A verseny egyébként az ekkor kitűzött cél, a turisztika tömegsporttá fejlesztésének elérését szolgálta. Többek között ilyen jelmondatok kíséretében:
"Minden dolgozónak szeretnie kell a turisztikát, részt kell venni benne. Fejlesszük tömegsporttá a turisztikát, a béke sportját, a haza védelmének sportját."
Erre a versenyre 1950. december 19-én került sor, a Miskolci Műegyetem DISZ turista szakosztálya rendezésében. Eredetileg a miskolci egyesületek számára akarták megrendezni, de több vidéki és budapesti csapat is részt vett azon. A versenyen 13, javarészt ifjúkorú csapat indult. Bánkutat, az indító állomást és a Bükk-fennsíkot nagy ködtenger borította, így a felkeresendő hegycsúcsok megtalálása nem volt könnyű feladat. A versenyzők tájékozódókészsége igazi próbára lett téve. A legjobbak végül a Diósgyőri Vasas férfi és a Bükki Gyopár női csapata lett.
A jelvény vélhetően "névreszólóan" az ő számukra készülhetett utólag. Ez magyarázhatja a bal felső sarokban lévő gyopár megjelenését, mely ugyan gyakori turista szimbólum volt, de a borsodi szakosztályok érdekes módon kevéssé alkalmazták.
A jelvény a hátoldali szignó szerint a múlt század első felében tevékenykedő Boczán testvérek (Károly és György) budapesti éremverő és jelvénykészítő üzemében készült.
Tudom hogy vagy 10 évig üresen állt, de szerintem az épület azért ugyanaz.
Amiket mutattál fotók azok a '30-as években épült eredeti turistaházat mutatják, amelyet még kétszer is bővítettek később, majd a tetejét is átalakították, a maihoz hasonlóra, mindezt a '60-as években.
1979-ben már így nézett ki, és ez a ház állt üresen a 2000-es évek környékén, majd ezt újították fel.
A nagy bükkök még megvannak többnyire, de aki nem ismeri a helyet annak valószínűleg mindegy. Csupán a jelzésekre és a táblákra akart hagyatkozni ez a 8-fő körüli csoport, akiknek egy része magyarul sem tudott. A vezető igen, ő kérdezett meg engem.
Egyébként Csipkéskút felé indultak nagyjából, pedig a Nagymezőt keresték.
Namármost éppen az ilyen, helyet nem ismerő, tapasztalatlanabb kirándulókra nem gondolnak az egyre profibb(?), agyonszabályozott, túlbonyolított jelzettségek kialakításánál.
Bánkút környékén van 3 színű bicikliút, 3 különböző színű síút, kb 5-6 különböző féle-fajta turistaút, plusz tematikus út.
Szinte követhetetlen.
ez csak ízelítő...
Régebben csupán az a leszürkézett zöld sáv volt itt, lehet hogy egyértelműbb és jobb volt úgy?
Akárhogy is számoljuk, az a tábla legalább 30 éves. És megállja a helyét, betölti funkcióját. Vajon a maiak birják majd addig?
Erről a Nagymezőről jut eszembe egy szép kisfilm. Szabados Tamás (Nekem ne lenne hazám? sorozatából a Fa a Nagymezőn. Nem találom a megosztókon (ugy mint egyéb sok mást se) nekem meg csak VHS-en volt meg, ugy kentem át DVD-re, igy sajna nem tudom feltenni.Nagyon szép film.
Bocs, de Bánkút évekig állt üresen, annyira lepusztult, hogy azzal már semmit nem lehetett kezdeni.(A bontáson kívül) De erről garass és Petra-25 olvtársak többet tudnának mondani. De, én úgy emlékszem, hogy amikor még megszálltunk benne vagy elmentünk mellette, az épület hátsó frontja nézett a Bálvány felé. Amiket én betettem linket azon az egyiken látszik is a Bálvány oldala. A mostani meg a Csurgóra néz, és a telek másik részén van. (Én igy emlékszem rá.)
