Schandl etc.: Német név, amely végsősoron a középfelnémet Schandel szóra megy vissza; ez utóbbi viszont a francia chandelle (< lat. candella) szó átvétele, amely 'gyertya' jelentésű. A Schandel név és változatai foglalkozásnévi értelelemben, 'gyertyakészítő, gyertyaöntő' jelentésben volt használatos.
(A Schand(e)l név formailag lehetne a német Schande 'szégyen' szó kicsinyített alakja is, de az álmoskönyvek szerint ez utóbbihoz a névnem nincs köze.)
Kusztos: Bizvást összetartozik a Gusztos vezetéknévvel. Kis Lajos földrajzi nevek etimológiájával foglalkozó szótárában a Gusztuspuszta (ma Csór része) helynévnél említ egy, már 1466-ból adatolható Kwsthos (ejtsd: /kus(z)tos(z)/ személynevet), amely a helynév, de a szóban forgó családnevek eredete is lehet. A Kusztos név alapja így a latin custos 'őr' szó személynévi alkalmazása. (A szóeleji k > g változás az ide nem tartozó gusztus szó népetimológiás hasonlító hatásának következménye.)
A Gusztuspuszta helynévben a Gusztus < Kusztos előtag arra utal, hogy a hely a székesfehérvéri őrkanonokság tulajdona volt. Így a Kusztos névről is felvethető, hogy nem foglalkozást jelölt, hanem ún. jobbágynév volt, egy őrkanonokság bitokán dolgozó személyt jelölhetett. (De persze az sem zárható ki, hogy egy őrkatona, várjobbágy kapta a nevet. Bár a latin név valószínűsíti, hogy az elnevezés így is valamilyen egyházi környezetben történhetett.)
Új vagyok a fórumon, belenéztem az eddigiekbe. Kérdésem a következő: találkozott evalaki a Schantl, Schandl, Santl, Sandl, Sandly névváltozatokkal? Jelentése? A radix.com adatbázisban is szerepel a név. A másik a Kusztos név.
„Lehet, hogy az enyémet írja le”
Ha az egész szótárat és az egész nyelvváltozatodat vetjük össze, biztos nem. Annyiban viszont valószínűleg igen, hogy szeret nem létező magyarítványokkal értelmezni létező, de idegen eredetű, illetve „nyelvhelytelen” elemeket (vö. pl. basszbariton, bidé szócikkek).
Abban a mondatban, hogy „a nemzetfogalom értelmezése ciklkus folyamat” az értelmezés csak cselekvés- és nem eredménynév lehet (magyarán nomen actionis és nem nomen acti), hiszen különben nem folyamat lenne. Az ennek ciklikus voltáról szóló hipotézis számomra elfogadható.
" Ha az akkori közösséget egyáltalán nemzetként merjük definiálni,"
Ők annak nevezték. Mivel itt a nemzet szó jelentéstartalmáról, illetve annak változásáról volt szó, nem igazán lehet ennek a jogosságát kétségbe vonni.
Amúgy elfogadom, hogy a nemzetfogalom tartalmának változása félciklus, és nem bizonyos, hogy ez befejeződik, azonban ez a körülmény az említetted nemzettudatra is ugyanígy vonatkozik.
>>Az a helyzet, hogy nem a nemzet kialakulása a ciklikus folyamat, hanem a nemzetfogalom értelmezése.<<
A nemzetfogalom értelmezése nem ciklikus, ha "ciklikus" alatt időszakos ismétlődést értünk (márpedig mi mást érthetnénk). Nem hinném, hogy valaha egyféleképpen értelmeztük, később másképpen, majd megint visszatértünk volna a korábbi értelmezéshez. Talán inkább az értelmezések folyamatosan átalakuló halmazáról lehet beszélni. Talán te is erre gondoltál.
>>mely tény kétségessé teszi, hogy a nemzet, a nemzethez tartozás alapkritériuma Zrinyi korában a nyelv lett volna<<
Természetesen. Ha az akkori közösséget egyáltalán nemzetként merjük definiálni, akkor is erősen mások voltak az ismérvei. Ha úgy értetted, hogy én az ellenkezőjét mondtam, akkor talán túl tömören fogalmaztam.
