Keresés

Részletes keresés

trix29 Creative Commons License 2016.01.02 0 0 11993

Köszi szépen! Beszélni képtelenség vele. Vagy pszichikai eset vagy iszik, nem tom... Felvételre már én is gondoltam, hátha később sajnos szükség lesz rá.

Előzmény: arrius7 (11992)
arrius7 Creative Commons License 2015.12.31 0 0 11992

Először meg kell próbálni beszélni vele. Ha ez nem megy, ugyanolyan önkényesen eltávolíthatjátok az akadályozó tárgyakat, ahogy ő odatette. Ha fenyegetően lép fel, vagy megtámad, lehetőleg készüljön videofelvétel a történésekről (egyébként is érdemes a helyszínt fényképekkel dokumentálni).

Lényeges, hogy ha magántulajdon is egy terület, de közforgalomban van hagyva (közforgalomban hagyott magánút), akkor azt annak tulajdonosa csak a közlekedési hatóság engedélyével kerítheti le, a hatóságnak pedig figyelembe kell venni az érintettek véleményét, érdekeit is. A hatóság döntésével szemben is lehet fellebbezni, bírósághoz forduli.

Mivel ez esetben egy jogotok csorbul, megpróbálhatjátok az eredeti állapot helyreállítását kérni az önkormányzatnál is birtokvédelmi eljárás beadásával. (Oda azonban már nem árt ügyvéd, legalább a beadvány átnézésére, mert abban mindennek rögtön szerepelni kell.)

Előzmény: trix29 (11990)
arrius7 Creative Commons License 2015.12.31 0 0 11991

Akkor ez az ajándék visszakövetelésének esete. A birosag.hu-n olvashatsz erről pontosabbakat:

http://projektjeink.birosag.hu/sites/default/files/allomanyok/ptk_e_learning/ptk9/lecke5_lap3.html

Az ajándékot visszalehet követelni:

- ha az ajándékozónak arra létfenntartása érdekében szüksége van, és a megajándékozott létfenntartását nem veszélyezteti

- ha a megajándékozott, vagy ahhoz köthető személy jogsértést követ el az ajándékozóval szemben

- ha az ajándékozónak az ajándékozással kapcsolatos lényeges feltevése végleg meghiúsult.

 

Előzmény: T.Dorina94 (11989)
trix29 Creative Commons License 2015.12.31 0 0 11990


A következőben szeretném segítségétek kérni. Sorházi lakásban lakunk és új szomszéd költözött mellénk pár hónapja. A szomszád a közös garázsbehajtóra ( ami a mindenkinek saját garázsába vezet és maga  a garázslehajtó egy-egy fele mindenkinek a saját tulajdona) középre szöges léceket helyezett ki és a lejáró elé az utcafrontra ( ami társasházi közös tulajdon) úgy áll meg az autójával, hogy e két kadályozó tényező miatt nem tudunk a saját garázsunkba behajtani. Kérdésem lenne, hogy van-e jogszabály amire hivatkozhatunk, hogy nem jutunk be a  birtokunkra, illetve szükség esetén elvihetjük-e a saját feljárójára kitett szöges léceket, ami miatt nem tudunk a mi garázslejárónkra ráhajtani? Előre is NAGYON köszönöm!

T.Dorina94 Creative Commons License 2015.12.30 0 0 11989

Csak a nagymamám szeretné semmissé tenni. 

Előzmény: arrius7 (11988)
arrius7 Creative Commons License 2015.12.30 0 0 11988

Már amennyiben az az eset van, hogy mind az ajándékozó, mind a megajándékozott szeretné semmissé tenni a dolgot - nem pedig esetleg egy külső harmadik fél...

Előzmény: T.Dorina94 (11985)
T.Dorina94 Creative Commons License 2015.12.30 0 0 11987

Köszönöm a segítséget! 

Előzmény: Laci/Zápolya (11986)
Laci/Zápolya Creative Commons License 2015.12.30 0 0 11986
Előzmény: T.Dorina94 (11985)
T.Dorina94 Creative Commons License 2015.12.27 0 0 11985

Tisztelt Ügyvéd úr!A nagymamám a lakás haszonélvezője a tulajdonjogot pedig a nővéremnek adta vissza vonható-e a tulajdonjog és ha igen hogy? A választ előre is köszönöm! 

dr_ius Creative Commons License 2015.12.25 0 0 11984

Szökés csak akkor merül fel, ha nem jelentkezett időben a büntetés-végrehajtásra. Rendőrségen tehetsz bejelentést.