A táblára próbálok valamit keresni, mert tényleg nem emlékszem már rá, hogy hol találkoztam azzal a reklám fotóval.(Egy kerékpáros pár volt előtette lefotózva.)
:-( Sajnos ilyen eltévedés (bár ne legyen igazam) sok lesz. A táblák tulzott önbizalmat adnak, hiába ott a nagy térkép az Arany Sas kerítésén.... Szerencséjük volt, hogy találkoztak veled. (Nem tudom, annál az elágazásnál meg vannak e még a nagy bükkök, amik mellett el kell haladni, és egyenesen a Csalánoson át a Z+ Nagymező.Jobbra fordulva derékszögben a fenyvesen át a Pipishegy alatt a Faktorréten a Madonnához jutunk, kicsit srégen lefele a műuton meg Csurgóra? (Nincs térkép a közelembe, de majd megnézem.)
Hidd el ritka szerencséd volt/van! Vegyél egy lottót! :-)
- Igen, eléggé át van alakítva, de a mag ugyanaz. Találtam én is pár (6db) bánkúti fotót a FORTEPANON, egyiken egy jó nagy jelzéssel, szerintem kék lehetett, 1932-es a kép. A link egyből a bánkúti fotókra mutat.
- A táblák megvannak teljes pompájukban, igen az útelágazásnál. A Másfélmillióban itt még zöld, közúti táblák álltak, ezek az autóforgalom letiltása után kerülhettek ki, valószínűleg ahogyan mondod a '80-as években.
- A Diabáz barlang körül mind a jelzettség, mind a táblák irtózatosan rosszak.
A táblákat ismerjük, totálisan félrevezetőek, és itt volt egy oszlopon 8-10!
Na, ezek alapján akartak a Nagymezőre lejutni, de a jelzettségről is sokat elárul hogy nem találták a megfelelőt. (egyszerű zöld +)
Ez azért lehetett mert ebben a kereszteződésben a rengeteg szürke paca ráadásul a jelzések ész nélküli kavalkádjával párosult, korona alakú jelzés, kétféle biciklis, piros, kék stb
8-9 emberről volt szó, egyszerű kirándulókról.
Nekik elég lenne egy ilyen kereszteződésben 2-3 (JÓ!) tábla, és maximum néhány egyszerű jelzés, de ami az utóbbi időben jelzésfestés címén megy az nagyon kedvez az önmegvalósító "pikasszóknak", csak éppen a tájékozódást nem segíti az egyszerű kirándulók számára.
- A Tátrának még most is a hatása alatt vagyok, többször megnézem a fotót és visszaképzelem magam a kilátóba, mert élőben valami csodás élmény volt!
Igen, az 1932-es Erdey-Hubay-Vigyázó féle Bükk kalauz is így írja le a Kék jelzést, amint te végigmentél. Aztán az 1954-es Portyavezető már nem.
A Kiskőhát alatt már 1932-ben is becsatlakozott a Zöld sáv jelzés, ("Török út") ami a Nagymezőn Bánkútra vitt fel.Most a Z Csipkéskút- Jávorkútra visz. Érdekes látni az 5. képeden a táblákat! Ezek már talán a 80-as évek végén is ott voltak, elég sok szóróanyagon szerepeltek. És még most is megvannak! A Nagymező 3szög alakú útelágazásánál.)
A Diabáznál eltévedtek honnan indultak, és hova tartottak?
Szerencséd volt a Petőfiben hogy láttad a Tátrát! Ritka pillanatot sikerült kifognod!
A Szomjas Csuka pár héttel ezelőtt kellemes meglepetés volt. Egyszerű, rendezett, szép környezet, barátságos légkör, ahonnét a bakancsost sem nézik ki. Most azt mondom, hogy ez lesz a biztos bázisom a környéken járva.