>>Amikor a bólyák újrafestéséről beszélsz, öröknek képzelsz egy állapotot, amely belátható időn belül keletkezett, és melynek látszik az alternatívája.<<
Nem képzelem örökkévalónak, ezért beszéltem bólyákról és nem kerítésről. De a nemzetbe való integráció fontos elemének tartom.
Szerintem ez a téma azért lett off-topic, mert a topic a nevekről szól, nem általánosságban a nyelvről. Ezen túlmenően feltehetőleg eltérő nemzetfogalmakkal operálunk, amit esetleg más topikban kellene megvitatni.
Addig csak arról vitatkozunk, hogy szerintem kell a diós bejglibe mazsola, szerinted meg a mákos gubába nem.
>>Mindennek az a summája, hogy igaza van annak a nyelvészprofesszornak, aki megállapította, hogy a modern embernek nem elég két nyelvet ismernie, a szükséges minimum 3.<<
Nem találtam sehol az ÉKsz. előszavában, hogy az én nyelvváltozatomat írja le. (Egyébként akármit ír is le [beleértve, hogy lehet, hogy hibás az értelmezés], az a nyelvváltozat, amely a fotel fogalmával nem él, mindenképpen szegényesebb.)
Bár a nemzet fogalom vitatása látszólag off-topic, azonban annyi a kötődése a nyelvhez, hogy mégsem az.
Az a helyzet, hogy nem a nemzet kialakulása a ciklikus folyamat, hanem a nemzetfogalom értelmezése.
Vegyünk pl. egy idézetet Jókaitól:
"A magyar nemzet egész történetében nincs olyan emlékezetes esemény, mely annyi fájdalmasan lelkesítő érzést keltene fel, mint Szigetvár védőinek hős végzete."
Mint tudjuk, Zrínyi kétnyelvű volt, és nemzetiségi kötődése is duális, mely tény kétségessé teszi, hogy a nemzet, a nemzethez tartozás alapkritériuma Zrinyi korában a nyelv lett volna. Nem is volt az, egészen a XVII-XVIII. századig a nyelvi átmenetek teljesen természetesek voltak: ez a korszak volt a megvalósult "világnyelvek" (latin, linua franca) kora. A nemzet, mint identitásképző, a feudalizmusból megmaradt birodalmi eszméhez kapcsolódott: a nemzetképző az uralkodó, illetve az uralkodó osztály volt.
A birodalmi nemzet (a britet és az USÁ-t leszámítva) a XIX. század folyamán szép lassan erodálódott, és gyakorlatilag az I. VH során ez a nemzeteszmény megszűnt. Kialakultak a nyelvi nemzetek, pontosabban mind a mai napig alakulgatnak, amit pl. a cseh és szlovák, továbbá az ukrán és orosz szétválás is mutat.
Tulajdonképpen az a ciklus, amelyet most érzékelsz, a nyelvi nemzetállamok kialakulásának folyamata: a valaha intgerált és szabadon keveredő Európában kezdenek nyelvi gettók létrejönni, az emberek egy része mindenáron az anyanyelvéhez köti az identitását, és arról álmodik, hogy a politikai állam is ehhez igazodjék. Ez az olyan területeken, ahol kevert nyelvű a lakosság, folyamatos politikai feszültségek forrása.
Szerencsére ez azonban valójában az emberek napi érdekeivel szembemenő tendencia, így lényegében megmarad a politika szférájában, és így - számításom szerint - az emberek mintegy 20%-át mozgatja aktívan. A fennmaradó 80% mindaddig, amíg nem megy a bőrére, érzelmi vonatkozásban megosztottan tükröz, de amikor már érdeksérelmet okoz neki ez a dolog, akkor szembefordul vele.
Amikor a bólyák újrafestéséről beszélsz, öröknek képzelsz egy állapotot, amely belátható időn belül keletkezett, és melynek látszik az alternatívája.
Mindennek az a summája, hogy igaza van annak a nyelvészprofesszornak, aki megállapította, hogy a modern embernek nem elég két nyelvet ismernie, a szükséges minimum 3.
„Ja, egyébként minden fotel karosszék, de nem minden karosszék fotel. Tehát szerintem nyugodtan hívhatom a fotelt karosszéknek.”
Az én nyelvváltozatomban a fotel és a karosszék mellérendelt fogalmak, így legfeljebb átmenetük van, közös részük nincs.
