Neked (is) tettem fel a dokis csoportképet. Krémes doki a legvilágosabb (a bimbóján is látszik), utána a bal oldali Sárgás doki, majd a jobb oldali, ennek bimbóján is látni a rózsaszín kontúrt, ami a sziromszélen is látszik kinyílt állapotban. Nem kívánok ennyi magocot megtartani, elég lesz kiválasztani a maradókat. Ezek mellett van a Csömöri varázslat, Csömöri kerekszirmú, Csömöri tünemény, Carora hasonlító nagy bugás, Pasztella, Rózsaszín szarvacskás lazac, Hamvas lazac. És van egy pár, ami idén fog először virágozni... Édes, de teher! Te hogy csinálod?
Több magonccal találkoztam, aminek bár szép a virága fotózva, de pl. nem viseli a metszést, vagy csak 2-3 évente hajlandó virágozni, vagy 2-3 virágot hoz egy bugában.
Nálam jó pár még csak most fogja kezdeni, vagy csak még később, mert tavasszal gombásodás miatt sokakat tarra vágtam. Valahol van Csillagszóróm tőled de ő még nem mutatja magát. A 4. képen Calypso van Helena társaságában.
Végül igen sok eső esett nálunk, jó, fülledt napok következnek...
Nálunk az éjjel volt akkora eső, hogy szegény leák a földig hajolnak úgy szétverte őket, de minden másnak meg nagyon kellett az eső a régóta tartó szárazság miatt.
Dőzsöltünk, aztán majd koplalhatunk a következő virágzásig! :-( De legalább nyugodtabbak vagyunk, amikor esik az eső! De olyan korán jött az első virágzás, hogy tényleg esélyes a teljes következő! A 4. képeden Csillagszóró van? Az enyém azon kevesek közé tartozik, ami még nem nyílt, de bimbós.
Gyönyörű lehetett nálad a látvány! Csodásak a virágaid és a képeid!
Én is tegnap fotóztam, szerencsére, ma már háromszor csapott le rájuk a vihar. Én direkt nem pakoltam be, hátha elriasztom az esőt. Én már nagyon vártam több, mint egy hónapja nem esett nálunk.
Magoncaim:
Márványos új ágon hozta formáját, így darabolás lesz.
Eladtam 5 nagy leanderemet. Luteum plenum, variegata, Mont blanc, Chopin-avagy Provance, Commandante Barhelemy. 2,5 méteresek voltak, nem voltam drága ,10 alatt mentek. Van még bőven.
Még jó, hogy tegnap nem átallottam fényképezgetni, ez az éjszakai eső váratlanul ért..., nem nagyon nézem a jelentéseket, a férjem szokott szólni, most nem tette..., kora este permeteztem is, remélem felszívódott reggelre. Hát ez van, mindig nem lehet megvédeni őket, majd jön az új csapat virág, az lesz aztán az igazi! :-) legalábbis reményeim szerint!
Úgy látom van néhány kép, amit kétszer tettem fel..., sajnálom, mert így kevesebb lett a többi! Na, majd azért lesz még miből válogatnom legközelebb! :-)
Hát nem tagadom, Aliz érezhette magát hasonlóan csodaországban..., most meg esik, esik és esik..., de ez is nagyon kell a földnek, nem is tudom mikor esett utoljára. Csak az a bosszantó, hogy tegnap éjjelre becipeltem a legtöbbet, és nem volt semmi eső. Este permeteztem, remélem valamennyire felszívódott. Na de elképzelem, hogy ez a virágmennyiség még akár ezen a nyáron megháromszorozódhat..., hiszen még csak június van! Ilyen virágzás júniusban tán még sosem volt, ám ahogy figyelemmel kísérem a dolgokat, ez jellemző másnál is erre a nyárra. Hurrá, csak így tovább! :-)
Nagy meleg, tápanyagcsökkenés a virágzás miatt, meg hasonlók. A levelek, ahogyan a virágok sem, nem örök életűek, jönnek újak, mennek a régiek, főleg persze nagy növényeknél.
Elő szokott fordulni az ilyesmi, a régi leveleknek előbb-utóbb menniük kell, elfáradnak, mint az emberek. Persze ahogy az embereknél is, a megfelelő tartás hosszabb eredménnyel jár, tápanyaggal, soha ki nem maradó locsolással lassítható a folyamat. Tudnod kell, hogy a mediterrán országokban nem sok levelük van a leandereknek..., szóval ez nem feltétlenül betegség. A leandert nem a leveleiért, hanem a virágaikért tartják! :-)
Talán soha nem tapasztalt virágözönben volt részem az elmúlt napokban, remélem ez a kis eső nem vet véget neki. Olyan vagyok néhány napja, mint aki kábítószer hatása alatt lehet :-) Azért is nehéz bármit feltenni, mert választani sem könnyű, szinte minden a lehető legszebb arcát mutatta mostanában.
Telitalálat! :-) Annyi kiegészítéssel, hogy az 5-ös a Krémes doki. A 4. első kinyílt virágát loptam le, nagyon tetszik. A 3-as is maradni fog, tavaly már nyílt. 6. rózsaszín szarvacskás lazac munkanevet kapta, ez egy kicsit nyomi virág, összetörte a szél.
Nekem is lett egy bordós magonc, de még nem készült róla jó kép.
Csináltam egy kis összehasonlítós képet, ami első nekifutásra legyen találós kérdés, ha van valakinek kedve a játékhoz. Annyit elárulok, hogy 6 db nevesített, 4 saját magonc.
Nem nyírtam, csaltam a fényképezésnél!:) Az a problémám ezzel a fajtával (is),hogy hosszú egyenes hajtásokat növeszt, a virágzásnál meg lóg mindene, nyílik szét az egész bokor, összekötve meg nem tetszik. A levélzete keskeny, közepesen erős, a növekedése is közepesen erős. A származását is kérdeztétek, egy nagy virágkertészetben (déli szerb határnál) felszámolták a leander iskolát, onnan vettem meg többet, elég lerongyolódott állapotban. Előttem vittek el egy lilát, azóta is vadászom, hogy hova került?Közeli fotót is csináltam egy párat, nem tudtam közelebbit, mert homályos lesz a kép.
Hát nem tudom mennyire megy át, csak telefonkép!:(