Előzmény: Törölt nick (11982)
dr_ius Creative Commons License 2015.12.25 0 0 11983

Nem tudhatod meg, kívülálló alatt azt értjük, hogy még sértett se vagy. Persze ha ott voltál a tárgyaláson, az nyilvános akkor tudod.

Előzmény: Törölt nick (11981)
Törölt nick Creative Commons License 2015.12.24 0 0 11982

Bocsi, ismét egy kérdés! :) Nem fogyok ki belőlük! ;) Ha valaki külföldre szökött a börtönbüntetése elől és ha tudom, hogy hol rejtőzködik... Hol tehetek feljelentést, bejelentést? :D

Előzmény: Törölt nick (11981)
Törölt nick Creative Commons License 2015.12.24 0 0 11981

Egy utolsó kérdés! :) Kívülállóként meg tudhatom ügyészségen vagy bíróságon, hogy valaki letöltendő vagy felfüggesztettet büntetést kapott? Köszi!

Előzmény: dr_ius (11980)
dr_ius Creative Commons License 2015.12.24 0 0 11980

Felfüggesztett szabadságvesztéssel lehet külföldre utazni.

Előzmény: Törölt nick (11979)
Törölt nick Creative Commons License 2015.12.24 0 0 11979

Köszönöm a gyors válaszod! Lenne még két kérdésem. Felfüggesztett ítélettel lehet külföldre utazni hosszabb távra? Ha nem lehet, akkor mi jár érte?

Előzmény: dr_ius (11978)
dr_ius Creative Commons License 2015.12.24 0 0 11978

ha fogvatartott (előzetes letartóztatásban van), akkor azonnal foganatba veszik. Ha szabadlábon védekezik, akkor írásban megkapja a másodfokú ítéltet postán, az ellen általában már nincs helye fellebbezésnek, csak felülvizsgálatnak. Amikor leírják az ítéletet, akkor ezzel egyidőben az alapján kiállítanak egy értesítő lapot a b. csoport részére, és továbbiakban ők intézik a Bv-vel a behívást, azaz kap egy külön behívót postán, hogy melyik napon, hol és mikor kell megjelenjen.

Előzmény: Törölt nick (11977)
Törölt nick Creative Commons License 2015.12.24 0 0 11977

Üdvözlet! Szeretnék egy olyan kérdésre választ kapni, amennyiben lehetséges, hogy büntető ügyben másodfokú ítéletet meg fellebbezését követően az ítélethozatalkor azonnal elviszik az elítéltet vagy levélben kapja az értesítést a börtönbevonulásról? Hálás köszönet a válaszért.

arrius7 Creative Commons License 2015.12.23 0 0 11976

Mindenképpen tudnia kell róla, hiszen el kell fogadnia a tulajdont, illetve ajándékot.

Annyit tudsz csinálni, hogy ha már ki van nézve a lakás, akkor saját nevedre megveszed, aztán mikor jónak látod, neki ajándékozod (ami illetékmentes). Viszont ha az ő nevére és tudtával történne a vétel, akkor esetleg állami támogatást is igénybe lehetne venni. Amúgy mért kell ezzel annyira sietni, ha megvan a pénz? (Egyébként meg úgyis húzni fogja a száját, hogy ő nem ilyet akart, nem ott, stb. - amennyire a mostani fiatalokat ismerem.)

Előzmény: ike58 (11975)
ike58 Creative Commons License 2015.12.23 0 0 11975

Most akarok venni az egyébként nagykorú fiamnak egy lakást. De nem akarom, hogy már most tudjon róla. Jövő nyáron amikor befejezi az egyetemet, csak akkor adnám oda neki. Hogy lehetne ezt úgy megoldani, hogy az illetékekkel együtt ne kerüljön többe mintha most rögtön az ő tudtával megvenném a nevére?

GTI100 Creative Commons License 2015.12.22 0 0 11974

Ez így elég zavaros. Azt írtad, hogy fizetnetek kell amikor hozzák. De nem hozták. Gondolom akkor te meg nem fizettél. Ha mégis akkor mire? Mit szeretnél? Mit akar írni az ügyvéd a felszólító levélbe?

Előzmény: Bartata. (11973)
Bartata. Creative Commons License 2015.12.22 0 0 11973

Üdv !

 

Napelemet szerettünk volna szereltetni a házunkra, ezért szerződést kötöttünk egy céggel a kivitelezésre. A fundamenta fedezi a projectet.

