative Commons License 2012.08.29 0 0 31800

Probalnek itt egyutt gondolkodni veletek, valakivel, de eddig sajnos nem erkezett erdemleges egy reakcio sem.

Elottem szolo tomoren kimondtad, amit en is gondolok, -valoban, sok is a hasonlo eset, 5-6 eve is voltak ilyen “hirdetesek” es olvastam, valaki leirtra, hogy a vateran vette meg a Martingale systemet –de nem jott be neki, mit csinaljon.

 

Van viszont egy sulyosabb kerdesem, hogy mi rulettel foglalkozok, meg valakik “rulettbol elok” nem vagyunk-e epp ugyanolyan helyzetben, mint az a szerencsetlen, aki megveszi a csodaszisztemjet, hisz is benne mint egy gyermek, regisztral-nyer-nyer –egyszer csak nagyot bukik es vege.

Sokaig jegyzeteltem hogy mennyit nyerek/bukok osszessegeben  nem hiszem hogy pozitiv lenne, csak ugye havonta-hetente mindig van egy kiszakithato osszeg, amit ha bukok sincs gond, ha nyerek hozza, akkor meg happy….

 

Ugye a kerdes koltoi, hogy bizonyitottan, lehetseges-e barmilyen kombinaciot megjatszani, ami nyer, vagy csak remeny ez? Sajnos eddig csak azt tudtam bizinyitani, hogy nincs ilyen.

Bankroll dilemmam talan erdekesebb: Letezhet e olyan megjatszhato osszeg es azt megjatszo system parositas, aminek bizonyos optimalis % eleresenel ha mindig kilepek, vagy kiveszem a toket, es tovabb jatszok a nyeremennyel (nekem ez tetszik), akkor garantaltan fedezni tudjam a bekovetkezett bukasokat is. (szinten en hatarozom meg, hogy a teljes osszeget bukhatom, vagy csak egy bizonyos hanyadat)? BIZONYITHATOSAG FONTOS!!!

Ne felejtsd el, hogy ha kilepsz es visszamesz masnap, akar egy het mulva, vagy kesobb, az matematikailag teljesen ugyanaz, mint ha azonnal folytatnad.

Ha a valasz igen, akkor erdemes itt agyalni, hogy jussunk vmre

Ha viszont nem a valasz, mert a kaszino elony mindenhova “bepofatlankodikak” akkor be kell ismerni, hogy nem vagyunk jobb halyzetben mint a kedves milk4hun kuncsaftjai, csak nehez ezt beismerni….

 

Udv mindenkinek

Roller

R o l l e r Creative Commons License 2012.08.28 0 0 31798

Nem tudom, atmegy-e a kep a ket fuggvenyrol.

R o l l e r Creative Commons License 2012.08.28 0 0 31797

Harom nap csend -gondolom, sokan "megvilagosodtak" es napi 2000 eurot keresve nem irogatnak mar ide.

Bevallom, nekem hosszu tavon nem jon be ez az "all-in" -ozos (dupla vagy semmi) v. Martingale (1-2-4-8)

Egy nap alatt 2000, szerintem ez meg a teljesen kezdok etetese, bocs tovabbra sem hiszem el. 

A Martingale-rol mar leirtam egyszer a velemenyem, nekem pl nem szimpi, hogy lepcsonkent csak egyet nyerek, szerintem ott kene egy nagyobb lepcso, ahol atlag sok talalat jon, aztan nem bedolni azoknak sem, akik olyan irogatnak, hogy 6-nal / 7-nel tobb tapadast nem lattam, mert el fog jonni 16-17 is, es csak lesel majd, hogy mi is van... (a vateran meg penzert is megveheted valamelyik MartinClon-t, ha kedved van, egeszsegedre)

 

 

Lehet, hogy a tehetsegem, es a szerencsem sem olyan jo, mint az elottem szolonak, sem mint a kinai nyugdijasoknak, akiknek mindegy hogy £2000 +/-, fo hogy jol erzik magukat, az asztal persze teritve...

ezt probalom vm-vel ellensulyozni, ezert szamolgazok, gondolkodom, min kene esetleg javitani.

 

Par fontos dolog jot eszembe, amik segitenek, ha minden jol alakul (beleertve a fegyelmezettsegemet is)

1/ Atfogo strategia

2/ Bankroll figyelese

 

Ki hogy csinalja, irjatok meg, erdekelne, en is leirom amit gondolok.

