Én bakó szőlőre tippelek, de hogy fűszeres bora lenne -ha tényleg bakó- azt kétlem. Egyébként minden szőlőt lehet vesszőről szaporítani, a bakót még kötött talajon is.
Két kérdésem lenne. Debrecenben egy ismerősömnek a kertjében homokos talajon terem egy általam nem ismert szőlőfajta, feltételezem, hogy direkttermő. Lugasnak alakították ki, rengeteg kicsi-közepes fürtöt nevel, kékszőlő, édeskés, fűszeres bora van, nincs határozott labruska íze, mint az otellónak, izabellának. Milyen fajta lehet? (ott medocnak nevezik, de az kizárt, Eger mellett szedtem-ettem medocot, ez nem olyan)
Másik kérdésem az elsőhöz (milyen fajta?) erősen kötödik: lehet-e vesszőről szaporítani, s egy kötött talajú kertben szőlőt termelni rajta?
A meggyzőzés kétoldalú volt, mert ezekből Borászati Lapokból viszont egyértelműen igazolódik az, hogy a 19 század elején-közepén érkezett meg az olaszrizling a mai magyar borvidékekre és nem korrábban.
Sajnos az 1859-es Borászati Lapok nem minden cikkét írta alá a szerző, ilyenkor vagy valamelyik rezidens szerkesztő jegyezte a cikket. Sok cikk olvasata után a stílusbol és a téma területéből rá lehet ismerni egy-egy szerzőre. Emiatt én egy-egy cikket még nem tartok igazán hiteles forrásnak, csak akkor ha több írás, több szerzőtől is ugyanúgy megerősítik az adott tézist.
"Legyen akkor horvát az olaszrizling, éppen csak az ampelográfiai egyszeregynek mondasz ellent. Meg a saját gyűjtésednek: "hazánkba nem rég hozatott be Stájerországon keresztül"."
Te figyusz. Én nem tudom, hogy honnan való az Olaszrizling. Én csak olvasgatok, gondolkodok és beszélgetek. Nyilván nyitva hagyok lehetőségeket vagy éppen időlegesen bezárom azokat amelyek ésszerűtlennek tűnnek.
Ez a heidelbergi kutatás tényleg nagyon ütős és mindenképpen meggyőző. Én legalábbis újragombolom az olaszrizling eredetével kapcsolatos véleményemet. Ez önmagában teljesen stimmel karácsonyi ajándéknak :)
Örülöük, hogy végülis előrébb jutottunk ebben a témában. Érdekes téma, hogy egy-egy szőlőfajta mikor és honnan érkezett hozzánk. Én pont ezért csodálom a 100-150 évvel ezelőtti szaksajtót, mert akkoriban mindennaposak voltak az ilyen elmélkedések. Akkoriban volt rendes fórum arra, hogy az ilyen kérdéseket megbeszéljék a termelők.
Rendben, meggyőztél, ezek szerint már cirka 50 évvel a filoxéra előtt is ismerték az olaszrizlinget. Mindenestre odaírhatnád az 1859-es említés kapcsán ki és honnan ír róla.
Legyen akkor horvát az olaszrizling, éppen csak az ampelográfiai egyszeregynek mondasz ellent. Meg a saját gyűjtésednek: "hazánkba nem rég hozatott be Stájerországon keresztül".
Nem azt mondtam, hogy elzászi a fajta, azt, hogy a rizling német nyelvterületen egy gyűjtőfogalom. A welsch/wälsch szintén egy régen használatos igen tág gyűjtőfogalom. De éppenséggel nálunk is ez volt a helyzet a rizlinggel és az olasszal. Hogy miért nincs ma Elzászban? Egyrészt érdekes kérdés ez olyasvalakitől, aki éppen a régi szőlőfajták történetéről is olvas. Másrészről, Heidelberg környékéről (nem egész 100 km-re Elzásztól) van:
www.oiv.int/oiv/files/Bull_OIV_2004_Sept_Oct.pdf - túrtam neked ezt az angol nyelvű anyagot (7-20. oldal) részben arról szól, amit korábban linkeltem németül, egy több, mint 200 éves(!) ültetvényben találták meg többek közt az olaszrizlinget, ez az én karácsonyi ajándékom, bocs a többiektől a féloffért.
Jó estét!Ma olvastam egy Nagy-Somlói Furmint palackján:szulfitokat tartalmaz.Olvastam erről is volt szó mostanság,végülis van aki feltünteti a címkén.Kellemes Karácsonyt és BÚÉK.Tisztelettel:Sárközi István ui.Rambo CS.A.K.!