Ez év februárjában, egy szerdai napon kaptunk egy telefont, hogy fizessük ki a rendszer árát, mert a szerződés szerint fizetnünk kell , amikor leszállítják a rendszert. Pénteken majd hozzák.

Nos, azóta sem hozták még. Mint kiderült , alvállalkozók voltak, és a fővállalkozó nem fizette ki őket. Ezt meg is értem. Dolgozgattak a nyáron. Azt vártam összeszedik magukat, és ősszel nekem is elvégzik a munkát. Ha elkezdem őket ócsárolni minden felé, akkor a saját esélyeimet csökkentem. Eddig úgy néz ki, hogy nem számolják fel a céget, de a türelem már elfogyott. Beszéltünk egy ügyvéddel, aki azt mondta ír nekik egy felszólító levelet. Gondolom ez annyi mint halottnak a csók.  Egyéb megoldás ?

arrius7 Creative Commons License 2015.12.15 0 0 11972

Itt van hatályos PTK elévülésről szóló része (nem hosszú, 1 oldal, el lehet olvasni):

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1300005.TV&celpara=6:22#xcelparam

6:25. § [Az elévülés megszakítása]

(1) Az elévülést megszakítja

c) a követelés kötelezettel szembeni bírósági eljárásban történő érvényesítése, ha a bíróság az eljárást befejező jogerős érdemi határzatot hozott

6:22. § [Elévülés]

(1) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a követelések öt év alatt évülnek el.

Előzmény: hatton (11971)
hatton Creative Commons License 2015.12.15 0 0 11971

Köszönöm a válaszod!

 

Az új elévülési törvény nem pont arról szól hogy semmit nem ér a felszólítás?Azt hiszem 2014 márciustól.

Előzmény: arrius7 (11970)
arrius7 Creative Commons License 2015.12.14 0 0 11970

Örülj a pernyerésnek, nem kis dolog idáig eljutni. Az adós magatartását vagyonkimentésnek hívják és természetesen törvénytelen. Elvileg van lehetőség a megajándékozottak ajándékainak zár alá vételére, ill. hogy a végrehajtást adott esetben a megajándékozottakkal szemben is le lehet folytatni. Ügyvéddel konzultáljál mindenképpen, ő az ügy részletei alapján tudja megmondani, hogy pontosan mire van lehetőség és kezdeményezni is tudja az eljárásokat.

Megszakítani az elévülési időt minden esetben úgy lehet, hogy az ügyvéd ajánlott levélben hivatalos formában felszólítja a tartozás megfizetésére. Ha ez mondjuk 4,5 évente megtörténik, úgy az illető nem szabadul a tartozástól, sőt még kamatozik is. Az, hogy 5 évig nincs semmi a nevén, az nem számít, csak hogy fel lett-e szólítva.

Előzmény: hatton (11969)
hatton Creative Commons License 2015.12.12 0 0 11969

Sziasztok!

Jogerősen megnyeretm polgári peren követelésemet,viszont azt a tájékoztatást kaptam,hogy adósom leiratott/elajándékozott mindent a nevéről.Van értelme kifizetnem a behajtási illetéket annak tudatában,hogy nem tudnak elvenni tőle semmit?Költségeim így is magasak.Mit lehet tenni?Olvastam az új 2014es jogszabályról az elévülésről.Ha 5 évig semmi nincs a nevén,akkor hogyan lehet megszakítani ezt az időt úgy,hogy legalább újra induljon?A felszólításnak ha jól olvastam nincs értelme."Megrövidítésem" 2013ban történt.Gondolom egy bíósági behajtó számítógépes rendszerben nézelődik,és addig nem tesz semmit amíg nem látja értelmét annak hogy megmozduljon.
köszönöm a válaszokat előre is!

nemethgab_01 Creative Commons License 2015.12.09 0 0 11968

Sziasztok! Elévüléssel kapcsolatban írok. Az új PTK szerint a fizetési meghagyás, vagy emlékeztető kiküldése már nem hosszabbítja az elévülést. Viszont mi van a korábbi ügyekkel?

2009-ben küldött Kováts Sebestyén ügyvédi irodája egy BKV pótdíjból eredő felszólítást, majd 2014 őszén a BKV küldött ugyanerről. Követelheti a tartozást a BKV? Köszi előre is.

