Köszi a tippeket és a biztatást
A hőmérőzés terén elég nagy a káosz szerintem is. Egyszer olvastam róla egy egész könyvet, tele volt grafikonokkal, de egy értelmes mondat nem szólt arról, hogy mikor is kell próbálkozni....
A Coraxot azért megpróbálom, nem akarom megfosztani magam semmi esélytől. Mint ahogy mindenki aki próbálkozik így van ezzel.
Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs a statisztikáról. De ha tudtok ajánlani kórházat orvossal telefonszámmal, vagy ilyesmi, szerintem ha nem is most, de a közeljövőben biztosan örülne a Nővérkém.
Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs a statisztikáról. De ha tudtok ajánlani kórházat orvossal telefonszámmal, vagy ilyesmi, szerintem ha nem is most, de a közeljövőben biztosan örülne a Nővérkém.
Miért nem azzal kezdted, hogy a Klinikán csinálták?
A Klinika lombikprogramja a legrosszabb az országban, erről ebben a topicban már írtam. Engem a saját orvosuk tanácsolt el onnan. Számokra levetítve: a Klinika 8-10%-os sikerrel dolgozik, míg a Kaáli, a Dél-pesti és a János 25-30%-al. Azért ez nem piskóta!
Tehát: azonnal otthagyni a Klinikát és máris klasszisokkal javulnak a tesód esélyei!!!
Ami a hőmérést illeti: éppen az a legmurisabb, hogy a párok a nagy igyekezetben a legjobb napokat hagyják ki, mert amíg lenn van a hőmérséklet, addig várnak ("rápihennek"), és amikor felugrott: mindent bele! Ismertem olyat, aki módszeresen elkerülte így pont azt a 3-4 napot, amikor lehetett volna.
Megoldás: hónapokig figyelni, mikor ugrik fel (házaséletet ettől függetlenül élni) és amikor már egy-két nap pontossággal belőhető, akkor a várható felugrás ELŐTTI egy-két napban aktiválni magatokat!
Tudom bármit mondok, csak olaj a tűzre, de hidd el annyi minden történhet még.
Elmeséltem a fiam egyik ovistársát? Anyuka 42 éves, elmegy orvoshoz, hogy szarul van, szédül stb. Biztos klimax mondja az anyuka.
Igen, és már mozog, mondja az orvos.
És a mozgó klimax ma már első elemista:-))))))
A másikat is biztos elmeséltem IRL, az unokanővérem sogórnője: 10 évi kegyensúlyozott házasság, orvosnő, csak nem lesz gyereke. Örökbe fogad egy kislányt és egy év múlva születik egy aranyos kislánya. Ha gondolod, hogy személyesen is meg szeretnéd ismerni, dobj egy mélt.
Tudom, szavak, csak szavak, de akkor is még olyan fiatal vagy, és az, hogy mit mondanak mások, azzal ne foglalkozz. Gondolod mi nem a család "szégyene" voltunk, hogy 3 hónapos terhesen álltam az oltár elé? Pedig nem is vagyok katolikus.
Noa,
hát ezt jó hogy mondod! Én is ebben a tévhitben voltam, illetve rákérdeztem többször az SZT-ben is, bújtam az orvosi lexikont és vagy nehéz a felfogásom, vagy zavarosak az infok, de bizonytalan voltam, mi is a helyes időpont. De ez még így is új, hogy a hőmérséklet megugrásakor már nincs esély...
Minna,
én is most vettem Coraxot, a gyógyszertárban 1 nap alatt meghozták. Csak vigyázni kell, mert az "ovuláció" szó a gyógyszerészek számára nem volt egyértelmű (?!) és először az ugyanilyen márkanevű terhességi tesztet akarták eladni. Amit nekem hoztak abban 7 db van, 4 e akárhányszáz Ftért, van 10 db-os is, 5 e valamennyiért. A délutáni vizeletből kell tesztelni a menses utáni 10. naptól kezdve. Én holnap kezdem és Kiskatica levele alapján nagy reményeket fűzök hozzá.
