Keresés

Részletes keresés

Jam Clerk Creative Commons License 2016.04.15 0 0 2862

Mivel eleve csak a rajbölcsőből tettem félre szaporításnak valót, és az áfejtéssel meg is zavartam őket, így "csak" 30-40 %-os bővítést csináltam volna tavaly, azaz, ha fölösleg alakult ki a törzscsaládokban, onnan könnyen meg tudtam támogatni a kölyköket, ezért is lettek viszonylag erősek. Ettől még az anya is ígéretesnek tűnt, rendesen építtette ki a műlépes kereteket, és volt friss fiasítása is bőven.

Előzmény: Táborozó (2860)
Jam Clerk Creative Commons License 2016.04.15 0 0 2861

Elnézést, akkor rosszul fogalmaztam.

Nem nyár végén készítettem, csak az anyát ekkor toltam el. Addigra már szépen fiasított, kb. 6 keretet takartak, ezeken majdnem mindenütt volt fiasítás is, ha hozzáveszem a napraforgót és a többi időszakot, télre simán elérték volna azt a 9-10 keretes méretet, amennyivel a többiek átteleltek. Sajnáltam is nagyon őket, mert tényleg erősen dolgozott, jó családból származott.

Előzmény: Táborozó (2860)
Táborozó Creative Commons License 2016.04.15 0 0 2860

Nyár vége felé volt a fő gond, ekkor már nem készítünk kölyökcsaládokat. Ezeket legkésőbb julius első hetében lehet még készíteni. De már ez az időpont is nagyon feltételes. Minél később készítünk egy családot, annál erősebre kell készíteni, továbbá rögtön petéző anyával kell ellátni. Nyár vége felé, a legtöbb helyen hordástalanság van, ekkor már nagy a kutatás és a rablásveszély. 

Előzmény: Jam Clerk (2859)
Jam Clerk Creative Commons License 2016.04.15 0 0 2859

Az átrázásnál arra mindenképp figyelj, hogy ha van rá időd, anyakereséssel együtt csináld, még véletlenül se sérüljön: az óvatos áthelyezés az anya esetében soha nem árt :)

Az egyik jónak ígérkező kölyökcsaládomat tavaly nyár vége felé így veszítettem el, bár nem az átrázásnál, de akkor is, az én hülyeségem miatt "anyátlanítottam". Pikk-pakk le is rabolták, föl kellett osztanom a népet és a lépeket.

Ha most 5-10-akármennyi méh sérül is, az még pótolható, igaz, az anya is, csak az nehezebben :)

Előzmény: Törölt nick (2858)
Törölt nick Creative Commons License 2016.04.15 0 0 2858

Igen, valószínű így "akciózom" le, egyből megkapják a kétfiókos fészket, aztán rendezkedjenek...

Köszi!

Előzmény: Jam Clerk (2857)
Jam Clerk Creative Commons License 2016.04.15 0 0 2857

Szerintem ha már a Hunor-fiókból kezdenek kifolyni, és vannak kiépített félkereteid, lehet, hogy nem is kell két hétre lebontani ezt az akciót, mivel a két félkeret lépfelülete 2 X 15 centi, a Hunoré meg 25 centi magas, tehát nagyjából annyi történne, mintha kapnának még egy Hunor-fiókot, csak nem föléjük teszed, hanem alájuk. Nem hiszem, hogy sok kifogásuk lehetne ez ellen :)

Előzmény: Törölt nick (2854)
Jam Clerk Creative Commons License 2016.04.15 0 0 2856

Üdv,

az Egységes keretméret nem a Hunor, ez annál magasabb, 32.5 cm. A fészket 10 ilyen keret alkotja, és azt nemigen kell túrnom, szeretik is a jelek szerint. A méztérben 9 darab 1/2NB mérettel dolgozok, tehát könnyű fiókokkal szedem le a mézet. A tavalyi évem eredményével annak ellenére is meg vagyok elégedve, hogy akác előtt átálltam más rendszerre, nem érzékeltem számottevő különbséget (illetve, nem hiszem, hogy többet tudtam volna pörgetni). A fészket nem bántom, a mézet fölhordják, azt meg leveszem, de marad nekik is elég lent. Fészekből a méztérre átlógatnom soha nem kellett, hordták anélkül is, és eltekintve a kezdőségemből fakadó, esetleges szükségtelen hozzányúlásaimtól, szerintem nem is túlzottan munkaigényes ez a rendszer. Úgy érzem, nekem bevált.