Egy nagyon kellemes túrát sikerült összehoznom a Bükkben, aminek apropóját három dolog adta: -a kéktúrán és a Kohász kék útvonalán kívül még mindig nagyon keveset tudok a Bükkről, és érdekel -az angyalos térképen a felfestett, tervezett(?) kék jelzés lényegesen keletebbre haladt Bánkút felé, a Nagymező érintésével, ezt, ennek vonalát akartam megnézni -imádom a magasabb hegyeket és a bükkerdőket
Bánkútról indultam a mai kéken, az egykori turistaház hemzsegett a vendégektől, tulajdonképpen lehet mondani hogy szerencsére, jól is van ez így. A kék jelzésen szép napsütésben, gyönyörű erdőkben haladtam, hamar elértem a Faktor-rétet, elolvastam a Madonna alatti írásokat, és mentem is tovább a kéktúra vonalán. Ez volt az a szakasz ahol elég sokat bosszankodtam az utóbbi időkben elterjedt eszetlen jelzésfestői szokás miatt, miszerint 2-szer, 3-szor annyi szürkét használnak szemlátomást mint a rendes színeket! Sziklákon lévő, tök jó jelzéseket pacsmagolnak össze, teljesen feleslegesen, mert csak csúnyább lesz, jó helyen lévő jelzéseket, olykor kapujelzéseket szürkítenek, aztán sokkal rosszabb helyre festenek újat, nem beszélve arról mikor egy fán van 4-5 szürke, meg mellette 2-3 rendes jelzés... nem csak logikátlan, ronda is...
1. Bánkúti th, azaz a Fehér Sas panzió
2. ááá...
3. A Tarkő a Háromkőről
Na, mindegy, negyedóra, 20 perc elteltével úgy voltam vele hogy nem bosszankodni jöttem, így aztán inkább nem is néztem a fákat, csak a vidéket, mert az szép volt, mint mindig. A Tarkőre most nem mentem ki, mert már többször voltam, most a Háromkő volt a célpont (és a Nagymező) A Háromkő kilátása pazar, egy félórát ücsörögtem, mászkáltam a csúcson, mire továbbindultam, azt hittem ez volt a nap fénypontja, de később kiderült hogy nem... A zöld 3szög jelzésen haladt a kék az 1930-as térkép szerint, az 1938-as Vándorlás is ezen érte el a "köveket" Nagymező felől a leírás szerint. Most ezen az úton a Vándorláshoz képest fordított irányban haladtam a Háromkő felől Nagymező felé, az aszfaltot elérve egy balos irányváltást követően a jelzés zöld sávra váltott, kényelmes szintúton haladtam a célom felé. A Nagymező első pillanatra picit csalódás, el kell tölteni egy órát sétálgatással a hatalmas területen ahhoz hogy kibontakozzon teljes pompájában, mert olyan nagy a terület hogy idézem:
"... A fennsíkból magából sose látunk nagy darabot, sose eleget. A Nagymezőn is csak az érdekes részletek hatnak meg, a távlat - nem elégít ki.Nem, mert a fától nem látjuk az erdőt, a sok hegytől nem vesszük észre - a fennsíkot." Turisták Lapja 1938
Nagymezőn csináltam jó pár fotót, összehasonlítván az 1979-es Rockenbauer film képeivel, direkt kerestem pár "akkor és most" beállítási szöget. Itt beszélgettem két NP-os dolgozóval, érdekes dolgokat meséltek a munkájukról, többek közt a terület kézi kaszálásásról, a táj eredeti állapotban való megőrzéséről, a legeltetésről, de a farkasokról is. A zöld +-en indultam vissza Bánkútra, ezen a szakaszon viszonylag sok egykori zöld sáv jelzéssel találkoztam, amelyek eredete az 1950-es, 1960-as évekre tehető. ( lásd turistamúlt nevű hozzászóló 2026-os írását.)
