Rózsika!
Köszönöm a biztatást, de sajnos azért korántsem kedvező a helyzet. ugyanis senki nem érti, miért nem leszek terhes. kedvesem is rendben van, állítólag én is,.,,,, hát szóval nem tudom. Mindegy, egy azért biztató: most megyünk majd egy hét szabadságra, és akkor pont középidőben leszek...talán sikerül....ugye??? ugye sikerül?
A Kaáli megbeszélés ugrott, lemondták a találkozót. Egy fekete pont nekik. A következo találkozóig kb. másfél hét van hátra. Tehát tovább izgulok és számolom a napokat. Úgyhogy addig én is csak nézelodök.
Borka!
Örülök, hogy Nálad jól alakulnak a dolgok!
Sziasztok
Rózsika!
Nálam talán nem, mert ezerszer kellett már peteérés-vizsgálatra mennem, és az mindig jó volt.
Csak tudod most néhány hónappal ezelőtt hormonálisan elkezeltek, és hosszú ideig meg sem jött egyeltalán. És most talán újra beindult minden...talán. CSak most meg annyira fáj a hasam, hogy például egész éjjel nem aludtam. Pedig nem szokott egyébként ennyire fájni. Ez mitől lehet???
Én ezt nem értem. Én is örültem amikor idonként megjött, de az orvos azt mondta, hogy ez nem jelenti az, hogy peteérés is volt. Ez könnyen ellenorizheto az ébredési homérséklet mérésével. Nálam ez bizony elég egysíku volt.
Reméljük Nálad nem ez a helyzet!!
Azért nem jelentkeztem, mert ami velem történik, történt, az olvasható a hozzászólásokban (vizsgálatok, HSG, nyári gondolkodóba esés, stb.).
Pénteken megyünk a Kaáli Intézetbe az elso megbeszélésre. Gondoltam akkor talán már okosabbak leszünk és majd akkor elojövök a kétségeimmel. De azért köszönöm, hogy gondoltál rám.
Elnézést, hogy csak most tudok bekapcsolódni, de adódott egy kis munka.
De most lássuk szép sorjában:
Kedves Kovacs Erno!
Csak csatlakozni tudok ahhoz, amit csinnnKA leírt. Külön örülök annak, hogy ismét visszatértél erre a topicra és annak külön örülök, hogy a kedved, a lelkesedésed ismét a régi és ezzel nekünk is egy kis reményt ad, mert azt hiszem a lelkesedésed ránk is átragad. Amikor legutoljára írtál féltem attól, hogy a sikertelenség esetleg elveszi a kedvedet, de most már látom, hogy ismét feltöltődtél. Örülök neki.
Szia Benyus!
Nagyon jó, hogy ránktaláltál, és előre köszönjük ha segítesz nekünk, ha csak így a "hálón" keresztül is, "túlélni" ezt az egész dolgot. Nagyon örülök/örülünk annak, hogyha a tapasztalataidat megosztod velünk, hiszen Te már "eredménnyel" is büszkélkedhetsz és ez mindenkinek erőt adhat, ha esetleg éppen egy kicsit csüggedne. Köszönjük.
Szia Benyus, Te "régi motoros"! :-)
Hát már hogyne érdekelnének a tapasztalataid, az átélt megpróbáltatások... minden! Kezdhetnéd azzal, hogy pontosan hány évig is húzódott az ügy, hány éves voltál, amikor belekezdtél, s mennyi, amikorra összejött a bébi. Hová érdemes, hová nem érdemes fordulni stb.stb. Minden érdekel! :-)
...és előre is köszönjük!!!
