Szia Noa!
Jó hogy itt vagy és mint már emilkében is írtam, gratulálok a nagy bátorsághoz! Azt hiszem az egész topic nevében mondhatom, hogy drukkolunk neked!
De azt áruld el melyik gyógyszert mire és miért kell szedni! Hadd legyünk mi kezdők okosabbak!
Wayan
Nem, nem tévedés, tényleg én volnék. Csak történt egy s más és egyszerűen úgy gondolom, önző dolog lenne, ha nem osztanám meg itt veletek, hiszen ha mi nem tartjuk egymásban a lelket, más nem fogja helyettünk... Ezt most nagyon komolyan mondom,mert fantasztikus érzés volt olvasni a sok magánba írt levelet a "topicosoktól". Képzeljétek, szinte mindenki írt, bátorítot, bíztatott, vigasztalt.
Ez is nagyban hozzájárult ahhoz a melehetősen kockázatos döntéshez, amit végül meghoztunk: a történtek ellenére megkezdjük a stimulációt és bízunk abban, hogy egy hét múlva jobb lesz az a bizonyos eredmény és talán minden egybevág...
Szóval pénteken kezdtem: négy napon keresztül Suprefact injekció bőr alá, szombattól folyamatosan napi két, majd három ampulla Humegon, reggel-este Prednisolon, este Klion-D kúp. sszesen 30 ezer forintba került. Tegnap voltam ultrahangon, legközelebb pénteken és vasárnap megyek.
Egyébként nagyon ránk jár a rúd: meg vagyok fázva, a páromnak kisebb szájszebészeti műtétje volt, összetörték az autónkat, amikor ott sem voltunk és a mujnkahelyemen is dupla a terhelés. Ha mindemellett lesz ebből valami, akkor én megeszem... De most már nincs visszaút. Ha nem sikerül tényleg elfelejtjük az egészet egy jó fél évre...
Úgy látszik picit megállt itt az élet Noa távozásával. Bár nagyon sajnáljuk, ami vele történt és nagy veszteség számunkra a távozása, voltak itt mások is!
Akkor, éledjünk hát újra!
Mint azt már leírtam, nekünk az előző hónap is elveszett idő volt. Szóval a tervek szerint elmentünk orvoshoz, aki azt jvasolta, hogy először a férjemet kéne megvizsgálni. Jövő utáni hétfőn megy a vizsgálatra.
A kérdések a következők: Mi fog vele történni? Mennyi idő, míg megkapjuk az eredményeket? Segít-e egy férjnek, ha a várakozás nehéz perceiben a kis felesége fogja a kezét?
És veletek mi ahelyzet, hogy álltok a vizsgálatokkal, milyen állapotban van alelketek, netán tart-e már valaki a beültetésnél vagy annak előkészítésén, esetleg van-e valakinek valami új infoja a témában?
Ne haragudj, hogy innen a páholyból beleszólók. Mi csak az első vizsgálatoknál tartunk egy év próbálkozás után, igy egész biztos, hogy még nem érzem át a nehézségeket amiket átéltetek, de azért szeretném megjegyezni, hogy a rádióban hallott álláspont a Hittani Kongregáció instrukciója vagyis útmutatása (http://www.katolikus.hu/p_encik/bio.html#JB51) ami nem jelenti azt, hogy minden erővel üldözni kell a mestreséges beavatkozást, és egyébként "csak" az inszeminációt és a lombikot nem helyesli, a gyógyszeres rásegitést értrelmezésem szerint támogtja.
Mivel útmutató, nem szükséges minden részletében elfogadni, de megfontolásra érdemes lehet, bár bizonyos részleteiben nem egyértelmű, ami a meddőséget illeti. Azt, ugyanis hogy ki mikor követ el bűnt, azt csak saját maga döntheti el, kívülről elég nehéz megitélni.
Bocs ha egy kicsit offtopic voltam.
