Éppen nagyanyai mivoltomból fakadóan sürgős sütni valóm van, de ez már csak nem fér belém:
Amikor a lányom megszületett, érvényesen elmondható volt: "Mondd meg lányom a lányod lányának, hogy sír a lánya..." 5 élő nemzedék vehette körül a bölcsőt! Közülük sajnos leghamarabb az én nagymamám - az ő dédnagyanyja halt meg.
Nekem is több dédszülőm és nagyszülőm, sőt egy ükszülőm is élt, amikor születtem, de akihez legjobban kötődtem, éppen ő, "Mama"... Így hívtam, nálunk azóta is van mindenféle titulus, de MAMA csak ő volt!
A férjét elvitték malenkij robotra, ott maradt egy kamaszlánnyal és egy komoly gazdasággal. Megbírkózott mindennel. Sokáig várta haza az urát, aki eltünt, akiről ma se tudjuk, mi történt vele. Aztán elszánta magát és újra férjhez ment, de alig éltek együtt, el kellett temetnie férjét.Ismét egyedül maradt.
Aztán harmadszor is férjhez ment - a család legnagyobb meglepetésére. Akkor olyan idős volt, mint most én. Emlékszem, egy kicsit én is csodálkoztam, (18 évesen az ember mindenkit öregnek lát), de nagyon szurkoltam neki! Azt hiszem, utolsó éveiben boldog volt.
Ő maga úgy halt meg, hogy a munkából egyenesen bement kórházba és soha többé nem jött ki.61 éves volt, az én életemben az első közeli halott, évekig nem tudtam elgyászolni.
Nagyapákkal rosszabbul áltam. Közülük az anyai dédapámra és az apai nagyapámra emlékszem.
A dédapám édesanyámnak volt a "minden", sok időt töltött vele, őt a dédpapa tanította meg egy csomó dologra, többek között hímezni is!. Én már kevés időt éltem vele, ügyes kezére, és kevert magyar-német beszédére emlékszem.
Az apai nagyapám viszont hosszúéletű, még a lányaim számára is eleven emlékű nagyapa volt.
Bölcs, sokat olvasott (!) parasztember ... Tőle, és az apámtól tudom, hogy a parasztember a legokosabb a világon...:-)
Kedves városiak, jól olvassátok: nem buta, bunkó, hanem okos és bölcs.. :-)
Én tényleg ezt láttam gyermekkoromban!
Mert a gazdálkodónak egyformán értenie kellett a növényekhez, az állatokhoz, a meteorológiához, a kereskedelemhez, tudni kellett "orvosolni" az állatokat, világra segíteni a kisborjút, a kiscsikót, tudni kellett, mit, mikor, hová vessen, mikor szántson, mikor arasson...
Most pedig, a paraszti élet dícsérete után, tényleg elmegyek sütni az unokáimnak!
:-)
az bant leginkabb, h az en gyerekeimnek se volt nagymama-nagypapa ...
mesekre visszaterve;
mikor az en gyerekeim kicsik voltak akkor tort ki a SUSU orulet. imadtak ...
es olyan jol lehetett a SUSU-t tovabb meselni, aktualizalni, napi problemakat elsusuzni. nekem nagy segitseg volt ...
Nekünk nagy szerencsénk volt, mert Pesten kb. 3 sarokra laktak Apuék és a nyár az mindig olyan volt, hogy már óvodaszünetkor reggel átvittük őket, s ha sikerült este hazaimádkozni, akkor hoztuk, persze gyakran nem jöttek 5 unoka volt 9-9 hónap különbséggel, s ezek mind a mai napig ezer kilométerek távolságában is együtt vannak.
Kivéve, aki 18 évesen önként elment...:-((((
De soha nem tudtunk mi sem együtt lakni, megváltozott a világ. A nagymamám például a menyét (Anyumat) tudta annyira szeretni és fordítva, hogy vele lakott. Nem a 3 lányával. Anyu is nagyon szerette és tisztelte őt, jó volt látni. Nekem már nem sikerül ugyanez.
háromszögre hajtható, gyárilag kötött, vastag, gyapjú berliner kendők, amelyek századunk fordulójától a fejre is húzva a téli ruha szerepét is betöltötték.
Bocs Mézontófű!!! Amíg te kiráztad a kisujjadból. én keresgéltem a pontos leírását... megtaláltam....
az az a nagy fekete kendő, amelyet Pesten csak az igazi falusi piaci kofákon látsz. Hatalmas, mintegy terítő, s azt háromszögre hajtva volt kabát, kendő, takaró...minden.
A mai változó világban nem hiszem, hogy irigylendő az együttlakás. Legalábbis az egy fedél alatti nem.
Szia!!
Nem tudhatjuk, hogy milyen nagyik vagyunk/ leszünk/ voltunk.. Igyekszünk, ha lehet, segítünk- ha közelebb vagyunk könnyebben, ha távolabb nehezebben persze...