Ma véletlenül ráakadtam erre a fecsegő oldalra és nagyon megörültem neki. Szerintem nagyon jó ötlet, hogy az érintettek megbeszélhetnek egy csomó mindent.Magamról csak annyit, hogy én már nagyon régi motoros vagyok e témában. Megpróbálom nagyon röviden elmondani az elmúlt 16-17 év történetét. 1984-ben kezdtem gyereket "akarni", illetve már előtte is egy-két évig, de nem nagyon zavart, hogy nincs semmi, sőt még kényelmesnek is mondhattam az állapotot. Azután csak egészen lazán kezdtem orvost keresni, hiszen nyilvánvaló volt számomra, hogy semmi bajom nem lehet. Most nem részletezem azt a kálváriát, amit végig csináltam, talán csak annyit, hogy amit végigolvastam a különböző levelekben az mind benne volt, sőt annál kicsit több is. De végigcsináltuk és az eredmény szerencsére nem maradt el. A lányom nyáron volt hét éves, most kezdte el az iskolát. Mindazt amit végigcsináltunk milliószor kaptuk vissza már idáig is. Tehát mindenkinek ajánlom, hogy soha ne adja fel és ne hagyja abba a kezeléseket egészen a biológiai óra lejártáig.
Azt hiszem elég sokat tudnék segíteni tanácsokkal meg hasonlókkal, ha nem bánjátok. Egy csomó mindenre reagáltam volna az itt olvasottakból, amit remélem később még megtehetek.
Bocsi, ha túl hosszú voltam.
Ernő, ezt nagyon szépen mondtad! :-)
Igen, mindig kell valami fogódzó, ami tartja bennünk a lelket. Tény, hogy minél tovább tart a bizonytalanság, az ember annál gyakrabban hajlamos arra, hogy csüggedten legyintsen. Pedig nem szabad. Tudom. Mégis néha olyan nehéz.
Azt hiszem, Buksi és a többiek nevében is szólhatok, amikor azt mondom:
mi mindnyájan egy ilyen "szép karácsony"-ról álmodunk! :-)
Én nyáron már nagyon közel álltam hozzá, annyira örültem neki, számolgattam, hogy karácsonyra mekkora lesz a pocakom... aztán most megint ott vagyok, ahol a part szakad. :~(
De nem adom fel! :-)
Buksi!
Én is csak gyűjtöm, gyűjtöm, gyűjtöm az energiákokat... de nem nagyon akar összegyűlni. Pedig jövő héten én is megyek az orvoshoz, megkezdem a macerát, amiben Te már derékig benne mászkálsz! Egyes ismerőseim szerint csak belevágni nehéz. Nem hiszem. Szerintem végigcsinálni(!) nehéz. Bármi is legyen, felkészültem. Nagy levegő, fejes a közepibe. Aztán már csak ítélethirdetésre vár az ember. Drukkolok neked jövő keddre! :-)
(Egyébként a kedves dédnagyinak sokban igaza volt, de én kiegészíteném még egy mondattal az ő bölcsességét: "Ha jobban meggondoljuk, nincs az a mennyiségű teher, amit ne bírnánk el... pláne, ha nagyon muszáj.")
Bocsánat, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem, de ma "dolgozós" napom volt. Most már itt vagyok.
csinnnKA, azért írtam, hogy nem tudom, hogy mi lenne a "jobbik" megoldás, mert teljesen bizonytalan vagyok, és az jár állandóan a fejemben, hogy mi van akkor, ha ez van és mi van akkor ha az. Állandóan a lehetőségeket latolgatom, azon gondolkozom, hogy vajon mi fog következni jövőhét kedd után. Persze ha már meglesz az eredmény akkor hip-hop letisztázódik minden, legalábbis remélem és az újabb feladatra tudok, és kell is majd koncentrálnom. Mindenesetre kíváncsi vagyok......
A dédnagymamám azt mondta: ..."drága kislányom, a Jó Isten csak annyit terhet ró ránk, amennyit elbírunk...."
Hát biztosan igaza van, de néha, amikor ez eszembe jut, arra gondolok, hogy "odafönt" ezt már megint elnézték, hogy már megint én kapok egy újabb csomagot.
A gyöngyszem nagyon aranyos, amikor elkezdtem olvasni, arra gondoltam, hogy Te tudod, hogy ez egy nyílt csacsogós topic, de a végére megnyugodtam. Tényleg aranyos.
Szia Rózsika!