Tegnap rettenetes dolog történt. Pénteken kezdtük volna a stimulációt, de még tegnap vártunk egy eredményre, amitől függött, hogy érdemes-e elkezdeni. Az eredmény a lehető legrosszabb lett, a részletekkel nem fárasztok senkit. Tehát egyelőre a lombikra sincs remény. Ezzel egyidejűleg ez a topic is számomra az elérhetetlen álmok színterévé vált, így azt hiszem, képtelen lennék most egy darabig ide benézni és írni.
Egy időre tehát búcsúzom mindenkitől és nagyon őszintén kívánok mindannyiotoknak gyönyörű szép babákat!!! Ha majd valakinek sikerült, azért írja meg magánba!
Nagyon örülök, hogy egyetértesz velem! A redukcióval kapcsolatban ha az orvosok betartanák az előírásokat, mely szerint három petesejt ültethető vissza, csak nagyon ritkán kellene ehhez a drasztikus eszközhöz folyamodni és ilyenkor is életmentés címén. Hiszen vagy az anya, vagy a gyermekek károsodhatnak a túlzott létszám miatt. Az, hogy Te el tudsz vonatkoztatni nagyon jó, de képzeld el mit élnek át azok, akik nem képesek erre? Én sajnos találkoztam ilyenekkel, borzasztóan szenvedtek. Talán ezekért az élményekért is van bennem több düh a kelleténél. Különben nemcsak a lombikot, hanem mint írtam mindenfajta beavatkozást nem kívánatosnak tartanak. A cikket várom. Még vannak gondolataim a petesejt és preembrió adományozásról is de azt majd később most mennem kell értekezni.
Kösz noa, nem akartam a lelkedben kutakodni, csak azért érdekelt, mert mondtam, én 20 hónapja szedem és kutya bajom sincs tőle. Különben azelőtt én se szedtem soha semmit, mert allergiám van. Amúgy meg nagyon szorítok Nektek, mindenkinek.
Sajnos hívő katolikusként is egyet kell értsek Veled. De én ebben az esetben elvonatkoztattam a vallást az egyháztól és magam "intézem el" Istennel a dolgot. Teljesen kizárt, hogy az az Isten, akit én ismerek, ne akarná ezeket a gyerekeket. Csak hát sajnos az egyház éppolyan emberekből áll, mint mi, és ezek az emberek tévedhetnek. Ettől még az én szeretett egyházam marad, csak ebben a kérdésben kritikus szemmel fogadom a tanait. Ennyi. Egyébként nem akarok itt hitvitába bocsátkozni, de a lombikottól például a már Don által írt "redukció" miatt ódzkodnak. Én egyébként vallásos megfontolásból nem engedném a redukciót, inkább eleve kevesebbet ültettetnék be. De ehhez nem kell vallásosnak lenni, ez sima lelkiismereti kérdés. A redukció ugyanis lényegében az abortuszhoz hasonlít, nem sok választja el tőle. De ez sem ide tartozik. A gyógyítással kapcsolatos hasonlatra magam is eljutottam, és a cikkemben írtam is róla.
Ha kell, Neked is elküldöm, azt hiszem úgy érzed majd, hogy akár Te is írhattad volna.
Ami a keresztelést illeti, úgy tudom elvileg egy papnak nincs is joga megtagadni, de ez szintén más téma.