Úgyamúgy, csak a móka kedvéért, elkezdtem átnyálazni a korábbi Borászati Lapokat...
Az 1859-es
"...elszámlálom azon fajokat, melyek csak jófekvésü s jóföldü helyen ültetendők, ha azt kívánjuk , hogy a borbecse ne csökkenjen.Ide tartozik mindenekelőtt a rizling, a furmintvagy szigeti szőlő*), németül zapfer, (a külföldön fehér-mosler, mely csak egyfaja a szigeti szőlőnek) azután az olasz rizling, sárfehér, kéknyelű és a kadarka, mely azonban soha semkölcsönöz a bornak igazi nemes zamatot**), s azért nem érdemli meg a legjobb helyet. — A kék kadarkát (carthagóból eredeti) csakazért emiitettem itt, hogy megmutassam, miként azcsak a legjobb fekvésű s földü szőlőben ád tökéletes jó bort ; tehát csak oly helyre való ; különben csak közönséges bort ád, mely soha oly áron el nem adathatik,mint a milyen bort a följebb említett szölöfajokbólszűrhetni. "
Ez egy forrás bőséggel a filoxéra megjelenése előtt. Látod, nemcsakhogy létezett, hanem tudták, hogy milyen termőhelyen ad jó bort... egy mondatban a kéknyelűvel, sárfehérrel és a furminttal.
Az egyik 1869-es számban a "A hazai és külföldi borfajokról" cím alatt: "[...] A rizling . A piros válfaj ritkább, az olasz rizlingcsak névrokon.[...]"
Ugyanebben a cikkben később: "Szintén jeles fehér borfajok:Az olasz rizling , zamatja csak névlegesrokonainál kevesebb, de bővebben termő s erősebbbora van; Stiriában nagyon terjed, nálunk is igen ajánlható faj; rövid metszésre való."
A cikket Klosterneuburgban, 1868. nov. 14 -én írta Rochel Károly.
Ugyanezen évbe eg ymásik fajtaismertető cikkben " 10. Olaszrizling . Igen értékes zamatos szőlőfaj, mely hazánkba nem rég hozatott be Stájerországon keresztül, s a mely Magyarország azon részeiben, melyek Stájerországhoz közelebb esnek, már meg-lehetős elterjedésben részesül. Az olasz rizlng kedves zamatosságu bort szolgáltat, ámde a rajnai rizling-gel korántsem analóg vagy hasonértékü zamatosságut,kipótolja azonban zamatosságának netaláni alárendelt-ségét, igen kielégítő termékenységével."
Tessék, az enpluszegyedik bizonyíték arra, hogy a filoxéra előtt már ismert és kedvelt fajta volt az olaszrizling. Az persze ettől még nyitott kérdés, hogy Stájerországba délről vagy nyugatról érkezett-e az olasz, mert hogy helyi fajtát csak nem hívtak volna Olasznak ők sem :)
Mondom, érdemes ezeket a filoxéra előtti forrásokat olvasgatni.
Nincs semmi követnivaló logika, ugyanazt mondogatok az elejétől fogva. Van forrás arra, hogy az olaszrizling létezett a mai Magyarország borvidékeink a filoxéra előtt is. Ennyi.
Ez az "elzászból hozták a svábok" szimpatikus. Csak egy gond van vele :) annyira elhozták onnan, hogy ott nem is hagytak még mutatóban sem? Mert amennyire én tudom az amit mi olaszrizlingként szeretünk az Elzászban teljesen ismeretlen fajta.
Számomra amúgy a horvát eredet a leghihetőbb, egyszerűen azért, mert kizárólag az ő nyelvükön van olyan neve a fajtának ami nem az idegen eredetre utal.
Az elzászi származás is pont hangzik furcsán. A Welschriesling-ben a Welsch vagyis Walhaz szó mindenképpen idegen (latin-kelta) eredetre utal. Német nyelvterületen pedig ugye groteszk lenne azt feltételezni, hogy Elzászt keltának tartottak volna... volt néhány alkalommal vita arról, hogy akkor Elzász az germán avagy kelta :)
De én nem tudom... és szerintem a rosseb sem tudja. Őszintén megmondva nem is igazán érdekel, hogy honnan származik az Olaszrizling. Itt van, az a tény, dolgozunk vele, bort csinálunk belőle.
A vita lezárásaként én továbbra is azt mondom, hogy konkrét, megkérdőjelezhetetlen, megcáfolhatatlan források vannak arra nézve, hogy a filoxéra előtt már termett olaszrizling a mai magyar borvidékeken.