Üdv a fedélzeten, a sorstársak között. Keress meg nyugodtan e-mail-ben, de sajnos tanácsot és nem tudok neked adni. Én azt tudom megosztani Veled ami velem történt, amit saját börömön tapasztaltam. De ezt nagyon szívesen megteszem és ha kérdésed akadna, arra is nagyon szívesen válaszolok, amiben tudok segítek. Ketten-hárman a topicon kívül is levelezünk, egy kis lelki vígaszért, vagy ha olyan téma merül fel, amit a nagy nyilvánosság előtt nem akarunk megtárgyalni.
Várom leveledet, kérdéseidet, ha tudok segítek.
Kedves Buksi!
Én csak most kapcsolódtam be a témába, hiszen most derült ki, hogy a helyzet rossz, de nem reménytelen. Már az is nagyon sokat segít, hogy tudom nem vagyok egyedül. Fordulhatok hozzád mail-ben tanácsokért?
Buksi!
A magam részéről nem tudom, melyik a szörnyűbb: hosszú hónapokon át várni és reménykedni (esetleg feleslegesen), vagy pedig "behatárolva lenni", tudva, hogy ennyi van és passz. (mármint kísérlet)
És hát igen, igazad van: nagyon nehéz elfogadni ezeket a dolgokat, főként, mert senki sincs, aki a "miért pont én?" típusú kérdéseket megválaszolja neked. DE! Volt régen egy idős néni szomszédunk, még egészen kislány voltam, amikor elmesélte az élete történetét, csak hogy megértessen velem valamennyit a "mi miért van" filozófikus mélységekből. Nagyon-nagyon boldog szerelmi házasság volt az övék, noha elég későn ment férjhez. Azt mondta, hogy az ő idejében 26 évesen férjhez menni már szinte lehetetlenség volt, "százkarátos" vénlányként könyvelte el a környezete. Aztán beütött a nagy szerelem. Mivel nem voltak túlontúl fiatalok, nem vesztegették az időt, mindjárt neki is ugrottak a gyerekgyártásnak. Ám eredménytelenül. Közel tíz éven át küzdött a gyerekért, 37 éves volt, amikor a legszebb éveit, csaknem teljes vagyonukat elherdálva végre beletörődött, hogy nem lehet gyereke. Nehéz volt ezt elfogadnia, hiszen a húga időközben két gyereket is szült, sitty-sutty, egyetlen pisszentés nélkül. Imádta a kölyköket, folyton ő vigyázott a húga gyerekeire. Aztán mi történt?! Amint beletörődött, s feladta a harcot a gyerekekért, a húga és a férje halálos autóbalesetet szenvedett. GYakorlatilag nem volt más hozzátartozója a két kicsinek, csak ő. Sajátjaként nevelte fel őket, s a tragédiát feldolgozva és "túlélve", mindnyájan megnyugodtak. Ő sokkal jobb anyja volt a gyerekeknek, mint a valódi, aki -állítólag- egy kicsit önző és viháncka volt. Szóval... a mese vége az lett, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak. A férje lubickolt az apaszerepben, ő pedig a húga gyermekeit száz százalékosan sajátjának tekintette. Szóval ilyen is van... most mondhatnánk, hogy tíz évi szenvedése alatt nem tudhatta, hogy mi a Sors (Isten?) szándéka azzal, hogy neki nem ad saját gyereket. De utóbb világossá vált, hogy az volt a sorsa: a nővére gyerekeit nevelje fel.
Végül egy gyöngyszem, ma reggel kaptam mélben:
"Éreztem, hogy nedves a lábam közt. Ő gyengéden közeledett, és amikor felém nyújtotta a kezét, már tudtam, hogy mit akar. Átkarolt, az ölébe vett. "Nem lesz semmi baj" - duruzsolta a fülembe. Aztán óvatosan a hátamra fektetett, vetkőztetni kezdett. Ott feküdtem meztelenul, szétterpesztett
lábakkal. Tudtam, hogy fantasztikus lesz! A nagy érzés, amelyre oly
régóta vártam, és mégis... mégis örökkévalóságnak tünt. Most végre elérkezett a pillanat: a tiszta pelenka! " Hát nem édes??? :-)))
Én sem vagyok vallásos, bár néha arra gondolok, hogy jó azoknak, akik azok, hiszen nekik van mibe kapaszkodniuk, hisznek abban, hogy mindenra van magyarázat, hogy mi miért történik úgy, ahogy. Lehet, hogy nekik a hasonló nagyszabású problémák feldolgozása könnyebben megy. Nem tudom..... Nekem csak az a bajom ezzel a megnyugvással az előre elrendelt végzetben, sorsban, hogy ,de miért pont én?, miért pont nekem kell beleesnem ebbe a történetbe?? Bár jóltudom, hogy nap mint nap nagyon sokan felteszik magukban ezt a kérdést, ha valami olyasmi történik meg velük, amire nem számítanak.
