Szívesen :) Tudomásom szerint a csütörtök és a vasárnap lesz az a két nap, ahogy eddig is, de előfordulhat akármely más napon is erősítő kocsiként, és igen, marad a Bcmz.
Köszi szépen a választ. :) Még annyi kérdésem lenne hogy az a heti 2 mely napkon lesz? Illetve marad a Bcmz kocsi? Köszi :)
"A ruszki hálót én is szívesen megtekinteném, bár erre kevés esélyt látok, volt olyan, hogy még a vonatkalauzt se engedték be, hanem Szása kivitte neki az átjáróajtóhoz a jegyeket. Aztán a szlovák-lengyel határon is volt egy aranyos, még a határőröknek is beletelt egy kis idejükbe mire bejutottak a ruszki kocsiba. :)"
Akkor az alapján amit legutóbb láttam enyhülnek a viszonyok. :) Múlt héten egyik nap az Avalán a két magyar kalauz kedélyesen diskurált az orosz kolleginával az orosz hálónál indulás előtt. Sőt aztán induláskor is oda szálltak.... :))
Egyébként hallani hogy menetrendváltástól svájciak csinálják a fekvőkocsit a Walzerban. Erről lehet tudni valami biztosat? Valóban svájci lesz, marad magyar esetleg mindkettő előforul majd?
A 318-as, minden nap közlekedő kocsit csinálják majd a svájciak, míg heti 2x és nyáron naponta marad nekünk a 319-es.
Illetve az is foglalkoztat egy ideje, hogy mondjuk a DACIA -n mennyire mehetek be az éjszakás szakaszra? Igazából az Avala -n akartam 2× is benézni a ruszki hálókba, hogy milyen is egy kocsi bellülről, de mind2× a kaller pont észrevette terveimet (1.o -kocsiban volt...) így többé nem próbáltam meg.
A ruszki hálót én is szívesen megtekinteném, bár erre kevés esélyt látok, volt olyan, hogy még a vonatkalauzt se engedték be, hanem Szása kivitte neki az átjáróajtóhoz a jegyeket. Aztán a szlovák-lengyel határon is volt egy aranyos, még a határőröknek is beletelt egy kis idejükbe mire bejutottak a ruszki kocsiba. :)
Még annyit hogy a http://www.zelpage.cz/razeni/ - oldalon fent vannak a 2008-as cseheket érintő vonatok összeállításai. (nekem való vizuális formában :))) )
Warsóba "a szeretett-termes" kocsi lesz ahogy néztem... :(
Nincs lezárva az átjáró útközben? Szerintem akkor ildomos megnézni, amíg nem érkeznek az utasok. Meg fogom próbálni, méghozzá azzal az őszinte magyarázattal, hogy hamarosan ezzel akarok utazni.
Amúgy indulás előtt mennyire lehet, vagy nem lehet felnézni egy EN-re? [Keleti Pu.] Leküldenek, ha nincs tikett?
Illetve az is foglalkoztat egy ideje, hogy mondjuk a DACIA -n mennyire mehetek be az éjszakás szakaszra? Igazából az Avala -n akartam 2× is benézni a ruszki hálókba, hogy milyen is egy kocsi bellülről, de mind2× a kaller pont észrevette terveimet (1.o -kocsiban volt...) így többé nem próbáltam meg.
A Dacia -n útban Wien -be már többször is megfordult a fejemben, hogy benézek egy ÖBB-s háló/kusett -be , de nem tudom, hogy ez mennyire szabad nem szabad, ha elvileg nincs ott keresnivalóm!
???
Életem első nemzetközivonatos útjáról hazajövet még 2004 -ben a Kálmán Imre EN -on (Wien - Bp) végigmentem egy kocsin, ahol nem lehetett belátni a fülkékbe - később jöttem rá leszálláskor, hogy ez valami "alvóskocsi" volt, de akkoriban még nagyon luser voltam a vonatozáshoz. Csak a 150-es voanl Bhv -it ismertem meg a Bartók EC62 hatása alatt voltam....
Nem tudom, de ki kellene menni a vasútállomásra, és megnézni a hálóhelyet előre. A Venezián már ólálkodtam kicsit, de jöttek a fizetős vendégek, így nem volt ideje a kalauznak velem foglalkozni. Azért megnéztem a hálót és a fekvőhelyest is, hosszú alvásra előbbi tűnt alkalmasabbnak. December 2-án mindenesetre meglesz az első élmény az EN 220-ason, Padova és Dijon között. Hálókocsi, 3 személyes fülke, 160 EUR.