Na jó, részemről elmondtam, amit gondolok az olaszrizling térnyerése kapcsán, az utolsó etapban már követni se tudom a logikádat.
A román/horvát eredet többek közt éppúgy elvetendő, mint a magyar, de azt tegyük gyorsan hozzá, hogy miután a Kárpát-medence és a tágabb Monarchia vidéke az olaszrizling elterjedési területe, logikai bukfenc lenne azon kívül keresgélni a környéken.
Nyugati fajtacsoport: szőlő-fajtaismeret, fajta meghatározás szempontjából alapvető. Ennek vaskos irodalma van, néhány mondatban próbálom vázolni. A vitis vinifera egységes faj ugyan, de mint az egyik legrégebb óta tarmesztett és legtöbb különböző fajtával bíró kultúrnövényünk az idők során polimorfizálódott. Földrajzi-ökológiai (és történelmi) szempontok alapján megkülönböztethetőek, magyarul bizonyos nagyobb tájegységekre lebontva az éghajlathoz igazodva formálódtak, mutálódtak és ezen tulajdonságaik bizonyos morfológiai bélyegek formájában is megmutatkoznak. Azaz könnyen felismerhetővé vált a származásuk helye. Negrult és Andrasovszkyt tartjuk ezen megfigyelés első leíróinak és rendszerezőinek, Németh volt, aki ezt a rendszert végül tökéletesítette, tovább bontotta alcsoportokra, a mai napig ezt veszik alapul a nemzetközi ampelográfiában.
Példa: a nyugati fajtacsoport tagjai felismerhetőek onnan, hogy vitorlájuk, levelük fonáka finoman szőrözött vagy gyapjas. Általában tömött, apróbb fürtformájú és bogyóméretű. Ezzel szemben a Kárpát-medence őskultúrájában a pontuszi (Fekete-tenger melléki, összbalkáni) fajtakörhöz tartozik (tartozott?), ezeknek a vitorlája, fonáka, azon az erezete sokkalta szőrösebb, "pókhálós", úgymond nemezesen gyapjas, fürt- és bogyómérete rendszerint nagyobb a nyugatinál. A harmadik fajtakör a keleti, a Kaukázus vidékéről származnak, hajtásaik, leveleik csupaszok. Ezen ismeretek alapján ránézésre rögtön el lehet dönteni régi fajtáink származási helyét. Hát így.
A korábban linkelt német nyelvű anyagból kiemelek neked egy részt (ezt egyébként a geilweilerhofi kutatóintézet egy munkatársa írta, ők tekinthetők a világon a témakör elsőszámú kutatóinak és rendszerezőinek, ők hozták létre a nemzetközi vitis fajtakatalógust is: http://www.vivc.de) :
„Der elsässische Gruppenname Ruesselinge (seit 1348) war für die blauen und schwarzen Rieslinge ebenso wie für rote, gelbe, grüne und weiße Rieslinge gebräuchlich. Neben dem Kleinen oder Rüdesheimer Riesling (Rheinriesling) gab es den Grobriesling (Räuschling), Gros Riesling (Orleans), Moselriesling (Auxerrois), Breisgauriesling (Knipperlé und Silvaner), Frankenriesling (Silvaner, Grüner Veltliner), Würzburger Riesling (Sauvignon), Gelben Riesling (Alanttermö), Budai Riesling (Apro Feher), Welschriesling (Riesling Italico), Beerheller Wälschriesling (Roussane) und den Wolligen Wälschrießling (Babo&Metzger 1836). Letzterer wird in Österreich als Silberweiß (coll. Leth) erhalten und ist als Gyöngyfeher (Nemeth 1970) aus Ungarn beschrieben.”
Ebből kiolvasható, hogy eredetileg a rizling egy gyűjtőfogalom volt, ezek közül egy volt a rajnai és egy az olasz is. Ezt az elnevezést az egészen tömött fürtű, apróbb, gömbölyű bogyójú szőlőkre értették, amiknek jellemzően egy bibepont figyelhető meg a bogyóin. Idővel már nem használták ezt az elnevezést ilyen széles körben, csak a riesling lett „a rizling”, de több fajtával egyetemben az olasz még őrzi ezen hagyományt. Visszatérő poén félművelt körökben azon élcelődni, hogy az olaszrizling se nem olasz, se nem rizling, pedig éppenhogy de, eredeti jelentésében mindkettő állítás helytálló.
Az ideérkező németség (mi csak svábként és szászként hívjuk őket, holott Elzásztól egészen a magyar határokig tartó németajkú területek legkülönbözőbb részeiről érkeztek több hullámban a XII. század közepétől egészen a XIX. második feléig) vélhetően több tucatnyi vagy akár több száz fajtát hozott magával, így a rajnait is már jóval korábban (na, az már valóban széles körben ismert és termesztett is volt a filoxéra előtt).