Előzmény: Cirkusz01 (2855)
Cirkusz01 Creative Commons License 2016.04.14 0 0 2855

Szia ! Egységes? Akkor te Hunor fészek, feles méztérrel dolgoztál ? Úgy is jó . Bár a legjobb a Hunor egységes 12 kerettel. 3 fiókon. Ennek is vannak hátrányai,mint minden típusnak.

Neki a nehéz fiókok.  Én vállaltam a nagy súlyt. A 10 keretesek,meg ,ha nincsenek csapolva akkor tornyokban laknak. Szóval valamit,valamiért.

 Üdv

Előzmény: Törölt nick (2854)
Törölt nick Creative Commons License 2016.04.14 0 0 2854

Ismét üdv Mindenkinek!

Nagyon szépen köszönöm a hasznos tanácsokat és hozzászólásokat. Jó volt olvasni, hogy szinte magatokénak érzitek a "problémát" és a megoldhatóság volt a célotok.

A hunor tényleg jól összetartja a családot, a félkeretesre való átállás oka elsősorban az egységes fiók és keretméret, ami lehetőséget ad a kombinálásokra.

Tehát marad a fél fiók kiépített keretekkel, lerázás, anyarács, és a hunor, majd később jöhet a fészek másik fiókja.

A méhek rugalmas kis jószágok.Szerintem menni fog!

 

Előzmény: Jam Clerk (2852)
Jam Clerk Creative Commons License 2016.04.14 0 0 2853

"Friss fiasítás ezután már nem kerül beléjük, mézet ennyi idő alatt gyűjthetnek bele, azután meg pörgethető, levehető és eladható..."

 

B-változat: az elvétel (esetleges pörgetés) után alátenni 1-1 aljat, föléjük 1-1 tetőt, szaporítást tenni a keretekre, és vagy átteleltetni vagy még idén eladni, mint kölyökcsaládot, kaptárastul.

Jam Clerk Creative Commons License 2016.04.14 0 0 2852

Illetve, ha már egyszer félkereten volt a méztér, akkor kiépíttetni sem kell.

Egyszerűen fölszedi a Hunort, helyére rak két félkeretes fiókot (néhány mézes kerettel, vagy akár üresen, mindegy), lerázza a családot, fölteszi a rácsot (valószínűleg van az is), fölrakja a Hunor-fiókot, és addig hagyja fönn, amíg a méhek kikelnek. Friss fiasítás ezután már nem kerül beléjük, mézet ennyi idő alatt gyűjthetnek bele, azután meg pörgethető, levehető és eladható...

Jam Clerk Creative Commons License 2016.04.14 0 0 2851

"akác előtt 1-2 héttel betettem az addigi félkeretes kaptár helyére a magasabb fiókot 10 darab szűzléppel, a teljes bogármennyiséget leráztam a fészekbe, anyarácsot tettem a keretekre, és mindezek tetejére visszakaptak 1 darab félkeretes fiókot a már bepetézett félkeretekkel. Akác utánra, olyan június-július környékére teljesen kiépítették a fészket"

 

Ha a kérdező esetét veszem, talán még egyszerűbb dolga lesz: ha a Hunor-fiók alá betesz egy szűzlépes félkeretes fiókot, és arra rázza a családot, meg erre teszi az anyarácsot, akkor a félkeretnyi lakrészt jóval hamarabb ki tudják építeni és belakni, mint az én dupla méretű lépjeimet lakták. Jó eséllyel (hordással vagy etetéssel) egy héttel később már kaphatnának is egy újabb félkeretes fiókot a Hunorok és a  rács alá. Ha erre megint egy hetet számolunk, az kb. 2 hét, amire kiépül a kétfióknyi "fészek", annál erősebb család meg nem jellemző. A két hét alatt a Hunorokból is jórészt kikelnek a méhek, és le lehet szedni a fiókot mindenféle rombolás nélkül (ezáltal a fiók és a lépek is eladhatóak maradnak).

 

Rosszul gondolom?