>>Azért funkciótlan, mert már van nemzet (legalábbis remélem, hogy van). Az a nemzetépítés egyik módja, hogy más csoportok ellenében meghatározod meg magadat. Ha már van nemzet, akkor a nemzet saját kohéziója, az ami összetart, nem a külvilággal való szembenállás.
Aki olyna külső elhatárolásokhoz ragaszkodik, mint a magyar viselet, a magyar szavak, az arra utal, hogy még nem képes a modern nemzetbe integrálódni. Ez tehát egy abnormális állapot, ilyen van, kezelendő is, de nem lehet az egész közösség normája..!<<
Mindez nagyban függ attól, hogy az egymással versengő nemzet-definíciók közül melyiket fogadod el. Pl. létezik-e olyan, modernnek tekinthető definíció, amelyik szerint a határon túli magyarok is részei a magyar nemzetnek, vagy minden ilyen inkluzív meghatározás természetszerűleg premodern? Ez önmagában is egy roppant izgalmas téma, de hát ebben a topikban nem mehetünk bele. Pedig csábít a kísértés, hogy Antony D. Smithről és Benedict Andersonról vitázzunk - persze lehet, hogy csak én vagyok annyira lökött, hogy ilyesmiben örömömet lelem :)
Csak pár szó, ígérem... Utána nem fogok offolni.
Ha jól értem te úgy véled, hogy a nemzet kialakult és ezektől a külsőségektől már nem válik "nemzetebbé", mivel ezek valóban csak külsőségek.
Szerintem a nemzet kialakulása nem egyszeri, hanem ciklikus folyamat. A nemzetet is folyamatosan újra kell "termelni". A nemzet létének egyik legfőbb pillére, az ahhoz való tartozás tudata. Ezt segítik elő azok ezek az atavisztikusnak tartott külső dolgok, amelyek ennek a pontosan és véglegesen valójában be nem határolható halmaznak valamiféle határait mégiscsak kijelölik, tehát megmutatják, hogy nagyjából mi az, amibe az egyén integrálódhat. A képlékeny határokat jelző bólyákon újból és újból fel kell frissíteni a festést.
Ja, egyébként minden fotel karosszék, de nem minden karosszék fotel. Tehát szerintem nyugodtan hívhatom a fotelt karosszéknek.
> > „Szóval arra a célra, amire szánták, arra nem tetszik”
> Én sajnos még nem ismerem belülről
Van egy rovat benne, amely megadja az eredeti névalakot (latin, cirill, görög, ill. örmény betűkkel), mellette van egy „fonetikus átírás” (amit követ a magyar megfelelő – ha van –, a becéző(k), a jelentés és az eredet, a név híres viselője[-i], és megjegyzés; ezek közül nem minden töltött, és nem minden nyelvnél van minden rovat).
Tanulmányozva a könyvet, nem egyértelmű, hogy egy rovat esetén melyik az a névforma, amit anyakönyvezni lehetne: Az eredeti? A fonetikus átírás (amely latin betűs nyelvek esetén is van, és neve is jelzi, hogy a kiejtést adja vissza és nem a leírt – tehát anyakönyvezésre való – írásképet)?
A helyzet különösen komikus a cigány esetén. Az anyag összeállítója egy Németországban tevékenykedő szerb-horvát nevű illető. Az „eredeti” névalak esetén nem az itt nálunk Mo.-n szokásos Choli Daróczi–Fejér-féle átírást használja, hanem egy eddig általam ismeretlen, etimológiai átírást, amelyben olyan betűk szerepelnek, mint a θ (görög téta), és az ʒ (alulnyúló „z”, ezs, dram, dze); a mássalhangzók palatalizáltságát a követő magánhangzón jelzi „breve” ékezettel stb. Szóval ez még ma is sok helyen kiszedhetetlen Mo.-n. A fonetikus átírás pedig tényleg fonetikus. Egy példa:
Azt hiszem ebből süt az, hogy az összeállításkor a magyar anyakönyvezési célnak való megfelelés egyáltalán nem volt szempont. Most mégis ebből kellene választani...
[LvT] > a Di(j)- alapről nehéz mit mondanom. [...] Ha lesz valami ötletem, akkor még közlöm.