De szeretetet, törődést, figyelmet adni kilométerekről is lehet....
De annyit elárulok neked, hogy a simogatás, vagy az első önként adott puszi- soha nem mondanám, hogy adjál puszit a nagyinak. Ad, ha akar. Ha nem puszit, ölelést...
Vagy ha az ölelésre sincs mód: telefonáljunk a nagyinak, hogy sikerült a bilibe .....Ez is szívetmelengető....
ugy irigylem azt akinek volt igazi (IGAZI) nagymamaja ... mikor gyerek voltam mindig amulva hallgattam a "megyek falura, ezt-azt sut a nagymama" torteneteket.
(egesz eletemben varosban eltem, es anyam szuperul fozott, de sose sutott.)
egyik nagymamamat soha nem lattam ... a masikkal is megszunt minden kapcsolat 6 eves koromban.
gyerekeim 20 felett, meg nem "esedekes" az unoka, de akarmi is lehet ... milyen nagymama leszek, de az semmi, milyen anyos??
kar, hogy nagyon keves a csaladdal egyutt lako nagymama ... tudom csak az unokaknak kar ...
Az enyém is... Nem maradtál le semmiről, hiszen szeretteinket tulajdonképp nem is kell idéznünk, itt ülnek a vállunkon.Nem figyelted meg, hogy van egy csomó kaja, amit szeretsz/és érdekes módon a felmenőid közül is valaki/k szerette/ék... Vagy éppen nem...
Énrám már néhány éve rámtelepedett a nyomothagyni vágya. Most hagyogatok.. Hogy a lemenők megtartanak-e ezek közül a nyomok közülk, vagy elhagyják???
Szerintem hagyunk. Persze ahogy mindannyian mások vagyunk, úgy a nyomaink is mások....
Kedveskéim, tegnap lemaradtam a nagyi-idézésről, de még hadd lopakodjak vissza. Csak az egyiket ismertem, kemény szász asszony volt, mindent tudott. Tőle tanultam meg mindent, amit ma is hasznosítok: sütni-főzni, horgolni, kötni és bár nem teszem , de szappant főztünk, tésztát hatalmas lapokban gyúrtunk, szárítottunk, csoda karácsonyi dolgokat gyártottunk. A messzi Szászrégenből került Budapestre, de a két szobás zuglói lakásban is tartotta szokásait és művelte a régi háztartást. Nagyapám--értelemszerüen az ő férje--viszont egy ezereszű székely / nagyon büszke volt, hogy az ősei lófő székelyek voltak...ez nekem kölönösen hangulatos volt, mindig valami szép lófejre gondoltam.../, aki egész életében tar kopaszra borotválta a fejét és imádta egyszem unokáját. Ő tanitotta meg, hogyan jár az óra, hogy követik egymást a napok, hónapok, évek, miután nem volt más és főként fiú unokája, velem barkácsolt, kertészkedtünk, szilvalekvárt főztünk csuda nagy üstben--mind megannyi felejthetetlen emlék....vajon mi hagyunk valami maradandó emléket is a mieinkben ?
Az utóbbi évek számomra legmegrendítőbb élménye az volt, amikor szeretett anyósom / ilyen is van..én nagyon szerettem az anyósomat/ már előrehaladott Alzheimerben szenvedett, nehezen ismert fel bárkit is, az egyetlen a családban az én 22 éves középsúlyos értelmi fogyatékos fiam volt, akivel bensőséges kapcsolata volt. Őt mindig megismerte, a gyerek meg türelmesen ült az ágya mellett, fogta a kezét, anyósom meg mesélt a gyerekkoráról, ő hallgatta , órákig "elbeszélgettek". Ugyanez a "gyermek" pár napja megkérezdezte, vajh ő is meghal egyszer ? Az igenlő válasz után felcsillant a szeme és azt mondta: akkor engem a /nagy/Mami mellé temessetek.....na most elhomályosodott a képernyőm....Rr
Hogy szoktak egy topikot reklámozni?? Szeretném, ha szélesebb körben ismertté válna ez a dumaparti lehetőség is. Illik-e más topikban meghívót betenni?? Egyben megtettem, de bizonytalan voltam az illendőség mián.
Tegnap megidéztük egy páran nagymamánkat. Többünkének berlinerkendős volt a nagyija.Volna kedvetek ma nagyapa-idézésre?
Nekem mindenképpen meg kell a napokban tennem, mert az enyém igen kemény ember volt, de engem annyira szeretett, hogy amikor az első mesémben említett "költözésre" került sor, nekik nem kellett volna költözniük. De felkerekedtek. Azt mondták:
Látni akarjuk, mi lesz abbul a lánkábul (ez én voltam).Ötven évesek voltak!!! És jöttek az ismeretlenbe! Mennyire szerethetett!!