Az oltással kapcsolatban keresni fognak. Tanácsot is elfogadunk persze :) ártani sosem árt.
"Azért nem tudok érdemi anyagokkal szolgálni, mert 1873-ig bezárólag a mai Magyarország területén nem tartják számon sem az elterjedt, sem a kisebb jelentőséggel bíró fajták közt. "
Én csak azt mondom, hogy azok a források amiket én megnéztem abban írnak róla. Szóval abban az időszakban már ismert, kedvelt és termesztett fajta volt. Érdemes lenne Schams Ferenc Ungarns weinbau című 1833-ban németül megjelent könyvét elolvasni, de sajnos a némettudásom ehhez karcsú.
Van egy csomó hiteles forrás a 18-19. századból, nincsenek is eldugva. De sajnos én úgy érzem (ez tényleg, csak érzés), hogy a szőlész-borász társadalom 99%-nak kényelmesebb a nekik szimpatikus szájról-szájra terjedő meséket, legendákat erősíteni, mint a tényeket, hiteles forrásokból megtudni. Téged legalább érdekelnek ezek a kérdések, de a többség megelégszik az unalmas közhelyekkel.
Én amúgy nem legyintenék az olaszrizling román/horvát eredetére. Sehol nincs az köbe vésve, hogy egy nyugati fajta csak Magyarországon keresztül juthat el Horvátországba vagy Romániába. Amúgy az ízig-vérig való nyugatisság alatt te mit értesz?
A németek rizling besrolása is téves, a neve miatt lehet, hogy valaki egyszer figyelmetlenségből berakta, de tudtommal sem genetikailag sem más szempontból nem vehető rizlingnek az olasz. De érdekelne, hogy van-e nyilvános forrása ennek az elzászi-rajnai eredetnek. Én úgy tudom, hogy Franciaországban még annyi nyoma sincs az olaszrizlingnek mint máshol.
A betelepülő németek által behozott Olaszrizling egy szimpatikus teória. De bennem azért felmerül bár kérdés... miért az olaszt hozták volna és miért nem a rajnait vagy más fajtát. A rajnainak piaca, divatja volt minden fizetőképes európai piacon. Miért hoztak volna egy olyan fajtát ami nem jobb mint a rajnai? Tudtál előre, hogy a rajnainak melegek lehetnek a mi bazalthegyeink déli lejtői?
Egyébként arra, hogy az olasz nem egy jól ismert fajta volt a 19. század második felében pont az én forrásom is lehet igazolás :) hiszen egy jól ismert fajtát nem kell bemutatnia annak aki az oltványát árulja :)
Aham, én a teli szőlővirág illatban szüreteltem. Nagyon lehet szeretni az illatát. Emlékszem, amit tavalyelőtt mutattál, az meg eszméletlenül petúnia illatú volt.
13300. Természetesen nem a meg nem eredt oltásokon élcelődtem. Nálam viszonylag szépen megjöttek az idei oltások, csak nagyon lassan akartak fakadni. Máskor akár 1-2 hét elég, hogy látványosan jöjjön, most volt olyan is, amelyik több mint egy hónapig meg se moccant. A szakik azt mondták, előre be kellett volna áztatni a vesszőket/csapokat.
13301. Nézd, csavarhatjuk, de úgy látom másképpen értelmezünk. Azért nem tudok érdemi anyagokkal szolgálni, mert 1873-ig bezárólag a mai Magyarország területén nem tartják számon sem az elterjedt, sem a kisebb jelentőséggel bíró fajták közt. 1864-nél korábbról nincs is megemlítve. Ismerjük pl. ma a viognier-t vagy a chenin-t, néhány termelő foglalkozik is vele, de lajstromba nemigen vehetjük termesztett és kiegészítő fajtáink közt.
Jancis szimpatikus, nagytudású asszony, de se nem szőlész, se nem ampelográfus, ő tényleg az az ember, aki kizárólag mások anyagaiból merítkezik e témakörben. Pl. a Boriskola című művében tucatnyi ordító hibát fedeztem fel. A horvát és román eredetet egy ízig-vérig nyugati fajta esetében egy kézlegyintéssel elintézhetjük. Amúgy a németek nyilvántartják, mint a népes rizling fajtacsoport tagját, származási helyének az Elzász - Rajna vidékét tartják. Nálunk a meghonosítói szinte biztosra vehetően a Kárpát-medencébe betelepült németség egy csoportja. Ha vki beszél németül, íme egy roppant érdekes anyag, mind az olaszt, mind a furmintot is érinti:
13303. Jellemzően egy fürt/vesszőt hagyok a régi fajtáknál (k.m. kordon, 4x2rügy, elvétve 5x2), de fel szoktam jegyezni, hogy alapjáraton mennyire termékeny a fajta. Vannak bizonyos fajták, amelyeknél drasztikus hozamkorlátozással se növelhető érdemben a várható cukortartalom. Töppedni szárazságban töppedhet, de a botritisz nemigen tesz benne kárt.