Mire nem jó a kisebbségi utónévtár, találtam benne bulgár és szerb Dejan utónevet. Tekintve, hogy ennek e magánhangzója az ószláv ún. jaty hangból fejlődött ki, i-ző horvát nyelvterületen ennek Dijan a megfelelője. Ezzel valószínűleg megvan a horvát Dijan családnév eredete is. (És meglehet a magyar Diáné is.)
Az alapszó itt az ószláv dějь, amelynek mai szláv folytatói, pl.: szlk. dej 'esemény, cselekmény, történet, folyamat', diat' sa (E/3-ban deje sa; visszaható) 'történik, végbemegy', bulgár deen 'tevékeny', deec '(cselekvő) személy, -val foglalkozó, szakértő' stb.
> Iróniára történt - a jelek szerint sikertelen - kísérlet, amint azt már említettem
Arra nem jöttem rá, hogy ez is irónia volt. Annál i sinkább, mivel az én személyes véleményem az, hogy az állam indolatlan önkényének egyki megnyilvánulása az utónévkönyv kötelező volta. Így a felnőttkori újranévadást leszámítva az ironizálásoddal egytértek. De, némileg járatos lévén a keleti névhasználatban is, a felnőttkori névváltás sem abszurd ötlet (sokhelyen van ún. tejnév, amit csak a gyerekek viselnek). Azonosítószámunk pedig már van, három is.
> Azért funkciótlan mert nincs "idegenség", vagy azért funkciótlan mert megváltozott a nemzetkoncepció? (Ha megváltozott.)
Azért funkciótlan, mert már van nemzet (legalábbis remélem, hogy van). Az a nemzetépítés egyik módja, hogy más csoportok ellenében meghatározod meg magadat. Ha már van nemzet, akkor a nemzet saját kohéziója, az ami összetart, nem a külvilággal való szembenállás.
Aki olyna külső elhatárolásokhoz ragaszkodik, mint a magyar viselet, a magyar szavak, az arra utal, hogy még nem képes a modern nemzetbe integrálódni. Ez tehát egy abnormális állapot, ilyen van, kezelendő is, de nem lehet az egész közösség normája..!
> Ha jól értem, véleményed szerint ebben a folyamatban semmilyen szerepe nincs a tudatos hozzáállásnak.
Nincs olyan, aminek hosszabb távon mérhető hatása lenne. Lokális beavatkozások peszre lehetnek, de ezek sorsa is kérdéses.
>>Nem te írtad: "Az egész rendszert liberális alapokon kellene modernizálni: 1. mindenki úgy hívja a gyerekét ahogy akarja, [...] amikor felnő, majd eldönti, hogy mi legyen a saját neve."?<<
Iróniára történt - a jelek szerint sikertelen - kísérlet, amint azt már említettem.
>>még mindig az "idegenség" ellen védekezünk. Ez egy szimpla hisztéria, amelynek anno volt célja: a csoportelhatárolás (mint ahogy két csimpánzcsapat, ha találkozik, és dobálva, huhognak--visítanak egymásra), de ma már funkciótlan.<<
Azért funkciótlan mert nincs "idegenség", vagy azért funkciótlan mert megváltozott a nemzetkoncepció? (Ha megváltozott.)
>>(De mint a korábbi példák mutatják, ez le fog csillapodni és kiforrja magát.) <<
Ha jól értem, véleményed szerint ebben a folyamatban semmilyen szerepe nincs a tudatos hozzáállásnak.
Kaptam magánlevélben egy kérdést, melynek helye van itt is.
Markóth: Ez végülis egy másik név németesített alakjának magyarosodása :)) Az alapnév a Markota, amely kétség kívül nyugati délszláv (szerb-horvát) név. A mai horvát telefonkönyv <http://www.tportal.hr/imenik/?lang=1> 232 ilyen tételt ad. (A szóvégi -a elvesztéséért "felelős" a német.)
Ennek a névnek van ritkább Mrkota alakja is, amely az eredetibb. Ebben a -ta szláv kicsinyítő képző (vö. Nyikita, Mikita < Nyikolaj, Mikuláš), a Mrko-, Marko- alap pedig a szláv mrkva 'sárgarépa' szóra megy vissza.