Az elmúlt napok termését csak most tudtam elolvasni. Elszámoltam 100-ig, nehogy megbántsam bárki érzéseit, de muszáj néhány szót írnom a katolikus egyház hozzállásához a mesterséges megtermékenyítéshez. Jó néhány évvel ezelőtt jelenlegi pápánk megbízottja útján kinyilatkoztatta, hogy a mesterséges megtermékenyítés (figyelem nem csak a lombikbébi, hanem pl. egy kis gyógyszeres rásegítés is!)ugyanolyan bűn, mint a művi terhességmegszakítás és minden eszközzel harcolni kell ellene. A legfőbb indoklás az volt, hogy nem szabad az élet rendjébe beavatkozni. Emlékszem az egy nyári nap volt, mert én kinnt voltam a telkünkön a csodálatos gyerekemmel, aki sohasem lenne az IVF nélkül. Azt hittem ott helyben megüt a guta. Annyira nem életszerű, elavult nézet. Szerintem ha ezt elfogadjuk, akkor nem szabad gyógyítani sem, nem szabad sem a pápát sem mást kezelni, hiszen ha megbetegszik és ebbe belehal az élet rendje, ha mesterségesen belenyúlunk beavatkozunk. Azért vagyok többek között kiakadva, mert borzasztóan megnehezíti azok sorsát, akik hívők. Nem elég ez az egész baj, még tetézik azzal is, hogy állandó bűntudata legyen. Ez a probléma különben kizárólag a római katolikus egyházban van jelen. Minden más vallás megérti és elismeri a fontosságát. Az én gyerekemet például Sz.Anna templom papja nem volt hajlandó megkeresztelni, keresnem kellett egy felvilágosult papot, akit meg is találtam. Ő a mában élő ember, teljesen érti ezt az egész dolgot, de mint mondta kell még várni, amig a katolikus egyház is modernizálódik egy kissé, és megpróbálja a követni a fejlődést. Végül nagyon szeretném ha nem vennétek rosszul füstölgésemet, tényleg nem szeretnék senkit megbántani.
Mint tudjuk, sajnos lombikbébi programban veszek részt. A fokozott petesejt-érlelést egy surva gyógyszeres kezeléssel váltják ki (=stimuláció), ahhoz pedig, hogy ez célt érjen, előbb le kell állítani a saját hormonháztartás ilyen irányú funkcióit. Ezért minden stimuláció előtt egy hónapig valamilyen fogamzásgátlót kell szedni. Mivel azonban én pélsául sohasem szedtem semmilyet, nem tudtuk, melyik lesz a jó. Az első próbálkozásnál Marvelont írt fel, akkor nem is volt semmit baj, csak kicsit tovább tartott a vérzés. Ezért most Ovidonra váltottunk, de attól már az első két napon olyan hányingerem volt, hogy brrrrrrrrrr... Mire felhívtam és azt mondta, térjek vissza a harmadik napon a Marvelonra. Visszatértem, de a vérzésem még a 9. napon sem akart elmúlni. Erre azt mondta, szedjem kettesével. na, a 11. napon nagy nehezen elmúlt, de minden éjjel hányingerem van és bizony azóta is voltak pici vérzések (kb. fél órásak).
De hála Istennek tegnap vége lett, most majd megjön, aztán pénteken indul a stimuláció.
Persze aki fogamzásgátlás céljából mérgezi magát ezekkel a vackokkal, annak van ideje kikisérlezetni, melyik a legjobb, de mi azért útközben váltogattunk, mert itt nem a fogamzásgátló hatása a lényeg, hanem a blokkolás. Így aztán azt mondta a doki, viseljem el a hányingert, mert különben le kell állítani az egészet és hónapokat várni. Na, akkor inkább a hányinger, igaz, lányok????
Szia noa, kicsit off leszek, de meséld már el légyszi, hogy mi van azzal a Marvelonnal? Én 20 hónapja szedem, de azon kívül, hogy nem szabad elfelejteni bevenni, semmi gondom nincs vele? Vagy esetleg Te nem napi egyet szedsz? Bocs, ha nagyon láma kérdés, de télleg nem értem.
Sziasztok ismerősök és ismeretlenek!
Már érgen jártam erre, mert úgy éreztem, ha túl sokat foglalkozom a témával, bezsongok.
Most viszont leírom mi van velem: A baba ebben a hónapban sem jött össze. Szóval ez kicsit letört. Biztos ismeritek az érzést, amikor már biztos, hogy nem sikerült. Mindegy...
Aztán amikor megjött, felhívtam az orvosomat és kértem tőle egy időpontot. Ugyan azt nem magyarázam meg neki, miért akarok vele beszélni, de pénteken a férjemmel együtt megszálljuk a rendelőjét és megbeszéljük vele a kivizsgálást.
Hát ez van.
Noa!
Jó, hogy már vége ennek a nehéz időszaknak a Marvelonnal. Most mi jön? És mikor?
Egyébként is rég hallottam felőled (bocs az off miatt).