13304. Augusztus végére/szeptember elejére sauvignonosabb a sauvignonnál. Zöldes, ropogós, fűszeres, szinte csípős. Később egyfajta illatosság virágosság vegyül a képbe, de nem muskotályosság formájában. Idővel alig marad a zöldes-csipkelődős karakteréből, bár talán egy hangyányi kocsányra, szőlőhéjra emlékeztető jellege megmarad, viszont virágokba öltözik: szőlővirág, petúnia, orgona, ilyesmik, nagyon egyedi. Később ez már inkább csak halványul. Alapjáraton közepes testű bora van, nem túl határozott, de citromos hatású, frissítő savai vannak. 20%-nyi jelenléte egy nem túl aromatikus fajtákból álló küvében már abszolút prímásként bazsevál.
Engem is érdekel a Sárfehér, kicsit részletesebben leírod, hogy hogyan változik az íze az érés során? A másik amire kiváncsi vagyok, hogy a savait mennyire őrzi meg aszályos években, mint 2011, 2012?
Én egyértelműen házasításba szeretném a Sárfehéret. A mostani cuvée borunkban a Hárslevelűvel együtt vagy azt helyettesítve.
Tarhálhatnék tőled majd ilyen előszelektált Sárfehér és esetleg Mézes fehér oltványt?
Engem baromira nem zavarna az alacsony mustfok, mert ha 17 megvan, akkor a juhfark a maga 22 mustfokával simán felhúzza és max rakok hozzá 23-24-es hárslevelűt is.
Én is még egyszer... felszínes, abszolut nem az olasz után kutakodó olvasat során, a Borászati lapok két és fél évtizedében négy olyan a Somlóval és a somlói fajtákkal kapcsolatos írás is szembejött amiben szó van az Olaszrizlinggel. Mindegyikben pozitív hangsúlyban írnak az olaszról.
Ezek a tények... egyik írásban sem említik az olaszt mint új addig nem ismert fajtát. Ezekből a forrásokból nem derül ki, hogy az olasz az csak ekkor jelent volna meg. Lehet, de lehet, hogy nem. Annak a tézisnek a bizonyítása, hogy az Olaszrizling a ekkortájt jelent meg rád vár. Én annyival tudtam hozzájárulni ehhez a témához, hogy az eddigi forrásfeldogozásaim során a szemem elé került olaszrizling referenciákat megadtam.
Ezek a források azt bizonyítják, hogy az Olaszrizling ismert, kedvelt és dícsért fajta volt már az 1870-1890-es években is, vagyis 10-20 évvel a Filoxéra okozta pusztítás utáni újratelepítési időszak előtt. Az hogy az 1870-es évek előtt létezett-e és milyen mértékben én nem tudom.
Jancis Robinson frissen megjelent enciklopédiájában egyébként az Olaszrizling a Grasevina név alatt szerepel. Az eredetét illetőleg két lehetséget említ. Jancis maga a horvát eredet mellet érvel. A fő érvelése etimológiai, vagyis egyedül horvátul van olyan neve a fajtának mai nem utal az idegen származására. Érdekes módon az Olaszrizling a spanyol Borba fajtáva azonosnak bizonyult a DNA vizsgálat után.
De Jancis felsorol más hipotézisiket is. Említi azt, hogy Ludwing von Babo (1843-1844) ampelográfus szerint Champagne-ből érkezett a német Heidelberg. Szerinte franciaországban Aligoté és Petit Meslier néven futott a fajta. A DNA vizsgálatok ezt cáfoltál és Franciaországban sehol, semmilyen nyoma nincs az olaszrizlingnek.
Említi még a sokat emlegetett oláh származást, de ő kétkedik ebben is azért mert manapság a románok is "Olasz" rizlingnek hívják a fajtát. Mondjuk szerintem ez baki Jancis-tól, mert látott már a világ olyant, hogy egy nyelv levetette a saját terminológiáját és adaptálta egy másikét.