Ő sem volt mesélős fajta. De csinált nekem hintalovat. Egy-két éve lettek hintalókorúak az én unokáim. Sikerült nekik egy hasonlót találnom...És még mindig őrzöm - ma már ugyan játékospolc- az első könyvespolcomat, amit ő készített.
"Trallala, trallal pritty, pretty, prütty" énekelte vidáman Nagyi, amikor végre leszállva az autóbuszról betoppant jó meleg kuckójába.
De hisz megjöttek! De hisz itt vannak- sóhajtotta boldogan, s belemerült az olvasásba. Volt mit... Istenem!! volt ám!! És kövér boríték is várakozott rá mindenféle gyönyörűséges virágmaggal, olyan lemezzel, hogy lesett állát azóta sem sikerült helyre pofoznia.
De ami még szebb... berlinerkendős nagymamáját érezte maga mellé lépni. Nagymama nevetett. Nagymama gyönyörű volt a fekete berlinerkendőben. A kontya sem látszott ki alóla... De ő nem tudott mesét. Mert ő talán nem is emberből volt. Nagyi most értette csak meg: azért volt olyan légies, mert szeretetből volt. Mindene... mindene... mindene.
A legféltve őrzöttebb titkát már fiatalasszony volt Nagyi, amikor nagymama elárulta neki. Nagymama akkor mondta el a fogamzásgátlás leghatásosabb módját. 16 éven aluliak (15? 14? vagy már 12??) ne figyeljetek!!!:
Na lányom, mondta. Egyszerű az: később kell lefeküdni mint az ember, s korábban kell felkelni...
Igaz (lehet)... igaz... Csak a korábban kelés ne lenne...
Nagy üdv mindenkinek, aki betért melegedni. Nagyi kuckója olyan szeretne lenni mint a mesebeli gomba, ahol mindenki elfér....
Tulajdonképpen jó éjt szerettem volna kívánni: tudjátok mit?? Meg is teszem: jó éjt!
Berliner kendő volt ugye? Édesanyám is azt szerette idős korában. / Te jó isten, én már 50 évesen is öregnek láttam. És már 10 évvel túléltem. /
De jó visszamélázni abba a szép gyerekkorba!
Ez lesz az ünnepi programom: vissza 70-75 évet!
Tegnap itt volt a régi iskolámból egy tanárnő. Ebben az iskolában végeztem a polgári iskolát, nyugdíjasan meg tanítottam ott, Mindig hívtak azóta is karácsonyi ünnepségükre, de én? ilyen öregen? Aztán tavaly idejöttek értem kocsival, és olyan jól éreztem magam. Most a fogam miatt kapálództam ellene, de visznek csütörtökön este.
Az enyém mesélt, de igazi meséket a fiatalságáról, néha a szentek életéről, vallásos volt, de nem bigottan. Egy gyönyörű, régi imádságra is megtanított, továbbadom:
Paradicsomban csendítenek,
Az angyalok tündöklenek
Kelj fel, kelj fel Szüz Mária,
Megfogták a szent fiadat,
Keresztfára feszítették,
három szöggel felszögezték
Piros vérét elhullajtották,
Az angyalok felszedték,
A kehelybe öntötték.
Aki ezt az imádságot
Este-reggel elmondja.
Az vélem lészen a szent paradicsomba'
Úgy el tudtam mélázni minden során! A keltegetésen /hogy megijedhetett szegény Mária/ meg hogy hogy szedték fel....
Az enyém is fogta a nagykendőjét és ment a kemencét befűteni és kenyeret sütni. Még ma is meg van a fénykép, amin testvéreimmel vágtuk az akácfa gallyait és hordtuk neki: Hatalmas kenyereket sütött, igazi kenyérlángossal, hol csak zsírral kente a közepét, de ilyentájt mindig káposztás volt a legfinomabb.
És ilyenkor sütötte a kenyértésztából a gubát, amit holnap én is megsütök.
Mesélős nem volt, hallgatag, csendes és nagyon dolgos öregasszonyra emlékszem, miközben jóval fiatalabb volt, mint most vagyok én.
Az a jó benne, hogy tanmeseszerűen "alkalmazható".
A gyerek kinevetheti a félelmeit, beláthatja a hibáit, annélkül, hogy papolni kellene neki, és piszkosul élvezi az előadást, amikor a mama, papa morog, visít, hörög, ugat, jajjgat, nevet, vinnyog, prüszköl, pofákat vág:), stb. azaz eljátsza a sztorit. Azért volt jó a nagyihoz helyezni, mert így egy kicsit messzebbről szemlélhette a történést.
Erre utólag jöttem rá, nálam ez elég ösztönös ráérzés volt.