Dian, Dián: Ilyen rövid nevekről nehéz mit mondani, hiszen végsősoron mindegyik nyelvben kialakulhatna. Most két etimológiát adok:
- A horvát telefonkönyvben Dijan vezetéknevű tétel van, eliviekben lehet ez a forrás. Ez esetben az -an névképző elem (vö. duša 'lélek' > Dušan), a Di(j)- alapről nehéz mit mondanom. Esetleg a szb.-hv. dio 'rész' szó állhat mögötte. Ha lesz valami ötletem, akkor még közlöm. [N.B. Még az sem zárható ki, hogy ez a horvát név az alábbi magyar etimológiára és névre vezethető vissza.]
- A Radix ismeri a Dien vezetéknevet is, ez pedig a régi Dienes 'Dénes' személynév ismert rövidülése. El tudok képzelni egy e > a[/ig elhasonulás, ami a Dien-ből Diant, Diánt csinál.
Ez esetben nem mindegy az hogy rövid a-s Dianról, vagy hosszú á-s Diánról van-e szó (a magyar telefonkönyv nekem nem hozott ki semmit, a Radixban viszont van mindkettő). Ennek az az oka, hogy a rövid mgh. inkább a magyar, a hosszú pedig inkább a horvát eredet mellett szólna (de nem kizáróan).
> Én röviddel ejtem {a büdzé szót}, sőt példaként szoktam a fri[d]zsider mellett említeni arra, hogy már létezik a magyarban intervokalikus rövid dzs. Ezek szerint neológ vagyok.
Valószínűleg itt is a változások korát éljük, és mint ilyen éppen a (nyelvi) elit áll a változások élén. Jó volna a közemberek mostani ejtéséről olvasni egy tanulmányt. A magam füle után én a hosszú /ddzs/-s hallom semlegesebbnek.
> Kiváncsivá tettél. Azt jelenti ez, hogy a rövid távú változás lehet ennek az időarányos részénél jelentősen nagyobb is, csak azután hosszú távon kimosódik? Vagy pedig ez a 15% nagyjából egyenletes ütemben jön?
Az ütem merőben nem egyenletes, ezért írtam a megfogalmazásomba bele azt a kitételt, hogy "hosszabb távon". Megfigyelhető, hogy a változás subokban jön, melyet "szélcsendes" idők követnek. A nyelvészt a szókészleti változások merőben nem érdeklik, így ezeket a subokat más jellemzőkhöz szokták kötni. Az angolok pl. még a XIV. sz.-ban is kitűnően értették volna az Artúr-korabeli őseiket, de a XV. sz.-ban bekövetkező "great vowel shift" egy évszázad (azaz 3-4 generáció) alatt teljesen megváltoztatta a magánhangzóállományát.
Vissza a szókészlethez. A magyar nyelv szláv jövevényszavainak túlnyomó többsége a honfoglalás és az államalapítás közti rövid időszakhoz köthető. Ezóta csak elvétve vettek át a magyarok szláv szavakat. A polgárosulás, a városi kultúra előretörése a német jövevényszavak garmadájához vezetett: ez elnyújtottabb folyamat volt, mint a szláv esetén, de szintén nem egyenletes.
Tagadhatatlan, hogy most is kulturűlis változást élünk. A polgárosulás a vidéket kapcsolta be az ország vérkeringésébe és vitte el a német polgárság szavait a köznyelvbe, ugyanúgy most kezdődő a globalizációhoz is természet szerűleg tartozik fokozott szókészleti változás. Én csak arra gondolok, hogy katon avoltam, amikor először beszéltem crossbar telefonon (addig egy másik városba a postán kapcsoltak); ma meg videotelekonferenciát tartunk. Hát hogy ne tükröződnének ekkora változások a nyelvben is... (De mint a korábbi példák mutatják, ez le fog csillapodni és kiforrja magát.)
> Ha ez utóbbi, akkor miért érezzük olykor nagyon erősnek a német/angol/kínai/stb. szóinváziót?