Összességében nem lehet biztosan tudni az eredetét. De akár, horvát akár oláh eredetű fajta is az Olaszrizling, annyira messze nem volt egyik magyar borvidéktől sem, hogy a 19. század végéig kellet volna várnia, hogy rátaláljanak.
Vicces, vicces, de tudod, hogy marhára nem az oltókését venném el senkitől és nem is a kapát.
Amúgy nem arról van szó, hogy rosszul csináltunk valamit. A nagy szárazságban a Szentesinél sem eredt meg oltás. Amúgy meg nem a sikertelen oltás esetleges ára a bosszantó, hanem a plusz egy év amit a kudarc jelent.
A sárfehér legmagasabb mért mustfoka nálam 18,4, átlagban 17 környéke, amit sokszor már augusztus vége-szeptember elején elér, de utána nemigen gyüjti tovább a cukrot. Az íze ellenben nagyon sokat változik közben. Már három éve feljegyzem azon tőkék adatait, amelyek hibátlanul termékenyülnek, eleget teremnek, fűszeresebbek, zamatosabbak és jobban gyűjtik a cukrot, hátha... Két különböző helyről szereztem be a csapokat, de lényeges különbséget nem tapasztaltam. Éppen ezen körülmények végett dilemma, hogy szólóban mennyire perspektívikus a fajta. Nemigen rothad vagy aszúsodik, nagyon vastag, nehezen rágható héja van, azon kevés fajták közé tartozik, amelyek 2010-ben is kifejezetten egészségesek maradtak.
Akkor még egyszer. Tényleg nem a szőrszálhasogatás végettt, de olvassuk már a sorok közt. A 4 citált írás közül az első egy bemutató és leíró jellegű írás, ahol délvidéki és erdélyi fajták közt ismertetik az olaszt. A második egy frissen eltelepített szőlő és annak a valós szűztermési előtti évéből származó adatokból leszűrt következtetés a terhelésére utalva. A harmadik megintcsak egy újonnan kipróbált fajta leíró irodalma. A negyedik az egyedüli talány, mert az valóban jócskán filoxéra előtti, de az nem derül ki, hogy ez saját anyag vagy behozott, külhonból rendelt vessző-e. Hogy érthető legyek, olyan cipőben jár ilyenkor még az olasz, mint jó néhány éve a syrah Magyarországon: van néhány gazdának, akik előzetesen nyilatkoznak a friss tapasztalataikról. Ez messze nem jelent széleskörű ismertséget, pláne elterjedtséget és levonható érdemleges értékítéletet.
Zoli, te mérted külön a sárfehér cukorfokát? Neked mennyi volt a maximum? Én idén 14 MM körül szüreteltem, teljes érésben (helyenként már mazsolásra töppedt volt, de nem botritiszesen, hanem fehér maradt a töppedő szem).
Nagyon tanulságos és érdekes olvasmány! Köszönöm a közlést.
Lenne egy kérdésem:
a harmadik cikkben a palackozás előtt kétágú csap használatáról szól az írás. Még nem láttam, de műszakilag el tudom képzelni a kivitelét, – de hogyan használták és mi volt a szerepe?
"Azt hiszem a feszegetett dilemma a mára vonatkoztatva ugyanannyira találó és aktuális."
Én hangosan nevettem amikor ezeket az 19. századi cikkeket olvastam pontosan ugyanarról a témáról amiről a mai borírók is háddekéremeznek hangosan :) Nincs új a nap alatt. Ugyanazt a csontot rágicsáljuk szerintem évszázadok óta.
A Somló északi oldalán zamatosabb, vékonyabb, jobban iható borokat, a déli oldalon pedig testesebb, tüzesebb, intenzívebb és kevésbé vedelős borok teremnek. Egy 500 hektáros borvidéken évszázadok óta békésen elvan ez a két stílus. Mindkettőnek megvannak a barátai, rajongói... Mégis jön időről időre, egy-egy génius aki ki akarja írtani egyiket vagy a másikat.
Az olaszrizling szerintem egyik legnagyobb előnye, hogy mindkét stílusra alkalmas. Viszont mint minden univerzális megoldás a világon mindig is gyengébb lesz az adott területen mint az adott területre spcifikus megoldás. Tudod, egy tízpróbás atléta az tud 100 métert és 3000 métert is futni, meg gerelyt hajítani és magasugrani is, de egyik ágban sem fog világcsúcsot ugrani.
Épp forrásokkal bizonyítottam, hogy nem kellett bevezetni az olaszrizlinget, mert egy jól ismert, több borvidéken is termesztett és kedvelt fajta volt. Minden említés az olaszrizlingról alapvetően pozitív. Az, hogy egy helyen azt írják, hogy nem bőtermő az nekem inkább pozitív. Egyik nemes fajta sem volt bőtermő.