Egyébként hallani hogy menetrendváltástól svájciak csinálják a fekvőkocsit a Walzerban. Erről lehet tudni valami biztosat? Valóban svájci lesz, marad magyar esetleg mindkettő előforul majd?
Igazából számomra nem túl bizalomgerjesztő a svájci kusett. Mármint ha azok járnának amik pl Hunter27 topiktárs 1902-es hsz-ében szerepelnek, illetve amiket én láttam (1499es hsz). Belülről persze lehet hogy nagyon kényelmes :) de kívülről kicsit gaz. :)
ha sétálós, vagy kényelmes vagy, akkor alsó ágy, ha végállomástól végállomásig szeretsz feküdni, akkor jó a felső is. A középső szerintem a legrosszabb választás (a cuccot se lehet jól elhelyezni), bár ahhoz még sose volt szerencsém :)
Hova érdemes fekvőhelyet kérni? Én egy középső/alsó ágyra gondoltam felsőre semmiképp de érdekelne hogy tapasztalataitok szerint melyik a legkényelmesebb lehetőség.
Úgy hazudnak a keletiben, mint a vízfolyás a késési adatokkal kapcsolatban...
12:38 "...a 11 óra 18 perckor Zürich, Innsbruck, Salzburg, Wien-Westbahnhof felől érkező Wiener Walzer EuroNight vonat műszaki okok miatt előreláthatólag 60 percet késik..."
Végül ~12:40 -kor gördült be az első vágányra... Ez nálam olyan 82 perc késés nem pedig 60.
~13:30 "... a menetrend szerint 10:13 perckor Varsó, Drezda, közvetlenkocsikkal Rajka felől érkező BATHORY gyorsvonat MŰSZAKI OKOK MIATT előreláthatólag 180 percet késik" Ez nálam nem 180, hanem MÁR 198. Végül ~13:35 -kor futott be a vágány 1 -re... :-)))
~13:30 A kedvencem és egyben a hab a tortán: "... a Wien Westbahnhof felől érkező Avala InterCity vonat a vonat KÜLFÖLDI KÉSÉSE miatt előreláthatólag 50 percet késik" ...
"A Kelebia Újvidék utirányon át Belgrádba közlekedő Avala InterCity vonat MŰSZAKI okok miatt előreláthatólag 20 perces késéssel indul..."
Ez már csak azért is baromság, mert a 12:48 -as érkezés +50 perc = 13:38 (végül 13:42 lett)... A 13:15 -ös indulás +20perc = 13:35
Tehát elvileg 13:38 -kor KÜLFÖLDI OKOK miatt ÉRKEZIK, de 13:35 -kor MŰSZAKI OKOK miatt tud indulni hümmmmm
Végül 14:06 -kor indult (+51)
Személykocsi fanoknak: A 406 -os kocsi a szokásos 61 81 21-71 ... ÖBB Bmz új Bmz helyett szintén új Bmz volt, de 61 81 21-90... sorozatú...
Ezzel a kocsisorozattal a Transalpin ÖBB EC -ben taliztam....
Lehet, hogy korábban már volt itt róla szó, csak ezt a topicot nem követem nyomon:
Az lenne a kérdésem, hogy az a Vorteilscard akció, amit a nemzetközi pénztárakban szórólapon hírdetnek, az hogyan működik? Utazott ilyennel már Közületek valaki? Hogyan tudom érvényesíteni a kedvezményt? Megveszek egy 50 %-os jegyet, és ha felmutatom ezt az adatlapot kitöltve, és leadom a jegyvizsgálónak?
"Semmi bajom azzal, ha külföldre vágysz. Menjél. De még egyszer: nem az adófizetők pénzén."
Ugyan-ugyan...bocs, én az első kerületben lakom, az én pénzemen ne világítsanak a II. kerületben, minek az nekem. Kapcsolják le.
Sajnos a dolog nem olyan egyszerű, mint ahogy írod. Én például most mentem volna Prágába - vonattal. Igen, kint elkölteni a jövedelmem, bocs.
Lehetőségek:
- Student Agency busz: 9000 Ft - Saját autó: kb. 20.000 Ft - Vonat: 19500 Ft. - Repülő: 45000 Ft.
Gondoltam a busszal nem megyek, mert fene sem ül rajta 8 órát, repülő oda ennyiért nem éri meg, egyedül vezetni nincs kedvem, hát legyen a vonat. Kimentem a pályaudvarra, és pénztárzárás előtt 5 perccel nemes egyszerűséggel nem szolgáltak ki. Hogy "ezzel nem most kell idejönni". OK. Akkor megyek mégis autóval, hát nekem teljesen mindegy.