Jam Clerk Creative Commons License 2016.04.14 0 0 2850

Tavaly én is átfejlesztettem az állományomat félkeretről Egységesre. Próbáltam pepecselni az átfüggesztéssel, lerázással, miegyébbel, de csak a gond volt vele.

Végül úgy sikerült csak, hogy akác előtt 1-2 héttel betettem az addigi félkeretes kaptár helyére a magasabb fiókot 10 darab szűzléppel, a teljes bogármennyiséget leráztam a fészekbe, anyarácsot tettem a keretekre, és mindezek tetejére visszakaptak 1 darab félkeretes fiókot a már bepetézett félkeretekkel. Akác utánra, olyan június-július környékére teljesen kiépítették a fészket, addigra a félkeretekből kikeltek a méhek, mézem is lett. Nem érdemes "sajnálni" a családot (sok bajuk nem lesz a lerázástól, az anya lekerül, lesz tere lent, a fiasítás meg fent marad, a melegben), meg fűrészelgetni, ez némi erőszakosság nélkül nem fog menni, legalábbis így tapasztaltam.

Táborozó Creative Commons License 2016.04.14 0 0 2849

Én fekvőben méhészkedem, de a környezetemben azt látom hogy pont ellenkező a tendencia. A félkeretekről állnak át hunorra. Többekközött pont a Cirkusz által is említett ok miatt. 

Cirkusz01 Creative Commons License 2016.04.14 0 0 2848

Szia! Amennyiben nem sürgős,akkor ebben az évben csak feles keretek menjenek a Hunorokba El kell az év végére érned,hogy legyen minden család tavaszi induló fészkéhez való kiépített,de legalább  4 fullos keret . Kora tavasszal az első vizsgálat után feltérképezed a családokat.Előre berendezed a kaptárakat.A helyszínen a fias kerteket kell csak méretre vágni.A többit a műhelyben. Ehhez előkészített alsó keret, szegekkel,kifúrt léprögzítés kell,!40.-es  szeggel jól lehet rögzíteni a lépeket. Egy éles kés,egy sablon egy fűrész. Amennyiben van áram akkor gépi fűrész,és szögbelövő is nagy segítség. Sok víz,egy asztalka,ahol lehet szabni a kerteket. Sajnos a Hunorban sok a méz még ekkor. Vágáskor élményt jelent. Takarni mosni kell. Jó,ha két ember végzi.

Amire figyelni kell,az anya biztonságba helyezése,a kutatás,első jelénél a munkát abba kel hagyni. Őrösinél bővebben olvashatsz róla.Ez a leggyorsabb módja az átfejlesztésnek. A lép építgetése,rakosgatása sok munka.Kétségtelen, nem jár ennyi mocsokkal. Viszont áthúzódik egy egész szezont.

Egyébként elmeséled mi a baja Hunorral ? Biztosan tudod,nem a kaptár,a keret méret termel. Erős család a lényeg,minden típusnál. Minél alacsonyabb egy keret magassága annál fontosabb a bika család.A feles nagyon kényes már erre. A kis ,és gyenge családok kezelése benn,háát nem egy leányálom.

 Üdv

Előzmény: Törölt nick (2847)
Törölt nick Creative Commons License 2016.04.13 0 0 2847

Üdv Mindenkinek!

Az lenne a kérdésem, szerintetek hogyan lehet "hunor" kaptárból nb 1/2 keretesre átállni.

Elviekben a félfiókok passzolnak ehhez a kaptárhoz mert azokat használták méztérnek.

Úgy gondolom először át kellene pakolnom a "hunor" lépeket 2db félfiókos fészekbe megtűzdelve félkeretekkel, az így kimaradt fiasításos nagy kereteket pedig feltenném a méztérbe.

Ha az anya bepetézte a félkereteket akkor folytatnám tovább...

Szerintetek ez így működne, vagy tudtok valami ügyesebb megoldást???

(nem olvastam végig a fórumot, valószínű már esett hasonló dologról itt szó)

Azért köszi a segítséget!

 

Cirkusz01 Creative Commons License 2016.04.13 0 0 2846

Szia ! Egyetértek az előttem szólóval   jól tartva a méheket ettől sokkal több se volna nagyon zavaró. Amit egy laikus nem tud egyebek közt,az a méh család pontos napi élete.