Kozponti strategia alatt ertem, hogy szerintem ha mar van par kedvenc strat, amik tobb-kevesebb sikerrel mukodnek, nem kene talan orakon at ugyanazt jatszani, mert ami konnyen jott az konnyen el is mehet,

Nem tudom, hogy a jatekot manipulaljak e v. csak az egyonlotlen disztribucionak tudhato, de sajnos a trendek trendithetetlenul jonnek-mennek es nem jelentik be, ha epp valtozni akarnak...

Tesztjeim eleg kezdetlegesek, de arra jutottam, hogy ket fo bankroll fv van. Az egyik mint az arfolyam grafok fent-lent, aztan egy kis dolessel el kezd a vegtelen minusz fele arazolni, lassan-lasan, de oda. A masik, latszik, hogy valamin nagyon iizad a delikvens, de elobb-utobb bejon a bukas –egyszeru matematikai  torvenyszerusegek miatt.

Idejebe valtani, es ha valtok, melyik strat jo eppen ? ? ?

 

 

 

Bankroll figyelesere valami ami nekem bejott es az ellenkezo esetben szivtam.

Valami profi tanacsolta mar korabban, hogy 10-30% -nal abbahagyni, es hazamenni. OK ez nagy tokenel lehet hogy igaz, de en kicsi alaptokevel "gagyizok", hogy az nagyobb legyen, 30% remenyert meg el sem volna erdemes kezdenem aznap jatszani.

Azelsolepcso dupla vagy semi –vagy megse? gyakran tortent, hogy epp a megduplazap elott hasaltam el, erre kell hat valami ellenszer.

pl. 50-75% nyereseg eseten

1/kiveszema profitot, es mintha most kezdenem a jatekot, folytatom.

2/kiveszem a toket, aznap mar nem veszitek

3/vlamikor kiveszem az 1,5x os a toket is es csak azzal a pici 25%-al folytatom, ha bukok megyek, de adtam egy eselyt, hogy nagyobbat is nyerjek

 

Eleg kiforratlan nekem meg mindez, evek uten is csak kezdonek erzem magam.

Kerek valakit, irja meg tapasztalatait.

 

Roller

R o l l e r Creative Commons License 2012.08.25 0 0 31796

"olyanok mint te" -erdekes megszolitas, de azert koszi, hogy irtal valamit.

A vitaval pedig nem a gyalazas a celom, hanem hogy olyan dolgokrol is beszeljunk, amik egyebkent nem jonnenek szoba, pedig fontosaklehetnek.

Nem a szemelyedet fikaztam, ne sertodj meg.

Amugy szerintem a forum, ellenben a hirdetesekkel pont azert van, hogy epito vitakon keresztul tanuljunk egymastol -ugye?

En is felraktam par modszert, amivel jatszom, milliomos nem lettem, de nagyot sem buktam meg mert szigoru vagyok magamhoz, keves penzzel inditok, nem kerekkolcson, hogy tovabb jatszhassak, stb

Ird le te is a velemenyed, kritizald meg (epito kritika, nem, gyalazas)

 

Szep napot essikert a jatekhoz:

Roller

Előzmény: milk4hun (31795)
milk4hun Creative Commons License 2012.08.24 0 0 31795

Azért nem válaszolok, mert az olyanok mint te, akik mindig megpróbálnak mindent kiszámolni csak vitatkozni szeretnek. Nem tudjátok megérteni, hogy az élmelet nem mindig egyenlő a gyakorlattal. Másrészt, ezt a technikát (Martingale system-nek hívják amúgy), elég rugalmasan kell venni, ha úgy érzed, hogy nagyon jól megy, akkor 5-10eurós tétekkel kell játszani,  vagy akár all-in-t is meglehet tenni, illetve ha sok a színváltás, akkor te is felveheted a színváltós ritmust. Másrészt, ha nem működne ez a technika, akkor az igazi kaszinókban miért tiltott és az online kaszinók miért védik magukat ez ellen max tét bevezetésével? Az online kaszinóknál csak kis alap tétekkel működik ez a technika, nagyobb alaptétekkel elérnéd mindig a max tét limitet és ott viszont már buknál.

 

Azt a 2xyz-t meg úgy nyertem, hogy talán 2x tettem all-in-t és sokszor 1-3-5-10-20-30-80-as téttel játszottam. Így a legkönnyebb sok profitra jutni 1-2 vesztes pörgetés után.

 

A 888casino Live asztaljainál meg általában 30másodpercenként van egy pörgetés.

 

Végszóként: a szoftveres roulettenél is működik ez a technika egy ideig, de egy idő után már csak lehúz a szoftver. (Bwin szoftveres rouletten, játékpénzzel sikerűlt megduplázni az összeget, majd onnantól kezdve mindig az ellenkező színt adta be, vicc volt az egész.)