Tudni kell, hogy lehet, hogy Te az adófizetők pénzét félted (és tudnád még mennyi mindenre költik :), de a MÁV-on jelenleg kétféle utas van:
- aki muszájból használja - és aki alkalmanként, mert éppen esik a hó, nincs kedve autózni, stb
Namost a MÁV-START által biztosított szolgáltatásokról méltán elmondható, hogy a második csapatot nemigen sikerül vonathoz szoktatni a közeljövőben sem. Akkor miről beszélünk? :) Nem is beszélve arról ami belföldi turizmus néven zajlik. Ott van például a Balaton. Mit hallunk évek óta? Jajj hát nem jön a külföldi. Jajj hát nem jön a külföldi, mostmár a magyar is jó. Dehát a magyar sem jön, illetve jön, de nem alszik itt.
Tessék mondani. Az elmúlt 15 évben, történt bármilyen lépés, hogy a Balatonnál fürdésen kívül bármi mást is lehessen csinálni?
Gondolom a tárgyalások már nagyrészt lezárultak, és érdekelne, hogy van esély, hogy a Kvarner IC továbbmegy, mint Zágráb (Fiume, estleg Split) illetve, hogy nyáron lesz-e megint Goldoni IC? Ha tudja valaki, kérem válaszolja meg!
Köszönöm, és bocs az offért, de azért gondolom ez a többséget érdekli.
Megvettem a lenti hozzászóláshoz tartozó jegyeket. Egy és háromnegyed óra és a személyzet négy tagja kellett hozzá. Hazudnék, ha elégedettségről kéne beszámolnom. Wasteelsnél történt mindez. Nem mondom, kissé összetett feladat egy bécsi kirándulójegyhez képest, de nagy kitartással megoldottuk. :-)
Persze nem sikerült beleférni a költségkeretbe, és akkor még finoman fogalmaztam: ~82 ezer Ft. Továbbá a keresők (bahn.de, trenitalia.com, SNCF honlapja) ismerik Marseille Provence Aeroportot mint vasútállomást, a foglalási rendszer nem. Pedig az SNCF szerint Lyon - Aix-en-Provence TGV - Marseille Aeroport egy jeggyel leutazható. De ez legyen a legnagyobb bajom, majd ott megveszem a buszjegyet.
A német vasút (DB) tájékoztatása szerint pályaépítési munkák miatt november 24-én 16.15-től november 25-én 08.00-ig a vonatforgalmat Bad Schandau és Dresden Neustadt állomások között vonatpótló autóbuszokkal bonyolítják le. Ezzel összefüggésben a térségben közlekedő nemzetközi és belföldi személyszállító vonatok közlekedésében az alábbi változások lesznek: 1./ november 22-én (csütörtök) az EC 170 sz. vonat csak Berlin Südkreuz állomásig közlekedik. 2./ november 24-én (péntek) az EC 170 sz. vonat csak Budapest – Keleti pu. - Bad Schandau között közlekedik. Bad Sachandau - Dresden Neustadt között vonatpótló autóbuszok közlekednek az alábbiak szerint: Bad Schandau indul: 18.25 /autóbusz/ Dreseden - Neustadt érkezik:19.35 Az utasok a vonatpótló autóbuszból Dresden – Neustadt állomáson az alábbi menetrend szerint közlekedő vonatba szállhatnak át: EC 2570 sz. vonat Dresden – Neustadt ind.:19.41 Elsterwerda 20.24 Berlin Südkreuz 21.47 Berlin Hbf. 21.54 Berlin Gesundbrunnen 21.58
A Horvát vasúttól (HZ) kapott tájékoztatás szerint pályaépítési munkálatok miatt a november 11-én közlekedő 241 sz. (Venezia) vonat Savski Marof - Zapresic - Zabok - Varasdin - Koprovnica útirányon át közlekedik. Az elterelés miatt a vonat a MÁV hálózatára kb. 100 perc késéssel fog érkezni. A fenti napon a Gyékényes - Bp. vonalon közlekedő belföldi kocsik eredeti útvonalukon járnak.
Miért nem hozzák akkor már Kotor-Murakeresztúron? Mia z, hogy a belföldi kocsik az eredeti útvonalon járnak? Azok miért mennének más irányban, amikor azok nem lépnek ki? Gondolom azt akarták írni, hogy önállóan leközlekedteti őket a MÁV - nagyon helyesen.