az egykori zöld sáv nyomai (volt ez kék + is)
akkor és most, 1979/2016
A Diabáz-barlangnál útba igazítottam egy -a remek tábláknak hála- eltévedt csoportot, majd felkapaszkodtam a Bálványon álló, felújított Petőfi-kilátóba, a Magas-Tátra látásának reményében. Először semmit nem láttam, már le is mondtam róla, de apró reménysugárként erős, metszően hideg keleti szél fújt, és abból az irányból tisztult is a látóhatár... Leültem, vártam egy negyedórát, a fakorlát valamennyit védett a hideg széltől, de nem eleget, kezdtek lefagyni az ujjaim, a horizont viszont egyre biztatóbban nézett ki, már látszódtak a hófődte csúcsok! Még 10 perc és megkaptam a csodát! Ilyen szépen, ilyen tisztán még sosem láttam hazai hegyről a Tátrát, mindent elmotyogtam magamban, a "húúúb+"-től kezdve mai csak eszembe jutott, elképesztően szép volt élőben! Az élmény hatása alatt, de átfázva értem vissza a kocsihoz, amire megoldásként egyetlen értelmes és jó dolog jutott az eszembe: A Bélapátfalvai Szomjas Csuka savanykás malaclevese, amelyet hazafelé menet nem is hagytam ki!
Be van kerítve, az OKT el van terelve a kerítése mellé, igy elvileg nem járható. Gyakorlatilag se érdemes, mert a kerítésen kívül talán nagyobb az őserdő jelleg mint bent. Nem olyan már mint jó pár évvel ezelőtt volt.
Mi tagadás, egyszer Veled is elbeszélgetnék szívesen erről-arról! :-)
Az egész Partizán-túra szervezés úgy kezdődött egyébként hogy postán elküldtem Péternek a Kohász Kéktúra igazolófüzetét, és az igazolófotókat, ennek kapcsán kétszer is beszélgettünk telefonon vagy 20-20 percet.
Megemlítettem neki hogy a Kohászon szinte végig lestem az öregebb fákat hogy hátha megtalálok egy régi Kohász utas dombornyomott fémtáblát.
Ilyet:
Nem találtam 130 kilométeren sehol, erre ő azt mondta hogy ad egyet, csináljam meg a Partizán utat, aztán kopogtassak be hozzá.
Szóltam túratársamnak, aztán egy hét múlva mentünk is partizánkodni.
Túra után bő másfél órát beszélgettünk Péteréknél, már majdnem el is felejtettük a táblát, mikor eszünkbe jutott. Felhozott egyet a pincéből... és nem olyan volt hanem csupán egy sima fém kék sáv jelzés!! :-))
Cserébe viszont kaptam egy életre szóló élményt, amelyre enélkül a meghívás nélkül nem biztos hogy valaha is eljutottam volna.Amit a Partizán úton láttam régi jelzéseket, táblákat álmomban sem gondoltam volna hogy valahol még van ilyen!
A Kohász Kéktúrát amúgy úgy néz ki tervezzük ősszel, esetleg télen, túratársam azért mert még nincs meg neki, én meg azért mert lombmentes időben is végig szeretném járni, hátha ezúttal sikerrel járok a kis táblácskával!
Apropó! Láttad már a Kohászos fotóimat? Színtiszta Bükk az első rész! :-)
Gratulálok! Megint sikerült egy több szempontból is testhezálló túrát teljesítenetek. Egy igazi elrejtett vidék, ahol nem tombol a tömegturizmus, meg kell harcolni minden méterért, mely mégis tele van természeti élményekkel, miközben az egészet átitatja a múlt szelleme.
Külön örülök, hogy sikerült találkoznotok öreg túratársunkkal, Péterrel. Aki ugyan már "nyugdíjba" vonult a turizmusból, de ma már a két világháború között kialakuló Ózd környéki turizmus utolsó élő ismerője. Az a jelvény, amit Ő adott át, legyen számotokra még megbecsültebb.