Egyértelműe egy ismert és kedvelt fajta volt a 19. században az olaszrizling. Miért is nem terjedt akkor el? Pont azért mert jó volt, jó volt, de nem volt _JOBB_ Ezt mondom most nár vagy egy tucat hozzászólás óta. Ha gy alapvetően jó fajta nem terjed el, annak az az egyik oka, hogy van nála jobb. A jobbat meg miért cserélnék le??? Én csak ennyit mondok és ezt bizonyítottam is. Két hozzászólásban több hiteles forrást citáltam mint az összes termékleírás elkészítőj együtt :)
A filoxéra vész utáni időszakot én igazán onnantól számolom, hogy amerikai alanyon újratelepítették a szőlőket. Hiszen még 1897-ben is voltak filoxéra mentes ültetvények bőséggel.
"...nagyon örülnék, ha netán vmi érdemleges utalna az eredetére, behozatalának körülményeire..."
Én is. Túrom is a forrásokat, de már azok a források is jelentősek amiket citáltam.
"Amikor azt mondták eleink (XX. sz.!): [...] Mindezt szerintem nem lehet ignorálni vagy elrelativizálni."
ki az aki ignorálja vagy relativizálja ezeket a XX. századi beszámolókat??? Én ugyan nem. Tény az olaszrizling térnyerése, tény a népszerűsége.
Én csak azt mondom, hogy nem egy békés és kiszámítható és jó prosperáló borvilágban terjedt el azért mert annyira nagyszerű volt. Azt mondom, hogy a világégések kiírtották, elzavarták a szőlőterelő népeket, megváltoztak 2-3 alkalommal a piacok, az egész világszemlélet megváltoztt ... és nem az előnyére az elmúlt 100-150 év során. Ebben az új világban sok régi nemes dolognak nem volt már lehetősége és a helyüket átvették új dolgok.
Azt, hogy a régi borstílus piaca kihalt annak az okait több cikkben forrásokkal igazoltam. Nem a magyar közizlés változása az ok, hanem a külfödi (lengyel, cseh, stb) piacok összeomlása és a magyar felsőpolgári és arisztokrata réteg germanizálódása. Ez egy több évszázados folyamat volt aminek nagyon sok történelmi oka volt.Kezdve azzal, hogy a franciák feltalálták a cukorrépából való cukokészítést és Napóleon parancsára több ezer cukorüzemet építettek. Emiatt az édes borok ázsiója elkezdett zuhanni. A már említett Mária Terézia vámtörvények is belső túltermelést eredményeztek minőségi borból, nehezítették az exportot és emiatt elkezdtek hígabb, vékonyabb bort készíteni sok helyen. Ez egy nagyon bonyolult dolog volt. A Filoxéra csak az utolsó csepp volt.
Hát...tényleg nem kötözkösésképpen, de ezek a leírások javarészt egy éppen bevezetés előtt álló szőlőfajtát sejtetnek, egymásnak ellentmondó leírásokkal mind a terhelhetőségét, mind a minőségét tekintve. Azt korábban se tagadtam, hogy jelen volt, de épphogycsak felbukkant. Másrészről, honnantól datáljuk a filoxéravészt Mo-n? 1891-ben már állami intézkedéseket eszközöltek a filoxérával folytatott harcban. Viszont az 1869-es említés igen speckó, én '64-ből találtam meg az elsőt, nagyon örülnék, ha netán vmi érdemleges utalna az eredetére, behozatalának körülményeire...
Amikor azt mondták eleink (XX. sz.!): badacsonyi, szentgyörgy-hegyi, csopaki, kőrőshegyi, siklósi, abasári, pusztamérgesi, szóláti, stb. ki se kellett mondaniuk mit értettek alatta, mert ez mind a rizling volt, csak összeforott magával a termőhellyel. Mindezt szerintem nem lehet ignorálni vagy elrelativizálni.
Mindettől függetlenül egyetértek azzal, hogy idővel odaveszett az igény egy borstílusra (tüzes, szeszes, maradékcukros bor), csak szerintem ez egy filoxérától és világégésektől független folyamat, ami így is-úgy is bekövetkezett volna, legfeljebb késleltetve.