Kora reggel a mikor pirkad, vagy a hőmérséklet megfelelő szintre emelkedik,indulnak a felderítő méhek. Hol merre van élelem. Először az előzőnapi helyeket járják át.Ha találnak,akkor jelzik a többieknek,és indul a megfelelő nagyságú gyújtó méh arra a pontra ahova az információjuk szól. Amikor nem találnak ott,akkor keresgetni kezdenek.átlagban 5 m a látótávolságuk.a kaptártól ki indulva,egyre távolabb mennek. Őket egy átlagos ember,sőt még a gyűjtők hadát sem látja .Mert nem tudják hova kell nézni,mit kell keresni. Mire a szomszédság felkel,főleg nyáron már rég messze keresgetnek,gyűjtenek a méhek. A víz hordókon kívül nincs közeli mozgás a kaptáraknál. Vagyis a jó itatáskor ebből nem tudnak semmit a szomszédok.

általában nem a szomszéd méheivel szokott gond lenni, hanem a távolabbi méhészekével. Amit egy kívül álló nem tud.

Volt rá alkalmam,hogy ezt eltudtam magyarázni,megtudták érteni. Ehhez jobb,ha látja a laikus,hogy indulnak,érkeznek a méhek a kaptárjukba. Merre menne,mit csinálnak.

Nem tudom merre laksz,de ha gondolod,szívesen meg mutatom,hogy is van ez a gyakorlatban. Kicsit a misztikumot fel lebbenteni. De a közeledben lakó méhészek is szívesen megmutatják.

Tudom,ettől  gondotok,nincs meg oldva, de  a mi barátunk, ha eddig nem akart,ezután se fog önszántából váltani,legalább szakmai érveket tudsz elé tárni.

 Üdv

Előzmény: Merédesz (2844)
Táborozó Creative Commons License 2016.04.13 0 0 2845

Ez nem így működik, ezek a darabszámok csak a szenzációhajhász firkászok agyának érdekes a méhész nem darabra számolja a méheit. Ezek a tízezres számok a laikusok rémísztgetésére jók. Én mivel méhész vagyok, szezonban, ha csak napi 2 szúrna meg... Valóban a méhek gazdájának kellene megfelelő itatót biztosítani. Viszont az itatást a legelső kirepulésektől biztosítani kellene, mert utánna nagyon nehezen lehet, rákapatni őket, ha máshová szoktak.

Előzmény: Merédesz (2844)
Merédesz Creative Commons License 2016.04.13 0 0 2844

Ha ennek a baromnak is csak 1 csalàd lenne, hobbiból valószínűleg én se venném észre és nem is érdekelne, de neki 50 van.

Utànanéztem a neten egy kaptàrban àtlagosan tízezer méh lakik.

Azt szorozzuk be ötvennel. Ebből nyàron naponta kettő tuti megcsìp! Elegem van! 

Előzmény: Deryan (2843)
Deryan Creative Commons License 2016.04.12 0 0 2843

Ma összefutottam a szomszédban lakó idős méhésszel és felhoztam neki a problémát a trianoni harcos méhésszel.

Szerinte a méhek nem kapnak a gazdájuktól elegendő vizet.

Ő a telephelyén 150 családnak a hordások idején napi 150 liter vizet adott 3 nagy itatóvá alakított hűtőszekrényből.

A trianoni harcos lehet, hogy hazájában olyan helyen lakott, ahol szabad vizek voltak s nem volt szükség itatásra.

 

A zártkerti szomszédunk méhei (1 család) szépen átteleltek és most dőzsölnek a gyümölcsfákon. Kútnak, kirakott vizeknek felé se néznek a kertben. Talán azért mert a kertek végében ott van egy kis patak.

 

Valóban érdemes volna az illetékes hatósági állatorvosnál bejelenteni a szomszédban folyó méhtartás körülményeit.