GTI100 Creative Commons License 2015.12.09 0 0 11967

Legnagyobb csodálkozásomra a cég a határidő előtt egy nappal elküldte az elszámolást. Nem annyi persze mint amit én számoltam, de ez egy másik menet lesz. Így igazából annyira nem is fontos tudni nekem hogy mi is az végrehajtási záradék.

Előzmény: GTI100 (11966)
GTI100 Creative Commons License 2015.12.08 0 0 11966

Közel hét hónapos vita után a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) a javamra döntött egy korábbi devizás autóhitel ügyben. A vita lényege az volt , hogy a pénzügyi szolgáltató mondvacsinált okra hivatkozva megtagadta az elszámolást és persze ebből következően egy fillért se kaptam vissza abból a számításaim szerint kb. 140 ezer Ft-ból ami nekem visszajár. A PBT határozatában azt írta, hogy kötelezi a pénzügyi szolgáltatót, hogy tizenöt napon belül tegyen eleget elszámolási kötelezettségének. ha pénzügyi szolgáltató a PBT kötelezést tartalmazó határozatát a teljesítési határidőn belül nem hajtja végre, a Kérelmező kérheti a bíróságtól a tanács határozatának végrehajtási záradékkal történő ellátását.

 

A pénzügyi szolgáltató az egész eddigi eljárás során ott szívatott ahol csak tudott. Jó okom van feltételezni, hogy most sem akar elszámolni. Ez a kb. 140 ezer Ft túl sok ahhoz, hogy lemondjak róla, ahhoz meg szerintem túl kevés hogy még ügyvédet is fizessek belőle. Kérdéseim tehát:

 

  1. Mi ez a végrehajtási záradék, mire megyek vele?
  2. Melyik bíróságtól kell kérni én lakhelyem a pénzügyi szolgáltató székhelye szerintitől?
  3. Hogy kell ezt kérni, van erre nyomtatvány?
  4. Kell ehhez ügyvéd?
  5. Kerül ez nekem pénzbe?
arrius7 Creative Commons License 2015.12.04 0 0 11965

Amire te gondolsz, az nem a kézbesítési vélelem, hanem a hivatali eljárások ügyintézési határideje. Ezeket a Ket. tartalmazza (a bírósági ügymenetre meg szintén annak a saját szabályozása). Tény, hogy ha kicsit is nem esik kedvükre valamilyen döntés meghozatala, akkor hajlamosak az eljárási törvényt (a határidőivel együtt) figyelmen kívül hagyni, az ügyet nemhogy sokáig húzni, hanem egyenesen 'beejteni két asztal közé', stb. módon elsüllyeszteni. Ebben az esetben lehet kérni felügyeleti eljárást.

Abban egyetértek, hogy a jegyzőkönyvek felvételénél (vagy hogy egyáltalán szükséges jegyzőkönyvet felvenni) nagyon figyelni kell, mert döntéseknél hivatkozási alap lehet.

Előzmény: Törölt nick (11963)
Törölt nick Creative Commons License 2015.12.04 0 0 11964

Másik kedvencem az alapítói okirat módosítása. Még ha az alapító szándéka az, még csak elmegy. De mikor állam akarja... brr. nonszensz.

Hogy lehet valakit erőszakkal visszazavarni az anyjok p...-ba???

 

Címzetes Nagytócsánhelyi Törvényszéktűl

Hét Vezér Egyesület részére

Etelköz, Tarjántól Nyékig

 

Tisztelt Álmos, Előd, Ond, Kos, Tas, Huba és Töhötöm Urak!

 

Értesítem Önöket, hogy 2011. évi CLXXV.tv előírásai alapján az Önök közhasznú besorolása megszűnt, mivel kiadásaiknak legalább 25%-át nem dorbézolták el személyi jellegű ráfordításként, nem volt szőlő és lágykenyér, és nem volt elég haverok buli fanta. Értesítem, hogy Alapítói Okiratukat át kell szerkeszteni, különösen a  Vérszerződésük 4.pontját Uniós előírások miatt módosítaniuk kell:

Hogyha valaki utódaik közül hűtlen lenne a vezér személyéhez, vagy egyenetlenséget szítana a vezér és rokonai között, a bűnösnek vére omoljon, amint az ő vérük omlott az esküben, melyet Álmos vezérnek tettek.

A vérről jut eszembe, hogy Vérszerződésük érvényességnek fenntartásához 15 napon belül gondoskodjanak ÁNTSZ engedélyről.

                                                    Tisztelettel: Ondó Tünde bírósági titkár

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!