Ami a most azonnal babát nekemet illeti: amikor elhatároztuk, hogy szeretnénk gyereket én azt hittem ez csak úgy egyszerűen megy, egy-két hónap alatt. Aztán rá kellett jönnöm, hogy ez nálunk nem működik. Amit rossz nézni, hogy másoknál igen, sokszor véletlenül is sikerül. Fura érzés.
De azt hiszem ahogy telik az idő, egyre türelmesebb leszek. Persze vannak nehéz időszakok, de már tudok mással is foglalkozni, meg örülni és nem kapok naponta sírógörcsöt. Szóval ahhoz is türelem kell, hogy a türelem megjöjjön.
Én éppen fordítva érzékelem azt, amit írsz. Azok a barátnőim, akiknél nincs gond (vagy legalábbis nem tudnak róla) sokan azt mondják: "Majd két-három év múlva szeretnénk gyereket, mert addig törleszteni kell, utazni szeretnénk, nagyobb kocsit szeretnénk , karriert stb., stb." A houuánk hasonló cipőben járók pedig türelmetlenek a végtelenségig. Itt ezen a topicon bizosan mindenki ismeri ezt a követelődző türelmetlenséget: nekem most azonnal kell gyerek, minden perc várakozás egy örökkévalóságnak tűnik. Pedig éppen a türelem, amit sajnos meg kell tanulnunk, erről a lombikosok tudnának mesélni.
Szóval akinél egysze kiderült, hogy külső segítségen múlik a dolog, annak bizony nagyon sürgős lesz, éppen azért, mert ott lebeg felette az a fenyegető gondolat: mi lesz, ha nem sikerül. Ezzel a félelemmel nem lehet várni, a bizonyosságra mihamarabb szükség van.
Don!
Amit az ajándékozásról írsz logikus, én sem teljesen értem, mégis így van. Majd egyszer megkérdezem, csak az a baj, hogy sohasincs idejük az ilyen kérdéseket megválaszolni. Erre jók azok a fórumok, amit például Duzsnora is ajánlott.
Én személy szerint most nagyon jól vagyok, mert tegnap végre abbahagyhattam az átkozott Marvelont, így vége a hányingernek és társainak.
Ugye, mennyire tud az ember már az ilyesminek is örülni??? :-)))
Nem olvastam el minden hozzászólást, az igaz, csak az utolsó oldalt, ezért mindenkitől elnézést, ha ismételnék. Nekem, az okozott gondot, hogy ha egy gyerek csak úgy jön, el lehet dönteni, hogy az ember akarja, vagy sem. (Ezalatt nem azt értem, hogy kisebb lenne a felelősség!...) De ha azt kell eldöntened, hogy legyen, vagy ne, és ez mástól nem függ, csak tőled, meg a partneredtől, akkor jóval több körülményt figyelembe veszel, és nagyobb a valószínűsége annak, hogy úgy döntesz: MOST nem.
Megkérdeztem jobbik felemet is a megtermékenyített petesejt elajándékozásról, de ő is azt mondta, hogy nálunk ez nem lehetett volna. Arra emlékezett, hogy az orvos szerint annyira kevesen vannak azok, akiknél MINDKETTŐ partner "hibás" (hisz csak az ő esetükben van értelme petesejtet és ondót is "kérni"), hogy nem éri meg az evvel járó adminisztráció és persze költség. Ha belegondolsz, majdnem minden pár után marad beültetésenként 1-2 ilyen, miközben nyilván igaz hogy a duplán peches párok száma rendkívül csekély.
De ezt csak tájékoztatásnak szántam.
Továbbra is azt mondom, lehet hogy valakit lelkileg felkavar annak a tudata, hogy az ő és a férje egy gyermeke máshol van, de mivel ehhez annyi minden egyébnek is össze kellene jönnie, hogy szerintem külön önkínzás ha valakit EZ nyomszt és nem a lombik programmal együtt járó ennél sokkal valóságosabb problémák.
Én azt tanácsolom, ha lehet elajándékozni (elsősorban petesejtet), tegyük meg, mert sokak számára ez az egyetlen lehetőség.