Előzmény: Cirkusz01 (2842)
Cirkusz01 Creative Commons License 2016.04.11 0 0 2842

Igen értelek,de az ember mindegy milyen nációhoz tartozik. Embernek kell lennie. Ez a lényeg. Ezt otthonról kapja az ember. Kis gyerekként ez kialakul,utána már nagyon nehéz bármin is változtatni. Ismerős a jogokkal dobálódzás. A kötelezettségeket meg el felejtik. Nehéz ügy ez,bár,ha az ő alacsony kultúrájával intéznétek el,lehet,hogy gyorsabb volna.Bár ez nem egyezik a honos törvényeinkkel.Viszont hatásos lehet.Biztosan meg keresném  a hatósági állatorvost,aki ebben sokkal gyorsabban tud dönteni.Napokon belül feltudja számolni a  hiányosságokat.

Mert,ha nem vennétek észre a méheket ,nem is volna ez baj.Ahogy írtam nálam 30-40 volt egy udvarban,ahol még kis gyerekek is játszottak,  felnőttek,és még fürödtek is.Igaz nem medencében,mert akkor ilyet nem gyártottak,de dézsában hordóban nagy vajlingban igen.A darazsakon kívül nemvolt mit elhessegetni. Mindez a méhekhez 5-10 méterre.

Szóval a szabályok jók,csak be kell őket tartani.

Erre próbáljátok rávenni valahogy.

 Üdv

Előzmény: Merédesz (2841)
Merédesz Creative Commons License 2016.04.11 0 0 2841

Mi sem bulizni hanem egyszerűen élvezni szeretnénk a sajàt kertes hàzunkat. Hamàr megadatott,hogy nem panelban kell élnünk miért ne mehetnénk ki a sajàt udvarunkra bogràcsolni, napozni, sőrözni a haverokkal, vagy miért ne àllìthatnànk fel egy olcsó medencét?

Hozzàtenném, hogy mi nem így vettük a hàzat!!!!

Akkor itt még méhek nem voltak! Méhész baràtunk a nagy Trianoni harcos költözött ide Romàniàból " persze tudjuk ő sikkal nagyobb magyar mint mi akik itt születtünk" neki jogai vannak , mi meg szívunk!! És igen én nem akarok így élni ahogy a többi szomszéd sem!

BlackSwanR Creative Commons License 2016.04.10 0 0 2840

Mert te tekintettel vagy másokra...így is kéne ezt és nem lenne gond.

 

Na de mi nem telkekről beszélünk, hanem házakról, városrész, lakott épületek , meg minden..és nem a buli a cél, hanem a természet lehetősége (életem első kis veteményese bakker)..lehetőleg méhtámadás nélkül :)

 

Anno kérdeztem a tulajt, hogy mit kell tudnunk a házról, inkább mondjon el mindent, "semmi nincsen"..aha, aztán kiderültek a dolgok, a méhek, a gumikkal teledobált (majd térkővel lerakott) pince, a be nem fizetett mindenféle, az egész elektromos hálózat..aaaaaa...áhhh hagyjuk is, nem vészes, de szóval nem, a méhekről sem tudtunk. Csak később mondták az ismerősök, hogy bizony gond szokott lenni.

 

Majd ha helyzet van jelentek :)

Előzmény: Táborozó (2839)
Táborozó Creative Commons License 2016.04.10 0 0 2839

Ha valóban 200 méterre van tőlled a méhészet, az nem fog gondot okozni. Főleg, ha szezonban nicsennek is othon a méhek. Ha jól értelmezem új tulajdonos vagy, amikor vásároltad az ingatlant nem voltak ott a méhek?  

Amikor telephellyet vásároltam, igen körültekintő voltam a szomszéd telkek szempontjából. Pontosabban mennyire aktívan kertészkednek vagy lovat tartanak-e. Természetesen csak közvetlen 1-2 szomszéd tekintetében volt ez érdekes. Persze a közel húsz év alatt már töbször kicserélődtek a tulajok, az újak meg eleve tudtak a méhekről. Tehát volt választási lehetőségük, megveszik vagy nem a telket ennek a tudatában. Sőt hogy ne legyen ilyen gond magam vásároltam meg kettőt is. Hogy saját magam legyek, a saját szomszédom. Most aztán meg nyírhatom a sok füvet.  Igaz mostanában már akkora a föld iránt a kereslet, hogy már a zártkerteket is felvásárolják szántónak. Így megint nem sokat zavorok.  Nézd ha tőllem 200 méterre valaki buli célú telket vásárolna és követelné hogy tökítsem el a méheim természetesen én sem tenném, és nem is tehetném meg. De egyébként vannak ilyenek is környékemen, de  soha nem panaszkodtak. Pedig 5-6 méhészet van úgy 600 méteren belül. 

