Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Hoh, de szép volna fotón látni a Bajtemetésen 7 méter átmérőjű tropo antennákat. Muti fotót vagy bármi forrást erről! Meg arról is, hogy a péceli relé ugyanannak a hálózatnak az eleme, mint a milovicei. :)
Volt.Méghozzá Pécelen.Igaz ott R-410-eseket használtak és mivel annak úgy 130-160 km a hatótávja,ezért feltételezhető egy állomás azon a környéken.Az irányra pedig az antennák szögállásából lehet következtetni.
Mint már írtam, egy német ismerősöm nevében tettem fel a (segítség)kérést, ezért a témában nem vagyok otthon teljesen (:-)). Inkább csak a tolmács szerepét töltöm be. De továbbítottam neki a kérdéseidet, amint van válasz, már írom is.
50°18'1.41"N 14°45'24.82"E Milovicétók kb. 12 Km-re ÉNY irányban.
A régebbi hozzászólásomban feltett linken és a most általad is felrakott http://databaze.fortifikace.net/index.php?q=objekt&id=575 linken ugyanaz a helyszín, a KGB híradóállomása látható. A képeken látható tornyok állítólag már nem állnak. Koordinátái:
50°12'54.18"N 14°51'20.25"E Milovicétól kb 2,5 Km-re DNY irányban.
Egész biztos, hogy R-417 volt ott? Alig 12km-re van onnan a BARS 401, inkább azzal lenne értelme összekötni, mikrohullámmal. Volt is egy harmadik antenna torony 401-nél, már nem áll, pont mint Hajagon. De ha tf tényleg a BARS-tól független hálózat volt ez, akkor hol a többi reléállomás? R-417-tel kb 200km-re lőhettek csak el, ami cseh vagy lengyel földre esik még. Nomeg miből gondoljátok, hogy volt magyar kapcsolat is?
A fehér téglás épület egyértelműen szovjet barátaink műve. A környékén sok épület maradványait találtam, érdekes, miért pont ezt az egyet nem dózerolták el?
Úgy vélem valami konyhaszerűség lehetett hajdanán. Szerinted beljebb az erdőben lehet még valami maradvány?
Ez a milovicei BARS. Ott nincs fehér téglás épület a torony mellett, minthogy a Hajagon sincs.
Van viszont ez a másik hírközlőlánc, amelyik nem a hadseregé, hanem a KGB-é volt. Ennek is Milovice mellett volt az egyik átjátszóállomása, jellegzetessége a torony közelébe/mellé épült épület. Ennek magyarországi folytatását keressük.
Köszönet minden tippért, előbb-utóbb meglesz a keresett hely.
Sajnálom, hogy nem egyeztettünk, ugyanis ma én is arrafelé bóklásztam. Az általad megjelölt területet térképeztem fel. Sajnos nem azt a híradóobjektumot találtam, amit keresünk, de megérte a túra így is! Köszönet az infóért még egyszer.
A néhány nappal ezelőtt beszélt támához van újabb infóm, pontosabban néhány fotóm.
Biztos sokan hülyének néznek, hogy karácsonykor ilyennel foglalkozok, de nekem friss levegőre volt szükségem és elmentem az Audi mögötti objektumot megnézni.
:-)
Az épületek életveszélyes állapotban vannak, a területet erősen rendezik (bontják).
Egy csomó bontási törmelék van a környéken.
Mint korábban is írtam, nem igen szeretik, ha arra ólálkodik az ember, de gondoltam Karácsonykor csak nem lesznek olyan éberek az őrök...
Ja igen, arra rosszul emlékeztem, hogy nincs kerítés, a képek tanusága szerint van.
Az alábbi fotókon egy hasonló anyagból, hasonló stílusban épült objektum látható.
Ez Györszentiván és Gönyű között van az erdőben.
Mellékeltem linket, de sajnos ezen a környéken nem túl jó a felbontás.
A jelölt hely csak kb. mutatja a valós helyet, mert már régen jártam arrafele, nem emlékszem pontosan, de ha ismét fel kellene keresni, azért megtalálnám.
Amikor a képek készültek, még nem voltam annyira megfertőzve a kihalt objektumok keresésével, ezért nem készítettem több képet.
Arra azonban emlékszem, hogy mellette volt még egy épület, meg egy beton placc, de toronyra nem emlékszem.
Ha ez nem is az, amit kerestek, ha van infója valakinek erről, az is érdekelne.