Mi egyébként 6 hónapja próbálkozunk célirányosan, tudom, ez még nem sok, de már kellőképpen idegesek vagyunk. Olvasgatom hát az SZT-t, meg ezt a topicot is. Nagyon szurkolok mindenkinek!
Most sikerült végre elolvasnom az utóbbi napok termését. Viszont a kolleganődről eszembe jutott egy eset.
Persze a Tesómról és a Kolleganőjéről van szó, akinek hasonló problémái voltak, sől el is kellett távolítani az egyik petefészkét. Aztán teherbe esett, és mindenki örült neki, Tesóm is, csak most volt nagyon rossz neki, hogy már meg is született a pici. És a tetejébe, őt is és a férjét is, az erkölcstelen életük miatt kirúgták az állásukból (egyházi iskola!)! Holott pedig ez a gyermek tényleg Isten ajándéka! Erről röviden ennyit.
Teljesen jogos LENNE a hozzászólásod, csak napról-napra elkeseredettebb vagyok. Legutóbbi alkalommal már az injekciókra sem úgy reagáltam, ahogy azt "illet" volna... :-(( Most is kellőképp sz@rul vagyok, csak most a gyógyszerektől - tudom, nem lenne szabad, de lassan kezdem elveszíteni a maradék ebbe az ügybe vetett hitemet (másba vetett hitemet meg már rég elvesztettem...)
Cic, ha nem ismernélek, azt hinném, hogy télleg olyan elkeserítő a helyzeted. tudom, fogjam be a szám, van kettő picipetra.....De hidd el, előbb-utóbb bejön. Mi 10 évig éltünk úgy együtt, hogy tablettát se szedtem, mégse lettem terhes, mert nagyon nem akartuk. Utána az első alkalommal, amikor már zöld volt a lámpa, egyből meglett. Nem mondom, hogy csak attól, hogy "most már lehet", mert pont a 14. nap volt és minden, de valahogy csak összejön. A másodikat meg úgy veszítettem el, hogy akkor derült ki a nem egészen tökéletes hormonháztartásom. A harmadik meg olyan, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva.
Annyi, de annyi tényező van, csak valahogy szerencse is kell. cáfoljatok meg, ha nincs igazam.
A Klinikákon csinálták. Az első próbálkozás sokkal jobban sikerült, mint most ez utóbbi. A Sógorom egy ritka jó fej ember, úgy hallottam, hogy ő még szeretne próbálkozni, de a Tesóm most nagyon maga alatt van. Azt hiszem igazatok van, hogy nem szabad sokat várni, mert túl késő lesz.
Várom a tippeket, hogy mit is lehet ilyen helyzetben tenni.
Ja, és még valami. Neki mondták, hogy ha teheti, akkor most ne dolgozzon. És tényleg, otthon volt, a házimunkának is csak minimális részét végézte el. Most ez sem segített. :o(
Jó, hogy benéztél és az is, hogy valószínűleg nincs semmi bajod. Ami a hőmérőzést illeti, a legtöbben félreértik, mi is egy éven keresztül éltünk tévhitben. Amikor ugyanis felugrik a hőmérséklet, akkor már SEMMI esélye a teherbeesésnek, hanem a felugrás előtti napokban, amikor általában egy kicsit lezuhan. Ha tehát neked a 20-21. napon ugrik fel (bár eléggé ritka, hogy ilyen későn), akkor kb a 16-19 a legtutibb. A nők nagy részénél a 14,15. körül megy fel és a 10-14 között eshetnek teherbe. Egyébként a teherbeesés nem egy vagy fél napig lehetséges, hanem 4-5 napig, csak abból van egy nap, amikor a legnagyobb.