_Én_ nem érzem. Tagadhatatlanul van, de ez természetes jelenség, és nem nevezném "nagyon erősnek". A kérdés meritumát illetően pedig azt mondhatom: a XIX. sz. során a magyar nemzetépítés összekapcsolódott a nyelvépítéssel. Ha körülnézel, akkor a magyar nemzetkoncepció nem jutott tovább a XX. sz.-i megoldásokig, megrekedt a "boldog békeidőkben". Emiatt a nyelv nálunk még mindig politikum; és ahogy a nyelvújítás nem a magyar nyelvért jött létre, hanem a német és a latin ellenében, úgy ez a maradi gondolkodás még mindig munkál; még mindig az "idegenség" ellen védekezünk. Ez egy szimpla hisztéria, amelynek anno volt célja: a csoportelhatárolás (mint ahogy két csimpánzcsapat, ha találkozik, és dobálva, huhognak--visítanak egymásra), de ma már funkciótlan. Dehát Ugocsa még mindig non coronat...
>>a statisztika nem jelzi, mennyi elutasított egyedi igény futott be. Pedig ezek adják azokat a neveket, amelyekkel a lista a jövőben bővíthető<<
> Már előre félek... :)
Nem te írtad: "Az egész rendszert liberális alapokon kellene modernizálni: 1. mindenki úgy hívja a gyerekét ahogy akarja, [...] amikor felnő, majd eldönti, hogy mi legyen a saját neve."? Ebben a rendszerben pedig az Alexander -- de a Zólya is -- még a konzervatív vonulathoz tartozna...
„»a fotelnek is mennie kell«
Én nem is használom”
És akkor mit mondasz helyette? Merthogy a fotel és a karosszék nem azonosak egymással. Ha tehát te a kettőt ugyanannak hívod, épp a te szóhasználatod lesz szegényesebb. Ez szokott a purizmus nagy veszélye lenni. Meg általában minden irtásé.
„A szó maga a magyarben egyébként francia eredetű, viszont nem csak írásában, hanem ejtésében is magyarosodott: a szóközi dzs a köznyelvben hosszan ejtődik.”
Jé! Én röviddel ejtem, sőt példaként szoktam a fri[d]zsider mellett említeni arra, hogy már létezik a magyarban intervokalikus rövid dzs. Ezek szerint neológ vagyok.
„Szóval arra a célra, amire szánták, arra nem tetszik”
Én sajnos még nem ismerem belülről, elég komoly beruházás beszerezni, úgyhogy várok valami bevételre. Egyébként meg:
„rend kell a világba,
a rend pedig arravaló,
hogy ne legyen a gyerek hiába
s ne legyen szabad, ami jó.”
>>Az az érzésem, hogy te most csak az ellenszenved kifejezéséhez keresel érveket...<<
Lebuktam.
>>De ezzel benne van az első 100-ban, miközben a választható utónevek száma enneél sokkal számosabb.<<
Ok, meggyőztél. (Mondjuk.)
>>Van egy glottokronológiai megfigyelés, hogy hosszabb időtávot figyelembe véve a szókészlet kb. 15%-a változik meg 1000 év alatt (és ez nagyjából független a vizsgált nyelvtől; itt most nem a magas műveltség szavaira kell gondolni, mint pl. az kontraszelekció). Éves szinten ez nem is vizsgáltahó mérték, de hatására a generációk közt már érezhető különbség lesz. <<
Kiváncsivá tettél. Azt jelenti ez, hogy a rövid távú változás lehet ennek az időarányos részénél jelentősen nagyobb is, csak azután hosszú távon kimosódik? Vagy pedig ez a 15% nagyjából egyenletes ütemben jön?
Ha ez utóbbi, akkor miért érezzük olykor nagyon erősnek a német/angol/kínai/stb. szóinváziót? Esetleg azért, mert abszolút értékben a kis százalék is nagy számokat takar? Vagy attól függ, hogy életünk melyik terülétét érinti?
>>a fotelnek is mennie kell<<
Én nem is használom (csak ülésre).
>>Ha megtudhatnám a te foglalkozásodat, biztos én is tudnék degradáló megjegyzéseket mondani róla<<
Köszi, de ezt a feladatot magam szoktam végezni.
>>a statisztika nem jelzi, mennyi elutasított egyedi igény futott be. Pedig ezek adják azokat a neveket, amelyekkel a lista a jövőben bővíthető<<
>>Vajon miért nem volt jó helyette a rég bevált Csejte megy a Gyeücsa? <<
> Szabad a gazda.