Nagyon örülök, hogy ilyen komoly és tényleg megvitatásra méltó társalgás lett ebből a témából.
Magam is hívő római katolikus vagyok. Azt hiszem Neked nem kell magyaráznom, milyen kérdésekkel kellett-kell emiatt szembenéznem. Ha tudod, olvasd el légyszíves az IGEN című katolikus lap egyik nyári számába írt cikkemet (a hónapra nem emlékszem) "Lombikbaba" címen. Kivácsi lennék magánban a véleményedre. Ha nem találod a neten, megpróbálom elküldeni, talán megvan a file.
A szám feletti embriókat viszont biztosan el lehet ajándékozni, különben nem tennék fel a kérdést a Nyilatkozatban.
Az a gyerek nem 50%-ban lesz a mienk, hanem teljesen és én erről egészen másképp gondolkodom, de ez már az örökbefogadásnál azt hiszem kiderült.
Tényleg felemelő önzetlen dolog, de engem nem hagyna nyugodni, hogy van valahol egy gyerek, akinek talán olyan a szeme, mint az enyém, a férjem hangján beszél és így tovább. Én beleőrülnék.
Ami a visszaültetett embriók számát illeti, ez nekünk nem gond, mert a Kaáli az én életkoromban a jobb esélyek miatt 3-ban maximálja. De lehet ennél kevesebbet is kérni. Persze a háromból is lehet hat, de annak statisztikailag olyan kicsi a valószínűsége, hogy nem kell vele foglalkozni.
Én tehát nem azon fogok drukkolni, hogy nehogy négy legyen, hanem azon hogy legalább egyetlenegy icike-picike... Ha egyáltalán eljutok a beültetésig...
Szeretném jelezni Nektek, hogy a megtermékenyített "számfeletti" petesejt kérdésénél sokkal lényegesebb, hogy a beültetéseknek vannak sokkal nagyobb lelkiismereti és egyéb problémát okozó rizikója is.
Ha például valakibe 5 petesejtet ültetnek és mind megmarad (előfordul!), akkor az anya és a magzatok élete is veszélybe kerül. Ilyenkor van a redukció, ami (ha szabad egyáltalán élet és élet elpusztítása között különbséget tenni) sokkal inkább pusztítás, mint a petesejteké! Arról nem is szólva, hogy ilyenkor az anyát is "megbolygatják" és akár vetélés is lehet a többinek.
De ha keveset ültetnek viszza, pl. kettőt, akkor is előfordulhat (elő is fordul!) hogy osztódásnak indul valamelyik (akár mind!) és akkor mindjárt 4 vagy 6 lesz...
A fenti ismertető nem elrettentés kíván lenni, hanem annak a felelős megfontolásnak a része, amely ezt a fajta gyerekvállalást érinti. Annakidején nekünk 5 beültetettből maradt meg a három, mi négy magzatot biztosan megtartottunk volna (ez volt a fogadott döntésünk). Éppen ezért ama decemberi napon az ultrahang vizsgálatnál valóban megkönnyebbültünk: CSAK három, hála Istennek!!!
Mi magunk a fölös petesejtjeinket elajándékoztuk. Nektek nem felelmelő érzés, hogy esetleg szerepet játszhattatok olyan terhességekben, ahol az anyának másképpen nem lehet gyereke? Egyébként azt nem tudom, a megtermékenyített petesejtet wl lehet-e ajándékozni! Szerintem nem. De erre jó lenne mástól infót kapni.
Szerintem annak a tudata, hogy az 50%-ban a Te genetikai gyereked máshol van, nem lehet leküzdhetetlen probléma! Eleve nem is tudod meg hogy kihez került de még azt sem, sikerült-e. Szerintem több kötődést vagyunk képesek fölépíteni pl. egy gyermekintézményben egy elhagyott gyerekkel (pl. nevelő vagy örökbefogadás) mint egy ilyen "genetikai" szülő gondolattal.