Előzmény: BlackSwanR (2835)
Cirkusz01 Creative Commons License 2016.04.10 0 0 2838

Szia ! Háát tudod amikor ezek a törvények készültek ,az emberek,még szegények voltak. nem volt idejük,se pénzük medencét építeni,sőt még kerti partit se tudtak rendezni.Mivel reggeltől estig dolgoztak. Nem volt munka idejük.Ahogy mondani szoktuk látástól vakulásig. A kertben nem fűnőt,hanem konyhai növényeket gondoztak.A fű az árok parton nőt,amit a kis házi állatok élelme volt.Persze álmodoztak jobb életről,de nem a bulik utáni vágyért sírtak.

A méheknek fontos szerepük volt a paraszti szegény udvarban..A gyümölcs fákkal együtt. Hozzá kell tenni a méhcsaládok száma felesem volt a mostaninak.

Azóta már dőzsölnek az emberek, csak úgy szórják a javakat. Pocsékolják az értékeket.

Ezen törvények maradtak. Sok minden változott azóta ez kétségtelen,de a másikra való odafigyelés,megértés hiányzik.Ennek viszont semmi köze a törvényhez.

A bíróságokat nem szeretem,mert nem tudnak megoldani gyorsan semmit,azért a lassúságért hatalmas pénzt kaszál a bírói,ügyvédi társadalom.Ebből élnek Bolondok volnának az ilyen, és a hozzájuk hasonló elavult ,már rég módosításra váró törvényeken módosítani. 

Szóval nem egyszerű ez. Tudom,hogy ez annak aki a környéken él bosszantó nem kicsit. Ne volna szabad feladni,mert  csak a méhész tud ebben segíteni.

Talán a méh egészségügyi felelőst,vagy a megyei szaktanácsadóval,esetleg a körzeti állatorvossal lehetne erről beszélni.Nekik van ehhez jog körük,és sokkal gyorsabban tudnak intézkedni.

ez napokban kell mérni,nem években.ez a nem mindegy.

Meg kell próbálni.

  Üdv

Előzmény: Merédesz (2832)
BlackSwanR Creative Commons License 2016.04.10 0 0 2837

Nem tudom az utódaim allergiásak-e rá :(

Remélem nem.

Előzmény: masterflash (2833)
BlackSwanR Creative Commons License 2016.04.10 0 0 2836

hát én bízom azért, hogy talán nem lesz annyira gáz...ha az lesz, akkor ki kell találnom valamit

Előzmény: Merédesz (2832)
BlackSwanR Creative Commons License 2016.04.10 0 0 2835

Valahogy az eszembe se jutott, hogy így lehet tartani méheket..hogy csak úgy egy külvárosi utcába engedem őket a szélrózsa irányába..nincs nekem bajom az egésszel, csak szeretnék szép nyarakat :)

Esti kiülőseket, fürdőzösöket, sütögetőst..na meg van egy kis kertem is :)

Előzmény: Táborozó (2831)
BlackSwanR Creative Commons License 2016.04.10 0 0 2834

Ez a jóember nem,hogy sokat, hanem semennyi vizet nem tesz ki nekik, és az a bizonyos nagy kerítés sincs meg..

Előzmény: Cirkusz01 (2829)
masterflash Creative Commons License 2016.04.10 0 0 2833

Nálam az udvar a fák virágzásakor tele van méhekkel, jó pár gyümölcsfa virágzik egyszerre.És egy helyre be is fészkelnek az udvaron. Két gyerek van, rendszeresen kint vannak, de még senkit nem csíptek meg, pedig én rendszeresen a közvetlen közelbentevékenykedem, mert a konyhakert a fák körül van.

Én nem félek tőlük, mert szerencsére nem vagyok allergiás a méhcsípésre, és ha nem fogja meg véletlenül az ember, szerintem nem támadnak.

Viszont ha valaki allergiás, arra végzetes lehet egy véletlen csípés is!

Előzmény: Merédesz (2832)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!