Ami a tesztet illeti, én használtam, de szerintem nem valami jó. A terhességi teszthez hasonlít a rendszere: 5 napon kereszetül (leírt számítás alapján) le kell pisilni és elszíneződik. Csak az a baj, hogy olyan árnyalatnyiak a különbségek, hogy én pl. nem tudtam megítélni, hogy mi az ábra. Ehhez képest viszont aránytalanul drága (egy menetre való 5000 Ft. körül van)
Hát akkor tényleg hajrá! :-))
Én speciel le tudtam volna fejelni a dokit amikor azt mondta, hogy hova rohanok, ráérek még, hisz csak 26 éves vagyok (ennyi akkor voltam, most már 28 is elmúltam és még mindig sehol sámli) :-((
Tegnap egy szem sógorom biztosított együttérzéséről miszerint nagyon is tudja milyen érzés lehet számomra ez a tehetetlenség, hisz nekik is milyen nehezen jött össze a 3. gyerek (miután már volt két aranyos kisfiuk), hogy próbálkozniuk kellett vagy fél évet... :-o (na, most erre mit mondjak?-vagy szúrjam hasba magam?)
Tudom én, hogy minden szamárnak a maga terhe a legnehezebb, csak mikor már az ember a falat kaparja idegességében, meg tehetetlenségében, meg fájdalmában, akkor nem igazán szokta kultiválni az ilyen "aranyköpéseket".
Ergo, fel a fejjel (és neki a falnak...) könnyen adok én is másnak jó tanácsot, csak épp magamat nem sikerül helyrebillenteni lelkileg... :-((
Eddig csak olvasója voltam a topicnak (bár az egészen még nem rágtam át magam), de attól tartok hamarosan talán érdemileg is bele kell szólnom. Jól jönne a biztatás (tudom, hajrá...)
Szóval kb. 1 éve (talán több is) próbálkozunk célirányosan, eddig hiába. Tablettát már legalább 4 éve nem szedek, persze védekezés azért volt.
Most ott tartok, hogy a doki megvizsgált, azt mondja, hogy minden OK (megjegyzem soha még egy felfázásom sem volt), megcsináltak egy hormonvizsgálatot, ami szintén teljesen OK (egyébként az I. Nőiről van szó), a férjem szintén teljesen OK. A doki biztatása eddig az volt, ugyan már, 27 év még semmiség. Én viszont jobb szeretnék előbb túl lenni a dolgon, mint hülyére aggódni magam, úgyhogy most egy HSG következik, csak nehezen szánom rá magam a bejelentkezésre. Ennek a hónapnak még adok egy esélyt, megpróbálok venni ovulációs tesztet, amiről itt olvastam (CORAX?), hátha bejön. Tudnátok valamit mondani a használatáról? A hőmérőzést is próbáltuk, szépen fel is kúszott általában a 20-21. napon, de hiába.
A barátaink előtt (akiknek már páronként 2 bébijük van) csak azzal szoktunk "poénkodni", hogy valamit biztosan rosszul csinálunk...
Jó, hogy szuggerálod ezt az optimizmust. Nagyon sokszor éreztem én is pontosan azt, amit Te most, ti., hogy már karnyújtásnyira van. Aztán mindig visszarántott valami. A leginkább az első sikertelenség. Akkor a punkció után arra gondoltam,ott vannak a picikéink valahol egy lombikban és már csak egy nap és visszaültetik. Egy nap múlva terhes leszek! Legalább egyetlen napig! És amikor kiderült, hogy nincs beültetés, megint az elérhetetlenség homályába veszett minden. Egy nap választot el, érted, mit jelentett ez? Egy nap volt a semmi és a minden között. És most, amikor már a stimulációt előkészítő sima fogamzásgátló szedése is gondokat csinál, most megint azzal szembesülök, hogy mennyi akadály van, mennyire messze van.
Noa!
Köszönöm a jókívánságaidat, aranyos vagy!