Azonban visszatérnék a "létszámfölötti" megtermékenyített petesejtek elpusztításához. Nem véletlen az Egyház konzervatív hozzáállása ezekhez a dolgokhoz, s nekem mint hívő embernek bizony ezügyben lesz még elszámolnivalóm az Istennel! Nem kívánok belebonyolódni, de valóban komoly problémáról van szó, amelyet a hívő ember csak Isten segítségével és esetleg lelkipásztori támogatással oldhat föl. Éppen ezért őket (a hívő embereket) arra kérném, ilyen szemszögből is fontolják meg döntésüket, keressenek lelkiismereti támogatókat és imádkozzanak Istenhez. Akik nem hívők, azok pedig úgy gyakorolják felelős döntésüket, hogy abból a HUMÁNUM, azaz az emberség felsőbbrendűsége kerüljön ki győztesen, ne pedig valami produkt-mentalitás!
Úgy látszik ez az én napom... De egy "jogászi" fondorlat során megfogant ötletemet szeretném megosztani veletek, talán valakinek még hasznára lehet...
Az öt próbálkozásról van szó. Egyszer bevágtam a vonatkozó jogszabályt, amely az öt próbálkozásról úgy beszél, hogy az a "biztosítottnak" jár. Tehát egy személynek és NEM EGY PÁRNAK! Mit jelent ez? Azt, hogyha mondjuk most miattam nem lehet gyerek, de mondjuk a férjem egészséges, akkor nekem jár a szolgáltatás ötször és nem neki. Tegyük fel, hogy kimerítettük az ötöt. Ekkor kiderül, hogy én hipp-hopp rendbejöttem, neki viszont baja lett. Ekkor neki fog járni az öt alkalom. Azt akarom ebből kihozni, hogy egy pár tulajdonképpen tízszer próbálkozhat.
Csak kell találni olyan dokit, aki partner a dologban. Az egyébként életszerű példa, hogy mondjuk a férfi meddő, ezért a nő átesik öt beavatkozáson, ami olyan módon változtat a hormonrendszerén, hogy utána már ezért nem lehet gyereke természetes úton. És ekkor következik az ő öt próbálkozása.
Remélem nem vagyok túl fárasztó...
Előszőr is: nem a petesejtekről van szó, hanem a már megtermékenyített és osztódásnak indult embrióról. A petesejteknél ez nem merül fel, mert amennyit levesznek a punkció során, azt meg is próbálják megtermékenyíteni (kb. 80%-os sikerrel).
Ha akarsz testvérkét később, akkor úgy tudom, le lehet tovább is fagyasztatni, de nem a végtelenségig. Ez bizonyos számú évet jelent és nem ingyen van.
Hm. Értem.
De ha az van, hogy megmarad a baba, és testvérkét is szeretnél később (saját költségen), akkoris meg kell semmisíteni, vagy átadni a psejteket?
Látom megélénkült a forgalom...
Akkor leírnám, miért jelentett az előbbi kérdés olyan nagy dilemmát. Mikor előszőr láttam a Nyilatkozatban ezt az oldalt, bizony elöntött a veríték. Nyilvánvaló, hogy első menetre az ember lefagyasztást kér, hiszen akkor esetleg nem kell majd legközelebb újra stimulálni, hanem csak beültetni.
Na de ha sikerül, akkor nem odázható el a döntés. Megsemmisítés vagy átadás. A második eshetőségnél maradva: természetesen számít, hogy ki hord ki és nevel fel egy gyereket, de az attól még annak a két embernek a gyereke marad biológiailag, akinek a génállományát hordozza. Tehát ha a mi embriónkat másnak beültetik, biztosan idegesítene, hogy milyen az a gyerek, hogy néz ki, jó sora van-e stb. Hiszen a mi gyerekünk. Hogy tovább cifrázzam: ha nekünk nem jön össze végül, annak a párnak pedig igen, akkor van ugyan valahol a világban egy picink, de nem lehet a miénk. Öjítő ebbe csak belegondolni is.
Önző szempontokból tehát marad még a megsemmisítés. Itt nem akarok az élet keletkezéséről folyó vitát gerjeszteni, ez kinek-kinek világnézeti, lelkiismereti ügye. Én például nem tudom, hogyan mondanám ki annak a kicsi, és végső soron élő valaminek a halálos ítéletét, amelyikből akár gyerekünk lehetne, ha szegényke nem "számfeletti".