Előzmény: R o l l e r (31791)
Patent IPO Creative Commons License 2012.08.24 0 0 31794

Bocs megint a másik nicknevem használtam  :))))))

Sólyomszemű = Patent IPO

Előzmény: R o l l e r (31792)
sólyomszemű Creative Commons License 2012.08.24 0 0 31793

Köszönöm! Biztos , hogy el fogok menni, de ma nem tudok, túl sok a munkám. De elküldöm a számom, és sms-t küldj légyszíves, hogy meglegyen a számod és megbeszélünk egy időpontot. Biztosan nem fogunk unatkozni :))) . Tel: 07883242588

Előzmény: R o l l e r (31792)
R o l l e r Creative Commons License 2012.08.24 0 0 31792

Patent IPO!

 

Ma melo utan az Oxford Circus Apple Store -ban vagyok. Itt nezem meg a netet ingyen.

Irj, vagy gyere oda 16.45-18.00 v. uzenj itt a bejarathot kozeli laptopoknal v. kozvetlen az ajtonal leszek belulrol.

Hogy felismerj, sotetnarancs ing, fekete nadragos fickot keress, az 97% -ban biztos, hogy en leszek -csak tudod, a trendek...

 

Udv

Roller

Előzmény: Patent IPO (31787)
R o l l e r Creative Commons License 2012.08.24 0 0 31791

Milk4hun!

 

Irtad:  “Ha alám regisztrálsz akkor kapsz 50euró bónuszt+ 100%-os First Deposit bónuszt” 

 

Nem ketelkedek, hogy a modszereddel lehet valamit nyerni, de az ismertetoban leirt szamok szerintem meg aranyaiban sem stimmelnek: első nap, 137euróból csináltam 2.485,50eurós profitot”

Kerlek, gyozz meg, hogy ez a modszer valoban olyan tuti ez, ahogy irod, es erdemes balavagni.

Mivel eddig nem valaszoltal, eros kelyeim vannak.

Modszereddel, 1-2-4-8-16-32-64 lepcsonkent emelve, ugye jol szamolom, minden nyeresnel 1 eurot nyersz, ha bejon, tehat 2485 euro profithozhoz, 2485-szor kellett nyerned. De mivel, gondolom, nem az elso szokott nyerni, hanem mondjuk atlagban a masodik -harmadik, akkor az kb 5 ezer porgetes. 10 masodpercenkent szamolva, minimalis szunetekkel az 14-15 ora feszitett utemben, egymas utan porgetve-porgetve. De ugye meg figyelted is, hogy “Sok a szinvaltas – ROSSZ / Sok a fekete es gondolom piros, paros, paratlan – JO” Akkor az monjuk 5 ora plusz volt. Idaig 20h.

Par bukas is azert elofordul, gondolom, amig eljutsz a 64-ig (maskent 100 euro alappal jatszanad)

Egy bukas ugye 1+2+4+8+16+32+64 = 127 euro -Ezt persze vissza kell termelni euronkent, ismet…

Milyen hosszu volt tehat az az “elso nap”??? Belefertel a 24 oraba

 

Meg egy aprosag:

Eleg sok hasonlo rendszert szamolgatva arra jutottam, hogy mindig egy hajszallal kevesebb eselyed van nyerni, mint vesziteni. A bukast el lehet odazni, de elkerulni nem –ezert irjak is sokan, hogy csak egy rovid idore ajanlott jatszani, s azutan kiszallni gyorsan egy idore.

Es epp itt a bajom a rendszereddel a leginkabb, mert amugy orabernek tok jo lenne a netto 6 euro,

de otezer feletti porgetesnel mar ott lesz az is amikor egymas utan buksz tobbszor is zsinorban. -tudod, a nagy szamok viselkedese kicsit mas (ebbol elnek a casinok is jol)

 

Erdemleges valaszodat varva udvozollek

Roller

Előzmény: milk4hun (31789)
Pitbull_vagyok Creative Commons License 2012.08.24 0 0 31790

adózni nem kell , elég adó az ami a casinóban marad

 

:)

Előzmény: bandita67 (31784)
milk4hun Creative Commons License 2012.08.23 0 0 31789

Ment az email, illetve az http://onlinecasino.blogger.hu/-t is frissítettem.

Előzmény: bandita67 (31784)
Patent IPO Creative Commons License 2012.08.23 0 0 31788

Egymás mellett van a két kaszinó bejárata, egyszer véletlenül az E-be mentem :)))

Előzmény: R o l l e r (31785)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!