Tudod, tegnap, amikor kijöttem a klinikáról, minden utamba kerülő babát megnéztem, és életemben most először éreztem azt, hogy hamarosan nekem is lesz. Annyira erős volt bennem ez az érzés, hogy ehhez foghatót még terhesen sem éreztem, mert akkoriban igenis rettegtem attól, hogy elveszítem. Hülyeség, hogy nem mentem előbb orvoshoz, egyrészt bizonyára megspórolhattam volna egy vetélést, s ha ez a baba megmaradhatott volna, most 5 hónapos terhes lennék. Másrészt annyit sírtam az elvesztése miatt, s még többet aggodalmaskodtam, rettegtem, közben meg kiderült, hogy ha nincs is minden rendben, valószínűleg könnyű segíteni a bajokon.
Egyébként a dokim még azt is mondta, hogy aki TÉNYLEG nagyon szeretne gyereket, annak lesz is! :-)
Ez azért már önmagában is bíztató, nem?
Kolléganőd "kismamaságával" kapcsolatban érzett irigységedet és féltékenységedet (szomorúságodat) maximálisan megértem és osztom. Gondold el, milyen rosszulesett nekem, amikor még a legjobb barátnőm is azt kérdezte, hogy mit vacakolunk már ennyit, mikor lesz már gyerek. (Na ja, tavaly neki elsőre összejött minden, s úgy ment, mint a karikacsapás.) Mondtam is neki, hogy ezt jól becsülje meg, mert más bizony sokat küszködik, amíg kisbabája lesz.
Most áttértem a pozitív gondolkodásra: bár konkrét ígéretet nem kaptam a gyerekre (hogyan is ígérhetne ilyet egy felelősségteljes orvos), de most úgy kezelem a dolgot, mintha tényleg mához (vagyis tegnaphoz) egy évre meglenne a kicsi. Szóval a "minusz x-hónapos" gyerekemmel foglalkozom, így valahogy könnyebb, és nem vagyok annyira féltékeny a babás mamákra! :-)
Ja, visszatérve a tegnapi gyönyörűségre, aki az első emberke volt, akit megpillantottam kifelé jövet (égi jel!!!): anyuci (kb. 21 éves) hosszú, földig érő balonkabátban, könnyű sálban, kesztyűben. Baba (kb. aligegyéves): babakocsiban sapka nélkül(!), kesztyű nélkül(!), egy könnyű kordbársony dzsekiben, nadrág szára felcsúszva, zokni le, gyakorlatilag az egész alsó lábszára csupaszon volt. Közben pedig csípős hideg szél. Hogy lehet valaki olyan bunkó, hogy magát felöltözteti (kesztyűig!), a 11-12 hónapos kisgyerekére meg még csak sapkát sem ad???? >:-|||
Ami a csapást illeti - e hétvégén kellene mennem egy lagziba amire azért kerül sor, mert útban van a baba - talán mondanom sem kell, hogy nem megyek... Én is úgy vagyok ezzel, hogy normális esetben örülnöm kellene, de most nem tudok annyi akaraterőt magamba szorítani, hogy jópofizzak és felhőtlenül örvendezzek. Valahol útálom is magam érte, de sajnos már csak az irigység és a fájdalom maradt. Merem remélni, hogy lesz ennél még jobb kedvem, mert ez így nem igazán "életbiztosítás"... :-((
Nem fog összeomlani az államigazgatás, légy nyugodt. Én is otthon voltam a két gyerekkel összesen 24+14 hónapot, mert ugye kellett a fizetés, kibírták. Igaz néha be kellett menni, mert voltak dolgok, amit a fiúk nem tudtak nélkülem, de gyerekkel is be tudtam menni 1-2 órára. Szóval, fel a fejjel, ki a mellel és tessen már jó híreket írni!!!!
Hali, megint én volnék.