Citálnám is mindjárt Keleti Károlyt a szüretről, sajtolásról és feldolgozásról írott anyagát: "Semmi sem lévén károsabb a leendő bor jóságára nézve, mint az idő előtt megindított szüret, azért az okszerű szőlészek mindent elkövetnek arra nézve, hogy a szüret inkább későbben indíttassék meg, mintsem a kellőnél korábban vegye kezdetét, mert ez esetben legalább a bornak minőségét javítjuk. A fürtök kiválasztása is sokat segít a bor minőségén, a szőlőnek leszemelése pedig, továbbá a vörösnél a bogyóknak szorgalmas megtaposása s a maga idejében alkalmazott zárt erjedés stb. ezek határoznak a bornak leendő jelessége fölött. Nem csekélyebb fontosságot kell azontúl a bor készítésében az erjedésnek tulajdonítani, miután azonban az erjedés-nagyrészt már a pinczekezelés feladati közé esik, itt csak az egyik tényezőről, a must czukor-tartalmáról akarunk megemlékezni. Tudvalevő ugyanis, hogy az erjedés korántsem birja a mustban czukornak bármely határtalan mennyiségét szeszszé átváltoztatni; sőt az eddigi tapasztalások inkább azt mutatják, hogy az erjedés által csak mintegy 25%-nyi czukor-tartalom lesz szeszszé. Lehet egyébiránt keveseb czukor is a mustban 25%-nál, és akkor a czukornak kisebb vagy nagyobb mennyiségéhez képest erősebb vagy gyöngébb bor fog válni a mustból. Ha a must 25%-nyi czukor-tartalomnál többel bír, mi Magyarországon jobb években s a jelesebb fajú szőlőkben gyakran előfordúl: akkor a must édes (stocksüss) marad, mivel a az erjedéssel a czukornak 25%-a szeszszé változott ugyan, de a fölösleg mint föl nem munkálhatott czukor a borban visszamarad, amint azt új borainkkal, midőn szüretkor hevesebb években sok asszú szem van, tapasztalhatjuk. Ebből kitetszik, hogy az okszerű szőlős gazdáknak tulajdonképpen csak akkkor kellene a szüretet megkezdeni, mikor a czukor-mérő a mustjában 25%-nyi czukor-tartalmat mutat, mi Magyarország éghajlata alatt jó fekvésű és jeles fajokkal kiültetett szőlőkben kevés kivétellel majdnem évenként elérhető(...)"
Ellenebn mindjárt ugyaninnen merítve árnyalnám is a képet: "Részben a fekvésről és talajról szóló fejezetben lett volna ugyan tárgyalandó, de miután közvetlenül a szőlőfajokra is vonatkozik, itt látjuk szükségesnek megemlíteni azon tapasztalatokat, melyek a borászat ügyében tett s többizben említett hivatalos utazások alkalmával gyüjtettek. Azt vették ugyanis észre az országot beutazott volt kiváló borászaink, hogy a korán érő fajok, mint például valamennyi gohér-faj déli fekvésben, szokott száraz éghajlatunk alatt száraz években, keveset vagy épen nem teremnek, holott ugyan e fajok éjszakibb vidéken, vagy délibb fekvéskor a hüvösebb keleti és éjszaki hajlatokon kitünő és bő termést adnak. Hasonlót tüntetnek fel a zamatos fajta rizling, bakator, sárfehér, zöld szilváni, bálint stb. melyek Magyarország déli vidékein déli lejtőkön ritkán vagy sohasem adnak oly zamatos bort, minő ugyan e fajtákból éjszakibb fekvésben, vagy keleti s éjszaki lejtőn kerül. Igy zamatosabb a somlyói bor, mely a somlai hegy keleti és éjszaki hajlásain terem, így a hűvösebb fekvésben termett erdélyi rizling a Magyarország déli lejtőin termettnél. Miután pedig a hőség nagyobb foka a szőlőben főleg a czukor- és szesztartalmat neveli a zamatosság rovására, az eddig oly kiválóan kitüntetett s legelőnyösebbnek tartott déli lejtők mivelése okozza, hogy savanykás, vizzel keverhető boroknak csekély mennyiségben vagyunk birtokában. Ezeknek keresettsége pedig nagy levén, kitünik, mily nagy suly tulajdonítandó az eddig kevésbé becsült hüvösebb lejtőknek(...)"
Én mindezt úgy értlemezem, hogy egyaránt volt nimbusza a szeszes, maradékcukros boroknak, ezzel párhuzamban határozott és intenzívebb igény mutatkozott az "iható" borokra is, amiből akkortájt tán a kelleténél kevesebb dívott. A filoxéra előtt vagyunk (1860-73-as írás), szóval semmilyen külső hatásra nem lehet még rátolnii mindezeket. Azt hiszem a feszegetett dilemma a mára vonatkoztatva ugyanannyira találó és aktuális.