Sok lombikossal beszéltem, akik ilyen kérdéseken nem is gondolkodtak. De az sem megoldás, hogy az ember homokba dugja a fejét, mintha nem léteznének.
És senki nem segít a döntésben, saját felelősség.
Mint írtam volt vala, pont most hallottam a Jánosról, hogy lefagyasztották a hölgy psejtjeit, és a Klinikán volt, hogy automatikusan megsemmisítették. Persze ezek nem a személyes tapasztalatok, éppen ezért nem is állíthatom a 100%-os valóság értékét.
Duzsnora!
Én is továbbítom a lehetőséget az érintettek felé. Nem ígérek semmit, majd eldöntik. Lehet, hogy most nem akarnak beszélni róla, de a későbbiekben igényt tartanának rá. Úgyhogy csak irogatsd a tali-dátumokat!
Előre is köszi!
Mindenesetre bevetnék egy témát a gyakorló lombikosok számára.
A kaáliban nyilatkozni kell írásban arról, hogy mi legyen a számfeletti embriók sorsa:
1. lefagyasztás
2. Megsemmisítés
3. Odaadjuk olyan párnak, akinek szüksége van rá
Úgy tudom, más helyeken nem teszik fel a kérdést, automatikusan megsemmisítik. Egy barátnőm legalábbi így járt legutóbb a Jánosban.
Most olvastam a három napi levelezést, mert engem egy vidéki továbbképzésre küldtek.
Csak egy szó az andrológiai vizsgálathoz: mi a Kaáliba mindig otthonról visszük a mintát, szóba sem került, hogy a párom ott vacakoljon vele - ezért az ilyen olyan (pornóújságos, vagy WC-beli) szobácskákat hírből sem ismeri. Fél óra alatt beérünk, az bőven benne van a türelmi időben, hiszen ott is gyakran egy-két órát aszalják, mire mikroszkóp alá kerül. A Kaáli ebből nem csinál gondot, akár akkor is lehet otthonról vinni, amikor élesbe megy a dolog, azaz a punkció napján. Csak ezt nem szokták tudni, és mindenki ott kínlódik. Csak azt kell tudni, hogy aki eldönti: otthonról viszi, az kérjen előtte az Intézetben erre a célra tartott steril dobozkát és a hozzávaló kézfertőtlenítő folyadékot.
Egyébként jól vagyok és már csak vasárnapig kell kínlódni a Marvelonnal. Akkor vég a a hányingernek és a fel-felbukkanó vérzéseknek (pedig már 2 szemet szedek...)! Ma megyek dokihoz, hogy megbeszéljük a stimuláció pontos menetét és a pontos dátumokat, valamint hogy felírja a gyógyszereket.
A babaholmikat én is nagyívben elkerülöm mindenhol, CsinnKa tényleg mazochista...
Duzsnora!
A találkozó nagyon jó ötlet, erre most sajnos nem tudok elmenni, de mindig jó előre írd meg a következő időpontját, mert máskor szeretnék!
Valahol régebben már említettem, hogy a centrumokban ma már kultúráltabbak a férfiak vizsgálatainak körülményei. Amennyire én tudom mindenhol külön e célra kialakított helyiségek vannak és nem nyilvános klotyókban kell produkálni. Sajna azt nem tudom hol engedik be az asszonyt is segédkezni, de több helyen ez is megy. Én például megtehettem ezt a Dévainál (mint tudjuk úgy 8-9 éve azóta meg csak fejlődhettek a viszonyok). Különben kell szólni az orvosnak, hogy van ilyen igény, nem fognak kicikizni vagy ilyesmi. A magánrendelőkbe meg tuti, hogy megoldható, persze egy kellemesnek nem mondható összeg fejében.
Duzsi! Az ötlet nagyon jó, remélem sikerül, mi is így kezdtük annak idején, azután most meg egy elég nagy egyesületté nőtte ki magát a dolog.
