Ez olyan mint a matek házi , ha tudod a magoldást onnantól minden flottúl megy. Ha a gázszerelő soha nem volt sikeres ebben és nem olvas utánna akkor soha nem fog megbirkózni a feladattal. Nem tul rég épitettem egy 100-as audiba és nagyon jó lett
Mik a tapasztalataitok K-jetronic+LPG tásításról? Most vettem egy Mercedes w124 230e-t, lovato gázszett van benne, de valami nem frankó, gázról padlógáz 80km/h, gázozás után benzinről alig indul (1 nap csak benzinezes után simàn indul). Azt mondta is az eladó, hogy évek óta nem volt foglalkozva a gázzal, semmi szűrőcsere, stb. Illetve, valami elektronikája a gàznak zizeg a jobb hátsó kerék környékén. Holnap viszem ürömre a gázoshoz, de már telefonban mondta, hogy szerinte felejtsem el... Szerintetek is ennyire rossz a helyzet?
Jelentem, a friss benzinnel tegnap reggel is, és ma reggel is rendesen indult a pumpa, tehát egyértelmű, hogy a benzin okozta a problémát, mivel semmi más nem változott azóta. Most van 26 liter benzinem kísérletezni, hogy ha rakok bele szeget, rézdrótot, meg amit még találok kéznél fém valamit, mi történik velük egy-két hét állás alatt. Majd csinálok próbatesteket tisztán, egy liter benzinhez fél deci 96%-os alkoholt töltve, meg mondjuk harmadikként egy kevés ilyent adva hozzá: http://www.bardiauto.hu/webshop/olajok-adalekok/uzemanyagadalek/-LM5107
voltam Horvátország Zadar környékén, tele van minden irányban lpg kutakkal nem volt gond. másik hír hogy minap nézem, hengermalom felnyomta 253ra, előtte tankoltam 240ért, azt hallottam valami törzsvásárlói dolgot akarnak bevezetni. talán ezzel függ össze az emelés. szemben omv 240, kicsit arrébb mol 250. ezt adjátok össze :-)
Nos ez a kábel szerintem landihoz egyátalán nem jó ,viszont jó a staghoz , zavoli . DT, gas-tech és a Bigas-hoz. Landihoz 2 vezetéket fel kell cserélni benne sajnos ....
Az a baj, hogy ha kevés van a tankban, azt nem olyan nagyon jelzi a szintjelző pontosan - legalábbis nálam. Nekem most 26 liter volt a 66 literes tankban, és úgy negyedig mutatta a mutató. Szétszedve megnéztem, hogy az úszó karja olyan, hogy még 4-5 centi vastagon van a benzin a tank alján, amikor már kitámaszt, tehát minimumot jelez, vagyis gyakorlatilag még úgy egyötödéig van a tank ilyenkor, ami még mindig 12-13 liter. Ezen mondjuk lehet állítani, majd fogok is. De legjobb lenne valami kisebb átmérőjű tartály, amiben pontosabban lehetne a szintet mérni.
Az én szintjelzőm is megszűnt működni, tegnapi szétszedés, megmozgatás, összerakás után ismét jelzett. Annyit mondjuk nem tankoltam bele, hogy beépítve is mutasson valamit, de amíg nem volt bent, addig ahogy mozgattam az úszót, változott a jelzett szint.
Én meg sose engedem, hogy teljes fekvő helyzetből emelkedjen. Lehet már nem is működik. Egyszercsak azon lepődök meg, hogy 377 forintnál kifut a tankból. :)
Általában 2500-ért szoktam, de a tartalékot fél alá sosem engedem, félek, hogy mepurcan az AC.
Ja most elkezdte a benzinszint mérőm is, hogy mutat telét, aztán félig, aztán nincs benne semmit. Aztán negyed, aztán háromnegyed és fel-le ingadozik... :(
És ma megint bejött. Előzőleg ki akartam járatni a régi üzemanyagot, már pár napja csak azzal megyek, és ma reggel mi történt? Kompresszióhiány, két henger, "check engine", olyan hibajelet is láttam a műszerfalon amit soha. Aztán nehezen bepöccent, járt fél percet és beindult az összes henger. Kis idő múlva a "check engine" is eltűnt.
