Az enyém is fogta a nagykendőjét és ment a kemencét befűteni és kenyeret sütni. Még ma is meg van a fénykép, amin testvéreimmel vágtuk az akácfa gallyait és hordtuk neki: Hatalmas kenyereket sütött, igazi kenyérlángossal, hol csak zsírral kente a közepét, de ilyentájt mindig káposztás volt a legfinomabb.
És ilyenkor sütötte a kenyértésztából a gubát, amit holnap én is megsütök.
Mesélős nem volt, hallgatag, csendes és nagyon dolgos öregasszonyra emlékszem, miközben jóval fiatalabb volt, mint most vagyok én.
Az a jó benne, hogy tanmeseszerűen "alkalmazható".
A gyerek kinevetheti a félelmeit, beláthatja a hibáit, annélkül, hogy papolni kellene neki, és piszkosul élvezi az előadást, amikor a mama, papa morog, visít, hörög, ugat, jajjgat, nevet, vinnyog, prüszköl, pofákat vág:), stb. azaz eljátsza a sztorit. Azért volt jó a nagyihoz helyezni, mert így egy kicsit messzebbről szemlélhette a történést.
Erre utólag jöttem rá, nálam ez elég ösztönös ráérzés volt.
Én is élveztem az előadásokat, és a fantáziámat is kiélhettem:))), Fiacs meg adta az újabb tippeket!
cippiMár megint mókázik a gépem! Tündéri ez a picipuli, továbbadom az unokámnak, mert ő is "hasból" szokott mesélni a kisfiának, vagyis a dédunokámnak. Én olyankor ki vagyok tiltva a szobából, mert a hasbólmese csak meghitt kettesben az igazi.
A Fiamnak mindig azt meséltem a picipuliról, ami aktuális volt.
Például, ha félt a szem- vagy az orrcsepegtetéstől, akkor a picipulinak is kellett..., a nagyi megpróbált csöpögtetni, de nem hagyta az állatka, azután betegebb lett, így kénytelen volt megengedni, de írtó nagy cirkuszt csinált. Fiacsom majd leesett az ölemből úgy nevetett, amikor eljátszottam, hogyan prüszkölt, visítozott, harákolt stb.
Máskor torkos volt a picipuli, és végigkóstolt mindent a nagyi kamrájában. Ha ízlett, akkor pocakdörzsölős, elégedett nyam-nyam volt, ha kemény, akkor kiabált, hogy "e bene kő", mint a tigris a kukoricára, és persze beleivoptt az ecetbe is..., na akkor lett nagy köpködés, vonyítás (általam):)), a végén elrontotta a gyomrát és diétáznia kellett......
Persze, aranyos megnyilvánulásai is voltak, a sünsün pedig mindig bölcsességre tanította.....
hogyne lenne szabad! Én is szeretnék mesélni a régi időkről, hadd ismerjék meg a fiatalok nagyanyáik életét. Hol látta mamicska azt a riportot? Lehet, hogy NagyonI vagy kdezsoe elő tudják neked varázsolni!
Hát
Mert el kell mondanom, a mamicska látott egy riportot Beloianniszról. És mutatták, megszólaltatták az isk.igazgatónőt, aki Aranka barátnőm lánya és volt tanítványom, és tizenévesen láttam utóljára. Most kicsit szomorú vagyok, miért kellett nekem pont akkor elmenni hazulról!
37-en voltak elsősök, velük a matek órán mesében éltünk . Karácsony előtt gondolatban fát díszítetteünk piros, szines, szaloncukorral, húsvétkor meglestük a nyuszikat amint festették a tojást sok féle színűre, kitettek erre-arra száradni, ellopott belőle a róka, stb. Évvégén rajzoltak Mi szeretnék lenni, ha nagy leszek. Tíz tanítványom matektanár szeretett volna lenni.
Nyolcadikig minden évben hét kitűnő tanuló volt. /én csak 1. 2.ban tanítottam őket/
gépem megint megzavarodott Neked akar kedveskedni? Szóval az ablak elmesélte az ajtónak, hogy mit lát, persze, főleg az unokám utcai viselkedéséről számolt be neki.
Szia, Cetem! Ne sértődj, csak gyere, és mesélj! A "nagy ház" is más, meg az "erdei kunyhó" is! A nagy ház jó kis bulizásra, hancúrozásra való, az erdei kunyhó csöndes beszélgetésekre, mesélésekre, valahogy úgy, ahogy régen töltötték a falusi estéket. Telente nagyanyám fogta a nagykendőjét, meg az én kezemet, és mondta: megyünk Zsófi nénédekhez "beszígetni". De jó is volt! Mi gyerekek játszottunk a kuckóban, és füleltük, miről beszélgettek a felnőttek. Egyébként aranyos hasbólmese ötleteket adtál. Jöhet a többi!