Most jöttem fel ebédből, ahol újabb csapás ért. A csapás persze csak nekem csapás, mert másképpen nagy öröm. Van egy kolléganőm, akit már vagy tízszer inszeminláltak sikertelenül. Éppen át akart nyergelni lombikra, amikor SIKERÜLT neki. Előszőr akkor evett a fene - persze az öröm mellett - amikor itt mindenki fülig érő szájjal újságolta napokig, hogy "a Hajninak babája lesz". Akkor napokig fojtogatott a sírás, hiszen én is lehetnék most a helyében. Aztán el is ment betgállományba és ma láttam előszőr. Gyönyörű, mert teljesen kivirult, már gömbölyödik, édes kismamaruha van rajta és állandóan mosolyog.
Látjátok, önzetlenül örülnöm kellene a boldogágának és mégis sírni volna kedvem.
Csak azért írtam le, mert ez remény lehet azoknak, akik még az inszemináció stádiumában vannak. Az inszeminációról ugyanis az hírlik, hogy nem túlzottan nagy hatásfokkal űzik...
Annyira örülök, hogy legalább Neked előbbre lendültek a dolgaid. Meglásd, biztosan sikerülni fog! (Ja, és nekem is és itt mindenkinek!!!)
Ami a nyugit illeti... Hát igen. Én biztosan nem tudnék otthon maradni a terhesség alatt. De elhatároztam, hogy ilyen kérdésekkel már babonából sem foglalkozom most. Csak a családi büdzsé nemigen viselné el az én keresetkiesésemet, mert hála Istennek viszonylag jó fizetésem van - csak ennek meg is kérik az árát. Pedig ha jönne a baba, éppen azért lenne több pénzre szükségünk. Szóval ez feloldhatatlan ellentmondás. Még nem tudom, hogyan oldom meg, bárcsak már ezen kéne makkolnom!
Bár azt hiszem, ha kiderülne, hogy sikerült, felőlem majd összeomolhatna az egész államigazgatás, én akkor sem mozdulnék ki, csak ha már gömbölyödök..
Tájékoztatom a T. topictársakat, hogy tegnap voltam belgyogyó doktor doktorovicsnál, aki -bár konkrétumokat még nem tudott mondani, mivel azt csak a vizsgálati leletek kézhezvétele után tud, mégis- nagy mértékben megnyugtatott és mondott egy csomó bíztató dolgot, amit én ugyi laikusként (na jó, fél-kontárként) nem tudhattam.
Pl. azt, hogy valószínűleg valamelyik terhességi hormon alacsony szintje okozta a vetélésemet. Ez azért jó hír, mert egy heti kórházi tartózkodás alatt gyógyszeresen beállítható a dolog, és a "rásegített" terhességeknél már eleve sokkal kisebb a vetélés kockázata. A tegnapi nappal kivizsgálásom beindult, az ősz folyamán ambulanter megcsinálunk mindent, amit csak lehet, aztán karácsony előtt vagy után befexem, és ha igaz, januártól már jók lesznek az esélyeim az anyává válásra. :-)
Azt mondta, hogy ígérni persze hogyan is merné, de ha jól mennek a dolgok, akkor mához egy évre már kezemben tarthatom a kisbabucikámat. Jaj, és ettől olyan boldog lettem! :-)))
(Mellesleg megtudtam, hogy minden 5. terhes nőnél megállapítható /lenne?/ valamelyik terhességi hormon alacsony szintje, csakhogy az orvosok néha "elfelejtenek" rákeresni, és e célirányos vizsgálat elmulasztása miatt néha a betegeknek egy csomó tortúrát végig kell csinálniuk, s csak a végén derül ki az, ami a legelején is kiderülhetett volna. Csak azért mondom, hogy erre TI IS vigyázzatok!)
Visszatérve magamhoz: még ezer probléma merülhet fel, nem is merem magam túlságosan beleélni a dologba, de mégis olyan jókedvem volt tegnap, hogy madarat lehetett (volna) velem fogatni.