Én is élveztem az előadásokat, és a fantáziámat is kiélhettem:))), Fiacs meg adta az újabb tippeket!
cippiMár megint mókázik a gépem! Tündéri ez a picipuli, továbbadom az unokámnak, mert ő is "hasból" szokott mesélni a kisfiának, vagyis a dédunokámnak. Én olyankor ki vagyok tiltva a szobából, mert a hasbólmese csak meghitt kettesben az igazi.
A Fiamnak mindig azt meséltem a picipuliról, ami aktuális volt.
Például, ha félt a szem- vagy az orrcsepegtetéstől, akkor a picipulinak is kellett..., a nagyi megpróbált csöpögtetni, de nem hagyta az állatka, azután betegebb lett, így kénytelen volt megengedni, de írtó nagy cirkuszt csinált. Fiacsom majd leesett az ölemből úgy nevetett, amikor eljátszottam, hogyan prüszkölt, visítozott, harákolt stb.
Máskor torkos volt a picipuli, és végigkóstolt mindent a nagyi kamrájában. Ha ízlett, akkor pocakdörzsölős, elégedett nyam-nyam volt, ha kemény, akkor kiabált, hogy "e bene kő", mint a tigris a kukoricára, és persze beleivoptt az ecetbe is..., na akkor lett nagy köpködés, vonyítás (általam):)), a végén elrontotta a gyomrát és diétáznia kellett......
Persze, aranyos megnyilvánulásai is voltak, a sünsün pedig mindig bölcsességre tanította.....
hogyne lenne szabad! Én is szeretnék mesélni a régi időkről, hadd ismerjék meg a fiatalok nagyanyáik életét. Hol látta mamicska azt a riportot? Lehet, hogy NagyonI vagy kdezsoe elő tudják neked varázsolni!
Hát
Mert el kell mondanom, a mamicska látott egy riportot Beloianniszról. És mutatták, megszólaltatták az isk.igazgatónőt, aki Aranka barátnőm lánya és volt tanítványom, és tizenévesen láttam utóljára. Most kicsit szomorú vagyok, miért kellett nekem pont akkor elmenni hazulról!
37-en voltak elsősök, velük a matek órán mesében éltünk . Karácsony előtt gondolatban fát díszítetteünk piros, szines, szaloncukorral, húsvétkor meglestük a nyuszikat amint festették a tojást sok féle színűre, kitettek erre-arra száradni, ellopott belőle a róka, stb. Évvégén rajzoltak Mi szeretnék lenni, ha nagy leszek. Tíz tanítványom matektanár szeretett volna lenni.
Nyolcadikig minden évben hét kitűnő tanuló volt. /én csak 1. 2.ban tanítottam őket/
gépem megint megzavarodott Neked akar kedveskedni? Szóval az ablak elmesélte az ajtónak, hogy mit lát, persze, főleg az unokám utcai viselkedéséről számolt be neki.
Szia, Cetem! Ne sértődj, csak gyere, és mesélj! A "nagy ház" is más, meg az "erdei kunyhó" is! A nagy ház jó kis bulizásra, hancúrozásra való, az erdei kunyhó csöndes beszélgetésekre, mesélésekre, valahogy úgy, ahogy régen töltötték a falusi estéket. Telente nagyanyám fogta a nagykendőjét, meg az én kezemet, és mondta: megyünk Zsófi nénédekhez "beszígetni". De jó is volt! Mi gyerekek játszottunk a kuckóban, és füleltük, miről beszélgettek a felnőttek. Egyébként aranyos hasbólmese ötleteket adtál. Jöhet a többi!
Viszonzásul: az én egyik unokám kedvenc meséje volt az ajtó és az ablak bMeszélgetése. Az ajtó irigykedett az ablakra, hogy az mennyi min
Akkor vegyem magamra a vidám és kedves állatsereglet tagságát? Én nem bánom...
Végül is a cet az csak egy bálna:))
Lenne mit mesélnem. Nekem is meséltek úgy hasból, ha nem is tartott sokáig ez az aranyélet..., de a mai napig emlékszem apám Malac-meséire, aki egy kedves, de butuska, csínytevő állat volt, és nálunk randalírozott:)).
Én folytattam a Fiamnál, csak a mi főhőseink a picipuli és a sünsün voltak, és a nagyinál randalíroztak, ill. a sünsün illedelmes volt, és "jógyerek", a picipuli meg neveletlen és szertelen, de fejlődőképes.....
...és persze volt sok kedvenc, kitalált mesénk, meg az életünkből vett is, mert minden gyerek szereti, ha a szülei, nagyszülei a saját gyermekkorukról mesélnek!
NagyonI!
Érdekel a mesesarok, legyen szó igazi, vagy költött mesékről! De most elbizonytalanodtam......
szereti a mesét-cet, de nem akar tolakodni és higítani a régi baráti kört..... + nem is sértődős!:)) + ért a szóból...