A névkincs is ugyanúgy változik mint a szókincs: egy része erodálódik, más része újonnan keletkezik (átvétellel, belső képzéssel stb.) És mint ahogy a közszavak közt is vannak szép számmal duplán átvettek (bojtár~bakter, kaliucsi~harisnyastb.), úgy a nevek között is vannak. És ha a "magyar" névkincset is vesszük, látszik, hogy a Krisztofer ~ Kristóf kettősséghez hasonlók régebben még tömegesebbek voltak mint ma, sőt igen gyakran a jelenkort már csak az újabb alak élte meg, mint pl. a Bertalan, amely a Bartalomot archaizálta (ez utóbbi rövidebb Bartal alakja ma is anyakönyvezhető).
>>Apropó, tudtad, hogy a büdzsé magyar szó? Nincs meg más nyelvben. <<
> Igy leírva biztos is, hogy nincs... Nem török eredetű? ;)
A szó maga a magyarben egyébként francia eredetű, viszont nem csak írásában, hanem ejtésében is magyarosodott: a szóközi dzs a köznyelvben hosszan ejtődik.
Ha a büdzsét kiiertani rendeled a fotelnek is mennie kell (és idővel, gondolom a kilincs is eltávolítandó lesz).
> Nyelvi változás... Úgy mondod, mintha valami hatalmas, feltartóztathatatlan dolog ellen szólnék.
Már pedig az ellen teszel. Van egy glottokronológiai megfigyelés, hogy hosszabb időtávot figyelembe véve a szókészlet kb. 15%-a változik meg 1000 év alatt (és ez nagyjából független a vizsgált nyelvtől; itt most nem a magas műveltség szavaira kell gondolni, mint pl. az kontraszelekció). Éves szinten ez nem is vizsgáltahó mérték, de hatására a generációk közt már érezhető különbség lesz. És ez igaz volt régen, az iskoláztatás elterjedése, a paraszti mobilitás megjelenése előtt is.
> Pedig az idézett 2003-as statisztika szerint 91 Alexandert anyakönyveztek. Hol itt a sok lúd, a tömegigény?
De ezzel benne van az első 100-ban, miközben a választható utónevek száma enneél sokkal számosabb. És minden 5 Sándorra jut egy Alexander. Említetted a Krisztofert is: ez már az 55. név, lekörözi többek közt a Györgyöt. Az Elek már nincs is rajta a listán, miközben az Alex a 45. ...
Az adott névgyakoriságok mellett a 91 is tömegigényt jelez, a statisztika nem jelzi, mennyi elutasított egyedi igény futott be. Pedig ezek adják azokat a neveket, amelyekkel a lista a jövőben bővíthető: ezeket nem az ujjukból szopják az illetők. És a jövő sikernevei is a lista alján kezdik. Pl. nem is olyan rég még a Bence sem volt anyakönyvezhető: ma meg már a leggyakoribb. (És biztos volt egy olyan állapot, amikor a 79. leggyakoribb név volt, ill. csak 91-en választották -- mint most 2004-ben az Alexandert.)
A tendencia is világos: Ha megnézed ugyanitt a 2004.I.1-jei teljes lakosságra vonatkozó 100-as listát, láthatók a változások, amelyek a változó igényt jelzik (pl. Alex nő, Elek csökken).
Az az érzésem, hogy te most csak az ellenszenved kifejezéséhez keresel érveket...
> Hát, ahhoz fölösleges az egész sóhivatal.
Hadd fejezzem ki még egyszer: nem az a munkájuk, ami miatt lesóhivatalozod őket. Ha megtudhatnám a te foglalkozásodat, biztos én is tudnék degradáló megjegyzéseket mondani róla, melyek annál sértőbbek, minél kevesebb közük van a valósághoz.
Sajnos nem így van, fel nem foghatom, hogy azoknál a népeknél, ahol praktice szabad utónávválasztás van, miért mentek bele ebbe. (N.B. A mű csak 12 fejezetes: a német rész hiányzik.)
Engem személyesen érintene, ha most kellene használnom. Én nem anyakönyveztettem a gyermekeimet szlovákul, mert egyrészt nálunk a családban ez nem szokás, másrészt már vegyes házasságból születtek, de ha fiam jelenleg használt szlovák utóneve a Beňo nincs meg a szlovák részben (miközben pl. a délszláv fejezetekben az ottani megfelelője benne van).
Szóval arra a célra, amire szánták, arra nem tetszik (de pl. örmény onomasztikai segédletnek megfelelő).