Ez csak a Kis-Bükk, ha úgy tetszik az Ó-Bükk, de a túra az nagyon szép, és tanulságos:
Partizán út Hangonyi-tó-Borsodnádasd, avagy időutazás a piroson
Prológus Túra előtti hétvége, Balatonon a családdal... Zamárdi szabadstrand, kávézó a parton. Egy erős feketére várakozom éppen a pultnál, mikor mögöttem egy kellemes bariton csendül fel: -... szép is az a Partizán túra, bizony milyen szép..! Megfordulok mint akit villám csapott, és vajon kit látnak szemeim kényelmesen elnyúlva egy bambuszfotelben a kávézó teraszán?? Hát persze! Tavaszi Széll mosolyog kajánul a képembe, akivel pár napja már e-mailt váltottunk a Partizán út teljesítése kapcsán... Véletlenek? Nincsenek. Szerintem. :-)
A Hangonyi-tó a Heves-Borsodi dombság hegyvidék egyik felkapott horgászparadicsoma, éppen horgászverseny van készülőben, de van még hely bőven a tó melletti parkolóban az autónk számára, nyugodt szívvel parkolunk le a meseszép környezetben megbúvó kis tó partján. Rövid készülődés után elindulunk. Az ódon és a frissen felfestett piros jelzések is egyaránt szépen vezetnek a tó mellett kanyargó széles szekérúton. Kényelmes tempóban, beszélgetve haladunk a Vermes-völgy szélén, de pontosan tudjuk hogy a kis útjelző fa táblácska szerint 3 km-re lévő Vizes-völgy nem véletlenül kaphatta ezt az elnevezést, így aztán készülünk is lelkileg a komolyabb megpróbáltatásokra... Készültünk, de nem volt vészes. Egy völgytalpon vezető egykori szekérúton csapattunk, derékig érő aljnövényzet, vaddisznó-dagonyák, aztán vagy mi vagyunk már túl elfogadóak, vagy csak elbeszélgettük a nehezét, de gond nélkül értük el a völgyből kikapaszkodó utat, majd az egykori Járnokfői-tanya romjainak a környékét. Egy irányváltásnál párjukat ritkító méretű, talán nem túlzok ha azt mondom, az ország legnagyobb piros jelzései mutatták az utat, jót derültünk rajtuk. A Felső-tölgyes vidékén éppen a tölgyesek aktív letermelése miatt szép kilátások adódtak a környező hegyekre, barátom folyamatos GPS-es adat-közvetítésének köszönhetően tudtam én is hogy utunk 400 méteres magasság körül hullámzik folyamatosan. A megmaradt fákon felbukkantak az első archaikus, a fa törzsébe immár extrém módon beépült egykori útjelző lemeztáblák is, melyeknél percekre megálltunk, és megpróbáltuk kisilabizálni hogy mi is lehetett rájuk írva... többnyire sikerült is.
1. indulás a Hangonyi-tótól...
2. a Teresznek-völgy
3. Palina e.h. bélyegzőhely
Intermezzo: Ezek a táblák, a régi-régi piros jelzések, az olykor benőtt utak mind-mind erősítették bennünk azt az érzést, hogy ez az útvonal bizony már picit talán a múlté, a '70-es évek turista-romantikája köszönt vissza szinte minden percben, minden öregebb fáról. Ami egykoron ennek a túrának az ideológiáját adta, az egykoron járt, ma már benőtt utak, a térképen jelölt, de már nem létező épületek, a régi, szétnőtt piros jelzések mind mind a turistaság hőskorának az elmúlását hirdették számunkra. Örültünk hogy még, egy pillanatra részünk lehetett benne. Egy letűnőben lévő korszak utolsó mozzanatait csíptük meg...
Egy éles kanyarral fordultunk be a kezdetben szűk, gyönyörű bükkösökkel tarkított Teresznek-völgybe, itt egyből két tábla is fogadott minket, felirataik olvashatóak voltak: "Borsodnádasd 4 óra" "forrás a vikkendháznál 10 perc" Borsodnádasd 4 óra? Na akkor az nekünk 6, jegyzi meg csibészes mosollyal a szája szegletében Tavaszi Széll. Jóvanna, értem én a célzást, értem, majd nem bámészkodok annyit! (végül belefértünk bőven a 4 órába...) A Teresznek-völgy éppen mint a mesében, a vikkendháznak már ugyan csak a nyoma van meg, de aki itt vikkendezhetett valaha az kb a Piroska és a Farkas meséből a nagymama kunyhójában érezhette magát, az erdő ölelésében, (farkas nélkül.) Palinapuszta előtt erdei aszfaltutat érünk, érkezik balróla sárga jelzés, "hadi út", írja egy táblácska a sárgáról...hümmm? (utánanéztem, a 100km a Vörös Hadsereg Útján nevezetű túra egy szakasza volt ez) Az erdészház előtti szakaszon tobzódtunk a fémtáblákban, elképesztő módon és mértékben fogadták magukba a fák ezeket a '60-as évekbeli turistatörténeti emlékeket!
fémtáblák...