A türelem az pedig egy másik dolog, mert hát mit tudsz tenni mást. Vagy feladod, vagy türelmesen vársz a sorodra, jársz a vizsgálatokra, kezelésekre, próbálkozol hónapról hónapra reménykedsz (csalódsz) és nem látod a végét. Egy barátom mondta: " ...bármit szeretnél, a megfelelő szívásmennyiség letétele nélkül úgysem sikerül..." Elnézést a nyomdafestéket nehezen tűrő szóért, de tényleg így mondta. Mégegyszer bocsánat.
Így belegondolva a lombikbébi programba, ott csak az a rossz, hogy nagyon látszik a vége. Amikor elkezded tudod, hogy összesen ötször csinálják meg (persze ha van egy kisebb vagyonod elkülönítve erre a célra, lehet többször is próbálkoznod, de most vegyük csak az alap ötöt) és mikor elkezded, elkezdődött a visszaszámlálás. Már csak négy, márcsak három........ lehetőséged marad. Lehet hogy ettől többen is "begörcsölnek". Nem??
Buksi!
Értelek. Sőt, (nagyon is) MEGértelek!
S ugyan nem vagyok vallásos, azért a Bibliát elég jól ismerem, s jónéhány filozófiai bölcsességét a saját életemben is igyekszem hasznosítani.
Szóval "Ne aggodalmaskodj!" - szól a parancs. Különösen olyasmi miatt ne, amin _Te_nem tudsz változtatni.
Én egyébként fatalista vagyok. Azt vallom: pontosan az és pontosan úgy fog történni, ahogyan kell. (Persze ezt néha elég nehéz elfogadni, de az más lapra tartozik.)
Előbb-utóbb (így vagy úgy) túl leszel rajta. És azért az az ötszöri próbálkozás is lehet elég kecsegtető. ;-)
Csak nagy-nagy-nagy türelem kell ehhez az egész hosszú procedúrához. Talán ez az egyik legnagyobb próbatétel ebben az egészben, nem? :-/
Nem vesztem el, de ma egész délelőt dologidő volt, így nem jutottam ide. Megaztán a múlt hét végén két napon keresztül próbálgattam ezt a topicot, de nem járt erre a madár sem. Örülök, hogy újra itt vagytok.
csinnnKA kedves! Szó sincs fásultságról vagy beletörődésrő, csak nem tudom, hogy minek is örülnék igazán, mert ha a HSG azt mutatja, hogy átjárható a petevezeték, a méhnek nincs semmilyen alaki, látható problémája, akkor elkezdődik a kisérletezgetés, gyógyszerek, injekciók próbálgatása, ilyen-olyan tesztek készítése, úgy gondolom ez egy hosszú procedura lenne, és talán az sem vezetne eredményre. Ha azonban azt mutatja a röntgen, hogy zárva vannak a petevezetékek, akkor nincs más hátra mint csatlakozni a lombikbébi programhoz. Viszont azt csak ötször lehet megpróbálni és akkor vége.
Hát nem is tudom...., ezért vagyok bizonytalan.
Szia Borka!
De jó, hogy újra hallok felőled, és örülök, hogy jobb a közérzeted, mint volt a múlthéten.
Borka!
Azt azért ne csináld, hogy "egyáltalán nem". Legalább egy szóval értesíts minket az események állásáról. (Hát ez az, egyelőre nálam is "áll"-nak az események, nem haladnak. Össze kéne szedni magam végre. Jó lenne, ha én írhatnám nektek azt, hogy: "Beindultunk!".) :-)
Köszönöm, igazán jól esik!