Na, aztán Benyus épp most mondott ki valami fontosat, amire tegnap az én figyelmemet is felhívta az orvos: régen azért született minden nőnek 3-5 gyereke, mert otthon volt, nyugiban. Csak a kölyköket nevelte, ellátta a háztartást, ha csóró volt, akkor sk., ha "naccsága", akkor pedig a cselédség irányításán keresztül. A lényeg, hogy nem idegelte a főnök, nem túlórázott késő estig, nem állt görcsben a gyomra reggel 8-tól délután 5-ig, hogy aztán "megfejelve" a napot, utána egy-két óra alatt ellássa az otthoni teendőiket is. Szóval nyugi volt, és ez a teherbeeséshez is, meg a terhesség kihordásához is nagyon fontos. A dokim egyébként rámparancsolt, hogy de aztán a terhesség megállapításától kezdve végig betegácsi, otthoni nyugi. Tervezgetés, álmodozás, bébicucc kötögetése... ez kell egy kismamának. Jaj, már alig várom!
Bárcsak ott tartanánk már mindnyájan! :-)
Szerintem a kérdésed olyan, amire nem lehet egyértelmű útmutatást adni. Sok olyat ismerek, aki végigdolgozta az első kéthetet is és a továbbiakat és lett gyerek, meg perszer olyat is, aki végigfeküdte és lett, vagy nem lett. Szóval eléggé szerencse kérdése, de egy biztos, az az életforma amit élsz nem segíti a dolgot. Mint tudjuk a stresz, a hajtás erősen befolyásolja a sikert. Meg kéne valahogy próbálni visszafogni egy kicsit ezt a tempót. A saját véleményem az, hogy igenis végig kell pihizni az első 2-3 hetet, hiszen ha valaki teljesen egészséges mégsincs gyerek ott valami mégiscsak hibádzik. Különben bizonyított tény, hogy nagoyn sok baba fogan szabadságok alatt, ez ügye szintén nem véletlen.
Sajnos nagyon sok a munkám, így kénytelen vagyok passzivitásba vonulni a mai napon.
WagnerÚr! Írd meg azért légy szíves, hogy beültetés után mi a helyes magatartás, hogy én már okosabb legyek majd. Szabadságra nemigen tudok menni (max 3 nap), nagyon stresszes a munkám, egyetemen tanítok mellette, késő este érek haza. Vannak azért kilátásaim? (Amúgy egészséges vagyok, tehát se fizikálisan, se hormonálisan nincs bajom)
Amit a béranyaságról gondolsz nagyon szép dolog, de sajnos attól tartok ebben az esetben nem nagyon kivitelezhető. (A béranyaság borzasztó ronda kifejezés, hívjuk inkább dajkaterhességnek.)A jelenlegi törvények értelmében csak akkor engedhető meg, ha valamilyen szervi akadály van, például nincs méh. Az, hogy 2 lombikon voltak és nem tapadt meg valóban nem akkora gond, mint ahogyan - persze teljesen érthetően - le vannak törve. Véleményem szerint Te most abban segíthetnél nagyon sokat, hogy lelket versz beléjük, bátorítod őket a folytatásra. Az jót tesz, ha van egy kis szünet, de 5-6 év borzasztó sok. Ahogy kiveszem abból amit írtál talán azt is el kell dönteni, hogy a karrier mennyire fontos. Különben hol csinálták a lombikot?
Sajnos nem tudtam végigolvasni a topic-ot, elég hosszú, de szerencsére olyan, hogy bármikor be lehet kapcsolódni.
A múltkor említettem a Tesómnak, ezt a béranyaságot, könnybelábadt a szeme. Azt mondta, ezt nagyon jól esik neki, de azért ne hamarkodjuk el. Teljesen igaza van, de én erre már akkor gondoltam, amikor először mondták neki, hogy lehet, hogy nem lehet gyereke. Akkor 23 éves volt. Én azóta gondolkodom a dolgon. Bár most még én se nagyon tudom, mire vállalkozom. Bízom benne, hogy addig hátha összejön természetes úton.