Viszonzásul: az én egyik unokám kedvenc meséje volt az ajtó és az ablak bMeszélgetése. Az ajtó irigykedett az ablakra, hogy az mennyi min
Akkor vegyem magamra a vidám és kedves állatsereglet tagságát? Én nem bánom...
Végül is a cet az csak egy bálna:))
Lenne mit mesélnem. Nekem is meséltek úgy hasból, ha nem is tartott sokáig ez az aranyélet..., de a mai napig emlékszem apám Malac-meséire, aki egy kedves, de butuska, csínytevő állat volt, és nálunk randalírozott:)).
Én folytattam a Fiamnál, csak a mi főhőseink a picipuli és a sünsün voltak, és a nagyinál randalíroztak, ill. a sünsün illedelmes volt, és "jógyerek", a picipuli meg neveletlen és szertelen, de fejlődőképes.....
...és persze volt sok kedvenc, kitalált mesénk, meg az életünkből vett is, mert minden gyerek szereti, ha a szülei, nagyszülei a saját gyermekkorukról mesélnek!
NagyonI!
Érdekel a mesesarok, legyen szó igazi, vagy költött mesékről! De most elbizonytalanodtam......
szereti a mesét-cet, de nem akar tolakodni és higítani a régi baráti kört..... + nem is sértődős!:)) + ért a szóból...
....akkora a nyüzsgés nálad, hogy még egymás szavát sem értjük, vagy ami rosszabb, félreértjük. Minek is mennénk? Ono végignézett a háza vidám népségén. Kedvesek- gondolta, de nekem a régiek kedvesebbek. Szorosabbra tekerte magán a fátylát, és kisuhant az ajtón. Senki sem vette észre.
Suhant vizek, erdők fölött, és egyszer megpillantott egy kis erdei kunyhót. -Itt megpihenek- gondolta. Benyitott, és a hunyorgó parázs előtt kuporogva megpillantotta Onit, amint épp a tüzet élesztgette. -Idetaláltál? -pillantott hátra Onora. Maradhatok?
- Maradj. Majd szép csöndben elbeszélgetünk.Aztán hátha idetalálnak a többiek
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy titokzatos hölgy: Ono. Ono a csillagösvény végén,az üveghegy oldalában lakott, egyedül. Azért volt titokzatos, mert senki emberfia nem látta: a fejebúbjától a lábujjáig sűrű fátyol borította, csak a szeme csillogása és a szíve parázslása tetszett át a fátylon. A háza csodálatos nagy volt, de legfőképpen csodálatos. Ha akarta, a tengerpartig ért, ha úgy akarta, ki kuckóvá zsugorodott. Egyedül élt, de nem volt egyedül. Sűrűn látogatták barátai, barátnői, azok elhozták számára a nagyilágot. Iri a madarakról szeretett mesélni,Zon a virágokról. Oni tréfás meséi néha még Eske szomorú arcát is mosolyra derítették.Orka a nagyvilágból hozta a híreket, Uska és Ics a konyha tájékáról. Ice egy-egy csöndes mondatával kacagtatta meg a társaságot, Sőd azonnal segített, ha a ház nem engedelmeskedett Ono akaratának, és nem akart tágulni, vagy zsugorodni. Ölg szerette a rendet. Bizony, rálegyintett Zoka fenekére, ha az féktelen jókedvében vagy feneketlen bánatában megrángatta mások haját. Így teltek Ono napjai barátai körében. Letörölték egymás könnyeit, ha lehetett, és nagyokat nevettek, ha úgy hozta a beszéd sora. Ezek a nagy nevetések hoztak változást mindennapjaikba. Először egy mókus kopogott be Onohoz. - Ti olyan jókat szoktatok nevetni! Befogadtok engem is? -Szívesen-mosolygott rá Ono. A mókuska vidáman futkosta körbe a lakást. -Olyan jó itt! Hívhatom a barátaimat is? Persze- tárta ki az ajtót Ono. Aztán a nyuszik jöttek. Bebújtak minden zugba, fölugráltak a vendégek ölébe, csiklandozták őket hosszú fülükkel. Jöttek soha nem látott madarak is. Olyanok, amilyenekről még Iri sem tudta mifélék. Megtelt a nagy ház nyüzsgéssel, futkosással, repdeséssel, vidámsággal. Ono élvezte a sokadalmat, azonban egyszer hiányozni kezdett neki valami. Ritkábban nyitottak rá a barátok, Uska, Orka, Iri, Zon, Eske, Ölg, Ice, Sőd, Oni, Ics, Zoka és a többiek. Hová lettetek? Miért nem jöttök?- kérdezte. Ne haragudj Ona- vonogatták a vállukat, de újabban akkora a nyüzsgés nálad,.....
Indításkor én a mesélj szót jóval tágabban értelmeztem volt. És bővebben kellett volna kifejtenem. Nem feltétlenül a holvoltholnem mesélésre gondoltam. A divatra, a főzésre is,,, mindenre, amit el lehet mesélni.. nem feltétlenül az unokának- egymásnak is például.