1. Borsodnádasd 4 óra, alatta "forrás a vikkendháznál 10 perc"
2. 1. - passz, másik: "Szarvaskői-nyereg", azaz a mai Ökörhegy-nyereg
3. Ökörhegyi-nyereg /Szarvaskő-nyereg/
Maga az erdészház sajnos elhagyatott, pusztul, de még egyben van, menthető lenne. Feljegyezzük a számot az igazolófüzetbe, és nekiveselkedünk a szintábra szerinti második komoly kihívásnak, a Cinókás-völgyben felkapaszkodunk ismét 450m környékére, a Cinókás-orom, majd a Vajdavár irányába. Ismét bőven 400 méter felett vagyunk, Heves és Borsod megye határán hosszan kanyarog együtt a Partizán út piros jelzése a megyehatárral, itt-ott szép kilátást biztosítva a környező hegységekre. -Milyen hegy lehet az ott? -kérdezi túratársam - A Szilvás-kő néz ki így oldalról, de az szerintem messzebb van. -válaszoltam neki, aztán mikor picit később a Szilvás-kőnek vélt hegy mögött felbukkant a Salgóvár, majd a Karancs 727 méteres csúcsa akkor bizonyossá vált hogy nem tévedtem, tényleg a Szilvás-kő dupla púpja volt az. A Kohász Kék útvonalával pár száz méteren együtt megy a Partizán Piros, aztán egy erősebb kaptató, majd Vajdavár alól egy szép kilátás a Bükk felé (a Bélkővel természetesen :-) ) és megindul az ereszkedés a Remete-völgyben Borsodnádasd irányába.
Laza, kocogós ereszkedés, folyamatos beszélgetés, majd az ominózus "Hangonyitó 15km" Junoszty fémtáblácska következett így sorban. Borsodnádasd előtt még átbeszéltük a világ dolgait, visszapillantva elköszöntünk a hátunk mögött kukucskáló Vajdavártól, majd a borsodnádasdi művelődési ház bélyegzőjét beszerezve megkezdtük a logisztikát Ózdon át vissza a Hangonyi tónál hagyott kocsihoz.
1. kilátás a Medves-vidékre
2. az "igazi Bükk" felé a Vajdavár alól
3. Borsodnádasd határában
4. a nap táblája :-)
Epilógus: Wenzel Péter már várt minket, csöngetnünk sem kellett, jött ki elénk a kapuba. Felesége túrós batyut sütött nekünk. (az előbb ettem meg amit csomagolt belőle az útra, nagyon finom volt...) Vittem egy laptopot, átnéztük a Kohász Kéktúra fotóimat, kérdezett, válaszoltam, majd a Partizán túra fotóit is megnéztük közösen, mielőtt a jelvényt megkaptuk. Mesélt Ózdról, a kohászatról, a régi turistákról, mindenről. Az ilyen idős, sokat látott emberek óriási értékei, szinte lexikonjai egy-egy vidéknek, kifogyhatatlan információ mennyiséggel. Isten éltesse őket sokáig!
Köszönöm! Igen, érdekes olvasmány, nem sok lehet belőle. Tényleg kár, hogy a fényképmelléklet nincs meg. Ráakadtam a világhálón, és úgy gondoltam figyelmetekbe ajánlom. Köszönöm a figyelmességedet!
Megint patinás, jó anyagokat tettél fel. Az útikönyv a borsod-bükki turizmus beindulásának éveibe kalauzol vissza. Az angyalos térkép pedig a nagy klasszikus. Még ma is érdemes elő venni, néhány régi név pontosítása érdekében.
1979/2016
ez csak ízelítő...
az egykori zöld sáv nyomai (volt ez kék + is)
akkor és most, 1979/2016
régi, új egymás mellett