Te mikor mész? Mert úgy bele-bele olvasva láttam, hogy készülsz.
Nem akarok beleszólni, de hát két próbálkozás az összfolyamatot tekintve NEM A VILÁG VÉGE! Sajnos szinte természetes, hogy még nem sikerült, nagyon nagy mák kell hozzá, hogy ilyen hamar összejöjjön. Nem tudom, mióta olvasod a topicot, de már írogattuk tóla, hogy NEM SZABAD SOKAT VÁRNI, 5-6 évet, ahogy írod, mert akkor még kevesebb lesz az esély. Pláne, ha a megtapadással van gond. Mert éppen ez az, ami korral keginkább romlik. A peteérést még csak ki tudják csikarni idősebbeknél is, de a nyálkahárty állapotán, a megtapadást segítő hormonszinten nem nagyon tudnak változtatni.
A béranyaság ebben a felállásban nem riasztó, azt hisze, a testvéremért én is megtenném... Bár könnyű így tét nélkül beszélni. De lehet, hogyha ezt mondanád neki, talán megnyugodna és optimistábban nézne a jövőbe és éppen ez segítené hozzá legközelebb a sikerhez!
Most olyan szinten maga alatt van, hogy azt mondta, többet nem próbálja meg. Persze, azért nincs kizárva, hogy 5-6 év múlva újra nekivág. Csak hát most ez egymás utánban nagyon sokban volt nekik, meg a karrierje is jól kitolódott. Eddig az egyetem miatt, most meg az Utód... Most 30 éves lesz nemsokára.
Van még egy utolsó remény, az hogy ha nekem lehet gyermekem, akkor béranyaként kihordom az övékét. Szerencsére nem meddő, csak nem tapadnak meg a sejtek. De ez tényleg csak egy jó pár év múlva, és miután már van egy saját gyerekem.
Amúgy nagyon félek. Nagyon hasonlítunk a tesómmal "belső-szerkezetileg". A legtöbb nyavajája, ami van előbb-utóbb nálam is jelentkezett. Kivéve egyet, az endometriózist. Félek.
(Amúgy felhívtam az előbb... Holnap megy a kórházba. Lehet, hogy vele tartok. Még van egy hajszál remény. Én optimista vagyok!)
Eszem ágában sem volt gunyoros lenni, csak egy kis fanyar humort akartam csempészni ebbe a zord témába. Úgy látszik nem arra sült el, amerre gondoltam, csak azt hittem, hogy itt úgyis mindenki érti, hogy nem bántónak szántam. DE ezek szerint nem, így eztán majd "tudományosabb" leszek. :-)))
A humorra visszatérve: szerintem néha egy kicsit kell lazítani, mert egyébként beleőrül az ember. Nekem például most 9. napja, hogy nem akar elmúlni a menstr., pedig már kettesével szedem a Marvelont. Azt mondta a doki, hogy ha még két napig nem múlik el, akkor le kell állítani az egészet. Gondolhatjátok! Pedig már számoltam a napokat november 14-ig! Szóval éppen nekem most nincs túl sok okom viccelődni.
Amúgy szerintem aki eljut a lombikprogramhoz, annál nem merül fel az egymásra mutogatás és egymás okolásának kérdése, ebbe a témába kár is belemenni. Hiszen annyi mindent csináltunk már végig, hogy ez a kapcsolatnak olyan szintjét jelenti, ahol ezek a problémák már nevetségesek.
Amit Benyus ír a szülő - "nehezen jött gyerek" kapcsolatról, annak nagyon örülök, mert éppen így képzeltem el. Sőt, mivel a szüleimnek én is 10 (!) év utáni egykeként születtem (akkor még nem volt lombik..., de még ultrahang sem...), saját bőrömön éreztem, érzem a mai napig ezt a nem mindennapi viszonyt, és ez csodálatos. Bárcsak már gyakorolhatnám a másik oldalról is!!!!