Remélem egyszer majd arról számolhatok be - még ebben a topicban -, hogy amiatt nem jött meg. (Bár szerintem akkor én kibújok a bőrömből örömömben, és vagy egyáltalán nem írok majd, vagy pedig regényt írok ide nektek, kedveseim!!!)
Borka!
Azért őrület, mi, hogy már ilyesminek is örül az ember lánya?! :-)
De az igazi mégiscsak az lesz majd (reméljük), ha nem jön meg... "amiatt". :-)
Drukkolok mindnyájunknak!
Én is itt vagyok ám!
Most egy kicsit megint jobb a kedvem, mert érzem, hogy mégis "életben van" a "női szervezetem". Buksi, tudod, hogy írtam, hogy hormonálisan elkezeltek, és sokáig meg sem jött, meg nem is éreztem semmit, hogy egyáltalán peteérésem lenne (Ugyanis én azt mindig megérzem, azon az oldalon egy kicsit görcsölök akkor.) Na, hát múlt hét végén éreztem valamit, most pedig már azt érzem, hogy hamarosan megjön....Tudom, hogy ennek momentán nem kellene örülni - hiszen ez azt jelenti, hogy megint nincs baba -, de legalább MŰKÖDIK!!!!
Buksi!
Az utolsó előtti mondatodat nem értem. Segíts értelmezni. Fásultság és beletörődés, "elegem-van-mindenből" típusú elkeseredés... jól éreztem?! :-(
Hékáska, ne csináld már!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :-)
Igazad van! A hozzáállás a legfontosabb kérdés. A Klinikán a falra ki van téve egy tábla és rá van írva: hit, akarat, lendület.
Azért kiváncsi vagyok, bár megmondom őszintén nem tudom minek is örülnék jobban, ha átjárhaltó lenne, vagy ha nem? Most ezzel kapcsolatban egy kicsit össze vagyok zavarodva.
Buksi!
Igen, asszem mindnyájan ettől a "sajnálom, de..." kezdetű szövegtől félünk. Mert valljuk be, aki igazán és nagyon akarja azt a bébit, bármire hajlandó lenne érte. (Én legalábbis úgy érzem.) Ha nem is boldogan, de legalábbis gondolkodás nélkül vállalnám bármelyik iszonytató nőgyógyászati kínzó-beavatkozást -vizsgálatot, -kezelést... ha igazán tudhatnám, hogy van értelme, vagyis lesz eredménye. Az egészben az az iszonyat, amikor (s milyen sok nő van ilyen!) több évi keserves próbálkozás után arra kényszerül az ember, hogy feladja. Közben meg jól kikészül lelkileg, fizikailag, mindenhogyan. :-(
De talán tényleg sokat segíthet a pozitív gondolkodás!!! ;-)
Szia csinnnKA!
De jó, hogy újra hallok felőled. Már azt hittem mindenki elpályázott innen.
Na nálunk úgy néz ki, hogy beindul az őszi szezon. 21-én megyek HSG-re. Már most egyben van a gyomrom. Nagyon útálom ezt a vizsgálatot. Sejtem, hogy mi lesz az eredmény, de azért egy kicsit félek tőle. Mi lesz ha majd hallom az orvost, amint azt mondja: ...sajnálom, de ..... Belegondolni is szörnyű.
Buksi!
Én itt vagyok... alapvetően! Mert hogy néha bizony dolgoznom kell, kőkemény órákat. Sanyarú sors, mi? :-)))
Valamelyik este volt épp egy késő esti studióbeszélgetős műsorban (tán Mélyvízben? nem mernék megesküdni rá) szó a topic-címben foglalt témáról. Hát... nem túl fényes a helyzet. Egyre több nőt érint, s az állam (tb?) mégis egyre kevésbé fogja dotálni. Ez szomorú! :-(
Én meg lassan már begolyózok a babi-papi tévé-reklámokban látható kis tünci-bünci gyönyörűségektől! :-)