Ma már nem bírtam idegekkel, tankoltam 10 l a régi benyára, holnap reggel majd meglátom újra.
Sziasztok! Gyors kerdes. Nekem 6 hengereshez valo Landi Renzo ECU-val szerelt gaz szettem van. Az ECU-val tudok kommunikalni a sajat adatkabelemmel (ilyen: ). Viszont ha baratom 4 hengeres Landi Renzo ECU-jahoz akarok csatlakozni, akkor mindig ERR.CODE: 01 kapok. A kommunikacios csatlakozo labkiosztasa egyezik (fekete - lila/fekete - lila - piros/feher), meg sem kommunikal.
Az autó típusa, és a kút forgalma. Egy nagy forgalmú kúton, nincs a tartályban kirétegződés. Én a cégest szinte mindig ilyen helyen tankolóm. A legolcsóbb is mindez mellet.
"Komolyan nem akarok dramatizálni, de a legjobb lenne ha nem is lenne benzintank az autóban."
Ezen már amúgy régóta agyalok, hogy igazából a 66 literes benzintankot úgy ahogy van ki lehetne dobni, és tenni a helyére (is) egy gáztankot, meg tenni egy 15-20 literes benzintankot mellé. Kérdés, mennyire megoldható két LPG tartály használata? Természetesen műszaki értelemben vagyok kíváncsi rá, nem abból a szempontból, hogy hogyan lehet lepapírozni :-)
Elgurultam a kútra az üres tankkal, tankoltam 6 liter friss benzint, összedugtam a pumpa kábelét, és mentem egy tíz kilóméteres kört járatásképp. Reggel kiderül, hogy jobb lesz-e a helyzet. Régi benzinnel meg nem tudom egyelőre, mit csináljak.
A sógor gázos Fabia-jából leengedtük a benzint, jó lesz a fűnyíróba felkiáltással. Aztán tegnap nem indult a 15 alkalommal használt gép.
Szikra van, benzin van, kompresszió van, menni nem megy. Észrevettem, hogy a karbin nem szív levegőt. Levesz a szelepfedél, a szívó szelep be van teljesen állva himba elfordulva, nyomorúd elgörbülve.
Hengerfej levesz, szelepet kiver, ráégve lakkszerű nehezen lekaparható valami. A szelepfészek is tele ezzel a ráégett anyaggal. Csak a szívószelep.
Kb egy éve egy őszi napon egy benzines használat után tele lett a gatyám, mert reggel úgy fordult át a motor mintha nem lenne benne kompresszió. Aztán bepöccent a motor, azóta sem tapasztaltam problémát, most viszont megvilágosodott hogy a tönkrement üzemanyag ráégett a szelepre (előtte egész nap csak a "régi" benzinnel jártam, sőt néha pörgettem is, tisztuljon a rendszer) és emiatt volt kompresszió hiány.
Nem olyan régen, a sógor is arról számolt be, hogy úgy indított neki is a verda, mintha nem lenne kompresszió a motorban.
Nem rég, ha jól emlékszem Roce is írt valami szelepbajságról. Attól tartok, hogy az üzemanyag nem eltartható, és aki nem mindennap vagy nagyon rendszeresen használja az autót, annak meggyűlik a baja.
A megromlott benzin korrodálja a fém alkatrészeket, tönkreteszi a csöveket, a kioldódott anyagok eltömítik az injektorokat.
Komolyan nem akarok dramatizálni, de a legjobb lenne ha nem is lenne benzintank az autóban.
Sajnos az a baj, hogy aki csak benzinnel használja az autót úgysem veszi észre.
Egy taxis emberrel beszéltem, neki olyan autógáz rendszer van beépítve ami minden beinduláskor (meleg motor esetén) 1-2 benzinnel jár.
Azt sem tudom, hogy miért van, hogy van olyan akinek semmi baja, van akinek meg rakoncátlankodik.
Össze kellene gyűjteni mi a közös ebben az emberekben.
És mivel magyarázod az tartályban levő összes fémfelület rozsdásodását, ami nem a pumpa csere után azonnal indult, hanem 4-5 hónap semmi jele sem volt, majd <2 hónap alatt ilyen lett?