Mi van az első szerelmetekkel? Tudtok róla valamit??Vagy tartjátok-e a munkahelyetekkel- ha nem dolgoztok már a kapcsolatot??? STB.
Gyertek, Nagyik!! Meséljetek!! Én ma este fogok...
NagyonI!
Emil ment!
Bescanneltem, áttettem html formátumba, tárhelyet regisztráltam, de A fenyő csak nem ment fel a hálóra... Bénázok még egy kicsit! :-)
Istenem!! Bár igazad lenne... de amiket jómagam tapasztaltam mostanság... Na és a legújabb felmérések::::::(((((
Bár így lenne!!
De a kisgyerek az biztos, hogy jobban szereti a "hasból" mesét. Ez tetszett nekem: hasból mesélni.Mennyi mindent lehet nekik mesélve megtanítani!! Igen: az állatszeretetet. Mert az -nem én találtam ki- nem jön magátől. beleneveljük a gyerekbe.
Egyszer kiderítem, hogy az egértől valő viszolygásomat kinek köszönhetem::)))
Alsóban kellett egyszer olyan fogalmazást írnunk, hogy ha én iskolapad lennék....
te jó ég! Mennyi ötlet volt!! Szinte mindenki azonosult a paddal. Senki sem akarta, hogy olyan gyerek üljün rá, aki belevési a nevét, benne hagyja a szemetet...
Egyébként -zárójelet feloldottam:Isten hozott!!Mesélj!!
Nem mondhatod el senkinek, mondd el hát mindenkinek..(bocs Karinthy Frigyes, hogy elferdítettelek..)
Pirine! Mondd el itt.. mondd el nekem.. mesélj... lehet, hogy olvasónk lesz még.... Képzelj el egy csendes hallgatóságot... Én makacsul hiszem, hogy leszünk mi még többen is---
Mesélj!!
Egyik este én azt szeretném elmondani, hogyan jött az ötletem a topik indítására.
Egyelőre nem túl szerencsés ötletem, de elindult... döcögve, sántítva,,lökdösve, de
Jó délutánt drága pirine, s nektek is , akik talán betévedtek!!!
Betonozás folyik a házban.. el fog aludni a kisunokám??? Zaj zaj hátán.... pedig de jó lenne 1-2 órácskát azt csinálni, amit akarok...
Emesélni, hogy milyen jó volt nekem (de akkor ki tudta ezt?), a rengeteg mese között felnőni!
Másodikos voltam, amikor elkezdtem könyvtárba járni. Koperneczky bácsi volt a könyvtáros. Szintén az áttelepülők közül. Drága , drága Koperneczky bácsi!! Nem tudom hány éves lehettem- talán 12-13, amikor a kezembe nyomta az Operák könyvét. Mire gondolhatott?? Elképzelni sem tudom, hogy beváltottam-e a hozzáfűzött reményeit, mindenesetre hamar felfedeztem, hogy az operák meséi nagyon izgalmas olvasmányok. Keletkezés, bemutatás mit sem érdekelt. De a sztorik csodálatosak voltak!
Nem is emlékeztem volna erre az egészre, ha később,amikor barátnőm elcsodálkozott, honnan ismerem a "librettókat" , emlékeim közt kutakodva
felidéztem drága falukönyvtárosunkat.
Lehet, hogy unoka elaludt a zajban...? ... hát én is tudnék...
Délelőtt a Kiskakas gyémánt félkrajcárját meséltem neki... sajnos a török császár szerepében káprázatosabb voltam, s inkább a mérges császárnak szurkolt.
Tavaly novemberben kiskakas voltam... egy kicsit messzebb... Egy kicsit sokkal
Nekem annak idején nem meséltek, de én meséltem magamnak. Néztem a felhőket, és királykisasszonyok, fák madarak repültek felém.
Eltelt 70-75 év. A múlt hetekben napnyugtakor jöttünk hazafelé, ismét megelevenedtek és meséltek a felhők. Csoda szép havas hegyoldal felé mentünk, tele fával, bokorral, madarak repültek....Második gyerekkor, mesével , madarakkal, apró örömökkel, sírdogálós hangulatokkal
Majdnem 300 km.re vagyok az otthonomtól.Két hete láttam Távolunokát...Egy hét múlva lesz kettő.Hogy mennyit okosodott két hét alatt!! Elmeséltem neki is "költözéses" mesémet. Rendkívüli adottságokkal rendelkező teherautó vagyok. Mint Tom Sawyer barátja, aki hol hajó volt, hol a kapitány, hol kikötött, hol indult...
Na és micsoda vonat vagyok!! Eszméletlen jól pöfögök, s ha átváltok palacsintássá, megkérem becses hallgatóságomat, hogy segítsen nekem palacsintasütőmet felemelni....
És ekkor újra pöfögök, sípolok, füttyögök...Azt hiszem mégsem a várnagyiság vonz.. vonatnak lenni sokkal jobb...