Én egy kicsit megértem Vagner urat a mi egyszem fiúnkat. Noa egy kissé gunyorosan fejezte ki magát, talán ez bántotta csöppet őt. Én már nagyon régóta szajkózom, hogy a férfi vizsgálatát ugyanakkor kell kezdeni, mint a nőét, ez azért a centrumokban már így van (nem túl régóta. De ha belegondoltok az sem egy álom, amit ők csinálnak. Nem elég, hogy idegesek, izgulnak meg minden még teljesíteniük is kell. Sok esetben egyedül valami vacak helyen. Bár a centrumokban már beengedik a feleséget is legalábbis a jobb helyeken. Szerintem különben tök mindegy kinél van probléma, ez szerencse kérdése, ha ez egy párnál gondot jelent el kell gondolkodni azon van-e értelme egyáltalán belekezdeni a dolgokba. Sok házaspárt ismerek (mint tudjátok valamilyen módon minimum ezret)van ahol a házasság felbomlik szerintem előbb-utóbb úgyis megtörtént volna, de ahol megmarad és végigcsinálják megerősödik, elmélyül a dolog. Még egy picit visszatérnék arra, hogy akiért sokat áldozunk, szóval nehezen jött gyerek, ott mennyire más a szülő-csemete viszony. Szintén saját, illetve mások tapasztalata: én úgy szoktam megfogalmazni, hogy amikor születik egy gyerek (normális esetről van szó)mindenki állati boldog, a papa elmegy ünneplni, fülig ér a szája, a kismama állati büszke és persze ő is boldog. Ez így megy néhány hétig, jó esetben hónapig, azután kezdődik a taposómalom. Mert kiderül a gyerek éjszaka állandóan felébred, nappal is gond van vele, nem lehet moziba, diszkóba meg egyéb tuti helyekre eljárni stb. A mi esetünkben viszont ugyanaz a katarzis marad mint az első nap. Ha felsír éjjel az boldogság, mert van és egyetlen pillanat sem okoz gondot. Valahogy mélyebb a kapcsolat. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek végig kéne csinálni ezt a kálváriát, azért, hogy a végén majd boldogabb legyen, sőt.
Nem is tudom, hogyan kezdjem, mert pontosan tudom, mit érezhet a testvéred. Igaz én még csak egyet éltem át, de már előre félek a novemberben esetleg bekövetkező másodiktól. Engem is sokan vigasztaltak, de napokig hiába, azt hittem vége mindennek. De aztán jött az újabb reménysugár, hogy "hiszen még öt próbálkozás hátra van, és másnak sem nagyon szokott első, másodikra sikerülni." És szép lassan az időmet a következőre való készülődés töltötte ki, nem a kudarcra gondolás. Szóval a lényeg, hogy egyáltalán nincs veszve semmi, a sok kínlódás megfodja hozni az eredményt. Lehet, hogy neki harmadszorra, lehet, hogy ötödszörre, lehet, hogy hetedszerre. Lehet, hogy másfél év múlva lesz a kezébe a babája, lehet, hogy három múlva, de majdnem biztos, hogy egyszer lesz.
A nővérem most esett át a második lombik-programon. Tegnap derült ki, hogy ismételten nem leszek keresztmama. Fogalmam sincs, mit mondjak Neki (a tesómnak), merthogy nem tőle tudom, de nem is akarom felzaklatni. Nem is tudok mit mondani. Csak sajnálom. Csak az a gond, hogy minden járókelő ezt mondja neki, és szinte utálja ezt a szót! Olyan nehéz!
Nagyon nehezen viselte a tortúrát, napi nyolc injekciót kapott, mert nem akartak megérni a "peti"-k. A doki meg csak annyit mondott, hogy "Hát van ilyen üresjárat!"
Fel kéne hívnom, de ha csak rá gondolok, összeszorul a szivem, és bármelyik pillanatban el tudnám sírni magam.
Utálom a tehetetlenséget!
